Tékozló Homár

Tótágast áll a Kisjézus

Christmastreeforme/Furcsa plasztikfenyõk

2005.11.18. 11:22 | szily | Szólj hozzá!


Ön ott áll a karácsonyfa mellett és csúnyán káromkodik. Nyolc árust nézett végig, míg a végén kiválasztotta ezt a tömött lombkoronájú, mélyzöld, legalább negyven kilós normannt, majd egy bangladesi család éves keresetének megfelelõ összeg fejében öt kilométeren át hurcolta, aztán most kiderül, hogy annyira tömött, hogy nem lehet róla lelógatni a díszeket.

Erre a problémára ad méregdrága megoldást a feje tetejére állított, két méter magas amerikai plasztik karácsonyfa. Nézze meg, ugye milyen ideális terep lógatásra? Részegeseknek és életuntaknak kifejezetten javallott, 504 dolláros (százezer forintos) ára ellenére.


Az igazi alkeszek kedvence azonban ennek a fának a sokkal olcsóbb, bár még így is 280 dolláros (56 ezer HUF) verziója, ami a plafonból nõ ki. Alacsony lakásba feltétlenül ezt javasoljuk, és nem az ára miatt. Amiben rengeteg fehér izzó is benne foglaltatik.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása