Nem teljesen mai sztori, de minden valószínűség szerint nem ez az április eset volt az egyetlen és az utolsó az országban, amikor egy röpgyűlés és egy véletlen telefon oldja meg egy utas problémáját. Megint kiderült, hogy sokszor a beszélgetés közben elejtett félszavak a legfontosabbakaz életben maradáshoz.
Sziasztok
Még április vége felé utaztam vidékre és vissza biciklivel. Odafelé Encsig utaztunk, a menetrendből kinézve a reggeli 6:30-as Rákóczi IC volt a szimpatikus. Egyrész átszállás nélkül megy Encsig, másrészt kerékpár szállító kocsi is van.
A Nyugatinál már előző este megvettük a jegyeket (a vonat a Keletiből indul). 15 percet vett igénybe a kerékpár helyjegy miatt. A hölgy előbb kotorászott kicsit a gépében, majd átszólt a másik ablakhoz, hogy ezt hogy kell. Később át is mentek egymáshoz. Mi egy ponton felajánlottuk, átmegyünk a Keletibe, mégiscsak onnan megy a vonat, ott talán már rutinból megy ez, de végén sikerült kiadni, bár a hölgy közben nem volt meggyőződve róla, hogy lesz kerékpárszállító kocsi. Én nyugtattam, hogy utaztunk már ezzel a vonattal, szokott lenni, az Elvira is jelzi. Persze azért másnap reggel lelkiekben felkészítettem magam, hogy más is lehet a szitu, de nem volt. Rendben, flottul értünk Encsre.
Pár nappal később utaztam vissza Budapestre, szintén bicajjal. Okulva az előző esetből, két nappal indulás előtt kimentem az állomásra (nem telefon, nem internet, az a biztos, ha személyesen beszélek egy jegypénztárossal, gondoltam...). Elszántságomat aláhúzza a tény, hogy ehez be kellett utaznom Nyíregyházára, ugyanis egy környékbeli településről utaztam, ahol van vasútállomás, de a helyjegyvétel onnan még sima ülőhely esetlén is egy vicc. A bakter betelefonál Nyíregyházára, és egy sajtpapír nyomtatványt tölt ki az adatokkal, amit lediktálnak neki, az a helyjegy. A plusz egy fő a kommunikációs láncban nem hiányzott az amúgy is potenciálisan problémás biciklis helyjegyhez.
Szóval, kinéztem a délutáni Rózsa IC-t, amire az Elvira alapján lehet kapni helyjegyet, és bejelöltem a "kerékpárszállítással" opciót a keresésben, ha nem sikerülne. Utána volt még két kényelmetlenebb közvetlen sebesvonat, az egyik kerékpárkocsival, a másik peronos szállítással, gondltam, ha gáz lenne azok is jók lesznek.
Kiérve az állomásra megnéztem a kifüggesztett menetrenden az IC adatait. Meglepetésemre egy áthúzott bicikli volt mellérakva. Beálltam a jegykiadóhoz és rákérdeztem, lehet-e kerékpárt szállítani a Rózsa IC-vel, mert kétféle infót kapok. A hölgy határozottan tudta, IC-ken nincs kerékpárszállítás, a papírján is így van. Akkor kértem a sebesre Budapestig. Az hétköznap csak Ceglédig megy - mondta. Biztos elnéztem valamit, gondoltam, és visszavonultam a kifüggesztett menetrendhez.
Tényleg volt korlátozás: "xyzk sebesvonat, Budapest Nyugati, [67?] XII. 18-ig és I. 3-tól IV. 15-ig, valamint IX 1-jétől vasárnapi közlekedési rend szerint." Április 19. volt, szóval rendben kellene legyen, nem értem. Visszamentem, hogy tisztázzam:
- Én úgy láttam mennie kellene hét közben.
- Megy, de csak Ceglédig.
- Én úgy értelmezem, hogy a mostani időszakra ez már nem vonatkozik.
- (már türelmetlenül) Ezt maga értelmezi így, az utasok 60%-a másként.
- ... ? ööö, nem 100%-nak kellene értelmeznie ugyanúgy? Akkor nem egyértelmű a kiírás?
- Ne nekem mondja ezeket.
- Miért, maga nem MÁV-os? Maga az aki most felém képviseli a MÁV-ot.
- Nem tehetek róla, nem én írtam ki.
- Nem kritizálni akarom, hanem megérteni, mert ellentmondást látok, és nem látni, hogy csak Ceglédig menne.
- Az a kiíráson alatta lévő sorral együtt látszik, a két sort együtt kell nézni. (két sort nézni egy vonatra, nekem ez új, gondoltam)
- De ha Ceglédig is megy csak, azért biciklikocsi tuti van rajta, ugye, ahogy ki van írva?
- Azt én itt nem látom, azt az információs tudja megmondani.Átmentem az információhoz. Megerősítette, hogy az IC-vel nem lehet vele kerékpárt szállítani. És a sebes? Hát azt a pénztárban tudják megmondani. De hát ők küldtek ide. Ez furcsa, amúgy úgy tudja, szokott lenni, ezt biztosra majd a kocsiösszeállítók tudják, van mikor ki kell sorolni a kerékpárkocsit valami miatt. Akkor el lehetne érni a kocsiösszeállítókat, hátha tudják már? Azt ő nem tudja, sajnos. (az információsnak nincs információja, nem tudnak egymással beszélni a kollegák, beszarás, gondoltam magamban)
Jó, vissza a jegypénztárba, ugyanahoz a jegykiadóhoz, mondom hogy az információ szerint a jegypénztárosnak kellene tudnia. A jegypénztáros ezt furcsállta. Mondtam azt is, hogy a kocsiösszeállítók tudhatják elvileg, rájuk hivatkozott az információs, és hezitálok, hogy akkor most melyikkel menjek, mert az egyik csak Ceglédig megy, a kiírás szerint van rajta kerékpárkocsi, de lehet mégsem lesz, akkor már jobb lenne a későbbivel nem átszállni, csak sajnos az peronos, hangosan gondolkodtam neki.
Ekkor hirtelen ötletből felvette a telefont és segítőkészen felhívott valakit. Lefestette a szitut, hogy bicajjal és a Rózsával, "de IC-n ugye nincs kerékpárszállítás" kérdezte bele a telefonba, majd hallgatva a választ rám is nézett rögtön és rázta a fejét, majd hallgatta tovább, amit a vonal végén mondanak, hallgatta szó nélkül. Egy fél perc múlva - még mindig szó nélkül - elkezdte pötyögni a jegykiadó gépet. Pütyög. Pötyög. Még mindíg pötyög. Egyszer csak kérdezi: szóval akkor holnapután szeretne utazni ugye, úgy néz ki mégis van kerékpár helyjegy a Rózsára.
Egy perc múlva a kezemben volt az összes jegy és helyjegy a Rózsára, biciklire is.
Tényleg volt biciklis kocsi a Rózsán, méghozzá hiper-szuper, fülkés plusz ülőteres, modern, nyomógombos középső nagyajtós, tiszta amerika, gond nélkül ment az út a bicajjal együtt a Rózsán.
Hát így megy ez.Tamás
Rejtélyes 2016.07.18. 10:20:27
Manyecska. 2016.07.18. 10:22:35
Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.07.18. 11:02:25
a MegintÁllunkVaze -ra nem lehet mit mondani, ez csak egy újszülöttnek új :P
Darth Revan 2016.07.18. 11:02:58
Miert, lottek is?!
Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.07.18. 11:03:54
Darth Revan 2016.07.18. 11:07:34
enrico palazzo 2016.07.18. 11:12:49
Dikusz 2016.07.18. 11:45:23
Már azzal is megkönnyítette volna a saját dolgát, ha elsőre a Keleti pályaudvarra megy. Azt meg sem merem már kérdezni, hogy melyik csudálatos országban érezhette volna magát, ha a MÁV jegyirodájába kolbászol be, és veszi meg a jegyet.
rarabel 2016.07.18. 11:51:44
enrico palazzo 2016.07.18. 12:18:28
Manyecska. 2016.07.18. 12:28:06
Dezsike 2016.07.18. 13:03:58
tokapi 2016.07.18. 13:15:31
szelidorzo 2016.07.18. 14:00:04
vasutimenetrend.hu/menetrend/rozsa-intercity/3428/
Az oldal alján:
Kerekesszékkel történő utazásra alkalmas kocsi emelőberendezéssel.
Rendkívüli helyzet alkalmával is közlekedő vonat.
Étkezőkocsi
Helyjegy váltása kötelező
Kerékpárhely foglalása kötelező
Következő:
www.vonatosszeallitas.hu/koric_vonal_2016.html
Lefelé görgetve a Rózsa IC-nél látható, hogy a mozdonytól számolva a büfékocsi után a hetedik vagon a poggyász kocsi, melyen van lehetőség kerékpár szállítására.
Az Elvira adatai szerint:
elvira.mav-start.hu/elvira.dll/x/uf?iehack=%3F&ed=5788EE93&mikor=-1&isz=0&language=1&k=&ref=&retur=&nyit=&_charset_=UTF-8&vparam=&i=Ny%C3%ADregyh%C3%A1za&e=Budapest&v=&d=16.07.18&u=1&s2=1&go=Menetrend
A 16.31-kor induló Rózsa IC szállít kerékpárt.
Ezeknek ismeretében minden külön turné mellőzésével az elején követeltem volna a helyjegyet, vagy adja írásba, hogy nem ad, utólag majd rendezzük.
tokapi 2016.07.18. 14:15:51
Terézágyú 2016.07.18. 14:36:22
"Ezeknek ismeretében minden külön turné mellőzésével az elején követeltem volna a helyjegyet"
Követelted volna???
Mi vagy, te, brüsszel??? Mer az szokott követelni...
Taxomükke (UK) 2016.07.18. 15:12:49
Reactor 2016.07.18. 15:39:33
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.07.18. 15:44:00
Dikusz 2016.07.18. 16:10:00
Dikusz 2016.07.18. 16:11:05
Dikusz 2016.07.18. 16:14:55
gabors 2016.07.18. 16:37:48
USA-ban aki biciklizni akar videken, az vesz egy varosi terepjarot feltesz ra egy bicikli tartot es megy !! EZ amerika ... (ott ugyanis ilyen hogy vonattel Encsi-be menni vonattal nem letezik) ahove megy vonat oda max csomagkent lehet feltenni egy biciklit
vagy elbol videken lakik akkor meg nem kell vinni a biciklit sehova :-)
csak szolok
Manyecska. 2016.07.18. 19:04:56
Dikusz 2016.07.18. 22:19:12
M_R 2016.07.19. 02:26:04
Helyette betettek a 2 osztály helyére egy olyan 1 osztályú kocsit amivel szerintem még maga Vlagyimir Iljics Lenin is utazott.. Az egy dolog hogy kevesebb ülés volt benne - aki későn ért oda, az mehetett a nem IC-kocsiba.. Ez a nagyszerű kőkori kocsi olyan faxa volt, hogy a mellettem levő dupla ülésre leült két hölgy és az ülés kiszakadt a helyéből..Nagy nehezen egy másik férfi utastárssal visszatettük az ülést, ha nagyon óvatosan ültek le, és fékezéskor lábbal támaszkodtak akkor már a helyén maradt.. Nyár volt, de "természetesen" a klíma nem működött, a kaller segítőkész volt, segített kinyitni az ablakokat.. így IC jegyért vagy 40 fokban, vagy full kereszthuzatban lehetett utazni.
