Tékozló Homár

Az áruház nem játszótér

2005.09.16. 12:48 | jackyll | Szólj hozzá!

A fiatal családosok az áruházak legkövérebb prédái, hiszen a gyerekek általában minden színes cuccot megpróbálnak megvetetni apuanyuval. A Metro azonban máshogy gondolja Athos tapasztalatai szerint, legalábbis hétköznap:

Áprilisban született két kislányunk, akikkel eleinte nem igazán lehetett nagybevásárlásokra járni, hiszen óvni kell õket mindentõl. A várakozási idõ augusztusban lejárt, végre õket is vihettük magunkkal mindenhová. Felkerekedtünk hát egy borús hétköznap, hogy pénzt költsünk a budaörsi Metróban. Begördültünk a két babakocsival, és épp nekivágtunk volna felfedezni az áruházat, amikor rohan felénk az ügyfélszolgálatos kisasszony, és közli, hogy 10 éven aluli gyermekkel nem mehetünk be, csak hétvégén!

Bevallom, a döbbenet azt hozta ki belõlünk, hogy azonnal sarkon fordultunk, és távoztunk, csak késõbb kezdtünk el gondolkodni, hogy mégis miféle diszkrimináció ez? Természetesen erre utaló felhívást sem a helyszínen, sem az áruház honlapján nem találtam (ez nyilván az én figyelmetlenségemmel magyarázható). 9 és fél éves bemehet. Nem igazán látom a különbséget, mint ahogy a 10 évre helyezett határvonal értelmét sem. Miért nem 14 vagy 18? Az máshol már bevált, és talán még érteném. De akkor is fennakadnék a hétköznap-hétvége választóvonalon.

Visszagondolva gyermekkoromra (természetesen a 10 év alatti emlékeimre támaszkodva) és megkérdezve szüleimet, nem találtam olyan viselkedésbeli eltérést, amit a hétköznapok és a hétvégék váltakozása okozhatna. Remélem levelemmel elejét veszem, hogy más fiatal szülõk hozzánk hasonlóan ráfaragjanak. Még annyit szeretnék megjegyezni, hogy más nagyáruházban (de még kicsiben sem) nem találkoztunk hasonló elutasító magatartással.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása