Tékozló Homár

Gyermekpermetezés a fővárosban

2007.08.02. 08:43 | jackyll | 102 komment
A Homár kisíján lefotózta a kamikáze berepülő pilótát szerda koraeste Budapest egén, akit röviddel ezután fel is jelentettek emailben gyermekpermetezésért:
Egy átdolgozott nap után párommal kivittük a gyereket a játszótérre, hogy "hadd homokozzon". No ekkor olyasmi történt, ami kellően felbőszített, hogy írjak neked. Történt ugyanis, hogy elhúzott egy repülőgép a fejünk felett. Aztán mégegyszer, majd mégegyszer. Ropant alacsonyan repült, szinte súrolta a Békásmegyeri lakótelep alacsonyabb paneljeinek tetejét. Gondolkodtam, hogy mi lehet? Végül kisütöttem, hogy biztos a szúnyogírtást végzik, mivel olvastam róla, hogy ma szeretnék és egyébként is éreztem valami szagot, miután a gép elment, amely roppant mód emlékeztetett a permetezőszer szagára. Eddig az ingerültségmentes rész.

Ezután sürgősen felkaptuk a gyereket és irány haza, megfürdettük és hajmosás. Mit lehet azt tudni? Egyébként is, ki volt az az a* b*, aki kitalálta, hogy írtsunk szúnyogot a lakótelep fölött? Vagy ha már írtunk, akkor tegyük ezt este 7-kor, amikor jó sokan vannak az utcán és sok gyerek van a homokozóban? Most csak kérdezek, de akkor legszivesebben megkértem volna arra, hogy tegye a saját egyéves gyerekét a repülőgép permete alá. Kiváncsi vagyok, hogy megtette volna-e?

Tudom, az ellenérv az, hogy nem mutattak ki eddig emberre káros hatást. Ja. Majd öt év múlva esetleg kimutatnak, amikor már esetleg visszafordíthatatlan szövődmények lépnek fel. Másik ellenérv, hogy nem is szórtak a lakótelep felett. Aha, akkor biztos hallucinált az orrom. (Viszont akkor minek kellett a gépnek pár kört ott is megtennie?)

Kissé még dühösen,
mig8
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.08.02. 08:49:44

Hol írtsa? A város szélén ahol senkit nem érdekel? Ha este 9-kor, 10-kor repked akkor meg a kurva anyját a berregő istennyilának! Igaz?
Gondolom mikor gyerek voltál akkor is irtottak. Kinőtt azóta egy harmadik kezed or something?
Tudom, a gyerekére mindenki érzékeny, de ez túlzás.
Tipikus hungisztáni felfogás: ha nem írtják aza baj, ha írtják az a baj.

ps.: az nem " Kiváncsi vagyok, hogy megtette volna-e?" hanem "megtette-e volna".

Endrú Dájsz Kléj 2007.08.02. 08:50:22

csaknemelsőőőőőőőőőőőőőőőőő!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2007.08.02. 08:51:08

rossz (vagy idegesítő) elsőzések:
-elso (ékezet?)
-első (idegesítő)
-elsőőőőőőőőőőőő (pláne)
-1 (ez egy, nem első)

Ha már elsőzünk, lécccilécci így:

1.

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2007.08.02. 08:52:39

Azért este irtják,mert a kkor aktív a szúnyog.
Másrészt:a nagytudású önkormányzat igazán szólhatott volna,hogy mit s mikor tervez...(szórólap,kábeltv hirdetés,stb)

dehiszezénvagyok 2007.08.02. 09:00:42

Ajjmár, ha meg nem irtanák a szúnyogot, az lenne a bajod. Biztos én is félteném a gyerekemet meg minden,de te is felnőttél valahogy, én is, meg még sokan mások - pedig gondolom, anno nem voltak olyan "lájtos" permetezőszerek, mint most.
(By the way, pont tegnap olvastam, hogy idén nincs is sok vérszívó a nagy meleg miatt.)

