Tékozló Homár

Nem járt panaszkönyv a szállás nélkül maradt vendégnek

2015.09.07. 15:13 | Homár Hilda | 100 komment

2075.jpg

A nyárnak vége, de a nyaralások kapcsán születő posztoknak még bőven nincs. Olvasónk igazán sok energiát (19 levelet!) ölt az óriási koppanásba, ami Siófokon várta. És a sztorinak  nem az a legsúlyosabb része, hogy nem volt meg a szoba. Vajon hogy gondolták a helyi erők, hogy a szállását hiába keresőnek oké azt mondani, hogy nem adok panaszkönyvet, mert nem vagy a vendégem???

Tisztelt Homár Blog olvasók !

El kell mesélnem nektek , hogy az idei nyaralásunk, amire egész évben vártunk,, hogy is alakult. 

Nyaralás megszervezése mindig az én feladatom a családban, ez most sem volt másként, kivéve annyi, hogy még egy család velünk tartott. Tehát 4 felnőtt 1 gyermek és 1 pici babával indultunk el az Alföldről Balaton irányába. Szállásunk természetesen már lefoglalva jó előre, a vezetővel 19 db emailt váltottunk. A szóban forgó létesítményt, mert sem szállodának,  sem apartmannak, sem üdülőfalunak nem nevezném, Siófoki Piknik Wellness Hotel és Üdülőfalu néven nevezik az utazás szervező oldalakon.

Természetesen a véleményeket is elolvastam a helyről, és 1-2-3 rossz véleménnyel szemben kb 10-15 kiváló véleményt olvastam. Tehát 19 db emailt váltottam a szállodában dolgozókkal, illetve mint utóbb kiderült a vezetővel, minden részletre pontosan rákérdezve. Még az autóban oda fele is váltottunk 2 db emailt, amiben megerősítették hogy várnak bennünket. 

Odaérkezve kezdődött a probléma.

A recepción vártunk 3-4 családdal egyetemben. Mindenki döhös és feszült az ott dolgozók rohangáltak mint pók a falon. A felháborodott tömeggel beszédbe elegyedve kiderült hogy, nincs meg a foglalásuk a sorban álló családoknak. Még ebben a pillanatban nyugodtan és sajnálkozva (hiszen kb 2 órával ezelőtt biztosítottak emaiben hogy várnak minket egy családi apartmanban) nyugodt voltam.

Majd mi következtünk a recepción, ahol a név bemondása után a recepciós újra szaladgálni kezdett. Mutatom neki az emailt, azt mondja, hogy nem tudja ki írta, de itt nincs ilyen névre forgalás. Majd elkísért az étteremben álló úrhoz, aki azt mondja, hogy nagyon sajnálja, de ilyen foglalás nincs, de még ilyen apartman sem létezik náluk. Mutatom neki a 19 db levelet és hangosan olvasom, majd mondja hogy ez az úr a szálloda vezetője, aki írta. Felhívta majd közölte, hogy nincs foglalás sajnálja, de az üdülőfaluba (Siófok táblán túl) van hely, menjünk ki oda.

Természetesen kértem a panasz könyvet, nem adták ki, mondván hogy nem vagyok a vendégünk. Arra hivatkozva, hogy a mai napotól élő foglalással rendelkezem, tehát vendégnek minősülök, azt a választ kaptam, hogy nem adhatja oda.  Mondtam, hogy hívom a fogyasztóvédelmet, mire ő kacagva :hogy vasárnap ?????

Több család már ugyanezzel a felajánlásban részesült, de ők vissza jöttek mondván: az egy szemét telep. Mivel két gyermek fáradtan sírt már, mondtam, hogy nézzük meg, azzal nem veszítünk semmit. Kimentünk. Ami ott fogadott, az állat tartásra sem méltó, nem arra, hogy egy 4 csillagos szállodából kitegyenek oda embereket, ahol egy sánta hajléktalan úr a takarító, karbantartó, mindenes. A körülmények hátborzongatóak voltak.

Több család keresett már meg azóta hogy jogi útra tereli a vitát, de sajnos nekem sem időm se kedvem bíróságra járkálni, gondoltam megóvom az embereket ettől a helytől és az internet nagyságát kihasználva kiírom egy két website-ra, hogy mi az, amit várhatnak ezzel kapcsolatosan az oda látogatók. Erre minden bejegyzésemre jött vagy 5 db 5 csillagos értékelés (gondolom a szállásadótól.) Hát ezért volt annyi jó értékelés.

