Tékozló Homár

1 év akciós hűség a UPC-nél 15 hónap is lehet

2007.07.06. 11:20 | jackyll | 53 komment
Egy klasszikus közhiedelmet/félreértést oszlat el airotkiv, akinek nemrégiben esett le, hogy az "1 év hűség" a UPC-nél már jó ideje nem 1 év hűség, merthogy aki akciósan fizetett elő, annak az akció végétől számított egy évig tart a szerződése. Magyarul, aki tavaly júliusban fizetett elő, az idén augusztus 30-ig fizetheti a havidíjat:
Chello minimum csomagunk volt, van is - ez utóbbi a baj. Megjegyzem, egy év alatt egyetlenegyszer volt vele probléma, szóval amúgy sirály-sirály. Akcióban, egyéves hűségnyilatkozattal szereztük, tavaly július 5-én költözött be. Boldogan éltünk együtt, de eljött az idő, hogy úgy éreztük, ideje váltani. Új munka, új élet, új lakás - olyan helyen, ahol a csellót csak hangszerként ismerik. Telefon, ügyfélszolgálat, udvarias hölgyek. Az első fennakadás akkor következett, amikor roppant kedvesen bár, de azt kérdezték, hogy tisztában vagyok-e vele, hogy augusztus 31-ig hűségeskü köt hozzájuk. Azt feleltem, tévedés, július elején szabadultunk, vágtuk a centit. Erre a hölgy (és itt ugrott a vércukrom az egekbe) a következő mondatot mondta ki a szájával: igen, ez a hűségnyilatkozat durván egy évre szól... Mire én tökéletes naivügyfél módján: de hát izé, hogy is, mint is, miért is beszél velem ilyen durván?? Mire ő: ha akció keretében kötünk szerződést, a hűségnyilatkozat nem a szerződéskötés időpontjától, hanem az akció zárásától ketyeg...

Szemem-szám elállt...
 
Odahaza megnéztem a chello dossziét, és tényleg... Ráadásul aláírtuk anno, szóval szavunk se lehet, a saját magam idegesítésére pedig nem kezdtem felforgatni az üzletszabályzatot és az általános szerződési feltételeket. De azért volt egy-két gondolatom az általános és különös relativitáselméletet, az univerzum tágulását, a fekete lyukakat és a tér-idő összefüggéseket illetően. Egy év a chelloverzumban - közel 14 hónap a földi halandóknak. Hosszú, forró nyár. Meg hasonlók.
 
Szóval, ha elkerülheti, senki ne legyen olyan hülye, mint mi voltunk.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ducas 2007.07.06. 11:24:48

Tanulság: Nem aláírni, míg egy talicska jogásszal át nem nézettük a szerződést. A piszkos mocskos multijai ott basznak át ahol csak tudnak...És tudnak...

Szil-Ka 2007.07.06. 11:28:02

Apróbetűs részeket, szerződéseket elejétől-végéig át kell nyálazni, nincs mese...

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.07.06. 11:30:35

Csak nyugodtan wóker, émmá meguntam...

káosz 2007.07.06. 11:30:50

Alig várom, hogy alávágjanak a hűségszerződéseknek. Végre nem lesznek éves rabigák.

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.07.06. 11:32:00

Miért alá fognak vágni valaha? Nincs olyan világ! Pláne nem Hungisztánban.

fotelfingo 2007.07.06. 11:32:53

ismét úgy gondolta a sutyerák szolgáltató, hogy egy kis átbaszással többet nyer, mint amennyit veszít, ismét tévedett.
tőlük se veszek papucsot.

jackyll 2007.07.06. 11:34:34

meg csak nem is aprobetus, ezzel reklamozzak

pallaz 2007.07.06. 11:37:35

én a lakásadásvételit toltam volna elé!

pause 2007.07.06. 11:39:33

aláírtad?alá.
elolvastad mielőtt,vagy legalább miután aláírtad?nem.
IJ

Fapuma (törölt) 2007.07.06. 11:41:30

télapolási záradék, ismerjük a Télapu című film óta...

pakesz (törölt) 2007.07.06. 11:45:19

Hat elvegre megertheto a hozzaallasa a szolgaltatonak, hogy amikor nagyon olcson adja, az az egy even felul van.

De azt viszont lehetne hianyolni, hogy miert nincsen olyan, hogy a T. Naivitas lemond az 1 evvel ezelotti akciorol, es akkor meg rendesen jarjon le az egy ev, de gondolom a T. Naivitas erre ra sem kerdezett.

De pl. rendes boltokban van olyan hogy vissza tudok vinni cuccokat, azt le lehet vasarolni, de az akcios dolgokra van ahol kiirjak, hogy ezt pedig nem cserelheted vissza.

guadana 2007.07.06. 11:46:57

le kell tépni a upc ajtaját!

fotelfingo 2007.07.06. 11:49:08

figyumá, azon gondolkozom, hogy ha jön a végrehajtó, az üres üvegeket beszámítja?
használt gatyák?
összejöhet 3 havi upc.

Aaronka 2007.07.06. 11:53:07

nem szeretem az ilyen IJ típusú dumákat, annak ellenére, hogy igaz.Korrekt ember (cég) nem ír apróbetűs részt a szerződésbe. Ahol ilyen van az több mint gyanús.

Balázs - Győr · http://www.futobaratok.hu 2007.07.06. 11:55:12

Ez ugyanigy volt nalam ADSL szerzodes eseteben is anno, szoval ez nem a chello egyedisege, szerintem nincsen ebben semmi furcsa.

Igaz akkoriban olyan akcio volt, hogy a nyaron aug. 31-ig teljesen ingyen biztositottak az Internetelerest - bekotesi dij sem volt - es csak szeptembertol ketyegett az ora.

Aaronka 2007.07.06. 11:55:52

pakesz

Akciós cuccokra is van gari, csak az olyanokkal mint te, ezt meg lehet etetni. Ezt tudják ők is. Átbasznak, ha hagyod magad. Ennyi

fotelfingo 2007.07.06. 12:05:59

káosz:

majd lesz 6 hónap kedvezményes időszak a 3 hónap helyett, utána fél év hűség.

szerintem bp-en szarul érzi magát az a szolgáltató, amelyik nem próbál meg átbaszni, így szokás, oszt kész.

viszket minden testhajlata a magyarnak, ha véletlenül korrekt, érzi, hogy hátrányban van, ha nem csal.

xombat.com 2007.07.06. 12:07:38

Igaz akkoriban olyan akcio volt, hogy a nyaron aug. 31-ig teljesen ingyen biztositottak az Internetelerest - bekotesi dij sem volt - es csak szeptembertol ketyegett az ora.

Ha jol emlexem anno a szolgaltato nem igyekezett az installalassal, igy az ingyenes periodusbol jo ha ki lehetett hasznalni nehany hetet.

Apropo: az ingyenes periodus alatt fel lehetett volna mondani a szolgaltatast kovetkezmenyek nelkul?

j311 2007.07.06. 12:15:35

Lúúúúzer!
A szerződéseden rajta van meddig tart a hűségnyilatkozat. Tanulj meg olvasni.

Secnir 2007.07.06. 12:18:36

Oly buták vagytok, az apróbetűs részeket a szolgáltató se olvassa el. Amikor meg akartam kötni az adsl szolgáltatást, kinyomtattam a netről a szerződést, amit csak alá kellett írni, és bevinni. Én letöltöttem, átolvastam és nem tetszett. Írtam egy újat, ugyanolyan fejléccel stb, amiből a nekem nem tetsző részeket kihagytam (pl. nem oszthatom meg lakáson belül routerrel meg ilyenek. de ez cca 6 éve volt). Kinyomtattam, kitöltöttem, visszaküldtem postán, mellékelve egy levéllel, hogy íme a szerződásminta, válaszoljanak, hogy helyesen vannak-e kitöltve. Droid leellenőrizte, hogy nevem be van-e írva, aláírták, visszaküldték, net meg bekötve 2 hét múlva. Azóta se küldtek szerződésmódosítást. Nem is lehet, mert beleírtam, hogy szerződésmódosítást csak kétoldalú megegyezéssel írásban lefektetve lehet. buta invitel. aláírtak, sza**k rájuk.