TCSA · http://make.blog.hu 2007.08.02. 09:02:13

Érdekes, amikor még vidéki voltam, a füstölős autó elől mentünk csak be, wannabe 747 pilótákat le se...

Héttörpe (törölt) 2007.08.02. 09:08:04

Van egy örökérvényű mondás: jó disznónak nem árt semmi.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.08.02. 09:10:04

A szúnyogirtás során használt permet tényleg nem veszélyes az emberre.
Gyerekkoromban a Dunától kb. 100 m-re laktunk légvonalban, és minden nyáron volt szúnyogirtás. Mi meg, ahelyett, hogy pánikszerűen berohantunk volna a házba, inkább kint dekkoltunk és bámultuk a repülőt. Ég felé fordított arccal. A permet meg így valószínű hullt bele az arcunkba. Na, és mi történt? Semmi. Azóta sem.

Taktikai Reset 2007.08.02. 09:16:52

Én kifejezetten élvezem amikor a panelek tetejétől 5 méterre repül a permetezőgép.

mig8: gondolom annyira félted a gyermeked a káros vegyszerektől, hogy erdei kirándulás során még véletlenül sem fújod be kullancs/szúnyog ellen...

Dr. Trebitsch 2007.08.02. 09:18:36

ps.: az nem " Kiváncsi vagyok, hogy megtette volna-e?" hanem "megtette-e volna".


helyesen: meg-e tette-e volna.
:)

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.02. 09:20:50

Hehe. A mutyilandi skizofrénia tipikus esete...Ha valami van, akkó az a baj, ha nincs, akkó meg az. Szvsz t. levéliró lenne az elsö, aki letépné az önkormányzat ajtaját, ha a szunyogok miatt nem tudná levinni a kölköt a jáccótérre.
Csak halkan jegyzem meg, hogy vannak még olyan dolgok a permetszeren kivül, amiröl senki sem tudja bebizonyitani, hogy káros, vagy nem. Lásd: mobiltelefon
Azt mégis használjuk.

d.é.é. 2007.08.02. 09:22:41

Ez már azért tényleg túl aggódás...
Ha nem irtják a szúnyogot és a gyereken durung csípések vannak, akkor meg az a baj?!
Amikor a kedves aggódó szülő gyerek volt, búra alatt tartották???

Taktikai Reset 2007.08.02. 09:23:47

Net_Elek: ez sajnos/hálistennek nem mutyilandi specialitás, az ilyen fajta "környezettudatosságot" a "fejlett" nyugattól vettük át.

grínpísz, etc.

Tibivagyokmeg 2007.08.02. 09:25:37

Ez a permet csak gyerekekre veszelyes, de rajuk is csak homokozas közben.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2007.08.02. 09:28:23

Várható kommentek születtek, várható minőségben. :) De kivételesen most igazuk van. :)

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.02. 09:29:47

Taktikai Reset:

Igazságod lehet. Májkel Dzsekó is igy kezdhette...oszt oxigénsátorba vergödve tengette az életét:)

Zaklató_Panda 2007.08.02. 09:33:21

Ha irtja az baj, ha nem irtja az a baj. Ha a kurva anyád, az a baj, ha nem a kurva anyád, akkor meg az a baj.
A pilóta meg kerüllye ki a gyereket, mi?

" Kiváncsi vagyok, hogy megtette volna-e?"
helyesen: meg-e tette-e volna-e?

