"Szomszéd! Maga is trágyázza az epret?! Nem, én cukrozom, de lehet hogy hülye vagyok." Szóval vannak rossz és jó szomszédos viccek, de azért ez a debreceni Telekomos nem sikerült túl jól. Mert mi van akkor, ha a szomszédnak tartozása van, erre feketelistára kerül egy egész lakópark? Megnézném a következő lakógyűlést.
Úgy gondoltam elregélem nektek a történetem, mert nem emlékszem rá, hogy ezzel kapcsolatban olvastam volna a blogon bejegyzést. (Ha volt, akkor bocsi.)
Hó elején párommal úgy döntöttünk, hogy új tévét szeretnénk venni, és mint minden épeszű ember, körbejártuk a lehetőségeinket, és végül a Telekom egyik részletfizetéses tévéjére esett a választásunk.
Én kicsit szkeptikusan álltam az egészhez, ugyanis mikor Debrecenbe költöztünk már megjártuk a Telekomos utat: nem akarták/tudták beszerelni hozzánk az internetet, mert állításuk szerint az állam a mi lakóparkunkban ezt nem engedélyezi, és a Digi hatásköre alá tartozunk. Persze adtak cserébe egy számunkra előnyösebb mobil díjcsomagot, így nem firtattuk ezt a dolgot tovább.
Nagy lelkesen töltöttük ki az online megrendelő felületüket, és mint várható is volt kaptuk a hibaüzenetet, mert „valami nem stimmel a címünkkel”. Rendben, semmi baj, írtunk chaten, ahol azt a választ kaptuk, hogy most általánosan nem működik a weboldalukon az internetes rendelés lehetősége.
Rákövetkező nap bementünk a legközelebbi üzletükbe, hogy személyesen is érdeklődjünk, de azt a választ kaptuk, hogy az ügyintéző „nem találja a lakcímünket a rendszerben” illetve, hogy „személyesen nem lehet televíziós készüléket átvenni”. Segítséget/bármilyen lehetőséget, amivel mégiscsak hozzá tudnánk jutni a tévéhez nem ajánlott fel, elhajtott.
Ennél a pontnál már egy hétnél járunk, nem akartuk annyiban hagyni, írtunk még egyszer cseten egy Panni nevű hölgynek, aki azt mondta, kérésünket továbbítja az IT kollégák felé, és egy héten belül felveszik a rendszerbe a címünket.
Gondolom nem lep meg senkit, hogy egy hét múlva semmi nem történt. Írtunk egy emailt is a hibával kapcsolatban, amire visszajött egy sablon email, hogy „biztos nem rendeztünk korábbi számlát” illetve hogy „válasszunk másik címet”. Ennél a pontnál már rendesen felment bennem a pumpa, mert nem úgy működik a dolog, hogy mikor kedvem van „választok magamnak egy másik címet”, és azt sem érzem fairnek, hogy az egyik barátomhoz rendeljem a tévét, és onnan cipekedjem fel magunkhoz a harmadik emeletre, mikor az ár a kiszállítási költséget is magában foglalja.
Szóval utolsó körben felhívtuk őket telefonon, ahol arról tájékoztattak minket, hogy a debreceni Füredi lakópark (és ezt most azért írom ki, hogy aki esetleg itt lakik értesüljön róla, és ne kelljen ezt a három hetes szenvedést megjárnia) FEKETELISTÁN van. Akármit csinálunk, őket egyáltalán nem érdekli, hogy minden egyes számlánk ki van fizetve, és soha, de soha az életben nem késtünk a befizetéssel, mégis a tartózkodási helyünk a feketelistán van, és így nem vehetünk igénybe semmilyen szolgáltatást, ami azzal jár, hogy ők kiszállítanak valamit hozzánk. Mindezt azzal magyarázta a telefonban a hölgy, hogy „mert olyan alakok laknak ott, akik nem fizetnek időben”.
És a helyzet az, hogy ha a szerződésben szerepel az, hogy a létesítési címmel kapcsolatos tartozás alapján megtagadhatja a szolgáltató a szerződéskötést, akkor az bizony jogszerű.
Kedves Homár Olvasó!
A szolgáltató általános szerződési feltételei pontosan tartalmazzák, hogy a vállalkozás milyen esetekben tagadhatja meg az előfizetői szerződés megkötését, illetve a szerződés módosítását.
A szerződéskötés megtagadásának feltételei között van olyan eset, amely a létesítési címmel kapcsolatos. Ez pedig a következő:
„A szolgáltató megtagadhatja a szerződés megkötését, ha ha az igény olyan létesítési címre vonatkozik, amelyik esetén a szolgáltató egy éven belül legalább két alkalommal már felmondta az előfizetői szerződést díjtartozás vagy más szerződésszegés miatt.”
