Tékozló Homár

Meghekkelte céges előfizetőit a Telenor (frissítve)

2012.10.12. 11:21 | jackyll | 209 komment

Naiv ügyfél kideríti, miért kerül a vártnál sokkal többe a Telenornál a fix havi 800 perces, 16 ezer forintos csomagja. Teljesen hiába méri ugyanis telefonján a perceket, minthogy nyáron megváltoztatták a szerződés feltételeit. Ez alapján a 800 percéből 480-at beszélhet le hálózaton belül, 320-at hálózaton kívül. Minthogy telenoros ismerősei nem igazán vannak, így sokkal hamarabb kifut a kedvezményes keret, és 20 forintos percdíja 31 forintra emelkedik. Szerencse, hogy már csak fél évig tart a hűségszerződése.

UPDATE: Állítólag jogsértő, hogy az ügyfélszogálat hangját a beleegyezésük nélkül az Index címlapján megjelenítettük. Bár tudtommal jogi személyeknek nincsenek személyiségi jogaik, az ügyfélszolgálatos pedig nyilvánvalóan cégét képviselve nyilatkozott, és a neve is ki van sípolva, ezennel levettük a videót, ami továbbra is megtekinthető ITT.

UPDATE 2: Itt érhető el a 2012. januári és július 16-i ÁSZF 64. illetve 61 oldalán a tarifaváltozás.

telenor_aszf_regi.jpg

telenor_aszf.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.12. 13:35:23

@Dr. Körömlakk ®: XD! pedig egy videjódokumentációt nagyon értekelnék az esetről!!

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.10.12. 13:36:04

" neki az itteni portásnéni a spannya"
haverok ezek mind

Manyecska 2012.10.12. 13:36:15

@Dr. Körömlakk ®: ..a zén drága gyerekem úgy gondolta a köldökzsinórral együtt leszaggassa a méhemet is az összes artériánál,..mer ugye rá volt tekeredve és ahogy jött előre húzta magával a cuccost:P:(((..szipiszupi!!:( De mi ez Telenor díjszabásához képest!!?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.10.12. 13:36:37

@Manyecska: Igen, az elmélet megvan, hogy utána lehet is mozogni, de nekem valami baszom mód fáj, meg húzódik. Fájdalomcsillapítóval nincs gond, csak azt se lehet egész nap enni.
És most kipróbálom, mi van, ha nem veszek be.

@helianthus: Nem szoktam :( Akkor hova is? :D

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Mozgok én baszod, csak fáj :D Meg mondták a klórgázba', hogy kíméljem... azaz feküdjek sokat.

@Dr. Körömlakk ®: Bazeeeeeee :D VIDEÓÓÓT

Dr. Körömlakk ® 2012.10.12. 13:36:47

@Manyecska: mámeg mindeggy. régvót :)
@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: hát kb ez vót :D de Leia se vót annyira bájos a pogróc meg az ernyő alatt :D
@Giraffa Camelopardalis Phd.: hát ez a hajó elment, az emlékezetem őrzi, most elétek tártam a nagy titkom :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.12. 13:39:04

@ex-dr. vuk: Ha a hátrányodra változik az ÁSZF, akkor felmondható. Függetlenül attól, mit mond egy droid.

Manyecska 2012.10.12. 13:39:07

@ColT: figyelj, szerintem még gyulladásban van valami, azért. Hívd fel a dokidat /háziorvos/!!!:) És ne csinájj hirtelen mozdulatokat.

Manyecska 2012.10.12. 13:41:57

@ColT: jajj az uram tudna erről mesélni amikor a konditerem után sérvet kapott mert izé:D :((( meg én is. Képzeld nekem kellett támogatnom ha felkelt, asszittem maga alá temet.:D de a Telenorhoz képest ez sünfos.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.12. 13:43:53

@ColT: megszakértelek én téged minnyár itten a homáron keresztül! ha forró és ennyire fáj egy hét után is, akkor ottan valami nem kóser.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.12. 13:44:00

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: ja, beltenyészet.
@Manyecska: oppersze, vannak itten fontossabb dógok :)
@ColT: sajnos az eset nem reprodukálható, de ha van kellő fantáziád, akkor bármikor röhöghecc rajta :)

trux77 2012.10.12. 13:45:42

Annyira jellemző beszélgetés az ügyfélre nézve is. Minden egyes ilyen beszélgetés alatt szinte ezek mentek végig, amíg Üszin dolgoztam. Megváltoztatták az ÁSZF-et, erről értesítve volt az ügyfél a számlalevélben, illetve a honlapon, személyes Üszin, sajtóban, ha kellett SMS-ben. És mindig ez volt a menet:
-nem kaptam meg a levelet.
-nincs számítógépem ( érvényes net szolgáltatása is volt :)) )
-nem olvasok újságot
-messze van az ÜSZI
-nem kaptam smst

Unalmas...hiába okoskodik az Ügyfél, neki most nem volt igaza. Volt rá 15 napja.
Agyrém....

Dr. Körömlakk ® 2012.10.12. 13:45:53

@ColT: Colt, Te most mitől szemvecc tulajdonképpen?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.12. 13:46:59

@Dr. Körömlakk ®: monnyuk így ha belegondolok, hogy mennyi rohatt bukkanó volt az összes körúton, akkor azér fel-felnyeherintek magamba! :D

tregard 2012.10.12. 13:51:01

@ColT: szerencsére céges flotta csomagom van, és most sem változtak a díjak. de ha publikus előfizetésem lenne, persze 100%-ban igazad lenne, egyik rosszabb, mint a másik, csak most a telenor kicsit belehúzott ezzel a 60-40%-os baromsággal.

Manyecska 2012.10.12. 13:52:29

@Dr. Körömlakk ®: asszonták enyém a legszebb bébi az egész osztályon /hajasbaba/ -gondolom a takarítónőt kihagyták!!:D:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.12. 13:55:07

@Manyecska: az ki van csukva, mer az enyim volt a lexebb, nem az osztályon, hanem a zegész nagy világon. bizonyám! :D

Manyecska 2012.10.12. 13:55:59

@Giraffa Camelopardalis Phd.: há biztos vót sebláza is, oszt dolgozik még a matéria, ha eleve nyullatt volt. Oszt szemmel kell azt tartani. Hogy fájhat tényleg..:O

Manyecska 2012.10.12. 13:57:02

@Giraffa Camelopardalis Phd.: szíp bizony!! mondtam én is uramnak te támaszd már meg a lábadat jól, hogy tessék :P:D:D:D:D.. mint a Telenornál, valamelyik nap, amikor benn voltunk.
:P

Dr. Körömlakk ® 2012.10.12. 13:57:49

@Giraffa Camelopardalis Phd.: nem fővárosi vagyok muter :) a bukkanók száma ebben az esetben tökmindegy vót, mer a sima alapsztori is elég meredek :D

@Manyecska: nekem is eszonták. meg azt is, hogy az enyém üvölt a leghangosabban, mer éhes, mindig éhes :D szép nagy gyerök vót, korábban gyütt 3 héttel, osz ígyis 3,80 vót. első képem róla angolpólyában: buddha.

kismamaklubunkat látták-hallották (sztem a faszik elmentek kocsmázni)

Manyecska 2012.10.12. 14:00:09

@Dr. Körömlakk ®: :D:D lejtők nem voltak??:P ... legalább a parkolóórákat kitépted útközben??:) meg ilyenek...:O nagy futam lehett!!:( az enyém most is üvölt:D!

igi1 2012.10.12. 14:01:06

@Manyecska: @Dr. Körömlakk ®: de legalább a gyerkőcösök már nincsenek egyedül, mint a szinglik. Gondolkodjatok pozitívan! :D

Dr. Körömlakk ® 2012.10.12. 14:02:06

@igi1: jönnek a traktorosok fogadóóárára mélytorkosra? osz gyűrűt vítt-e mán valamék Istenátka? vagy lerugjuk a veséjét mindnek, hogy a mi Igink hijába szopik ütemre, senkise veszi el asszonyául?
ezér tart itten ez a világ!

@Manyecska: egyensúlyoztam az ernyőt, mer vitteja viharos szél!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.12. 14:03:55

@Dr. Körömlakk ®: nem a fővárosi bukkanókra gondoltam! azér egy pattogó körömlakk a hordágyon az mégse mindennapi látvány.

a pasik meg nyugottan beszélhetnek másrul, ha nem fexik nekik a csimitaklubb. nohát.

Manyecska 2012.10.12. 14:04:29

@Dr. Körömlakk ®: NNNA!!@igi1: ja, vécére se mehetsz mer oda is totyog utánad, bizonyos korban!!!! komolyan!!:D

Dr. Körömlakk ® 2012.10.12. 14:04:34

@igi1: én kibaszott boldog vagyok, mijabaj?
egyépként gyereket nem magunknak szülünk. kurvagyorsan rászarnak a fejre, és járják a maguk úttyát. de ez így van jól. mink meg maradunk a buta szülők, akik úgyse értenek a mai dolgokhoz - hiszik ők hehhe :D

dejazér: anyaaa azt szeretem amit te főzöl... :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.12. 14:05:04

sírok és vinnyogok, megyek kávézni!! XDXD

Manyecska 2012.10.12. 14:05:58

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: jó, akkor elmesélem a burokrepesztés élményét a szülőszobán. Fognak egy kis hegyes izét, felnyúlnak, és hajjjjrááá!:D Nem fáj!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.12. 14:06:58

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: te meg pelenkázd be odrit, szoptasd meg, oszt akkor beveszünk a kismamaklubba téged is!:D

Manyecska 2012.10.12. 14:08:55

@Giraffa Camelopardalis Phd.: én is! szerintem azt nem merte elmondani amikor a négyes villamos után csatolta a zura az ágyat...

Tenoce · http://www.deezer.com 2012.10.12. 14:09:34

Kedves Telenor! Az, hogy a szamlazasi rendszer atallasa 6 hopnapot csuszott, es emiatt honapokat kesnek a szamlak, szamomra mar nem okoz csalodast. Ti ezt tudjatok. Vegulis valakinek utolsonak is kell lennie. Az, hogy utana, amikor vegre ki tudjatok szamolni, hogy mennyivel tartozom, az meg nagyobb orom. Az mar kevesebe, hogy mindezt nem egy suru elnezest kero levelben hozzatok tudomasomra, hanem
"Kimutatasaink szerint XXXX Ft ki nem egyenlitett szamlam van" kezdetu levelben, az tobb mint felhaborito. Ami viszont veglegesen betette a kaput, az az, hogy ezt az altalatok nagy nehezen kiszamolt osszeget nem tudom bankkartyaval kiegyenlietni az ugyfelszolgalati irodan, mert kozben prepaid elofizeto lettem.

Anomalocaris (törölt) 2012.10.12. 14:09:54

@Manyecska: A lényeg hogy baba ne szerepeljen benne. Szike, vér, az jöhet.

Manyecska 2012.10.12. 14:09:57

@Giraffa Camelopardalis Phd.: b+ iszom itt üvegből a vizet ahogy úrinők szokják azt köpöm vissza a röhögéstől:O:O:D!!!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.10.12. 14:10:55

@Manyecska: én már belefulladtam a saját nyálamba itt, haggyad...:)

Manyecska 2012.10.12. 14:11:03

@Gate of the gothic-sceleton monster's throat: jah!

Én a Telenornál szültem.

Szívesen emlékszem rá, máig is..!!!

Dr. Körömlakk ® 2012.10.12. 14:11:08

@Manyecska: hehhe, olyan nekem is vót. nem éreztem semmit. a katéterezést se. nekem semmise fáj.
asse tuttam, hogy gátatmeccett a doktorúr.
tulajdonképpen jó, hogy magát a szülést tudtam.

Manyecska 2012.10.12. 14:12:04

@Manyecska: gyerek seggén 06-20 a hívószám...de gyárilag!

Anomalocaris (törölt) 2012.10.12. 14:12:21

@Giraffa Camelopardalis Phd.: Múltkor a buszon utazott valami nyanyó egy ilyen csimótával, amelyik folyamatosan nyitott szájjal nézelődött, időnként csapkodva és vigyorogva felsikongatott, aztán meg Engem bámult. Jó ideges lettem.

Dr. Körömlakk ® 2012.10.12. 14:12:57

@Manyecska: az én fiamat blútúszon küldték szoptatáskor.

newcy67 2012.10.12. 14:14:10

Ha jól emléxem,ez az a kisstílű cég, aki egyszeri 50 megás mobil internettel akart megtartani,amikor 13 év után elég lett belőlük. Ennyit a hűséges előfizető megbecsüléséről.

