Tékozló Homár

Fokhagymaszagú rés az IKEA-pajzson

IKEA/Fokhagymaprés

2005.07.14. 11:41 | szily | komment

Az ember ugye általában is azt gondolja, hogy mindent ő csinál a legjobban a világon, de a főzéssel végképp mindenki így van. Nyilván én is, de azt speciel sosem gondoltam, hogy fokhagymapréselésben is fenomén lennék. Márpedig úgy tűnik, mégis így van.

Garnélás lasagnét csináltam éppen, ami úgy megy, hogy az ember elkezd pirítani rengeteg garnélát egy kevés friss gyömbérrel, aztán ráprésel egy vedernyi fokhagymát, lendületesen megszórja jó sok paella-fűszerrel és sokkal kevesebb chilivel, aztán felönti tejszínnel, majd az e célra szolgáló (nem előfőzött!) tésztalapok közé önti-keni a cuccot és megsüti felül ropogósra, belül puhára.

A folyamat elején jártam, a rákok sercegtek, mint Áder János a szárazedzésen. Újabb fokhagymát helyeztem masszív külsejű IKEA-présbe, a két kart egymás felé nyomtam, de a hagyma a szokottnál kicsit keményebb volt, ezért fokoztam nyomóerőt. Na jó, ez is olyan volt maximum, mint amikor Ady Endre száraz levelet akar préselni, de a visszacsapódó itatós felkeni a plafonra. Valahogy mégis sikerült. Betáraztam a következő gerezdet, préseltem, mire azt látom, hogy a fokhagyma behullik a rákok közé – de egyben. Hihetetlenebb látvány volt, mint Toller László az Eucharisztikus Kongresszuson. Hülyén belenéztem a szerszámba: a high-tech svéd acéltermékből egyszerűen kiszakadt a lyuggatott kerek zárólapka, sőt azon belül még két további darabra is tört, pedig az ellenfél mindössze egy kicsit csomósabb fokhagymagerezd volt. Vigyázzanak magukra, ez talán valami sokkal durvábbnak az előszele!
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása