Tékozló Homár

Helyszíni szemlén a hivatal

2016.11.22. 11:38 | Homár Hilda | 69 komment

shutterstock_520041547.jpg

Nagyon mókás elképzelni a jelenetet, ahogy a Vas Megyei Kormányhivatal ellenőre kivonul a bepanaszolt céghez, és kirakaton való betekintés módszerével detektálja, hogy már nem működik - még akkor is, ha nyilván valami hivatali protokoll mentén jártak így el. Az viszont már egyáltalán nem vicces, hogy az ellenőrzés ezzel ki is fújt. 

Tisztelt Tékozló Homár!

Az alábbi ügyben szeretnék önöktől tanácsot kérni. Ezzel a megkereséssel fordultam a Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályához:

Tisztelt Vas Megyei Kormányhivatal!

2016.05.10-én a Karakoram Túraboltaban (PROTECH 100000 BT. 9700 Szombathely Fő tér 24/c) bejegyzést írtam a vásárlók könyvébe egy 2015.12.23.-án vásárolt bakancs hibája/nem megfelelő javítása miatt. Erre a mai napig a bolt részéről választ nem kaptam, sőt a bolt nem volt hajlandó kiadni a bejegyzés vásárlói példányát sem, mivel ezzel nem értettek egyet. Lehet ilyet tenni? Erről csak fotóval rendelkezem, amit mellékelten csatolok.

Kiegészítve  a vásárlók könyvében leírtakat. A bolt által végzett javítás nem megfelelő. Egy vízhatlan cipőről lévén szó, amit egy helyi cipésznél sztenderd ragasztásos technológiával javítottak, így a javítást követőn nem teljesülnek a vízzáráshoz szükséges feltételek. Véleményem szerint a bolt a szakszerűtlen javítással elvette a cipő ezen tulajdonságát, tehát jelentősen csökkentette használati értékét és anyagi értékét is.

Kérem nyilatkozzanak ezzel kapcsolatban, hogy milyen további lépéseket tehetek, illetve milyen jogok illetnek meg egy ilyen vevői panasz esetében.

A megkeresés még teljesen szabályos, Ők javasolták telefonon ezt a formát. Ki is mentek az említett címre, de a bolt akkorra már bezárt. Ami megdöbbentett, az a "profizmus" amivel a helyzetet kezelték:

ta_je_koztata_s-page-001.jpg

Benéztek a kirakaton és azt látták, hogy a bolt megszűnt. :):):) Azt gondolom, hogy ez hivatalos szervtől elég szegényes eljárás. Én, mint földi halandó is többet tudok tenni ennél, ha egy céget le szeretnék informálni. Az, hogy valami megszűnt, vagy elköltözött, vagy hivatalosan megszüntették viszonylag könnyen kideríthető, hiszen minden cégnek vannak kötelezettségei a működésével kapcsolatban. Van-e jogutód, van-e magyarországi forgalmazó. Ezzel kapcsolatban nem vizsgálódtak. 

A kérdésem arra irányulna, hogy mit tudok tenni ilyen esetben? Kihez tudok fordulni? Bosszantó, hogy egy világmárka (The North Face) termékével senkihez nem fordulhatok és a hivatalos szerv is "lepattint" magáról.

Üdvözlettel:

Tamás

Íme a tanács Tamásnak:

Kedves Tamás! 

A cipő nem megfelelő kijavítása tekintetében elmondható, hogy az eladó hibás teljesítés esetén köteles a termék vásárláskori állapotát helyreállítani, és gondoskodni arról, hogy a cipő ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezzen, mint a teljesítéskor. Ha a cipőn olyan hiba volt, melyet javítással lehetett orvosolni, akkor a vállalkozás megfelelően járt el, amennyiben a kijavítást választotta, azonban ez nem járhatott volna azzal, hogy a cipő elveszti vízhatlan tulajdonságát. Ilyen esetben kérheted, hogy úgy javítsák ki a cipőt, hogy az továbbra is vízhatlan legyen, vagy ha ez már lehetetlen, vagy a vállalkozás nem vállalja, akkor a cipő cseréjére is igényt tarthatsz. 

www.e-cegjegyzek.hu ingyenes weboldalon lehetőség van megkeresni az adott cég cégkivonatban szereplő adatait, amelynek segítségével többek között az ügyvezető személyéről, a székhelyről és a cég ellen esetlegesen bejegyzett csődeljárásról vagy végrehajtási eljárásról is tudomást szerezhetsz. 

A 2016.11.18. napján lekért cégkivonat szerint a PROTECH 10000 Bt. (cégjegyzékszám:18-06-105966) székhelye változott meg, ami 2016.08.04. napjától a 9700 Szombathely, Farkas K. utca 16. szám alatti ingatlan. Javasoljuk, hogy a fenti címre írott leveledben tájékoztasd a vállalkozást a nem megfelelő javításról, és jelöld meg, hogyan kéred azt orvosolni. Amennyiben 30 napon belül nem érkezik indokolással ellátott válasz akkor az eladó vállalkozással szemben panaszkezelés szabályainak megsértése miatt az illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulhatsz. Abban az esetben pedig, ha a válasz nem elfogadható, az illetékes békéltető testület, illetve az illetékes bíróság eljárását kezdeményezheted a forgalmazóval szemben. 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Konyvtaroslany 2016.11.22. 11:43:09

Hááát, elképzelhető, hogy a Vas megyei tanácsnál nem ismerik a cégjegyzéket.

Klafa 2016.11.22. 11:45:12

Ismét bebizonyosodott, hogy az úgynevezett 'fogyasztóvédelem' mint olyan, nem létező fogalom Magyarországon. :(

Tehetséges ugandai buzi 2016.11.22. 11:49:39

@Konyvtaroslany: Az egy dolog, hogy nem ismeri. De hogy ezt büntetlenül megteheti, azon vért hányok. Az én adómból van fenntartva és minden következmény nélkül lehet dilettáns! Én nem lehetek az, ha egy hatóság felé valami bevallási, adatszolgáltatási kötelezettségem van, mert rommá bűntetnek. De a hivatal lehet. Őket szakmai szempontból nem ellenőrzi senki.

Ha lenne egy igazságos Mátyá... akarom mondani Viktor király, akkor lemenne álruhában Vazs megyébe és mint a gyevi bíró c. történetben volt, felrúgná a helyi kormányhivatalt, mint kakas a fagyott lószart az udvaron!

Csak ilyen sajnos nem lesz.

The Crazy One 3om 2016.11.22. 11:49:54

végre egy hasznos poszt, csak semmi keletje nem lesz. Továbbra is a fogyvéddel fenyeget mindenki, aztán jön a kopp.

Hipóallergiás 2016.11.22. 11:50:58

Ez most a Polgár Jenő hivatalba?

Manyecska. 2016.11.22. 11:53:39

Kedves Tamás! A saját kormányhivatalom /Pest M./, aki az ágyában szokott gyomlálni rendszeresen, azt kérdezi: hát a kisf..om nem kéne..???? persze nem tőlem ...
:D

Manyecska. 2016.11.22. 12:00:26

@Tehetséges ugandai buzi: őket valóban nem, tudnék mesélni mi folyik ott nameg folyton vizsgázni kell ki ne rúgják őket nameg a sok tréning /jó pénzért/, egyszer haza is küldték mert anarchiajelet rajzolt a lapra, mellesleg este nyolckor én gépeltem egy csomó határozatot :DD

Terézágyú 2016.11.22. 12:03:34

A hivatalnak saját adatbázisa/kartotékja sincs a városában működő boltokról???????

The Crazy One 3om 2016.11.22. 12:03:37

@Manyecs: tényleg, aki téged lízingel, az is valami ilyesmi huncut helyen "dolgozik", iga?

Terézágyú 2016.11.22. 12:04:53

Azért a dátumokra érdemes figyelni:
a hivatal július 14-én lezárta az ügyet, viszont a cégjegyzék szerint 2016.08.04. napjától lett ez az új cím...

Terézágyú 2016.11.22. 12:08:54

Nem mellesleg: már megint egy hipermodern túrabolt hipermodern márkás hipertúracipőjéről derül ki, hogy szart se ér...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.22. 12:24:12

A békétető testülethez kell fordulni, attól mindig vízzáró lesz a cipő.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.22. 12:25:12

Tényleg, ha nem adják oda a panaszkönyvet, mit lehet csinálni?

Terézágyú 2016.11.22. 12:27:57

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Kötelességük odaadni. El kell kérni.
- De ha nem adják, akkor mit lehet csinálni?
Kötelességük odaadni. El kell kérni.
- De ha nem adják, akkor mit lehet csinálni?
Kötelességük odaadni. El kell kérni.
- De ha nem adják, akkor mit lehet csinálni?
Kötelességük odaadni. El kell kérni.
- De ha nem adják, akkor mit lehet csinálni?
Kötelességük odaadni. El kell kérni.
- De ha nem adják, akkor mit lehet csinálni?
Kötelességük odaadni. El kell kérni.
- De ha nem adják, akkor mit lehet csinálni?
Kötelességük odaadni. El kell kérni.
- De ha nem adják, akkor mit lehet csinálni?

Így zajlik egy beszélgetés a panaszos meg a fogyvéd között.

Manyecska. 2016.11.22. 12:35:01

@The Crazy One 3om: javazze, kormányhivatal helyett kormányhivatalnokot akartam írni!! :D:O ja ON

The Crazy One 3om 2016.11.22. 12:39:49

@Manyecs: csinovnyik, akarta írta a tested?

EurósParaszt Lite 2016.11.22. 12:41:53

@The Crazy One 3om: ha rejtett alannyal dumal, akkor a pasijarol van szo. Az a default.
@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: panaszkodni a panaszkonyv temaja miatt. Ami nem mellesleg eleg ironikus.

kicsitomi 2016.11.22. 12:49:30

Hát nekem vót mindenféle csillivilli túracipőm, mind szétment. Aztán horgász ismerős ajánlott egy általam sosem hallott dán gyökerű céget, kipróbáltam a cuccaikat, szuperül helytálltak. A bakancs három éve erős használat mellett kívül-belül nulla kopással, cipő ugyanez két éve. Kabát is. Más kérdés, hogy mindenből van kb egy-két modell, színválaszték egy (max kettő). Nade nem divatozni köll, vagymi.
Ja és nem elcseszett drága.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.22. 13:13:26

@kicsitomi: "egy általam sosem hallott dán gyökerű cég"

Arany Jánosnak képzeled magad? Vagy miért hagyod a lényeget balladai homályban?

The Crazy One 3om 2016.11.22. 13:13:46

azért kedvenc blogger hősnőm, aka háhá már megint erősen túloz. Írja a tintafosó a körpecsétes levélben, hogy "a túrabolt megszűnt,(...) nem található máködő kereskedelmi egység, az üzlet feliratait eltávolították,(...) a helyiséget kiürítették"

Sőt, a következő bekezdés arra utal, hogy kérdezgették az ott levőket az üzletről.

Majd ebből levonta tamás és hilda azt a következtetést, hogy ez kevés. Úgy érdekelne, hogy ezen felül a hentergő ádámok faszát kéne csinálnia egy ellenőrnek? A Megváltó Jézus bal herezacskójának hiteles mását réztálcán esetleg ne hozza le a legmesszebbi csillagról?

Ökörpicsa!

Audrey80 (törölt) 2016.11.22. 13:24:47

Megszűnt, ránézésre. Lehet, hogy két utcával odébb költözött. Vagy tényleg megszűnt jogutód nélkül, akkor meg kellene írni, hogy ez után a teendő ez és ez és hová fordulhat a panasszal, másik bolthoz (ha ez valami lánc) vagy gyártóhoz stb.

Tehetséges ugandai buzi 2016.11.22. 13:26:00

@The Crazy One 3om: Megnézhette volna a saját nyilvántartásában a bolt adatait, ipar-ker, vagy ilyesmi osztályon csak nyilván vannak tartva azok, akik iparűzési adót fizetnek. Csak van valami elérhetősége egy bolt, üzlet felelős vezetőjének. Vagy rákereshetett volna a cégjegyzékben. De nem, bakker hanem csorog a nyála, hogy há' nincs ott senki, be van záááárva, megkérdeztük a szomszédokat is, már egy ideje ők se láttak senkit erre járni, ezért lezártuk az ügyet. Én is úgy érzem, hogy ez egy icipicit kevés a hivatal részéről. Főleg ahoz képest kevés, ha pld. fordítva járnánk el. Ha én mondanék ilyen súlyú dolgokat a hivatalnak, akkor satuba fognák a tökömet és elvernék csalánnal.

The Crazy One 3om 2016.11.22. 13:35:23

@Tehetséges ugandai buzi: ugyanis az történt, hogy a pontos panaszt vizsgálta ki. Ha te azt panaszolod, hogy a Fő utcán a túrabolt nem adott sirámpapírt, akkor ő túraboltot fog ott keresni, majd azt fogja megállapítani, hogy nincs ott túrabolt, ha azt átszöktették.

Tehetséges ugandai buzi 2016.11.22. 13:43:32

@The Crazy One 3om: Azért ez így nem állja meg a helyét. Ha pld. engem kirabolnak a Blahán és feljelentést teszek, megadva az elkövető úr pontos személyleírását, kiemelve a különös ismertetőjeleket, akkor a rendőrök nem fogják lezárni az ügyet azzal, hogy fél órával később már nem volt ott a Blahán ilyen kinézetű személy. Elképzelhető, hogy végignézik mondjuk a Rákóczi út Astoria-Keleti pu. közti szakaszát is, hátha az eltelt idő alatt mondjuk arra távozott.

Ha pld. egy étteremben sorozatosan mérgezést kapnak az emberek és bejelentik az ÁNTSZ-nek, de időközben a kajálda ugyanazon a néven odébb költözik két házszámmal és ott folytatja a tevékenységét, akkor a kiérkező ellenőrök nem fogják lezárni a dolgot, hogy hát a mérgezés biztos elmúlt amiatt, hogy a bejelentésen még Fő utca 22. volt, most meg már a 24-ben van. A házszám növekedése biztos elmulasztotta a rossz főzést.

kicsitomi 2016.11.22. 13:50:20

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Mer' akkó' megkapom, hogy reklámozok itten. A cég Prologic néven fut, de hozzá tartozik egy Savage Gear nevű másik termékcsalád is, onnan van a kabátom (ez valami más horgászmódszerhez gyárt cuccokat, fene gondóta vóna, hogy más módszerhez más kabát meg cipő kell). Mindenesetre a cucc jó, a többi meg nem érdekel.

The Crazy One 3om 2016.11.22. 13:55:26

@Tehetséges ugandai buzi: igazad van, de az első bekezdés az Btk., a mérgezés meg ÁNTSZ. Szerintem máshogy kell kivizsgálni, mint egy "közérdekű bejelentést"

Azt nehogymár kelljen magyarázni, hogy a fogyvéd meg sóhivatal, egy hatalmas vízfej.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.11.22. 13:56:43

@kicsitomi: de ha a cipőt más tevékenységhez is használod, azzal kimeríted a nem rendeltetésszerű használat fogalmát. Így fel kell szólíccsalak fűrész / fúró / satu / prés / etc. eszközök igénybevételével a lábbeli megsemmisítésére!

Manyecska. 2016.11.22. 13:56:48

..ez tényleg vicces mindkét oldalró'.., kivéve szegényt posztert..
:) Ilyenkor mi van? "Benéz a ló az ablakon??":D Szerintem cukin járt el. Kiskutya vóte mellette?? ::D

kicsitomi 2016.11.22. 13:59:33

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2:
Én kérek elnézést. Aszittem, járni kell benne. Mondjuk, ha ülök, akkó' nemmindig veszem le. Ez nem rendeltésellenes használat?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.22. 14:02:03

@Hentes pékné módra: Régen, mikor még sokan olvasták a Homárt, volt homárpower.

@kicsitomi: Köszi!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.22. 14:06:31

@kicsitomi: Az ilyen katalógusképeket úgy készítik, hogy a kabátot felveszi a Láthatatlan Ember, és úgy fényképezik le. Mennyi munkája lehet! Mikor tud egyáltalán sörözni menni a Supermannel?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.22. 14:08:15

Superman meséli:
- Te Batman, képzeld, a múltkor, ahogy repülök, meglátom a Macskanőt egy tetőn, amint széttárt lábakkal meztelenül fekszik egy matracon, és kéjesen vonaglik. Annyira megkívántam, hogy odarepültem, és durr bele...
- És meglepődött a Macskanő?
- Hát igen... de közel sem annyira, mint a Láthatatlan Ember...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.22. 14:15:35

@Terézágyú: A Brian élete Menjetek haza, rómaiak! szkeccs a csúcs úgyis.

Manyecska. 2016.11.22. 14:19:17

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: ezt nem értem, mit csinálhatott a nő a Láthatatlan emberrel..???

Terézágyú 2016.11.22. 14:20:00

Egyébként eszik a Macskanő egeret...??????

Manyecska. 2016.11.22. 14:20:54

@Terézágyú: vezetékest vagy vezeték nélkülit...???

Terézágyú 2016.11.22. 14:21:07

@Manyecs:
"ezt nem értem, mit csinálhatott a nő a Láthatatlan emberrel..??? "

cukkolta, hogy "van egy morzsa a szád szélén... nem ott, arrébb... nem ott, még arrébb..."

Manyecska. 2016.11.22. 14:34:08

Most akkor -ha eltekintünk mindenki savazásától de akkor minek keltünk ma fel, ugye..- szóval akkor az uccsó mondatra kellene koncentrálni-?miszerint kiárusítás volt- tehát ebből a zokból kifolyólag ne is reklamáljon mernem vállalnak garanciát?? Akkor javaslom a monitor alsó harmadán ezt a témakört savazzuk!!! :DDD

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.11.22. 14:34:08

@kicsitomi: egyértelmű. ha ülsz, akkor nem állsz, ergo nem mész sehova, a lábbeli viselése indokolatlan, egyértelműen le kell venned.
Másrészt volt már itt olyan, bevizsgálásról szó, amiből kiderült, miszerint túrabakancsot nem lehet használni urbánus környezetben (értsd lyól: a sziklát/sarat/hegymászást bírja, aszfaltot/betont/sulibajárást NEM)

Manyecska. 2016.11.22. 14:35:42

ON lehetne úgy kérni a homárt hogy jobb oldalt savazunk, középen egy vastag csík /esetleg ki is színezhetjük délben../ , baloldalt az értelmes /nulla felé konvergáló/ hsz-eket olvassa az úri közönség...?:) OFF volt..

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.11.22. 14:36:08

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: lyó, kicsit enyhítek.
Ha mondjuk valamilyen tömegközlekedési viszonylaton ülsz, akkor embertársaid (és a saját testi épséged) érdekében nem kötelező levenned ;)

Terézágyú 2016.11.22. 14:37:06

@Manyecs:
"miszerint kiárusítás volt"

A pószter erről nem írt, és a naggyonokos hivatal se tudhassa, hogy fél évvel azelőtt (akkor történt a vásárlás) is kiárusítás volt-e már...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.11.22. 14:41:54

@Tehetséges ugandai buzi: kimentek júliusban, látták ott bolt nincs. Megnézték a cégjegyzékben, ott az a cím volt, ahova kimentek (mert ugye csak augusztusi dátummal jegyezték be a cím változást), ezután írtak a panaszosnak. Az ok, hogy leírhatták volna, hogy mondjuk forduljon a gyártóhoz vagy akármi, de az talán nem reális elvárás, hogy magánnyomozót fogadjanak, hogy kiderítsék hol székel a cég éppen.

Terézágyú 2016.11.22. 14:46:05

@onlajnok:
A dátumokra én hívtam fel a figyelmet fentebb... :)
... ugyanakkor viszont ha ez a kórmányhivatal hatóság(!), akkor azért csinálhattak volna valamit... gondolom a cégjegyzékben (akár az e-ben, akár a sajátjukban) van valami elérhetősége a cégnek...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.22. 14:46:21

@The Crazy One 3om: És ezért az észért, proaktivitásért és teljesítményért fizetést kapnak? Azért ez súlyosan az eszem-faszom megáll kategória.

Manyecska. 2016.11.22. 14:49:11

@Terézágyú: ja úgy könnyű ha te olvasod is a posztokat..!
:D

Terézágyú 2016.11.22. 14:51:52

@Manyecs:
én még a kommenteket is!

Manyecska. 2016.11.22. 14:53:10

@Terézágyú: tök perverz vagy, hallod.. :)

Terézágyú 2016.11.22. 14:58:59

@Csokis:
"És ezért az észért, proaktivitásért és teljesítményért fizetést kapnak? Azért ez súlyosan az eszem-faszom megáll kategória. "

index.hu/gazdasag/2016/11/22/kaf/
Az állami cég, ahol évek óta nem csinálnak semmit

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.11.22. 15:01:11

@The Crazy One 3om: @Terézágyú: És minderre a GVTI képes azt a választ írni, amit. Akik szintén. Az volt már, hogy "ezért tart itt ez az ország"?

Terézágyú 2016.11.22. 15:07:58

@Csokis:
"Az volt már, hogy "ezért tart itt ez az ország"?"

Nem...
Ezért tart itt a homár is, mert teljesen elhanyagoljuk az "azvótmá"-kommenteket.... :(

Reactor 2016.11.22. 15:10:35

Megint egy hibás cipő. Úgy látszik, a fogyasztói társadalom konteója mégse csak egy konteó.
Ha pedig a hivatal slendriánul jár el egy ügyben, annak többnyire két oka lehet:
- A dolgozóinak büdös a meló, de a lóvét azt azért szeretik, épp ezért a szerintük leghatékonyabb üzletmodellt követve a legkevesebb munkát végzik el a legtöbb pénzért.
- A hivatalnak valami érdeke fűződik ahhoz, hogy ne büntessék az adott vállalkozást, esetleg a vállalkozásnak olcsóbb és egyszerűbb lefizetni az ellenőrt.

@Tehetséges ugandai buzi: És akkor lehet csodálkozni, hogy az emberek nem fizetnek adót, amikor az abból fenntartott apparátusok nem működnek...

@Terézágyú: Ilyenkor bíróság, aztán a tárgyalóteremben lehet yugiózni, és reménykedni, hogy a te ügyvédednél van a kékfejű hósárkány...

mechanikus körte 2016.11.22. 15:26:15

Ne bántsátok őket, történetesen voltam már velük kapcsolatban, és nagyon jók a tapasztalataim. Nem tudom, hogy itt mi történt, de ha egyszer a megadott címen bezárt a az üzlet, a környéken kérdezősködtek és nem kaptak infót, bejelentve pedig még nem volt az új cím, mégis mi a fenét tudtak volna még tenni? A fogyvéd nem a Nemzeti Nyomozóiroda, de ha az lenne, akkor se indítana országos nyomozást egy megragasztott bakancs miatt. Abban hibáztak, hogy nem írták le, hogy amennyiben új információhoz jut a bejelentő (pl. a cégjegyzékből), akkor jelezze feléjük, és ismét kivizsgálják az ügyet.

ROTFL Manó 2016.11.22. 16:48:06

@mechanikus körte: Páran már leírták feljebb, hogy a hivatal dolgozói sincsenek eltiltva a cégjegyzék, vagy a saját, belső nyilvántartásuk használatától.

besarock 2016.11.23. 11:30:49

Onkormanyzatnal egy ugy intezesenel fontos volt,hogy a ket erintett (a nagymamam es en) rokonok-e.

Szerintetek hogyan oldottak meg a dolgot ?
- a, megneztek a nyilvantartasban,kikertek, hogy az en edesanyam valoban az o lanya-e
- b, be kellett vinnem a sajat,es edesanyam szuletesi kivonatat,amirol fenymasolat keszult (kizarolag papiron, digitalis szkenneles nelkul)

Tehetséges ugandai buzi 2016.11.23. 13:26:08

@besarock: ELMÉLETILEG a Közigazgatási Eljárásról szóló Törvény - továbbiakban KET - leírja, hogy a hivatal nem kérhet olyan dokumentumot, adatot, ami a saját nyilvántartásaiban is elérhető, lekérdezhető.

Ha igazi spíler lettél volna, csak annyit mondtál volna, hogy ott az ámítógép, nézd meg! (Persze előtte gondosan lefénymásolni a KET idevonatkozó paragrafusát, hogy legyen mit kivágnod eléjük az asztalra, ha kötekednének!)

:-D

besarock 2016.11.23. 13:33:38

@Tehetséges ugandai buzi:
Sajnos olyan kerelmet adtunk be,ami indoklas nelkul elutasithato.
A legkisebb okoskodas is felert volna egy nekifutasbol ontokonrugassal.

FDToth 2016.11.23. 20:05:05

Ezek olyanok mint a vegrehajtok: szarnak kimenni, inkabb irnak egy levelet h nem voltak otthon, a dijukat meg ugye elkerik...
süti beállítások módosítása