Tékozló Homár

Milyen kazán már az, amit 6 év után ki kéne dobni?

2015.03.26. 09:17 | Homár Hilda | 67 komment

screenshot_2015-03-25_12_37_53.png

Judit elég rutinos versenyzőnek tűnik gáz fronton. Figyeljük meg, milyen lazán, mintegy mellékesen veti oda, hogy volt már CO mérgezése is. Mondjuk azt nem értem, hogy miért nem egyből a márkaképviseletet hívta, megspórolt volna magának egy agyvérzést. De, ha már utólag kell okosnak lenni, akkor a Békéltető Testülettel próbálkozzon szerintem.

Ajánlották ezt az oldalt, mikor elmeséltem valakinek a kálváriámat egy fűtésszerelővel.

Immergas márkájú kombicirkó készülékemmel sok problémám volt, volt már CO mérgezésem is. Nem akarom a kazán márkát okolni, mert már nem ez az első ilyen márkájú kazán a családban, és eddig meg voltunk elégedve vele.

A történetembeli kazán mostanában nagy erőlködések árán melegítette fel a fürdővizet. Két szerelőt is hívtam, mindegyik azt mondta, hogy nagy a víznyomás, vegyek le belőle( vagyis ők levettek belőle ), de ekkor alig csurdogált a víz, nem érte el az előírt 12 l/ perc hozamot. A másik megállapítás az volt, hogy ez egy 6 éves kazán, épp itt az ideje , hogy lecseréljem. Ezt azóta sem fogadom el, túl rövidnek találtom az élettartamot. Ezek után hívtam egy harmadik szerelőt, és róla szól a történet.

A neten találtam, az alábbi linken http://futesszerelo-budapest.hu/. A weboldal szerint egész Budapest területén 0-24 órában vállalnak szerelést. Este 7 kor hívtam őket, és még aznap estére vállalták a szerelést. Megtörtént a hibafelmérés, majd másnapra hozták is az új hőcserélőt, beszerelték, fizettem és valami sugallatra számlát is kértem !!!!

Kb. negyedórával a távozásuk után észre vettem, hogy csöpög a kazán, egyből fel is hívtam őket. Mivel már elég késő volt, ezért azt mondták, hogy zárjam el a kazánba vezető vizet, és majd másnap jönnek.

Három nap múlva jöttek, hiába hívtam őket, a telefont nem vették fel, írtam sms-t , számukra ismeretlen számról is telefonáltam, de semmi reakció. Végül is péntek este megjelentek, hoztak egy új hőcserélőt (sms-ben megírtam, hogy a csepegő víz nem hideg, tehát lehet, hogy a hőcserélő lyukas ). A pasi nagyon dúlt-fúlt, adta a morcit, elmondása szerint nagyon frusztrált. Közöltem vele, hogy én is az vagyok, és nekem van is miért. A pénteken hozott " új " hőcserélőn valamit igazítani kellett, nem tudom mit, mivel nem vagyok gázkészülék szerelő. Végre elmentek, és én örültem a meleg víznek. 

Egészen szombat reggelig, mert akkor egy hibaüzenet jelent meg a kazán kijelző panelén. Az odairányú szonda rendellenességét jelentette a kód, és a kazán nem adott meleg vizet. Kihúztam a konnektorból a kazánt, majd visszadugtam, volt meleg víz. Persze egyből hívtam a szerelőt, de semmi válasz. Hívtam szombaton, vasárnap. és hétfőn egész nap!!!!!! Küldtem sms-t a hibakóddal, írtam e-mailt a weboldalukon található címre, de semmi reakció.

Kedden, azaz tegnap hívtam az Immergas márkaképviseletet, akik ajánlottak egy szerelőt, aki ki is jött, és megállapította, hogy
1. a hőcserélő nem új
2. nem ebbe a készülékbe való, ezért úgy lett beleerőltetve
3. ordító hibákat követett el a szerelő a bekötésnél
4. tönkrement az elektronikus panel.

A lényeg, hogy jobban járok, ha veszek egy új kazánt, mert alig kerül többe, mint a panel és a hőcserélő. Persze jönnek még a járulékos költségek is, mivel az új készülék már zárt égésterű lenne, és még örülhetek, hogy nincs szeptember, mert akkor már csak kondenzációsat lehet beszereltetni. És mindezt egy olyan lakásba, amit az év végén el akarok adni!!!!!!!! A guta üt meg, részben az anyagiak, részben a hanyag munka és a probléma intézése miatt. 

Feltett szándékom, hogy a Fogyasztóvédőkhöz fordulok , de megköszönök minden javaslatot, hogy hol tudom érvényesíteni a kárigényemet. Alapjában véve nem csak az a károm, amiről számlám van, hanem a panel meghibásodása miatti teljes kazáncsere, a mérgelődésről, a hideg vízben való mosakodásról és a fűtéshiányról nem is beszélve!!!!!!!!!

A cég neve : Clear Bunny kft, takarítással és fűtésszereléssel foglalkoznak.  Ha jót akartok, akkor semmilyen problémával nem hívjátok őket.

Bocs, hogy ilyen hosszú voltam, de röviden és tömören, talán kevésbé érthető a dolog.

Judit

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2015.03.26. 09:37:44

Nekem van egy jó szerelőm /cirkó, szintén/ minden évben 10.000-ért megsasolja, kipucolja, ugyanis a ventilátor beviszi a port és tényleg egy panel 40.000 HUF nem beszélve a többi 70-80ezres alkatrészről! A miénk már tíz éves és kutya baja! /Saunier Duval/
Ha köll a szerelő száma priviben megadom!
A víznyomást s.k.is be lehet állítani alul!!

kubi 2015.03.26. 09:37:52

T. Homár!
Ha már egy kontárról szól a cikk, az oldalára mutató webes linket lehetőleg ne link formában tegyétek ki, mert így a webes keresőkben csak jobb pozícióba kerül és még többen találják meg.

Terézágyú 2015.03.26. 09:38:47

"akik ajánlottak egy szerelőt, aki ki is jött, és megállapította, hogy "

Honnan tudod, hogy ez a szerelő végre igazat mondott...??? :(

magyarország..........

Manyecska 2015.03.26. 09:39:37

Mondjuk ebben mindig a váltókapcsoló megy tönkre évente, rejtély..melegvíz csak fűtés mellett van ami nyáron okozott már problémákat xdd..

Manyecska 2015.03.26. 09:42:44

Nameg légteleníteni sem árt ha leesik a víznyomás /radiátornál kicsavar/ nem mellesleg egy JOBB CO-mérő beszerzése!!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.03.26. 09:44:11

A ciurkószerelők, egy külön állatfaj.
Aki nekem karban szokta tartanio, az kivétel, de sajnos ő nagyon messziről jár hozzám, és igen borsos a kiszállási díj. Egyik évben, a kazán elkezdett brummogni, és szarakodott is.
Gondoltam, megspórolom a kiszáálsi díjat és egy helyi gázszerelőt hívtam. A csóka bejött, meghallgatta a brummogást és közölte, hoyg ki kell cserélni a micsodát (mondott valamit), és 60 ezer forint lesz. Mondtam, hoyg majd meggondolom. Felhívtam a régi szerelőt, kijött, kitisztította, és megszüntek a hangok, és jól működött a kazán.

Terézágyú 2015.03.26. 09:45:45

@Manyecska:
"Nameg légteleníteni sem árt ha leesik a víznyomás /radiátornál kicsavar/ nem mellesleg egy JOBB CO-mérő beszerzése!!! "

És szívből kívánjuk, hogy sok örömet szerezzen önnek és családjának az általunk gyártott készülék!

Manyecska 2015.03.26. 09:46:02

@Terézágyú: a röhej az, igen, hogy én is a kéményseprőtől tudom ezeket az infókat-most voltak hétfőn-..mondta hogy sürgősen hívjak szerelőt ha nem akarok 80.0000-t fizetni. a miénket az egyik uszoda főgépésze szerelte másodállásban, radiátorokkal együtt, van sodrófolyó is jah :P..cirkulál mint állat:)!

Terézágyú 2015.03.26. 09:47:05

@batgirl:
"A ciurkószerelők, egy külön állatfaj."

Általában az, hogy "jó mesterember" - na ez egy külön (kihalóban lévő) állatfaj ebben az országban...

Manyecska 2015.03.26. 09:47:07

@Terézágyú: van ott szerintem a bekötéssel is probléma /kémény!/:(((

Terézágyú 2015.03.26. 09:48:57

@Manyecska:
Én ezekhez nem értek. Igaz, nem is állítom magamról, hogy "mesterember" lennék.

De nem véletlen, hogy lesz*rom ezeket az új kütyüket és eszembe se jut új cucc beszerzése...

Manyecska 2015.03.26. 09:58:46

@Terézágyú: hát én nem sz.rom le, tíz éve lettek lecserélve gázról vízre, durván csökkent a fűtésszámla, ugyan másfél milla volt..de le lett pusztítva a kégli a csupasz deszkákig!!..:D új vízvezeték stb..el akartuk már akkor is adni gyorsba..most is eladó! 32 milka.szólj..

Manyecska 2015.03.26. 09:59:45

@Terézágyú: most olvasom a Terézanyut az mekkora egy balfék!!:DD:O már akartam mondani.

Terézágyú 2015.03.26. 10:00:36

@Manyecska:
de én nem anyu vagyok hanem ágyú :)

AtiSnatch 2015.03.26. 10:08:31

??????????????????????????? tessék, itt van még pár kérdőjel is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.03.26. 10:10:20

Akinek egy cserépkályha üzemeltetése is komoly kihívásokat jelet, az ne használjon elektronikával bonyolított készüléket!
Ismerős öregúr kombicirkót cseréltetett. Amíg garanciális volt, jól ment, de utána volt egy nagyobb útfelújítás szennyvízvezeték-csere miatt (vésés - marás - hengerezés). Attól kezdve ha egy nagyobb teherautó elment ott, leállt az egész, kézzel kellett újraindítani. Két vagy három szerelő is megfejte egy-egy huszasra, aztán szólt nekem. Mivel én abszolút nem értek hozzá, annyit csináltam, hogy megnéztem, nincs-e látható alkatrész-elfüstölés (nem volt) vagy kirepedt forrasztás a panelon (az sem volt).Így nem maradt más hátra, fogtam a spéci csavarhúzó-készletemet, és az összes elérhető csavaros elektromos kötést-rögzítést kicsavartam, aztán meg vissza. Ezután egy évig, amíg élt az öreg, nem volt üzemzavar...

Már meging egy nick 2015.03.26. 10:20:08

Nézd én mindentől és mindenkitől függetlenül azt mondom, főleg ha már volt CO mérgezésed, hogy a legjobb ajánlat a zárt égésterű készülék. Szerintem ez egy korrekt tanács volt az első szerelők részéről. Nyilván oka volt annak, hogy nem akartak ebbe belenyúlni.

Szerintem a rossz döntés 6 évvel ezelőtt történt, nyílt égésterű kazánt már akkor se volt túl elegáns dolog beépíteni. (Majdnem meg is lett a következménye ahogy írod is.)

A jó kérdés, hogy a más típusú hőcserélő miatt tönkrement-e a panel, vagy attól függetlenül szállt el, vagy mi is van vele egyáltalán, írod azt is, hogy visszadugtad és újra adott melegvizet, (lehet kontakt hiba, vagy a szenzor is lehet rossz, főleg ha néha jó néha nem... ki tudja itt már ki mond igazat) ezt nehéz így megítélni, de alapvetően igazad van.

Valahol nem lehet véletlen, hogy minden épkézláb szerelő azt javasolja, hogy cseréld le egy normális készülékre.

Amúgy nekem Saunier Duval -om van, aki beüzemelte ugyanaz jön minden évben, lekopogom eddig még csak az éves karbantartás volt, más gond nem volt vele.

Vadászbaszó nyúl 2015.03.26. 11:08:01

Clear BUNNY, nahát...........................................................................

MrZed001 2015.03.26. 11:11:52

Egy ehhez hasonló éjjelnappali "mindenhez" értő (alias kókler) céget sikerült nekem is hívni a cirkóhoz (talán épp ezt) elsőre (nem mai, vagy 8 éves, de zárt ventis).
Na azon aztán cserélni akartak mindent, gázszelep (valami 70-ért, utánanéztem, új ára 25), panel ... meg inkább vegyek újat, ki is hozzák be is szerelik, mert azt a márkát ők jobban szeretik (még csak nem is neves márka volt amúgy)
Elzavartam (amúgy kiszállás meg minden azért legombolt rólam 30-at).
Kihívtam Demrad specialistát, és megúsztam bármi csere nélkül további 30-ból.
Azóta is kifogástalanul szuperál.
Mást már hívni sem vagyok hajlandó, csak típus specialistát.
A sok mindenhez értő kókler meg ....

Manyecska 2015.03.26. 12:12:09

@Manyecska: x 2-sokba volt a "kis kusettálás" :DD..mondom.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.03.26. 12:34:13

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Szóval amit összekontárkodtál, amiatt 1év alatt kimurdált az öreg... :DDD (ahogy leírtad tökre ez jött le)

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.03.26. 12:41:01

Amúgy meg én gázzal (ami robban) és árammal (ami megbasz), nem kontárkodnék/konktárkodok! Mert más egy felásni a kertet, parkettázni, festeni! Azzal azért talán jó esetben nem okozok életveszélyt! (jó persze kiáshatom a fát, ami ezért kidől... rá valakire, stb.), de azért a gáz és áram nem játék!
(persze sokan nem így gondolják... és megoldják "okosba")

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.03.26. 12:50:20

@JunkieeeBoy: A parkettalakk, a festékek és oldószerük rákkeltő lehet, és nem mellesleg gőzük robbanásveszélyes. A kertásással bizonyos tájakon pl. felforgathatod az altalajt, felülre kerülhet a sziksó és szinte minden kipusztul, csak halofita félsivatagi növények maradnak.
Legjobb lesz, ha maradsz a számítógép mellett és továbbra sem csinálsz semmi érdemlegeset. Legalább nem szaporodsz...

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.26. 13:07:46

egy hibaüzenet jelent meg a kazán kijelző panelén. "

HAsználj Linuxot

neet 2015.03.26. 13:11:58

@Vadászbaszó nyúl: hát én is ezen röhögök vagy 4 perce. Mitől lesz tiszta egy nyúl?

@Manyecska: tecsóban 2t kapsz ennyiért, és nem 24 óráig őrzi meg emlékét, első ilyenem valami 5 év után előkerült, és még mindig 2 csík volt rajta. Múltkor gondoltam, jó pízért el is adom, amcsiban nagy üzlet (egycsíkos nők sokért vesznek ilyet és egybites pasijuk orra alá nyomják, majd soksávos lehetőségeket merítenek fel...) de aztán asszem kidobtam. Még a végén klónoznak vagymi.

neet 2015.03.26. 13:13:57

@Kitalátor (másként) gondolkodó: "Legjobb lesz, ha maradsz a számítógép mellett és továbbra sem csinálsz semmi érdemlegeset."
xd
de pár számtökös azért most csúnyán nézne rád
de mi, akik utáljuk őket, jót nevetünk :D)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 13:14:04

@JunkieeeBoy: szakembereket hivott
akik elbarmoltak a kazanjat
regen kiment a tigazos, meg a gelkas
ott meg igazi szakik voltak

Manyecska 2015.03.26. 13:17:45

@neet: xddd ez mekkora genyó már!
Holnap negyven leszek szerinted mit érzek majd? /idegrohamon kívül!/?:P ilyenkor zokogni kell állítólag!!:DD

Manyecska 2015.03.26. 13:19:41

@hagyma: najah manapság csak pénzt keresni szeretnek egyesek dógozni meg nem tudnak/nem akarnak...homároznak munkaidőben pl..:D

Manyecska 2015.03.26. 13:22:26

@neet: amúgy múltkor a DM-be menet kénytelen voltam bemutatni a nálam lévő jelentős kotonkészletet.xdddd asszem megcsináltam a pénztáros napját zokogva röhögtünk..

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.26. 13:22:57

@MrZed001: Tipus specialista!
Röhögtecc!
Kijött, panelcsere 40ezer körül
Kijött a "kókler", mókolt, kazán azóta /tavaly október/ is tökéletesen megy

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.26. 13:25:14

@horex:
Ja, és a kókler megjavította a berohadt sarokszelepeket is
A fűtés és a vízes blokkok álltak vagy 2-3 éve

Manyecska 2015.03.26. 13:28:35

@horex: a miénk siket.elég nehéz vele kommunikálni, de érti a dolgát:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.26. 13:29:45

@Manyecska:
Volt egy távoli haverom, az hegedűtokkal mászkált mindig
A másik, nyáron szörffel télen sílécekkel az autója tetején
Érted! Hogy asziggyék!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 13:33:12

en regen mindig gitartokkal mentem a balcsira
abban voltak a poloim meg a fogkefem

neet 2015.03.26. 13:33:33

@horex: fordítva viccesebb lenne

Manyecska 2015.03.26. 13:37:25

@hagyma: xddd én meg dobverővel a bankba mer a gyerekemnek kellett vinnem a farsangra-táskába meg nem fért el..kicsit hülyén néztek rám.@horex: ja én meg előveszem a kiszsebből és "jajjnemeztakartam" felkiáltással lufikat fújok a villamoson??:)

Manyecska 2015.03.26. 13:40:24

@horex: és neki is asszonták rögtön ránézésre vigyem több dobozzal?? xdd
a pasikban ilyen téren NEM lehet megbízni, változott a világ:(:D

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.26. 13:42:12

@hagyma:
Teszem hozzá, én meg egy nyűtt orvosi táskával mászkáltam egy időben melóba
Szembe jött egy ksissrác a papájával és rámmutatott
Doktojbácsi
papa:igen
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.26. 13:43:55

@Manyecska:
Mehetsz bézbólütővel is, csak fogd rá hogy dobütő

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.03.26. 13:47:17

@neet: Van olyan is, aki ott is alkot, termel, és olyan is, aki azért ül ott, mert még nem fedezte fel a bőrdzsojsztikot.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.03.26. 13:54:16

@Manyecska:
Teccett volna JELnyelvet tanúlni!

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.03.26. 15:27:31

Középsuliba verseny volt ki tud idiótább, lehengerlőbb, táskával bejönni. Persze minél kevesebb tanszerrel.
A topot az az idióta nyerte aki faszenes vasalóval jött suliba, benne egy mini notesz és egy 5 centisre faragott ceruza volt! :)

PabY 2015.03.26. 15:58:23

@kubi: mert ha nem a gyártó által elismert szerelőnek akkor mégis kinek kéne hinni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 16:09:36

@horex: gimiben az elso 2 evben a szimatszatyor volt divat, masodikben a diplomatataska/de lehet forditva/
en mentem suliba a bal oldalamon szimatszatyorral,/konyvek fuzetek/ job kezemben diplomatataskaval, ami tele volt FA szapannal
eladtam ugyanis
nagyon berugtunk aznap a santoferben

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.03.26. 16:14:38

Fenének kell flancoskodni!
Hőcserélő... vezérlőpanel... légtelenítő... Co. mérő ?

Jancsi kályha! Szenes vödör! Szeneslapát! Rőzse! Dorogi tojás brikett!
Égésjavító 1/2 liter benzin!
NA!

(ha Vlagyivosztok érdeklődik ismeretlen repülő tárgy felől: csak begyújtottam) :)

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.03.26. 16:17:10

@hagyma: szegény diákokkal seftelni???
Mutasd magad profilból! :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.03.26. 16:18:00

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: "Jancsi kályha! Szenes vödör! Szeneslapát! Rőzse! Dorogi tojás brikett!"

Fenének kell flancoskodni! Parkettából máglyarakás a szoba közepire, szomszéd autójából leszívott benzinnel meglocsolni, oszt hadd szóljon!

MrZed001 2015.03.26. 16:22:25

@horex:
Nem véletlenül írtam "típus specialistát" és nem "típus szakszervizt" ... mert ez utóbbi kizárólag cserélhet bármit, javítani semmit (a specialista meg javít).

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.03.26. 16:23:44

@atpijkamo: a kecskét is fel kell vinni az erkélyre... hisz új panelosba költöztünk! :)

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.03.26. 16:31:42

Melóhejre felszereltek egy új Viessmann kazán csoportot.
Majd eldobtam agyam, ugyanis 110-es PVC a "kijövő" kéménye és tök hideg maxi üzemen is. Oly kevés hő megy pocsékba.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.03.26. 17:44:57

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: seftelni?
imadtak
az igaz megkerestem rajta a fal dupla lemezt is ami szinten jugobol jott
kinyitottam a dipitaskat es minden csaj venni akart
valahogy masfajta szappanillat volt amegszokottnal

Aureliano Buendía 2015.03.26. 19:31:09

Ez gáz.
Szerintem az lehetett a baj, hogy a telekomtól vette a gázt, és a magenta színű láng tönkretette a készüléket. Ezekbe csak a főgázos kék a jó.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.03.26. 19:45:38

@hagyma: ...ja mondja az, aki egyszer már megjárta szénmonoxid mérgezéssel... de megy pofonért egy 0-24 éjjelnappali szakihoz... (este 7-8kor rendelt ugyebár... jóhogy nem hajnali 2kor) tudod az valszeg olyan is, mint a 0-24 ABC... drága és szar!

