Tékozló Homár

Csoportos pisilés az Auchanban

2006.04.05. 10:33 | jackyll | Szólj hozzá!

Igazi klasszikus hipermarketes becsipogós történetet kaptunk "pázsittól". A dolog pikantériáját tényleg csak az a kép adja, ahogy a biztonsági õrök falkája benyomul a toalettbe, nehogy pisilés közben elszökjön az N. vásárló.

Egyszerû Homár olvasóként vásárolgattunk szépen édesapámmal, mikor is rám jött a "szükség", így megbeszéltem, hogy megvár, én meg szépen kimegyek a kétbetûsre. El is indultam, azon a kijáraton mentem (vagyis mentem volna) ki, ami a bejárat mellett van, talán direkt annak fenntartva, aki épp nem vesz semmit. Erre becsipogott a lopásjelzõ. Védekezhettem én bármivel, egybõl erõszakosan egy helyiségbe akartak vonszolni. Persze ellenálltam, ordítoztam velük, így nagy kínnal-keservvel (20 õr a nyakamon, a NAGY FOGÁS reményében!) elkísértek pisilni... na hurrá.

Ezután népes kíséretem vitt volna a szobába. Persze, gondoltam csak ne toljanak már ki velem egyedül, így szólni akartam édesapámnak. Naná, hogy ezt se akarták hagyni. Akkora jelenetet rendeztem, miközben több biztonsági õr is erõszakosan bánt velem, hogy csak na! Erre sikerült áttörnöm rajtuk és szólni neki, hogy legalább tudjon róla, hol vagyok oly soká.

Vele együtt bementünk abba a bizonyos helységbe, ahol találtak nálam egy sluszkulcsot, meg a vezetéshez szükséges papírokat, meg egy mobilt, tehát nem loptam semmit. Ennyi meghurcoltatás után kaptam egy "Elnézést, viszlát" szöveget. Panaszkönyvbe írtam, legalább ne legyen nekik nyomtalan a dolog, bár valószínû az se ér sokat.

Leginkább azt kifogásolom, hogy abszolut nem volt náluk érvényben az "ártatlanság védelme", vagyis kész tényként könyvelték el, hogy loptam valamit. Mert megkérdeztem, hogy mitõl szólal meg az a szar, nem lehet, hogy valami baki.. erre aszonták, hogy az csak ugy nem szolal meg, csakis akkor, ha loptam. Aztán mégse lett igazuk! Miért kell ennyire erõszakosnak lenni? Ráadásul egy abszolut ártatlan, rendszeresen náluk vásárló egyénnel szemben??

Pénztárban meg görcsben állt a gyomrom, hogy most esetleg megint megszólal, és megint jön a 20 erõszakos tahó és visznek.. de szerencsére nem, bár láttam, hogy nagyon figyel a sok kékruhás muki, mint a kiéhezett vadállatok. No nem baj, többet nem vásárlok az Auchanban, a Csömöriben biztosan nem. Bár legközelebb tudom mit teszek, és bánom, hogy most nem tettem: Megvárom, amíg kihívják a rendõrséget, aztán majd meglássuk, hogy fognak örülni, mikor nem találnak semmit. :) Ezt kellett volna most is tennem, szerintem.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása