Tegnap lecsapott az özönvíz Budapestre. Trolik robbantak le, pincék áztak be, az utakon autók araszoltak a 15-20 centis, hömpölygő áradatban, a csatornarendszer hamar feladta, miközben emberek tömegei próbáltak a nagyvárosi trópusi kalandtúrává változott kedd estében haza- vagy egyáltalán fedett helyre jutni. Rendkívüli állapotok voltak, ami persze irtó sok extrém helyzetet hozott magával. Rögtön itt ez az taxis sztori is. Tulajdonképpen azt is gondolhatjuk, hogy már az szép, hogy a Taxi2000 sofőrje megpróbált elmenni utasokért. De. Hogy sikerült nem megtalálnia egy óvodát? Ha úgy látta, hogy nem tudja megközelíteni az épületet, miért nem mondta le a fuvart? Miért futtatta meg az utasokat az esőben? Mit gondolt, tök szárazak lesznek a viharban letrappolt többszáz méter után? Érthetetlen. Rákérdezünk azért, hátha kiderül, hogy nézett ki mindez a kocsiból.
Tisztelt Tékozló Homár!
Több, mint 10 éve közlekedem a fővárosban bkv-val és taxival, szóval van jó pár meredek élményem, de a tegnapi mindent visz.
Az óvodai évzárón kapott el minket a jégeső a 13. kerületben. Próbáltuk kivárni, hogy csendesedjen a zivatar, de mivel erre semmi esély nem látszott, taxit hívtunk. Persze az időjárás miatt le voltak terhelve a vonalak, de a Taxi2000-nél végre felvették (utólag már nem csodálom, hogy miért nem hívja őket a kutya se).10 percet ígértek, 20 perc múlva telefonáltak, hogy nem talál a megadott címre a sofőr, mi menjünk oda hozzá - ez kb. 500 métert jelentett a zuhogó esőben.
Mivel nem volt más választásunk, elindultunk a két gyerkőccel, egyiket az apja cipelte, a másikkal rohantunk mögöttük. Nagy nehezen odaértünk a taxihoz, a sofőr azonban nem engedett minket beszállni, mondván vizesek vagyunk. Sajnos nem tudtam elmagyarázni neki, hogy pontosan miatta vagyunk ennyire vizesek, mert felhúzta az ablakot és kattant a központi zár. A hatéves gyerek közben remegve zokog a kezemben. Mutattam a taxisnak, nem hatotta meg. Még álltunk az esőben egy darabig, mert sehova nem tudtunk behúzódni, a taxis telefonált, majd elhajtott abba az irányba, ahol minket kellett volna felvennie. Végül egy kínai étterem tulajdonosa hívott be minket, száraz ruhát és meleg levest adott, így megmaradt még egy cseppnyi az emberségbe vetett hitemből.
Miből állt volna a telefonban lemondani a fuvart? Hogy gondolta a sofőr, hogy ekkora zivatarban szárazon fogunk beülni a kocsijába? A gps-ek korában hogyhogy nem talál oda egy címre? Vagy csak nem akarta, hogy vizes legyen a sárhányója? Valóban, megemelkedett a víz, de a többi gyerekért folyamatosan jöttek a szülők, tehát nem kértünk lehetetlent. És a legkínzóbb kérdés: hogyan nézhette végig, hogy két gyerek bőrig ázva zokog, mert nem engedi őket beszállni a kocsijába?
Szóval rossz idő esetén a Taxi2000-et nem ajánlom senkinek, bár biztosan nagyon szép tiszták belülről a kocsijaik...
Köszönöm, hogy kiírhattam magamból.
Zsuzsa
UPDATE máj.25.
A posztot elküldtük a taxitársaságnak, akik kivizsgálják az esetet, holnapra ígértek választ.
UPDATE2.
Zsuzsa reagált a kommentekre:
Köszönöm szépen a sok választ, igazán tanulságos, többet biztosan nem hívok esőben taxit. Azért ha megtennék, hogy még elolvassák ezt a pár sort.
Köszönöm a kollégának, hogy megírta, hogy a kocsi lerobbant. Ha a sofőr ezt elmagyarázza, ahelyett, hogy bezárkózik, most másról szólna a sztori. A helyében szerintem minden normális EMBER elgondolkozott volna, hogy oké, a szülők egysejtűek, hogy taxit hívnak esőben, de erről a két szerencsétlen gyerek nem tehet, beengedem őket, addig se ázzanak, a főnökömmel majd valahogy megbeszélem, hogy nem volt szívem otthagyni őket. Én akkor is megírtam volna a levelemet a cégnek, csak nem a panaszaimmal, hanem megkérdeztem volna, hogy hogyan járulhatok hozzá a kocsi kitisztításához (ez lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de hát mindenki magából indul ki ugye). Az Indexnek is megírtam volna, és akkor most nem a kínai vendéglős a hős, hanem a taxis kolléga, aki a kocsija tisztaságát nem kímélve segített egy családon.
Megnyugtat a tudat, hogy a kocsi végül elindult, nem kellett trélert hívni, a taxis kolléga családjának pedig jó egészséget kívánok.
Zsuzsa
UPDATE 3.
Ismét jelentkezett Zsuzsa, és egyfajta happy endről számolt be.
Kedves Hilda!
Köszönöm még egyszer a segítséget, megkeresett a taxitársaság. Nagyon korrektek voltak: elnézést kértek és kárpótolni fognak, megbeszéltük a dolgokat, nincs harag, sajnos szerencsétlenül alakultak a dolgok.
Minden jót:
Zsuzsa
UPDATE 4.
Megjött a Taxi2000 közleménye is:
Kedves Hilda,
Az ügyet kivizsgáltuk és a mai napon az alábbiakat tettük közzé a Facebook-on.
Kedves Zsuzsanna,
Tájékoztatjuk, hogy ígéretűnkhöz híven az ügyét kivizsgáltuk. A kollégánk az autóján tapasztalt műszaki hiba miatt (a nagy esőzés következtében kialakult elektromos zavar), valamint az ebből fakadó stresszhelyzet, továbbá a rossz kommunikációja eredményeképpen, helytelenül viselkedett, amely miatt elmarasztaltuk. A kialakult helyzetet nagyon szégyelli és sajnálja, amiért személyesen szeretne bocsánatot kérni. Társaságunk a kialakult kellemetlenségért kárpótolni kívánja a családot. Az érintettekkel a Taxi 2000 vezetősége felvette a kapcsolatot az időpont egyeztetés végett.
Köszönettel, a Taxi 2000 vezetősége
UPDATE 5.
Olvasónk a Zsuzsáékat otthagyó taxissal utazott épp az eset után. Levele még a taxi2000 közleménye előtt érkezett, de a frissítések sorrendjén nem akartunk utólag módosítani.
Sziasztok,
én a pórul járt család után ültem be ennek az embernek a taxijába, ami nem robbant le, hiszen engem felvett. Szintén a vihar alatt 6 óra magasságában, igaz, az eső már nem esett annyira, így nem áztam bugyiig, amíg azt az 500 métert lesétáltam, mert hát nem sikerült odajönnie, ahova kértem az autót.
Miután megmondtam a címet (amire visszakérdezett, hogy tudom-e merre van, mert ő nem) két pofára kezdte el szidni a családot, hogy mit képzelnek magukról, hogy ilyen vizesen akarnak beszállni az autóba. Jeleztem neki, hogy esik az eső, azért ez talán nem annyira meglepő, hogy az emberek vizesek lesznek, de nem hagyta abba, milyen emberek vannak, mit gondolnak, csak magukra gondolnak, de ő aztán nem fogja kifizetni a 200 ezres kárt az biztos (a 200 000 kárt nem kommentálnám mert miért ne lehet-e, hogy az Alpokból hozatja a friss levegőt, amiben megszárad az autója a garázsban, de öröm volt hallani, hogy ő ugyan nem csak magára gondol..).
Beütötte a gps-be a címet, közölte, hogy 50 perc lesz, jó hát nem a sarokra megyek (azt ugye már lesétáltam), de azért megkértem, hogy nézzük meg mit mond a waze, az ilyenkor remek kis egérutakat tud ajánlani amikor áll a város. Ez van, nem mond semmit a gép. Nem az általam javasolt applikációt használta, értem én, hogy nem érdeke, de nem kéne ennyire hülyének nézni a fizető vendéget, hiszen látszott, láttam, hogy a sima gps-t használja, nem a waze alkalmazást. Mindegy, esik az eső, a bkv kérdéses, hogy hogyan jár, maximum egy ponton majd kipattanok.
Kikanyarodtunk a Hungrária, ahol valóban nem nagyon haladtak az autók, de ezen a szakaszon busz sáv se volt (nem tudom, hogy később van-e) és megint bátorkodtam megkérdezni, hogy esetleg nincs-e a közelben egy olyan párhuzamos út, ahol van buszsáv. (van) Nincsen semmi, ez van. Ennyi volt a válasz, majd belekezdett egy korábbi történet elmesélésébe, hogy szegény kis jövedelmű egészségügyi dolgozó azért fizetett múltkor 6000 forintot a 2000 helyett, mert hát le volt zárva valamelyik felüljáró és kerülni kellett. (Ezeket a lezárásokat, leggyorsabb útvonalakat miért tudta jelezni az Uber és miért nem tudják még most se a taxisok, ha nem applikáción keresztül, de a központból, egymásnak átadva az infót. költői kérdés tudom.)
