A fapadosok relatíve olcsó árai kegyetlen vámmal dolgoznak. Az Air Berlin esetében például elképzelhetõ, hogy egy hangulatos napot tölthetnek a tranzitban, ha épp nem sikerül összerakniuk/ átcsoportosítaniuk egy döglött gépüket, mint ahogy az erassal és cebites különítményével történt:

Egy hazai it-portál csapata összesen hat emberrel vágott neki a hannoveri CeBIT informatikai kiállításra vezetõ útnak. Kényelmi és idõbeli okok miatt a repülõgépes megoldást választottuk; a szervezés tökéletesnek volt mondható: levegõben Hamburgba, onnan bérautó az elõre lefoglalt szállásra, majd laza két nap a CeBIT csarnokaiban. Újságíró tervez, Air Berlin végez.

A gép 10:40-es indulásra volt kiírva, 10:30-kor már startoltunk is. Zsír helyünk volt a vészkijárat mellett, akkora lábtérrel, hogy egy bernáthegyit is felhozhattunk volna kézipoggyászként. (Talán jövõre.) A gép kigurult a kifutópályára, majd vissza a startpozícióba. A kapitány németül és angolul mûszaki hibáról motyogott. Negyed óra--húsz perc türelmet kértek, de több mint egy óra tökölés és foszforeszkáló köpenyes repteresek ismétlõdõ vizitjei után sem sikerült megtalálni a hiba okát.

Elõfordul az ilyen, és amennyire parázok a repüléstõl, reméltem is, hogy sebtiben nem fixálják szigszalaggal a légnyomás-kiegyenlítõ kissé kilazult vezérlõpaneljét -- én legalábbis valami kulcsfontosságú rendszer hibáját vizionáltam. Kérésre újabb negyed óra-húszperces türelmet elõlegeztünk meg a pilótáknak, akik ennek fogytával -- és ezzel túl is voltunk a beígért repülési idõn -- kiszállítottak bennünket azzal, hogy ne menjünk a hangosbemondó hatótávolságán kívülre. Ekkor volt dél.

Az egész gárda befigyelt az egyik reptéri vendéglátóhelyiségbe, ahol kellemes, baráti árakkal találkozhattunk: fánk 569 Ft, szendvics 1218 Ft, az élet habos oldalának dobozos kiszerelése pedig 900 forintot kóstált. Volt viszont ingyen wi-fi. Ez jól is jött -- a sör is --, mivel nagyjából három órán keresztül a kutya sem foglalkozott velünk. Ezalatt az internetrõl, rokonoktól, ismerõsöktõl, nem túl boldog õsöktõl próbáltuk sorstársainkkal együtt megtudni, mikor indulunk. Háromkor néztek ránk elõször, ekkor mindenki kapott egy 15 eurós étkezési jegyet, amit egyben lehetett csak levásárolni; pont futotta egy tisztes ebédre. Aztán még azt is elmondták, hogy egy percig se aggódjunk, jön Mallorcáról a mentesítõ járat, de ha mégsem, addig meg is javíthatják az elromlott gépünket. Na hál' istennek!

Újabb három órán át dekkoltunk a tranzitváróban, mikor hat órakor összecsõdítettek minket. Ismét jött az Air Berlin-es képviselõ, és közölte, hogy még nem tud semmit, de ne aggódjunk, nem lesz ez mindig így. És valóban, röviddel ezt követõen felbukkant a fény az alagútnak az õ végén: 19:40-kor velünk fordul a Hamburgból nemrég indult gép. (Hogy a mallorcai járattal mi lett? Talán mûszaki hiba... :-D ) Ekkorra már egész családias közösséggé formálódtunk, így németek, szerbek és magyarok. Már meg sem lepõdtünk, amikor a rokonok jelezték, hogy Hamburgban tombol a tél, félméteres hó esett néhány óra alatt, ezért minden gép késik. Így lett a 19:40-bõl 20:40, majd 21:40 -- mint egyre feszültebb közösségünk kiderítette maga, mert újabb órákon át magunkra voltunk hagyva.

Aztán újabb tájékoztatást kaptunk, hogy a cseregép hamarosan megérkezik, és este 10-kor már indul is vissza velünk Németországba. Hát velünk biztos nem, ez eldõlt. Jó esetben éjfélkor leszáll. (Állítólag 00:18-kor tette.) Ekkor az autókölcsönzõ már zárva, úgyhogy állhatunk csomagokkal együtt az 50 centis hóban. A szabályzat szerint az utasnak a 4 órát meghaladó késés esetén joga van visszamondani az utazást, és bezsebelnie a kártérítést, ami -- a gyorsan terjedõ urban legend szerint -- 250 ajró fejenként. Szerettünk volna igazolást is kapni, melyen elismerik, hogy mûszaki okok miatt -- ez fontos -- késett 4 óránál többet a gép, de hiába. Egy olyat kaptunk, melyen "mûszaki hiba és idõjárási okok" állt -- hát persze, hogy ki akarnak bújni a kártalanítás alól. Mint kiderült, nem lesz másik papír, a budapesti alkalmazottnak nincs joga ezt átírni, Berlinbõl pedig nem küldenek másikat. Forduljunk az ügyfélszolgálathoz.

Köszönjük, kikértük a csomagjainkat és eljöttünk, pedig ez sem olyan egyszerû ám. Még elértük az utolsó buszt -- itthon. A gép még akkor is a reptéren volt, mikor negyed 11 körül elhagytuk a létesítményt. Miután a szerkesztõségnek nem kevés pénze feküdt a projektben, ezért nyilván a dolog nem marad ennyiben. Jelentjük, a reptéri wi-fi megbízható, gyors, a CeBIT pedig -- amint olvastuk -- izgalmas.