Tékozló Homár

Tartozni csak pontosan szépen

2007.07.30. 09:57 | jackyll | 28 komment
Egy újabb elfelejtett tartozás, illetve egy kölcsönös megelégedés bevárása nélkül történt szakítás az internetszolgáltatóval. A Homár nem teljesen érti, mire számít, aki egy felmondott szolgáltatás után nem küzd a jogosulatlan díjak kiszámlázása ellen, aztán pedig de nem fizeti be mindent és csodálkozik, ha újabb tartozásai lesznek:
Az Antenna Hungária leányvállalatával A-Net volt 2004-2005 között szerződésem mikorhullámú internet szolgáltatásra. Sajnos közben anyagi nehézségeim támadtak így néhány számlával elmaradtam. Mivel 2005 februárra vártam nagyobb bevételt így úgy gondoltam, hogy akkor befizetem a hátralékot és még előre is fizetek. Januárban megszűnt az internetem. Akkor már igaz 3 hónapja használtam a szolgáltatást fizetés nélkül ezt elismerem. Ezután februárban jöttek leszerelték az eszközöket mondván felmondták a szerződést. Majd ezek után kijött egy számla, amiben azt az időszakot is kiszámlázták, amikor már ki voltam kapcsolva.

Ekkor írtam egy levelet az ügyfélszolgálatra, hogy ez nem jogos hiszen az ÁSZF kimondja, hogy számlázni csak arra az időszakra jogosult a szolgáltató, amikor a szolgáltatás működött illetve igénybevették. Még ezt is lenyeltem. Áprilisban jött egy bírósági végzés, hogy fizessek 25800 forintot szolgáltatási díj hátralékra. Ezt egy hónappal később be is fizettem. Igaz a 800 forintot nem, mert átutaltam az összeget, ha jól emlékszem.

Ezek után teljesen megnyugodtam. De 2005 augusztusban önálló bírósági végrehajtó jelent meg és követelte a 25800 forintot plusz ügyvédi költséget, plusz kamatokat és végrehajtási előlegként 17000 forintot. Édesanyám volt otthon és teljesen megdöbbent. A 800 forint igen lemaradt, de ez már másnap befizetésre került. A végrehajtási díjról írtam az A-Net felé egy emailt, hogy a törvény értelmében az őket terhetli, hiszen a tartozás megfizetésre került.

Ezek után abban a hitben éltem közel 2 évig, hogy ezzel vége az ügynek.

Ellenben múlt héten vettem észre, hogy 65000 forintos inkasszót nyújtottak be a bankszámlámra, (hogy a bankszámlaszámomat honnan tudták meg ismét egy érdekes kérdés). Az A-Net ki nyújtotta be. Felhívtam őket, hogy ezt hogyan is képzelik és milyen jogcímen nyújtottak be ellene végrehajtást. Ők állították, hogy nincs tőketartozásom, csak a végrehajtási előleg + ügyvédi költség + kamat...

Érdekes.  Mint kiderült az ügyvédjük dr. YX 2007. május 29-én folytatást kért az ellenem folyó eljárásban. Jelzem 2005. áprilisa óta semmilyen hivatalos értesítést, levelet nem kaptam se a bíróságtól, se az A-net-től. Ma felhívtam őket, hogy akkor pontosan mi történt. Azt mondták az inkasszó marad, az összeg jogos. Próbáltam védekezni a lent idézett jogszabállyal erre átadták az ügyvédnek, aki minősíthetetlen hangnemben, pökhendien közölte velem, hogy igenis jogos az inkasszó és nem kíván velem beszélni. És különbenis Ők 27000 forintról kértek végrehatjást... Arra kérdésemre, hogy lett ebből 65000 forint azt mondta, hogy kérdezzem a végrehajtót.

Kérdésem: mennyire jogos ez az eljárás, mit lehet ilyenkor tenni. Kihez lehet jogorvoslásért fordulni? Hogy lehet, hogy 2 év után ilyen orv módon lehet egy ember bankszámlájára inkasszót benyújtani? Ha még 2005-ben válaszoltak volna még talán nem lettem volna dühös, de a végrehajtási előleg ügyében nem foglaltak azóta sem állást. Annyira hajlok, hogy az ügyvédi díjat, és a költségeket megfizessem, de a 17000 forintot nem.

Gondolom megértik dühömet, elkeseredettségemet.
Kérem segítsenek ez ügyben.

Üdvözlettel:

XY

1994. évi LIII. Törvény 34. §

(5) Ha az adós a végrehajtási eljárás során a végrehajtást kérőnek fizette meg a követelés összegét, a végrehajtást kérő köteles a végrehajtási költségek kielégítéséről is gondoskodni. Ennek keretében a meg nem fizetett illetéket és az állam által előlegezett költséget, valamint a megyei bírósági végrehajtó helyszíni eljárása, illetve a tanú díja fejében járó költségátalányt köteles befizetni a megfelelő számlára, a végrehajtás foganatosításáért az önálló bírósági végrehajtót megillető összeget pedig köteles a végrehajtó elszámolási számlájára befizetni, illetőleg nyugta ellenében a végrehajtónak átadni. Ennek elmulasztása esetén ezen összeg megfizetéséért az adós és a végrehajtást kérő egyetemlegesen felel.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arkadok alant 2007.07.30. 09:58:58

elsonek kakiltam az arkadban

Jack__Bauer 2007.07.30. 10:07:45

Ez készen van... mi az, hogy "Igaz a 800 forintot nem, mert átutaltam az összeget, ha jól emlékszem." Utalni csak szép kerek számokat lehet??? Sánta ez a történet, nem kicsit, nagyon...

Váffánkúló 2007.07.30. 10:22:28

atutalasi limitbe eppenhogy befert jack ezert maradt le a 800 ft...

Váffánkúló 2007.07.30. 10:31:10

egyebkent a legjobb az egeszben az, hogy 2 évvel ezelőtt küldtem egy emilt, amiben jeleztem az eloleg statuszat, vagyis, hogy az a velemenyem, hogy ezt nem nekem kell fizetni. mint kiderult a lakcimemet sem tudjak es a legjobb az egeszben, hogy meg fel se hivtak, levelet sem kuldtek....

Váffánkúló 2007.07.30. 10:35:20

Ja idokozben beszeltem a vegrehajtoval es o azt mondta, hogy a 2005. augusztusi osszegre kertek ismet vegrehajtast vagyis a mar befizetett kozel 26 ezer ft-ra...

Jack__Bauer 2007.07.30. 10:39:27

Ersténél nincs ilyen limit (vagy csak nem tudok róla), mindenestre utaltam már 50k< HUF-ot is...

ex-Zep 2007.07.30. 10:39:42

faszikám! ha átutaltál, akkor persze hogy ismerik a bankszámládat.

Jack__Bauer 2007.07.30. 10:42:29

mindenesetre a Zugügyvédben valószinüleg több használható tanácsot kapnál a konkrét ügyben, itt csak az "Antenna Hungária ősi román cég" és az "aki az Antennának nem fizet, nem lehet sikeres..." jellegű kommentekre számíthatsz... amúgy fenntartom a véleményem, hogy ebben az ügyben vastagon sáros vagy Te is... max versenyezhettek, hogy melyikőtök jobban (persze végül valszeg úgyis te fogsz szívni, salynos)

BiG_ 2007.07.30. 10:44:48

Eléggé lúzerszagú a történet... Abszurdisztánban nem lehet jóhiszeműen eljárni, ezt tudni kéne. Különben a legkisebb hiba lavinaszerű dagadásba kezd...

Üdv!

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.07.30. 10:53:24

Fordulj ügyvédhez. Az még pluszba legombol rólad egy - két kilót, viszont talán nem kell befizetned a 65ezret.

Váffánkúló 2007.07.30. 11:14:25

elismerem, hogy en is hibaztam, de nem 2 ev utan kellene rinyalni, hanem meg azonnal. Igy az a velemenyem, ha jogos is de nem etikus. mindenesetre penteken megyek a birosagra es kikerem a papirokat...

moderátor 2007.07.30. 11:18:54

Inkasszót csak úgy lehet kérni? Na akkor a Homár nevében benyújtok inkassszót (mondjuk 1 misit / alany) a következőkre: Batz, UPC, Árkád, Románia, Kovács Lajosné, Gasztonyi Ádám, Pallasz Hotel, BKV, Batz, Máv, a 7. kerületi rokkantak, Tesco, Lafayette (euróban), Inkál, Gyurcsány, Otto, GRoby és végül Batz.

Vonatos Flash játék · http://trainhelp.i-host.hu 2007.07.30. 11:33:07

Hmm. 2 idézet:
"...mert átutaltam az összeget, ha jól emlékszem."

"(hogy a bankszámlaszámomat honnan tudták meg ismét egy érdekes kérdés)"

Ugye?

DonCiccio 2007.07.30. 11:39:53

Fizettél anno? A +800 Ft-ot is?
Amennyiben a két kérdésre igen a válasz, coki nekik.
Nem telefonálgatni, rögtön ügyvédi levél per indítás stb...
Sztem nyersz és ilyenkor az ügyvédi költséget is ők fizetik.

jacek 2007.07.30. 11:41:28

Kimaradt a Cerbona, T-Online, Malév és a Batz.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2007.07.30. 12:19:45

moderátopr nagyon utálhatja Batz-ot, ha kétszer is felírta a listára :o)

holysmoke the one 2007.07.30. 13:42:22

a lidli is kimaradt

hasonló modon jártam már én is,igaz nem ezzel a céggel hanem a westrémobillal
bár azok legalább hajlamosak voltak egyezkedni
persze mivel a tartozásom elég nagy összegű volt és én nem ismertem el hogy közöm van hozzá,sikerült részletfizetési megállapodást kössek velük
az pedig ugy nézett ki,hogy a tartozásom 129ezer ft volt,ezt meg kifizettem nekik 5év alatt,havi 2200-anként

Majmász Gedeon 2007.07.30. 14:56:50

holysmoke the one:
"sikerült részletfizetési megállapodást kössek velük"
Helyesen: sikerült részletfizetési megállapodást kötnöm velük (bárkit megtanítok magyarul, aki nem tud...)

., (törölt) 2007.07.30. 15:29:07

spanyol inkvizíció 2007.07.30. 14:40:03
eszem-faszom megáll!

Ezt nem értem.
Neked áll étkezés közben??)))

Toleranciahiányos Szalagkorlát 2007.07.30. 23:39:05

holysmoke the one! a lidli persze, hogy kimaradt mivel velük szemben nem inkasszót kell alkalmazni hanem felkell inkább gyújtani, mivel a mocskok nem adtak a tűzoltóknak ásványvizet hitelre. Bővebb infó itt: kuruc.info/r/26/14694/ ezis megérdemelne egy postot...

Wandál 2007.07.31. 08:37:23

Toleranciahiányos Szalagkorlát

kurucinfó bammeg, ezt nem mondod, miért nem az ufómagazin?

Toleranciahiányos Szalagkorlát 2007.07.31. 09:44:22

Wandál

Az bammeg. Ufómagazin...... nemis rossz 5let, esetleg népszabadság?
süti beállítások módosítása