Elsõ pillantásra azoknak a kíváncsi, de gátlásos csajoknak találták ki Attila friss beszerzését, a smackónyalókát, akik próbaképpen szívesen lesmárolnák a barinõjüket, csak nem tudják, hogyan vessék fel a témát. Illetve azoknak a kamaszfiúknak, akik Háború és békényi szakirodalmat olvastak el a csõrözésrõl, de még mindig pánikba esnek egy elszabadult nyelv gondolatára. A céltárgy ugyanis egy kirúzsozott plasztikszáj mûanyag szájüreggel, amiben egy ki-be mozgatható cukornyelv rejlik.

A csókolózás romantikus zöngéit gyengíti ugyanakkor, hogy a kínai élelmiszeripari mérnökök libidóját dícsérõ termék második pillantásra még azokat is egy ijesztõ méretû csiklóval felszerelt mûpinára emlékezteti, akik sose láttak testközelbõl mûpinát. Szóval morbid az összkép, dehát nyilván ez is volt a cél, az ilyesmit az ember nem enni, hanem gyûjteménybe veszi vagy gyûjtõnek ajándékba, esetleg viccelés céljából.

Mi azért megkóstoltuk, mármint Hajni, aki állítása szerint rég nem csókolózott. Tanusíthatom, hogy külsõ szemlélõként igen mókás látvány, ahogy valaki megpróbálja magáévá tenni a smackónyalókát. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint a csókolózás, a mozgássor sokkal inkább utal akkor már orális szexre.

Hajni ezt keresetlenebbóül fogalmazta meg: "Egyáltalán nem olyan, mint csókolózni. Inkább olyan, mint leszopni egy kicsi nyalókát." Sose volt még ilyen jó kicsi nyalókának lenni. Hajni még azt is megjegyezte, hogy maga a cukornyelv nem is olyan rossz, sõt ehetõ (nyalható), csakhogy lehetetlen kienni a helyérõl.

Szóval ne ezen gyakorolják az elsõ hódítást, de munkatársaik szórakoztatására bõven megteszi, sõt.