Tékozló Homár


Megrugdosta a taxis, mert négyen szálltak be hátra

2013.07.29. 12:57 | jackyll | 131 komment

Tamásék egy autóval próbáltak volna öten hazataxizni, ami nyilvánvalóan nem sikerült. Amikor a 6x6 munkatársa észrevette, hogy túl sokan vannak állítólag üvöltözni kezdett, majd amikor kiszálltak, többször belerúgott az egyik srácba:

Tisztelt 6x6 TAXI Kft., Azért írok önöknek, mivel a mai napon (2013. 07. 28), hajnali kettő körül az ***-214 rendszámú autójuk sofőrje megfenyegetett engem és bántalmazta egy barátomat. Hajnalban haza szerettünk volna jutni, négy barátom és én a hajógyári sziget elől, ezért oda mentem az épp ott álló, az imént már említett rendszámú taxihoz és megkérdeztem a sofőrt, hogy szabad-e az autó, mire ő felelte, hogy az. Ezután megkérdezte a sofőr, hogy hova szeretnénk menni, mire válaszoltam hogy csillaghegyre, amire ő azt mormogta, hogy idézem: "de örülök bazdmeg". Ezt nem tudtam mire vélni, de elengedtem a fülem mellett. Ezután beszállt négy barátom a hátsó ülésre, mire a sofőr elkezdett velünk üvöltözni, hogy, idézem: "Nem tudtok háromig számolni, basszameg! Azonnal takarodjatok kifelé a kocsiból, vagy bebaszlak titeket a Dunába".

Olvasson tovább!