A többit mondják el a képek 1,2,3 amit hirdetnek 4,5,6... ami a valóság ugye nem csak szerintem áll messze egymástól.

Barbara

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AlulírottFentemlített 2015.09.07. 15:40:46

Ha Balaton, akkor csakis műemléki környezet!
Más szóba sem jöhet!

Zene!
www.youtube.com/watch?v=2Rji7bfGhDY

FDToth 2015.09.07. 15:43:11

persze h röhögött a fogyasztóvédelmen, mert egy az h az is egy nulla hatáskörrel bíró szerv, a másik h ha nem adják oda a vásárlók könyvét (abba bárki bármikor bármit beleírtak, és nem feltétlenül panaszt), akkor a 107-et tárcsázod és a rendőröknek ki kell jönniük. Hülyén hangzik és az is, de ha másképp nem adják oda :)

sáros_tehén 2015.09.07. 15:44:57

Ha Balaton akkor Ede. Másnál nem is szabad próbálkozni.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2015.09.07. 15:59:02

Hogy milyen fontos az írásbeliség (19 levél) valakinek, aki ennyire nem tud írni helyesen magyarul...

Nem is értem én ezt. Írás beliség, eh?

kakukk11 2015.09.07. 16:09:13

Balaton, én így szeretlek!

ember a holdon? 2015.09.07. 16:11:04

Tripadvisor
9 értékelés
ebből 7 átlagos (3), gyenge(1) vagy szörnyű (3).
Nem ad mindig valós képet az értékelés, de ha több a három vagy annál kevesebbi pontszám, akkor az kilőve. Szerintem.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2015.09.07. 16:15:45

A 4,5,6... képeken nem látok hátborzongató körülményeket, csak átlagos magyar szállást.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2015.09.07. 16:17:04

Ettől függetlenül farfekvéses süncsaládot annak a szállónak, amelyik elkavarja a foglalást.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.07. 16:30:25

1. A legzsúfoltabb hely. Az elmúlt ötven évben minden nyáron töltöttem pár napot-hetet-hónapot a Balatonnál, de még SOHA nem Siófokon. Szemes, Lelle, Fonyód, Földvár, Füred, Aliga, ...

2. Ha ott a Balaton, kinemszarjale, milyen medencéjük van?

3. ÜdülőfalubaN, szeméTTelep, állaTTartás, bocsi Majmász, de nem bírtam, a többit meghagytam neked.

4. Tőlem a takarító lehet sánta, púpos, szőke, félszemű. Ha nyelvtanból nem bukott meg, akkor nálam takaríthat.

5. Kurvasok szabad szállás van a Balatonnál. Ha nem Siófokon, akkor pár faluval arrébb.

6. Én már a nyolcadik ímélnél föladtam, volna - a szállodás vagy a vendég helyében -, hogy ez hülye.

7. Ha a vélemények csak 5:1 arányban jók, aggódnék, hogy ne essek a kritikus 17 százalékba. Főleg, ha egész évben erre fentem a fogamat.

8. "még ilyen apartman sem létezik náluk" - valaki hazudik.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2015.09.07. 16:51:58

" Arra hivatkozva, hogy a mai napotól élő foglalással rendelkezem, tehát vendégnek minősülök, azt a választ kaptam, hogy nem adhatja oda. "
Mivel nem volt foglalásod, nem vagy vendég, de hogy leszel vendég, ha nincs foglalásod? :D Tényleg fogyvédet nekik...

Amúgy nyilván egy full kiglancolt szoba lesz a képeken, ne legyünk naivak. Persze nem helyes, de nem meglepő, hogy így van.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.09.07. 16:56:46

Sijófok>Zimmer Feri>Zámolyi romák>Háwáj.

The Good Boy ! 2015.09.07. 16:58:52

19 email????
én az idei nyaralás külföldi részét ahogy máskor is lefoglaltam a booking-on keresztül. pénzt nem kértek, emailt nem írtam. utazás előtti napon délelőtt küldött a szállás egy mailt, hogy másnap mikor várhatnak. mivel erre nem reagáltam (nem voltam net közelben), délután sms-t kaptam, hogy másnap mikor érkezünk. erre már válaszoltam, és ennyi.
Igaz ez külföld volt, nem siófok, ahova akkor se mennék, ha az egész piknik hotels-t ingyen a rendelkezésemre bocsájtanák költőpénzzel együtt.
Az magyar szállásunkra pedig úgy foglaltam az idén (is), hogy netes foglalás után egy telefonos egyeztetés (ezt kérte a hotel), aztán ennyi.
Tőlem az összes suttyó balatoni kéthónapalattmegakarokgazdagodni vállalkozót elmoshatja egy cunami, egy db könnyet nem ejtenék miattuk.

Igi1.0 2015.09.07. 17:16:52

Kártyával lehet-e fizetni maszeknál!?

Ja a sánta űr 1 MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ aki azér lett felvéve mer óccsó foglalkoztatni és örül ha dolgozhat

Csak várja h elteljen a munkaidő

SarahConnor 2015.09.07. 17:25:41

Mi az eget levelezel 19 levélen keresztül? És ha ennyire pörögsz, hogy nem vagy képes a sarkadra állni? Szállásértékelő oldalak közül Tripadvisor-t érdemes nézni, és ott sz@rul állnak Piknikék.
Több vért kívánok a pucádba, Barbicsek.

EzWokEn · http://www.puruttya.hu/ 2015.09.07. 17:47:21

Az 1-2-3 OK! A 4-5-6-ot is értem... de akkor mi a 7-8-9!? Ahol ti laktok!? Akkor nem értem a panaszkodást a 4-5-6-ra! :D

lófaszhajtású bukákkeszimulátor 2015.09.07. 17:58:11

@The Good Boy !: kurvatitokzatos vagy. Poszterina meg egy faékparaszt (faluba).

McZozo 2015.09.07. 18:01:26

Mondjuk a valosag kepek meg nem voltak annyira szornyuek, ettol fuggetlenul gaz amit a szallas csinalt, sajna ilyenre nincs jo valasz hogy mit is lehet ott tenni vagy hogy lehet elkerulni

lófaszhajtású bukákkeszimulátor 2015.09.07. 18:07:08

@Lenina Huxley: te hogy oldottad volna meg a helyzetet, Miss Vérpuca?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.09.07. 18:14:10

19 email? bisztos meg kívánta tárgyalni a törölközők színét meg hogy a toalettpapír lefelé vagy fölfelé tekereggyen a tartóban.
én se foglalok szobát 25 email alatt.

lófaszhajtású bukákkeszimulátor 2015.09.07. 18:20:15

@sugargiraffusplumps.: én megõrülök, ha nem a fal felõl kezd letekeredni. Csak így van értelme. (A szarás jó.)

Aureliano Buendía 2015.09.07. 18:34:13

19 levélváltás? De miről?

Barbara: elárulom, hogy bizonyos helyek azért tudnak a mai napig létezni, mert neked nincs időd rá, hogy kiharcold az igazad. Meg nyuszi vagy kihívni bármilyen felettes szervet is, ha nem adják oda a vásárlók könyvét.

Hozzáteszem, lehet az is, hogy egy másik szállás meg hiába várta a 8 családot:)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2015.09.07. 18:52:39

SPAM
kilatasgaleria.blog.hu/2015/09/07/package

@Aureliano Buendía: Vagy mert van haverjuk a felettes szerveknél :D

@sugargiraffusplumps.: Vagy esetleg 10 emailenként bírt egyet küldeni a szálloda... az is megesik...

@Igi1.0: Azaz tolerancija előre! Attól függetlenül, hogy akár igaz is lehet.

Igi1.0 2015.09.07. 19:29:46

@ColT: na de hogy beszélik meg azt hogy holnap este dugni fogunk vagy megyünk a kocsmába inni a haverokkal!?

Azé19 emailt írni még én is megöregszek a végére wazze

Igi1.0 2015.09.07. 19:34:07

Ehh mindenki kurvára ráér a hûlyeségre b@ssz€t€k +

Igi1.0 2015.09.07. 19:45:28

@sugargiraffusplumps.: az ilyen azt is megbeszéli hány szőrszàl ágaskodjon a karján

Aureliano Buendía 2015.09.07. 19:52:57

@ColT: az is meglehet, de én inkább abban hiszek, hogy elenyésző azok száma, akik valóban reklamálnak is, nemcsak a fotelből osztják a helyet.

