Tékozló Homár

Kizárták a taxikat Ferihegy 2-rõl

2006.12.08. 11:07 | jackyll | komment

Folytatódik a hajhúzogatósdi a reptéren. A Budapest Airport legújabban úgy próbálja ellehetetleníteni a velük nem szerzõdött taxisokat, hogy a kettes terminál külsõ, parkolókörérõl egy nemlétezõ kresztáblával tiltotta ki õket.

"A belsõ körön, a város ötezer taxija részére, a reptér nagyvonalúan, kétszer két helyet biztosított utasfelvétel céljából. Ez a két hely természetesen kevés, tehát, az oda be nem férõ kollégáknak köröznie kell, amíg a jószerencse úgy hozza, hogy beférnek a számukra biztosított helyre, vagy megtalálja õket az utasuk, valami véletlen folyamán, menet közben.

"Ennél is nehezebb helyzetben van az a kolléga, akinek a jószerencse olyan megrendelõt juttatott, akiért be kell menni, a terminál épületébe. A "Rendelt Taxi" táblánál, az autót bezárni, és otthagyni szigorúan tilos. Ezért, az élelmes, és szerencsés taxisok, a fizetõ parkolóban szokták letenni az autójukat, és onnan sétálnak be kis tábláikkal, a fáradtan, sok csomaggal érkezõ utasukért. Az új tábla ebben akadályozza meg õket. Mostantól, majd megáll, az alsó parkolóban, ami több száz méterre, és rengeteg lépcsõfokra van a terminál épületétõl, és lecipeli a kedves utast bõröndöstül, az autóhoz!"
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása