Tékozló Homár

Ábrándos naivügyfél és a morális válság

2007.06.07. 10:54 | jackyll | komment
Nagy örömünkre szolgál, hogy posztjaink között köszönthetjük a hét Petőfi-díjas naivügyfelének kalandját. A szebb világról álmodó fifuszfc ellopott biciklije ügyében járt a rendőrségen, ahol megdöbbentő morális állapotokat tapasztalt:
Egy piti ügy következik, piti rendőrökkel. A tavasz közeledtével eszembe jutott, hogy érdemes lenne az albérlet és a Közgáz közötti távolságot a félévből hátralévő időben biciklivel megtenni, mert úgy gyorsabb, mint gyalog (a tömegközlekedés az esetemben nem jelent jó megoldást, mert több ideig tart a gyaloglásnál), kényelmesebb is, meg az ember erasmusos diákként Nyugaton rászokott erre. Így is lett. Egészen máig, amikor is 10 éves, ámde jó állapotú (többször felújított) bringámat ellopták az egyetem elől. Ez van. Gondoltam, teszek feljelentést, mert bár keresni úgysem fogják, de legalább rontom a statisztikát (hátha vki felfigyel rá), meg hát ugye azért fizetjük az áfát meg az szja-t (mert az ember néha dolgozik is egyetem mellett), hogy abból majd az állam közjavakat (pl.közbiztonságot) tudjon előállítani. Igen, felháborító, de ezt így tanítják az egyetemen (persze lehet, hogy az élet másról szól).

No, bemegyek a rendőrségre, az ajtóban cigiző fiatal recepciós-rendőrnő szépen mosolyog, mikor elmondom neki a bánatomat (gondolom, nem flörtölni akart), és leültet. Kis várakozás után sorra kerülök, az illetékes rendőr kedves velem, mindketten tudjuk, mi lesz az ügy lefolyása (persze az nem biztos, hogy ő tudja, hogy én tudom, ezt hívják információs aszimmetriának, kérdés, jelen esetben hogyan oldjuk fel, egyáltalán érdemes-e feloldani...), eddig minden rendben halad. Illetve mégse, ugyanis amint belépünk az irodába, egy másik ügy közepébe csöppenünk: vki épp vmi családi-autós-pisztolyos drámát mesél az őt hallgató rendőrnek (aki egyébként láncdohányos).

Hm.... Én erre nem vagyok kíváncsi, és szerintem a másik feljelentő sem feltétlenül akar minket bevonni az ügybe, de
nincs más választásunk. Ráadásul a sztori néha érdekes fordulatokat vesz, meg a Sport1-en az FC Porto idei bajnoki góljai mennek, úgyhogy nem tudok teljes mértékben odafigyelni arra, amit a r.tzls kérdez tőlem. 15 perc alatt legépeli a kb. fél oldalas szöveget. Aztán vhogy szóba kerül, hogy úgyse fogják megtalálni, mondom, tudom, de hát csak maradjon vmi nyoma, hátha lesz vmi következménye (pl. nemcsak parkoló- hanem rendőrök is járnak majd egyszer arra, gondolom). No, ezt nem kellett volna mondanom...

Rendőr2: Mióta él maga Pesten?
Én: Már évek óta.
R: És még nem hallotta, hogy lopják a bicajokat a Közgáz előtt?
É: De, de maguk szerint ez így természetes?
R: A Közgáz előtt lopják a bicikliket, a piac mellett meg feltörik az autókat. Ezt mindenki tudja.
É: Értem. Akkor maga szerint járjak gyalog, és ne biciklizzem?
R: Hát, nem tudom.

(Igazából sajnálom, hogy nem szóltam be neki jobban: "Igen, lopják a bicikliket, tudom,
nem vagyok hülye. De maguknak meg az lenne a dolguk, hogy ezt ne vegyék olyan természetesnek, és legalább a szavak szintjén ítéljék el a dolgot, és hitessék el velem, hogy tenni akarnak vmit ellene. Ezért kapják az adóforintokat, vagy nem?")

Ezután az én r.tzls-om elémrakja a feljelentést, olvassam el, írjam alá, neki most dolga van az ügyeletes tisztnél, de majd menjek oda, és adjam le neki, ha végeztem. (Ezzel egyébként semmi gond, egyedül is át tudom olvasni, bár az aláírásokkal [nem csak a kipontozott helyeken kellett] akadtak problémáim, de hát izé...)

A szöveg hemzseg a helyesírási hibáktól. Kedvencem a "montembike", vagy a "duna felöli". No mindegy. Mondom a kollégájának, hogy mi legyen, tele van a szöveg helyesírási hibákkal, pl. a
bicajon lévő feliratot (amit úgyis letépnek, átfestenek - vagy nem) is rosszul írta le (nem kell tudnia angolul, ezt senki sem várja el tóle, ha nem biztos benne, akkor rákérdezhet nyugodtan...). Ez esetleg (ha megtalálják, ha... ha-ha-ha) még gondot okozhat. No, erre a kolléga mit reagált: menjek oda, és dörögjem az orra alá. Hát, köszi.
Záróakkord. Odaviszem az én r.tzls-omhoz a feljelentést, ő megjegyzi (jogosan), hogy nem írtam alá mindenhol, ahol kéne. Mondom, bocs. Lap aláírva, lepecsételve, ideadja, és hozzáteszi:
R: - Nem csatolom össze,
mert lusta vagyok.
É: - Viszontlátásra!

Igazából az volt a legszarabb, hogy nem bunkók voltak, hanem nem vették az egészet (a munkájukat) komolyan. Kérdés: ezek minek mennek rendőrnek? Miért nem veszik magukat egy picit komolyabban (pl. helyesírás). Én értem, hogy ez egy piti ügy, de ha vki nem veszi magát komolyan, akkor miért várja el mástól, hogy ezt megtegye???

Ha  röhög magán, én miért ne röhögjek? Ha ő értelmetlennek tekinti az egészet (lsd: "a Közgáz elől lopják a bringákat"), akkor én miért higgyek benne? A Közgáz elől lopják a bringákat - na és?? A rendőröket utálják és hülyének nézik - na és??
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyunyisrac 2007.06.28. 13:48:00

írtad, hogy közgáz....
minek parkolsz oda, ahol gázszivárgás is van?
süti beállítások módosítása