Az élet kegyetlen, az ügyfelek vére pedig sötét és sûrû, ezért aztán nem okoz komolyabb meglepetést, hogy a biztosítók jobban szeretik a friss húsokat, mint azokat, akik épp felmondanák a kötelezõt, mint Ádám:
Besétáltam az UNIQA Biztosító központi ügyfélszolgálati irodájába és gépjármû kötelezõ biztosítás váltásról lévén szó az info pultnál kiválasztottam a "Felmondás" menüpontot. Úgy kb. fél óra várakozás után bejött egy ügyfél (az info pult mellett álltam) és a "2007-es új kötelezõ biztosítás árajánlat kalkuláció" menüt kiválasztotta. Nem telt bele fél perc és máris az ügyfélszolgálatos hölgynél találta magát. Ezen felbuzdulva én is rögtön ugyanazon menüpontot választva kértem egy új sorszámot. Mit ad isten két perc múlva szólítottak.
Tanulság: Ha biztosítást szeretnénk felmondani, ne a "Felmondás" menüpontot válasszuk, mert hülyének nézik az embert és indokolatlanul várakoztatnak (ugyanazok az ügyintézõk csinálnak mindent). Valószínûleg úgy van beállítva a rendszer (ONLINET), hogy aki felmondani szeretne, eleve plussz fél óra várakozással kell számoljon. Ugyhogy ha valaki fel akarja mondani a szerzõdését, bátran kérjen árajnánlatot! Nem bánja meg.
Remélem tanulságos történetem hosszú perceket sprórol majd meg a naiv ügyfeleknek.
dinulina (törölt) 2008.05.06. 13:32:38
Persze a biztosítók általában sok sok pénzről beszélnek, de el kell hogy áruljam engem nem a pénz motivált. Egyrészt, mert a sok sok pénz nem jön a semmiből, másrészt meg csak egy korrekt munkára vágytam korrekt fizetéssel. Szóval a „pénz” szóval engem nem igen tudtak „elnyerni”. Talán ez is volt a szerencsém. Ahol sok pénzt emlegetnek, az nekem bűzlik, mint a budi ajtó. Az állásinterjún szó volt, arról, hogy azért engedheti meg a cég, hogy alkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatja az üzletkötőit, mert hát egy hatalmas cégcsoport és mi ez neki…. az alkalmazotti jogviszony. Ehhez képest még másolópapírt sem kaptunk a jól felszerelt irodában. Szó volt még az önkéntes nyugdíjpénztári tagságról is, de erről a későbbiekben többet nem hallottam, beetetésnek ez sem utolsó.
Március 10.-ével el is kezdődött a kéthetes betanítás időszaka. A fiókvezető szerint ez egy több százezer forintot érő tanfolyam, szóval csókolhatnánk a cég nem létező sejhaját, hogy ingyen részt vehettünk a betanításon. (Megjegyzem, ha egy fillért is elkértek volna, a sok munkanélküli nem kezdett volna bele a buliba, a tankönyvekért 5000 Ft-ot ki is fizettünk.) Egyébként nem OKJ-s képzés volt, szóval sehol nem tudom hasznát venni a szép kerek pecsétes papírnak, amit a vizsga után állítottak ki nekünk. Remélem azóta a papíriparban újrahasznosították a jó minőségű papíralapanyagot, legyen valami haszna is…
Nagyon sok nagyszerű és nagyszívű emberrel jártam a tanfolyamra és jó volt velük tölteni azt az időszakot, amit ennél a „szuper” cégnél eltöltöttem.
A furcsaságok ott kezdődtek, mikor vizsga után elkezdtük a munkát. Valahogy nem így képzeltem. Más dolgunk nem is volt csak telefonálni. Most telefon marketingesnek jelentkeztem vagy mi a frász? Ha valamit kurvára utálok, akkor az a telefonálás. Főleg, ha tudom, hogy munkaközben zavarom, zaklatom az embereket. Ráadásul nagy a konkurencia és a verseny a biztosítók körében, szóval nehéz bárkinek is elnyerni az érdeklődését.
Na meg az emberek nem hülyék. Na nehogy már elhiggyék, hogy én vagyok a Samaritánus és be akarom őket biztosítani. Főleg, ha két-három másik biztosító is hívogatja őket.
Nem annyira jó lelkű ez a szakma, hogy ezt bárki el is higgye. A jutalékom a lényeg, hiszen ebből élek.
Én például olyan vagyok, hogy ha szükségem van valamire, akkor elmegyek az adott ügyfélszolgálatra és intézkedem…Általában ez a tendencia másokkal is.
Na hát a következő bibi, ami eléggé gennyesedni kezdett az az volt, hogy minden reggel 9-10.30-ig agykontrolt kellett hallgatnunk a tárgyalóban. Ami egyébként egy tök jó dolog. Nekem is sikerült már meditálással megszabadulnom hatalmas feszültségektől, szóval ez alapvetően jó dolog. Egészen addig, míg arra nem használják, hogy embereket programozzanak be!
Hogy mit hallgattunk? Mi vagyunk a felelősek! Csak mi vagyunk a felelősek, hogy mit sikerül elérnünk. Ha nem jó a fizunk, akkor az azt jelenti, hogy nem dolgoztunk rendesen, nem adtuk bele magunkat 100%-ig…. Szóval ez a szuper biztosító társaság semmiért nem vállalja a felelősséget, nincs kapaszkodó, nincs alapbér, nincs egy fix összeg, amit megkeresünk, csak a jutalékunk, amit egy egy megkötött szerződés után kapunk, ha valóban meg is kapjuk.
A munka egyelőre abból állt, hogy telefonálgattunk és kedves, aranyos színészkedést eljátszottunk a telefonba, hátha a nagy számok törvénye alapján valaki becumiz egy találkozót velünk.
Szóval sok kemény munka! Mi vagyunk a felelősek! Mi vagyunk a legjobbak! Hiszem, hogy én vagyok a legjobb, és csak én vagyok felelős! Én határozom meg, hogy mennyit akarok keresni…
Ezt egy darabig én is elhittem, csak egy idő után már gyanús lett, vagyis ilyen isteni szikraszerű jelzések további büdös szagokat szimatoltattak velem.
Azt mondta a mentorunk, hogy április 1-je és 15-e között lehet megkötni a munkaszerződést. Mondjuk én már 1-jén haptákban álltam az irataimmal a munkaügyi központból is kijelentkeztem, de hát még sehol semmi. A területi igazgató azon a héten nem ért rá érdekes módon aláírni a szerződéseket. No se baj… nem túl korrekt de nem is csináltam ügyet ebből.
Azt a nagy emberi megbecsülést sem kaptuk meg, én legalábbis azt a kritikát kaptam az egyik vezetőtől, hogy rá nézésre ő sem kötne velem üzletet. Ezt vihogva mondta. Néztem is, hogy mi a baja? Mit beszél ez hozzám? Hozzá sem szoltam és elkezdett nekem papolni, hogy ő kivel milyen felmérést csinált és ő kikéri magának ő nem ügynök, hanem ületkötő...stb
Biztos idegileg nem túl stabil a nő...csak erre tudtam gondolni..Ugyan ez a vezető megjegyezte az egyik társamnak, hogy ne hivogassa ebédelni az XY-t, mert nem egy vezetőhöz tartoznak. Szóval itt a vezetők között is valami versengés szerű lehetett, ha a másik csoportbeli kollégánkhoz hozzá sem szolhattunk.
Na de eljött a következő hét és a területi igazgató végre méltóztatott minket fogadni. A munkaügyis hölgy, aki egyébként totál szimpatikus, talpraesett hölgyemény futószalagon készítette a szerződéseket és a belépéshez szükséges adminisztrációt. Se időnk, se lehetőségünk nem volt elolvasni, csak gyorsan átfutottuk, hogy mi is van a munkaszerződésünkben. Leellenőriztük, hogy az adataink stimmelnek-e és aláírtuk.
Szemet szúrt, hogy egy rakás nyilatkozatot alá kellett írnunk, ami nem egyezett a valósággal. Mondjuk, hogy a munkaszerződés megkötését megelőzően nem végeztünk munkát a cégnél. Már harmadik hete ott dolgoztunk, és ilyet kell aláírnunk? Miért? Miért kellett ezt aláírni? Na hát nem akartam én lenni az, aki már itt elkezd szimatolni, meg hát erre a pillanatra vártunk, hogy végre a munkanélküli státuszunknak búcsút inthessünk.
Ezt követően Ő Hatalmassága a területi vezető még meginterjúztatott minket, mert hát lehet, hogy valaki még sem szimpatikus neki és akkor nem írja alá a munkaszerződését. Ismétlem, már három hete ott dolgoztunk! Na de ilyen nem történt, a felség mindenki lelkét elfogadta és elnyelte.
Hivatalosan is elkezdhettük a munkát, de fogalmunk nem volt arról, hogy kinek és milyen feltételekkel adtuk el a lelkünk, hiszen a munkaszerződést nem kaptuk meg!!
Továbbra is agykontrollal kezdtük a munkát, bár ez a pozitív lelki beállítottság már nagyon nem jött össze, hiszen sokaknak piszkálta az orrát egy-két dolog. Talán még én voltam a legvaksibb, leghatározottabb, a legelkötelezettebb. Én már terveztem, hogy befektetek egy laptopba, meg ebbe abba…szóval a marketing, meg az önmenedzselés gondolatai nálam komolyan beindultak már a kezdetek kezdetén.
Talán hülyének is néztek a friss üzletkötő társaim :D
Aztán eljött az április 10.! Fizetés nap a korábban belépő üzletkötőknek! Húú füleltünk is, hogy juj de sok pénz került itt most kiosztásra. De csak szomorú, csalódott arcokat láttunk. Az nap senkinek nem volt kedve fel venni a telefont, vagy megmozdulni, hogy a munka látszatát keltse. Elhangzott valami 30.000 ft, aztán 50.000Ft…füleltünk is hogy húú 130ezer foriiint, juuuj, vagy 230 ezer? Vagy mennyi az a harminccal végződő?? Na hát rákérdeztünk az feketén fehéren 30.000Ft volt egy olyan üzletkötő fizetése, aki már két éve ott dolgozik. Az 50.000Ft-ot is jól hallottuk, az nem 150 nem 250 ezer, hanem 50ezerke forint. Ebből hogy lehet megélni??? Hogy a jó büdös életbe lehet 30.000Ft-ból megélni?
Na ekkor már tényleg szakadozott a madzag!
A szerződés aláírását követően egy hét múlva az asztalunkra téve megkaptuk a szerződést. Szóval csak egy hét múlva volt lehetőségünk átolvasni. Hát furcsálltuk is ami benne volt. Nem csak én néztem, hogy hol vagyok…
A jutalék visszaírásról esett már pár szó, de nem olyan mértékben, mint a sok sok pénzről és az elénk kitűzött célokról és a sok jó dologról. Nos amit aláírtunk, annak kb ¾ része arról szólt, hogy mi csak előleg jutalékot kapunk, azt tőlünk bármikor visszaírhatják, függetlenül attól, hogy mi még ott dolgozunk-e vagy sem.
Egyébként jutalék visszaírás, akkor van, ha valamelyik ügyfelem felbontja a velem kötött szerződését. Na de lehet az akár több százezres jutalék visszaírás is! Persze egyébként akkor írnak vissza jutalékot, amikor akarnak. Olvastam erről a cégről eleget, már bármit elhiszek róla.
Az nap, oylan ügyfeleket kellett hívogatnunk, akiknek már van lakásbiztosításuk, csak jó lenne ha átdolgoznánk a szerződésüket, mert arra duplajutalékot kapunk. Persze ezt nekik nem szabad tudniuk, hogy mi ezért keressük fel őket. Szépen elkellett mondanunk a kedves betanult szövegünket. „ Jó napot kívánok! Engem ért a az a nagy megtiszteltetés, hogy az Öön szerződéseit kezeljem és ezért szeretnék egy időpontot egyeztetni önnel, hogy bemutatkozhassam és az adatokat egyezethessük!”
Persze valahogy véletlen olyan listát kaptam, amit már az előző héten valaki végighívogatott, szóval az emberek jól elküldtek a fenébe. Tudták, hogy mi miatt hívom őket. Hát kellemetlen volt, hogy valaki előttem már ugyan ezt a szöveget elmondta, de hát végül is nem írtam le magam, mert az én nevem nem jegyezték meg, ellenben a biztosító társaság minősítette magát.
Még aznap, szintén isteni jelzésként, egy volt csapattársunkkal találkoztam, aki a vizsgát követően ki is lépett, nem szándékozott szerződést kötni. Elmondta, hogy olyan behajtó cégnél kapott munkát, ahol azzal foglalkoznak, hogy az üzletkötők jutalék visszaírásait hajtják be. Több százezer forint és milliós összeg is szerepel a listán. ING, Generali, Allianz…az összes biztosító behajtási megbízása szerepelt a listán.
Na ez pont elég volt, hogy szakadjon az egyébként is bizalomtól mentes cérnaszál!
Másnap, mikor már a harmadik emberrel beszéltem, hogy senki nem érti a szerződés tartalmát, fogtam magam, hazaugrottam a munkaszerződésért és elhatároztam, hogy én most elmegyek a kedves területi vezető őfelségéhez, vagy a munkaügyishez, hogy mondják el hogy mit jelent az , amit mi aláírtunk, mert bizalmunk nincs a közvetlen feletteseink felé.
