Az alábbi beszámoló alapján a Savoya Parkban működő Auchan munkatársainak rém határozott elképzelése van a megfelelő vásárlói magatartásról, és az esetleges véletlen vagy tapasztalatlanságból fakadó kilengéseket nem restek a helytelenül viselkedők orra alá dörgölni akár többszörösen is. Az elvárások pedig nemcsak sokfélék, de kiszámíthatatlanul változnak is. Például amíg a pénztáros visszaszalajtja a vevőt a polchoz, de nem kéri el a bizonyítékként szolgáló árcetlit, addig az ügyfélszolgálat irgalmatlanul leteremti a cetliszorongatáson kapott vevőt. Kedves Auchan, kicsit több konzekvenciát. Vagy csak simán emberi hangnemet. És főleg pontos árfeltüntetést.
Kedves Homár!
Kicsit belémakasztotta ma az ideget az Auchan nevű francia hiperszupermarket. Történt ugyanis, hogy vásároltam 2db 1 literes Mobil Classic 5W40 típusú motorolajat, mert láttam, hogy a 2189 forint helyett most épp csak 1490 forintba kerülnek. Mondom szuper, úgyis kell majd a kocsiba, úgyhogy megveszem.
Odaérve a kasszához szomorúan tapasztaltam, hogy a hölgy mikor beütötte az olajaimat a gépbe akkor már 2189 forint volt az áruk, amit ott a helyszínen szóvá tettem a hölgynek, aki azt mondta, hogy szaladjak vissza, nézzem meg biztos jó olajat vettem-e. Persze visszamentem, és mivel úgy is két polccímke volt fent az akcióról, az egyiket - mintegy bizonyítván az igazamat - odavittem a kasszához, és megmutattam a hölgynek. Ő azt mondta, hogy semmi gond, fizessem ki nála a teljes árat, és menjek oda a vevőszolgálathoz, ott majd visszaadják a különbözetet.
Na, itt indultak az izgalmak, ugyanis odamentem a vevőszolgálathoz, ahol 10 perc álldogálás után megszólított egy nem túl udvarias hölgy, akinek elmondtam VOLNA a problémámat, de már a mondatom közepébe belevágott a kérdéssel, amiből ez a beszélgetés alakult ki:
Vevőszolgálatos 1: "Maga hozta el a polccímkét???"
Én: "Igen"
Vevőszolgálatos 1: Ez volt az első hibája, a polccímkét nem szabad elhozni.
Én: Első? Volt másik is?
Vevőszolgálatos 1: Igen, ugyanis ez nem az a termék ami a polccímkén van, mert nem egyezik meg a kódja.
Én (itt már kicsit felpaprikázva, ez igaz, de közel sem kiabálva): Elnézést, megtenné kérem, hogy felolvassa mi van oda írva a polccímkére?
Vevőszolgálatos 1: Nem
Én: Jó akkor elmondom, az van rá írva, hogy Mobile Classic 5W40, 2189 (áthúzva), 1549 forint. A termékre ami a kezemben van ugyanez van írva, úgy gondolom, hogy akkor lehet, hogy nem is én hibáztam, hanem valaki az áruház személyzetéből.Ezen a ponton bekapcsolódott a Vevőszolgálatos 2 nevű Micike, aki már konkrétan bicskanyitogató stílust vett elő, eközben Vevőszolgálatos 1 elment a polchoz megnézni, hogy igazam van-e:
Vevőszolgálatos 2: Először is ne kiabáljon, másodszor pedig miért? Az nem hiba, hogy az áruház tulajdonát kivitte az áruház területéről? (gondolva itt a 0,0001 forintos papírfecni polccímkére)
Én (na itt már tényleg elkattant az agyam): Na akkor álljon meg a menet: 1: Nem kiabáltam. 2: Nem vittem ki az áruház tulajdonát az áruház területéről, mert jelenleg az áruházban tartózkodom. 3: MAGUK próbáltak meg akár szándékosan akár véletlenül valaki hibájából megrántani 1400 forinttal, és ÉN VAGYOK aki hibázott?
Vevőszolgálatos 2: Az áruház területe addig tart amíg a rács tart ha le van engedve, nézzek le a lábamhoz, hogy meddig tart a rács.
Én (kicsit beljebb álltam mint a rács vonala): Beljebb vagyok mint a rács!
Vevőszolgálatos 2: És hogy hozta ide a polccímkét, mert ha elhagyta a kasszát, akkor ki kellett menjen a vonalon.
Én (nem hittem el, hogy ők csesztek el valamit és még engem vegzálnak egy értéktelen papírfecni miatt): Tudja mit, akkor hívjon rendőrt a polccímke miatt. ÉN kérem rá, hogy hívja ki a rendőrséget.Ezen a ponton érkezett vissza Vevőszolgálatos 1 kolléganő, és ezt közölte:
Vevőszolgálatos 1: Na, ennek ez a menete, hogy megnézem, és ha igaza van, akkor majd visszakapja a pénzét, tessék itt a másik blokk meg az 1400 forint. A viszont látásra!
Mi is a problémám az esettel?
- Egyrészt eleve gusztustalan húzás 700 forinttal drágábban beblokkolni a termékeket, mint amennyibe valóban kerülhetnek, de tekintve, hogy aki dolgozik, hibázhat is, ezért ezt le tudom nyelni véletlennek. (Mondjuk aki elmegy a családdal szombaton nagybevásárolni, és vásárol 30-40ezer forintért, annak nem fog feltűnni, hogy 700 forinttal megrövidítették, mert a 20db túrórudi, és a 2 karton tej között nem fog neki feltűnni, hogy nem 39300 hanem 40000 a számla. és az a 2 polc elég üres volt, és elég nagy terület volt üres. Számoljuk csak 100db literes olajjal - bár mind tudjuk, hogy ennél vszeg több elment - az akkor is 70.000 forint "tiszta haszon", 70.000 forintnyi pénzzel megrövidített vásárló).
- Másodrészt a vevőszolgálatos hölgyek hozzáállásától felfordul a gyomrom. Aki ekkora gyökér, ne menjen vevőszolgálatosnak. Arról nem beszélve, hogy miután kiderült, hogy ő hibáztak, egy "elnézését kérjük" nem fért ki a száján, de előtte megvádolni vele, hogy én hibáztam, sőt, felelősségre vonni, mert bizonyítani akartam ennek az ellenkezőjét az rohadtul ment...
- Harmadrészt rohadt megalázó volt, hogy kvázi engem vádoltak lopással (hangsúlyozom ismét egy papírfecniről beszélünk, arról a neonzöld kis fecniről amin az akciós árak fel vannak tüntetve) úgy, hogy Ők hibáztak. Álltunk ott vagy 5-en. De egy idős bácsi éppen a garanciális telefonjáért jött, amit behozott 10 nappal a vásárlás után, hogy elromlott, az Auchan elküldte szervízbe, de nem a jó szervízbe, és 2 hetet várt a bácsi, visszajött az Auchanba, ahol a Vevőszolgálatos hölgyike közölte, hogy "Sajnos rossz szervízbe küldtük a készüléket, úgyhogy még legalább 2 hetet kell várnia, nem tudjuk visszacserélni, mert nem 3 napon belül hozta vissza a készüléket"... Pofám leszakadt.
Az eset 2018.05.26-án 14:37-kor történt. Ha az Auchan, vagy a kedves alkalmazottai akik ilyen módon beszéltek velem szeretnének megkeresni a bocsánatkérésükkel, akkor arra a lehetőségük úgy gondolom adott.
Köszi ha megosztjátok, ha másért nem hát azért a tanulságért, hogy mindig nézd meg a blokkot mikor kijössz bármilyen nagyáruházból, főleg ha több mindent vásároltál, mert simán átverhetnek akár szándékosan, akár véletlenül.
üdv,
Roland
UPDATE
A posztot elküldtük az Auchannak, ezt írták:
Az Auchan Retail Magyarország számára kiemelten fontos vásárlói elégedettsége, ezért is nagyon sajnáljuk az itt leírt esetet. A történteket kivizsgáljuk, és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy többek közt vevőszolgálati folyamataink fejlesztésével hasonlóak ne történhessenek a jövőben.
Auchan Magyarország Kft.
UPDATE 2.
Roland jelentkezett nálunk, és beszámolt az igencsak pozitív fejleményekről:
Kedves Homár!
A mai napon találkoztam az Albertfalvai Auchan Vásárlói kapcsolatokért felelős vezetőjével.
Egy igen hosszú (majdnem 2 órás) eszmecsere alatt nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az Auchanban szükség van a változásra, de határozottan jó úton haladnak annak érdekében, hogy ezek meg is történjenek! A hölgynek akivel találkoztam konkrétan az a munkája, hogy az ehhez hasonló panaszokat, problémákat kezelje, es a kollegáit trenírozza arra, hogy ők hogyan kezeljék a vásárlókat. Ezen felül az Auchan sajnálatat kifejezve egy szép ajándékcsomaggal is meglepett bocsánatkérés gyanánt.
Köszönöm Nektek, hogy sikerült lebonyolítani a kommunikációt az Auchan es köztem, és az Auchannak, hogy bebizonyították, lehet ezeket a dolgokat civilizáltan kezelni. Azt mondom, hogy ez már ügyfélkezelés volt a javából!
Üdv,
Roland
Mákony Béla 2018.05.30. 12:07:23
1. Standard elbaszottáras hiba, 100.000 árucikkes üzletben megesik
2. Vevő üvölt a kasszással
3. Vevő üvölt a vevőszolgálati pultossal
joska141 2018.05.30. 12:13:38
230e 2018.05.30. 12:21:19
Tehetséges ugandai buzi 2018.05.30. 12:30:32
Mondjuk a mindnet vivő észérv nem hangzott el a vevőszolgálatnál, én ezt mondtam volna: A kasszás hölgy, az ön kollégája küldött el ezért a címkéért.
A vevő meg itt hibázott:
Vevőszolgálatos: rossz címkét hozott el, nem egyezik a termék KÓDJA.
Vevő: Jó akkor elmondom, az van rá írva, hogy Mobile Classic 5W40
Namármost az a termék NEVE, nem pedig a KÓDJA. Ugyanis a NEVE ugyanaz lesz a egyliteres és az ötliteres olajnak is, hogy Mobile Classic 5W40. Lehet, hogy odavitted a egyliteres olaj címkéjét az ötliteres kanna ára miatti reklamáláshoz:
www.motoroel100.de/WebRoot/Store13/Shops/62593035/5862/9221/AB15/D5DB/D482/C0A8/2ABA/5700/Mobil-S3000-5W-40-5L1L.jpg
Terézágyú 2018.05.30. 12:40:26
Ettől függetlenül az ügyfélszolgálat nem viselkedett megfelelően.
"Harmadrészt rohadt megalázó volt, hogy kvázi engem vádoltak lopással (hangsúlyozom ismét egy papírfecniről beszélünk, arról a neonzöld kis fecniről amin az akciós árak fel vannak tüntetve"
A pénztáros sem azt mondta, hogy "hozd oda a cetlit, hanem, hogy nézze meg". Tanuljuk meg, hogy a boltos árcédulákhoz stb. NEM nyúlkálunk, nem tesszük arrébb stb. stb.
""Sajnos rossz szervízbe küldtük a készüléket, úgyhogy még legalább 2 hetet kell várnia, nem tudjuk visszacserélni, mert nem 3 napon belül hozta vissza a készüléket"... Pofám leszakadt."
Mi van ezen furcsa? Az egy dolog, hogy a boltos elcseszte, de akkor sem fogják kicserélni a cuccot, ha nem 3 napon belül hozta vissza az illető. Legalábbis az a boltos nem tudja kicserélni, a vevő persze kérhet külön kártérítést a mulasztás miatt, vagy akár azt is, hogy rúgják sbe a hibázó boltos stb.
KaTe 2018.05.30. 12:51:21
Namármost: Az auchan ilyen szempontból az egyik legkorrektebb cég, a félig megevett banánt (azért banán, mert most épp azt eszek) leszámítva lényegében bármit visszavesznek, ami nem élelmiszer és nincs kicsomagolva/felbontva.
Aztán. Tök jó, hogy a posztoló viszi a polccímkéket magával. Gondolom vágja, mekkora királyság lenne, ha hozzá hasonlóan mindenki vinné magával a polccímkét, amikor úgy érzi, hogy számára valami nem egyértelműen van jelezve. A következő vásárló meg amiatt menne reklamálni, mert nincs kint az ár. Jó mi?
Továbbmegyek, A posztoló azt feltételezi, hogy az áruház ügyeskezű alkalmazottja a reklamáció alatt majd gyorsan visszarohan és kicseréli a polccímkét, hogy ne legyen bizonyítéka, ezért magával viszi a polccímkét - eleve rosszhiszemű feltételezés ennélfogva meg vagyok győződve arról, hogy a posztoló eleve úgy beszélt a pénztárossal, ügyfélszolgálatossal, mindenkivel, hogy őt itten súlyosan és pláne szándékosan meg akarják ám lopni!
Úgy tűnik azért a posztoló is belátta, hogy nem teljesen volt arányban a 1400 forint és az ezért levágott hiszti, ezért még kaptunk egy teljes mértékben irreleváns bekezdést arról, hogy az öreg bácsi bezzeg a telefonjával hogy megszívta , ezzel próbálva győzködni az olvasót, hogy tényleg mekkora egy szemétládák voltak az ügyfélszolgálatosok. Elnézést bezzeg elfelejtett kérni, hogy engedély nélkül kivitt valamit az üzletből, amiért nem fizetett, pláne nem az övé.
"Vevőszolgálatos 1: Na, ennek ez a menete, hogy megnézem, és ha igaza van, akkor majd visszakapja a pénzét, tessék itt a másik blokk meg az 1400 forint. A viszont látásra!"
- Pontosan, ennyit kellett volna tennie, nem pedig több percet végigháborogni, hogy aztán felesleges homár poszt szülessen belőle.
Tudod Te azt jól! 2018.05.30. 12:55:44
Akkor meg azért sértődnek meg.
Én is viszem a címkét, mint bezonyítékot, mert volt rá pétda, hogy útközben 'eltűnt' az ominózus árcetli a polcról.
A tecsóban volt, hogy utánam gyorsan leszedték a régi 'akcijós' cetliket mert az biza csak kint maradt. De hát a két feltüntetett ár közül mindig a vásárlónak kedvezőbbet kell alkalmazni.
Tehetséges ugandai buzi 2018.05.30. 12:59:21
Terézágyú 2018.05.30. 13:05:34
feltéve ha ezt elhisszük.
fillérbaszó vadász 2018.05.30. 13:18:35
Ezt a szép, kicsit sem, elfogult dumát!
Ezt így is elő lehet adni, hogy a sokadik ügyeskedő és bunkó vevő után néha kicsit erélyesebben szólnak az emberfeletti türelemmel megáldott alkalmazottak....
"a hölgy mikor beütötte az olajaimat a gépbe akkor már 2189 forint volt az áruk" ilyen Tescoban meg Auchenben már 15 éve sem üttötték be az árat, hanem leolvassák vonalkóddal.
Nick-son 2018.05.30. 13:23:13
Azon vitatkoznak hova záródik a rács :)
Ezt igen szívesen megnézném videón, az agyam szétröhögtem volna.
Egy darabig még el is bírtam fogadni a posztoló álláspontját, bár nem kellene leszedegetni a címkéket, mert akkor az onnan hiányozni fog a többi vevőnek, meg valakinek vissza is kell vinnie bárkinek is van igaza.
Viszont amikor odáig jutott a fejtegetésben, hogy megérti előfordulnak hibák az árazásban, de viszont ha ennyi meg annyi család a blokk közepén nem veszi észre és akkor ennyi meg annyi darabot elvisznek és kihoz 70.000 Ft tiszta hasznot :))) Na ennél a pontnál már csak szánom őt is meg a boltosokat is.
Az autót meg meg kell csináltatni, ha eszi az olajat.
prolifigyelo148842069 2018.05.30. 13:23:41
Lancelot0 2018.05.30. 13:29:12
Nick-son 2018.05.30. 13:31:30
fillérbaszó vadász 2018.05.30. 13:31:53
Tehetséges ugandai buzi 2018.05.30. 13:37:27
Lancelot0 2018.05.30. 13:38:16
Szerintem Total Classicra gondolt amúgy. Nézze meg újra a blokkot, meg a nevet :) .
Lancelot0 2018.05.30. 13:39:51
Tehetséges ugandai buzi 2018.05.30. 13:45:02
PITTA 2018.05.30. 13:49:25
Xezs7 2018.05.30. 14:22:34
2. Viszont annyira bírom, mikor az autósok 1400 Forintokat akarnak spórolni az autójukon. Bemész szervizbe, rögtön 50 ezernél kezdődik, akármit is kell csinálni a kocsin. Teletankolsz? Alapból 15 ezer. Most tényleg 1400 Ft sok egy autóra akkor?
é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2018.05.30. 14:26:08
Xezs7 2018.05.30. 14:27:13
Terézágyú 2018.05.30. 14:34:14
Szeretnéd, ha nem állnék szóba veled?
További magyar hang 2018.05.30. 14:38:44
Amúgy az ilyen cimkés dolgot az egyik pécsi Intersparban maxolták ki pár éve, 0,5 l-es Unicum olcsóbban, alaposan megnéztem a cimkét, még a vonalkód alatti számokat is egyeztettem mielőtt a toligába raktam, csak a 0,5 l-es volt akciós, tévedés kizárva. A pénztárnál persze ~500 Ft-tal magasabb ár jelent meg a kijelzőn, normál hangnemben jeleztem, hogy a polcon nem ez volt az ár, a pénztáros mondta is, hogy a Vevőszolgálaton visszaadják a különbözetet. Ok, a Vevőszolgálaton szintén normális hangnemben reklamáltam, hogy a polcon kiírt ár és kassza-rendszerben lévő ár eltér az én káromra. Visszakérdezett, hogy elhoztam-e a polcról a cimkét, nem hoztam el. Lefényképeztem-e a cimkét, nem. Akkor egy kis türelmet kér, és ott a fülem hallatára telefonált egy kollégának, hogy azonnal cserélje ki a cimkét, majd visszafordult hozzám, mondta, hogy viszontlátásra. Továbbra is normális hangnemben firtattam, hogy a különbözetet visszafizeti-e nekem, nem fizet ő vissza semmit, mivel nem hoztam el a cimket és nem is fényképeztem le, és épp most cserélik ki, ezért úgysem tudom semmilyen módon bizonyítani az igazamat, tehát ő nyert. És ez szó szerint elhangzott: “...én nyertem.” Elkértem a Vásárlók Könyvét, beleírtam az esetet kb. így mint ahogy most leírom, majd par hétre rá jött egy levél a Fogyasztóvédelemtől (v. nem is tudom már, hogy honnan), az esetet kivizsgálták, mivel nem bizonyítható az igazam, ezért le is zárták, a viszontlátásra.
Tanulság: ilyesmi esetben még a pénztártól azonnal visszamenni, cimkét lefényképezni (time stamp on) és/vagy elhozni!
Tikakukac 2018.05.30. 14:42:08
fillérbaszó vadász 2018.05.30. 14:52:34
Te akkor biztosan angyon pozitív kisugárzású ember vagy, akit mindenki szeret.
Terézágyú 2018.05.30. 14:53:35
én sem hiszem el.
dafke csakazértis tizen4edik crazy one 2018.05.30. 15:00:32
AtiSnatch 2018.05.30. 15:11:35
Józsi, a migráns köcsög 2018.05.30. 15:18:30
Dezsike 2018.05.30. 16:08:41
Az Auchan pár éve ártévesztéskor a különbség dupláját adta vissza... Annyiszor szúrják el mostanában, hogy nem éri meg nekik?
hawkeye 2018.05.30. 16:18:50
Elképesztő, hogy mekkora simlis gazemberek dolgoznak a kereskedelemben.
De sírni, követelőzni tudnak, hogy kevés a bér...
Horváth Toya 2018.05.30. 16:38:08
Terézágyú 2018.05.30. 16:40:39
"Elképesztő, hogy mekkora simlis gazemberek dolgoznak a kereskedelemben."
Ugye? de ezek biztos migráncsok, mer Magyar Ember ilyet nem csinál...
Bilok 2018.05.30. 18:14:36
Sluck Ödön 2018.05.30. 19:28:15
A rácson kívül, rácson belül kacsatánc korántsem egyedi dolog, ha valakinek bekattan. Nem ide tartozik de ez jól példázza: Az angliai csata idején (1940 vagy 41?) a London + Dél Anglia volt a 11. vadászrepülő körzet (megjegyzem a leginkább brexit ellenesek), parancsnoka Park tábornok, tőle északra esett a 12. körzet, parancsnoka Leight-Mallory tábornok (a rendfokozatra nem emlékszem ,de mindegy is). Történt egyszer, hogy egy Bf-109 pont a körzeteket elválsztó határvonal felett repült és egy Spitfire a 11. körzetből lelőtte, az meg átesett a 12. körzetbe. Mallory üvöltve hívta Park-ot, hogy mit képzel, csak úgy átlövöldözik a gépeket az ő körzetébe?! Az esetleírás megtalálható Len Deighton Vadászrepülők című könyvében, ami sokkal érdekesebb, mint ütődött alkalmazottakkal vitatkozni.