Manyecska 2012.10.12. 14:19:35

Nekem kártyám van Telenornál. Ajánlom mindenkinek! Egyszerű, nincs hűségnyalatkozat, stb..!

igi1 2012.10.12. 14:20:05

@Dr. Körömlakk ®: megannyi kérdésed van, hajjaj...

igi1 2012.10.12. 14:24:12

@Dr. Körömlakk ®: blutusz már elavult módszer, most a wifi a nyerő. Az enyémet, meg ha sikeresen szopok, akkor már gondolattal fogják küldeni...

inebhedj - szerintem 2012.10.12. 14:25:10

@asdf:

Nos, akkor Te egy privilegizált céges előfizetője vagy a Telenornak, a mi cégünk az elmúlt 4 évben egyszer kapott csak sms értesítést módosításról, mégpedig a 27 %-os áfa kör miatt, az sms is csak annyit írt, hogy hívjam a 4jegyű számot a módosítások miatt, mert a weben sincs kinn.
Egyébként a Telenor (is) nagyjából hetente módosítja az ÁSZF-et, a függelékeket, mellékleteket, díjszabásokat (és ezek csak a weben közzé tett módosítások, ultra bonusként augusztusban volt olyan eset, hogy közölték, sem személyesen, sem interneten, sem telefonon nem tudnak foglalkozni a céges megrendelőkkel rendszerhiba miatt).

Sajnos mi nem prosperálunk annyira, hogy egy külön osztály foglalkozhatna azzal, hogy napi 8 órában ellenőrizné, hogy különböző szolgáltatók, akikkel jogviszonyunk van, éppen milyen feltételeket módosítottak, így is kellene egy külön osztály a Magyar Közlöny elemzésére, nincs-e valami változtatás a vízügyi, vagy a kisállattartási törvényben, ami a 40-es nők hasnyálmirigy gyulladás kezelésének adminisztrációjára vonatkozik.

Szóval amúgy igazából nincs user fail, ugye?

Manyecska 2012.10.12. 14:26:29

@igi1: :D Különben mega fiam kiskorában imádott mosni, úgy programozott mint a szél. Néha most is bepakol nekem ha ott van oszt nyomja a "Play-t"!:D..pedig már kész úriember. Amin csodálkozom:P!!

igi1 2012.10.12. 14:28:35

@Manyecska: szerintem nekem már szülnöm se kell, csak a kezembe nyomnak egy afrikai éhező csimotát.

Manyecska 2012.10.12. 14:29:07

@Dr. Körömlakk ®: ja, 2.körben volt epidurál is!! meg élveboncolás altatás nélkül spinális érzéstelenítésben pont láttam oldalról ahogy jódozzák orbitális hasamat!! no ez már horror volt nekem is mint gyakorló szülésztanoncnak is:D!!
A Telenornál ez nem fordulhatott volna elő!!!

Manyecska 2012.10.12. 14:30:36

@igi1: az is jó!! Én nálad fiatalabb voltam amikor szültem a fiamat. na ilyet se írtam még itt:D jobb később azér, na..

ex-dr. vuk 2012.10.12. 14:43:41

@atpijkamo: remeljuk, hogy tenyleg igy lesz. amugy nemtom az ilyen baszakodasok mennyire erik meg a szolgaltatoknak, hire megy h atvernek es mar veszted is a felhasznalokat...

egy atlag 2012.10.12. 14:50:31

valami azt súgja, hogy nekem már nem tud a telenor vonzó ajánlatot tenni...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2012.10.12. 14:51:43

@ex-dr. vuk: Ha birka az előfizető, akkor megéri.

Manyecska 2012.10.12. 14:52:40

Ja!!Szeretnék reklamálni a Gyanú árnyékában c. sorozat miatt..folyton betesznek korombeli nőciket oszt kiírják/elmondják!! 2 percenként hogy a 36 éves, 38 éves xy mit csinál/tesz stb. nade mér néz ki mind hatvannak??????:O:D

rockjano 2012.10.12. 15:17:07

Mi ebben az újdonság???

Így kompenzálja a Telenor a rá az Orbán kormány által kirótt különadót.

helianthus 2012.10.12. 15:29:29

@ColT: hova? hova? hát hozzám!!!

gabor.voros 2012.10.12. 15:40:28

Felmondàsi jog a 2003:C.tv. 132.§ (5) (ÅSZF 9.2.4) szerint.

VT Man 2012.10.12. 15:43:22

@asdf:
"A kerdesem pedig az, amikor az EU azt mondja majd -mert sok ketsegunk szerintem ne legyen, csak ido kerdese- hogy ez a 200 milliard kivetett telekomado jogtalan volt, akkor ezt a penzt a szolgaltatok visszakapjak."

Én is ezen gondolkoztam.

Sokan azt károgták, hogy a telekom cégek áthárítják a telekomadót. Ha viszont áthárítják, akkor a visszakapott pénzt is áthárítják???

Ha nem, miért is nem?

vackor1 2012.10.12. 15:43:51

Néha - amikor nagyritkán engem is érdeklő cikk van a Homáron és elolvasom a posztot - elkövetem azt a hüleséget, hogy belenézek a kommentekbe is, hátha van bennük érdekes, urambocsá' valami megoldás féle.
Utána mindig értetlenül nézek szépséges szemeimmel kifele a nem túl szépséges fejemből, hogy az a 4-5 emberke aki itt egymással chatel, miért nem teszi ezt messengeren, skype-on vagy bárhol máshol? ( nem, nem zavar, az ő dolguk , tegyék ha ez okoz örömet nekik, szóval köszönöm előre is a remek hozzá(m)szólásokat ezen Hölgyektől, Uraktól )
Van vagy 170 hozzászólás , amiből ötüké 163 és abból talán másfél foglalkozik a poszttal..
Nem nagyon értem ezt, de biztos én vagyok a helikopter és a bloggazdának is rendben van így.
Amúgy meg mindenkinek szép hétvégét kívánok!

gabor.voros 2012.10.12. 15:47:25

Be kell-e tartania a törvényt a Telenornak?
A Telenor Magyarország Zrt. megszegte a 2003. évi C. törvényt, mely az elektronikus hírközlésről szól. Egy törvényt betartása vagylagos. Ez a törvényszegés kötelességszegésből ered, mely által anyagi kár nem keletkezik, de e kötelességszegés hasonló kategóriájú törvénysértés, mintha egyik napról a másikra tájékoztatás nélkül megemelnék az előfizetői díjakat.

A Telenor Magyarország Zrt. december 6-án 15.00-kor a következő SMS-t küldte több ügyfelének: "Dijaink 2012 januàr 01-jétöl mòdosulnak. Szerzödésmòdositàs a2003.évi C.tv. 132.§(5) bek.szerint,info:www.telenor.hu, 173 hivòszàm.Telenor"

Ám a hivatkozott törvény, a 2003. évi C. törvény 132. § 4. bekezdése így fogalmaz: "Ha a szolgáltató az általános szerződési feltételekben meghatározott esetekben jogosult az általános szerződési feltételeket egyoldalúan módosítani, köteles a módosításról a hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal az előfizetőket e törvényben foglaltak szerint értesíteni, az előfizetőket megillető felmondás feltételeiről szóló tájékoztatással együtt."

Az NMHH első megkeresésemre azt a választ adta, hogy a tájékoztatási kötelességének a szolgáltató úgy is eleget tehet, hogy országos napilapban legalább két alkalommal feladott közlemény útján tájékoztatja az előfizetőket. Utánanéztem hogyan fogalmaz a törvény. Valóban, a 144. § 4. bekezdésének d pontja megközelítőleg így fogalmaz. Ám a 6. bekezdés így fogalmaz: "(6) A (4) bekezdés d) pontjában meghatározott értesítési módot a szolgáltató kizárólag e törvény 136. § (1) bekezdése és a 132. § (4) bekezdése szerinti értesítések esetén alkalmazhatja. Nem alkalmazhatja a (4) bekezdés d) pontjában meghatározott értesítési módot, ha az előfizetői szerződés tárgyát képező szolgáltatásra irányadó az előfizető által fizetendő előfizetési díjak és egyéb kapcsolódó díjak - beleértve a számhordozással kapcsolatos díjakat és a szerződés megszüntetésekor esedékes díjakat, az előfizető számára nyújtott kedvezmények, valamint a költségek mértéke, a díjak megfizetésének ideje, módja változik." Röviden és lényegre törően ez azt jelenti, hogy az Általános Szerződési Feltételek azon változásai, melyek nem érintik a díjszabást, nyilvánosságra hozhatóak országos napilapban, további tájékoztatási kötelessége a szolgáltatónak nincs.

Az ÁSzF. díjszabást érintő módosításai esetén a törvény a következőket írja elő: "(4) Ha jogszabály az előfizető értesítését írja elő és a szolgáltató a szolgáltatás jellegéből adódóan nem köteles számlalevelet küldeni, illetve ha az értesítés számlalevélben történő teljesítésére azért nincs mód, mert az értesítés jogszabály által előírt időpontja a számlalevél előfizetőnek történő, szolgáltató általános szerződési feltételei által meghatározott megküldési időpontját megelőzi, a szolgáltató választása szerint - a 144. § (5) és (6) bekezdésében foglaltakra figyelemmel - az értesítési kötelezettségének a következő módon tehet eleget: a) az előfizető közvetlen értesítésével az elektronikus hírközlési szolgáltatás jellegéhez igazodó módon, b) elektronikus levélben az előfizető által e célra megjelölt e-mail címre; c) egyéb elektronikus hírközlés útján, az internetes honlapon történő közzétételre utalással", vagy d), mely nem alkalmazható a 6. bekezdés miatt. Emellett a következő pont így szól: "(5) A (4) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott értesítési módokat a szolgáltató akkor alkalmazhatja, ha maradandó módon rögzíteni tudja, hogy a) a szóbeli értesítést az előfizető tudomásul vette, vagy b) az elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítést az elektronikus értesítés elfogadásáról előzetesen nyilatkozó előfizetőnek hitelesen igazolható módon megküldték."

A Telenor Magyarország Zrt. december 6-án tájékoztatott több fogyasztót, hogy január 1-jétől változnak a díjszabásai. A szolgáltatónak lehetősége lett volna a számlalevélhez csatoltan tájékoztatást adni az előfizetői díjak emelésével kapcsolatban, de nem tette. Mivel a hatálybalépést megelőzően legalább 30 nappal nem tájékoztatta előfizetőit, ezért kötelességszegést követett el. Az NMHH második telefonos megkeresésemre azt a választ adta, hogy jelen esetben eljárást indíthatok, melynek költsége 3000 Ft. Úgy vélem, hogy mivel e törvénysértés nem csak engem érint, hanem tömeges, ezért az NMHH-nak hivatalból kéne eljárnia.

HgGina 2012.10.12. 15:54:06

Ezt a trágyadombot már Pannon néven is utáltam. 1 napig voltam előfizetőjük, de mindent visszavágtam nekik minden szart.
Análatomot a norvégoknak.

közödeszed 2012.10.12. 16:08:50

ez a chat vagy mi a tököm most már tényleg piszok zavaró..
Végre egy értelmes ügyfél aki nem anyázva és férfi létére nem női hangon sikít az igazáért..a voda red csomagjának egyre nagyobb a létjogosultsága csak ha még 3-4 ezerrel lejjebb menne hasonló feltételekkel akkor a "pórnép" is mint pl: én előfizetne rá..

közödeszed 2012.10.12. 16:12:59

@gabor.voros: <-------- az ilyen hozzászólásoknak van egy ilyen blogon értelme...tessék példát venni...

VAÚÚÚ 2012.10.12. 16:43:59

nem jogsértő,ez kamu

Muity Mijo · http://sos-bunyevacok-bunjevci.blog.hu/ 2012.10.12. 17:15:03

Igen ....

http://www.facebook.com/RestInParadiseAmandaMichelleTodd/timeline#!/muity.muic/posts/482364905117361?notif_t=like

Amúgy imádom azokat az észosztó hozzászólókat, akik már az anyjukban is okostelefont szorongattak a markukban. :(

É2I 2012.10.12. 17:24:34

Jó ez a kis hangfelvétel: hogy gebedjenek meg. De az a fasztarisznya felettes szerv is, amelyik ezt megengedi.

Muity Mijo · http://sos-bunyevacok-bunjevci.blog.hu/ 2012.10.12. 17:39:29

@Muity Mijo: Talán inkább így: http://www.facebook.com/RestInParadiseAmandaMichelleTodd/timeline#!/muity.muic/posts/482364905117361?notif_t=like

Muity Mijo · http://sos-bunyevacok-bunjevci.blog.hu/ 2012.10.12. 17:42:34

@Muity Mijo: Sorry, rövidíteni szerettem volna a karaktersort a href.hu által. :(

Xezs 2012.10.12. 20:40:09

ennek a poszternek eléggé nyominger hangja van

Xezs 2012.10.12. 20:42:05

Egyébként az ügyintézőnek már az első 2 perc után el kellett volna hajtania a csávót a picsába. Az utolsó 5 perc hülyeség.

@Muity Mijo: http://www.facebook.com/RestInParadiseAmandaMichelleTodd/timeline#!/muity.muic/posts/482364905117361?notif_t=like

Xezs 2012.10.12. 20:44:28

@vackor1: Nem érted. Ez az urbánus túlélőgyakorlat része. Ha valaki képes kihámozni a lényeges kommenteket, az életrevaló a mai urbánus és internetes világban, aki meg nem, az nézzen magába és azonnal költözzön az erdő mélyére egy remetelakba.

Én szóltam.

Megdobbent 2012.10.12. 21:52:10

@trux77: akkor orulok, hogy a kozmunkasok sorat ronditod. Tudod valahogy egy epeszu ember akkor is nehezen dolgozza fel, hogy ha egy ceg (amivel maganszerzodesben all, kotelezettsegei, es plane JOGAI vannak) kifuggeszt egy sajtpapirt hatul a retyoban, akkor az ra nezve kotelezo. Le se szarom, hogy ez pedig igy a jo, mert igy van. Nos, nincs. Orulok, hogy kikerult a video (lattam mar 1 hete is), es orulok, hogy a magadfajta sosem engedheti meg maganak, hogy szolgaltatast fizessen elo es/vagy hasznaljon. Az adombol egy szintig eleldegelsz, aztan megtalalod a helyed.

Megdobbent 2012.10.12. 21:58:03

@vackor1: vissza az 1/b-be, aztan majd belejossz :)

vénszivar 2012.10.12. 23:14:49

@vackor1: Te írod !, hogy 170-ből 163 nem a blog témájával foglalkozik, hanem egymással beszélget ! No akkor nem inkább annak a 7 azaz hét főnek kéne inkább valahol máshol diskurálni ?! Nem vagy heli, pláne nem Halle Barry, hisz te írtad, hogy nem vagy szép !
Aztán a bloggazda mit tud tenni ? Ja s miért tenne ? Itt a chattel 300-500-700 néha 1000 is összejön. Ez igen menő számnak számít. Ha bezárna a bazár, az kinek lenne jó ?! Ja neked meg a másik 6 főnek.......Érthető, ti vagytok a hozzáértő menők. Ha valami nem zavarja az embert, akkor nem szólal fel ellene. Ez nem logikus, no de ne chatteljünk. Neked is Kellemes Karácsonyt s BUÉK.

helianthus 2012.10.13. 17:16:16

@vénszivar: hé! ebbe miért kevertél bele engem?

vénszivar 2012.10.13. 17:29:14

@helianthus: Szia. Hun, mikor mibe ? Segíts.

helianthus 2012.10.13. 17:50:28

@vénszivar: írtad neki, hogy "Nem vagy heli (!!!), pláne nem Halle Barry, hisz te írtad,"

vénszivar 2012.10.13. 17:57:56

@helianthus: Jaaaa ! valóban görög van a falóban. Persze, persze, nos heli drágaságom ! Megközelítőleg, vagy olyan szép, mint Halle Berry ??? Izgatottan várom önkritikus s igaz válaszod, addig álom nem jön a szememre.......:)

helianthus 2012.10.13. 18:00:16

@vénszivar: hát közelítek Berry néni szépségéhez, de csak annyira, mint a többi gyönyörű nő. :P Szép álmokat, most sajnálatod...őőő...omra, mennem kell. :D

vénszivar 2012.10.13. 18:19:43

@helianthus: Sajnálom is !...őőő, ....omra kell jönnöd ? Látatlanba benne vagyok. Aztán, majd elmeséljük embinek, de nyáladzás s nedvcsere említése nélkül. :):D

