Most szombaton tartják a bajai halászléfesztivált, ami a tömegrendezvényekkel egyébként igencsak óvatos Homár nagy kedvence. Sőt majdnem szerelme. A passzírozós-alapleves tiszai - könnyed, tésztás bajai választóvonal mentén gasztronómiailag végzetesen kettéosztott ország kisebb fele ünnepli itt, hogy egymás között lehet. A Duna-menti déli megyéket kivéve bárhol kisebbségben vagyunk és szégyellnünk kell, hogy tésztát teszünk bele, de itt végre bárki szabadon megvallhatja alaplé nélküli identitását.

A fesztivál még a nem fanatikus családtagoknak is remek szórakozás. Baja igen szép kisváros, főtere – egyben a móka epicentruma – az országban az egyik leglátványosabb, három oldalról príma Monarchia-korabeli épületekkel, a negyedik oldalon a Sugovica nevű Duna-ággal. A halászléünnep idejére a kisváros lakosságának többszöröse özönli el a helyet. A belvárosban mindenhol főznek, de a bográcsok már évek óta elfoglalják a Sugovica túlpartján ázó Petőfi-szigetet is. A hangulatot a boldog, kitárulkozó részegség szokta a leginkább jellemezni, emberek tízezrei főznek, még többen pedig vonulnak ide-oda és mindenhol belekóstolnak a lébe, mert itt olyat is lehet. Van közben egy rakás koncert, a dunai szabadstrand homokján pedig ki lehet pihenni a tesztelést. Érdemes ott lenni a főzés kezdetén, mert sehol másutt nem átélhető látvány, ahogy több ezer bogrács alatt egyszerre gyújtanak tüzet, a füst pedig egyszerre csak ellepi a belvárost.

Ja, a bajai alaprecept:

Kell hozzá legalább fele, de inkább kétharmad részben ponty, egy kisebb csuka jól jöhet, a nagyobb törpeharcsa megvadítja, de kerülhet bele esetleg harcsa vagy harcsafej, kárász, keszegféle, márna, compó vagy kerületi önkormányzati képviselő is. Süllőt nem érdemes beletenni, mert az sülve az igazi, főtten olyan íztelen rongyszerű. A halak fejét is bele kell rakni, a nagyobbakét lehetőleg kettéhasítva. A halat főzés előtt legalább egy órával jó erősen sózzuk be, annyira, mintha direkt el akarnánk sózni. Személyenként durván fél kiló pucolt hallal érdemes kalkulálni.

Minden kiló halra vágjunk fel egy fej jó közepes méretű vöröshagymát, amit akármekkora kockákra szelhetünk, úgyis szétfő. Nagyon jót tesz neki a rengeteg fokhagyma, ami külön nem érződik ki, de príma állagú lesz tőle a lé. Én néha egy egész fejet is belerakok.

A lehetőleg konyakospohár alakú bográcsba alulra rendezzük el a halfejeket, a farkokat és a gyengébb kinézetű darabokat, szórjuk rá a hagyma és a fokhagyma felét, aztán jöhetnek szép patkószeletek és a hagymák másik fele. Ez kellemes szertartás, bár értelme semmi, hiszen a víz beöntése után úgyis minden összekeveredik a bográcsban. Annyi vizet töltsünk rá, hogy az egy nagyon vastag ujjnyival ellepje a haldarabokat.

Tüzeljünk veszettül, amikor forr, szórjunk rá kiló halanként egy púpos nagykanál magántermelőtől vett jó pirospaprikát, ha lehet tolnait vagy bogyiszlait. Bolti paprikával ilyen ételbe kezdeni értelmetlenség. Most kerül bele a belsőség is. Forrástól számítva fél-háromnegyed órát főzzük intenzíven, a hal mennyiségétől függően. Még az elején önthetünk bele egy kis vörösbort vagy dobhatunk egy paradicsomot, ez az ízét nem befolyásolja, de a halhús kevésbé lesz szétesős.

Közben főzzük ki a rengeteg gyufametéltet. Tolnán első körben tésztát esznek lével (az igazi életélvezők frissen egész apróra kockázott hagymát is szórnak rá), aztán halat lével. Máshol fingom sincs, majd megírják Önök, ha akarják.