A vevõszolgálatnál délután kettõ körül 3 sor kígyózott, az emberek arcából ítélve nem két perce álltak ott. Beálltam az egyikbe, és várni kezdtem. A várás érdekes jelenség: kezdetben jó érzés, hisz látja maga elõtt az ember a célt: elintézõdik, amiért sorban áll. Aztán a második fázis az, amikor a várás topogásba, halk megjegyzésekbe megy át. Ekkor kezd leértékelõdni a közel 3000 forintos mixer, és gyors egymásutánban változó paraméterû táblázatok villannak fel az agyban, hogy mennyi sorban állás ér fel a kütyü árával. Eközben átlép a sorban állás kezdeti gyönyöre mérhetetlen undorba, utálkozásba, és a szeretet ünnepére kapott tárgy a legutálatosabb gyilkos eszközzé degradálódik. A Tescoban pont így történt.

Miután az egyik sort hárman szolgálták ki, és a maradék kettõt egy ember (õ fehérben volt nem pirosban, nyilván õ volt a fõnöknõ). Õ viszont eltûnt húsz percre, a pulton belül maradt pirosak pedig csak áfás számlát állíthattak ki. (Nyilván nem végezték el a többéves képzést követõ "vevõreklamációs ügyek elintézése II." c. szaktárgyat. A nyitva tartó mintegy 45 pénztár (ahol egynél több kuncsaft sosem állt egyszerre) pirosruhás dolgozói szintén bizonyára nem segíthettek be a vevõszolgálaton, hiszen feltételezhetõen nekik is hiányzott ez a speciális utóképzés. Így hát állt vagy 60 ember sorba, hogy a kínai játékautópályát, amelyen a piros autó a doboz felnyitása után atomjaira hullott, vagy épp a hótaposó 38-as a felirat szerint, azonban a 36-os lábra sem megy rá, kicseréljék.

Egy idõ után halk morajlás indult meg, elégedetlenségünkek adtunk hangot. Bizonyára Tescoék nem gondolták, hogy karácsonyt követõen lesznek olyan vásárlók, akik valamiért visszahozzák a terméket. Az idei év biztos kivétel volt. A botmixer értékét már kiálltam a sorban, ha az idõ pénz összefüggésben nézzük, akkor sok botmixernyit álltam végig.

60 perc után átvették az árut, pénzvisszatérítésrõl szó sem lehetett. Csak levásárlásról. Rendben. Biztosítottak több más vevõtársammal együtt, hogy kifelé a vevõszolgálaton fizessük ki a csereárut, de nem kell újból sorba állni. Mi is biztosítottuk õket, hogy soha többé nem tesszük be Tescoba a lábunkat. A levásárolt árut a vevõszolgálathoz vittük.

A biztonsági õr követelte, hogy menjünk ki, az áru marad, és kintrõl ismét álljunk sorba. (Ekkor már legalább kétszeresére hízott a sor, a pulton belül állók száma továbbra is 4, ebbõl kettõ, mint már említettem áfás számla szakos). Rövid szópárbaj következett a biztonságiak, a vevõszolgálatosok és az egykori vevõk között, hogy ki kell-e menni, avagy sem. Én nem voltam hajlandó, így is további 25 perc várakozás után egyenlítették ki a botmixerért cserébe vásárolt termékeket. Eközben új biztonsági õr érkezett, aki leváltva arrogáns kollegáját próbálta udvariasan intézni a dolgokat. De ez már késõ volt az elõzõ 85 perc tortúrájához képest.

Mindezek után az következõ fogalmazódtak meg bennem:

- Miért nem képes egy ekkora áruház megoldani, hogy ezeken a napokon megerõsített vevõszolgálattal álljanak startra készen?

- Miért nyilatkozza a szóvivõjük, hogy õk ezt megtették, amikor láthatóan nem?

- Miért szükséges karácsony után elállatiasítani a gyanútlan vevõket, és olyan sorállásra kényszeríteni, amelyben szegény vevõszolgálatosokon csattan a düh, holott nem õk osztják be saját magukat, és nekik is van felelõs fõnökük?

- Miért járnak még mindig az emberek a Tescoba, amikor ilyen atrocitások érik sorozatban?