Tékozló Homár

Balázs blogjában írta meg kalandját a hévízi Kocsi Csárdával, ahol a tulajdonos letiltotta, hogy ivóvizet szolgáljanak fel a vendégeknek, azért csak hosszas alkudozás után kapott egy pohárral a kért kancsó helyett. Volt már ilyenünk, egyszer beszólással, egyszer hülye magyarázkodással körítve.

Hévíz egyik legreprezentatívabb helye a Kocsi Csárda. A hatalmas, épp hogy csak nem I. osztályú éttermet 2006 elején ajánlotta figyelmünkbe egy helybeli vendéglátós, és amikor egy év múlva ismét Hévízen jártunk, nagy várakozásokkal ültünk be ebédelni. Nem kellett csalódnunk. A hely hangulatos, az étel teljesen korrekt, a pincérek rátermettek és segítőkészek voltak. Amikor az ebéd végeztével történetesen épp olyan koktélra támadt kedvem, amihez valamelyik alapanyagjuk kifogyott (ami a legjobb helyeken is megeshet), akkor nem tárták szét sajnálkozva a karjukat, hogy bocsi, öcsi, mellényúltál, hanem az egyik pincér nyakába vette a várost, térült-fordult, és ott volt előttem a kívánt ital. Mindent a vendégért: ha már arra adta a fejét az ártatlan, hogy az egész évben összespórolt pénzének egy olyan üdülővárosban ver a seggére, ami jószerével csak szállodákból, éttermekből, presszókból, bárokból és masszázsszalonokból áll, akkor kifejezetten szerencsésnek érezheti magát az a hely, ahová a vendég ténylegesen betér, és maximálisan indokolt, ha teljes erőbedobással igyekeznek fényesre nyalni a valagát.

A tájékoztató jelleg minősített esete, amikor az utazási iroda oldalán látható, amúgy napra foglalható helyek köszönőviszonyban nincsenek a valós adatokkal. Miért lennének, amikor "az oldalukon feltüntetett utak nem saját szervezésűek"? Külön vicc, hogy interneten fizetni sem lehet:

Bede Márton kollégám véleményét osztva úgy döntöttem, hogy a nyomorult télből elutazom egy fokkal elviselhetőbb tájékra, és mivel nem akarok sem várost látogatni, sem egzotikus tájakat nézegetni, csak pihenni egy hétig, és nem szólni senkihez (mindezt olcsón), Tunéziát néztem ki magamnak, hozzá a Quaestor egyik útját, persze online, hogy legyen értelme is annak, hogy itt ülök a rohadt gép előtt egész nap.

RE még novemberben, mielőtt a Wizz Air bejelentette volna a párizsi járat megszüntetését, nagy boldogan megvette a jegyét januárra, nyilván nem egyedül. Aztán mivel kiderült, velük mégsem utazhat, próbálta visszakapni a pénzét, de az azóta sem sikerült. Erre ugyan többször kapott ígéretet, most mégis ott tart az ügy, hogy pénzvisszafizetési opció igazából nincs is, utazzon inkább velük máshova. Összegyűjtenénk az ilyen panaszokat, úgyhogy ha valakit még pofára ejtett a Wizz Air, az írja meg nekünk izibe!

A barátnőm 5 éve tanul Párizsban és folyamatosan hív, hogy látogassam meg. (Miután még sohasem jártam ott, ez elég csábító ajánlat.) Igen ám, de anyagilag nem vagyok éppen topon. Svájci frank alapú lakáshitel, lakásfelújítás, stb. Viszont kaptam ajándékba egy wizzair-es ajándékutalványt a barátaimtól, hogy végre-valahára elutazzak. Lefoglaltam a repjegyet novemberben, vissza is igazolták. Január 22-én indulhatok Párizsba!