Balázs - Győr · http://www.futobaratok.hu 2007.07.06. 12:18:53

xombat:

Ennek mar par eve - asszem 2004-tol van ADSL-em -, szoval nem emlekszem a reszletekre. DE azt tudom, hogy a szerzodesben vallalt 30 napon belul bekototottek az Internetet, az meg mar persze az en hibam, hogy anno juliusban rendeltem meg valamikor igy tenylegesen meg egy honapot sem tudtam hasznalni.

Most nincs keznel a szerzodesem, ugyhogy nem tudom, hogy vissza lehetett-e volna mondani az ingyenes periodus vegen, de mivel pont azert fizettem elo, mert kinottem a dial-up-os netet, ezert ez a kerdes engem nem is erdekelt igazan! Chellonal nem tudom, hogy hogyan van.

fruktózmütyür 2007.07.06. 12:19:03

Ha azt mondod, nem írom alá az apróbetűt, akkor meg nem lesz csellód. A kedvedér' nem húzzák ki, csak most, csak neked... inkább a reklámba ("1 év hűség") lehet itt belekötni, erre mintha vmi jogszabály is volna, de lehet, hülye vagyok csak...

small 2007.07.06. 12:25:32

Én is chello-s vagyok....minek kell ennyi hülyeséget összeírni?
A hűségnyilatkozat egy külön A4-es papíron van, amiben részletesen le van írva mit vállalok. Ár hűségidő stb.
Ránézésre min 10-11-es betűmérettel van írva az egész oldal, az szerintem nem apró. :)
Ha valaki nem tud olvasni magára vessen.

pakesz (törölt) 2007.07.06. 12:33:49

Aaronka:

Rosszul fejeztem ki magam, ertekcsokkent termekeknel volt olyan. Ami eleve hibas volt. Szimpla akcional tenyleg nem irnak ki ilyeneket.

Persze lehet ketszer haromszor annyit fizetni valamiert es akkor lesz ra garid...(ertekcsokkent termekeknel van ez) Es mit er a garancia egyaltalan? Nekem a dolgaim altalaban garancia utan mennek tonkre(az a keves ami tonkremegy), tehat jo sokat erek azzal hogy van ra garancia...

De azert jo hogy vannak tudatos vasarlok, akik szetidegelik magukat es abbol a tobbi vasarlo is profital.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.07.06. 12:37:06

Apróbetűs szerződéseket minden élelmiszervásárlás mellé!

Szerintem nincs semmi para a hűségszerződésekkel, feltéve, ha max. egy évre szólnak. Te is olcsóbban kapod, mint hszerz. nélkül, a szolgáltatónak is biztos bevétel.

Most tényleg kb. másfél hónap miatt szarakodsz, amikor eddig olyan király neted volt?

Flashy7 · http://flashy.blog.hu 2007.07.06. 12:44:44

majd jól rákényszerítik a szolgáltatókat a hűségszerződés lerövidítésére, ők meg vállat vonnak és felemelik a díjakat annyival, amennyit az 1 év aláírásáért cserébe kedvezménynek adtak.
itt az az egyetlen kérdés, hogy jelenleg a hűség nélküli havidíj nem indokolatlanul magas-e. tényleg attól kell-e félni egy nagy vállalatnak hogy több tízezer ember váltogatna havonta szolgáltatót és ezzel nyomorba döntené a nagy céget ha a hűség nélküli díj kicsit olcsóbb lenne.

Aaronka 2007.07.06. 12:46:58

pakesz

ja, értékcsökkent, az ok. De az is csak arra a hibára. Nem idegelem szét magam, mivel soha nem veszek gagyi szart. Sőt, ha belegondolok még sosem kellett a garit érvényesítenem. A kommentem nem is személyeskedés volt (bocs, hülyén fogalmaztam), hanem, hogy sajnos tisztában kell lenni bizonyos dolgokkal, mert ott qrnak át, ahol tudnak.
Persze ha ha korrekt lenne a kereskedelem.... De ez álom.

pakesz (törölt) 2007.07.06. 12:50:57

vissza a temaba, remelem nem lesz tul reklam gyanus:
En a rozsaszineknek fizettem meg 4 honapja is lenge 13000 Huf -ot havonta. Mert nem volt lehetosegem upc -re valtani(vannak rossz helyek Budapesten, es nem akartam 3600 -at egy doglott telefonvonalaert adni -- tudom hogy ez az utolso hajaz az orban vs gyurcsany hozzaszolasokra, hogyha valamelyiket szidjak, akkor elokerul az ellensegenek a szidasa ...), most hogy megjelent a yoneked szolgaltatas, most mar rendezodtek az arak itt kabelnetes fronton is. Eddig azert nem volt, mert az UPC szolgaltato itt nem volt jelen.

Tehat aki ilyen kis piszlicsare dologgal szidja az UPC-t annak csak a peldamat tudom ajanlani, ott nem volt semmi atveres, csak szimplan 13 ezer volt havonta ...

Latod Aaronka lehet pozitivan is hozzaallni a dolgokhoz nem csak a negativ hullamokkal. El kell kepzelni, hogy egy alomszep szolgaltatast kap a T. Naivitas, es hogy most van az akcio idotartama, nem az elejen volt. Erosen kell pozitivan ragondolnmi es akkor meg orulni is lehet a dolgoknak :)

PZMike 2007.07.06. 12:56:44

A UPC mindenhol észrevehetően kiírja a hűségidő végét akciós ajánlatainál!
Én mindig pontosan tudtam, hogy meddig tart a chello hűségidőm.
Ezért aki egy év után jön rá, hogy mit írt alá az magára vessen.

Santos35 2007.07.06. 12:59:23

Igen ám csakhogy a reklámban megtévesztés volt jó vastagon.
Ilyesmiért már büntettek cégeket.
Szerintem jelentsd fel a genyókat!
Le a vonósokkal!

Secnir 2007.07.06. 13:02:13

Santos35
ne bántsd a vonósokat, azok azt játsszák neked, amit szeretnél...
...ellentétben ezekkel.

pizsama 2007.07.06. 13:02:53

Ejj, ezt anno mi is beoptuk a albiban tesókkal, de mi csak plusz 1 hónapot szívtunk, ráadásul az új bérlővel is meg tudtuk beszélni!

Ami nehézkes volt az a hűségnyilatkozat lejárta utáni azonnali felmondás, ugyanis több mint 1 hónappal előtte nem tudtak nekünk ilyet kitölteni, a szerződés szerint pedig 15 nappal előtte szólni kell.

Az ügyfélszolgálatos csajszik a Kinizsi utcában aranyosak voltak, sajnos nekik is meg van kötve olykor a kezük, és ha valami gond van a UPC-vel akkor ne rájuk legyünk mérgesek, hanem azokra a balfaszokra ott fenn, akik ilyen szolgáltatást biztosítanak...

A szerelő 2007.07.06. 13:08:54

Ez akkor is támadható, ha le van írva és elolvastad, meg aláírtad, mert a szolgáltató megtévesztett, mivel 1 évnek hirdette. Egy terméknek azokkal a paraméterekkel kell rendelkeznie, amivel azt meghirdették, kiirták, különben a fogyasztó megtévesztése. Nyugodtan lehet verni a tamtamot, mivel az upc visszaesőnek számít, azaz volt már ilyen turpisság miatt elmarasztalva, tehát szép kis bírságra számíthat. Amúgy meg most nézték át az összes szolgáltató (tv, telefon, internet ..)szerződését és egyetlen egy sem volt, amelyik megfelelt volna teljesen a jogszabályoknak, természetesen a szerződésben a fogyasztók hátrányára voltak fel nem tüntett dolgok.

Zsebencik Lopédia 2007.07.06. 13:38:23

ha jól látom, akkor itt nem egy év, hanem 2008. augusztus 31-ig tartó hűségidő van...ha jól látom...

d.rose 2007.07.06. 13:57:14

Sziasztok!

Nekem egy múlt heti sztorim van chelloval kapcsolatban. Nemrégiben kértem a csoportos beszedést a számlámra, de teljesen elfelejtettem, így véletlenül átutaltam a júniusi számlát, így kétszer fizettem. Legnagyobb megrökönyödésemre korlátozták az internet szolgáltatást. Felhívtam őket érdeklődni, hogy mi a bajuk, mire a hölgy öt percnyi keresgélés után kinyögi, hogy késedelmes a számla. Újabb pár perc múlva rájön, hogy bocsesz, valóban túlfizetés történt, de azt a rendszereik NEM TUDJÁK LEKÖNYVELNI rendesen, emiatt nem ment a net. A visszakapcsolási díj 2800 forint, most beterhelik, de nagylelkűen továbbítja a panaszt, hogy töröljék, "remélhetőleg" ez megtörténik.
No comment UPC, így fizessen az ember rendesen!

Gera 2007.07.06. 14:12:45

A hócipőm tele van a sok idiótával. Én is chellos vagyok és nagyon jól emléxem, hogy egyrészt a reklámokban időpontot tüntettek fel a hűség lejártára, másrészt világosan, nem apróbetűsen benne van a szerződésemben is. Szó nincs semiféle megtévesztésről.

_pierre_ 2007.07.06. 14:50:42

én többek között pontosan ezért nem írtam alá hűségfiszf@szt... pedig a pics@ negyon tepert, hogy az milyen jó lesz nekem, + blabla... persze mikor rávilágítottam, hogy a 14 hónap az ugye testvérek között se 1 év, akkor pislogott, mint hal a szatyorban...
szal csak óvastosan, és az apróbötűst (mert ott vannak ezek "elrejtve") is olvassuk el...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.07.06. 15:58:37

Ezek szerint én jó helyen lakok. A kábeltévészolgáltatónknál fizetek elő a netre és a telefonra is, az előbbi 2900 Ft (1024/512), utóbbira meg csak (a T-Com-énál olcsóbb) percdíj van, havidíj nincs, így a három szolgáltatás összesen kerül nekem átlagban 6500 Ft-omba havonta, és még hűségszerződést se kellett ehhez aláírnom, ez a listaár. Reklámozzam a céget, hátha valaki a szolgáltatási területén lakik?

Cabbage City 2007.07.06. 16:48:12

"előbbi 2900 Ft (1024/512)" bakker ez aztán a net. a homár oldal lejön 2-3perc alatt? :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.07.06. 20:42:19

Ne tessék fikázni, sima webezéshez tökéletesen elég (lehet, hogy neked a modems internet kimaradt, nekem nem, na azon töltődött percekig egy oldal, nem ezen), és én nem töltök le komplett filmeket, tehát nincs szükségem többre (mint ahogy a többség is bőven elvan ennyivel). Szóval vissza a nagyképűséggel. Általánosságban: Egyébként se értem, hogy miért mindenre a fikázás az első reakció mindenre. A bejegyzésben szereplő szolgáltatás is kb. ennyit tud (1280/256), akkor most mire föl fikázódol?

Amúgy meg pont most indítottak egy új szolgáltatást kisérleti jeleggel, 10 Mbps/10 Mbps havi 2500-ért, ez már megfelel a kényes ízlésednek? Igaz, ehhez már kell 2 év hűség...

Cabbage City 2007.07.06. 21:00:05

jaja, az már döfi... :)

PioDVD 2007.07.07. 16:17:53

Lehet mondani, hogy "Mé' nem olvastad el az apróbetűs részt", de ha bejön hozzám az üzletkötő és azt mondja, hogy "Egy éves hűségnyilatkozattal bla-bla-bla...", akkor ne én legyek már a hülye, hanem Ő a genya. Aki erre azt mondja, hogy "Olvasni....", az ezzel el is fogadja, hogy semmi gond az átbaszással. Én meg azt mondom, igenis harcolni kell az ellen, hogy a feltételről hazudhasson a szolgáltató és neked kelljen ellenőrizni mindent.