Im just here for the comments 2018.05.30. 20:12:12
Az akciós csalás valahogy lételeme a multiknak, marha sokszor csinálják meg, gondolom addig nem is szoknak le róla, míg van legalább egy valaki, aki beszopja, az meg sajnos mindig akad...
reunalla 2018.05.30. 22:52:14
Mondjuk, én nem kiabáltam senkivel...
Thundergod 2018.05.30. 23:09:44
2: És ha reklamálok, visszamegy, leszedi az akciós polccímkét, és utána azt mondja, hogy nincs is ott akciós cimke?
3: Vagy esetleg időközben leszedi egy árufeltöltő, mert eszébejut, hogy már nem is akciós az olaj?
Ennyit erről.
@Xezs7:
Sokszor 1400 forint sok pénz ám, nem mindig az összegszerűség számít. Magam szerelem az autómat az utolsó csavarig, úgyhogy nekem egy szerviz nem 50 rongy. És isten adja, hogy alkatrészre se kelljen a kopóalkatrészeken kívül költenem ennyit. Persze probléma mindig van, de az nincs belekalkulálva az autózás költségeibe, hogy időnként itt-ott akár direkt, akár véletlenül átbasznak, ezt azért szerintem Te is belátod nem?
@KaTe: Ugyanazt tudom mondani, mint Terézágyú kollégának a válaszom elején, kiegészítve annyival, hogy szerintem a polccímke értéke, és az azért levágott hiszti, valamint a gyökér viselkedés nem volt arányban egymással. Az 1400 forintomat jogosan akartam visszakapni.
@Többiek akik azt hiszik szar a kocsi: Köszi srácok, a kocsi nem eszi az olajat, csak 2 flakon volt még otthon az előző olajcsere óta, és vettem még kettőt a következő cseréhez.
Thundergod 2018.05.30. 23:12:27
www.arukereso.hu/motorolaj-c3678/total/5w40-classic-1l-p78437276/
M. Péter 2018.05.30. 23:33:31
További magyar hang 2018.05.30. 23:56:56
Két külön cég, a Total-nak van Classic nevű terméke, a Mobil-nak nincs, ennélfogva nem vásárolhattál Mobil Classic 5W40 olajat, mert olyan nem létezik.
az_igazi_trebitsch 2018.05.31. 08:29:49
Terézágyú 2018.05.31. 08:33:08
És te tudsz olvasni?
Mit írtam a kommentemben, amire reagáltál? Ezt:
@Terézágyú:
"Ettől függetlenül az ügyfélszolgálat nem viselkedett megfelelően."
Terézágyú 2018.05.31. 08:55:06
"az bizonyára egy vállrándítással tudomásul veszi, ha át akarják verni ezerpárszáz forinttal - bár arra azért befizetnék, amikor otthon a felesége ezt észreveszi... :-)"
Mit venne észre? A számlán az eredeti összeg szerepel, amennyit valóban befizetett.
Az más kérdés, hogy egy bolti kiírás alapján a vevő vitatja ezt az összeget.
Krasnyák Dudu · http://szmfszm.blog.hu/ 2018.05.31. 10:00:31
daniel.g 2018.05.31. 10:25:43
szepi79 2018.05.31. 10:43:33
telefonálni az asszonynak vásárlás közben és bemondani az árat, azt szabad?
papírra leírni szabad? (ha nem, akkor mi közük hozzá, hogy a saját füzetembe a saját tollammal miket irkálok?)
megjegyezni szabad?
Nick-son 2018.05.31. 11:09:29
Nekem legalább van véleményem és amellett kitartok. Az ilyet akik a posztban szerepeltek - mindegyik fél - én csak kiröhögöm és szánni tudom.
A boltosnak fogalma sincs a kereskedelemről, a vevő meg csak simán önsorsrontó hisztigép.
Találkozott a kettő és egyik se lett boldogabb. Kár hogy nincs róla videó :)
registerz 2018.05.31. 11:30:47
2018.05.31. 11:38:59
registerz 2018.05.31. 11:39:36
Terézágyú 2018.05.31. 11:54:23
"És mi a szankció, ha megszeged? Ugyanis minden törvény annyit ér, amennyi a szankciója. Az, hogy tilos, semmit nem jelent. "
Az a kérdés, hogy ezt szomorúan mondod, vagy büszkén, afféle "azt csinálok, amit akarok, úgyse büntetnek meg" értelemben...
M. Péter 2018.05.31. 12:15:37
Répázó 2018.05.31. 12:17:57
Krasnyák Dudu · http://szmfszm.blog.hu/ 2018.05.31. 12:20:36
Te nem vagy rendben, mert BUTASÁGOKAT írsz, 80 alatti IQ-val és még tanácsokat is osztogatsz. Egyszerűen olyan sötét vagy hogy az már fáj.
Segítek, hátha irkálás helyett egy kicsit tanulsz és máris okosabbnak tűnsz.
1. A "végett" az azt jelenti, hogy "céljából". Olvasd újra a mondatodat és ilyen bonyolult szavak inkább ne használj.
2. az általad oly okosan kritizált boltos is nincs a történetben. Minimálbéren foglalkoztatott "munkaerő" van, aki máshol nem tud elhelyezkedni, az Auchan meg örül, hogy legalább ilyet kap.
Krasnyák Dudu · http://szmfszm.blog.hu/ 2018.05.31. 12:23:00
Krasnyák Dudu · http://szmfszm.blog.hu/ 2018.05.31. 12:25:12
Répázó 2018.05.31. 12:27:02
Nouby 2018.05.31. 12:47:05
Most végeztem a felújítási procedúrával, az áruházak mindenhol átakartak kúrni 1-2 száz vagy ezer forintal és engem néznek hülyének.
Oda megyek, lemérem, megtapogatom, megszagolom, elolvasom, odapróbálom majd a pénztárnál derül ki hogy a barna az feláras. Kiírva nincs de a kódja alapján más árat hoz fel.
Kolléga elmegy majd megerősíti hogy valóban szar. A pultos nő meg közli hogy akkor legközelebb olvassam le a vonalkód leolvasóval, a stílus is bicska nyitogató.
Az agyam eldurrant. Igyekeztem alpári manager sudribunkóba lemenni és megértetni vele hogy nem véletlenül áll ő a pultban én meg ülök a megbeszéléseken. Ha végképp ők kúrják el nem kell bocsánatot kérni mert nem várom el de a faszát ne tartsam azzal hogy mindent 3x nézek meg?
Mr. Waszabi 2018.05.31. 13:05:14
FDToth 2018.05.31. 13:31:34
tipikus értelmetlen szabáyozások..
mj112 2018.05.31. 13:32:39
Lancelot0 2018.05.31. 13:43:47
Pappcs 2018.05.31. 13:43:52
Lancelot0 2018.05.31. 13:47:00
ze11 2018.05.31. 13:49:23
Kenderice 2018.05.31. 14:00:15
Elég érdekes lenne, ha az egyliteres és az ötliteres olajok közötti árkülönbség csak 700Ft volna...
haXXXor 2018.05.31. 14:34:20
pro
- Sok olyan munkatársuk van akik lehet máshol nem tudnának dolgozni <3
cons
- Egyszer kalicis lettem a náluk vásárolt gyümölcs után (jó, abban én is hibás vagyok)
- A WC-ken nincs ülőke (urambocsáss' van aki szokott szarni is és nem egy fém valami felett akar lebegve - és szándékosan vagyok alpári most), legalábbis ahol betévedtem WC-re eddig, ott nem volt
- Engem speciel kifeszít, hogy a zöldségesnél nekem kell minden szart lemérnem + sorba kell állni + fele nem megy a címkéző gépeknek
- Nincs normális húspult
Tudom, túl igényes/kényelmes vagyok de egyszerűen más áruházak több területen is jobbak mint az Auchan
Terézágyú 2018.05.31. 14:49:11
"De annyir asötétek, hogy arra nem gondolnak h a teló még 30 nőaig megőrzi a fotoót - ha így van beállítva :)"
Igen, ilyen sötétek, barmok ezek, hahaha...
Gondolom ha téged fotózna le valaki, és ő is ugyanígy törölné ki a fotót, akkor fel lennél háborodva.
De ha te "ügyeskedsz" az oké.
Terézágyú 2018.05.31. 14:54:37
"Igyekeztem alpári manager sudribunkóba lemenni és megértetni vele hogy nem véletlenül áll ő a pultban én meg ülök a megbeszéléseken."
Értelmiségi, mi??? Ő meg a tróger.
Miért nem adtál neki egy pofont ráadásul? Megérdemli, hiszen nem véletlenül áll ő a pultban, te meg ülsz a megbeszéléseken.
Csak aztán vigyázz, hogy nehogy egy politikus is jól megb*sszon: joga van hozzá, hiszen nem véletlenül ő van vezető pozicióban.
ze11 2018.05.31. 15:11:12
bandigyerek 2018.05.31. 17:02:30
Xezs7 2018.05.31. 17:18:49
Xezs7 2018.05.31. 17:19:54
Xezs7 2018.05.31. 17:22:26
Xezs7 2018.05.31. 17:23:38
Beer Monster 2018.05.31. 17:25:47
Dwokfur 2018.05.31. 17:37:00
Nem Auchan-ban történt, de egy leárazott égőnél a pénztárnál reklamáció után - némi vevőszolgálattal történő telefonálgatást követően - a péztáros elment megnézni, hogy tényleg ott van-e a címke? Visszajött a hölgy és mondta, hogy a jó árat ütötte be. Visszamentünk újból megnézni és közben kicserélték a címkéket! Az eljáró áruházi alkalmazott olyan lusta volt, hogy a legközelebbi szemetes kukába belepillantva előkerült a leárazást feltüntető címke. Oda dobta. Szóval jól tette a posztoló, hogy elhozta.
czerka 2018.05.31. 18:04:08
Amúgy le kell fotózni telefonnal a címkét. Vonalkódot ellenőrizni. Ha pedig két ár van feltüntetve, akkor az alacsonyabbat kell fizetni, így szól a törvény.
A fotózás tiltására szarni kell, semmi ők kamerákkal figyelnek és rögzítik minden mozdulatodat, és akkor te le se fotózhatsz egy rohadt címkét?
registerz 2018.05.31. 18:25:48
Már miért mondanám szomorúan? Ha egyszer nem szankcionálják, baszhatják. Én meg nyilván nem vagyok a pénztárcám ellensége!
katalin 2018.05.31. 18:56:20
kaktusz20 2018.05.31. 19:39:59
CCnick 2018.05.31. 20:15:16
Történet vége.
CCnick 2018.05.31. 20:16:15
eddig se kellett volna olyat venni amire nincs szükséged csak azért mert "akcijjós"
kaktusz20 2018.05.31. 20:43:25
CCnick 2018.05.31. 20:43:50
Melyik törvény tiltja?
CCnick 2018.05.31. 20:45:33
te írtad ezt, nem én szoptam az ujjamból: "soha többé nem veszek le semmit az auchanban a polcról csak azért, mert akciós." amiből elég egyértelműen következik az, hogy szoktál csak azért megvenni valamit mert akciós.
CCnick 2018.05.31. 20:48:11
Annyiért vitte haza a posztoló, és közben megtanulta, hogy a címkét nem visszük magunkkal mutogatni se.
CCnick 2018.05.31. 20:53:22
CCnick 2018.05.31. 20:55:23
kaktusz20 2018.05.31. 20:58:16
Ettől még a madaras tecsóban lehúznak, mert arra megy ki a egész, hogy a többség úgysem fog a direkt macerás információs pultnál sorban állni a különbözetért. Így megtévesztik a vásárlókat, de meg is érdemlik, ha akcijjósat akarnak. Nem?
CCnick 2018.05.31. 21:02:25
"- A WC-ken nincs ülőke (urambocsáss' van aki szokott szarni is és nem egy fém valami felett akar lebegve - és szándékosan vagyok alpári most), legalábbis ahol betévedtem WC-re eddig, ott nem volt"
Nálunk van a helyi osanban.
"- Engem speciel kifeszít, hogy a zöldségesnél nekem kell minden szart lemérnem + sorba kell állni + fele nem megy a címkéző gépeknek"
Minden szuperhiperben méregetni-cimkézni kell, nem osan spacialitás
"- Nincs normális húspult "
ahány osanban eddig jártam, mindenhol kilométeres húspult van, telepakolva.
CCnick 2018.05.31. 21:06:08
+Ettől még a madaras tecsóban lehúznak, mert arra megy ki a egész, hogy a többség úgysem fog a direkt macerás információs pultnál sorban állni a különbözetért."
Mániákus blokkellenőrző vagyok, kb az osanban volt eddig a legkevesebb elárazásom és ha nem valami blekfrájdéjes egykilométeres garijegylepecsételés van akkor nem volt több 2percnél visszakérni a különbözetet.
kaktusz20 2018.05.31. 21:13:28
Nouby 2018.05.31. 21:32:38
Ha ŐK basszák el, többször megnézem stb, nekem ne kezdjen bunkóskodni meg nyeglén oda mondogatni.
Ez a legkissebb emberek betegsége. Amikor a portás és a hivatali dolgozó főnöknek hiszi magát mert valamit éppen valamivel jobban tud és hülye senkinek néz.
Valahogy a komcsi exkomcsi országok jellemzője ez.
dafke csakazértis tizen4edik crazy one 2018.05.31. 22:18:23
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2018.05.31. 22:57:22
Tévedés, vondd vissza!
Tecsókban már vagy 10 éve a kasszákba épített mérleg miatt nem kell méregetni a ződet.
DR. Smit Pal.. 2018.06.01. 00:23:45
Akinek van pofaja motorolajat vasarolni, ahelyett, hogy elektromos autot hasznalna, AZ DOGOLJON MEG !!
