Tékozló Homár

Titkos stewardessképzés kétszázezerért

2008.02.13. 17:07 | jackyll | komment
Egy újabb szenzációs ajánlat, csak a Homár olvasóinak, Eszter közbenjárásával, egy légiutaskísérővizsga-előkészítőre. Az sajnos nem derült ki személyesen sem, mire jó ez a papír, de legalább akkor is elverhet kétszázezret, ha nem tartozik videotékának:
Gondoltam írok neked, hátha segitek megelőzni hiszékenyebb embereknek 200.000 Ft-ok kidobását az ablakon. Régi álmom, hogy légiutskísérő szeretnék enni ezért rögtön felfigyeltem egy internetes hirdetésre ami nagyon gyors segítséget ígér ennek valóra váltásában. Meg is látogattam ezt a túlságosan segítőkész irodát. Egy kb. 50 év körüli borzasztó hangosan hőbörgő úriember fogadott. Aki már a kézfogásnál úgy kezdte, hogy nem mutatkozott be, de próbálta erről elterelni a figyelmet a nagyon kedves megjegyzéseivel, hogy belőlem már most tudja az egyik legjobb stewardess lesz. Elég sok felesleges hantázás után rátért a lényegre: "Fizetsz itt 200.000-et és mi felkészítünk a tanfolyam felvételijére, amit ott végzel el a felsorolt országok közül ahol akarsz".

Kaptam 2db "nagyon komoly" A4es nyomtatott lapot is amit otthon kitöltve vissza kell vinnem, ha úgy döntök, hogy érdekel. Én a végen azért rákérdeztem mi is annak a társaságnak a neve akiknek a tanfolyam felvételijére ő felkészít garantáltan. De erre már választ sajnos nem kaptam mert ez bizony emberünk szerint titkos és majd a felkészítő közben kiderül.

Majdnem röhögve távoztam is és megköszöntem mindent. Mondjuk szívesebb töltöttem volna mással azt a felesleges félórát az életemből :)
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

R25Baccara 2008.02.13. 17:29:58

ROMÁNOK

Ne írj a nevemben.
Üdv
Románok

Dr Net Elek (törölt) 2008.02.13. 17:32:58

Most akkó román-román háború lesz? Mi lesz a kupec lovaival?

Juc Kisagyszony 2008.02.13. 17:33:22

Én is úgy szerettem volna sztyuvi lenni:(

Ilyen az élet

elwood 2008.02.13. 17:38:53

Befizetsz 200 ezret és repülsz

A LOVAK 2008.02.13. 17:38:54

lókupec!

A románoknál vagyunk, gyere értünk!

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2008.02.13. 17:38:58

9 éve a Malévnál is fizetni kellett a tanfolyamért. Hogy aztán egy külsős cég felvegyen és a leépítés első körében el is küldjön. Kész szerencse, hogy anno mégsem őket választottam, nem lennék ilyen jómódú és sikeres.

úrilány 2008.02.13. 17:49:59

"borzasztó hangosan hőbörgő úriember"

khm, ez kissé nonszensz, vagy nem?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.13. 17:55:18

de mé akar valaki sztyuvi lenni, vagy sztyuvit enni? csak nem a frankfurti buli matt?

LyukasBogrács 2008.02.13. 17:57:45

Na és melyik légitársaság keres igy sztyuárdesszeket?

Fogadjunk, hogy a

BROK-AIR-NET!!!!!!!!!

Dr Net Elek (törölt) 2008.02.13. 18:03:05

Sztyuvinak csak az menjen, aki birja a napi többszöri csöcsörészést.

Juc Kisagyszony 2008.02.13. 18:03:17

Net Elek

Azért nem lettem mert mindig máshogy alakult:(
miért Te az lettél ami régen szerettél volna lenni?
Lett valaki az egyáltalán?

Juc Kisagyszony 2008.02.13. 18:05:07

Nem a csöcsörészés miatt:)
Csak úgy, mert szerintem tökjó sztyuvi lennék:)

LyukasBogrács 2008.02.13. 18:13:06


Vannak itt igazi stewardessek?

Igaz, hogy mindegyik stewardess kurva?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.13. 18:17:11

Juc, akkó most hány éve vagyol?

Juc Kisagyszony 2008.02.13. 18:20:27

most ez má megin mé fontos??

fakkjú 2008.02.13. 18:22:21

én ugyanezt 100 000ért kinálom kedves ügyfeleimnek :-)))

xenomorph 2008.02.13. 18:23:51

hoppá csak nem neked se megy a gépelés:)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.13. 18:25:19

Nem oan fontos, csak nemtom, hogy tegnap végül kiderült-e.

Juc Kisagyszony 2008.02.13. 18:38:35

Nelson:

Ha érdekel:

Híres szám, Kunfucius azt mondaná:ershisi,
a Jelenések Könyve ennyi vénről ír,a matematikában a négy faktorálisa, a periódusos rendszerben pedig a króm a megfelelője.

Na hány éves a kapitány? :)

Egyébként mennem kell, majd máskor folytatjuk.
Üdv.

LyukasBogrács 2008.02.13. 18:56:04

er shi si=
huszonnégy kinaiul
(szó szerint: kettő tiz négy)

LyukasBogrács 2008.02.13. 18:57:06

de kérdezzétek meg a sztyuárdesszeket a fenti képen

jólértesült 2008.02.13. 18:59:08

A légitársaság a Ryanair

Briguszka 2008.02.13. 19:02:30

" fakkjú 2008.02.13. 18:22:21
én ugyanezt 100 000ért kinálom kedves ügyfeleimnek :-))) "


Ha belőlem sztyuit tudnál faragni, kifizetném a 2oo-at is :DD

M a r c e l 2008.02.13. 19:14:33

img src="file:///C:/Documents%20and%20Settings/user/Dokumentumok/Bogi/CCM%20-%20WebDev/CCM-EF.JPG"

Na erről ennyit... :)

fakkjú 2008.02.13. 19:42:19

Azt 1 szóval sem írtam hogy adok is valamit a pénzért cserébe.
Csak beszedem a lét.Sok embertől.Aztán eltünök szép csendben.Régi jó magyar szokás szerint :-)

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.02.13. 19:46:00

Csütörtökön vettem egy SonyEicsson Headsetet a Mammutban lévő Saturnban. Ilyen fülbe épülős, full basszus, stb. Ma reggel félkómásan a busz felé eltörtem a csatlakozót, és volt mikor a telefon hangszórójából szólt a zene.

Volt pofám visszavinni, hát ez bizony anyagfáradás:)

Meg sem nézték mi baja, kaptam egy papírt, és hoztam a másikat.

Azé vannak itt is rendesek:P

Nemlajos 2008.02.13. 20:06:17

Juc, és Dzsekbauer meg kispista, hogy nem veszed be a felsorolásba, ha már kultúra???!:D

signoraja 2008.02.13. 20:27:01

Hiába, ez az ország ahol minden lehetséges.Istenien hangzik , hogy egy büdöslábú csaló rohadék van itt.De a honlapjuk a legtutibb.Megnéztem és meggyőztek.Sztyui akarok lenni de csak ha ők készítenek fel.Kíváncsi lennék melyik vízfej mellékvállalkozása lehet ez?

signoraja 2008.02.13. 20:28:16

"Istenien hangzik , hogy egy büdöslábú csaló rohadék van itt."

Helyesbítek nem egy hanem ennyi...na de hát végülis mindegy

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.13. 20:29:32

Igazán komoly cég az amelyik még egy kurva domainre sem költ. Extra.hu. De durva. Ez legalább nem visszaellenőrizhető, mint mondjuk egy .hu domain. Én egy kis emberke vagyok, de többszáz kezemen sem tudnám megszámolni, hogy hány domainem van. Mi lenne, ha komoly cég lennék?

Az ilyen honlapok alól meg egyszerűen még az ingyenes tárhelyet is kivenném.

So. Majd lesz nekik másik honlapjuk és azt is beszívod.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.13. 20:34:04

Nem lehet, hogy ezek inkább olyan örömlányokat keresnek, akik nekik fizetnének?

Ez amúgy tipikus magyar virtus. Pénzt szakítani nulla energia, idő és pénzbefektetéssel. Szégyen.

sárgaborsó 2008.02.13. 20:45:55

Juc! Én az lettem ami akartam lenni: tanár. Sikeres-e vagyok-e?

anarch 2008.02.13. 21:07:00

Azért nem olyan bonyolult rájönni, melyik cég állhat mögötte. Ugye az egyik homebase az Dublin, a géptípus B737-800, fel vannak sorolva hogy mely európai repterekre repülnek... (Már az is egy hint, hogy csak európai tehát vagy regionális, vagy fapados társaságról van szó.) Mivel a legtöbb társaság a cabin személyzetet TÖBB géptípusra is kiképzi (hogy több helyen bevethető legyen), emiatt szinte biztos hogy fapadosról van szó, ők általában minimalizálják a géptípusokat. Naszóval akkor melyik is lehet az a titokzatos társaság? Naaa, naaa? A helyes válasz a Ryanair.

Amúgy pedig ez egy tipikus lehúzós fejvadász cég, náluk leszel alkalmazásban (nehogy beléphess szakszervezetbe) és ők passzolnak téged tovább mint szolgáltatás. Ha komolyan érdekel a cucc, akkor jelentkezhetsz erre önerőből is itt:
www.ryanair.com/site/EN/about.php?page=Jobs&sec=careers&ref=10003

szép napot!

Salak 2008.02.13. 21:10:53

"EBÉDELJ RÓMÁBAN ÉS SÍELJ KITZBÜEL-BEN! :)"
Legalább írnának helyesen...

badogyuri 2008.02.13. 21:30:47

Olvassátok el ezt a förmedvény honlapot. Tele hibával, nem is meri a szakkifejezéseket sem, még a repülőgép típust sem (Boeing 737 és 800 ???).

A légi utaskísérő hivatalos angol megnevezése flight attendant. Hol van ezen a lapon ilyen. Van viszont "cabin crew member". Röhej!

Ez egy nagyon primitív szélhámozás, semmi köze semmiféle repüléshez, légitársasághoz. valakinek rájuk kéne uszítani a rendőrséget.

hófehérke (törölt) 2008.02.13. 21:37:05

Egy volt osztálytársam a Ryanairnél sztyuárdesz. Ő volt a legrondább lány a gimiben, de ezek szerint mégis sikeres.... Vagy nem?

úrilány 2008.02.13. 21:42:12

azért a sztori meg kell hagyni isteni: ez a titkolózás... nme is értem miért nem titkosügynök -vizsga -felkészítést szervez....

úrilány 2008.02.13. 21:44:39

hófehérke 2008.02.13. 21:37:05

nem kérdezett, nem gyanakodott, egyszerűen ment, fizetett, vizsgázott, és lámlám...

anarch 2008.02.13. 21:46:29

badogyuri, nem feltétlenül. Amerikában hívják őket flight attendant-nek, ojrópában a cabin crew kifejezés dívik (ha figyelsz, akkor a felszállás/leszállás körül a "cabin crew, take your seats" utasítás is elhangzik). Ez kb. olyan mint a cockpit / flight deck, mind a kettő angolul van, csak más kultúrkörben használják.

A B737-800 félreírása viszont valóban ordas :). Az oldal nem hazudik sehol sem, végigolvastam (pl az ebéd Rómában is stimmel, igaz hogy az Ciampino reptér, és feltehetően reptéri menza). Viszont alaposan lenyúl, mint a legtöbb közvetítő cég. Akinek viszont nincs annyi zséje, hogy "csak úgy" kicsengesse előre a kirepülés, tanfolyás és stb. díját azoknak még jó is lehet. Egy bank ugyanúgy ha nem még jobban lenyúlná az áldozatot ha hitelt próbálna meg felvenni. Ha viszont ez a zsé megvan, akkor inkább a Ryanairnél tessék személyesen jelentkezni.

román brókernetes suttyótarack 2008.02.13. 22:07:51

mi régóta készítünk fel a felkészítésre sztyuárdesszeket, úgy is mondhatnám, ez nálunk ősi szokás.

signoraja 2008.02.13. 22:13:41

Végülis mindegy , hogy flight attendant vagy cabin crew meg Boeing akármi.A lényeg , hogy ezt is (sok más szemét disznóság mellett) meg lehet csinálni.Ezeknél tuti , hogyha egyszer fizetsz utána csak loholsz a pénzed után.Azt gondolom naivitás lenne azt hinni, hogy ezek bármire is fel tudnak készíteni hacsak nem a nagybetűs magyar életre.Tipikus lehúzás!

signoraja 2008.02.13. 22:15:47

Ja, tényleg felkészítik a felkészítésre.Ez rohadt jól hangzik.Ez olyasmi mint az alvállalkozó , alvállalkozójának az alvállalkozója...

vadökör 2008.02.13. 23:12:31

Eccer-másszor én is sztyuviközelben tartózkodtam.A schwechati reptér volt a körzetem,csomagfutár cégnél nyomtam.Nem reklámozom: piros,meg fekete a logojuk. Nyáron piros gatyó,piros póló.megyek a Lauda Air épületében(az is ott van a reptéren belül),az ö színük is piros Egy csákó utánam szól,: Nm jössz kajálni? Rögtön leeset: Bammeg,ez asziszi,én is idevaló vagyok: Aztán 3 hónapon keresztül ott ettem egy fillér élkül a kantinjukban,jobbnál jobb sztyuvik között:))
Egyszer valaki megkérdezte,melyik részlegen dolgozom,azt mondtam neki: a félkezőknél. Mint a vasúton. Elhitte,vazeee....

vadökör 2008.02.13. 23:14:39

egypár hiba beugrott,bocs. nem valamijó a billentyűzet. Szóval: fékezőknél,így helyes

román brókernetes suttyótarack 2008.02.14. 00:04:29

a Laudáéknak én egyik éjjel simán elhajtottam a lovait, néztek mint hal a szatyorban.