A fent meghatározott feltétel teljesülése esetén, tehát a szolgáltató jogszerűen tagadhatja meg a szerződés megkötését.
A levélben meghatározott esetben elsőként javasoljuk, hogy írásban tegyél panaszt a szolgáltatónál a konkrét szerződéskötés megtagadási ok közlése céljából. A szolgáltató köteles a panaszra válaszolni írásban legkésőbb 30 napon belül. Ha a válasz alapján az állapítható meg, hogy a szerződéskötés megtagadásának feltételei esetetekben nem állnak fenn, akkor lehetőséged van az ezzel kapcsolatos igényt az illetékes békéltető testület ingyenes eljárása során vagy bírósági peres eljárás megindításával érvényesíteni a vállalkozással szemben.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.06. 10:21:10
Leadfoot 2019.05.06. 10:26:46
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.05.06. 10:32:06
Részben az ilyenek miatt is szopás társasházban lakni. Mondjuk még ez a jobbik eset, nem a vizet vagy a gázt zárták el.
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.05.06. 10:33:09
Leadfoot 2019.05.06. 10:47:46
Gabibácsi.HWSW 2019.05.06. 10:50:23
Zuzer78 2019.05.06. 11:41:23
Jóska Pista 2019.05.06. 11:53:26
230e 2019.05.06. 12:00:46
Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.05.06. 12:10:11
Snagal 2019.05.06. 12:11:43
itt még az volt a baj, hogy elhajtottak és nem lehet személyesen átvenni a tv-t, de amikor egy kiskaput ajánlanak (rendeld más címre) akkor meg az a baj mert te nem cipeled fel a tv-t a harmadikra
A mai tv-k mellesleg max 20-30kg-sak max, azért az ketten nem egy komoly fizikai munka, de persze ha van kényelmesebb módja akkor énsem cipekednék de itt nem volt, ennyit nem ért meg ez az ajánlat, de azért 3 hétig visszajártatok oda ahol nem akartak nektek tv-t eladni....
Nem értem, ha egy kereskedőnke nem kell a pénzem akkor nem küzdök több hétig, hogy ugyan már fogadja el és csak azért is azzal fogom "bosszantani" hogy direkt nála vásárolok hanem maximum a második próbálkozásnál megköszönöm a lehetőséget és elköltöm a pénzem máshol.
Arra mondjuk jó volt a sztori, hogy meg tudjam ezek szerint ilyen is van (hogy a teljes társasház fizetési hajlandóságát átlagolva minősítenek egyéni júzereket) - meg gondolom nem is a tv-vel kapcsolatban vár a poszter tanácsot, így ezt csak mellékesen ide fűztem - mint ő a tv-s kálváriát :)
Snagal 2019.05.06. 12:15:06
mármint mi volt a jogi alapja?
PartyMikee? :D most szívesen olvasnék releváns választ :))
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.05.06. 12:23:04
Snagal 2019.05.06. 12:33:47
Ez nekem elég összefüggéstelen - mintha azt mondanák, hogy ha megveszem a kinézett lakást akkor budapest patkánymentesítéséért is én felelek mert ehhez senkinek nincs kedve és rám száll ez a felelősség (persze anyagiellentételezés nélkül) :)
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.05.06. 12:37:43
herk 2019.05.06. 12:40:35
A szerződésnek az a része, ami jogszabályba ütközik, az semmis.
Egyrészt ilyet az adásvételibe bele sem lehet irni. Fűt-fát meg nyugodtan meg lehet igérni, ha megvan az adásvételi, utána nem elvállalni.
Karipapa01 2019.05.06. 12:44:49
- Kérek egy kiló krumplit.
- Maga a Szent Kleofás utcában lakik?
- Igen!
- Akkor nem adok!!
És akkor most éhen hal a család? Forduljak a békéltető testülethez, vagy menjek egy másik kofához?
Nagy dilemma!!! :D
Zirowe 2019.05.06. 12:59:48
A cég azzal köt szerződést, akivel akar.
Vele nem akar.
Ezt simán megteheti, ezt hívják úgy, hogy szabad piac.
Kelpo 2019.05.06. 13:00:10
Aki trétől vesz részletre tévét "hűséggel" együtt, az sikeres ember nem lehet.