Nem volt jeges a víz az élményfürdőben. Ez a tételmondata az alant olvasható levélfolyamnak, amivel a keddi posztunkban megszólított fürdőüzemeltető cég Balázs kritikájára reagál. Olvasónk, mint talán emlékeznek rá, azt állította, hogy amikor öt barátjával ellátogattak a fürdőbe, a medence vize az ígért 34 helyett kábé 20 fokos volt, amire előre senki sem figyelmeztette őket. Emiatt hamar le is léptek, csalódottan. A pénztárostól ekkor megtudták, hogy már előző nap is hűvösebb volt a víz a kelleténél. A cég most azt állítja, a víz nem 20, hanem 30 fokos volt, a 4 fokos csúszást pedig a helyi hőszolgáltató okozta. A sztori tele van rejtélyekkel, egy utalásból pédául az derül ki, hogy olvasónk a panaszkönyvi bejegyzésében Fahrenheit fokban számolt. A vége viszont boldog, mert bár a vezérigazgató valótlan állításokkal is megvádolta a fogyasztót, felajánl neki 2 darab ingyenjegyet. Levelek alant:

Olyan sok, fapados légitársaságokra panaszkodó levelet posztoltunk már be, hogy direkt üdítő egy kis magyarozós utasgyalázást olvasni. A véres kardot Gyöngyvér hozta, akit kiborít a magyaros ügyeskedés a Wizzair járatain. Hány csomag az egy kézipoggyász? Milyen hosszú a pannon centiméter? Gyöngyvér véleménye lesújtó. Sokat wizzairező olvasók, mik a tapasztalatok?

Például azzal, ha meg merjük említeni neki, hogy a busz nem a kijelölt helyére állt be a pályaudvaron, amit nem mondtak be, így lemaradtunk a járatról. Sztorink közben megismerkedhetnek a székesfehérvári buszpályaudvar félelmetesen hatékony kommunikációs rendszerével: a hangosbeszélőn - az illetékes szerint legalábbis - nem lehet élőben bemondani semmit, mert az csak felvett szövegek lejátszására képes. Jó hosszú sztori alant.

A Memento Park kommunikációs igazgatója egy csapásra elrontotta a hangulatot, amit a Szoborpark régi korokból ittragadt eladója okozott nekünk. Egy korrekt levélben elnézést kért V.Zs-től és még kárpótlást is felajánlott a megvehetetlen egéralátét miatt.

Kedves Homár!

V.Zs. 2009. november 29-i „élményeihez” sajnos nincs mit hozzátennünk – a „régi szép áfészes időkkel” szemben nálunk a vendégnek egyébként is mindig igaza van. A leírt eset okait kutatva annyit megállapítottunk, hogy munkatársunk két dologban is hibázott.

Hányavetien, szervezetlenül, az ügyfelekre még csak nem is gondolva. Panni Helsinkiből érkezett, és azt hitte, ez is Skandinávia, pedig mennyire hogy nem! Hogy pontosan mennyire, az rögtön kiderül:

V.Zs. külföldi vendégének nem csak a minket felszabadító szovjet katonát, vagy  Osztapenko kapitányt kellett elmagyarázni a szoborparkban, hanem hogy miért is nem vásárolhatóak meg a shopban azok az emléktárgyak, amik kint vannak a kirakatban. Ugyan ő nem értette, de V.Zs. legalább valóban visszarepülhetett 25 évet az időben.

A mai napon (vasárnap) időutazást tettem, kettős értelemben méghozzá! Látogatást tettem a Szoborparkban (Bp, Balatoni út), majd látva, hogy milyen elhanyagolt (sárban tapicskolás 1500 forintért, magyarázó táblák hiánya), gondoltam, több mindent is veszek a "museum shop"-ban, hátha ezzel is segítem őket.

A nigériai autóhirdetések után Laj, a vendéglátós az álutazós-csekkes átverésafajtáról küldött remek beszámolót. A dolog lényege, hogy a kamuturista mailben szállást rendel, majd hosszas levelezgetéssel megpróbálja elérni, hogy a vendéglátós utaljon át neki egy közepes, de nem jelentéktelen összeget. A csali egy jó nagy összegről szóló, feltehetőleg hamis csekk, a konstrukció úgy van kitalálva, hogy mire a csekk hitelessége tisztázódik, a valódi pénz már át legyen utalva. Na nem kell valami észveszejtően cseles csapdára gondolni, de az autósnál azért eggyel összetettebb. A meggy a tortán a simenses mellékszál.

