Tékozló Homár

Elállási jog vs. hibás teljesítés

2015.12.10. 10:12 | Homár Hilda | 51 komment

screenshot_2015-12-08_15_56_20.png

Vackot küldünk, de mivel vacak, ezért nem állhatsz el, hanem majd jól megszervizeljük neked. Érdekes logika mentén próbálozik a kander.hu. A levelezést mindeképp érdemes  végigolvasni, mert nagyon szépen látszik, ahogy az udvarias határozottságból mindkét fél a befeszült határozottságra vált át.  A végén pedig megtudhatjuk, hogy kinek van igaza.

Tisztelt Tékozló Homár!

Vettem egy alaplapot a kander.hu weboldalon. Már ott sánta volt az egész, hogy cseh cégtől kaptam számlát, de még nem engedtem a rossz gondolatoknak teret. Aztán a rendelt termék nem megfelelően működött. Mivel ez a szakterületem, hamar felmértem, hogy a típussal gondok lehetnek, így 2 nap után jeleztem a vevőszolgálaton, hogy a vásárlásnál az elállási jogommal szeretnék élni. Na ekkor kezdődött a mellébeszélés, mely már bohózatba illik.

Sajnos csak utána vettem észre, hogy mások is így jártak, és én a kb. 30e forintos veszteségemmel még a kevésbé rosszul jártak listáját szaporítom. Főleg, mivel utánaolvastam, hogy elutasítás esetén nem szabad a terméket visszaküldeni, mert akkor az sem lesz meg. Van, akinél ez történt. A Fogyasztóvédelmi Hatóságnál megtettem a bejelentést, kérdés, nemzetközi szinten mit tudnak kezdeni. A lényeg, hogy a boltot messziről el kell kerülni, mert csúnyán pofára eshetünk. 

Üdvözlettel:

N. Ferenc

A levelezésünk:

Tisztelt Cím!

Az alaplap sajnos hibás. Nem csak ez, tippem szerint az egész széria. Az alap BIOS-szal (1.0) az alaplap instabil, folyamatos fagyások jellemzőek. Az MSI (1.1) kihozott egy javítást, ami elvileg ezt orvosolja, illetve mikrokód javítást is tartalmaz, ezzel viszont már a RAM méretét is rosszul írja ki, és semmilyen operációs rendszert nem lehet vele betölteni. Sem Linuxot, sem Windows-t.

Többször próbáltam, nem segített- A szakmám informatikus mérnök, így a tévedést és a szokásos köröket szerintem ki is zárhatjuk.

Az alaplapot visszaküldöm, és kérem Önöket, hogy az árát térítsék meg nekem. Kérem, hogy írják meg, milyen módon bonyolítható le ez a folyamat.

Köszönettel:
N. Ferenc

Tisztelt N. Ferenc!

AZ alaplapot kérem küldje vissza a honlapunkon kapcsolatok fül alatt található gyömrői címre és bevisszük szervízelni.

Üdvözlettel:
kander.hu

Tisztelt Cím!

Nem óhajtok szervizelést. A vásárlástól szeretnék elállni, mert az alaplap egy hulladék. Nem fogom megvárni, míg normális BIOS érkezik rá. Ehhez jogom van, 14 naptári napon belül.

Kérem, hogy a mai napon informáljanak, milyen módon bonyolítsuk le. Az alaplapot eljuttatom Önökhöz, de az összeget hogyan kapom vissza? Küldjem utánvétel. A szállítási költségek mindkét irányban engem terhelnek.

Üdvözlettel:
N. Ferenc

Tisztelt N. Ferenc!

Vásárlási feltételeinkben meg van adva hogy hibás termék esetén elsőlegesen a szervizelés lehetséges.

Felhasználó köteles elsősorban a kijavítást választani, kivéve, ha a javítás teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Meghibásodott termék esetén a vevő magára nézve kötelezőnek tekinti a gyári márkaszerviz állásfoglalását és az ellen fellebbezést nem nyújthat be. Amennyiben a szerviz a termék javítását vagy cseréjét ajánlja fel a vásárló azt köteles elfogadni.

Üdvözlettel,
kander.hu

Teljesen mindegy, mi van az Önök feltételeiben. Nem garanciális kérdésekről beszélünk. A vásárlástól óhajtok elállni, ehhez jogom van. Internetes vásárlás esetén ez 14 nap. Belinkeltem Önöknek a vonatkozó törvényeket. Ha nem teljesítik, már megy is a történet a Fogyasztóvédelem felé, az Önök boltja pedig megjelenik a létező összes fórumon.

Üdvözlettel:
N. Ferenc

Internetes vásárlásnál joga van elállni, kivéve ha hibás a termék. Sajnos a vásárlási feltételeinkben egyértelműen le van írva, ezt Ön el is fogadta.

Üdvözlettel,
kander.hu

Mi az az elállási jog?

Az elállási jog azt jelenti, hogy az interneten (távollevők között) megkötött szerződéstől jogszabályi felhatalmazás alapján egyoldalúan visszaléphetünk és a termék visszaküldése esetén követelhetjük a kereskedőtől az általunk kifizetett összeg visszatérítését. Az elállási jog kompenzálja azt, hogy a vásárlás előtt nem volt lehetőségünk a termék megvizsgálására, kipróbálására, illetve üzembe helyezésére.

Nem kell megindokolnom az elállást. Ha jó, ha rossz a termék, én dönthetek úgy, hogy nem kell. Nem kell indokolnom, és Önök nem mérlegelhetik. Egy nagy vállalat informatikai vezetője vagyok. Nagyon jól tisztában vagyok vele, mik a jogaim. Hagyják abba a mellébeszélést, mert elfogy a türelmem.

Egyébként itt a saját weboldalukon egy szó nem esik arról, amit leírt a leveleiben. Az elállási jog nem illeti meg a vállalkozást, azaz az olyan személyt, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében jár el.

Üdvözlettel:
N. Ferenc

Tisztelt Kander.hu,

mivel az elállási jogomat jogtalanul megtagadta, panaszommal a mai napon a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz fordulok.

Üdvözlettel:
N.Ferenc

Tisztelt N. Ferenc!

Elállási jog abban az esetben illeti meg, ha  a termék színe, formája stb nem tetszik, ebben az esetben visszavesszük. Ha a termék hibás akkor viszont köteles a javítást vagy cserét kérni, sajnos nem áll módunkban esetlegesen elrontott termékeket visszavenni amennyiben netán az Ön hibája a termék elromlása. Ez benne van a vásárlási feltételek között, amit Ön elfogadott, az hogy nem olvasta el az nem a mi hibánk.

Üdvözlettel,
kander.hu

Tisztelt kander.hu!

Talán beszélniük kellene egy jogi szakértővel, mert az ügyfélszolgálaton hiány van belőle. Elállási jog minden esetben megillet. Még megindokolnom sem kell. Ha legalább egyszer elolvasnák a Fogyasztóvédelmi Hatóság oldalát, nem írnának ennyi zöldséget. És még valami. A törvényi szabályozást Önök nem tudják ebben a témakörben úgy felülírni, hogy az a vásárlóra nézve hátrányos legyen. Ergo teljesen mindegy, hogy mit akar belemagyarázni, mi van a weboldalukon vagy mi nincs, a törvény az törvény. Önök nem tartják be.

A mellébeszélésük már nyilvánvaló, sajnos most derült csak ki számomra, hogy nem én vagyok az első, akit átvernek. Szerencsére tudom, milyen lépéseket kell tennem.

Legközelebb már csak akkor írjanak, ha elolvasták, mi a törvényi kötelezettségük, és jeleznék, hogy betartják azokat. A jogi lépéseket már megtettem az ügyben.

Üdvözlettel:
N. Ferenc

Tisztelt N. Ferenc!

Hibás teljesítés esetén milyen szavatossági igényt érvényesíthetek az eladóval szemben?

Hibás teljesítés esetén az alábbiakban felsorolt négyféle igényt érvényesíthetjük az eladóval szemben:

  • Elsősorban kijavítást vagy kicserélést kérhetünk, melyek közül főszabály szerint a fogyasztó választ, kivéve, ha a választott szavatossági igény teljesítése lehetetlen (például a meghibásodott termék már egy kifutott szériába tartozik,, és emiatt a csere nem lehetséges), vagy ha az az eladónak a másik szavatossági igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget (pld: egy nagy értékű terméknél egy néhány ezer forintos, kicserélhető alkatrész hibája miatt nem indokolt az egész termék cseréje) jelentene, figyelembe véve a szolgáltatott dolog hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát, és a szavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott kényelmetlenséget.
  • Ha az előbbiek alapján sem kijavításra, sem kicserélésre nincsen jogunk, vagy ha az eladó a kijavítást, illetve a kicserélést nem vállalta, vagy e kötelezettségének a dolog tulajdonságaira és rendeltetésre tekintettel megfelelő határidőn belül és jelentős kényelmetlenség okozása nélkül nem tud eleget tenni, akkor a fogyasztó választhat, hogy megfelelő árleszállítást kér vagy eláll a szerződéstől (visszakérheti a vételárat). Fontos tudni, hogy jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.”

Ez az Európai Fogyasztói Központ oldaláról van kimásolva.

Üdvözlettel,
kander.hu

De ez nem hibás teljesítés, hanem elállási jog. Miért nem lehet megérteni? Tessék, EU-s oldal.
El kell olvasni. Alaposan. Megérteni.

Szakértőink így látjá az esetet:

Kedves Ferenc!

A vállalkozás jogi ismerete valóban hagy némi kívánnivalót maga után. Leginkább az látható, hogy a jogszabályokat a saját érdekének megfelelően próbálja meg értelmezni és alkalmazni.

Érthető, hogy nem akar visszavenni egy hibás terméket, hiszen azt már nem tudja másnak eladni. A jogszabály azonban egyértelműen fogalmaz mind a fogyasztó, mind a vállalkozás jogait és kötelezettségeit tekintve. Bár esetedben egy határon átnyúló vitáról van szó, hiszen a vállalkozás cseh székhelyű, ügyedben is a 45/2014 (II.26.) Kormány rendelet szabályait kell alkalmazni.

A jogszabály azt írja elő, hogy a fogyasztó a termék átvételétől számított tizennégy napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől. A jogszabály ezzel azt kívánja kompenzálni, hogy a fogyasztónak a vásárlás előtt nincs lehetősége a terméket megvizsgálni, kipróbálni, illetve üzembe helyezni, csupán a webáruházban közzétett képekre, és a készülékről adott leírásokra támaszkodhat. A kiszállítást követően éppen ezért nagyon fontos, hogy mielőbb nézzük át a terméket, és próbáljuk ki. Tekintettel arra, hogy kifejezetten erre a kipróbálásra szolgál a 14 naptári nap, a vállalkozás a fogyasztótól a termék olyan értékcsökkenésének megfizetését, mely abból ered, hogy a terméket kipróbáljuk, nem kérheti. Elállás esetén ilyenkor is vissza kell fizetnie a termék vételárának teljes összegét.

Természetesen más a helyzet, ha a terméket a kipróbálást követően még több napon keresztül használjuk, elejtjük, eltörjük, majd úgy döntünk, hogy élve az elállási joggal gyorsan „megszabadulunk” a nem kívánt terméktől. Ugyan ilyenkor is elállhatunk a szerződéstől, de a vállalkozás joggal mondhatja azt, hogy nem fizeti vissza a vételár teljes összegét.

Álláspontunk szerint van keresnivalód az ügyben. Tekintettel arra, hogy a vásárlást követően 2 napon belül jelezted elállási szándékod, azt határidőben bejelentettnek kell tekinteni. A vállalkozásnak vissza kell vennie a terméket, és mivel az alaplap eleve hibás volt, amikor megkaptad, joggal kérheted a teljes vételár visszafizetését.

Javasoljuk, amennyiben a vállalkozással nem sikerül megegyezned, fordulj az Európai Fogyasztói Központhoz, mely kifejezetten a határon átnyúló fogyasztói panaszok intézésében nyújt segítséget tanácsadással, idegen nyelvű levelezéssel. Amennyiben ily módon sem sikerül megoldani az ügyet, igényed érvényesítése céljából eljárást indíthatsz a Fővárosi Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület előtt, mely testület kizárólagos illetékességgel rendelkezik a határon átnyúló adásvételi szerződéssel összefüggő online fogyasztói jogviták elbírálása kapcsán.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ciccmen úr (törölt) 2015.12.10. 10:23:32

AZ alaplapot kérem küldje vissza a honlapunkon kapcsolatok fül alatt található gyömrői címre és bevisszük szervízelni.

Aptiii! Kapás van!

sáros_tehén 2015.12.10. 10:26:29

"Már ott sánta volt az egész, hogy cseh cégtől kaptam számlát, "
MI ebben olyan meglepő? A weboldalukon ez van:
Üzemeltető:
Kander s.r.o.
Székhely:
10100 Praha, V doline 1515 1/c

sáros_tehén 2015.12.10. 10:28:32

Mellesleg az európai jogrendbe is van ilyen 14 napos elállási jog??
Mert kétlem, hogy egy Cseh cégre a magyar törvények vonatkoznának, mert valaki innen rendelt árut.

vulgarian · http://vulgarian.blog.hu 2015.12.10. 10:30:13

Ez a szar a netes vásárlásokba... Ha valami gebasz van, jöhet a kétségbeesés...

McZozo 2015.12.10. 10:41:59

@sarostehen_: Hogy egy cegnek hol van a kozpontja egy dolog de ha magyarorszagon arul. akkor gondolom kell hogy vonatkozzanak ra a Magyar torvenyek.
Jelen esetben ha jol ertem egy Magyar webcimmel rendelkezo webshoprol van szo ami kefejezetten itt arul.
MAs lenne a helyzet ha mondjuk egy olyan webshopon rendelne mint mondjuk az amazon ami nem rendelkezik Magyar localizacioval es csak euroban fontban dollarban vasarolhatsz mert ott megfordul a kerdes mert ugymond a Magyar vevo ment egy kulfoldi webshopba, tehat ott nem biztos hogy vonatkoznak a Magyar torvenyek. De itt nem uszhatja meg szerintem a ceg,

Terézágyú 2015.12.10. 10:49:19

Egyébként az a tanulság ebből, hogy 14 napon belül TILOS mondani bármit az eladónak. Visszakérem a pénzt és kész. Itt is arra cuppantak rá, hogy ha "hibás", akkor javítani küldik...

neménvagyok 2015.12.10. 10:52:02

Az elállási jog nem illeti meg a vállalkozást, azaz az olyan személyt, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében jár el.

Bizony.

neménvagyok 2015.12.10. 10:53:08

@neménvagyok: Azaz, ha cégként vásárolta, akkor tényleg nem. Ha N.Ferenc névre szól a számla, akkor igen.

2015.12.10. 11:00:51

KÖSZ! pont most akartam tőlük laptpopot venni...de így nemn lesz belőle semmi (náluk) :O

sáros_tehén 2015.12.10. 11:19:50

@McZozo: Azért mert .hu-s domain alatt fut a weboldal, és magyar nyelven is elérhető, még nem vonatkoznak rá a magyar törvények.
De a te logikád szerint egy .net végződésű domainen működő kínai nyelvű webáruház, ami mögött egy ciprusi offshore- cég van.. melyik ország törvényei alá tartozik, ha én kőbányáról rendelek onnan valamit.

mqqq 2015.12.10. 11:20:17

@McZozo: Nagyjából jól írtad, de mégse. Még az Amazonnak is be kell tartania a magyar törvényt, ha ide is szállít. Sőt, az összes ország helyi törvényeit, ahova szállít. Azért ez nem atomfizika, csak kis eltérések lehetnek, azonban ha egy cégnek nem tetszik valamelyik ország jogi szabályozása, dönthet úgy, hogy oda nem szállít. Azért az Amazon méretű webshopoknak elég szép jogi apparátusa van az ilyen témák kezelésére.

cmx85s 2015.12.10. 11:27:37

Eccer én is jártam így. Vettem a piros-kék multinál egy hifi tornyot, ami csak szigorúan vízmértékbe állítva volt képes CD-t lejátszani.
Ez úgy derült ki, h otthon kibontás után nem működött, visszavittem, kipróbálták, megy minden, biztos csak a rázkódás kellett neki (WTF?????) Hazavittem, megint nem olvas, egyik lába alá papírzsebkendő, szembe vele üres boríték, jééé, működik.
Üfsz: nálunk működik, nem vesszük vissza. Mondom, rendben, a lakást sajnos nem tudom újra aszfaltozni, úh nem tetszik a színe, legyenek kedvesek visszavenni. Két perc múlva a pénzzel a kezemben becsattogtam a bóttba és vettem egy másik, már kipróbált márkát. Mind a mai napig megy.

