http://index.hu/politika/belfold/vizitdij0216/ http://index.hu/politika/belfold/lev6315/ http://index.hu/politika/belfold/viz3053/

Ugyanilyen gondosan elolvastam a vonatkozó jogszabályokat is, hogy értsem a rendszert, és így fölkészülve nekivágtunk a Budai Meddõségi Centrumnak.

1. lépés: beutalót szerezni a háziorvostól. A meddõségi vizsgálatok szükségképpen a pár mindkét tagjára kiterjednek, ezért az látszott logikusnak, ha önállóan (külön-külön) elzarándokolunk a magunk dokijához beutalóért, de erre végül nem volt szükség. Felhomályosítottak, hogy a folyamathoz elegendõ a nõ (jelen esetben szerény személyem) számára kiállított beutaló, függetlenül attól, hogy nem egyezik a nevünk, lakcímünk, háziorvosunk. Hja, a nem-hagyományos családmodellek terjedése.

2. lépés: bejelentkezés a meddõségi centrumba telefonon. Két és fél hónappal késõbbre kapunk idõpontot, addig is boldog gyereknemzési kísérletekkel múlatjuk az idõt.

3. lépés: életünk elsõ vizitdíjának megfizetése. A János kórház (egyesek szerint Szent) több helyszínén is intézhetõ, nem csak a portán. A sor kilóg az utcára, bent az iroda ajtaján hatalmas betûkkel kiírva, hogy egyszerre csak egy személy tartózkodhat a kasszáknál. De két ablakocska van, ezért folyton folyvást kiszól egy ingerült hang, hogy tessék jönni. Mindenki zavarban van, hiszen világosan megmondták, hogy egyszerre csak egy – és ez érthetõ is: méltóság, magánügy, titok -, ehhez képest mégis két delikvens igyekszik egymás mellett elmagyarázni miért jött. Kénytelenül megtudom tehát, hogy végbéltükrözésre, gombátlanításra, ciszta-eltávolításra, cserébe ugyanõk megtudják rólam, hogy meddõ vagyok/vagyunk. A csak az én nevemre szóló beutaló valóban nem okoz gondot, mindketten befizethetjük a vizitdíjat. Ha a mamámat is magammal hozom, nyilván neki is fizetnie kellene.

4. lépés: pontban 11.15-kor megjelenünk a meddõségi centrum recepcióján, gondolván, azért adnak negyedórás idõközönkénti idõpontot, hogy ne kelljen sokat várnunk, de nem így van, a sor itt is kilóg az utcára. Kicsivel több mint két órával késõbb kerülünk sorra, addig felváltva rohangálunk le a parkolóhoz etetni az automatát.

5. lépés: adatfelvétel. Ez pulton át történik, tehát az ott várakozó uszkve 120 ember mindegyike jól hallhatta az összes lényeges adatunkat, beleértve az utolsó menstruációm idõpontját. Cserébe én is gond nélkül elolvashatom a pulton heverõ dossziékon szereplõ magánadatokat (név, lakcím, születési idõ, anyja neve, testsúly). Ombudsmant akarok, intim teret és számítógéphasználatot. Odaadjuk a vizitdíj megfizetését igazoló cetliket, az egyiket lepecsételi és visszaadja, a másikat hozzátûzi a dossziéhoz.

6. lépés: találkozás az orvossal. Ez már szerencsére egy félreesõ szobában történik csendes magányban és csupán 40 percet kell várnunk rá. Végigkérdezi ugyanazokat a kérdéseket, amiket már egyszer megválaszoltunk és néhány relevánsabbat is. A válaszokat legépeli, úgy értem írógéppel papírra, holott a gyógyszerallergiám, eddigi mûtéteim stb. könnyen követhetõ lenne egy számítógépes adatbázisban, ha lenne. Vizsgálat vagy ilyesmi nem történik, tulajdonképpen ránk sem néz. A formanyomtatvány kitöltéséhez elegendõ lenne valaki az adminisztrátorok közül, sõt, magam is ki tudnám tölteni, sõt, akár online. (Ezzel, idõt, pénzt, szaktudásunk spórolnánk.)

7. lépés: vissza a pulthoz menetrendért. Utasításokat kapunk arra nézve melyikünknek mikor milyen vizsgálaton kell megjelennie és – szemben a hírekkel http://index.hu/politika/belfold/lev6315 - azt tanácsolja, vegyük meg elõre a szükséges mennyiségû utalványt. Nekem hármat, a páromnak kettõt. Biztosan érvényes lesz? Persze, biztosan. Év végéig kell fölhasználni. Lefénymásolja nekünk az én háziorvosi beutalómat, hogy tudjuk igazolni a jogosultságot.