Nick-son 2019.05.06. 13:19:37
Írj a face reklám alá hozzászólást, ott igen lelkesek a T részéről kommentelgető női keresztnevek, hogy ők segítenek.
ultravox 2019.05.06. 13:50:19
CID 2019.05.06. 13:56:31
metal · http://electric.blog.hu 2019.05.06. 14:07:54
metal · http://electric.blog.hu 2019.05.06. 14:11:34
KaTe 2019.05.06. 14:13:40
Én a posztoló helyében megküldeném azt az írásos panaszt, egyben kikérném a rögzített telefonos beszélgetés kivizsgálását. Persze ha jól értem, a posztolónak jelenleg az a legnagyobb gondja, hogy nem lesz majd ki felvigye a kb. 15-20 kilós csomagot a harmadikra. Vajon a telekom számít -e extra felárat az emeleti kézbesítési címre, ha már abból indulunk ki, hogy egy konkrét társasházat "feketelistára" tesz néhány nemfizető lakás miatt.
KaTe 2019.05.06. 14:19:02
2019.05.06. 14:57:22
"általában a renitensek, notórius nemfizetők a leglelkesebb közgyűlés látogatók :D."
Hát nem tudom, én eddig fordítva láttam, azok pont hogy sosem jelennek meg lakógyűlésen, így a többi lakó, főleg akik ismerik és nem kedvelik, szabadon fikázhatja őket.
2019.05.06. 14:58:48
Én sem, mondjuk nekem eszembe sem jutna a T-től venni, viszont van egy különbség köztem és a posztoló és köztem: neki nincs pénze TV-re, ezért kell a részletfizetés neki.
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.05.06. 14:59:30
2019.05.06. 15:04:57
Én nemrég változtattam a T-nél a szolgáltatáson, gyorsabb és olcsóbb netre váltottam. 1 vagy 2 év hűségidőt lehetett választani, az előfizetés mindkét esetben ugyanannyi, 2 év esetén adnak bizonyos készülékekre 10 ezer kedvezményt (telefon,TV, tablet, ilyesmik), 1 év esetén első 3 hónap olcsóbb (kevesebb mint 10 ezerrel összesen). Nos, megnéztem kíváncsiságból így -10 ezerrel milyen áron vannak, hát mindegyik kapható megbízható boltban is olcsóbban. Szóval ennyit erről. Nem mintha vettem is volna bármit, ha olcsóbban lett volna 1-2 ezerrel.
metal · http://electric.blog.hu 2019.05.06. 15:07:15
2019.05.06. 15:09:32
Inkább az lehet a gond itt, hogy a Diófában nem adják hitelre a fröccsöt, de hiába menne a Muskátliba vagy a Platánba, ott sem adják hitelre.
2019.05.06. 15:32:06
Nekem is gyanús, hogy ez a helyzet. A gond meg emiatt a behajthatósággal lehet.
SZIGMA 2019.05.06. 15:39:36
Ennyi erővel kivonulhatna az országból is.
Szerintem itt leginkább a részletre vett TV miatt gondolkodtak el, maga a médiabox, ami a TV-NET szolgáltatást nyújtja,az a távolból is tiltható, ha nem fizetnek, szóval a szolgáltatást éppen beköthetné.
Kate-nek igaza van, társasházban a szolgáltatási hely lakásonként más címnek számít, szóval az 1D-ben lakó 40 tagú Kis Grófó rajongó família tradicionális szokásai miatt mindenkit megszívatni elég erős.
SZIGMA 2019.05.06. 15:52:18
Permetező 2019.05.06. 15:53:10
metal · http://electric.blog.hu 2019.05.06. 16:14:55
www.dehir.hu/velemeny/horror-a-furedi-lakoparkban-hogyan-lesz-az-alomhazbol-a-remalmok-haza/2012/07/18/
Gyanítom most sincs!
Secnir 2019.05.06. 17:06:37
"az eladó közölte, hogy egyet kell még tudnunk: a lakással együtt átszáll ránk a közös képviselőség is. "
ilyen nincs. a lakás és a közös képviselőség az két külön dolog. az egyik egy ingatlan, a másik egy természetes jogi személy. tudom, voltam közös képviselő, volt lakógyűlés meg minden. ha közös képviselő elköltözik, akkor addig marad közös képviselő, míg a legközelebbi lakógyűlésen le nem mond.
a cikkhez: olyan cím nincs, hogy füredi lakópark. olyan van, hogy füredi utca II. em. 42 meg füredi kapu utca I. 8./b.
tehát a szolgáltatást jogtalanul tagadták meg. persze, azért nem szállítanak ki miskolci címre, mert miskolc...
nsxtom 2019.05.06. 18:02:58
hir6kommentár 2019.05.06. 18:35:47
Luiz Hemilton 2019.05.06. 19:16:46
kocsmagomba 2019.05.06. 19:38:19
Benbe · http://www.benbe.hu 2019.05.06. 19:47:38
Karipapa01 2019.05.06. 19:50:09
Benbe · http://www.benbe.hu 2019.05.06. 19:51:15
lutria 2019.05.06. 19:54:39
L3exx 2019.05.06. 20:03:12
crue 2019.05.06. 20:07:00
crue 2019.05.06. 20:09:24
L3exx 2019.05.06. 20:10:12
Blindmouse 2019.05.06. 20:22:06
MCTYY 2019.05.06. 20:37:09
Pierr Kardán 2019.05.06. 21:09:15
Ha csak 12-ig, akkor igazad van, ez egy bomba ajánlat.
Ha viszont 24 hónapig kell fizetni, akkor már nem is olyan jó.
RHalacska 2019.05.06. 21:37:25
Csak Norris 2019.05.06. 22:18:03
Az is egy posztkommunista maradvány, amikor az adósságot lakcímhez rendelik, és nem személyhez.
Ellenkező esetben nem is jöhetne szóban olyan, amikor az ingatlan ój tulajdonosán akarják behajtani az előző adósságait. De itt már túl elkanyarodtam.
Csak Norris 2019.05.06. 22:20:37
Nemá hogy ilyen kispályás vagy. Amikor le akarod fényképeztetni magad golfozás közben, odarendelheted a fotósod, legyen az ő dolga a megfelelő gép beszerzése. :D
230e 2019.05.06. 22:22:50
M1nd3gy 2019.05.06. 22:25:30
Mivel már annyian elküldték a telekomot a bánatos f@szba és annyira leromlott a renomé, hogy létrehozták a flipet amelyik egy átnevezett telekom...
2019.05.06. 22:30:26
Én inkább fordítva vagyok ezzel. Annak ellenére, hogy ha 0% THM-el adnak valamit, elvileg jól járok, hiszen azon idő alatt kamatozik a pénzem, nem akarok ilyennel foglalkozni, lista vagyok papírokkal foglalkozni, meg törlesztéssel. Olyan meg nincs, hogy egy 400 ezres készüléknél ott matekozzak, hogy mit bontsak fel, mert egy ekkora összegű vásárlást nem ejtenék meg soha impulzívan, mikor vásárolok, már meglesz a pénz.
Mellesleg a nagy 0% THM-es akcióknál eddigi tapasztalataim szerint mindig az volt a titok, hogy van valahol olcsóbban ugyanaz, vagy más hasonló. Biztos akad ritka kivétel, de még nem találkoztam vele.
2019.05.06. 22:33:08
Az a baj, nálunk csak T van meg UPC, mindkettő hasonlóan szar.
Snagal 2019.05.06. 22:50:22
Mert ez nem fotelkomment volt mi? Mennyi a teljes ára? Milyen felbontas? Milyen kepfrissites stb? Bemondtad a márkát (ami nem feltétlenül a tv-k csúcsa) és a méretet meg hogy LED... De ez alapján baromira nem lehet eldonteni hogy bomba üzlet vagy rád soztak valami oregarut...
Leooo 2019.05.06. 23:53:01
Akinek a tv-vel kacsolatban nincsenek műszaki igényei, annak ezeket simán el lehet adni.
user_man 2019.05.07. 00:18:18
user_man 2019.05.07. 00:29:27
2019.05.07. 07:24:26
//VV\ 2019.05.07. 07:41:02
- Jó napot! Elköltözöm és le szeretném mondani az előfizetésem!
- De miért?
- Elköltözöm, az új helyre nem tudják átvinni a szolgáltatást, merz önök ott nem szolgáltatnak, én meg nem szeretném tovább fizetni mivel már nem lakom itt.
- És nem tudja valakinek átadni az előfizetést?
- Nem tudom, mert most hirdettem meg a lakást, ki tudja ki és mikor veszi meg a lakást, és hogy egyáltalán milyen előfizetést szeretne...
- Jó lemondhatja, de tájékoztatnom kell, hogy amennyiben lemondja úgy ezen a címen fél évig nem köthető új UPC előfizetés!
- Jujj... most fenyegetni akar? Azzal, hogy tulajdonképpen vagy fizetem x ideig a UPC- nek a nem használt előfizetést, vagy nem fizetem és kibaszik saját magával a UPC, mert nem engedi az új tulajt előfizetni? Merthogy lényegében erről beszélgetünk...
- őőő... akkor törlöm az előfizetést.
- Hajrá.