Gáborral olyan dolgok történtek 48 óra alatt, amik szót sem érdemelnek, hiszen nem szakadt le a kezében a fogantyú és a végén kapott vonatjegyet is. De vele volt külföldi barátja, akit kalauzolt, így a két nap igen kínos hangulatban telt, annyira, hogy Gáborból kibújt a költő, és Budapestet prostituálthoz hasonlította. Hogy miért, az azonnal kiderül:

Na ezt a boldog ügyfél sztorit nehéz lesz überelni! A visegrádi Reneszánsz Étterem alkalmazottja tévedésből a szünnapjukra vette föl az asztalfoglalást, ám ahelyett hogy egy bezárt, sötét, néptelen hely várta volna Martinm5-t és barátnőjét, a konyha mégis megnyitott.

Kedvesem a hét elején telefonon asztalt foglalt a visegrádi Reneszánsz Étteremben, szerda este fél7-7 körülre, amit meglepetésnek szánt nekem. Meg is érkeztünk szerda este öt perccel 7 után, a nyíló ajtóban rögtön elénk pattant az ismert középkori jelmezbe öltözött pincér. Poénkodva megjegyeztük, hogy tán nem csak minket várt itt az ajtóban? Mosolyogva válaszolta, hogy bizony, délután 2 óta csak bennünket vártak, és ha még 10 percet késünk, haza is mennek.

Az Orangeways úgy látszik megint biztosra ment. Mint tavaly nyáron, most is többszörösen eladta ugyanazokat helyeket, így újra póruljárt magyarokat hagyott  Prágában. Segíteni most sem segített senki, csak ugyanúgy beígérték a a jegy visszafizetésének árát, ami egy ilyen helyzetben pont lószart sem ér.

Az eset október 25-én vasárnap a reggeli 6:30-as Orangeways járattal történt meg. Kb. 20 embert hagytak Prágában; köztük majdnem minket is. Az előreváltott jegyünket; amin ülésszám is szerepelt, eladták még 2-szer. Ugyanazokra az ülésekre, több jegy is szólt. A legérdekesebb, hogy az utaskisérő hölgynél levő papíron nem szerepelt a nevünk. Csak az a név szerepelt, aki utoljára vette meg arra a helyre szóló jegyét az orangeways.hu oldalon. (Az odafele szóló úton minden rendben volt; ugyanannak a jegynek a Budapest->Prága iránya stimmelt.)

Gyorsan megérkezett Róbert, az igazgató válasza H. levelére, és az abból készült posztra. H. egy jeges szenvedéssel teli hosszú hétvégéről számolt be nekünk. Az egri Hotel Korona vezetője felhívja a figyelmet az olvasónk történetében előforduló logikátlanságokra, de az ő levele közben újabb kérdőjeleket rajzolt az arcunkra. Mi ez a teszkós melegítőkészülékvásárlás? Ha egyszer nem tiltakozott semnmi miatt a vendég, hogy került szóba a fűtőtest? És miért akart volna venni egyet? Szó esik ezen kívül egy feltételezett, de ki nem mondott spermafolt méretéről, az azonban nem derül ki - ezt mondjuk csak maga H. mesélhetné el -, hogy ha ennyi borzalmat tapasztalt napokon át, miért nem fordult közben egyszer sem a szálloda valamelyik menedzseréhez. Talányok alant.

Na most aztán van itt minden: wellness nemlétező fűtéssel, lejoghurtozottnak remélt pokróc, kifogásolt vacsora, túl közvetlen pincér és mocskos zuhanyzók. Van az stílusú vendég, akinek mi is a nyakába öntenénk a levest, de mondjuk ha hideg van odakint, akkor illik fűteni, az tény.

Tisztelt Korona Hotel!

Kérem engedjék meg, hogy pár észrevételt tegyek szállodájukkal kapcsolatban. Múlt héten pénteken, 16-án érkeztünk és vasárnapig élveztük az Önök vendégszeretetét, amelyet valószínűleg soha nem fogunk megismételni és sajnos erre biztatjuk majd ismerőseinket is. Eger viszont nagyon szép.