Homárvadász (törölt) 2015.12.10. 11:31:20

@Antalbaba: Pontosan. Garancia csak eladásig.

További magyar hang 2015.12.10. 11:39:54

Sok jól és korrekten működő magyar webáruház van, hogy jut eszébe ilyen egzotikus helyről rendelni?
Ha kell valami hardver megnézem az ipon.hu-n és megrendelem tőlük. Nem? De!

Kondom Keselyű 2015.12.10. 11:43:58

Indoklas nelkul vissza kell kuldeni,aztan inkasszo,ha nem fizetnek.

A cseh bejegyzes viszont ertheto.
En is cegalapitasban gondolkozom,es eu-s allampolgarkent minden legalis lehetoseget meg fogok ragadni ,hogy a koltsegeimet minimalizaljam.
A magyar allam keptelen felfogni,hogy az eu tagja vagyunk,es nem lehet 27%-os afat,az atlagos duplajat elero vallalati adokat, vagy orult regisztracios dijakat bevezetni az uj autokra,mert akkor mennek a magyarok a konkurenshez.

A szlovak rendszamot sikerult demonizalni a mediaban,pedig annyi penzbol szlovak szintre lehetett volna csokkenteni a kozterheket ....

Bánatos Teknősbéka 2015.12.10. 11:48:39

Hogy lehet ilyen webshopokra egyáltalán rátalálni? Árukereső? Árgép?
Érthetetlen számomra...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.10. 11:57:04

Helga sunyi módon kitörölte a GVTI hiba javításomat. Gyorsan olvassátok el, mert mingyárt kitilt 600 évre.

"vissza kell fizetnie a termék vételárának teljes összegét"

Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem.

A vételárat ÉS (!) a szállítási költséget.

ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS ÉS

Komojtalan 2015.12.10. 13:09:05

@További magyar hang: Ez piszok egyszerű: 20 forinttal olcsóbb volt ... Az emverek lottózását sem értem, de ott legalább milliárdokat lehet nyerni, ilyen "cégeknel" meg 100 forintot.

Kondom Keselyű 2015.12.10. 13:30:29

@sarostehen_: Jo lenne,ha igy mukodne a dolog.
Alapitanek egy holland ceget ,es nyitnek egy cafe shopot a kossuth teren,egyet meg a teve utcaban :D

sáros_tehén 2015.12.10. 13:34:08

@Kondom Keselyű: Más egy helyi bolt, és más egy webshop.

Kondom Keselyű 2015.12.10. 14:00:05

@sarostehen_:
Ertem,akkor vegulis nem irtal oriasi barmosagot? :D

sáros_tehén 2015.12.10. 14:02:51

@Kondom Keselyű: Ha szerinted baromságot írtam, akkor kérlek ezt válaszold meg:
Egy .net végződésű domainen működő kínai nyelvű webáruház, ami mögött egy ciprusi offshore- cég van.. melyik ország törvényei alá tartozik, ha én kőbányáról rendelek onnan valamit.

Nick-son 2015.12.10. 14:47:37

@sarostehen_: Még bonyolíthatjuk azzal, hogy a szerver meg Hollandiában van... de szerintem a ciprusi törvények. Mivel a webáruháznak nem mögé van dugva cég (normális esetben), hanem egy cég vagy üzemelteti, vagy nem és ha igen akkor a cég ott van ahova be van jegyezve, vagy ahol leányvállalata van, de ugye akkor az adó is oda kerül.