Csak Norris 2019.05.07. 07:55:48
Igen és akkor böngészhettél volna vele a netten. :D
Stefan_Schneider 2019.05.07. 08:11:04
Csak Norris 2019.05.07. 08:23:25
SZIGMA 2019.05.07. 08:32:56
Mondjuk ez biztosan függ a szolgáltatási helytől és hálózattól, nálunk egy kiépített rendszert vettek át, ez annak a maradványa.
PartyMikee 2019.05.07. 08:34:24
A poszthoz írt jogesethez annyit, hogy amennyiben a szolgáltató erőfölényével visszaélve nem akar szerződést kötni az bíróság előtt kikényszeríthető. A társasház úgy működik, hogy vagy kettő lakás vagy nem lakáscélra vagy egy lakáscélra, valamint egy nem lakás célra szolgáló helyiség és közösen használt helyiségekből jön létre. Ezek egy része, a lakások pl. saját tulajdonban vannak, külön albetéttel (hrsz) a közösen használt területek meg osztatlan közös tulajdonban vannak. Ezeket eladni is csak így együtt lehet. Tehát a lakáshoz hozzátapad a közösen használt helyiségekben lévő eszmei hányad is. Az kizárt, hogy a külön tulajdonban lévő lakásba azért ne szolgáltassanak valamilyen szolgáltatást, mert egy másik külön tulajdonban lévő lakás tulaja nem fizetett. Itt megint valami nem kerek a történetben. Én olyanról is tudok, hogy egy 5 lakásos társasházban mindenki "lopta" a fizetős csatornákat, egy lakást kivéve és természetesen az az egy lakás nem kapott semmilyen szankciót, tovább ment nála a szolgáltatás, míg a többieknél visszakorlátozták alapcsomagra az egészet.
Innen át is kötnék a kommentek között felvetett problémára, hogy valaki a lakása mellé közös képviseletet is vásárolt. Sokan jól válaszoltak, hogy ilyen természetesen nincsen, egy lakáshoz alapesetben nem tapadhat egy tisztség ellátása. Habár szerződések tekintetében szabadság van, ami azt jelenti, hogy mindent szabad, amit a törvény nem tilt. Ha valaki úgy vásárolja meg a lakást, hogy a felek kikötik, hogy a vevőnek ezt a funkciót el kell vállalni, az szerintem egy legitim kikötés lehet, más kérdés, hogy ez csak maximum annak a kötelezettségét jelenti, hogy amennyiben őt a közgyűlés (a társasház döntéshozó szerve) megválasztja közös képviselőnek, akkor kell neki ezt megtenni. Igazából ez csak elméleti kérdés, a gyakorlatban ez nem lenne kikényszeríthető, hiszen a szerződésszegést az eladó tudná számonkérni, őt meg mit érdekelné, miután a pénzt megkapta. Esetünkben valószínűleg egy szóbeli kérésről lehetett szó, hogy eddig az eladó ezt a feladatot ellátta, akkor lássa el a jövőben a vevő, de ez a szóbeli megállapodás őt nem köti, csak ha erre tekintettel kötötték meg a szerződést, ami nem túl valószínű. Egyébként meg, mint közös képviselő bármikor hívhat össze egy közgyűlést, ahol bejelentheti, hogy a továbbiakban ezt a feladatot ő nem kívánja ellátni és válasszanak meg helyette mást.
PartyMikee 2019.05.07. 08:59:34
chrisred 2019.05.07. 10:01:39
herk 2019.05.07. 10:07:47
"az szerintem egy legitim kikötés lehet,"
Ez iskolapéldája az árukapcsolásnak, amit a törvény tilt !!
PartyMikee 2019.05.07. 10:21:45
herk 2019.05.07. 10:33:16
PartyMikee 2019.05.07. 10:38:26
herk 2019.05.07. 10:42:23
PartyMikee 2019.05.07. 10:45:48
herk 2019.05.07. 10:56:13
PartyMikee 2019.05.07. 10:59:35
herk 2019.05.07. 11:02:34
PartyMikee 2019.05.07. 11:06:39
herk 2019.05.07. 11:09:08
PartyMikee 2019.05.07. 11:14:37
herk 2019.05.07. 11:46:50
herk 2019.05.07. 11:56:38
"mert ilyet még nem láttam"
Az megvan, hogy ez alapján a kijelentésed alapján +-1 évvel meg lehet mondani az életkorod?!
PartyMikee 2019.05.07. 12:05:39
PartyMikee 2019.05.07. 12:09:44
herk 2019.05.07. 12:11:42
PartyMikee 2019.05.07. 12:15:39
herk 2019.05.07. 12:21:39
MaCS_70 2019.05.07. 12:28:46
"A társasház úgy működik, hogy vagy kettő lakás vagy nem lakáscélra vagy egy lakáscélra, valamint egy nem lakás célra szolgáló helyiség és közösen használt helyiségekből jön létre",
hogy egyáltalán nem feltétel a közösen használt helyiségek megléte.
A lényeg szerintem is egyértelműen az, hogy a lakcímet nem lehet kiterjesztően értelmezni. Ha az én lakcímem tartalmazza pl. a "II. emelet 1. ajtó"-t, és erre a címre szóló szolgáltatásról van szó, akkor ennek semmi köze nem lehet a több millió egyéb lakcímhez.
A más által említett kollektív büntetés tilalma meg legfeljebb a közös eszmei ok miatt jöhet képbe, de rohadtul más jogterület. Tényleg nem véletlen, hogy egy csomó szakmát évekig kell tanulni, az alapoktól...
MaCS
PartyMikee 2019.05.07. 12:59:58
PartyMikee 2019.05.07. 13:06:15
Vakvágányra visz ez a kollektív büntetés téma. Esetünkben azt kell vizsgálni, hogy ahogy azt írtad is a konkrét lakcím tekintetében (ami egy saját tulajdonú lakást takar a társasházon belül) létrejött-e a szerződés vagy nem és ha nem, akkor miért nem. álláspontom szerint a Telekom közszolgáltatónak minősül és mint ilyennek szerződéskötési kötelezettsége van, ami akár bíróság előtt is kikényszeríthető. Lehetnek olyan esetek, amikor jogszerűen tagadja meg a szerződéskötést, ha például nincs kiépítve az adott ingatlanhoz hálózat és azt csak aránytalanul nagy költséggel tudná megtenni, feltételezve, hogy ezt a költséget a lakó sem vállalja. Az viszont, hogy az adott társasházban van egy vagy több olyan lakás, amelynek tulajdonosai a múltban nem fizették rendesen a szolgáltatást, nem adhat jogalapot arra, hogy a szerződéskötést megtagadják.
2019.05.07. 13:31:36
Ott lehet a kutya elásva, hogy a ház nem biztos, hogy társasházként működik. Egy kommentelő korábban linkelt egy cikket, hogy voltak korábban problémák arrafelé, lehet hogy azóta sem oldódtak meg.
PartyMikee 2019.05.07. 13:44:02
KaTe 2019.05.07. 13:55:24
A posztoló amúgy elbattyoghat a Földhivatalba és megnézheti az ingatlan törzslapját.
Csak Norris 2019.05.07. 13:58:27
killerkaller 2019.05.07. 14:23:06
És ha ennek az egy szálnak az előfizetője a társasház, vagy nemtuggyukki gittegylet, aki továbbadja lakásonként a szolgáltatást?
KaTe 2019.05.07. 14:34:14
metal · http://electric.blog.hu 2019.05.07. 14:35:00
2012-ben még nem volt használatbavételi engedélyük (de laktak ott páran), így nem lehetett albetétesíteni sem. Elég valószínű, hogy ez azóta sem sikerült, és az egész problémának a kiindulása. Valószínűleg, teljesen jogtalanul laknak ott, nincsenek is bejelentkezve, mivel nem lakóház jelenleg az egész cucc. Nálunk Bicskén is van egy hasonló "lakópark", kb. 10 éve lóg ebben az állapotban, és nem is látszik, hogy mi lesz a megoldás.
KaTe 2019.05.07. 14:38:36
Csak Norris 2019.05.07. 14:55:55
Faszerkezet 2019.05.07. 15:01:22
Maradjunk annyiban, hogy épeszű ember bemegy egy boltba és vásárol egy tv-t. Azért ez nem egy budai öröklakás.
metal · http://electric.blog.hu 2019.05.07. 15:03:24
PartyMikee 2019.05.07. 15:10:37
PartyMikee 2019.05.07. 15:13:28
2019.05.07. 15:32:34
Pontosan azért logikus, hogy a posztoló valamit elhallgatott, amit te és sokan mások is leírtak, hogy ennek így ebben a formában semmi értelme, ha minden igaz lenne, amit a posztoló leírt, akkor a T-nek sem joga, sem érdeke nem lenne tiltólistára tenni a posztolót. Ahogy pedig metal leírta, itt ezene a blogon nem ez az első eset, hogy a posztoló elhallgat fontos dolgokat.
PartyMikee 2019.05.07. 15:37:53
metal · http://electric.blog.hu 2019.05.07. 16:22:33
metal · http://electric.blog.hu 2019.05.07. 16:23:32
2019.05.07. 16:27:38
Egyrészt nálad ez valami kényszeres dolog lehet, hogy bíróságnak érzed ezt az amúgy meglepően laza blogot. Másrészt ilyen alapon a T-t is ugyanúgy megilleti az ártatlanság vélelme, és csak az egyik felet hallottuk.
2019.05.07. 16:55:26
PartyMikee 2019.05.07. 17:02:10
Nancsibacsi 2019.05.07. 17:02:17
PartyMikee 2019.05.07. 17:06:13
user_man 2019.05.07. 17:08:44
campobaszo 2019.05.07. 17:18:36
Szögezzük le: ez nem igaz.
A nickben nem engedélyezett karakter található 2019.05.07. 17:24:45
A nickben nem engedélyezett karakter található 2019.05.07. 17:28:38
PartyMikee 2019.05.07. 17:33:20
herk 2019.05.07. 18:10:32
metal · http://electric.blog.hu 2019.05.07. 19:03:08
koprofágia 2019.05.07. 19:46:28
Masik szolgaltatonal meloztam, a szereloink alvallalkozok, akik bekotesre kaptak a bert .
Ott ugy mukodott a dolog : joember megrendeli a szolgaltatast, 'Petofi utca 12'.
Szerelo rogzitene a megrendelest, de nem tudja, mert van ott mar bekotes,egy fillert nem fizettek,egy vagyon a tartozas.
Akkor legyen Petofi 12/A.
Mindenki jol jar, en megkapom a jutalekot, ok nezik a gyozike showt,a szolgaltato meg le van szarva.
koprofágia 2019.05.07. 19:52:09
22x hatezer parszaz forint. (teljesen kamat es thc mentes hitel)
Mutasd nekem a boltokat,ahol ezt megcsinalod hitelbiralat nelkul.
Ez decemberben volt,azota sokat estek a tv arak,konnyu lesz alternativat mutatnod (vagy nem).
KaTe 2019.05.07. 21:02:01
- És akkor aláhamisította az átvételi elismervényt? Merthogy ha valamit beüzemel, akkor alá kell írnod, hogy átvetted az eszközt és az beszerelésre került, különben nem tud elszámolni vele a szolgáltató felé.
L3exx 2019.05.07. 21:56:05
1. A tv kamat mentes részlet fizetéses LETT VOLNA
2. De nem lett, mert 20 éves nő fejemmel megtanultam a hibából, hogy a T-ben nem bízunk
3. Nyílván mikor az ember ösztöndíjból és saját, egyetem mellett összekapargatott pénzecskéből tartja el magát, akkor nem esik jól nagy összeget egyben kiköhögni
4. Nem tudtam a lakópark/társasház/társasház komplexum előéletéről, nem igazán érzem relevánsnak
5. Nem hallgattam el semmilyen részletet, gondoltam mindenkinek egyértelmü, hogy az összes lakónak saját postaládája van=saját "egyéni" címe (épület, emelet, ajtó formátum)
6. Két éve költöztem be, első albérlő vagyok, rendes, jogász által kötött albérleti szerződés, közös költséget havonta fizetem, és a lakás előélete is tisztázott: minden ki van fizetve, aminek ki kell fizetve lennie, minden be van jelentve.
A történetem célja a T-vel szerzett tapasztalat megosztása volt, illetve szerettem volna, ha mindegyik itt lakó tulajdonoshoz/albérlőhöz eljut, hogy ne is próbáljanak a T-től ilyen jellegű szolgáltatást igénybe venni, mert teljesen felesleges ezzel meg a bírósággal/békéltető testülettel az idejüket rabolni.
L3exx 2019.05.07. 22:00:48
marczy 2019.05.08. 01:09:01
Ha mégis ilyen kitétel van a szerződésben, akkor javaslom egy levél írását az ombudsmannak, mert az új tulajt vagy a szomszédot olyan körülmény miatt érte jogtalan hátrány, amiről ő nem tehetett és amiről ő a lakás vásárlásakor nem tudhatott - a szolgáltató belső adatbázisa nem nyilvános. (A bérbeadásnál a bérlő már megkérdezheti, hogy van-e a tulajnak rezsitartozása, ami miatt probléma lehet a bérleménnyel.)
2019.05.08. 06:19:09
2019.05.08. 06:25:21
Te meg hiába tanultál jogot, ha az elemi logikához is túl hülye vagy.
2019.05.08. 06:28:08
Nem, nem kell hozzá előfizetés. Jópár komment óta fújod azt a szöveget, mintha ennek bármi köze lenne az internet vagy a TV bekötéshez, holott a posztoló többször is hangsúlyozta, hogy a T nem, hanem a Digi szolgáltat náluk. Te hangsúlyozod, hogy jogász vagy aztán megint kiderül, hogy egy egyszerű szöveget nem tudsz megérteni, mi lehet a jogi szövegeknél?