Nagymama a görögországi poszton felbuzdulva nekünk írta meg élete első nyilvános panaszkodását. Azt írja, hogy a budapesti Der Tour New York-ban ejtette arcra a klasszikus módszerrel: nem azt a szállást kapta, amit itthon a prospektus alapján várt és ígértek neki, tehát amiért fizetett, a pénzt mégsem akarják visszaadni. A mi szívünk elszorult, ahogy a karakán nagymama élményeit olvastuk, kétségtelenül kedvenc mondatunk volt, a "nem is gondoltunk semmi rosszra, de ahogy az kinézett, egy magára adó magyar vagy más nemzetiségű disznó sem költözött volna be." Átvert ügyfélségen kívül is szívünk csücskei a nagymamák, úgyhogy szátokra vigyázni.

Olvastam a görögországi cikket, feháborító hogy egyes utazási irodák mit nem engednek meg maguknak. Én is hasonló cipőben járok, három és fél hónapja hadakozom a budapesti Der Tours Váci úti irodájával egy náluk befizett, de igénybe nem vett szolgáltatás dijának visszafizetéséért.

Ez sem lesz rövid olvasmány, de mindenkinek forrón ajánlom, ugyanis még a Homár is ritkán kap ilyen erős, mondhatni letaglózó levelet. A Magyarországon befogadott, állítólag rasszista görögöktől eljutunk a Homéroszt tanító szkíta mágusig, közben olvasónkat egyszerűen kiteszik egy buszból Görögország közepén. Fantasztikus fordulatok, mellbevágó versidézetek, váratlan nemzetkarakterológia, oláhozás a XXI. században, nem túlzok, hogy soha nem volt ehhez akár csak hasonló utazási irodás sztorink. A történet annyira cifra, hogy az érintettek véleményének ismerete nélkül a világért sem mernék állást foglalni róla, de olvasmánynak elsőrangú.

Zsuzsanna fel van háborodva azon, hogy nálunk a borravaló elvárt és kötelező, a külföldieknek meg szinte felszámolják előzetes figyelmeztetés nélkül. Férjének olasz családja előtt égett be a For Sale étteremben, ahol a magyar rendszerhez nem szokott olasz após elfelejtett borravalót adni, ezért üvölteni kezdtek vele.

Egy olyan fenoménról írok, ami már egy ideje böki a csőrömet. Szóval a magyar borravaló rendszerről. Én abban a hitben nőttem fel, hogy borravalót akkor illik adni, ha elégedettek vagyunk a kiszolgálással és az étellel, vagy egyáltalán egy szolgáltatással. Persze korai huszas éveimben hamar megtanultam, hogy ha kell, ha nem, akkor is kell adni, mert a pincérek keveset keresnek stb.

Az ismert online szerző pont ugyanúgy járt, mint előtte több ezer online olvasó: éveken át naponta kéjesen végiggusztálta a Homár posztjait, és az hitte, hogy vele ez sosem történhet meg. Aztán egy nap benyújtották neki a számlát. Elnézést a borzalmas viccért, de ezúttal szó szerint ez történt, Bede kolléga számláján a Robinson étteremben túl vastagon fogott a cerka. Meg voltak más bajok is, ezekről alant számol be a szerző, aki semmi kivetnivalót nem lát abban, ha turistákat húznak le, node milyen az, ha magyar üt magyart? Homárszüzesség-elvesztés alant.

Fantasztikus, hogy a magyar emberekben micsoda gyűlölet halmozódott fel minden és mindenki, akár saját potenciális ügyfeleik iránt is. Vegyük például Tamást és az RGB-WEB Bt. Autóbusz Szolgálatát. Tamás, nem meglepő módon, autóbuszt szeretett volna bérelni tőlük, ezért érdeklődő levelet írt a cégnek. Papp Gergelynek talán borzalmas napja volt éppen, de ez kit érdekel: egészen kivételes arroganciával sikerült olyan, párját ritkítóan agresszív válaszlevelet írnia, ami előtt - bevallom - én magam is értelenül állok. Mi vezethet rá egy önmagát talán üzletembernek képzelő figurát - de ha már itt tartunk, akárkit - hogy ilyen tónusban bunkóskodjon egy ismeretlennel? Próbáltam belehelyezkedni P. G. bőrébe. Nyilván az a mondat akasztotta ki, hogy "Kérem vegyék figyelembe, hogy egyetemi kollégistákként anyagi lehetőségeink korlátozottak." Na de ez nem egy annyira abszurd mellékmondat a teljesen semleges ajánlatkérő levélben, hogy hasonló támadást váltson ki. Vagy mégis?