rcgames.ro · http://rcgames.ro 2008.02.14. 00:24:01

van pár eladó lovam. alig használt, frissen lopott. +10 rugóért szervizkönyvvel

szbszig 2008.02.14. 01:03:11

A stewardess az baromság, én légimarsall akarok lenni:

en.wikipedia.org/wiki/Federal_Air_Marshal_Service

:)

Bicskas 2008.02.14. 01:06:42

www.indavideo.hu/video/_Stewardess_es_a_pilota

vajon őt is itt képezték ki? mert ha igen annyira nem lehet rossz

Dr.Abál 2008.02.14. 04:19:30

Sárgaborsó:
Akkor téged is a falra hánynak mostanság a fajtajelleget mutatók?Nem sikeres..

Napok óta sztyuvikat keresek!Nem kell tanfolyam sem.
Kis szépséghiba:nem repülőre,hanem lovakra

preludium 2008.02.14. 08:28:25

Töltse le, töltse ki és

Mokele-Mbembe 2008.02.14. 08:30:35

Nédda, még a blogmotor is aluszik... széthagyta a kommentemet. Tessék azonnal visszaadni, az az enyém!

Pepin bácsi 2008.02.14. 08:35:18

150 egységért titkosban bárkiből szakképzett csöcsörészőt csinálok. Jelentkezéseket: Fajtajelleg nem számít ! jeligére kjérem a mi kocsmánkba eljuttatni

Dr.Abál 2008.02.14. 08:38:10

Terepszínű csöcsörészőt hozzak-e neked-e Peppinem?Ilyen Ognutajudit típusut-e?

Mokele-Mbembe 2008.02.14. 08:39:07

Tekintettel arra, hogy vagy a blogmotor, vagy a románok eltüntették a kérdésemet, kénytelen vagyok megismételni:

Abál, hogyan kell a lovon az italos kiskocsit végigtolni anélkül, hogy kilötyögne a kávé?

pizsama 2008.02.14. 08:40:26

Fél 9 múlt és még nincs új poszt a Homáron. Pedig szerda van. Jah, nem. Bocs, másnapos vagyok.

Mokele-Mbembe 2008.02.14. 08:40:32

Pepin tanfolyamára a felvételi vizsga nálam zajlik, a vizsgadíj 30 egység...

Dr.Abál 2008.02.14. 08:42:06

Kötsd a farkára szivi.Bármelyikre.Te is jelentkezel-e?
És sztyuvinak,vagy lónak?

betépett felhasználó 2008.02.14. 08:43:17

emberek, mit kell ennyit ertetlenkedni? 1x mint az agybaszaras: olcso a kepzes, mert a FELkaida emberei kepezik a nociket. EGYSZERHASZNALATOS celbol.
Titokzatoskodas? Hat persze, hiszen a FELkaida nem a rivaldafenyben tenykedik.
van meg kerdes?

Mokele-Mbembe 2008.02.14. 08:45:46

Sztyuvinak nem mehetek, mert nincs annyi pénzem, hogy a szükséges nem-átalakító műtűtsorozatot finanszírozzam.

Igáslónak viszont már most is elsőrangú vagyok.

liven 2008.02.14. 08:45:52

200-ért én repülni tanítok meg bárkit!
Az ötödikről kezdjük:)

Pepin bácsi 2008.02.14. 09:02:25

Dr.Abál: akarsz-e a záróvizsgán a vizsgabizottság elnöke lenni ?
Mokele fogja az onyukajuditjelleget vizsgáztatni.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.14. 09:12:17

online napi bávásárlásszervező céget nyitotk!!!

pénteken online becsekkolod hogy mit akarsz a jövő héten a boltból, és melyik napra.

ezért mindössze heti általányt kérek ami 50000 forint, és a napi bevásárlások összegét. az élelmiszerek futárszolgálat segítségével kerülnek kiszállításra az ügyfél kívánsága szerinti időpontra.

ez azért jó önnek, mert minden nap megspórolja a boltbajárás, sorbanállás idejét. ez azért jó nekem mert ugyanazért amiért kifizetne heti x összeget ezentúl x+50000-ret fizet melyből 50000-ret én kapok. tök jó, nem?

heti 3-5 ügyfelet tudok bevállalni. siessenek, fogynak a helyek.

extra rendelés is leadható adott nepon reggel 9-ig. tételenként 5000 forint felárral!

ötlet kopirájt!

Yoda mester 2008.02.14. 09:28:12

liven:

Ugye, garanciát vállalsz?
Úgy értem, ha valakinek nem sikerül elsőre megtanulni, ingyen kapja a második lehetőséget? :)

Grafit Macska 2008.02.14. 09:29:45

Ha Liven felmegy az ötödikre és ki is néz az ablakból, én elmegyek a sztyuvitanfolyamra!

Pepin bácsi 2008.02.14. 09:32:47

Repülni akarsz Grafit ?
Olllllyan cuccom van, garantált minőség ! (nem román)

Grafit Macska 2008.02.14. 09:34:10

Akar a fene repülni! Má egy autóval is beérném!!!!

Mokele-Mbembe 2008.02.14. 09:36:13

Sofőrös Volvóval jársz, mi kell még?

Grafit Macska 2008.02.14. 09:37:47

A Volvó kellene, de rajta ül az anyacég
(Volvo). A sofőr megvan!

Yoda mester 2008.02.14. 09:39:13

A fenti képen meg helyesek a lányok. Valszeg vmi egyensúly-gyakorlat, "mégis mozog a gép"...

Na de a maláj sztyuvik... Még a nejemnek is tetszettek.

....
???

!!!!!!

Ó, én barom, most kapcsolok!!!!

Most mehetek jegyet venni megint. Persze, lehet elég lesz Bécsbe kimenni hozzájuk.
Addig meg fűzöm az asszonyt :DD

liven 2008.02.14. 09:39:43

Természetesen akinek nem sikerül, pénzvisszavizetési garanciát vállalok!
A macskák mindig talpra esnek!
Az első emberrel a tizedikről kezdtem! Azt hallottam: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! PUFFF!
Aztán átgondoltam az oktatási stratégiámat és a következővel az elsőről indultunk. Akkor meg azt hallottam: PUFFF! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Pepin bácsi 2008.02.14. 09:40:25

Vazzz Mokele, ezt akartam mondani ! :D

Grafit Macska 2008.02.14. 09:41:00

Vissza ne vizesd má, Livenkém! Nem lehecc ennyire kezdő! Bebukta a kedves ügyfél és kész!

sárgaborsó 2008.02.14. 09:41:33

Dr. Abál: beletrafáltál! A melóhelyemről annyit, hogy itt én vagyok kisebbségben, a fajtajelleg hiánya miatt.

Yoda mester 2008.02.14. 09:41:45

Mindez három év (!!!) után esik le, mekkora lúzer vagyok már! :DDD

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.14. 10:21:33

yoda: az nem teljesen ugyanaz.

é viszek kenyeret tejet is majd, meg fogkrémet, hypót is ha kell. és 500 ft értékben is lehet rendelni. persze a heti 50000 átalány az fix.

Law enforcer 2008.02.14. 10:51:41

csini sunák. a harmadiknak nagyon kell dobnia egy 1est.

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2008.02.14. 10:52:44

Kimaradt egy a és egy t betű:
"...Régi álmom, hogy légiut(a)skísérő(t) szeretnék enni ...

EasyFriend 2008.02.14. 11:36:37

Mokele-Mbembe 2008.02.14. 08:45:46
"Sztyuvinak nem mehetek, mert nincs annyi pénzem, hogy a szükséges nem-átalakító műtűtsorozatot finanszírozzam."
Malaysia Airlines-on mikor utaztam, voltak fiúk-lányok vegyesen, mind udvariasan, jól dolgoztak.

Rák Attantam 2008.02.14. 13:18:32

Nocsak, Palkovits úr is beszállt a bizniszbe? Hát igen, a mama laptoppos ötlete nem nagyon hozott a konyhára, most kebinkrút toboroznak 200 per kopfért.
Tök jó. Elmegyek én is. Így, félig szakálasan. Ha nekem is azt mondja az öreg, hogy tökéletes stewardESS leszek, akkor az már valami!

Zorro2007 2008.02.14. 14:06:27

Ajanlom az ablak fejleceben a ceg nevet:
Hammersmith New Solution

Majd nezzetek meg miket ad ki erre a gugli:
www.google.at/search?hl=de&q=%22Hammersmith+New+Solution%22&meta=

Hammersmith New Solution LTD.

1052 Budapest

Semmelweis utca 7.

Phone + fax: 0036-1-266-6160 Mobile nonstop:0036-30-640-7886

lókupec 2008.02.14. 14:41:57

Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.

BiG_ 2008.02.14. 17:19:42

200 rugó? Én ebből megcsinálom az ejtőernyős tanfolyamot, sőt, talán a FAI A vizsgát is.
A klubunkban valami 50 rugó a tanfolyam.
És az nem előkészítófelkészítő, hanem már ugrasz is.
De jobb, mint a sztyuviknak, mert az ugrás ingyen van és csak a fölfele szállítást kell kifizetni :-)))

Üdv!