Csoda-Szarvas-Vadász 2007.07.07. 17:17:24

A UPC-ről csak annyit, hogy a MonorTel 100% UPC leány. Nos ott az ADSL 384-es kiadást 13000HUF-ért adták, amikor BP-n már réges régen 8000-ért lehetett 1024-est kapni. Nettó árak. Úgyhogy mégis elmehetnek kapálni. Ráadásul az ügyintéző rendszerük kritikán aluli.
Belső szabályzatuk szerint egy címen csak egy szolgáltatás lehet. Már ez is megalol, töketlen tuskók. Persze megosztani nem lehet a kapcsolatot szabályzat szerint. Bp-n hány egyetemista kényszer albérlő-társaság is van? Khm... ennyiben korrelálnak a valósággal. Semennyiben.

Nos, amikor költöztem, az előző lakó áthelyeztette az ő szerződését. A munka megtörtént, de még nem volt lezárva a nyamvadék sokmilliós csodaszoftverükben. Mentem én is, hogy akkor ide kérem a két éve élő szerződésemet. Mondták no way, még nem zártuk le a munkalapot. Kérdem, hogy akkor most mi van? Én szóltam. Nem kívánom a továbbiakban fizetni, amíg be nem kötik az új helyen, 72 órán belül költözök. Helló. Erre benyögnek nekem egy olyat, hogy 6 munkanap múlva kezdik meg az előző helyen a leszerelést, bekötésre persze csak ezután kerül sor.

No... ha nem lett volna egybe-pult, ráborítom az asztalt a csajra. Még a képembe is vigyorgott, hogy "Ez van, nem tehetek semmit. Az ilyemsi előfordul".
Grrr.

Persze welcome to Hungarisztán, az Interware-s szereld magad ADSL-nek az aktiválási ideje 5 munkanap(!). Kérdem én mi a csudát csinálnak rajta 5 napig? A szőrös heréiket vakargatják?

Miért van az, hogy magyarországon leszarják a felhasználók igényeit? Miért van az, hogy arányaiban lassan a fejlett világ legmagasabb internet díjait fizetjük? Miért nem képesek ügyfélbarát szolgáltatást és nem agybagyenge, retardált ügyfélszolgálatosokat foglalkoztatni?

Még mielőtt: én dolgoztam mind ügyfélszolgálatosként, mind pedig ügyfélszolgálati vezetőként, az ilyen munkatársat már úgy rúgtam volna ki, mint más a macskáját a dolgát végezni.

hgyurika 2007.07.07. 18:32:01

egyébként aki UPC-nél p2p-re használja a netet, annak tökmindegy, hogy minimum, vagy attól nagyobb elérése van, mert alapból korlátozzák a sávszélességet p2p esetén. szerintem a minimum netre tökéletesen megfelel.

Micuir 2007.07.07. 22:12:36

Nem tudom, mi a gáz a 1024-es nettel! Nekem 512-tes van és netezésre full jó. Ráadásul korlátlan, havi 3,490,-ért.

trincsi 2007.07.08. 08:56:42

UPC.. 3 éve augusztusban megrendelte egy ismerősöm az én nevemre a netet, szerencsére (vagy nem? ) még aznap megtudtam, vittem a megrendelést igazoló papírt az ügyfélszolgálatra, hogy ez nem én voltam. Az ügyfélszolgálatos hölgy ráírta, hogy nem én rendeltem meg és alá is írta, és közölte, hogy ennyi elég, nincs megrendelés. Idén júniusban kaptam 99e forintról fizetési felszólítást, ugyanis a UPC bekötötte az illetőhöz, az illető meg nem fizetett. Hiába jeleztem a UPC felé, hogy héééé az a megrendelés le lett mondva, nem foglalkoztak vele, csak a fizetési felszólítást küldözgették. A honlapjukon fent van, hogy személyivel igazolnia kell magát a megrendelőnek bekötéskor illetve szerződéskötéskor. Nem tudom ezt hogy oldották meg, mivel nem lakom ott, nem voltam ott. Ezek után most jelentem fel őket a Hírközlési Főfelügyeletnél. Ennyit a UPC-ről

Céadaoin (user ID 44540) 2007.07.08. 13:53:05

Üdv!
Örülök neki, hogy bár leírtam: tudom, hogy én voltam a hülye, hamu a fejemre, ruhám megszaggatva, ostobaságomat mégis olyan sokan fontosnak látták leszögezni, hátha így többet tanulok az esetből.

