Tékozló Homár

Mit gondol az az intézmény, ami következetesen nem reagál levelekre?

2015.03.26. 13:22 | Homár Hilda | komment

angryb.jpg

Hát, ha a Soter-Line a kifárasztásos módszerrel akarta megúszni az ügyet, akkor jól félretaktikázta magát Annával, aki lángpallosú angyalként küzd az ellehetetlenült vizsgája díjáért.

Kedves Homár!

Szeretném megosztani veletek az esetemet, hátha előre lendíti a már több hónapja tartó küzdelmemet a Soter-Line oktatási központtal.

Az eset úgy kezdődött, hogy júliusban jelentkeztem egy augusztus végén- szeptember elején tartandó valutapénztáros képzésre. A képzés négy hétvégén keresztül tartott volna. Az első kisebb, de számomra érthető gond az volt, hogy elcsúsztatták egy hónappal a kezdés időpontját. Mivel, a munkahelyemen sikerült megoldani a csúszást, így ez végül is nem volt probléma.  Annak rendje és módja szerint befizettem 32 ezer forint vizsgadíjat és 45 ezer forint tanfolyam díjat.

Az első konfliktus, - ha nevezhetem így az esetet - konkrétan már az első tanítási napon éltem meg. Én azon a szombaton már két napja rosszul voltam, amit jeleztem is az iskolában, hogy szánom-bánom, de nem tudok magammal mit kezdeni, muszáj elmennem orvoshoz. Az a hitetlenség, és megvetés az arcukon, amikor én elkéredzkedtem, az megfizethetetlen volt. Közölték, hogy "Adunk fájdalom csillapítót" mikor mondtam nekik, hogy annyi van már bennem, ami kiüt egy focicsapatot is mondták, hogy "jó menjek, de siessek vissza, mert ez az óra most nagyon fontos". 

Mielőtt bárki félreért, én nem kérdőjelezem meg az óra fontosságát, de úgy gondolom, az óra és a tananyag pótolható, az egészségem pedig nem.  Átfutottam a  Dob utcai ügyeletre, ahol nem voltak hajlandó rám nézni sem, mondván hogy nem vérzek, se lőtt, se szúrt sebem sincs, - erre már tényleg szavaim se voltak - így haza botorkáltam, és próbáltam túlélni. Másnap megnyertem egy kórház mókát, gyógyszereket, és egy hét szigorú fekvést. (Meg persze igazolást is.) 

Következő héten részt tudtam venni az órán, bár még lábadoztam, de ez nem befolyásolt semmit. Az utána következő héten ismét megbetegedtem - fránya baktériumok - és megint megnyertem magamnak egy hét fekvést.  A negyedik hétvégén, bármilyen nagy is a meglepetés, továbbra is az ágyat nyomtam. Október 8.-án lett volna az első vizsga. Én  az ezt megelőző napokban, írtam egy kulturált levelet az illetékes az ilyen ügyekben. Bemásolom hogy lássátok:

Kedves XXXX!
Tudom, hogy az elmúlt két órán nem vettem részt, de megállás nélkül beteg vagyok, és a betegségemmel nem feltétlenül szeretném magam még jobban le terhelni, vagy megfertőzni az embereket. Amiatt írok, hogy mivel ennyi órán nem tudtam részt venni, így gondolom, esélyem se lenne  a vizsgán. Tehát megszeretném kérdezni, hogy a következő vizsgára illetve a kimaradt tanfolyamokra van-e lehetőségem becsatlakozni/pótolni. Remélem megoldható, mert tényleg nem terveztem ennyire lebetegedni ezekre a hétvégékre. 
Üdvözlettel: Anna

Erre a levelemre nem érkezett válasz. Pár napra rá viszont egy másik hölgytől kaptam egy levelet:

Kedves  Anna! Többször próbáltam Önt elérni telefonon  a pénztárkezelő és valutapénztáros vizsgával kapcsolatban, sajnos sikertelenül. A vizsgadokumentáció összekészítésekor láttam, hogy Önnek egyik modulzárót sem sikerült megírnia,  így nem tudjuk Önt vizsgára engedni. Amennyiben még ma délig visszajelez, hogy szeretne-e jönni vagy sem, talán meg tudjuk oldani, hogy bejön az irodába megírni a modulzárókat én meg a tanárokkal kijavíttatom holnap reggelig. Sajnos nem tudom garantálni, hogy ezt ők is vállalják, de megpróbálhatjuk. Amennyiben nem sikerül ezt pótolni, úgy a következő vizsgánk várhatóan 2015. január-februárban várható. Megértését köszönöm! Üdvözlettel: XXXXXXX

Én itt már picit meg-meg remegtem az idegességtől. Javukra legyen szólva tényleg kerestek, de én bizonyos okok miatt, amit nem itt szeretnék kitárgyalni, nem veszem fel a telefont, ha nem ismerem a számot. Szinte azonnal válaszoltam:

 

Kedves XXXX, 
Én még szombaton jeleztem e-mailben, hogy  egy hosszan tartó betegség miatt nem tudtam részt venni az órák nagy részén. Nem tudom, hogy Önök kommunikálnak-e, de Én egy megoldást kértem arra, hogy pótolhassak. (...) A levelemre sajnos nem kaptam választ még. Így Öntől kérdezném ugyanazt, amit kérdeztem. Nem probléma nekem, ha csak januárban tudnék levizsgázni, mert én erre fel voltam készülve. A válaszát előre is köszönöm: Anna

