Tékozló Homár

A fõosztályvezetõ úr inkább nem ad szocpolt

2007.02.26. 08:57 | mvmv | 1 komment

Balázsnak a HVB Jelzálogbankban azért nem adnak lakásépítési támogatást, mert csak ötven százalékban tulajdonos abban a ingatlanban, amire szocpolt igényelt. A Kormányhatározat szerint jogosult, de a bank fõosztályvezetõje ezt nem tudja. A hatályos szabályokkal ellentétben úgy döntött, hogy a féltulajdonos, nem tulajdonos.

Kedves Homár, Lakásépítési támogatást (szocpol) szerettem volna igénybevenni újszülött gyermekem után, de meghökkentõ hozzáállásba ütköztem a lebonyolítást intézõ hitelintézet (jelen esetben a HVB Jelzálogbank (jelenleg már Unicredit) jóvoltából.

3 évvel ezelõtt vásároltuk meg új építésû lakásunkat, szülõi segítséggel, melynek eredményeképpen édesapám és én 50-50% tulajdoni részt szereztünk. A lakásba feleségemmel együtt beköltöztünk, és szépen fizettük a részleteket. Tavaly decemberben megszületett az elsõ gyermekünk, és így lehetõség nyílt a lakásépítési támogatás (közismert nevén szocpol) utólagos érvényesítésére. Valamennyi szükséges papírral (ez egy külön sztori lehetne, de most hagyjuk) felkerestem a bankot, ahol befogadták a kérelmemet. Ezek után néhány héttel kaptam egy egysoros, levelet, mely szerint kérelmemet elutasították, aláírás, dátum. Indoklás nincs.
Elkezdtem keresni a probléma okát. A lakástámogatásokat a 12/2001. Kormányhatározat szabályozza, ebben megtalálható, hogy a hitelintézet jogosult (kvázi hatóságként) vizsgálni a kérelem jogosságát, és dönteni. Többszöri átolvasás után sem találtam semmit, ami miatt elutasíthattak volna, így felhívtam a bankot. Kedves ügyintézõ hölgy közölte, hogy az elutasítás oka a tulajdoni hányad, mivel õk csak akkor fogadják el a kérelmet, ha 100%-ban tulajdonos vagyok (lássuk be, ez azért kevésbé életszerû, elég csak a házastársak közti megosztásra gondolni). Hiába közöltem, hogy a vonatkozó Kormányrendelet egyetlen helyen említ bármit is az elvárt tulajdoni hányadra vonatkozóan (az is kizárólag a jelzáloglevéllel támogatott konstrukcióra vonatkozik – min. 50%), a szocpol kapcsán nincs semmilyen elvárás nem engedtek. A szóbeli indoklás a következõ volt: „H. Attila fõosztályvezetõ úr úgy rendelkezett, hogy 50%-ra soha nem adunk szocpolt”. Ez egy kicsit fájt.

Tehát egy hitelintézet megteheti, hogy sajátosan értelmezett, és a vonatkozó jogszabálynál szûkebb feltételekkel ítél, vagy utasít el kérelmeket indoklás nélkül? Én jogalkalmazói gyakorlatban ilyet még nem láttam. Most hetek óta azon könyörgöm nekik, hogy adjanak ki nekem egy írásbeli indoklást az elutasítás okáról, hogy tovább tudjak lépni, akár jogi útra terelhessem az ügyet. Persze egyelõre csak húzzák-halasztják az ügyet. Abszolút nem értem, hogy miért kell ilyen (számomra nem csupán felháborító, de jogszerûtlennek is tûnõ) hozzáállást tanúsítani. A fõosztályvezetõ úr természetesen mindig elérhetetlen, a döntéseket elõkészítõket kerek perec megmondták, hogy nem kapcsolhatják, mezei ügyfél velük nem érintkezhet, az ügyintézõk meg csak az eredményeket látják. Patthelyzet. Vagy inkább vicc?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Secnir 2008.01.07. 18:21:31

személyes megkeresést ajánlok, és az osztályvezetésre alkalmas urat egyúttal villamos áram vezetésére is alkalmassá tenni.
süti beállítások módosítása