Jah, és szó nélkül be fogom fizetni az augusztusi díjat, még mosolyogni is fogok, he nem is teljesen szívből. Mert megérdemlem.

Csak puszta emberbaráti szeretetből írtam le az esetet ide - ha valaki olvassa, és legközelebb odafigyel, már van valami happy end féle.

Szép napokat!
a

DaveSlim 2007.07.09. 11:59:36

sosem értem az ilyen felháborodásokat! komolyan elvárjátok, kedves ügyfelek, hogy egy szolgáltató ágyba vigye a kávét pár ezer Ft-ért? Komolyan elvárjátok, hogy egy mezei lakossági pár megabites, pár ezer Ft-os internet éjjel nappal, műszaki hiba nélkül működjön és ha nem működik, akkor már mindenféle jóváírás legyen? Hol éltek? Rendeljetek bérelt vonalat... na ott lehet pampogni - joggal. Amúgy minden szolgáltatónál így megy az akciós csomag.

Holdkutyagoló 2007.07.10. 14:53:12

Hm.. Most kötettem UPC chello minimumot június 20 körül. Okulva a soksok homáros sztoriból azzal kezdtem, hogy elolvastam az ÁSZF-et, majd felhívtam az ügyfélszolgálatot néhány kérdéssel ami az olvasgatás közben merült fel bennem. Ezek után interneten megrendeltem a cuccost. Mindez egy hétfői nap történt. Kedden délben felhívott egy hölgy, adatot egyeztettünk majd megkérdezte van-e kérdésem illetve mikor érek rá szerdán, mert akkor tudnak sajnos leghamarabb jönni a kollégák szerelni a netet. Megegyeztünk az időpontban. Másnap a megbeszélt időben megjelent két fiatal srác, és 10 perc múlva működött minden, alig volt időm egy-egy pohár kólát beléjük tölteni. Azóta egyszer ugyan elment a net, de akkor baromi nagy vihar volt, áramszünetek, repkedő fák stb. Ja igen a számla. Június 27-én kaptam kézhez és JÚLIUS 11-IG volt lehetőségem fizetni. Igen, két hét.(ÉMÁSZ drága volt olyan, h a befizetési határidő után ADTA FEL a csekket) A net azóta is atomstabil, és ha minden így marad kurvára leszarom hogy 2008 aug. 31-ig nyögöm a havi kevesebb mint 5 rugót kötelező hűséggel, mert ha lejár a hűségidő tuti alá fogom írni a következő hűségnyilatkozatot is.

P.Cat 2007.07.10. 15:15:35

Én pl. azt várnám el, hogy ha jelzem nekik, hogy csökkenteni akarom az előfizetői csomagot (már nem vagyunk hűségesek), akkor ne jöjjenek azzal a szöveggel, hogy nem ér rá a kolléga majd visszahív. Egy hónapja ezt játsszuk.
Lemondtam az egészet, és bármibe fogadok hogy most bezzeg fel fognak hívni.

sacmag 2007.07.12. 13:59:43

HŰSÉG??? De mire fel?? UPC. Chello. Négy hónap akadálymentesen. Majd hűség ide hűség oda a net akadozni kezdett, majd elment. Egy életre. Háromszor is kint voltak, majd 5 percre rendbe is tudták hozni. A negyedik látogatásra azt mondtam nem. Na ezt már nem!!! 4 hete nincs netem, előre fizetem, ti meg szaroztok hogy mi lehet a bibi???
Először telefonon, húzd ki, dugd be, tedd ide, tedd oda... haggyá máááá!!!! Mégis meddig várjak arra, hogy az előre kiköhögött net elérjen hozzám???? Ami megjegyzem eddig működött... Vihar.. ez+az.. Szarok rá...A hűség igen egyoldalú, az nem gáz ha ők töketlenek. Megszüntetés. Majd kipostázása egy 40 ezres csekknek.
??? Mert felmondtam a hűséget!!! Melyiket??? TI NEM VOLTATOK HŰSÉGESEK!!! Nem tudtak szolgáltatni érted??!!! És nem tudták mi van!!! Négy hétig! Miről beszéltek?? Ők nem tudtak szolgáltatni, és én fizessek??!!!
na persze.