Leone_510 2015.09.07. 20:20:24

Még a csöves Töröko. szállást is sikerült a bookingon 1 email-váltással elintézni, mi lehet ebben a belföldi 19 emailben? Lehet a szállásadó járt jól.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.09.07. 20:55:17

A Morse-készüléket ajánlotta má valaki?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.09.07. 20:56:09

mondjuk olyan helyre biztosan nem megyek ahol nem lehet online foglalni azonnal, kivéve ha valami falusi turizmus jellegű borinéni szállás, de oda meg csak személyes ajánlás alapján. nem azért megyek nyaralni hogy valami elcseszett edeképző szopasson engem.

gabors 2015.09.07. 21:12:22

amugy allamositani a gecibe es feltolteni migransokkal (de csak szirekkel)

gabors 2015.09.07. 21:13:35

holly crap ... a sportugyi miniszter lett a honvedelmi vezeto ....

hajra !!!

Magyarorszag Jobban teljeseit ...

ugy tunik a forradalom vegre megeszi a gyerekeket !!!

herk 2015.09.07. 21:26:00

@Aureliano Buendía: +1

Barbara, ha senki sem viszi végig a dolgot, akkor holnap is meg fog valakit szivatni a szállásadó.

hobbitroll 2015.09.07. 21:27:31

"...Több család keresett már meg azóta hogy jogi útra tereli a vitát, de sajnos nekem sem időm se kedvem bíróságra járkálni..."
E miatt nem volt semmi értelme az irományodnak "kedves" vadász. Pont az ilyen hozzáállás miatt tudják (és fogják a jövőben is) megtenni büntetlenül. Azt csak halkan kérdezem meg, mivel veled (veletek) történt, mégis ki más intézhetné el helyetted?
Szívből kívánom, jövőre hasonló sz0pásb4n legyen részed.

Aureliano Buendía 2015.09.07. 21:37:59

@hobbitroll: ha olcsó lesz a szállás, tuti jövőre is „foglalnak”:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.09.07. 21:47:28

@hobbitroll: hat a tortenetbol nem derul ki, de valoszinu talaltak szallast
valoszinu eloleget nem fizettek, mert penzrol nincs szo
/en ha itt foglalok, fizetem elore?
igy mindent egybevetve en sem jarkalnek bekeltetohoz, meg birosagra stb. semi remeny semminemu karteritesre

\a helyesirast haggyatok mar meg Majmasznak, ez nem az a blog
ja es ha valaki siofokon akar nyaralni, nem balatonszemolcson, az engedejuk meg neki/

a 19 emil az emilvaltas volt, tehat posztolo max 10-et irt:)

@sugargiraffusplumps.: itt kezdodik a dolog, de ettol meg nem szep dolog a biztos foglalasra azt mondani, hogy nincs is
nem is ertem
gondolom a tulaj tulbiztositotta magat, mert sokszor lemondtak neki
ezert kell online es elore fizetni
de azt meg senki nem akar

Igi1.0 2015.09.07. 22:38:53

@dr. phil. Sün‼ ツ: ennyierővel megszámolhatta volna a tüskéidet is míg megírták és elolvasták azt a 19 emailt

Osztán kett e második sünasszonysàg azóta h a Hilda 12 szer kitiltott!?

Igi1.0 2015.09.07. 22:43:48

Manyecs meginn ki lett tiltva!?

Igi1.0 2015.09.07. 23:35:21

@hagyma: valószínű ezúttal ti amcsik se fogjátok megúszni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.09.07. 23:38:05

@Igi1.0: mit?
sifokon lemondjak a szobankat?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2015.09.07. 23:38:08

@Igi1.0: Te már csak tudod!

@Aureliano Buendía: Az már igaz! Elég sok hely épít arra, hogy majd nem ugrál az ügyfél, hanem csak csendben anyázik.
Csak mondjuk egy szállodai foglalás nem biztos, hogy olcsó (előleg), azért már lehet megéri, hogy ügyvéd + bevasalni a perköltséget is, az 100-200 alatt nem áll meg a szállodának.

Igi1.0 2015.09.07. 23:57:14

@hagyma: kaptok egy kis földrengést meg árvizet

Mi meg migránsokat meg az iszlámot és allah akbart

A németek meg síkhülyék mer akit eccer beengednek azt hiába toloncolgatnák és osztanák el

Nem laknék most külföldön...

@ColT: mibe fogadjunk!? :)

Igi1.0 2015.09.07. 23:59:35

Há nem tom sose îrtam és olvastam el 19 emailt egy szállodai foglalás ügyében

De majd jövőre megdöntöm a rekordot meg mást is :)

Igi1.0 2015.09.08. 00:02:31

1 éves gyerekkel meg nem nyaralsz hanem akkor sz@psz

Igi1.0 2015.09.08. 00:03:53

Hogy lehet pici babával nyaralni...

Állatkínzók

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.09.08. 00:04:17

@Igi1.0: megint a pia?
szeizmolgus is vagy? hol less foldrenges?
arviz hol less?
cask szeretnem tudni
/tok mindegy hol laksz ez europai problema, de ez a poszt siofokrol szol
voltal mar ott?
egyaltalan a dunantulon?

So No 2015.09.08. 00:13:33

Van kilenc kep. Probald meg kitalalni melyik harom a hirdetes kepe. Ha nem sikerul, akkor nyertel egy hetvegi ingyen udulest a szalloban November vegere.

So No 2015.09.08. 00:17:57

Bocs... A posztomnak nem itt kellett volna landolnia, hanem a FB-on. Ott van aki nem latja a kulonbseget a hirdetes es a valosag kozott.

Igi1.0 2015.09.08. 00:21:44

@hagyma: mikor a Mary csajnapot tart otthon te a szállodádban alszol a melóhelyeden?

Aham

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.09.08. 00:24:46

@Igi1.0: komolyan rohamosan leepuloben vagy
osszefuggestelen a szoveg
mi az a csaj nap?
miert aludnek szallodaban , ha van otthonom?

Igi1.0 2015.09.08. 01:32:09

@hagyma: mikor Mara csajnapot tart biztos tudod is te mi az na akkor a pasiknak útilsput kötnek atalpára

Olyankor jól jön egy szabad szállodai szoba

v2peti 2015.09.08. 02:05:00

"2. Ha ott a Balaton, kinemszarjale, milyen medencéjük van?"

Mi 1993 nyarán egy 10 napos üdülésen (július közepe) 3 napig qrva sz*r, 3 napig simén sz*r, és 2 napig tűrhető és 2 elfogadható időt fogtunk ki!
Ilyenkor nem árt egy medendce, mert a közepesen vacak idő esetén még elkirándulgat az ember, de qrva vacak esetén csak meghúzódik a vackában.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.09.08. 02:05:13

@Igi1.0: szivem
nekem fingom sincs mi az a csajnap
Marynek nincs ra igenye
mi szerelemben es boldogsagban elunk, egyutt csinalunk mindent
es nem, mar nem jarok kocsmazni sem jo regen
kirandulni jarunk, horgaszni, sutogetni
tavaly voltunk otthon, imadja magyarorszagot
jovore megyunk megint

csajnap?
utilapu?
tedd le a poharat!

Bánatos Teknősbéka 2015.09.08. 05:46:47

De, hogy miért kell a síró gyerekeket mindig belekeverni nem értem. Anélkül is felfogtam volna a lényeget... Kár vinnyogó kölykökkel drámai hatást kelteni...

Ustim 2015.09.08. 06:43:34

A sztori egy picit sántít nekem... A szállásvezetővel folytatott levelezésre azért kíváncsi lennék például. Talán a beküldő is érzi, ezért nem akar jogi lépéseket tenni

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2015.09.08. 06:55:40

@Igi1.0: Biztosra nem fogadok... Meg előbb találd ki, hogy miről

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.09.08. 07:32:03

@Bánatos Teknősbéka: talan maert nem ugyanaz a tama, ha lemgyek 2 halozsakkal a csajommal siofokra 17 evesen es a camping tele, meg nincs is ra penzunk, az allomast meg a kocsogok bezartak es a nadas mellett kellett aludni, ami tele volt szinyoggal, mintha kisgyerekkel megy egy tuti niztos nyaraloba es egyszercsak megsem
understand?
@Ustim: egt suna foglalas, befizetet love nelkul?
ugyan mit erhetne el a birosagon?
ha santit valami majd a szallasvezeto / hogy ezt a szot honnan vetted?/ szoval a tulaj valaszol

Bánatos Teknősbéka 2015.09.08. 07:39:26

@hagyma: Én ne érteném? Három gyermekem van. De azt, hogy gyerekkel mentek az elején tisztázta, felfogtuk. Minek kell még pluszban takarózni velük? Vagy szánalmat kelteni? Ez számomra inkább visszatetszést keltő.
Verstehen?

hobbitroll 2015.09.08. 08:02:46

@Bánatos Teknősbéka: mer' nemértel hozá. Azé'! Síró kisqtya, ugató apuka, nyüszítő kiskölkök, és lehetőleg egy terhes anyuka. Ezek 110% kiváltsák a zegyütérzéset, és lehet bármennyire korrekt a zeladó/szolgáltató, ellene fordul a népharag, ezért elsőként őt állíccsa falhoz a foraddalom.
... vagy nem. Nem tudom, de mást nem tudok elképzelni (tudom, ez csak az ÉN szegényes fantáziámra bizonyíték, de ez van, mindenkinek megvan a maga keresztje)

A mosónők korán halnak 2015.09.08. 08:28:10

@Igi1.0: hogyhogy hogy? Fogod, azt nyaralsz. Én kéthónapossal jártam a pünkösdfürdői strandra. Jó, nem mentem be a medencébe és egy fa alatt szoptattam diszkréten mer amúgy hétköznap este volt és pangás..:) csak a sok rohadt szúnyog támadta a bébit:((

Csokis · http://csokis.blog.hu 2015.09.08. 08:28:53

Én csak egyet nem értek, ami valójában hat. (Vagy csak ötlet?) Az 1-3-as képek nyilván a honlapról vannak. Az udvarról készült még csak-csak, azt valahogy lefotózta. De honnan vannak belső képei, ha nem volt szállása?
És hogy csatlakozzam az előttem szólókhoz: ahol egy szállás megrendeléséhez 19 levélváltás kell, oda csak akkor megyek, hogy ha a honlapon fel van tüntetve, hogy a nyaralásommal az értelmi fogyatékosok munkához jutását támogatom, különben hagyom a francba. Azért manapság Magyarországon szállás kapni nem egy mission impossible.

lófaszhajtású bukákkeszimulátor 2015.09.08. 09:12:13

Nem igaz már, hogy napi szinten fel kell robbantanom magam, hogy legyen pószt. Akkor is késve. Bár mihez képest. A régi, előzővezetésbeli Homárról álmodtam. Demamár ezegy. Szemét telep.

lcsaszar 2015.09.08. 09:55:55

A függöny már az első képen is le van szakadva, vagy mi az a dekor izé.
Kőpadlós szobát utálom, mert szétfagy az ember lába, a rongyszőnyegben pedig hasraesnek a gyerekek.
"az internet nagyságát kihasználva" - ezen jót derültem, az internet nem csak hosszú, de széles is.
Amúgy csak telefonon fel kellett volna hívni a vezetőt/tulajt, hogy tegyen rendet.

joska61 2015.09.08. 09:57:13

Na a nyáron majdnem ezekhez mentem üdülni, de levélben és telefonon is olyan ellenszenves volt a kommunikációjuk, hogy inkább választottam mást.

káposzta 2015.09.08. 10:02:39

Pffff, Siófok... Voltam már 10-12 helyen a Balatonon nyaralni, de egyedül Siófokon éreztem szarul magam. Nagyon elbaszták azt a szegény várost :(

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.08. 10:44:43

@lófaszhajtású bukákkeszimulátor: "@ColT: szeva, de mér' köszöns rám?"

Mert követhetelenül változtatod a nickjeidet, ellenőrizni kell. Legalább lenne egy avatarod, amit következetesen használsz.

Egyébként meg én is üdvözöllek, Zérókomponista, nélküled egy határozottan szürkébb hely lenne a Homár.