Ezt a levelet Október 7.-én küldtem el és a mai napig nem kaptam rá választ. Október 20.-án ismét küldtem egy levelet , majd október 30-án egy fokkal dühösebb levelet is. Igen meglepő módon erre sem kaptam választ:

Kedves XXXXXXX!
Biztos rengeteg elfoglaltsága miatt nem tud válaszolni a leveleimre, amit három hét alatt írtam.
Ami nem is probléma Én mindent megértek.  Mivel, nem tudtak semmilyen opciót adni arra, hogy milyen lehetőségeim vannak, miután végig kórházban és otthon töltöttem a szeptembert-októbert betegen, így én választom azt az opciót, hogy utalják vissza a vizsga pénzt, - amin ugye nem vettem részt. A tanfolyamra befizetett összeg nem érdekel.  Legyen szíves legalább erre az e-mailemre válaszoljon vissza. Remélem a továbbiakban képesek lesznek egy oktatási intézménytől elvárható gyorsasággal és színvonalon kommunikálni velem. Telefonon kérem ne keressenek, e-mailben várom a válaszukat. Köszönettel: Anna

A legdühítőbb ez egészben, hogy az utolsó levelemig, még a pénzt se kértem vissza, hanem megoldást, részleteket, konkrétumokat kértem. Semmit még vissza se köptek, hogy igen megoldható, vagy nem, nem oldható meg. 

Nem vagyok hülye, egyértelmű, hogy beakarnak söpörni a szőnyeg alá, és azért nem válaszolnak vissza írásban, hogy ha úgy alakul, ne tudjak mire hivatkozni. Édesanyám, amióta az eszemet tudom a felső oktatásban dolgozik, szóval van némi fogalmam, hogy működik egy oktatási intézmény belűről, és csak annyit mondanék, hogy nem így.  

Piszok dühös vagyok, de már csak a hatalmas igazság érzetem miatt se hagyom magam. Ha kell én simán jogi útra viszem az ügyet, mert ha hagyjuk hogy átvágjanak/kihasználjanak/semmibe vegyenek, akkor így is fognak tenni, legyen itt szó bármilyen szolgáltatásról. Persze ilyenkor jön a Jó Magyar meglátás, hogy a per költsége drágább lesz, mint a pénzem ami benne van. Igen, valószínűleg ez így van. De azért baszakodnak velem/velünk, mert hagyjuk, és maximum dühösen legyintünk rá, hogy igen ilyen a Jó Magyar szolgáltatás. Hát nem ilyennek kellene lennie. Azért ilyen, mert rengeteg fogyasztó szarik bele az egészbe, és emiatt sok szolgáltató is nagyban szarik a minőségre vagy a korrektségre.

Írtam panasz levelet először az Oktatási Biztosnak, aki tovább irányított a Felnőtt Képzési Hivatalhoz, aki szintén lepasszolt. Konzultáltam egy ügyvéddel, aki szerint jogosan kérem vissza a pénzem, plusz a felnőtt oktatási szerződésemben hibákat vélt felfedezni. Jelenleg fogalmazódik egy hivatalos hangvételű levél az iskolának. 

Köszöntem a figyelmet: Anna

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.26. 13:32:13

@horex: Átengedem akárkinek az Lsőséget
Hosszú, ezért unalmas lehet

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.26. 13:38:32

de én bizonyos okok miatt, amit nem itt szeretnék kitárgyalni, nem veszem fel a telefont, ha nem ismerem a számot."

Vadásznő vadásznő....
Ezt a baromságot már hallottam/olvastam többször
És mi van ha az Elnök úr felhív, mert meg akarja kérdezni
"Mondja, kedves Anna, kik ezek az éltes mosónők katonaruhában?"

neet 2015.03.26. 13:41:30

@horex: áh, nekem is volt egy ilyen korszakom, picit sokkk ügynök hívott. Aztán inkább felvettem. Aztán átszoktak ezek a buzik a kijelzett számra. Úh most mér mindegy.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.26. 13:47:11

@neet:
Én felveszek minden hívást, nem az én pénzem
Mivel "szabadúszó" vagyok 93-óta, ki tudja milyen meló esik be
Persze volt hogy a létra tetején álltam, amikor "előnyös kölcsönt" akartak eladni. Azt rövidrezártam rögtön

Manyecska 2015.03.26. 13:47:26

@neet: druszám:) ja, nem, én Anikó vagyok. Izé, Laci.mindegy. hiába, tavaly novemberben sípoló tüdővel ültem végig a szülőit, majd egy nyúlrandiról lecsúsztam..
Lángpallos, az.:XD

Manyecska 2015.03.26. 13:50:25

..monnyuk velem szarul jártak volna mer amikor a mérlegképest csináltam tényleg majdnem odaszültem a küszöbre xd számtech.szervezés volt:)

Józsi, a migráns köcsög 2015.03.26. 13:50:45

felső oktatásban dolgozik az édesanya?
na ezért tart itt ezazország. kéremszépen.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.26. 13:51:13

Aszongya a poszttoló
"Semmit még vissza se köptek, "
Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten

"Édesanyám, amióta az eszemet tudom a felső oktatásban dolgozik, szóval van némi fogalmam, hogy működik egy oktatási intézmény belűről"

Ja!
Apám gép és gyorsíró volt, anyám házvezetőnő, mégsem értek a gyorsíráshoz és főzni sem tudok

neet 2015.03.26. 13:52:20

@horex: volt egy buta időszak, amikoron ha beleszóltál, hogy IGEN? azt ráutaló magatartásnak vették, és máris megrendelted a csilliós kakát.