Hát erre nem volt lehetőség, meg bele is gondoltam, hogy nem túl jó ötlet beugrani a pirannyás medencébe. Közben egy társamon keresztül, már hívott a mentorom, hogy hol vagyok, hát nem tudom, neki miért nem volt arca felhívni és megkérdezni, hogy hol vagyok vele ellentétben őszintébben adagoltam volna a tényeket.
Na de sor került erre is, mikor már visszamentem az irodába és a telefonban közölte velem, hogy most azonnal menjek haza, és ne beszéljek senkivel, mert ez egy hatalmas tévedés és nem lenne jó, ha ilyeneket terjesztenék az új üzletkötők között, mert nagyon megharagszik rám.
Nem tudom, mire gondolt, hogy én mit terjeszthetek? Ezt nem nagyon értettem…
Csak nem valamit kiszimatoltam? Vagy kijöttem a rózsaszín ködből, amit az agykontrollal akartak elérni? Természetesen még én kértem, hogy ne haragudjon, soha nem okoznék neki kellemetlenséget.
Na de a szemétség még csak most jön!! Eljött a másnap reggel. Általában 9kor kezdtük a munkát, de nekem fél 8ra kellett bemennem, hogy senki mással ne találkozzak, ne mondjak senkinek semmit, csak tünjek el.
Hogy én mi fejmosást kaptam a vezetőségtől! Na hát csillagokat láttam!
Én arra gondoltam, hogy egy-egy Merci csoki kíséretében szépen felmondok és elköszönök, megköszönöm a nagy semmit…
Szóval totál humánusan képzeltem el a felmondásomat, hiszen próbaidő alatt, bármikor indoklás nélkül „el lehet hagyni a házat”.
Természetesen korrekten elmondtam a felmondásom okát, a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát. Ráadásul nagyon jó emberismerők, olyan vérszívó félék eszembe sem jutott, hogy én bármin is szépítek és valami más ürüggyel, akarok felmondani.
Elmondtam szépen, hogy miért mondok fel. A szerződés miatt, a telefonálgatás miatt a bizalmatlanság miatt.
Eddig nagy szeretettel körbevettek, és ezt a szeretet nagyon jól is esett, hiszen több mint egy hónapja nem láttam a családom, nem láttam anyukám.
Na ezek most szét akartak tépni. Mint két oroszlán egy szerencsétlen nyúlra, rám vetették magukat. Kifordultak magukból, a nagy szeretet és törődés eltűnt, megmutatták az igazi arcukat. Kiforgatták a szavaim, bármint mondtam, azt kimagyarázták, vagy átmagyarázták, átértelmezték. Szemebe hazudtak, és totál hülyének néztek.
Az a két nagyszerű ember, akikre eddig felnéztem és a szívembe zártam, úgy alacsonyodtak le előttem és süllyedtek a föld alá, a földnek is a legmélyebb pontjába, a jó nagy forróságba, hogy majdnem elájultam a sokktól!
Minden szavukkal, mondatukkal lealacsonyítottak. Főleg a kedves fiókvezető asszony célja az volt, hogy megtörjön, megalázzon, és hatalmas bűntudatot keltsen bennem, hogy én fel akarok mondani ezekkel az indokokkal.
Na majdnem a vizsgaanyagot kikérdezték tőlem. Követelőztek! Mondjak neveket!
Milyen neveket basszus? Egyébként nem magyarázkodtak, hanem csak követelőztek!
Szóval csak az derült ki, hogy nekem tudnom kellett volna, hogy mit írok alá. Tisztára „próbálták” mosni magukat, vagy inkább úgy gondolták, hogy jó ők akkor most már tiszták és ők bizony mindenről tájékoztattak.
Tiszta jó szándékból kértem a fiókvezető asszonyt, hogy akkor mondja el a többieknek is, hogy mi van a szerződésben, mert senki nem érti. Erre a válasz az volt, hogy én ne mondjam meg neki, hogy mit csináljon, mert ő tudja , hogy mit kell csinálnia és én nem tettem le semmit az asztalra, hogy megmondjam, hogy mit csináljon.
Szóval ilyen irányba terelte el a valódi problémáról a hangsúlyt. Aztán azt állította, hogy rágalmazom a céget. Na már akkor totál kész voltam, hogy jó ég, tényleg végig kell ezt hallgatnom?
És a legjobb!!