Kb. 800 métert utaztam ezzel az emberrel, és végül úgy döntöttem, hogy eső és vihar ide vagy oda, én kiszállok. 1700 forintomba került ez a remek utasanyázó utazás, végig szidva mindenkit és mindent. Az autó tiszta volt és száraz, de köszönöm szépen így se vagyok erre kíváncsi. Örültem volna egy kedves, segítőkész és igen, akár vizes ülésnek, ebben az időben és helyzetben nem finnyáskodtam volna, hogy vizes az ülés, megértettem volna, sőt örültem volna ha elmeséli, hogy egy családod vitt haza, akiket nagyon elkapott a vihar. Nem ez történt, és bár olvasom, hogy az autó lerobbant, nem robbant le, mert engem felvett (ha valóban lerobbant, akkor komoly utasbiztonsági aggályokat vet fel helyzet, hogy engem felvett rögtön utána), a sofőr egy percig sem sajnálta a helyzetet, szerinte az utasok voltak az idióták, hogy beszóltak a központba, na meg a diszpécser, hogy szólt neki erről.
#NevetAgain
homar-fan 2017.05.24. 16:55:49
Nick-son 2017.05.24. 16:56:41
8cadik crazy one a vannabí pank 2017.05.24. 17:10:58
Sáros Hilda 2017.05.24. 17:13:52
Pont mai írás az indexen:
"A taxisok kétharmadánál volt szabálytalanság."
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.24. 17:22:31
:))
Terézágyú 2017.05.24. 17:40:30
neet 2017.05.24. 17:52:53
xd
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.24. 17:57:43
melaena 2017.05.24. 18:04:40
Sluck Ödön 2017.05.24. 18:24:40
Én azt hiszem lemodtam volna a fuvart mikor meghallom, hogy nem talál oda. Akkora esőben 2 méter után rommá áztatok. Mert ezek a derék jóravaló adófizető takszisok az utasért élnek ugye?
KaTe 2017.05.24. 18:27:18
Gyerekek meg miért sírnak egy kis esőtől? Szerintem tök muris lehetett, pláne gyerek fejjel! Ezek a mai kis elkényeztetett folyton - fanyalgók!
És a legfontosabb: A posztoló ugye egy terhes kismama?!
melaena 2017.05.24. 18:46:50
mondom neki,ez nem ugy mukodik,racsorgok a kozpontra.felhivom oket,bemondom a taxis haromjegyu kodjat,eloadom a sztorit.a diszpecser csak annyit mondott,hogy ezt nem o donti el,hanem a taxis,de kuld egy batrabbat.
jott a kovetkezo,mondtam neki,hogy pengetek,ha beokadna.az vegul elvitt :D
melaena 2017.05.24. 18:49:32
tegnap setalok az utcan,egyik kapualjban all egy 18-20 koruli kimondottan szep ciganylany egy pici babaval meg - gondolom- az anyjaval.
elkezdek vele szemezni,erre magazodva megkerdezi,hogy nem adom-e neki az esernyot :D
Igazabol odaadtam volna,csak ez az atlagosnal valamivel nagyobb,kimondottan jonak tuno esernyo volt,amit tegnap bontottam ki :D
8cadik crazy one a vannabí pank 2017.05.24. 18:59:53
Bendeguz2017 2017.05.24. 19:21:45
The Good Boy 2017.05.24. 19:29:13
Ezek a mai taxisok már csak ilyenek.
Idézet következik: " Vagy csak nem akarta, hogy vizes legyen a sárhányója? "
Egy kis kiegészítés a poszt-tolónak: nincs az autóknak olyan, hogy sárhányó, vagyis van, csak arra meg vannak egészen találó szavak: kerék, abroncs, gumi stb. kinek hogy tetszik.
Yoyo, most b'dős K'tsög voltam, mert most kifejezetten együtt érző napom van, ezért megsajnáltam poszt-tert, meg kicsiny családját.
Azért megkérdezném a hiéna jellegű "urat" is, hogy az "évszázad" viharában mégis mi a töckömet gondolt, amikor "munkára" adta aznap a fejét? Hogy az aznapi taxirendelések mind a felhők fölé magasodó Gellérthegyre, vagy Jánoshegyre fognak szólni, és csak ezen két hely között fog ingázni?
Azért abban tuti biztos vagyok, hogy következő alkalommal olyan autót nem fogok venni, ami 2017.05.23.-án pesten volt tulajdonban:) Látva a sok gyökeret, aki csak azért is áthajt a félméteres vízben, mert az ő suzukija/béemwéje/dácsiája stb. bírja. Pár hónap múlva, amikor jönnek azok a szemét elektronikai anomáliák, mert addigra kezd el ehhez megfelelő mértékben oxidálódni a cuccos, majd jól meghirdeti hétvégi templombajáró, sérülésmentes banyataxiként
Sipovicsné Zahedli Krisztina 2017.05.24. 19:44:21
2017.05.24. 19:50:06
Kajabáltak adócsalást meg minden lófaszt, nyilván 'tilcsák be' lett az eredmény, megoldást keresni minek, ugye.
Maffia, az mótvá?
CID.. 2017.05.24. 20:06:59
Csóringer poszert azért meg lehet valahol érteni, meg persze a taxist is, felvenni 4 bőrig ázott emberkét, két hét mire kiszárad a szekere.
2017.05.24. 20:11:26
melaena 2017.05.24. 20:46:22
Valahol hienaur megoldasa is ertheto.
mondjuk azert 1-2 pokroc lehetett volna a csomiban,amire raulhet a familia.
.Manyecska 2017.05.24. 20:58:23
Azt kellett volna mondani nem vizes csak korai klimax..:DD Bizonyítsa be az ellenkezőjét!! közben meg simán elkötöd a kocsit mi a gond??? :D
.Manyecska 2017.05.24. 21:06:21
2017.05.24. 21:08:02
(Am' meg minek vállalta be, h kimegy bárhova bárkiért is, 2 mp alatt szarrá lehetett ázni)
melaena 2017.05.24. 21:17:46
felelos volt a kialakult helyzetert,ez nem vitas.
Dikusz 2017.05.24. 21:56:11
Szegedet nem mosta el?
CID.. 2017.05.24. 23:08:58
Fejte állt, hogy bokáig érjen.
@Dikusz: Dehogy, tegnap nem is esett, ma kora délután kicsit rákezdett, de semmi extra. Persze a helyi média majdnem özönvizet vizionált :D
2017.05.24. 23:55:45
AkS 2017.05.25. 00:15:55
zenitó 2017.05.25. 00:37:58
2017.05.25. 00:44:56
Reactor 2017.05.25. 02:27:26
Ám meg mit várt, amikor szakadó esőben indult neki kuncsaftot keresni? Hogy majd a kedves utas egyetlen vízcsepp nélkül fog beülni & onnan kiszállni? Természetesen amikor ő maga száll ki a droszton cigizni meg köpködni, és ráesik az eső, az rendbevan ugye, de ha az utas vizes, akkor fúj monnyonle...
Konkrétan a szakadó eső azon alkalmak egyike, amikor igenis indokolt az autó, és nem váltja ki a kerékpár. Ha a főtaxis görény barátunk ezt nem így gondolja, és országos problémát kreál abból, hogy vizes lesz belül is az autója, akkor nem kell dolgozni, ennyi. Senki nem tart töltött pisztolyt a fejéhez, hogy márpedig mész, és fuvarozod az embereket. Ha zavarja a felhőszakadás, maradjon otthon, nézze az aktuális uszítóműsort, elihatja azt a pár magányos agysejtjét is, ami még megmaradt, héderelhet kiZSgatyában meg pörköltszaftos trikóban, nincs megtiltva. Ha meg kell a zseton, szokjon hozzá a gondolathoz, hogy zuhogó esőben vizesek lesznek az emberek. A tömeggel utazók se öltenek HAZMAT ruhát a lakáZSból való elindulás előtt, majd vetik le amikor felszállnak a buszra/villamosra, a járművezetők mégse kezdenek el ajvékolni emiatt. SZVSZ a vizes utas csak ürügy volt, hogy kötekedhessen egy jót.
Attila Zsolt Takács 2017.05.25. 04:20:02
Kollégám nevében írok.
Attila Zsolt Takács 2017.05.25. 04:57:38
KukuxuBucsu 2017.05.25. 05:39:33
Sáros Hilda 2017.05.25. 06:01:56
",szólt a diszpécsernek,hogy nem tud és,hogy hol állt meg,közölte,ha csurom vizesek akkir nem tudja őket szállítani,"
Ezt a diszpécser miért nem közölte az utasokkal?
És arra mit reagálsz hogy a taxisok kétharmada csal? Az szerinted rendben van?
Vagy elég megnézni a taxi200 FB oldalát.. konkrétan van olyan eset, hogy amíg az utas felmegy a csomagért a taxis átnézi a lent hagyott csomagokat, és kilopja belőle az értékeket.
Ezek így rendben vannak? Ilyenkor is jaj szegény taxisok?
_B_ 2017.05.25. 06:29:21
Már amikor hívtak, hogy nem találja a címet, akkor kellett volna kérni egy igazi taxist.
Vizes embert meg fel lehet venni. Mégis mennyibe kerülne tartani a kocsiban az ülésre való fóliát ilyen esetekre?
2017.05.25. 06:40:36
melaena 2017.05.25. 06:44:54
tok jogos a folias kerdes.
En sem ertem,miert nem jar mindenki rohambilivel a fejen.
Barmikor leesett egy cserep az egyik ablakbol.
Ser Vazul 2017.05.25. 06:49:26
csincsilla72 2017.05.25. 07:19:48
csincsilla72 2017.05.25. 07:23:45
Anikó Jánosi 2017.05.25. 07:24:46
Bendeguz2017 2017.05.25. 08:09:12
8cadik crazy one a vannabí pank 2017.05.25. 08:18:27
Bendeguz2017 2017.05.25. 08:26:25
GiaMarie 2017.05.25. 08:36:41
Attila Zsolt Takács 2017.05.25. 08:39:31
Attila Zsolt Takács 2017.05.25. 08:42:29
kékmosoly 2017.05.25. 08:42:35
Üdvözlöm azokat, akik azon akadtak fel, hogy ovoda, ballagas, zokogó gyerek, stb..
Attila Zsolt Takács 2017.05.25. 08:46:13
Attila Zsolt Takács 2017.05.25. 08:49:53
Attila Zsolt Takács 2017.05.25. 08:56:42
Terézágyú 2017.05.25. 08:59:32
"Szar ügy az ha annyira buta valaki,hogy nem veszi komolyan a napok óta jelzett vihart."
Így van. Pl. a taxisoknak nem volt annyi eszük, hogy az esőben felvett utasok vizesek.
Sáros Hilda 2017.05.25. 09:02:43
Akkor most miért is kéne sajnálni a taxist akinek beázott az elektronika a kocsiban és 3 napja nem tud dolgozni? Ezek szerint ő is ugyan ilyen buta volt.
Attila Zsolt Takács 2017.05.25. 09:03:18
Attila Zsolt Takács 2017.05.25. 09:06:04
Sáros Hilda 2017.05.25. 09:08:17
Mert egy korábbi hozzászólásomra nem igazán akarsz válaszolni..
De bemásolom neked hogy ne kellejen keresned:
Sok mocskos taxis.. amikor kitúrták az UBER-t akkor büszkén verték a mellüket hogy az adót nem fizetőknek be kell tartani a jogszabályokat.
Pont mai írás az indexen:
"A taxisok kétharmadánál volt szabálytalanság."
Szóval ezt hogyan kommentálja egy talpig "becsületes" taxis
Sáros Hilda 2017.05.25. 09:09:47
És arra mit reagálsz hogy a taxisok kétharmada csal? Az szerinted rendben van?
Vagy elég megnézni a taxi200 FB oldalát.. konkrétan van olyan eset, hogy amíg az utas felmegy a csomagért a taxis átnézi a lent hagyott csomagokat, és kilopja belőle az értékeket.
Ezek így rendben vannak? Ilyenkor is jaj szegény taxisok?
Terézágyú 2017.05.25. 09:10:04
Vedd már észre te nagyon okos taxis, hogy minden egyes kuncsaftszidó hozzászólásoddal csak a taxisok iránti ellenszenvet növeled.
"Nem minden utas vizes.Honnan veszed ezt a butaságot?? "
Felhőszakadásban, az utcán állva a legtöbb ember vizes. Nem annyira mint a taxisok agya, de azért vizes.
Attila Zsolt Takács 2017.05.25. 09:11:34
The Good Boy 2017.05.25. 09:13:16
Ecsém, gratula! Tied a nap kommentje! pedig már majdnem elkezdtem a taxis oldaláról értékelni a sztorit (ami nagy dolog, lévén nem igazán kedvelem ezen szakma képviselőit, tisztelet a csekély(!!!) kivételnek), és akkor durr bele. odatolod ezt a cinikus, hazug mondatot. Írtad volna, hogy jött az eső, 20-40, akárhány százalékkal nőtt a taxirendelések száma, eljött a kánaán, hát beállt a haverod dolgozni...
Attila Zsolt Takács 2017.05.25. 09:15:01
Terézágyú 2017.05.25. 09:16:39
"Huh,te nagyon egyszerű vagy.Sajnállak. "
Én viszont nem sajnálom, hanem kifejezetten rühellem a taxisokat.
Nem szerettem volna belemenni ebbe, tegnap kifejezetten nem írtam semmi ilyesmit - de ma sikerült kihúznod belőlem.
Attila Zsolt Takács 2017.05.25. 09:18:05
Sáros Hilda 2017.05.25. 09:19:28
Baszod.. etűnt a felszerelés.. és mint a FB oldalon olvashatod a vezetőség nem is cáfolta.. azóta sem.. szóval a lopás megtörtént.
"Tudod mikből áll össze a taxisok álltal elkövetett hibák??"
Tudom. Pörgetik az órát, nem adnak számlát/nyugtát. Vagy konkrétan óra nélkül bemondásos számok alapján fuvarozzák a külföldieket.
Pár hónapja volt egy érdekes rejtett kamerás riport.. 6-ból 6 taxis csalt.
Ennyit rólatok, szánalmas tolvaj banda.
De hogy legyen saját tapasztalat is.. évek óra használok a kocsimba fedélzeti kamerát.. eddig több száz szabálytalanságot vettem fel, amik le is vannak mentve a gépemre.. érdekes ezeknek a 80%-át taxisok követik el... a úrvezetés mintapéldái... Majd egyszer ha lesz kedvem és időm összerakom egy videóba és felrakom a netre..
.Manyecska 2017.05.25. 09:19:49
Attila Zsolt Takács 2017.05.25. 09:20:27
Attila Zsolt Takács 2017.05.25. 09:23:11
.Manyecska 2017.05.25. 09:26:22
Vagy utálja. Bár a gyerekeket divat utálna manapság gondolom többen már 170cm-esen bújtak ki anyukájuk seggiből mellesleg szülésznő voltam küldtük volna haza hogy folyik a magzatvíz??? :D Én az otthoni ágyat fullra tönkrevágtam vízzel.. mert beindult a szülés, ez ilyen megkésett magzatvíz lehetett az ovisokon, nem víz!!! fújjj már tényleg..!:D Remélem egyszer teleszülik a kocsit!!! :D Lehet a többi gyerek már eltávozott rég mert kb hat felé kezdett esni az eső...
SZIGMA 2017.05.25. 09:26:44
CID.. 2017.05.25. 09:28:41
444.hu/2014/06/02/hummerrel-es-kis-grofoval-ballagott-egy-baksi-ovis
@Anikó Jánosi: ja, csak ha izzadtál, fékezéskor kicsusszantál az ülésből, mint annó az orosz trolikon:D
.Manyecska 2017.05.25. 09:29:48
mondjuk azt én sem hiszem kidobták őket bár lehet az uccsó már távozott. De mondjuk egy közért stb..azért van mindenhol..
The Good Boy 2017.05.25. 09:36:33
hát ez az. olvastam, de még mindig nem értem, miért magyarázkodsz itt már órák óta!
Vagy te vagy a címben szereplő taxis, csak nem mered felvállalni, vagy te egy (akár tisztességes, becsületes) taxis vagy, akinek az a feladata, hogy a kollégáinak a hülyeségeit magyarázza. Egyik sem jó ómen...
Attila Zsolt Takács 2017.05.25. 09:36:42
.Manyecska 2017.05.25. 09:37:07
CID.. 2017.05.25. 09:43:15
@stakeholder Manyecs: Sőt az esernyőt már hamarabb felfedezték mint a taxit ;)
.Manyecska 2017.05.25. 09:55:27
.Manyecska 2017.05.25. 10:03:30
"kedvenc" videóm, két perc körül nézd. Marha jó buli volt!:( először azt érezted nyakon öntenek egy dézsa vízzel később már a szél is játszott, a töksötétben rohant mindenki süllyedtél bele a sárba bokáig, egy gyereket elhagytam mert kétfelé rohantak:D akkor b.sztam bele az esőt a bokorba..:DDDD igen! :D ON
De ezek felszámolás alatt vannak jól sejtettem...ismertem a céget...
.Manyecska 2017.05.25. 10:04:55
SZIGMA 2017.05.25. 10:18:13
Jessybátsi 2017.05.25. 10:19:08
_B_ 2017.05.25. 10:25:52
Ezek mind legfeljebb kényszervállalkozók, legtöbbjük igazi aljas féreg.
A vállalkozói hozzáállás az az lenne, monszun idején előre tájékoztatod az ügyfelet, hogy csak száraz embert viszel. És akkor majd hív olyat, aki elviszi.
Ahogy az is, hogy éjszaka előre szólsz, hogy mocsár részeg embert nem viszel.
Ha már odamentél érte, akkor vidd el bazmeg. Különben nem vállalkozó vagy, csak egy ócska féreg.
2017.05.25. 10:28:04
RonIQa 2017.05.25. 10:38:07
Taxit hívtunk, átcuccoltunk a taxi csomagtartójába. A házunk előtt megállt a taxi, kiszálltam, addig a párom fizetett, de közben a taxis telefonon évődött valakivel.
Amikor a párom is kiszállt, a taxis gázt adott és elhúzott - csomagtartójában a komplett karácsonyi kajakészletünkkel.