Igi1.0 2015.09.08. 10:53:59

@hakapeszi maki from bukkákeszi vadaspark: hát ja egy strandra levinni a pulyát más mint egy hétre odegen helyre ki tudja milyen körülmények közé vinni

A mosónők korán halnak 2015.09.08. 11:02:07

@atpijkamo: oszt mi a ló /Colt/f.szt akartok tőle amikor már hónapok óta ír ide..? xd

A mosónők korán halnak 2015.09.08. 11:03:17

@Igi1.0: ez egy nagyon kicsi strand, tudni kell, több benne a fenyőfa...)
nézzünk széééép képeket addig..xd

www.punkosdfurdo.hu/galeria

A mosónők korán halnak 2015.09.08. 11:07:54

@Igi1.0: nézd, ebbe fulladtam majd bele eccer mer a fiam még baba volt és ölben csúsztam le vele csak épp hanyatt dőltem a vízben ő meg rajtam ugrált xd..
www.punkosdfurdo.hu/galeria/punkosdfurdoi-galeria-15

2015.09.08. 12:47:00

posztoló a ma divatos beszélni nem tudó ám örökké a telefonját babráló nemzedékhez tartozik ?
19 email???
Jobb lett volna egyetlen TELEFON, hogy élőszóban beszéljen egy emberrel. Élőben ritkábban mernek hazudni, mint írásban.
Meg ki tudja hova ment az az email, ki válaszolt rá...

Igi1.0 2015.09.08. 12:48:02

@hakapeszi maki from bukkákeszi vadaspark: babaúszást se ma találták fel de a pici babát nem viszed nyaralni mer az nem nyaralás hanem mások idegesítése

Vagy otthonhagyod vagy másra bízod de ilyen helyekre vinni egy hétre töl ismeretlen helyre kell egy állapot

Meginn más az ha mondjuk többórás repülöútra viszed mer mégy a rokonokhoz bár az is kitolás a többi utassal

Gyereknek otthon a helye

Majd összeszed egy jó kis fertözèst oszt leshetsz

Abalaton meg egy pocsolya és más a pesti szűrt strandvíz is mint egy panellakás vize

Egy uszodába babaúszás esetleg

Manyecska 2015.09.08. 13:04:07

@atpijkamo: minek? nyalják a fészbukon ezerrel. Kinek van nagyobb face..faca..xd

Manyecska 2015.09.08. 13:08:31

@Igi1.0: ott ahol van már két-három gyerek a legkisebb a túlélésre játszik:P

lcsaszar 2015.09.08. 13:10:12

@Kulics: Így van, fentebb én is megírtam. De az rejtély maradt, hogy végül is hol nyaralt a posztoló, elfogadta a lepra telepen (helyes írás!) kínált szállást, és ott készültek a képek?

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2015.09.08. 20:11:08

"Még az autóban oda fele is váltottunk 2 db emailt" húbazmeg. nem tudom elképzelni azt az élethelyzetet amikor a nyaralásra tartva útközben még mailezgetek a "szállodával" .. uh.

"az internet nagyságát kihasználva kiírom egy két website-ra" +1

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2015.09.08. 20:12:15

"családi apartman kategória 207.000 ft/hét áron" nincs több kérdésem.

SarahConnor 2015.09.09. 06:07:40

@lófaszhajtású bukákkeszimulátor: nem megoldani tudtam volna, hanem a Homár posztnál hathatósabb visszhangot adni neki és nem annyiban hagyni. Akkor se, ha még nem fizettem. Ilyen mindenkivel előfordulhat, míg mindenki kivert kutyaként elkullog, és pár website-on ír egy rossz értékelést.

Répázó 2015.09.11. 22:50:55

Bocs, de ha a posztolónak sem ideje se kedve ezzel foglalkozni, akkor miért írja meg? Ha ennyire nem izgatja, hogy a többi családdal szét szívassák a tulajt, akkor mitől vár változást? Ilyet....

Plumper_ 2015.09.15. 21:15:40

SIÓFOK - asszem ezzel mindent elmondtam.

Peetee 2015.09.21. 14:15:24

Konkrét kárügyekben nem szoktunk 19 emailt váltani....nem csodálom,h hirtelen eltűnt a foglalása, ha egy szoba miatt 19 levelet küldött, még út közben is arra volt kiváncsi, hogy felhős naplementében nem türkízkék-árnyalatú-e a háló északi fala, mert azt nem bírja a gyerekek szemüregének külső éle 14,5 percnél tovább...OMG!