Domain végződés tök mindegy. Bárki bármilyet regisztrálhat. Sőt most már lehet egyedit is, ha megfizeted, pl. .sarostehen és akkor a Sárostehén ország törvényei fognak rá vonatkozni?

sáros_tehén 2015.12.10. 15:08:52

@Nick-son: Én is ezt mondom. Itt egy Cseh cégről van szó, így a cseh törvények érvényesek rá. Ha ott nincs 14 napos elállási jog akkor IJ a kedves poszter.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2015.12.10. 16:52:08

vevő b.ta el, simán elállni kellett volna, nem azt ecsetelni h szar...

charlize 2015.12.10. 17:12:42

A 14 napos elállás joga EU-s jogszabály, minden tagállamra vonatkozik.

McZozo 2015.12.10. 17:15:56

@Terézágyú: Az angol ceges laptopomon nincs ekezetes billentyuzet se angol karakterkeszlet, igy, ha tetszik, ha nem ekezet nelkul irok. Nyelvtannacik ignoraljanak :)

McZozo 2015.12.10. 17:23:58

@sarostehen_: Nem szo szerint ertettem azt hogy attol fugg milyen a vege az oldal cimenek. A logikam lenyege az volt hogyha lokalizalva van a web oldal es mondjuk Forintban arul es egyertelmuen magyarorszagra ertekesit, akkor en azt a Magyar torvenyek ala vonnam. nem vagyok jogasz lehet nem is igy van szabalyozva jelenleg. De en valahogy igy allapitanam meg hogyha bizonyithatoan kimondottan Magyar kozonsegnek arul akkor ez esetben vonatkoznak ra a Magyar szabalyok ha nem ide arul cask egy Magyar megis odamegy es vesz valamit akkor meg olyan mintha kulfoldon vasarolt volna az illeto

McZozo 2015.12.10. 17:27:27

@mqqq: Nem ismerem a jog ide vonatkozo reszet cask logikusan probaltam gondolkodni es jozan paraszti esszel valahogy igy hataroztam volna meg a szabalyokat.
Ettol fuggetlenul mas kerdes hogy vita eseten hogy lehet egy kulfoldi ceggel szemben fellepni hatekonyan, mert most mondjuk ok hogy bekeltetohoz megyek a cseh ceg ellen es mondjuk a Magyar szabalyok alapjan gyerek is de kerdes ez kikenyszeritheto e egy cseh cegre vonatkoztatva

Aureliano Buendía 2015.12.10. 17:43:50

de legalább a GVTI nem hagyott cserben mindet.

Viszont:
-itt mennyivel volt olcsóbb?
-informatikus, ha megvesz valamit beépítésre előtt nem néz körbe arról, mit is tud az alaplap? Nem hiszem, hogy az információk csak utólag kerültek fel pl. a netre

Ettől függetlenül: szarjanak farfekvéses sünt.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.12.10. 17:44:16

@sarostehen_: Mi lenne, ha egyszer leállnál a jogászkodással? Feltétlenül fontos neked mindig megszakérteni mindent?
A webshop értékesítése más néven forgalomba hozatal.
Egy termék forgalomba hozatalánál melyik ország törvényeit kell figyelembe venni?
Na?
Na?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.12.10. 17:46:54

Két érdekes sajátossága van ennek az ügynek. Az egyik az, hogy a cég székhelye külföldi, és én tényleg nem tudom, hogy akkor milyen szabályok vonatkoznak rá az ellállás ügyében. A magyar telephely és ügyfélszolgálat érzésem szerint biztosíték lehet, a magyarországi szakszerviz talán még nem. A másik: a vevő a vásárlás után változtatott a terméken. Frissitette a BIOS-t. Tudom, hogy teljesen ésszerűen, de az ilyen próbálkozások előtt gondolni kell arra, hogy az eladó beleköthet, mondván, hogy a frissítés előtt még jó volt, de azt most már nem tudják megmutatni, mert a vevő tönkretette, ugye. Tudjuk, hogy a szervizben semmit nem tudnak vele csinálni, csak az időt húzzák, és végül talán adnak egy másik ugyanolyat, majd végül a gyártóra fognak mutogatni. De jogállamban élünk, mint tudjuk, és ennek megvannak a hátrányai is.

Alaplap típusa, modellszáma? Csak hogy ne lépjünk mi is a gödörbe.

Valamokka 2015.12.10. 19:06:42

Ezek hülyék, hiába írnak ők akármit a saját ÁSZF-be, ezzel nem bírálhatnak felül egy a magyar kormány által elfogadott és megszavazott jogszabályt :D

bircaman szerkesztő maxval · http://bircahang.org 2015.12.10. 20:10:23

@McZozo:

Nem. Az eladás helye ilyenkor a cég székhelye, azaz Csehország. Azaz a cseh jog hatályos, s Csehországban lehet perelni.

Hiszen nem a cég jött Mo-ra, hanem a magyar vásárló ment külföldi honalpra.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.10. 21:18:56

@bircaman szerkesztő maxval: Határon átnyúló szolgáltatás esetén bizony a vevő országa számít...

Viszont nemrég sikerült tisztázni, hogy mi is a fogyasztó. És bizony itt a szakmai tevékenységen kívüli használat is kritérium, ami informatikus és alaplap viszonyában nehezen értelmezhető. Ez esetben pedig azok a szabályok amik a fogyasztókat kiemelten védik nem játszanak szerintem.

Magyarul: Ahol fogyasztó kárára nem térhetne el a magyar (és az EU-s mert jelentős részben egybeesik) jogtól, ott mivel nem fogyasztóról van szó máris az ÁSZF játszik.

b-max 2015.12.10. 21:42:18

Én úgy tudom, hogy az europai jog szerint, ha vevő használatba vette a terméket (tehát pl. BIOS-t frissitett rajta) akkor már nem állhat el. Viszont a magyar jogba ez nem igazán került át. Mindenesetre a fogyasztóvédelem szerintem kb. semmitse tud tenni az ügyben a székhely végett.

bircaman szarkesztő maxval · http://bircahang.org 2015.12.10. 21:52:44

@bircaman szerkesztő maxval: @McZozo: @Válasszunk:
És persze ilyenkor az sem számít hogy .hu-s a weboldal és magyarul van (azaz a cég célzottan kínálja, a termékeit Magyarországon), akár mit is mond az EU:
europa.eu/youreurope/citizens/consumers/shopping/buying-services/faq/index_hu.htm
Én, mint bölcs jogtudós és háttérelemző, jobban tudom.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.12.10. 21:55:51

@Válasszunk: Attól, hogy én kávét gyártok, lehetek még fogyasztója otthon...
Attól még nem lesz valaki tevékenységen belül használó, mert informatikus. Ha a számla a nevére készült (nem a cégére), valamint nem a teszemazt beléptetőrendszere szervere lesz a gépből (hanem otthon netezik róla), akkor sima fogyasztó.

@b-max: Van európai fogyasztóvédelem is, pont az ilyen esetekre. (Más kérdés, hogy mennyire {nem} hatékony.)

b-max 2015.12.10. 22:02:40

idézet az elött linkelt oldalról :

Figyelem!
Fontos tudnia, hogy amennyiben a megvételt követően használatba vette a terméket, már nem állhat el a vásárlástól. A vásárlástól való elállás joga nem a termék 14 napos ingyenes használatát biztosítja Önnek, hanem a termék szemrevételezésének lehetőségét, ugyanúgy, ahogyan arra az üzletben vásárolt termékek esetében is módja van.

MrZed001 2015.12.10. 22:17:11

@b-max:
"Én úgy tudom, hogy az europai jog szerint, ha vevő használatba vette a terméket (tehát pl. BIOS-t frissitett rajta) akkor már nem állhat el."

Na ne szaladjon már el az a ló.
Egy HIBÁS TELJESÍTÉS (mert az elqrt bios-al eladott alaplap bizony az) javítására a gyártótól származó FRISSÍTÉS telepítése mióta használat? Üzembe helyezésnek hívják, a használat csak a sikeres és hibátlan beüzemelést és tesztelést követően indulhat el.

Ha maga kezd neki saját bios-t írni, vagy más cég által kiadott biost tesz rá, igen, akkor partizánkodott. De az elqró cég saját hibajavításával ugyan mióta?

Az pedig, hogy még a gyári javítással is használhatatlan a termék nem csak hogy az azonnali visszafizetést kellene, hogy magával vonja, de egy bírságot is a gyártó cégnek, mert lopta a vásárló idejét a HIBÁS sz.rjával !

lionking 2015.12.10. 22:41:34

@sarostehen_: "Azért mert .hu-s domain alatt fut a weboldal, és magyar nyelven is elérhető, még nem vonatkoznak rá a magyar törvények."

Mivel ez a 14 napos elállási jog az eu-s jogharmonizáció következtében került bele a magyar törvénybe is, így jó esély van rá, hogy az összes eu-s országban ez érvényes

Kondom Keselyű 2015.12.11. 06:36:29

@atpijkamo: A bios frissitest ne keverjuk a javitgatassal.
Ezt ugy kell elkepzelni, hogy veszel mnodjuk egy androidos telot,amire 5.0 a legujabb verzio.
A tied allt par honapot a raktarban,ezert meg 4.4-el szallitjak.
Kibontod,valami nem kerek.
Frissited 5.0-ra ,ott sem oldodik meg a problema,visszakuldod.

A bios frissites regen bonyolultabb ,veszelyesebb volt.Manapsag mar olyan redudans megoldasok vannak,hogy szinte lehetetlen kinyirni vele a lapot.

Az baj,hogy a levelet egy olyan ember olvasta el,aki :
- nem ert melyebben a hardverekhez
- szandekosan szeretne elkerulni a visszavasarlast,pedig tudja,hogy ebben a szituban teljesen jogos.

Sajnos ez a mai folyamatosan fejlodo vilagban nem ritka, hogy , 1-1 uj termeknek kell 4-5 szoftververzio,mig mindenkinek stabil lesz.Tok ertheto,hogy nem akar a vasarlo fizetos betateszter lenni.

bircaman szerkesztő maxval · http://bircahang.org 2015.12.11. 08:17:41

@bircaman szarkesztő maxval:

Így igaz, nem számít. A szerződési feltételek az irányadóak.

Bombaló 2015.12.11. 08:52:53

Meglátásom szerint nem kellett volna BIOS frissítéssel próbálkoznia. Bemegy MediMárktba szemrevételezni egy gyári telepítésű Win8.1-es laptopot és nekiáll nyomogatni, hogy frissítsen Win10-re? Aztán eldönti, hogy ááá mégse kell, mert így sem tetszik a színe?
Életszerű?

(Nem védve a sufnicéget sem, csak gondolkodni kéne. Talán. Előre.)

gabest1 2015.12.12. 09:02:11

Nem igazán életszerű, hogy az MSI nem működő alaplapokat árul és sehol sem írnak róla.

További magyar hang 2015.12.13. 23:04:27

@Komojtalan: Végülis egy dologban megegyezik a lottóval: a lottónál piszok nagy szerencse kell, hogy nyerj, a ilyen webshopoknál piszok nagy szerencse kell, hogy ne bukj.

metal · http://electric.blog.hu 2015.12.14. 15:12:24

Azért ha a másik oldalról nézitek, nem fekete-fehér a történet:
ügyfél jelentkezik, hogy rossz az alaplap. Ezért ő eláll a szerződéstől. De kivizsgáltatni nem akarja az eszközt, innentől ki tudja mitől rossz.

McZozo 2015.12.15. 12:24:36

@atpijkamo: Feltenni nem problema es meg megtanulni se hogy hol van az a par karakter az angol alatt, csak hogy komolyabb cegeknel sajna nincs semmilyen modositasi joga a usernek. Korabbi cegeknel kibuliztam admin jogot igylehetett a mostaninal olyan szigor can hogy a control panelre meg csak ra se nezhetek :)

McZozo 2015.12.15. 12:34:41

@Bombaló: Kevered a szezont a fazonnal a bios az alaplap mukodesehez elengedhetetlen mig az op rendszer nem. Igy nem jo a hasonlatod. Es igen egyetrtek akorabbi hozzaszolassal ha sajat maga pacsmagol bele a bioszba vagy valami kaoz verziot hasznal jogos, de ha gyari frissitest telepitett ra akkor nehogy mar azert elvesszena garancia. Sok termek eseteben pl akkor veszited el a gyarto tamogatasat ha nem frssited az adott termeket.
süti beállítások módosítása