úrilány 2008.02.14. 20:59:37

óóó istenkém, azok az ejtőenyősök ...:P

freeair 2008.02.16. 10:22:45

Ehhez csak annyit, hogy én feb. 26-án kezdek a ryanél, mármint a tanfolyamot, amit a dalmac csinál. www.dalmac.ie igen ez a cég tipikus lehúzós... a nyelvi "felkészítés"ből élnek. de megy, ha nem húzták még le a rolót!!!:S ha valakit komolyan érdekel a ryannél munkalehetőség, akkor nézelődjön itt: www.cabincrew.com, www.dalmac.ie, www.crewlink.ie!! itt pedig sok hasznos infó: utaskisero.extra.hu/news.php

rekuco 2008.02.19. 18:42:50

hello
én is voltam ebben a híres irodában a barátnőmmel. És nekünk sem mutatkozott be.Nekünk is megmondta,hogy nagyon alkalmasak vagyunk,olvastatott velünk valami angol mondókát és fordítattott velünk ismét valami mondókát;majd fitoktatta,hogy ő ezt mennyire tudja(szerintem megtanult vagy hármat aztán mindig ezt vágja be..;-))Ja a legjobb az volt amikor rákérdeztem arra,hogy külföldön ,hogy történik a szállás akkor ezt a választ kaptam:"-majd vesztek fel hiteleket..."!
Csak mostmár azt nem tudom,hogy akkor hol kéne jelentkezzek tényleges légiutaskísérői tanfolyamra?

Zoli200 2008.02.23. 14:52:53

köszi az infókat, tapasztalatokat mindenkinek. Én is volt ebben a híres irodában és baromi meggyőzőek voltak a kis apróságok fel se tűntek...eddig, mert tipikusan arra az érzésre építik ezt az egészt hogy Te nagyon ez akarsz lenni és hogy ez annyira bizalmas hogy majd a 100e befizetése után megtudsz mindent.Talán:-)

kedves rekuco!én pont ezeket tapasztaltam,mint te és nam túlzok.Szóról szóra ugyanígy történt minden.
rákérdeztem a tananyag nwhézségére erre mondókát olvastam.asszondj:ez ilyen nyelvi ráhangolódás.
aztán meg két szólás-mondást kellett lefordítani.
még jó hogy hazajöttem átgondoltam a dolgokat és a netes véleményeketis meg néztem.
én annyira nem értek a nethez de ha a net címüket csak iwiwről lehet elérni. normálisan beütve errort jelez:-)

és ezek után bizti nem ugrok bele mert ezek a vélemények túlságosan egybe csengenek ahhoz hogy mindez véletlen legyen...vagy Kész átverés show?


de tényleg normális céges(nem közvetítős) légiutas képzést hol találhatok?

na csá. jó okulást a további kedves látogatóknak.

legiutaskiser 2008.03.15. 23:16:23

Sziasztok,

egy par informacio a legiutaskisero programhoz, kepzeshez:

A Ryanair& Dalmac hivatalos magyarorszagi megbizottja aki leendö legiutaskiseroket toborozza az a www.opsjobs.com, a ceg teljeskoru ugyintezest vallal dijtalanul. A legiutaskepzes Budapesten es Dublinban tortenik. Megjegyzeskent: mindenkinek egyeni dontese, hogy mely nyelviskolat valasztja nyelvtanulas celjabol. A legiutaskisero palyazatara a nyelvtudas szintje el kell ernie minimum B2-es szintet azaz nagyon eros kozepfok vagy C1 azaz felsofok szintet.

udvozlettel,
Ilona

bodokris 2009.01.14. 15:52:10

vicc, hogy még 2008. decemberében, a két ünnep között is ezzel vadítják az embereket, de nagyobb vicc, ha valaki nem lát át rajta......pedig nem nehéz, nem elég, ha hájjal kenegetnek

Ilonka64 2009.03.11. 09:26:26

44 évesen szeretnék már dolgozni és pénzt keresni!!!!!! Nem csak dolgozni!!!

Tényleg kamu ez az egész???
Az önéletrajzom elküldtem a cégnek és kaptam választ, hogy regisztráljak egy személyes interjúra!
Segítsetek! Mit tegyek?

Ilonka.

egy naív lány 2010.09.11. 00:15:48

Sziasztok!

Egy hiszékeny lány vagyok, aki már hónapok óta munkát keres és mikor megláttam a Hammersmith New Solution LTD hirdetését,(indenhol ott van, még a profession.hu-n is) hogy lágiutaskisérőt képzünk belőled, nem kell angol nyelvvizsga papír, gondoltam milyen jól hangzik, hát én is jelentkeztem. Behívtak abba a Semmelweis utcai irodába és ahogy már itt írták többen egy 50 év körüli fickó, elég érdekes stílussal (talpig feketében, piros csokornyakkendővel, hosszúkés keretű olvasó szeműveggel) hangos felszólaló beszéddel fogad. Bemutatkozni ténleg elfelejtett és a bókok után közölte hogy 130.000 ft a tandíj, és hogy értem tűzbe tenné a kezét, (fél órás beszélgetés után) mert belőlem lesz az egyik legjobb STEWARDESS ezt már most látja. Nettó 500.000 ft-os fizetést igért és hogy még én ennél is többre vihetem, mert repülő pilota is lehet belőlem.
A meggyőző képessége, magabiztossága biztos sokmindenkit levesz a lábáról, de mikor eljöttem már éreztem, hogy ez nem tisztességes cég. Ahogy utánna olvastam, meg is bizonyosodtam róla.

Azt sajnálom, hogy biztos vannak lányok akik bele esnek ebbe a hiszékeny hibába...én is majdnem áldozata lettem.

Én rákérdeztem hogy Budapest miért nem lehet bázishely? Nekem vőlegényem van és többször haza akarok jönni.
Azt felelte: mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a lányok lelépnek, nem mennek vissza. Vajon miért? - kérdezem én?
Szerintem azért helyez másik országba, hogy ne vagy nehezen tudj haza jönni.
Mondta: hogy nem mondjam el a vőlegényemnek a 6 hét külföldi képzést, mert nem fog kiengedni,nem engedi hogy ebbe belemenjek, mert majd magához akar láncolni.

Mondta: mindenkinek azt mondjam majd, hogy singli vagyok.

Közöltem vele hogy a vőlegényemmel mindent megbeszélek és együtt döntünk mindenről, főleg egy ilyen döntésről is ami megváltoztathaja mindennapjaink, életünk és anyagi hátterünk.

Erre azt monda: egy ilyen idős hölgynek (23 vagyok)már önállóan kéne tudnia dönteni.
Egyedül kell meghoznom ezt a döntést, hogy akarok-e STEWARDESS lenni!?

Remélem sokat segítettem bektek.
Sziasztok!

viktorduf 2011.02.07. 04:03:14

Sziasztok!
Röviden hozzászólnék a témához:

Most végeztem a fent említett cégnél (Hammersmith) az angol tanfolyammal.
Ők az angol felkészítő (szakmai és nyelvi) képzést vállalják, a Ryanairrel kapcsolatos további lehetőségek (ki hol, mennyit, mért, hogyan, sbt) már tőlük függetlenek.
Egy naiv lánynak üzenem, hogy nem ez a cég dönti el, hol fogsz dolgozni. Ők csak elindítanak az úton a nyelvi felkészítéssel, aztán a Ryanair fogja megmondani, hogy hol fogsz dolgozni. Pesten nem lehet, mert 1. nem bázis Budapest, 2. nem is repülnek már a Ryanair gépei Pestre.
Nem kérheted ide magad, még akkor sem ha kettészakadsz. Ha pesten akarsz melózni, menj a WizzAir-hez, a Malév-hez, vagy a Travel Service-hez. (Ha egyeltalán felvesznek.)

Nem könnyű bekerülni, bent maradni még nehezebb, de az egyik legfontosabb a nyelvtudás. És ha nem tanulsz nagyon sokat, akkor nem fog sikerülni. És erről meg már nem a Hammersmith tehet. Helyetted nem fogja megtanulni az angol nyelvet.

Tehát, ha valaki a Ryanairnél akar dolgozni, óriási többlet tudást tud biztosítani ez a cég a munkába állás előtt (sőt az állásinterjúra menetel előtt) és megkönnyíti a 6 hetes gyakorlati (nagyon kemény) képzést.

Üdv!

viktorduf 2011.02.07. 04:05:10

Sziasztok!
Röviden hozzászólnék a témához:

Most végeztem a fent említett cégnél (Hammersmith) az angol tanfolyammal.
Ők az angol felkészítő (szakmai és nyelvi) képzést vállalják, a Ryanairrel kapcsolatos további lehetőségek (ki hol, mennyit, mért, hogyan, sbt) már tőlük függetlenek.
Egy naiv lánynak üzenem, hogy nem ez a cég dönti el, hol fogsz dolgozni. Ők csak elindítanak az úton a nyelvi felkészítéssel, aztán a Ryanair fogja megmondani, hogy hol fogsz dolgozni. Pesten nem lehet, mert 1. nem bázis Budapest, 2. nem is repülnek már a Ryanair gépei Pestre.
Nem kérheted ide magad, még akkor sem ha kettészakadsz. Ha pesten akarsz melózni, menj a WizzAir-hez, a Malév-hez, vagy a Travel Service-hez. (Ha egyeltalán felvesznek.)

Nem könnyű bekerülni, bent maradni még nehezebb, de az egyik legfontosabb a nyelvtudás. És ha nem tanulsz nagyon sokat, akkor nem fog sikerülni. És erről meg már nem a Hammersmith tehet. Helyetted nem fogja megtanulni az angol nyelvet.

Tehát, ha valaki a Ryanairnél akar dolgozni, óriási többlet tudást tud biztosítani ez a cég a munkába állás előtt (sőt az állásinterjúra menetel előtt) és megkönnyíti a 6 hetes gyakorlati (nagyon kemény) képzést.

Üdv!

viktorduf 2011.02.07. 04:05:39

Sziasztok!
Röviden hozzászólnék a témához:

Most végeztem a fent említett cégnél (Hammersmith) az angol tanfolyammal.
Ők az angol felkészítő (szakmai és nyelvi) képzést vállalják, a Ryanairrel kapcsolatos további lehetőségek (ki hol, mennyit, mért, hogyan, sbt) már tőlük függetlenek.
Egy naiv lánynak üzenem, hogy nem ez a cég dönti el, hol fogsz dolgozni. Ők csak elindítanak az úton a nyelvi felkészítéssel, aztán a Ryanair fogja megmondani, hogy hol fogsz dolgozni. Pesten nem lehet, mert 1. nem bázis Budapest, 2. nem is repülnek már a Ryanair gépei Pestre.
Nem kérheted ide magad, még akkor sem ha kettészakadsz. Ha pesten akarsz melózni, menj a WizzAir-hez, a Malév-hez, vagy a Travel Service-hez. (Ha egyeltalán felvesznek.)

Nem könnyű bekerülni, bent maradni még nehezebb, de az egyik legfontosabb a nyelvtudás. És ha nem tanulsz nagyon sokat, akkor nem fog sikerülni. És erről meg már nem a Hammersmith tehet. Helyetted nem fogja megtanulni az angol nyelvet.

Tehát, ha valaki a Ryanairnél akar dolgozni, óriási többlet tudást tud biztosítani ez a cég a munkába állás előtt (sőt az állásinterjúra menetel előtt) és megkönnyíti a 6 hetes gyakorlati (nagyon kemény) képzést.

Üdv!

viktorduf 2011.02.07. 04:06:13

Sziasztok!
Röviden hozzászólnék a témához:

Most végeztem a fent említett cégnél (Hammersmith) az angol tanfolyammal.
Ők az angol felkészítő (szakmai és nyelvi) képzést vállalják, a Ryanairrel kapcsolatos további lehetőségek (ki hol, mennyit, mért, hogyan, sbt) már tőlük függetlenek.
Egy naiv lánynak üzenem, hogy nem ez a cég dönti el, hol fogsz dolgozni. Ők csak elindítanak az úton a nyelvi felkészítéssel, aztán a Ryanair fogja megmondani, hogy hol fogsz dolgozni. Pesten nem lehet, mert 1. nem bázis Budapest, 2. nem is repülnek már a Ryanair gépei Pestre.
Nem kérheted ide magad, még akkor sem ha kettészakadsz. Ha pesten akarsz melózni, menj a WizzAir-hez, a Malév-hez, vagy a Travel Service-hez. (Ha egyeltalán felvesznek.)

Nem könnyű bekerülni, bent maradni még nehezebb, de az egyik legfontosabb a nyelvtudás. És ha nem tanulsz nagyon sokat, akkor nem fog sikerülni. És erről meg már nem a Hammersmith tehet. Helyetted nem fogja megtanulni az angol nyelvet.

Tehát, ha valaki a Ryanairnél akar dolgozni, óriási többlet tudást tud biztosítani ez a cég a munkába állás előtt (sőt az állásinterjúra menetel előtt) és megkönnyíti a 6 hetes gyakorlati (nagyon kemény) képzést.

Üdv!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2018.04.08. 22:24:15

@BKV figyelő.hu: A fiam ugyanezt tette egy fejhallgatóval. A számla szerinte 32kFt-ba fájt. Szerencsére nem nekem, mert nyertem. :) Én még nem láttam olyat, hogy egy jack kettétörik. Elvittem a származási helyére, egy iStore boltba (Dunna Pláza). Azt mondták, hogy ilyennel nem foglalkoznak. Mondok erre, hogy oszt mé' nem? Mert nem. Ennyiben maradtunk. Ha kiköhögtem volna a 32 k-t akkor biza bosszús lettem volna. :) A Klinikáknál egy srác 3k-ér forrasztott rá újat. No ezért sem veszek iF*sos cuccokat.
süti beállítások módosítása