Megkérdezte, hogy vallásos vagyok-e? Válaszoltam, hogy igen. Erre azt mondta nekem, hogy látod látod és mégis megítélsz másokat. PFFF mondanom kellett volna, hogy a hatalom meg a pénzisten imádata miatt legalább nem kell elszámolnom…meg különben is mi köze hozzá, hogy vallásos vagyok e vagy sem? Mindenki a maga bűneivel foglalkozzon… Én csak fel akartam mondani! Szóval mindent bevetett, hogy lelkiismeret furdalást keltsen bennem.
Megemlítettem neki, hogy volt mikor azt számoltuk, hogy ki hány álláshirdetést látott az előző nap, mert égen földön hirdeti magát a cég. Ebből az derül ki, hogy ez nem túl stabil munkahely, itt az emberek csak jönnek, mennek. Erre már a kedves fiókvezető asszony sem tudott mit mondani, igen itt az emberek jönnek mennek…
Természetesen az alacsony fizetésekre azt mondta, hogy ők azok az üzletkötők, akik nem dolgoznak. Nem tudom, jól esne-e nekik hallani, hogy hogy vannak minősítve.
Tudjátok! Az agykontrol! Én vagyok felelős mindenért! Az cég semmiért nem felelős! Persze volt, hogy elmosolyodtam, mert már annyira hülyének néztek, én meg nem ettem meg másodjára ezt a samaritánus szöveget. Ekkor persze rám szólt a mentorom, hogy miért mosolygok. Na pont ez volt a célom, hogy rám szóljon! Hogy lebukott, hogy minden mozdulatomat leste! ! Jaj nagyon jó emberismerők és nagyon jó színészek!
Na mikor már kellőképpen összetörtek, és sokkos állapotba kerültem és már erőm sem volt a kiutat keresni a fertőből, akkor elővették a kiléptető papírokat, hogy végre túl legyünk ezen a picinyke kellemetlenségen.
Volt egy papír, ahol meg kellett indokolni a kilépésem okát. Na én hülye, itt voltam a nem őszinte. Ide kellett volna igazán őszintén leírni, A-tól Z-ig, hogy kik is ezek a „nagyszerű emberek”.
De inkább azt mondtam, hogy végül is odaírhatjuk, hogy találtam más munkát, ami részben igaz is volt, mert voltam egy állásinterjún de csak ennyi történt.
Ekkor megint én voltam, akinek el kellett süllyednie, hogy ők munkát adnak és én közben munkát keresek, ennyire nem voltam korrekt velük!!! Egyébként egy fillért nem kerestem, szóval...
Jaj annyira szaladtam volna ki, messze ezektől, basszus ezek minden ember ekkora semminek néznek, vagy csak én lettem ilyen hülyének kikiáltva?? !!!
És a konklúzió?
Az az igazság, hogy a legjobb védekezés a támadás, ezt kedves ismerősömtől tanultam meg. Tudták nagyon jól, hogy igazam van és ezért estek nekem, hogy jó kicsire összenyomorgassanak, hogy bűntudatot okozzanak. Nem én voltam az első , aki ezek miatt az okok miatt lépett ki és nem is az utolsó.
Minden szavukkal, mondatukkal bűntudatott akartak okozni. Ez is egy színjáték volt, egy taktika, mint az is, ahogy a sok sok pénz emlegetésével mézesmadzaggal magukhoz vonzzák a pénztelen munkakeresőket.
Az is színjáték volt, ahogy az agykontrollal manipuláltak minket, ahogy a nagy szeretettel körbevettek.
Aki ki akar lépni, annak el kell viselni ezt a „kiléptető” tortúrát is. Ez valami szertartás lehet, de mindenképp jól megtervezett és tudatos megalázás. Vagy valamiféle ócska marketing fogás? Azt gondolják, ha összetörnek, és bűntudatot keltenek bennem, akkor nem beszélek róluk mindenkinek? Ők tényleg ennyire hülyék?
Persze az utolsó búcsúmondataimban elmondtam, hogy tudomásul veszem a munkaszerződésekben leírtakat, gazdasági hátrányt nem fogok okozni senkinek és a cég rosszhírét, nem terjesztem. Épp ezért nem írtam le neveket. Én korrekt vagyok. Az emberek meg nem hülyék, csak könnyű őket manipulálni. Sajnos ilyen országban és ilyen világban élünk.
Egyébként jutalékot nem kaptam, egy fillért sem, de ha kaptam volna, akkor is visszadobtam volna nekik. Hiszen a szerződés alapján azt bármikor visszavehetik tőlem. Akkor köszi inkább nem kell...