A párom üvöltött, de a taxis csak telefonált, szerencsére sikerült rácsapnia a csomagtartóra az utolsó pillanatban. Ezen berágott a taxiskoma, megállt és elkezdett üvöltözni, hogy "mijafaszbajodvan, stb.".
Mondtuk, hogy semmi, csak a csomagjainkat szeretnénk visszakapni. Azt se mondta a retkes büdös paraszt, hogy elnézést.
Homár Hilda 2017.05.25. 10:39:40
joska61 2017.05.25. 10:40:25
Gyűjtőjegyes 2017.05.25. 10:45:38
Az esetet bármelyik taxisból kinézem. Ezek gyárilag ilyenek, kivétel nélkül.
Taxis hozzászóló barátunk meg messze kiemelkedik a többi közül kultúrában és ügyfélközpontúságban, a többi ennél csak messze rosszabb...
Azért ettől a kulturált taxisembertől se érkeztek válaszok a következő kérdésekre:
-Ha a kollégája TUDTA, hogy SZAKADNI fog az eső, miért állt egyáltalán munkába? TUDTA ELŐRE, MÁR NAPOK ÓTA(!!!NÉGYNÉGY44!!!), hogy ezen a napon özönvíz fog lecsapni, és ha beázós az elektronika, akkor maradt volna otthon, de neeeeeem....
-Ha a kollégája nem tudta, vagy leszarta az előrejelzést, miért várja el, hogy a kuncsaft ezeket tudja előre (sőt, kb 40 évvel előrébb, mint a kollégája... ha a kuncsaft akkor még nem élt, akkor annak szüleinek kellett volna tudni és átadni a köldökzsinóron az infót természetesen)?
-A tisztelt kollégája mégis mit gondolt, ha NEM MONDJA le a fuvart, hanem x méterre várakozik (miután látta, nem jut be az utcába), akkor a kuncsaftok csontszárazak lesznek? A víz miatt nem jutott be adott címre, amit láthatott, hogy FELÜLRŐL jön és nem odateleportált a semmiből, tehát GONDOLHATTA (eh... miket is feltételezek egy taxisról...naivitás) volna, hogy az a vízmennyiség az épp hozzá futó kuncsaftokat is érni fogja. Azért, mert neki tető van a feje felett, nem jelenti azt, hogy mindenki felett... a gyalogosok feje felett pl nem "lebeg" ilyesmi... de hát, taxis, nem tudja ezt, az ő világa, az egész lakása az a fránya kocsi, semmi több...
-A cikkben szereplő taxis kollégája azzal érvelt, hogy a segíteni akart, jófej volt, stb... ahhhhaaaa.... milyen fuvardíjért is akart segíteni? Tudom, naiv vagyok, de a segítség kifejezés a szememben annyit tesz: ingyen, ellenszolgáltatás nélkül, hogy a másik baját megszüntessem... Egy taxis még ennyit se tud?? Gusztustalan, undorító, gyomorforgató...
Most az olyan finomságokat hagyjuk ki, hogy "valamiért" nem válaszolt az olyan kérdésekre, hogy "miért 66% feletti a csalók aránya a taxisok között", valamint "miért basszák át a külföldieket 95% feletti arányban", vagy végül "hol van az ígéret, hogy kitakarítják a szakmát, ha az Übert eltüntetik"...
Sry a wall of textért, nem is a cikk, hanem az arrogáns szemétláda vadparaszt taxis vágta ki a biztosítékot, de annyira, hogy szétvet az ideg... gratulálok neki, nagyon kevés ember érte el ezt velem, büszke lehet magára, illetve rá az anyja és az apja (akik tuti ügyeltek az egészséges táplálkozásra a terhesség alatt, hogy ilyen minőségi fiuk született...)
Mit keres ez a szar a címlapon? 2017.05.25. 10:54:08
KaTe 2017.05.25. 11:37:57
@RonIQa: Teljesen életszerűnek hangzik, hogy a taxis nagy gázzal elindul, de azért még párodnak sikerül rácsapnia egyet. Párod reakciója valószínűleg század/ezredmásodpercekben mérhető!
@Gyűjtőjegyes: Ott hibádzik az elméleted, hogy senki nem tudta (de még pár órával előtte se) hogy aznap délután 5 körül akkora özönvíz zúdul azokra a kerületekre, hogy bokáig érő vízben fognak gázolni az emberek.
jacint70 · http://jacint.blog.hu 2017.05.25. 11:41:05
1. Nem tud odamenni a taxi, nincs szolgáltatás!
2. Öccá' méterre van, ha szárazon oda tudnak menni, akkor beszállhatnak, ha nem, akkor nem...
lakit 2017.05.25. 11:58:09
.Manyecska 2017.05.25. 12:01:44
Nevoeiro66 2017.05.25. 12:25:42
futo 2017.05.25. 12:32:38
.Manyecska 2017.05.25. 12:39:55
kovacs55 2017.05.25. 12:50:46
2017.05.25. 12:53:26
2017.05.25. 12:54:30
informatikusnal nincs butabb leny 2017.05.25. 12:58:33
Máskor próbálj felnőtthöz méltó döntést hozni, és rangsorolni, hogy az ázott gyerek - Győzike főcímre hazaérés a fontosabb, vagy száraz gyerek és a Győzike ismétlés...
kovacs55 2017.05.25. 12:59:28
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.25. 13:11:47
Mit kell menőzni? Moszva tér. Azt leírni is könnyebb.
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.25. 13:14:23
:)) Hülye.
Wandál 2017.05.25. 13:14:28
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.25. 13:16:26
Gyűjtőjegyes 2017.05.25. 13:18:40
Persze, hogy nem! De drága taxisvédő taxis uraság felrótta az elázott kuncsaftoknak, hogy miért nem vittek esernyőt, vagy valami... ha az elázott gyalogosoknak fel van róva, legyen felróva a taxisnak is...
Egyébként de, lehetett tudni, hogy zuhé lesz, már reggel, csak nézni kellett a híreket, meg kinézni az ablakon (illetve nekem könnyű: front és esőérzékeny vagyok, már hajnalban üvöltöttem a fejfájás miatt...). Egyedül a csapadék mérete volt az, ami váratlan volt (és a mennyiségre sehogy se lehet felkészülni, valóban)
CID.. 2017.05.25. 13:21:44
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Ha a tyúk tolvaj tyúkot lop, akkor az MSZP és FIDESZ tolvaj vajon mit lophat?
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2017.05.25. 13:38:39
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2017.05.25. 13:41:57
BÁRMIT! :o)
miva? 2017.05.25. 14:04:59
Don Bolesz 2017.05.25. 14:08:36
.Manyecska 2017.05.25. 14:13:39
Szarazkoro 2017.05.25. 14:36:44
Reactor 2017.05.25. 15:09:41
Reactor 2017.05.25. 15:11:30
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.25. 15:18:01
CID.. 2017.05.25. 15:24:40
Miért nincs minden tolvaj politikus siten?
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.25. 16:09:45
GMS 2017.05.25. 16:25:29
Sajnos eddig egy taxis cég votl, aki mindig, mindenhol megtalált, és addig üldözött a diszpécser telefonon, amíg meg nem talált a sofőr. És ez nem a tied. Bennük azóta sem csalódtam, és magán célokra a mai napig őket használom. A sofőrjeik is normálisabbak voltak az átlagnál. A mostani céges taxitársaság is nagyon billeg, még van egy húzásuk és kuka. Na, ott is szarok a diszpécserek. Reptéren nem találják meg az utast, ember, táblával! És ezt higgyem el nekik. Mennyire inkompetens egy ilyen sofőr már. Csak pont ahhoz nem ért, ami a munkája lenne. De a szátok aztán nagyon nagy. De nem kell félnetek. A nemzet koszorús gázszerelője épp most készíti elő a nagy állami taxicégét. Ott majd húzhattok az evezőhöz láncolva. Szar lesz nektek is. NAV havonta tart csoportos béltükrözést, ha egyáltalán megtarthatod a vállalkozói státuszod. És nem, nincs annyi privátsofőrös állás, és küldölfön sem fogsz tudni taxizni mert jó részetek alig makog nyelveken (tisztelet a kivételnek), és ott sem fogadják szívesen a gyakran arrogáns, nem utasközpontú kollégákat. Akkor mi lesz? Elmentek Uberezni???
CID.. 2017.05.25. 18:08:44
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.25. 18:30:01
.Manyecska 2017.05.25. 19:32:59
B + nem én vagyok a taxisokért hanem fordítva ha meg olyan jól meg nekik az Ubert mért kellett elmarni??@Reactor: látom megnyilvánultál, jól tetted! :D
Reactor 2017.05.25. 22:48:43
2017.05.26. 05:47:11
Uber pedig jó kérdés. Anno úgy izgultam, h ne eltiltás legyen a végük, hanem megoldás, ami jó az embereknek is. Így jártunk.
Jessybátsi 2017.05.26. 07:24:10
Jessybátsi 2017.05.26. 07:36:27
FDToth 2017.05.29. 11:43:28
A taxify-on kívül felejtős az összes társaság. Múltkor utaztam egy főtaisszal, vmi gagyi gps-t hazsnált, ami nem ismt semmilne lezárást, álladóan újratervezett, a taxi smeg men amerre tudott...
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.05.30. 20:23:47