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.03.26. 19:48:53

@Kitalátor (másként) gondolkodó: TE valószínűleg a fűnyíráshoz / sövénynyíráshoz is "szakembert" (tájrendezőt) fogadsz, mi!? Egyszeri átlag polgárnak nincs pénze ilyen baromságokra... megoldja maga! (erre írtam, hogy az áram-gázt talán nem kéne tákolni)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.03.26. 20:10:54

@JunkieeeBoy: Jól van, megnyugodtam, szövegértési problémáid vannak. Eddig a legbonyolultabb eszköz, amit egyedül megjavítottam, egy mikrohullámú sütő volt, ha az autójavításokat nem nézzük. A fűtésrendszert pl. én alakítottam át gáz+villanykazánról gáz + vegyes tüzelésű kazánra, teljes biztonsági vezérléssel. A ház külső szigetelését mondjuk nem mertem vállalni. Az árammal semmi baj nincs (tiszta matematika), és ésszel a gázzal sem (a gázkészülék-javítás általában vagy villanyszerelés, vagy duguláselhárítás), viszont egy duguláselhárítással kombinált fertőtlenítő nagytakarítással vagy egy talajfertőtlenítéssel simán ki lehet irtani a családot, mert sok hülye nem tud olvasni.
Festeni is én szoktam, és a szőlőt is én metszem, de utóbbit egy kicsit tanultam is.
Most a kiszedett ablakokból kellene üvegházat csinálni, gyűjtöm az erőt (meg a pénzt a vázra). Meg az udvar újrafüvesítéséhez kellene valamit kitalálni, hogy a kutyák békén hagyják.

Sandor Akarki 2015.03.27. 00:38:54

@neet: Megnyúzzák. Lejönnek a bolhák a bőrrel.

joska61 2015.03.27. 08:02:36

Azért az valóban szar menet, amikor valakit lehúz az egyik szerelő, majd a másik az elsőre hivatkozva megint le akarja húzni...

Hedley Lamarr 2015.03.27. 17:57:03

1.egy alapjába véve dilettáns cég linkjét nem kéne kattintható reklámmá tenni.

2.noname kazánnak bizony ilyen kicsi az élettartama!

3.nyílt égésterű bizony mérgezést okozhat és nem árt lecserélni.

Örülök, hogy utólag okos a poszter, vett volna elsőre rendes kazánt! Vagy úgy másodjára, mikor felmondta!

netrunner71 2015.03.30. 07:30:29

@Terézágyú:

Viszont van rengeteg egyetemi/főiskolai végzettségű emberünk.
Jogászból annyi van, hogy már a bölcsészeket túrják ki a mekdönciből.
Aztán ott vannak még akik olyan fontos szakot végeztek, mint például a romológia, vagy kommunikáció.
De lobogtatható, hogy diploma.

netrunner71 2015.03.30. 07:40:53

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc:

Kondenzációs kazán. Az égésterméket 53 fok alá hűti a készülék, ennyi a harmatpontja. Az égéstermékből kinyert hőt felhasználva jobb a hatásfok.
Így a gáz úgynevezett felső fűtőértékét használja ki a készülék.

Arcade Macho 2015.03.30. 10:20:16

de bezzeg a panel a tavhovel de szaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaar

isikém 2015.03.30. 14:23:08

Számla mindig kell,főleg ekkora összegnél! A Békéltető jó ötlet,sok kazános ügyük van,ha minimális készség van a cégnél,akkor reagálnak.Ha csibészek és nem együttműködőek akkor automatikusan hatósági ellenőrzést kapnak-ez is valami....
És érdemes egy szerelőt választani,olyat akit a forgalmazó ajánl...hetente mást hívni az csőd.....
süti beállítások módosítása