8. lépés: további utalványok beszerzése. Vissza a kicsi irodába, újabb sor, újabb akaratlan látlelet vadidegenek egészségi állapotáról. A tájékoztató tábla mellett, alatt és fölött hatalmas betûkkel, hogy készpénzzel és kártyával is lehet fizetni, ennek megörülök, mert az összes aprónkat megetettük a parkolóautomatával. Sorra kerülvén bejelentem igényemet 5 darab utalványra a fenti bontásban, a nõ õrjöng. Õ nem ad ki egyszerre többet. Kérem mutassa meg, mi tiltja ezt, erre fújtatva mégis belemegy és körmölni kezd.

Segítõkészen odanyújtom neki az elõzõ cetliket, arról könnyebb leírni az adatokat, mire kiabálni kezd, hogy õ azt nem tudja elolvasni. Bûnös kollégája tõle 20 centire ül, bennem pedig megint ágaskodik a kérdés, mi a frászért kell ezt kézzel írni, miért nem lehet PC-t használni. Ha nekik gond elolvasni, vélhetõen az lesz másnak is, akkor meg hogyan ellenõrzik, hogyan viszik gépre az adatokat, hogyan készülhet ebbõl statisztika, kimutatás, egyáltalán. A békesség kedvéért felajánlom, hogy lediktálom, de nem reagál, csak ír veszettül és véletlenül veszem csak észre, hogy hozzám is a párom címét kezdi felvezetni. Közbeavatkozom, mire megint leüvölti a hajat is a fejemrõl, hogy miért nem szólok. Szóltam. Azonkívül nem látom, mikor mit körmölget melyik rubrikába. Ezen a ponton jelzem, hogy kártyával kívánok fizetni, erre õ felrobban, és azt süvölti, hogy arról szó sem lehet. De miért nem, így én, hiszen ki van írva. Mert azt neki egyesével kell lehúznia (!) és erre neki nincs ideje. Miután nincs már nálam annyi cash, kompromisszumként összeguberálok 1200 forintot, a fennmaradó egyet pedig kártyával fizetem. Jó, de csak a saját utalványomat fizethetem így, a páromét nem (!), megegyezünk.

9. lépés: fizetés kártyával. A folyamat egy darabig úgy megy, mint más rendes helyen. Lehúz, cetli kikunkorodik, aláír. De ezzel nincs ám vége. Dúlva-fúlva elõvesz egy hatalmas iktatókönyvet, abba beleírja – kézzel - a nevem, TB -számom, lakcímem, bankkártyám számát, a dátumot, az utalvány sorszámát, talán még a személyigazolványom számát. Van olyan lassú a folyamat, hogy gond nélkül elolvassam bárki bármilyen adatát, aki elõttem volt merész kártyával fizetni. Aztán tûzköd, elismervényt ad, aláírat, mindez hosszú percekig tart és elég bonyolultnak meg fölöslegesnek látszik. Na de adatvédelem? Hát minek az? Én ugyan nem szeretem, ha érzékeny adataimat egy helyen, méghozzá elégtelenül védett helyen (konkrétan egy nagy iktatókönyvben) tárolják, de már nagyon szeretnék szabadulni, így nem szólok. Úgysem tehetek semmit. De legalább megértem miért borult ki a szerencsétlen, hogy mind az öt utalványt kártyával akartam fizetni. Azt viszont nem, miért kell egyesével lehúzogatni. (Vicces is lenne, ha egy boltban nem egy összegben, hanem tételenként szórakoznánk egy púposra rakott kosár tartalmával.) És a kórházi napok után fizetett díjat is háromszáz forintonként könyvelik vajon? Egyesével mind a húsz napot? Továbbgondolva nyilván az sem lehet egy egyszerû menet, ha valakirõl késõbb kiderül, hogy mentességet élvez és vissza kell neki téríteni a vizitdíjat. Vajon készpénzben adják? Vagy átutalják? Kínzó kérdések. Másik megoldás: nem kell kiírni, hogy elfogadnak bankkártyát. 10. lépés: a kaland összesen 5 órát vett el az élünkbõl anélkül, hogy bármi érdemi történt volna velünk, netán születendõ gyermekeinkkel. Hazafelé elgondolkodunk az örökbefogadásról és az emigrációról.