Megerdemelte volna az OSTOBA, kornyezetpusztito posztolo, hogy megverjek az ugyfelszolgalaton.
Távoli Fitymacsattogás 2018.06.01. 00:27:11
1. Nem szereltem le a polccímkét , hanem lefotóztam, mint a normális emberek,
2. A vonalkódot először is összehasonlítottam,
3. Nem álltam neki emberkedni meg verni magam, hanem kulturáltan közöltem a panaszomat,
4. Azonnal kulturáltan visszaadták a különbség DUPLÁJÁT. Mikor jeleztem, hogy ez sok lesz, mondták, hogy irányelvük szerint ilyen tévedéseknél a különbség kétszeresét adják vissza a vevőnek.
Távoli Fitymacsattogás 2018.06.01. 00:39:12
"Bár elméletileg az IKEA-nál és az Auchannál is van hasonló szabály, az Indexnek azt nyilatkozták, hogy csak láthatóan kirívó esetekben kérik a vásárlókat ennek betartására. "
hvg.hu/tudomany/20170127_bolti_fotozas_tilos_tesco_spar_ikea_auchan_media_markt_cba_tilalom_szabaly
Tavaly januári hír, baromarcúak.
KaTe 2018.06.01. 02:14:06
- a Savoya parki Auchan wécéje makulátlan, rendszeresen takarított, kb a földtről ehetnél olyan tisztaság van ott, sőt, még wc papírra is futja minden sloziban.
- A címkéző ugyancsak mind működik, sorrba se kell állni, néha 1-1 ember tökörészik előtted, maximum annyi lehet a gond, hogy néha +10 lépést kell megtenned a következő címkézőig.
- Van normáls húspultjuk, sőt, a többi Auchanban is folyamatosan fejlesztik a húspultokat
Kontra:
- Idióta vásárlók azonban vannak, pl. a posztolóhoz hasonló, aki egyből személyes támadásnak vesz egy rosszul kirakott címkét és ebből ekkora hisztit kerekít.
KaTe 2018.06.01. 02:17:20
Este 9 után 1+1 akció, nem csak pékárura hanem pl grillcsirkére is, úgy, hogy a hölgy direkt maga ajánlotta fel, hogy két felet számol, mert akkor 1+1 ben tudja adni.
Nincs ezzel az Auchannal meg a személyzettel semmilyen gond, csak néha betéved 1-1 ilyen posztolóféle okoskodni.
lobster thermidor 2018.06.01. 07:46:33
lobster thermidor 2018.06.01. 08:10:37
Ellenpéldaként írom le, bár sajnos ez az eset a ritka kivételek közé tartozik hogy lehet más az ilyen jellegű vevőszolgálati ügyintézés. A másik nagy szupermarketlánc egyik üzletében, ez az, amelyik egyébként szinte minden nap szerepel a hírekben valamilyen probléma miatt, egy a fentihez hasonló összegű túlfizetés esetében egyrészről nem álltak le vitatkozni, sőt a vevőszolgálatos hölgy megköszönte, hogy fényképen megmutattam neki az rossz árcédulát, nem kezdett el hosszasan telefonálgatni, hanem elsétált velem az adott osztályra, ahol a termék volt, meggyőződött arról, hogy valódi az állításom, majd visszamentünk a vevőszolgálatra, megkaptam az árkülönbözetet, és sűrű elnézést kérve adott egy bármikor levásárolható 500 forintos vásárlási utalványt. Itt is eltartott legálább 10 percig a procedúra, de némileg más hangulatban zajlott le az esemény, mint a konkurenciánál.
lobster thermidor 2018.06.01. 09:44:32
Ennek a sztorinak köze nincs az ügyfélszolgálatos tahóságához, mert a zárás előtt 1 órával nyilvánvaló, hogy megpróbálják eladni a fél napja kisütve kornyadozó grillcsirkéket még ebben a formában is, mert különben megy a kukába.
CCnick 2018.06.01. 14:07:09
CCnick 2018.06.01. 14:11:30
KaTe 2018.06.01. 15:06:33
A sztoridhoz (nem vagytok véletlen rokonok a posztolóval?) meg annyit, hogy türelmetlen voltál és elvártad volna, hogy az ügyfélszolgálatos elhagyja a helyét, amire nyilván nincs engedélye, de a hülye okoskodásod és türelmetlenséged miatt meg csessze le a felettese. Értem. Következőt.
Reactor 2018.06.02. 05:01:55
Többször fordult már elő, hogy árhibás termékkel elbattyogtam a vevőszolgálathoz, és nem 700 forintról volt szó, hanem faszari kis 100-200 forintokról. Egyszer nem kaptam bunkó, lekezelő ügyintézőt, vagy ügyintézést. Elmentünk kettesben, leellenőrizte az árat, igen, ez tényleg hibázik, a vevőszolgálatnál megtérítették a különbséget, és kaptam még egy 200 forintos ajándékutalványt is. Igaz, én a helyén hagytam a polccímkét, egyik eladó vagy személyzetis se mondta, hogy hozzam ide. Lényeg az, hogy megtehették volna, hogy nyamvadt 150 forintra legyintenek egyet, de nem tették.
gurigapapa 2018.06.02. 08:04:01
Ettől függetlenül a vevőszolgálatos viselkedése valóban kifogásolható. Egyrészt a vevőszolgálat nem a vásárló ellen van, nem az a dolga, hogy mindennek ellentmondjon, hanem hogy segítsen. Ebben az esetben a helyes eljárás szerintem az, ha a vevőszolgálatos elmegy a tetthelyre - lehetőleg a vásárlóval -, meggyőződnek a tényállásról, majd ennek megfelelően cselekednek tovább. Ha a vásárló nézte be - az esetek túlnyomó többségében ez van -, akkor illik felajánlani a visszavásárlás lehetőségét.
lobster thermidor 2018.06.02. 08:08:45
Ha nem jutsz el a lényegig, tényleg menthetetlen vagy. Az tök mindegy, hogy 1+1- nek, vagy egészben, csak vidd el a zárás előtt a csirkét. Amit pedig a "litániámat" illeti, hát pont a hozzád hasonló nehéz felfogású emberkék miatt vagyok kénytelen részletekbe menően írni, mert még így sem mindenki fogja fel a dolog lényegi részét. Ez kiderül a nem túl okos megjegyzésedből, mert egyrészről úgy szólsz bele, hogy nem voltál ott az esetnél, másrészról itt a tahóságról volt szó, harmadrészről pedig egyedül volt a pult mögött a vevőszolgálatos, tehár nyugodtan elsétálhatott volna megnézni az árat, ahogyan azt mások más alkalmakkor megtették. Kíváncsi lennék, hogy te hogyan pampognál, ha veled beszélne olyan hangon a vevőszolgálatos, ahogyan azt velem szemben megengedte magának. Akkor beszélhetsz majd hülyeségről, és okoskodásról, addig inkább mammogj a zárás előtt rádsózott fél csirkéiden, és közben gondolkodj el a jómodor, és a vevőkkel szemben elvárható eladói stílus m8benlétén.
lobster thermidor 2018.06.02. 08:11:05
NEM egyedül volt az ügyfélszolgálatos...
gurigapapa 2018.06.02. 08:24:05
lobster thermidor 2018.06.02. 11:35:07
Igazad van, és mint írtam nem kevés pozitív példát is tudnék sorolni, hiszen aki rendszeresen vásárol, az óhatatlanul olyan helyzetekbe kerül, amikor kénytelen a vevőszolgálat közreműködését igénybe venni. Ebben az esetben sem az adott Auchan áruházat szidtam, hiszen más alkalmakkor együttműködőek voltak, és ahogy annak egyébként működnie kell, rendeztük a problémát. Itt egy adott személy modortalansága volt a gond, és az, hogy egy hangyányi együttműködésre való készséget sem mutatott, viszont egy olyan dolog miatt kezdett erősen kifogásolható modorban utasítgatni, amit kifejezetten az ügymenetet segítő szándékkal tettem. Valamikor az IKEA volt ebben a vevőszolgálati ügykezelésben az etalon, mert szó nélkül cserélték a hibás, vagy nem körültekintően megvásárolt terméket. Az természetesen sokat rontott a dolgon, hogy a magyar vásárlók egy része visszaél a jogaival, és sokszor próbálja a saját hülyeségéből eredő hibát ráverni a kereskedőre. Azt természetesen megértem, hogy tele van a hócipőjük a vevők trükközésével, de azt azért elég gyorsan át lehet látni, hogy valaki sumákolni akar, az átverésre megy, vagy a rendszer, és az árazás hibája miatt jogosan reklamál.
DesC 2018.06.02. 12:56:42
Balfredo Alfredo 2018.06.02. 13:36:08
Ha az alapoktól indulunk, akkor:
A bolt, legyen az kicsi vagy nagy, abból él, hogy termékeket ad el a vevőknek. Ebből kifolyólag az az érdeke, hogy a vevők elégedetten távozzanak és máskor is visszatérjenek. A vevőkkel felmerülő esetleges nézeteltéréseket kultúrált hangnemben kell intézni, semmiképpen sem gorombán és fölényeskedve.
A jogszabályok szerint, ha egy termékre többfajta ár van feltüntetve, akkor a vevő jogosult a terméket a legolcsóbb áron megkapni.
Azt viszont a vevőknek kell megérteni: előfordulhat, hogy a különféle akciók és átárazások közepette egyes termékek más árral szerepelnek a polcon, mint a pénztárgépben.
Ez eddig egyszerű. Ami bonyodalmat okozhat:
A világnak ebben a sarkában az emberek abszolút árérzékenyek, ezért fogékonyak mindenféle akcióra, leárazásra. Hogy ez miért így van, társadalomtudósok bizonyára elemzik majd (vagy már eddig is köteteket írtak róla).
Az árérzékenység oda vezet, hogy az emberek az akció miatt megvesznek olyasmit is, amire épp akkor (rosszabb esetben egyáltalán) nincs szükségük.
Az árérzékenységről a boltok marketingesei is tudnak, ezért előszeretettel hirdetnek akciókat. Az akciók nem mindíg konzisztens módon vannak ütemezve. Alapvetően csütörtöktől szerdáig tartanak (mint ezt a postaládáinkba kéretlenül is eljuttatot reklámújságok hirdetik). Van viszont olyan termék, amit mondjuk csak hétfőtől szerdáig lehet kedvezőbb áron megvásárolni. Más akció egész hónapra vonatkozik.
Fentiek miatt sem a vevőknek, sem a boltok személyzetének nem könnyű követni, hogy éppen mi mennyibe kerül. Ezért aztán előfordul, hogy nem korrekt a polcon feltüntetett ár.
Lehetséges forgatókönyvek azután, hogy a vevő kosarába tett az akciósnak gondolt termék(ek)ből:
1) Olyan sok tételt vásárol, hogy fel sem tűnik neki egy hibásan feltüntetett ár.
2) A vevő észreveszi a hibás árat és reklamál, de reklamációját nem fogadják el (mert például benézett valamit és nem is az akciós terméket tette a kosarába, hanem egy nagyon hasonlót [amit direkt tettek pont az akciós mellé?]). Ilyenkor vagy mégis megveszi az illető terméket vagy otthagyja a pénztárban.
3) A vevő észreveszi a hibás árat, reklamál és a reklamációját elfogadják. Általában ez sem egyszerű eset, mivel a hibás ár igazolásához vissza kell menni a polchoz és megnézni, hogy tényleg mi van kiírva. Ezt rosszabb esetben a pénztáros teszi, miközben a többi vevők várakoznak a sorban; más helyeken van olyan ügyintéző/asszisztens, aki visszamegy a vevővel. Ha be is bizonyosodik, hogy hibás a feltüntetett ár, a terméket akkor sem lehet csak úgy olcsóbban odaadni, minimum jegyzőkönyvet kell felvenni az esetről. Ezt a jegyzőkönyvet néha a pénztárnál megírják, más helyeken el kell menni az ügyfélszolgálati pulthoz. Az ügyfélszolgálati pultnál dolgozók feladata többnyire nem merül ki a hibásan árazott termékek körüli helyesbítő tevékenységben, hanem pecsételik a garanciális termékek papírjait, felügyelik az üvegvisszaváltó automata működését stb. Ebből kifolyólag az ügyfélszolgálati pultnál tipikusan hosszú sorok állanak, így a hibás árat reklamáló vevő is választás elé kerül, hogy a sorbanállással elvesztegetett idő ér-e annyit, mint az összeg, amit a reklamáció folyományaként visszakap.
Ha a fentiekből valaki arra következtet, hogy az esetek nagyobb részében a hibásan beárazott terméket a vevők többsége megveszi a magasabb áron, annak igaza van. Ha valaki arra következtet, hogy egyes boltok az akciók és árak rendszerének kialakításával rájátszanak erre, mert sok kicsi sokra megy alapon plusz bevételre tesznek szert vele, akkor azt kell mondjam, fogalmam sincs. Maguk a boltok nyilván tagadják ezt (cáfolni meg úgysem tudják).
Messzebbről nézve a dolgot az is baj, hogy boltokat összefogó kereskedelmi kamarának vagy minek nincs egy egységes, minden boltra és áruházláncra érvényes etikai kódexe. Ha pedig van, akkor nem teszik közé és nem tartják be. Ha valaki ilyen kódexről tud, kérem dobja át az elérhetőségét!
Az etikai kódex hiányából fakadnak aztán olyan anomáliák, mint hogy egyik boltban ráförmednek a vásárlóra, hogy miért merészelte lefényképezni a polc címkét, más helyen meg kérdőre vonják, hogy miért nem fényképezte le. Ugyanebből adódik, hogy egyes helyeken gorombáskodnak az áreltérést nehezményező vevővel.
Hogy miért nincs etikai kódex és a kódex hiánya netán valamiféle lenyomata a társadalom egésze állapotának és fejlettségének, az egy végképp egy nagyon messzire vezető kérdés.
Reactor 2018.06.02. 16:59:56
Szerintem van alapja annak egyébként, hogy egyes boltok a kiírtnál magasabb áron értékesítenek holmikat. Biztos lesz 2% aki reklamál emiatt, de a 98% csak legyint rá, és ezen a 98%-on keresnek az ilyen boltok. Ezért is nem mindegy, hogy hogyan kezelnek akár 30 forint különbséget is. Ha nincs semmi suskus meg hacacáré a dolog körül, akkor ott egyszerű feledékenységről volt csak szó, az akció valóban lejárt,de a cédulát még nem változtatták meg. Ha pedig olyasmi történik, amit fölöttem írtak páran, na abban tuti, hogy van valami szándékosság is.
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2018.06.02. 21:40:39
Mindig csodáltam a hozzád hasonló nagy logikával megáldott embereket. Eltölt fél órát azzal, hogy összeválogatja, amit venni akar, majd bepöccen és otthagyja az egészet, hogy majd máshol, (vagy a legtöbb ilyen) máskor ugyanazt összeválogassa. És elégedetten puffogva elviharzik, közben azt hiszi, mennyire kibaszott az áruházzal...
[esetleg egy másik vevővel, mikor körbekocsiztatott hűtött árut ismét leemeli a polcról]
@CCnick: szerintem az tescoexpress lesz, amire gondolsz, nem pedig extra. Kapásból tudok három expresst is, - ha már, - aminél ugyanaz a kassza van (ami tartalmaz mérleget is).
hegyipatak 2018.06.03. 08:24:57
gurigapapa 2018.06.03. 08:48:15
A rossz árcímkék oka egyszerűbb: emberek vagyunk, hibázunk. Egy hipermarketben ráadásul több tízezer termék van: ha 30000 féle termékből mondjuk 30-nak nem jó az ára, az 0,1% hibahatár, amit sok helyen boldogan elfogadnának. Másrészről nézve meg lehetne 30 homár poszt, ami alapján az jönne le, mekkora tróger az a bolt.
gurigapapa 2018.06.03. 08:51:09
Balfredo Alfredo 2018.06.04. 18:43:41
Ez azonban nem változtat azon, hogy a bolt a vevőből él, ezért a vevővel udvariasan kell bánni, még akkor is, ha netán nincs igaza. Még akkor is, ha ez már a tizedik, huszadik századik elégedetlen vevő abban a műszakban.
Továbbá a pénztáros is, meg az ügyfélszolgálatos is a boltot, sőt a bolthálózatot képviseli a vevő szemében. Ha az történik, hogy az XYZ áruházlánc egy bizonyos üzletében egy bizonyos napon és időben az ügyfélszolgálatos udvariatlanul viselkedik egyetlenegy vevővel, az úgy fog elterjedni, hogy az XYZ áruházláncnál csupa goromba tahó dolgozik aki mindig ordítanak a vevővel.
"Legközelebb kérje az osztályhoz tartozó manegert ( jelen esetben autó-barkács), és ő majd intézkedik."
Mármint a vevőnek kell kérnie? Hogyan és mikor? A szituáció az volt, hogy a vevő meglátott egy kedvező árú terméket a polcon, a kosarába tette, majd a pénztárnál az derült ki, hogy az ár magasabb. Ezesetben nem a pénztárosnak kellett volna értesítenie az osztály managerét, mintegy automatikusan? Vagy úgy gondolod, hogy ha a vevő meglát egy kedvező árat, akkor ne tegye a kosarába az illető terméket, hanem keresse meg az osztály managerét, és érdeklődje meg, hogy valóban annyiba kerül-e a cucc, mint ami ki van téve?
Aki az adott helyzetért felelősségre vonható, az elsősorban az adott boltegység vezetője. Neki kellene ugyanis gondoskodnia arról, hogy a polcokon a mindenkor érvényes árakat tartalmazó címkék legyenek. Neki kellene gondoskodnia arról, hogy az ügyfélszolgálaton olyan emberek dolgozzanak, akik udvariasan és empátiával fogadják a vevői panaszokat, nem pedig leüvöltik az ügyfelet. A boltegység vezetője persze a történetben meg sem jelent, nem vállalta a konfrontációt a vevővel, hanem a háttérben maradt.
Az tény, hogy az ügyfélszolgálathoz általában nem azért fordulnak a vevők, hogy elégedettségüket kifejezzék, ezért ha valaki huzamosabb ideig dolgozik az ügyfélszolgálaton, hajlamos lesz besavanyodni (modernebb szóval kiégni), mint Kamilla kisasszony az Égigérő fűben. Az is egy megoldás, ha nem mindig ugyanaz az alkalmazott ül az ügyfélszolgálati pult mögött, hanem naponta-kétnaponta váltják egymást (aki épp nem ügfélszolgálatos, az természetesen egyéb feladatot kap az adott napon). Ilyenfajta váltógazdálkodási rendszer kidolgozása és működtetése megint csak a boltegység vezetőjének a feladata lenne.
2018.06.07. 09:51:07
Thundergod 2018.06.12. 09:38:22
lobster thermidor 2018.06.13. 15:39:19
Kedves válaszoló! A vásárlónak nem dolga az ügyfélszolgálatos lelki, vagy idegállapotát vizsgálni, mert nem terápiás céllal látogat meg egy üzletet, hanem vásárolni szeretne. A bolti eladók sem foglalkoznak azzal, hogy a vásárlót aznap hány súlyos atrocitás érte a munkahelyén, a zsúfolt villamoson, netán a nap során egy másik kereskedelmi egységben bunkó módon viselkedtek vele az eladók, mert nem ez a dolguk. A legjobb tudásunk szerint azért van az ügyfélszolgálat, ahogy a neve is tükrözi, hogy az ügyfelek szolgálatára állva rendezze a vásárlás során esetlegesen felmerülő problémákat. Aki bemegy egy áruházba, nem köteles ismerni a munkaköri beosztásokat, ez a cég belső ügye, tehát teljesen irreleváns az a megjegyzése, hogy nem az ügyfélszolgálatos címkézi fel a termékeket, viszont a dolgok jelen állása szerint nem a rosszul címkéző kartársnál, hanem nála lehet reklamálni. És persze azt sem gondolhatja túl komolyan, hogy a vevőnek az erre a célra a pénztársor végén, a kijárat közelében létesített ügyfélszolgálati pult helyett a több 1000 négyzetméteres hipermarketben a különféle osztályok eladóit üldözve kellene intéznie a vitás ügyeket.
LexAndrew12 2018.06.20. 17:03:51
Ha mégis megtettem volna, akkor pedig amint a vevőszolgálatos elkezdi a pampogást, azonnal hivattam volna ismételten csak egy felettest, aki meg tudja értelmesen magyarázni, hogy miért akarnak meglopni. Ezen felül még a NAV-ot is beküldtem volna, hogy ellenőrízzék már le a leszámlázott termékeket és az ajánlatot.
Péter454 2018.07.31. 18:55:24
Az akciós csalás valahogy lételeme a multiknak, marha sokszor csinálják meg, gondolom addig nem is szoknak le róla, míg van legalább egy valaki, aki beszopja, az meg sajnos mindig akad... "
Te bizonyíték nélkül szoktál megvádolni valakit? Vagy van rá bizonyítékod, csak nem akarod bemutatni?
Barakov 2018.09.04. 12:24:09