Újabb kihagyhatatlan ajánlat a Spar-tól. Ezúttal Blondpearl volt a szemfüles, aki megörökítette eme napindító szépséget.
Újabb kihagyhatatlan ajánlat a Spar-tól. Ezúttal Blondpearl volt a szemfüles, aki megörökítette eme napindító szépséget.
Egészen elképesztő árazást talált MP a miskolci Auchanban. Az akciós Jägermeister félliteres kiszerelésben literenként 2000 forinttal drágább, mint a 0,7 literes nemakciós változat. Exkluzív.
Ha egy ruhaboltban egy időben több kedvezmény van feltüntetve, mindig gyanús, valószínűleg nem a vevők iránti mérhetetlen szeretet miatt aggatják ki eme táblákat. Főleg nem a C&A üzleteiben, ahol általában arra építenek, hogy a vásárló úgyse tud számolni és különben is, kit érdekel pár ezer forint. Andrea sajnos tudott, és mikor kicsit félreinformálták az akciót illetően, reklamált (ha a pénz nem is motiválta, az elvei igen), sikerrel azonban még így sem járt. Kapott is kedvezményt, meg nem is.
Történt ugyanis, hogy a fent említett intézményben lenge nyári ingecskékek akadt meg a szemem: 3990 db (kicsit drága a minőséghez képest), de rögtön alatta 2 db 4990 (így már elgondolkodtató). Közben ott virít a boltban mindenfelé, hagy az adott napon minden ingre 20% kedvezmény. Biztonság kedvéért rákérdezek az elárusító hölgyre (eladó1), hogy -Tényleg? a két inget mindössze 4000 ft-ért vehetem meg? - Persze, ma mindkét kedvezmény érvényes!- kedvesen elkísér és szól a pénztárnál lévő kolléganőnek (eladó2) is, nehogy félreértés adódjék.
Bizonyára csak álmosak voltak még a Tesconál, mikor kirakták az új ártáblákat. Vagy mi maradtunk le a fejlesztésekről, miszerint a legjobb falfesték az étolaj és a legújabb matematikai kutatások szerint az 569 az új 569? Még a hülyének is megéri.
A magyar vásárlónak elég az "akció" felirat, ha meglátja, már boldog, hülye számokkal minek vacakolni az öröm pillanataiban. A 33 százalékos emeléssel járó kedvezményt I. fotózta egy Rossmannban.
Szilvia a Praktiker paradigmaváltó akciójáról küldött nekünk bizonyítékot. Karácsony előtt várható az "Örülj, hogy nem kapsz pofont is" nevű promóció, úgyhogy forradalminak ígérkezik az idei tél is.
Szenzációs áremelésről szeretnélek tájékoztatni az ALDI szuper-hipermarket jóvoltából! Eddig 209 Ft-ért vásároltuk a burgonyapürét, most meglepetten láttam a reklámújságban, hogy levitték 219 Ft-ra!! Ott 309 Ft áll eredeti árként, ami, ugye, nem igaz, hiszen aznap, amikor a kezembe fogtam a hirdetési újságot, éppen 209 Ft-ért sikerült beszereznem. Mi ez, ha nem a vásárlók szándékos megtévesztése? És nem a 10 Ft különbség miatt írtam e pár soromat, se nem azért, mert tömegesen vásárolom e terméket!
Üdv!
tmice
Kedves tmice,
a hivatalos válasz az ilyenekre mindig az, hogy a rengeteg féle árut tartó és állandóan akciózó láncoknál óhatatlanul előfordul az árkavarodás, ami néha a vásárlónak kedvez - de ekkor senki sem protestál - néha meg a boltnak - ilyenkor meg azonnal írnak a Homárnak. Az összeesküvéselmélet-hívők erre sátánian kacagnak, a szkeptikusok sokat sejtetően mosolyognak, mi buta rákok meg vonogatjuk a mészpáncélunkat. De az tuti, hogy a kamu akciós ár klasszikus, és a versenyhivatal által visszatérően büntetett téma, főleg a hipermarketeknél.
Összegyűlt egy rakás elbaltázott leértékeléseket leleplező fotó, ami nem csoda hiszen a karácsony miatt hiperaktívak a fogyasztók. Olvasóink örök szerelme pedig a BKV-gyalázás mellett a leértékelésvadászat. Mai első vadunk a Vodafone:
Attila hirtelen felindulásból úgy döntött, megtakarított Supershop-pontjait válságbiztos strandpapucsokba fekteti, csak nem jön még a nukleáris tél. Az egyforintos akciótól megrészegülve csak a bődületes megtakarítás lebegett a szeme előtt, ezért rendelt is belőle 900 párat. A Homár arra tippel, hogy meg fogja kapni, mivel azóta eltűnt a boltból a papucs:
Tegnap este a supershop.hu-n 1ft-ért, pontosabban pontért volt fent strandpapucs. Gondoltam ideje lesz beváltani a 930 pontomból egy párat és rendeltem 900 azaz kilencszáz darab papucsot. Nem mintha annyi lábam lenne, de ha akció van ki kell használni. Majd jó lesz fizetés kiegészítésnek, meg persze a rokonságot is egy életre elláthatom papucsal. A rendelésről meg is kaptam a visszaigazoló e-maileket. Kiváncsian várom a fejleményeket.