Mert ha nem zabálunk két pofára, lejár a határidõ. Adriennek az a bohó ötlete támad, hogy csak úgy lemegy a Tescóba és vesz sajtot, kirántani. Muhaha. Aki ilyen léha, az megérdemli a kis megalázást-csuklóztatást, mellékbüntetésként meg, ahogy említettük, gyakorolhatja a Parti Nagy-féle versenyevést. Alant a sztori, okulásul.

Érdekes történet ismét a Tesco áruházról. Az egyik nap 2006.04.05.-én úgy gondoltam megteszem a havi nagybevásárlást a lakhelyemhez közeli Tescoban (XIII.kerület Váci út) Barátnõmmel karöltve boldogan vetettük bele magunkat a vásárlásba. A fõ cél a sajt volt, mert a rántott sajt elkészítéséhez elengedhetetlen. Kiválasztottam a legkerekebb, viszonylag olcsó, és még nem agyonnyomott sajtot a pultról. (volt rajta árkód, és egy kedvezõ, alacsony ár) Elindultunk a kassza felé. Ott aztán hidegzuhanyként érintett a pénztáros hölgy következõ mondata: - Ezt a sajtot nem tudja elvinni, mert nem tudja a kódot leolvasni.

Kezdett a víz leverni...

Elmondtam neki, hogy szinte csak ezért jöttem a Tescoba. Válaszként pedig azt felelte, hogy: - Sajnálom, ezt a sajtot le kell mérni. Óriási! Ott álltam a kasszánál, minden kipakolva a szalagra, és még én rohangáljak a sajttal??? Még jó, hogy nem voltam egyedül, mert akkor ugrott volna a fantasztikusan elképzelt vacsorám. Rohanás vissza a sajtpulthoz. Ott lemérték, kaptam egy cimkét, amit rányaltak a sajtra. Rohanás vissza a kasszához, és csak akkor vettem észre, hogy a sajt új árat kapott. A kasszás nõ csak annyit mondott, hogy most elviszi ennyiért, vagy nem? Mondtam, hogy természetesen elviszem, hiszen ezért jöttem. Akárcsak a piacon, még jó, hogy nem kezdtünk el egymással alkudozni.

A kereskedelemben legjobb tudomásom szerint annyiért kell eladni a terméket, ami rá van írva, nem? Mikor hazaértem, akkor jobban szemügyre vettem az áldozatot. A cimkén ez állt: csomagolva: 06-04-05-én, fogyasztható:06-04-06-ig

Na ez már nem semmi... Egy nap alatt fogyasszad el a kilós sajtot?!