@Manyecska: Laci? és a fogaid is szépek?

neet 2015.03.26. 13:54:49

@horex: még jó, h nem üveges volt az apja. Elég átlátszó lenne.

AtiSnatch 2015.03.26. 13:57:25

@neet: erre is volt egy jó módszer, felveszed, és megmondod neki, hogy "megbaszod" a narkós kurvaanyját a ravatalon. elméletileg többet nem hívnak. :)

Manyecska 2015.03.26. 13:58:31

@neet: kénytelenek mer porcelán -mióta fiam felugrott mászásból és lefejelte amikor négykézláb üldöztem még babakorában xdd mindenesetre én minisztérium engedélyt kértem mer apu állandó éjszakás volt amikor tényleg odaszültem a küszöbre, sza képtelen voltam még tanulni is egy csecsemő mellett. Hát nem kaptam meg!:D De egy próbát megért.

neet 2015.03.26. 13:59:10

@AtiSnatch: már hogy így szólsz bele elsőre? Semmi bumm, meg mi volt még? Amivel nyerni lehetett? Bingó?

okoska77 2015.03.26. 14:00:27

Ennyit kellett volna irni:

"Tisztelt Iskola,

betegseg miatt nem tudok reszt venni a vizsgan, januarban kivanom potolni. Amennyiben ez nem megfelelo onoknek, kerem vegyek fel velem a kapcsolatot. Tovabba amennyiben igenylik, az orvosi igazolast csatolni fogom a vizsgalaphoz januarban."

Igy ebben az esetben ha nem valaszolnak - tudomasul vettek.

AtiSnatch 2015.03.26. 14:01:06

@neet: azért nem ártott megvárni, még megszólalt :D nehogy a mammert küldd el a picsbe :D

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.03.26. 14:23:19

Istenem, a vadászhölgy, aki nem veszi fel a telefont. Engem két napja a Vöröskereszttől hívtak rejtett számon, hogy véradás lesz, mert szoktam adni. Ha nem veszem fel, nincs megmentve 3 élet.

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.03.26. 14:24:29

Egy kérdésem lenne a posztolóhoz. Nem lehet, hogy freemailje vagy citrommailje van? Mint email cím? Mert azok pölö hónapok óta baszakodnak és nem küldik el a levelet. Esetleg spammappába kerülnek a levélkéi és törlik őket naponta a többi több ezer kéretlen levéllel együtt.
Nekem az alapján a mail alapján, amit kapott, nem tűnik hihetőnek, hogy basznak neki válaszolni.
Fel kéne hívni mégis azt a nyűves iskolát, ne adj isten személyesen beFÁRADNI az életképtelen hisztispicsa posztolónak.
Szerintem vigye az anyukáját is!

sarostehen 2015.03.26. 14:33:26

Mitől voltál beteg? Hideg volt ez erdőben te vadász??

Mellesleg, ha nem mész el a vizsgára szerintem jogosan ugrott a vizsgapénzed. Pont leszarják hogy miért nem mentél el.

Legközelebb tessék felvenni a telefont.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 14:33:56

en sem veszem fel ismeretlen szamnak
ha fontos hagy uzenetet
1 perc mulva ranezek van-e uzenet
ha van meghallgatom
ha nincs, akkor nem fontos

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 14:35:38

@sarostehen: pont nem szabadna leszarni ha valaki lebetegszik
persze magyarorszag vadkapitalizmus

Manyecska 2015.03.26. 14:41:03

Hát drága Anna, én az uccsó vizsgán hasaltam el- akkor már a könyv nem állt meg a hasamon se ülve meg nem fértem oda az asztalhoz!:D-..hiába tanultam évekig, tettem le az összes vizsgát a mérlegképesből, mivel az uccsóra nem tanultam elhasaltam, azt járhattam újra. Nem kevés pénzér'..viszont a gyerekem végigült egy fél évet a pocakomban pont ott felvételizett múltkor ahová jártam "vele".:).sajnos nem emléxik semmire kár ezekbe minden, minden szó, meg az a fél kg sajtos pogi amit most sütök mingyár:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.03.26. 14:41:25

Kedves posztoló! Tudod, ha fogod magad és valamelyik nap bemész az iskolába, személyes pikk-pakk elintézel mindent.

Szavazni voltál???

Manyecska 2015.03.26. 14:42:50

@hagyma: én felveszem, kalandvágyból!!@Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak: ja, te a Helianthus vagy. aha.oké.

ancsika 2015.03.26. 14:48:30

cserélj telefonszámot, aztán azt felveheted már...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 14:54:01

@Manyecska: engem idegenek ne hivogassanak
semi kozom hozzajuk
most az mas ha valaki autodieler, vagy fazekakat akar eldni, esetleg szexualis szolgaltatasban erdekelt stb.
az en telefonomban mindenki benne van aki szamit
aki nincs benne es fontos hagy uzit
evvan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 14:56:13

ilyen erovel kinyithatnam lakasom ajtajat barkinek
haggyuk mar
mondjuk senki sem jon megbeszeles nelkul
de ha nincs megbeszelve akkor nalam ne kopogjon, mert kivul marad

cupcake25 2015.03.26. 14:58:54

Kicsit arrogáns a posztoló, ha nekem küldött volna olyan leveleket mint amiket itt publikált, akkor minden bizonnyal én is "elfelejtettem" volna válaszolni rájuk. Az iskola levelében volt egy javaslat hogy mit tud tenni, hogy a vizsgát megírhasd. Te erre arrogánsan kb elküldted melegebb éghajlatra, hogy neked normális megoldási javaslatot adjon. De ne add isten te magad is felemelhetted volna a telefont és felhívhattad volna őket hogy akkor mi van. Sőt jobbat mondok! Amikor doki bácsi kiír téged 4 hét betegszabira akkor kapásból felhívod a sulit hogy mi a szitu és mit lehet tenni. Nem akkor rohangálni amikor már vizsgázni kéne, hogy ja hát én beteg voltam, nem szopták ki a kisujjukból hogy nem csak nem akartam hanem nem tudtam bemenni?

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.26. 15:09:34

@hagyma:
Aztán a te pénzeden visszahivod?
Nem vagy egy fillérb@szó!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 15:13:42

@horex: nem
az igazsag az a vonalas 20 dollar perclimit dijj nelkul
mobilom meg nincs
nem kell

Manyecska 2015.03.26. 15:17:59

@hagyma: kössz, te még úccse ribancoztál le-burkoltan..:DD@Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak: jah, hallom sikerült idegre tenni a Kellemes Zérókomponistát, külön gratulálok!!...

Manyecska 2015.03.26. 15:19:41

@cupcake25: ennyi! amúgy megfigyeltem a valutapénztárosok kicsit idegesek..xdd

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.26. 15:20:12

@hagyma:
Számkijelzés van?

Akkor sem értem, miért nem vesz fel valaki ismeretlen számot
Ippeg most keresek vizes szakit
Jól néznék ki ha egy mester nem veszi fel, mert ismeretlen, mintahogy irtam, én is azért vettem/veszem fel mindig

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 15:21:35

@Manyecska: most se tettem
miert nem az autodielert vetted magadra, a fazekeladot, vagy az stb.-t?
ezentul felolem felvehetsz mindent telefont
banom en?
en nem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 15:24:22

@horex: azert mert semi kozom hozzajuk
ilyen egyszeru
ha en keresek valakit, vizes szakit, vagy autoszerelot, hivatakt, az mas
de engem ne zargasson senki
nem vagyok mester
nem vagyok egyeni vallalkozo
szerinted ki kereshet ismeretlen szamrol?

Manyecska 2015.03.26. 15:25:33

@hagyma: beidegződés:DD épp bérszámfejtek már nem látok..

cupcake25 2015.03.26. 15:25:40

@Manyecska: ha még csak azok lennének!

Manyecska 2015.03.26. 15:26:45

@hagyma: hádde, lelövöd azt kész!! jóvan itt úgyis én vagyok az elektor-kalandor /a nyúl szerint is:DD/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 15:27:20

szamkijelzes van, de a tokomet erdekli
aki fontos be van taplalva nev szerint
akinek fontos vagyok haggyon uzenetet
amugyis ha felveszem 90 szazalekban mindenfele portfolio, biztositas stb.
tehat nem veszem fel
beszelgessek jugynokokkel
ki mas ismeretlen kershetne?

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.26. 15:28:41

@hagyma:
És ha a szaki sem veszi fel mert ismeretlen vagy számára?
Haggyuk, ugorgyunk!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2015.03.26. 15:30:23

Tulajdonképpen januárban volt egy vizsga, amire nem ment el. Nem ért rá személyesen bevánszorogni, amikor éppen nem volt beteg?

Ez annyira, de annyira hihetetlen.

Egyszerűen nem értem meg, h miért ilyen buták az emberek.

Manyecska 2015.03.26. 15:30:25

@hagyma: az a baj a fiam ugyanez, pedig jó lenne most éppen távmosunk /ő indítja el a play-t reggel bepakoltam a mosógépet/, kúúú@rva idegesítő néha

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 15:30:49

@Manyecska: ha berszamfejtesz kapcsold kia telefont
nem vagyok en gyilkos
nem engedem be
ha bejon lelovom az tenyallas

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 15:33:03

@horex: he ember
akinek bisznisze van
az barom ha nem veszi fel
en maganvonalrol beszelek
es nem vagyok biszniszben
mert nincs
tehat?
@Manyecska: az en fiam folyamatosan idegesito

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.03.26. 15:33:07

@sarostehen: Eleve mi a fasznak kérik a vizsgadíjat, ha még le se telt a tanfolyam. Pláne, ha nem is fog vizsgázni.

Csak a nevét olvasd el: v i z s g a díj.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.03.26. 15:34:40

Az is barom, aki nem veszi fel, ha rejtett számról hívják, az is barom, aki rejtett számról hív. Tipikus.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 15:38:30

@atpijkamo: szintye sosem jon rejtett szamrol
cask latok egy tok ismeretlen szamot
erdekl?
nem
kinyomom
sok nincs hala egnek, de neha van
hivd anyadat, ne engem es kinyomom
1000 szazalek reklam, ha nem, hagy uzenetet

Manyecska 2015.03.26. 15:41:00

@atpijkamo: én egész nap lesem a főnök telóját ha nincs itt épp-lánya bármelyik pillanatban szülhet :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.03.26. 15:45:44

@Manyecska: :)) De nem kalózkodsz vele.

Míting szünet... Az asztalon lévő telók közül megcsörren egy. Pasi felveszi:
- ... Hmmm... Jó, vedd meg.... Jó, azt is... Persze, vedd meg azokat is.... Szia!
Kinyomja a telefont, és feltartja:
- Hé, ez kinek a telója?

neet 2015.03.26. 15:47:08

@atpijkamo: naszóval, volt egy barom időszakom, de már elmúlt, és már gyík sem vagyok.
Amúgy ez egy picit erős volt. OK, nem értesz egyet a titkosfelnemvevőkkel, de barom? Hm. Szíddvissza. Hidd el, aki így tesz (tett) annak van (volt) oka rá.

Nekünk most változott valami az itthonin, már nem írja ki, ki keres. Főleg senki, szal nem izgi, de azért felhívtam a tét. Aszongya 2(száz) forintért megmondja (h ki keres). Hát, nem vagyok fillérizélő, de inkább szeretem a meglepetést, nem kell 200ér a kijelzés. Ennyi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 15:47:16

@Manyecska: neked van fonokod?
es ha van mi kozod a telefonjahoZ?
foleg mi kozod az unokaja megszuletesehez?

komolyan nem ertem

neet 2015.03.26. 15:49:22

@hagyma: a végén még kiderül, van köze... xd

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 15:50:08

@neet: fejettebb orszagokban ha megy a tv, meg ott is kiirja a kepernyore ki a hivoszam
ingyen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 15:52:01

@neet: ugy erted szeretoja fonokenek
vagy a fianak?
mindketto?
ah nem gondolom

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.03.26. 15:52:15

@neet: :)) Te természetesen kivétel vagy alóla.

Ha üldöznek, dobd el, és szerezz egy másik számot!

És ha anyád hív kölcsön teló rejtett számáról, hogy apádat elütötte a busz, utolsókat rúgja, van fél órád, hogy elbúcsúzzál tőle?

Jó, ha nincs se családod, se barátaid, akkor nem szóltam, szarj a közepibe.

neet 2015.03.26. 15:57:46

@atpijkamo: mondtam már, hogy elmúlt.
De a fenti esetben anyám hívná a tesómat, aki azonnal felhív, sose titkosról. Amúgy jó a példa, mert anyu telója olyan, h alapból titkos, és csak valami hesmárkkal mentve írja ki. De ha rányom a visszahívra simán, akkor titkolódzik. Amúgy mióta gyesen, olyan szinten lekopott mindenki, h néha több10 órára elfeledkezem a mobilról, aztán fel kell hívnom magam, h megtaláljam. És jé, nincs egy db nemfogadott se.

neet 2015.03.26. 15:59:15

@hagyma: úgy értem :) annyi terhestesztes hsz-sa van mostanában, azon se csodálkoznék, ha ő szülne.
Őszülsz, Manyi? :D

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.03.26. 16:00:28

@Manyecska: lehet...vagy lehet valaki tök más vagyok, akinek odaadta a nickjét, mert már nem használja. :D :D Ezt te sosem fogod megtudni persze, mi igaz és mi nem. Szar, amikor a vaníljafagyi visszanyal küldtem mélt, mi?

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.03.26. 16:01:52

@Manyecska: Nekem sikerült? :O ja, oké, átadom a címzettnek!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 16:02:04

@atpijkamo: ezek eletszeruen, gaykran megtortennek az eletben
es ha megis nem a rendort kerme meg -ha nincs mobilom- hanem a baratnojet keri el, aki eppen ott jar, hivja fel
elrohanok egy fulkehez
es ha minden osszejon beengednek a mutobe, hogy nezdd hogy rugja az utolsokat

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.03.26. 16:03:23

@neet: Hívószámkijelzés bekapcsolása: *31#06701234567, kikapcsolása: #31#06701234567. Csak erre az egy hívásra, különben marad az alapértelmezett.

www.seasoft.hu/hasznos/

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.03.26. 16:11:20

@atpijkamo: egyik jobb, mint a másik! Nyammi! Mondjuk a kézműves étcsokis dolgokat jobban szeretem. A nyúlból is. Tényleg, jön a húsvét, mehetek locsolkodni. XDD

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.03.26. 16:17:58

@atpijkamo: az fasza! Árukapcsolás! Bár a húsvéti nyúl, főleg, ha étcsokis, simán eláll mikulásig! Csak át kell 'címkézni'.

Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak 2015.03.26. 16:21:44

...amikor a nyúl álnevet használ esete az Ancikával.

sarostehen 2015.03.26. 16:30:26

@hagyma: Gondolom ha IDŐBEN jelezte volna hogy beteg, stb és nem tud vizsgázni akkor keresnek másik megoldást. De így hogy csak lapít mint szar a fűben, megérdemli, hogy nem kapja vissza a pénzét. Ha vizsgázni akar fizesse be ismét, és menjen el.
Jóhogynem teljes új tanfolyamot akar...

sarostehen 2015.03.26. 16:32:02

@atpijkamo: Mert a tanfolyamon rájönnek, hogy szart sem ér amit oktatnak, és ezért vizsgázni sem mennek el. Így viszont rá van kényszerítve, hogy a vizsgát is letegye. Iskolának is jobb mutatói lesznek.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.03.26. 16:38:06

Nálam az OKJ tanfolyam = Betanított munkás!

Manyecska 2015.03.26. 17:05:17

@Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak: de jóóóóó. Őszintén: a retkes f.szomat sem érdekli. Már.@hagyma: mivel a titkárnő is én vagyok, felügyelem a fónokat:DD:P Ez így jól hangzik?:D
Na, go, el kell menjek /:P/

Manyecska 2015.03.26. 17:06:50

Hehe ilyen piros AngryBördszvel alszik a keresztfiam is:)) Cuki.

Manyecska 2015.03.26. 17:08:45

@Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak: Monnyuk, hamár, úgy tudom NEKED nem nyaltak be. :DD attól még nem kéne a halálba szekálni koholt vádakkal a másikat. Mecsoda ballibbant hiszti. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 18:45:03

@sarostehen: mas vilagban elunk
halaegnek
@Manyecska: hat ha szexualis viszony is van, akkor te vagy a fono, eZ nem kerdes

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.03.26. 19:29:08

SPAM
www.facebook.com/rantottcsirkehumor/photos/a.277093735813921.1073741828.277051719151456/350912545098706/?type=1&theater

Hát, a jogi útnál jobbat nem is lehet tenni. Mondjuk ha a tanfolyást nem végezte el a delikvens, akkor mire fizessen.

Rosszindulatú Vászka 2015.03.26. 19:36:11

Mikor a múlt héten voltam abba a másik kupoldába, akkora nagy formában volr, hogy sikítva élveztek el a ribancok. Meg még eccer. Meg is reklamáltam a tulajnál, nagyon rokonszenves úriember, hogy az én pénzemen ezek a cemendék csak élvezzenek. A végén a pénzt is visszakaptam, meg a ribik is fizettek nekem.

Aureliano Buendía 2015.03.26. 19:36:31

@Józsi, a köcsög: messze esett az alma a fájától. És kicsit ütődött is lett.

Aureliano Buendía 2015.03.26. 19:37:35

@horex: Anna biztos felmosni tanult meg, mert az anyukája nagy eséllyel takarítónő a Károlin.

Aureliano Buendía 2015.03.26. 19:42:58

Az történhetett, hogy Anna a betegsége miatt nem élhetett sexuális életet, ami még most is kihat rá. Máshogy nem tudom magyarázni a hisztijét.
Annuska, te kis butus. Ha nem veszed fel a telefont, mégis mi a náthás faszt vársz? Rejtett számot ne vegyél fel, azzal nincs gond. De gyanítom, volt hívószám kijelzés.
A másik az, hogy élj olyan életet, hogy ne kelljen utána kerülnöd ismeretlen számok felvételét.

Ja, és levelet írni van idő, személyesen bemenni nincs? Ha kicsit visszavennél a hisztifaktorból (esetleg egy jót...), előrébb jutnál az ügyben.

Rosszindulatú Vászka 2015.03.26. 19:43:37

@Aureliano Buendía: Anna örök. Ezt bisztos forrásból tudom.

igi1 2015.03.26. 19:47:05

Ki mit gondol, az egyéntől függ, ennyit illene tudni.

@Vadászbaszó nyúl: rácáfolnék, a hülyeségre mindig mindenkinek van ideje, akárhány rövid életet is éljen :)

igi1 2015.03.26. 19:56:14

Hogy akar ez valutaváltós lenni!?

Ahhoz életrevalónak kellene lenni, életképes egyednek.

Majd mikor a sok török kamionos pofázik neki, meg amikor kimegy a wc-re, merhogy rosszul lesz, közbe kirabolják a kecót, párezer euró zsákmánnyal meglép, na akkor lehet pofázni, hogy én most rosszul vagyok.

Azér pénzváltáshoz kell gyomorideg, az a kombó, hogy egyedül, egy nő pénzváltós, nem szokott már működni, hacsak nem boltban van, olyan helyen, vagy vele dolgozik még valaki, vagyis mindig ketten vannak.

Itt a poszter volt a hibás, ezt ő is vállalja, van, amikor ennyi órát nem lehet pótolni sem.

A betegség betegség, de ha valaki ennyit beteg, ott már fejben is gondok vannak, valamint az egyetemen is halasztani kéne.

Sajnos ez benne van a pakliban, de a tanfolyam előtt alá kellett írni egy szerződést, vannak szabályok, hogy mennyit hiányozhatsz ahhoz, hogy azt még elnézzék.

Nem így működnek manapság a dolgok, hogy hiányzunk az órák 60%-ról, és akkor én még vizsgázni akarok, és punktum.

Ha ez így működne, nem itt tartana a zország.

Sajnos a zélet nem habostorta, hogy mindig elnézőek legyenek a többiek rovására az állandóan betegeskedő egyed javára.

Kérdés:
Bírná a poszter a napi 12 órázást egy valutaváltóban!?

igi1 2015.03.26. 19:59:16

@Manyecska:

Nem tudom, nekem ettől az Angry Birdstől mindig hidegrázásom akadt, és k@rvára nem értettem, mi a poén abban a játékban, hogy most egy torony tetejéről, egy kötélen lógatva ilyen labdamicsodákat dobáljanak, és másik tornyokat lődözzenek le vele.

!?
Mindig csak az a fránya rombolás.

Nem csoda, hogy már a 6 éves ciggák is csak azzal játszadoznak egy gödörbe, hogy száraz gallyakat gyújtanak meg, és azt nézik, hogy ég, felgyújtván magukat is.

igi1 2015.03.26. 20:02:18

@horex: a félreértések elkerülése végett

- a nem ismerem a számot nem ugyanaz, mint ismeretlen számról hívni

- ha nem fogja felvenni a telefont soha, nem ismert számról, akkor bajos lesz valutaváltósnak lennie később

Nem ugyanaz, mint amikor ismeretlen számról hívnak, azt én sem veszem fel soha. Mert minek, nyilván nem olyan fontos, hogy bevállald számmal, ha már keresel.

De nem ismert szám nem felvételét nem értem, az ilyen szerintem ne kezdjen valutaváltós tanfolyamban gondolkodni, mer hamar bezárhatja a rolót. Mi lenne új, ismeretlen ügyfelekkel szemben etc.

XD

igi1 2015.03.26. 20:31:09

Bizonyos okok miatt a poszter nem alkalmas valutaváltónak.

Komolyan mondom.

Manyecska 2015.03.26. 21:08:39

@igi1: e ez plüss.Csak azért írok lássák nem szülni mentem:DDD:O:D ráadásul a kollégám felesége is egy hónap múlva szül, tehát @neet: ábrázold Excelben, ki kivel kefélt!:DDD..:D nem zárkóznék el gyerekektől még van pár évem, úgyis ikrek lennének valszeg, a korom miatt is-bár ma még harmincas vagyok:P-nameg nagyapámnak ikertestvérei voltak:) ON szülni.izé aludni mentem:D

Manyecska 2015.03.26. 21:10:33

@igi1: hádde mért? /el kell érnem a 30.000 hszt- pont a szülinapomon!!:DD/@hagyma: köszi, a barátom is ezt vallja. meg mást is de az nem publikus:P:D

Manyecska 2015.03.26. 21:12:32

@igi1: a keresztfiam horrorházzal játszik, azt töltötte le.:DD még idejében le szoktam kapcsolni ezekről. ha kicsit nem figyelek már minden hülyeséget megtalál és alkalmazza -sajnos- a való életben..:) OFF

Manyecska 2015.03.26. 21:14:54

@igi1: ez nem teljesen igaz-már nem a cigó rész:D- a fiam pl.kiskorától imád sakkozni és tud is!! még kéne hét hsz-t generálnom ma még.xdd@Rosszindulatú Vászka: meg Édes..:)

Aureliano Buendía 2015.03.26. 21:31:33

@Rosszindulatú Vászka: Anna hülye. de legalábbis hülye.

igi1 2015.03.26. 21:31:44

@Manyecska: nemhogy menne inkább szomszédot gyújtogatni, b+, hátha életrevalóbb lesz tőle :)

sakkmesterből is van már elég, betelt az elitklub sajna

igi1 2015.03.26. 21:33:17

@Aureliano Buendía: nem hülye, hanem életképtelen egyed

nem mind1

mert a hülyeséget sokkal lehet keverni, pl. a szemétládával, a k@cs@ggel, a gyökérrel, na meg sokszor mondták a zsenikre is, hogy hülyék

igi1 2015.03.26. 21:38:56

Szóval, nem, nem hülye, csak nem alkalmas és életképtelen, nem életrevaló.

a hülyesége abban áll, hogy direkt nem veszi fel a telefont nem ismert számról

A hülyeségnél más felállás lenne, ott direkt nem menne el a tanfolyamra, nem betegség miatt.

lomposfarkas 2015.03.26. 22:21:04

"nem veszem fel a telefont, ha nem ismerem a számot"

Ez rohadt jó, ezeken őszintén tudok röhögni :)) Az iskola hívogatja, de a hercegnő csak azért sem veszi fel :) De fel se hívja az iskolát hogy miafasz van, hisz nyilván ekkor is ismeretlen az iskola száma, csak hetente levelezget :) Még hogy Y generáció meg ilyen szarságok...

cmx85s 2015.03.26. 22:46:36

Nem tudom, Anna megnézte-e a képzési szerződést. Ha ott le van írva feketén-fehéren, hogy az órák x%-áról hiányozhat, plusz még valami teszteket is meg kell írnia ahhoz, hogy vizsgára engedjék, pótlásra nincs lehetőség, akkor nincs mit perelgetni.
Az iskola felajánlott egy számára érthetően teljesíthetetlen megoldást, h ti. még aznap menjen be és írja meg a teszteket. Nyilván nem volt felkészülve rá, még ha az anyag nála is volt.
Mondjuk, az tényleg nagy kérdés, hogy ha ennyit beteg, akkor hogyan, mikor, mit dolgozik.

igi1 2015.03.26. 22:50:34

De hová lett a Buda Cash-es 150 milliárd!?

Meg aki lelépett!? Adhatna nekem is belőle, én megelékszek 100 millával... Ebből eltengetném valahol a hátralevő életemet.

Szegény Tarsoly Csaba, majd elviszi a balhét.

@lomposfarkas:

1. pénzbe kerül

2. nem tudott beszélni, mer beteg volt (influenzás)

3. nem volt ott az anyja, hogy felhívja a poszter helyett a sulit

4. ha nem veszi fel nem ismert számról, a telefont se azér tartja nem mintha bárki is hívná őt szerintem

pénzváltósnak ne menjen, de ilyet senki se csinál, aki konyít valamit is egy üzlethez

ez a baj:

MINDENKI A MÁSIKTÓL VÁRJA a megoldást, lehetőleg A MÁSIK KÁRÁRA.

igi1 2015.03.26. 22:55:16

A többiekkel szemben sem lenne fer, ha Annácska vizsgázna, hiszen ők becsülettel bejártak az órákra, és tanultak, minden vizsgát megírtak.

Most teszem azt, beteg vagyok, nem megyek el az órák 60%-ra, és uccu neki, levizsgázok a végén, oszt körberöhögöm a többit:

Nézzétek, lúzerek, ti bejártatok, én meg otthon döglöttem, oszt mégis megvan a vizsgám, na ki a nyerő!? Ti meg itt gebedtetek meg a nyomorult óránkénti vizsgáitokkal.

Sajnos itt be kell nyelni a lóvét, mer perelgetéssel viszont már lúzer hülye leszel.

Kancácska drága, sajnos az élet nem úgy működik, ahogy azt mi elvárnánk.

igi1 2015.03.26. 22:56:59

Adok én mindenkinek olyan stressz és konfliktuskezelés tanfolyamot, hogy azt egész életükben megemlegetnék, volt mit tanulnom a törökktől.

Nem kell megköszönni.

Ingyé és bérmentve.

joska61 2015.03.27. 07:59:40

Alighanem mindkét fél hibázott. Amúgy a poszternek tudnia kellene, hogy vizsgára mindenféle iskola, oktatással foglalkozó akárki csak akkor enged egy tanulót, ha az az órák bizonyos (nagy) százalékán megjelent. A többi csak maszatolás.

Manyecska 2015.03.27. 09:35:13

@igi1: Én máshogy kezelem a stresszt, csak a szomszédok a Havannán már reklamálnak xdd rohadjon meg a felső, üvölt mint a sakál, vasárnap du.amikor normális ember pl.prütykölne nyugodtan!
Hátnemhátde. xdd

Sandor Akarki 2015.03.27. 16:54:47

"de én bizonyos okok miatt, amit nem itt szeretnék kitárgyalni, nem veszem fel a telefont, ha nem ismerem a számot"
Gáz.

Intézmény 2015.04.01. 09:14:30

Kedves Anna!

A tegnapi napon olvastuk a bejegyzését a Pénztárkezelő és valutapénztáros képzéssel-és vizsgával kapcsolatban, erre szeretnénk reagálni.
A bejegyzés elolvasását követően megnéztük a tanfolyami dokumentációt, a képzési napló szerint 17 óra hiányzása van az összesen 34 órából, ezek az órák igazolatlanok, mivel nem kaptunk ezekről orvosi igazolást. (Az orvosi igazolás más időpontról szól).
A felnőttképzési szerződés szerint, a 34 összes óraszámból a megengedett hiányzás mértéke 10%, azaz 3 óra, ezt Ön messze túllépte.
Ezen felül az előírt modulzárókat sem teljesítette, amelyek a szakmai vizsgára bocsátás feltételei. Ennek ellenére mi nem zártuk ki a képzésből, lehetőséget biztosítottunk pót modulzáró vizsgák megírására, ami az Ön bejegyzéséből is kitűnt. Ezzel a lehetőséggel Ön nem élt.
Mielőtt levelet küldtünk volna, kolleganőnk folyamatosan próbálta Önt telefonon elérni napokon keresztül, sikertelenül, hogy az adott helyzetet tudják megbeszélni. Mivel ez nem sikerült, levelet írt Önnek.
Levelünkben felajánlottuk azt, hogy abban az esetben, ha a modulzárókat nem sikerül teljesíteni az októberi vizsgaidőpontra, akkor 2015. január-február környékén szervezünk még vizsgát, amire lehetősége van jelentkezni, és az elmaradt modulzárókat is teljesíteni.
Bejegyzésében hivatkozik arra, hogy két levelet is küldött nekünk, amire nem kapott választ, azonban a rendszerben is utánanéztünk és az utóbbi két levelét nem kaptuk meg. Adódhatott technikai probléma akár, de Ön is tudja a mi telefonszámunkat, címünket, minden elérhetőségünket. Úgy gondoljuk, hogy a kommunikációnak nem az e-mail az egyedüli módja, főleg ha ilyen problémája van, szerencsésebb ha személyesen felkeres bennünket és tudunk egyeztetni. (Minden elérhetőségünk fenn van a honlapon, több e-mail cím, telefonszám is, személyes ügyfélszolgálat nyitvatartása.)
Intézményünknek semmi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy ne válaszoljunk a levelekre, főleg ilyen esetben, ha problémát jelez felénk valaki.
Április 13-án indul egy új csoportunk, felajánljuk a lehetőséget, hogy ehhez csatlakozzon, ingyenesen a tanfolyamot újra végigjárja, és a csoporttal együtt modulzáró vizsgázzon.( ezt is ingyenesen).
Amennyiben sikerülnek a modulzáró vizsgái részt vehet a májusi szakvizsgán. Sajnos ezt viszont nem tudjuk térítésmentesen biztosítani.
Kérjük, hogy mielőbb visszajelezzen, hogy részt kíván-e venni a 13-i képzésen.
Üdvözlettel:
Soter-Line Kft.
süti beállítások módosítása