Alpannonia.at 2012.10.14. 10:39:07

Telenor elhagyás > Einfach bequem und Schnell : 1220 majd 9 és utána mégegyszer 9 -es . Aztán kell a 6 jegyű ügyfélkód ZU ENDE :) Endlich ruhe ohne Telenor :D

vackor1 2012.10.14. 18:23:53

@vénszivar:
Tényleg ne chatteljünk ( sic!) ,egyrészt én nem vagyok olyan menő, másrészt a lenyűgöző logikájához csak ennyit tudok hozzászólni ; wow.. :)

p.s.
A heli-s részt menőtlenségem okán meg sem próbálom értelmezni, de majd igyekszem sokat olvasgatni itt, hátha ragad rám valami az okosságból, amit előre is mély tisztelettel köszönök! :)

vackor1 2012.10.14. 18:25:23

@Xezs:
Nos, erre valóban nem gondoltam, egybites agyamat lefoglalta csodálkozás, köszönöm a felvilágosítást! :)
További szép estét/napot kívánok!

vackor1 2012.10.14. 18:26:37

@Megdobbent:
Köszönöm és ígérem, hogy roppant mód igyekezni fogok! :)

vénszivar 2012.10.14. 18:44:44

@vackor1: KI vagy te ?! :) Eddig hol voltál ? Nehogy má, most miattad éjjeli műszak legyen !!! :):D NYOMJAD ,DE IGYEKEZZ, MERT EZ MÁR TÚLÓRÁNAK SZÁMÍT !

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2012.10.14. 22:44:13

@trux77: akkor hadd írjam le én is az aktuális szopórollert!

2011. december 30-án (év utolsó munkanapja!) vettünk egy MIX díjcsomagom a T-konynál. Kérdem a droidot, hogy január 1-el, ugye csak a +2% fog emelkedni az ÁFA 25->27%ra miatt. IGEN! Számla megjön, kereken 12% volt, TIZENKETTŐ! Felhívom a majmokat, hogy WTF!?

- hogy-hogy 12%ot emeltek 2%helyett!? mert csúnyán felmondom a szerződést
- az nem lehet, mert küldtünk róla levelet novemberben (megj: ugyebár 30 nappal előre kell szólni)
- hát ha időgéppel küldték, akkor jó, mivel egy hete vettem az előfizetést!
- küldtünk róla sms-t novemberben!
- a levél mellé!?
- IGEN!
- no látja, még mindig nem érti!
- megkülönben is megjelentettük 2 országos napilapban novemberben!
- !?
- magyarhírlap, (nememléxemmégmi)
- de mondom árulja már el, ha 2011. december 30-án kötöttem szerződést, hogy tudtak bármilyen módon értesíteni!? ráadásul ismerve a szolgáltatókat direkt rákérdeztem, hogy csak 2% lesz-e...
- ...döbbent csend...
- jó akkor élnék a felmondás jogával, mivel nem tájékoztattak, illetve hazudtak!
- ...döbbent csend...

és még ragozhatnám a stikliket! eleve már a vásárláskor központi korlátozást kértem minden emeletdíjas számra ÉS a szipolynetre!

a többit gondolom sejted...

te biztos felvilágosítasz, hogy megint az előfizető volt a fax... (jah, mert szerződött azért valóban!)

Gorillakiraly 2012.10.15. 13:16:35

A számhordozás bevezetése óta honnan tudod, hogy hálózaton belüli, vagy sem akit hívsz?

Xezs 2012.10.15. 17:21:48

@Gorillakiraly: Megkérdezed az illetőtől. Máshonnan sehogy.

asdf 2012.10.15. 22:24:28

@Gorillakiraly: *126*201234567# zold gomb, vagy felhivod a 1748-at es bepotyogod a hivoszamot es az automata megmondja, valamint a szolgaltato weboldalan levo tudakozo is kiirja, hogy az adott telefonszam mely szolgaltatohoz tartozik (meg akkor is, ha a szam amugy maga titkos).

Szutyko 2013.05.22. 15:23:25

"Egy" zsidó bandától mit vártok? A gojnak szopás a dolga, illetve a nem gojok kiszolgálása!
süti beállítások módosítása