MÁV. 2016, jobbanteljesítreformokműködnek ország..
Dikusz 2016.07.19. 06:07:20
El tudom képzelni az adott szitut, hogy nagy robajjal egy szinttel lejjebb kerülnek a mellettem helyet foglaló utastársak. Az nem fordulhatott elő, hogy már ültek azokon az üléseken. Mindenesetre dicséretes, hogy megoldottátok a helyzetet, a legszebb öröm a káröröm elvén, biztosan melléjük estem volna a röhögéstől (akkor is, ha én esek le a földre). :))))
Izo 2016.07.19. 07:54:12
datolyamag 2016.07.19. 07:57:17
Izo 2016.07.19. 07:57:42
otgorbebogre 2016.07.19. 08:04:42
www.amtrak.com/bring-your-bicycle-onboard
azert komolyan nagyon nagy szakertonek adod el magad de azer korulnezhetnel magad korul. metron meg helyi jaratu buszon meg a bicikliszallitas alap.
datolyamag 2016.07.19. 08:17:43
Én is utaztam úgy, hogy BP-ről a vonat azért indult fél óra késéssel, mert az egyik kocsi fékrendszerével valami probléma volt. Megjavítani nem tudták, kisorozni nem lehetett, végül arra jutottak, hogy majd Sárbogárdon kezelik a problémát. Sárbogárdon azt mondták, hogy majd a Dombóváriak megoldják. Dombóváron a kalapácsos embernek az volt a véleménye, hogy ha már eddig eljött, akkor Pécsig se lesz probléma. Szerencsére nem volt.
Dikusz 2016.07.19. 09:24:17
Azt, hogy a bicikliszállítás a MÁV-nál hogy működik, abba nem szólok bele, mert nem tudom. Biztos jobban tudjátok tapasztalatból. Mindenesetre elég érdekes, hogy csak egy-két órával az indulás előtt tudják eldönteni tudnak-e biztosítani kerékpárszállító kocsit.
Bombaló 2016.07.19. 09:40:14
A másik vonat(ok)ról. Az egyik az S16203 sebes, a másik a 6213 személy. A két vonat egymás párja. A 6213 közlekedik "B" napokon kivéve [67] Ceglédig, úgy általában mondva szombat kivételével. Míg [67] - sulivasárnap közlekedik az S16203 Bp.-ig.
Vagyis: "xyzk sebesvonat, Budapest Nyugati, [67?] XII. 18-ig és I. 3-tól IV. 15-ig, valamint IX 1-jétől vasárnapi közlekedési rend szerint."
Nem április 15, hanem június 15 (VI.15), de a feltüntetett időszakban csak vasárnap(!) közlekedik, április 19-e pedig történetesen keddre esett. Vagyis ugyanebben az időben kedden a Ceglédig közlekedő személyre lehetett volna felszállni, amin külön kerékpáros kocsi nincs, de szabály szerint a vonat elején és végén lehet kerékpárt szállítani.
Gyurcsany F. 2016.07.19. 10:37:37
Manyecska. 2016.07.19. 11:00:36
Manyecska. 2016.07.19. 11:01:31
datolyamag 2016.07.19. 11:46:59
Ami a kerékpárszállító kocsikat illeti, egyrészt kevés van belőlük, másrészt a műszaki állapotuk olyan amilyen.
kewcheg 2016.07.19. 11:47:08
datolyamag 2016.07.19. 11:51:18
Manyecska. 2016.07.19. 12:09:40
datolyamag 2016.07.19. 12:24:59
GQ 2016.07.19. 15:28:02
Reactor 2016.07.19. 16:14:59
Tehát akkor:
MÁV Adventures
Written by: Reactor, és persze az élet
Illustrated by: Manyecska párja
joska61 2016.07.20. 09:00:55