2019.05.08. 06:29:04
Pontos típusnév?
2019.05.08. 06:33:51
"3. Nyílván mikor az ember ösztöndíjból és saját, egyetem mellett összekapargatott pénzecskéből tartja el magát, akkor nem esik jól nagy összeget egyben kiköhögni"
"Ne sokat költsön, vegyen inkább kölcsön"
Mert nyilván, ha egy évre tolod tovább, akkor nem lesz megterhelő egyetem alatt egy teljesen felesleges luxuscikk (főleg egy olyan egyetemistának, aki dolgozik is mellette).
lobster thermidor 2019.05.08. 08:17:37
Egysimegyfordított2 2019.05.08. 08:27:42
PartyMikee 2019.05.08. 08:43:57
PartyMikee 2019.05.08. 08:46:59
PartyMikee 2019.05.08. 08:51:50
herk 2019.05.08. 08:53:27
PartyMikee 2019.05.08. 08:56:14
herk 2019.05.08. 08:57:21
herk 2019.05.08. 08:59:15
PartyMikee 2019.05.08. 08:59:44
herk 2019.05.08. 09:01:41
herk 2019.05.08. 09:05:37
"ebből látszik, hogy nem tanultál jogot, akkor tudnád hogyan kell gondolkodni"
De csak az veri a nyálát erre, aki nem tanulta.
2019.05.08. 10:32:51
"nem akarták/tudták beszerelni hozzánk az internetet, mert állításuk szerint az állam a mi lakóparkunkban ezt nem engedélyezi, és a Digi hatásköre alá tartozunk."
Az meg nem derült ki a cikkből, hogy mit nem fizettek a szomszédok. Hogy ez ugyanúgy előfizetett TV, esetleg mobil szolgáltatás, vagy vezetékes szolgaltatás. Utóbbi az előzmények ismeretében nem valószínű.
Mielőtt hozzászólsz valamihez, legalább olvasd el előtte, és akkor nem kell idegrohamot kapva személyeskedned, miután mások rámutatnak, hogy megint hülyeséget írtál.
2019.05.08. 10:34:11
Nyilvan sokkal jobb, ha valaki magát jogasznak kiadva eleve trollkodni jön.
2019.05.08. 10:36:14
Mert te anyáztad őt, azért vagott vissza azzal. Mellesleg neked fel sem tűnik, hogy ő már egy ideje poénra veszi a hülyeségeidet és az agresszív személyeskedéseidet, és élvezi, hogy egyre jobban felbaszod az agyadat.
Permetező 2019.05.08. 11:08:23
Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.05.09. 13:45:48
@RHalacska: @onlajnok: Ilyen kis társasháznál nem, legalábbis addig, amíg te is tulajdonostárs vagy. Ha már külsőst akarnánk megbízni, akkor kéne róla OKJ-s papír. (Anyósomék hasonló méretű társasházában a kkv. be is iratkozott egy ilyen tanfolyamra a ház pénzén. Ahogy Kohn bácsi mondaná: "Ügyes!")
Sics68 2019.05.09. 18:52:29
2019.05.10. 14:16:04
Magánszemélyként csak akkor érdemes hitelre venni bármilyen árut, ha van rá pénzed, és az összeg kamatoztatásával többet takarítasz meg, mint amennyi idődbe és macerába kerül a hitellel kapcsolatos szarakodás. Ez a mostani alacsony kamatkörnyezetben ritkan fordul elő, magasabb kamatkörnyezetben meg a 0% THM a ritka, vagy csak átverés, mert a termék drágább, mint mashol.
Péter 2 2019.05.10. 15:06:35
Sics68 2019.05.10. 15:49:40
2019.05.10. 19:27:21
"A másik oldalon meg ott van egy csóróbb vásárló, akinek nincs annyija egy összegben "
A probléma itt van. Akinek nincs annyija egy összegben, az egyszerűen túlköltekezik, ha mégis hitelre veszi. Akkor is, ha 0% a THM. Ugyanez az ember mi a faszt csinál, ha megszűnik a munkahelye? Ja, és még a jó kis hitele is van. Persze, ha mosógép vagy bojler, mert elromlott a régi hirtelen, és épp nincs pénze, az érthető. De TV?
Ráadásul ez nem szegénység kérdése elsősorban, van olyan aki jó fizetéssel él hónapról-hónapra, meg van aki keveset keres, és mégis tart tartalékot.