Vityaz 2007.08.02. 09:33:52

Én spec sokkal jobban szeretem, ha helikopterrel irtanak, mert az sokkal-sokkal alacsonyabban tud repülni, nem lakótelepi, hanem családi házak tetejét súrolva :D.
A nagyon gyík postokat nem lehetne leszedni a homárról?

greggrant 2007.08.02. 09:37:51

Szegény gyereket elképzelem, ahogy kedves szülei még 16-18 éves korában is rászólnak, hogy ugye megmostad a kezed, kisfiam, mielőtt jöttél ebédelni?
Egyébként csatlakozom, szerintem is az lenne a problémája a szülőnek egy-két hét múlva, hogy milyen sok szúnyog lett hirtelen (a vegyszerek döntően a lárvákkal végeznek).
Harmadrészt pedig még az is lehet, hogy volt szó róla a médiában, csakhát az ilyesmire kevésbé figyelünk oda, mint a botrányhírekre.

hablabda 2007.08.02. 09:44:34

valami mást érezhettél, a permetnek nincs szaga..
idén ez volt az első írtás. lesz még. meneküljetek!
ezentúl te is pránával tápláld a gyereked, abban nincs vegyszer.

Taktikai Reset 2007.08.02. 09:52:00

hablabda:

szuper ötlet, de sajnos már a fény is erősen szennyezett. A napsugárzás iszonyatosan erős, érdemes ezért leégés ellen 30-as védőfaktorú krémmel a gyermekek szájüregét bekenni.

Illetve nem, mert az is káros.

A károsság ősi román szokás.

Malla 2007.08.02. 09:59:04

mig8, buta e vagy, mint a fold e?

leslie 2007.08.02. 10:01:01

No, azért meg ne egyétek már szegény embert. :-)
Egyébként tegnap más kerületekben (pl. Újpesten) is irtottak.
A gondot én is inkább az _előzetes_ tájékoztatásban látom. Múltkor, hétfő éjjel 1-kor ébredtem arra, hogy valami iszonyú hangerősségű, nagy nyomással üzemeltetett gépezettel irtják a dögöket. Kicsit morcos is lettem. >:-| Később aztán végiglapoztam a helyi újságokat, átnéztem a netes oldalakat is (pl. kerületi portál, ÁNTSZ, stb.), mondván biztos elkerülte a figyelmemet a hír. De nem találtam róla semmi előzetes információt. Aztán a következő lapszámban benne volt-kösz' szépen.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2007.08.02. 10:02:54

balfasz post, es hulyeseg szulte felhaborodas.

aki a gyereket a szunyogpermettol felti...

hablabda 2007.08.02. 10:03:35

miért kell a szúnyogírtást előre bejelenteni?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.08.02. 10:12:50

meg-e tette-e volna
megetette-e volna?

nemértem hogy kerül ide az evés? és az etetés? csak nem permetes homokot vacsoráztatnak a gyerekkel?

naivka 2007.08.02. 10:15:40

Azt még hogyhogy nem írta senki, hogy aki Békásmegyeren lakik, az nem lehet sikeres ember?

Ősi román hiba.

Tenoce · http://www.deezer.com 2007.08.02. 10:26:54

Hát a libákat "meg-e tette-de"?

VIC20 2007.08.02. 10:29:20

Marhaság ilyen miatt fölbőszülni. De tudod mit? Tegyél panaszt az önkormányzatnál! Sőt, pereld is be őket jól!

Almaspite 2007.08.02. 10:31:20

1. ötlet: Már csak azért is illett volna, hogy az önkormányzat előre szóljon tv-ben, rádióban, újságban, hogy pld. a méhészek biztonságba tudják helyezni a méhkasokat.

2. ötlet: mig8 a magas oktánszámú, speciális repülőbenzinből keletkezett kipuffogógáz szagát érezte, ami teljesen más, mint a géperejű járóműveké, oszt arról hihette, hogy az valami permet... Ez utóbbi esetben árnyékra vetődött...

További magyar hang 2007.08.02. 10:31:59

Inkább örülni kellene, hogy irtják a szúnyogot. A permetszernél sokkal rosszabb a gyereknek a szúnyogcsípés meg a homokózóban a kutya/macskaszar.

dehiszezénvagyok 2007.08.02. 10:59:05

Idézek: "Végül kisütöttem, hogy biztos a szúnyogírtást végzik, mivel olvastam róla, hogy ma szeretnék...blabla" --> olvastál is róla, TE mégis kivitted a gyereket. Akkor milyen alapon vagy felháborodva??? És min? :D Lol.

elinor 2007.08.02. 11:06:35

Köpködjetek csak, hátha az is irtja a szúnyogot! :D

Én igazat adok a levélírónak. Ha az önkormányzat szúnyogirtást tervez, jelentse be előre, oszt majd ki-ki eldönti, hogy akkor ül-e ki az erkélyre vacsorázni.

És minden bunkó kommentezőnek kívok a kávéjába egy kis szúnyogölőszert emlékbe.

motelli (törölt) 2007.08.02. 11:21:12

"Ha az önkormányzat szúnyogirtást tervez, jelentse be előre, oszt majd ki-ki eldönti, hogy akkor ül-e ki az erkélyre vacsorázni"

bazz nem az önkormányzat permetez, hanem a pilóta, akinek maximálisan alkalmazkodnia kell az időjárási és a látási viszonyokhoz. Ennyire egyszerű. Néha napok is eltelnek a tervezett és a végrehajtott felszállások között. Addig meg nem kell homokozni, oszt jónapot.

Gumidomino 2007.08.02. 11:30:50

"kisütöttem, hogy biztos a szúnyogírtást végzik, mivel olvastam róla, hogy ma szeretnék "


ügyes. aztán mégis levelet írtál. de minek? ha hallgattál volna...


egyébként támogatom, hogy legközelebb egy órával a felszállás előtt az önkormányzat zsoldosai kolomppal és dobbal hirdessék ki a lakótelepen a repülőgépes szúnyogirtást.
és mondják meg hogy milyen vegyszerrel, mert utána kell néznem hogy a szappanban, samponban lévő szerek nem lépnek-e reakcióba.

Linkovic Csumoszky · http://geekz.blog.hu 2007.08.02. 11:57:38

"ki volt az az a* b*, aki kitalálta, hogy írtsunk szúnyogot a lakótelep fölött?"

Lakótelepen tán hemzsegjenek a szúnyogok, mert véletlenül nagyon sok ember él kis helyen? Már miért ne kéne lakótelepen szúnyogot írtani? :-/ Különben sem ma kezdték ezt el. Az úr tán most jött le a falvédőről?

Zsírmester 2007.08.02. 12:00:54

Én baccpapuccsal csapom agyon a szúnyogokat. Sajnos akkorát nem gyártanak, amivel a homokozóba hugyozó macskát is szét lehet lapítani, így hát ők spec. megúszták.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2007.08.02. 12:02:49

Ejj, nagyon szép dolog, hogy félti a gyerekét, de tényleg hol a rákba és mikor permetezzen, ha nem akkor és ahol kell? Ha nem tenné az is baj. Az tény, hogy az anyák aztán nagyon veszélyesek tudnak lenni, lehet legközelebb leszedi egy vállról indíthatóval :) az is hülyeség, hogy kiírják mikor lesz permetezés, mert tulajdonképpen, majd egész nyáron, másrészt lehet hogy azt sem látja és ugyanúgy reklamál. Szóval, nyugalom, nem lesz a gyerek kétnemű ettől.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.08.02. 12:27:07

javaslatom:
az önkormányzat utaztassa el hawaii-ra az egész lakótelepet 1 hétre, és ezalatt aljas módon a nyaraló lakók tudta nélkül permetezze le a környéket.

így mindenki örül:
-a lakó nyugodtan nyaral, mit sem sejtve hogy szétpermetezik az otthona környékét.
-a prmetező örül, mert permetezhet.
-az önkormányzat is hepi, mert végre permeteztethet
-és a lakó meg ha hazajön csak ámulbámul hogy nincs szúnyog, és ennek megintcsak örül.

Nagyvakond 2007.08.02. 12:48:20

Nem Bessenyei gyakorolt Békás felett?

Bettyno 2007.08.02. 12:55:23

Meg-e tett-e volna-e? E ez itt e kérdés-e?

Szerintem-e a jó drága önkormányzatnak el kelletett-e tájékoztani a drágalátos hisztis anyukát, hogy este írtás lesz-e!! Szerintem-e!

Első-e!?

Zaklató_Panda 2007.08.02. 12:57:14

A méheket békásmegyeri lakótelepen tartani ősi román szokás!-e?

Amúgy Gasztonyi volt ma már?

Hola (törölt) 2007.08.02. 13:01:00

Azért a rovartírtószerekre is rá van írva, hogy a melegvérűekre nem ártalmas. Meg az is, hogy kisgyerek elől zárd el. Szvsz. azért azt ne állítsátok már, hogy nem ártalmas. Talán még egészséges is...

nem várt fordulat 2007.08.02. 13:10:04

ezt én is láttam tegnap óbudán.

ColLector 2007.08.02. 13:13:39

T. levélíró egy primadonna, a rosszabbik fajtából. Az ilyensmikkel való kapcsolatbakerüléstől óvjon meg az ég.
Hisztizni ősi román szokás.

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.08.02. 13:16:31

elinor 2007.08.02. 11:06:35

Én igazat adok a levélírónak. Ha az önkormányzat szúnyogirtást tervez, jelentse be előre, oszt majd ki-ki eldönti, hogy akkor ül-e ki az erkélyre vacsorázni.

Még a levélíró is leírta, hogy olvasta az újságban, hogy aznap lesz az írtás, mostmeg mégis reklamál! Kezet foghattok ázze!!!
-------------------------------------
Almaspite 2007.08.02. 10:31:20
1. ötlet: Már csak azért is illett volna, hogy az önkormányzat előre szóljon tv-ben, rádióban, újságban, hogy pld. a méhészek biztonságba tudják helyezni a méhkasokat.

Nem tudom poén volt-e, de ha nem akkor plíz tájékoztass Békásmegyeren mennyi méhkaptár van!

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.08.02. 13:22:55

Hola!

Azért nem mindegy, hogy a kisgyerek szembe(esetleg szájba)permetezi magát azzal a tömény oldattal, vagy, hogy 50 - 100 méter magasból rászóródik valami.

leslie 2007.08.02. 13:27:37

Gumidomino 2007.08.02. 11:30:50

Tudod, tényleg majdnem így alakult... :-)
www.radio.hu/read/203972

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.02. 13:37:15

de erdekes, hogy mindeninek normalis hogy pofanpermetezik Ot, meg a gyereket

Zaklató_Panda 2007.08.02. 13:41:09

hagyma!
helyesen:
de erdekes-e, hogy mindeninek normalis-e hogy pofanpermetezik-e Ot, meg a gyereket-e

Egyébként még Bessenyei sem tudna pofánpermetezni, max. csak egy hátipermetezővel.-e?

TheFan (törölt) · http://www.4muzik.com 2007.08.02. 14:00:25

Mikor en voltam gyerek, nem irtottak szunyogot (foleg nem a szocialista Romaniaban :) ), de nincs is harom kezem. Kaptam helyette Csernobilt, de a fiamnak ettol se lett harom keze...
Szvsz a szunyogirtast ott kene eszkozolni ahol a csipos holgyemenyek szuletnek: toban / folyoban / csatornaban / pocsolyaban, meg mielott kikelnek. Nem a lakotelepen... es foleg nem olyankor.

herodes · http://www.gamblers.hu 2007.08.02. 14:28:17

kezd ellaposodni a blog, basszus, ha nincs mit írni, mert nincs jó sztori aktuálisan, inkább szemezgessetek az archívumból.
Inkább olvasok egy 2 éves Homár levelet, ami nem fért be akkor, mint egy friss, de ilyen semmitmondó nyűgösködő hisztériát.

theutat villám 2007.08.02. 14:32:28

de hüle vagy te bazmeg, szerinted káros az emberre, illetve gerincesekre? Hol írtsanak szúnyogot, kazahsztánban? de ha szarrá csípkednek, akkor meg azért írsz majd a homárba nem, hogy nem írtják a szúnyogot? legalább gondolkozzál már, jóhogy gyomormosásra nem vitted el azt a szerencsétlen gyereket....

Marvin (törölt) 2007.08.02. 14:33:00

Hola:

Rá van írva bizony!
Ha bekanalazol 1 kg sót, nagy valószínűséggel nem éled túl, ellenben még is azzal sózod a zsírosdeszkát.

báró Csekonics 2007.08.02. 14:51:58

őőőőő - olvastad, hogy aznap lesz, ezt írtad.
Ok - akkor viszont sejthetted, hogy ha este 7-ig nem tették, meg akkor még esetleg sanszos a dolog.
Persze miért nem napközben, de akkor tuti minden ablak-ajtó nyitva, utca tele emberekkel, nem?
Nyilván az igazán frankó megoldás valahol az arany középúton lett volna: ők rendesen kiírják, hogy aznap pl. 6-7 között (esetleg mondjuk 5-8), Te (és a kicsi) meg addig kibírjátok homokozás nélkül, cserébe kevesebb szúnyogot kell majd elviselni.

Jude (törölt) 2007.08.02. 14:57:47

A gyerek szúnyogból van?
Nem?
Akkó' meg mi is a gond?

Der Zebulon aus Tirol 2007.08.02. 15:19:37

Az igaz ,hogy én is utállom ha ircsák jaz
szunyogot és a mai napig becsukom az ablakot ,ha hallom ,hogy jön a kétfedelű..
De ez már hiszti . Ősi román szokás ,hogy a permet miatt panaszkodnak ,de viszont
leviszik a gyereket a homokozóba ,amibe
a környék összes ősi román tetves-férges-veszett kutyája ,macskája bele sz@rik ,hugyozik. Én speciel ,kevésbé félteném a gyerekem a permettől ,mint inkább a fertőzött homoktól..

Békásmegyer egy ősi román lakótelep,-e
aki ott lakik ,nem lehet sikeres ember ,és aki képes berakni a gyerekét egy fertőzött homokozóba ,az szintén nem lehet sikeres ember , azt a batzpapucsosmindenségit mááá..

eMM2 2007.08.02. 15:24:35

Biztos szúnyogból van az a gyerek hogy árt neki a szúnyogirtó.Sőt a post írója is szúnyog.:)

A Rohadék 2007.08.02. 15:46:12

Hát ez tényleg elég eltúlzott aggódás! Szegény gyerek biztos csak 18 éves kora után mehet majd el szórakozni is. Nembaj akit ennyire féltenek abból legalább nem lesz senki!

báró Csekonics 2007.08.02. 16:27:07

'Hát ez tényleg elég eltúlzott aggódás! Szegény gyerek biztos csak 18 éves kora után mehet majd el szórakozni is. Nembaj akit ennyire féltenek abból legalább nem lesz senki!'

Jaja - persze, hogy a homokban mi minden van (lehet) amitől mindenféle nyavaját kaphat a gyerek az nem számít...
(Gondolom a mosogatószere is antibakteriális - ki a f@sz akar steril tányérból enni?! Elég, ha tiszta!)

AvgDvl 2007.08.02. 16:31:15

kiirtom a szunyogot, az a baaaj,
ha nem irtom ki megcsip, az a baaj.

mig8 (törölt) 2007.08.02. 16:53:28

Hat jol megkaptam... De azert igyekszem felelni:

1. A lakoteleprol azert tudni kene, hogy csontszaraz, nincs ott hely, ahol a szunyog szaporodjon. Az irtas meg ugye csak a larvakat irtja, ami pedig a vizben (Duna) vannak. Szoval mit is kell irtson a lakotelepen?

2. Gyerekkent nem eltem lakotelepen, most koltoztunk oda. Gyerekkent egy irto nagy nadas mellett eltem, tele volt szunyogokkal. Tuleltem, ettem fokhagymat meg egyeb novenyeket, amiket nem szeret a szunyog :-)

3. Az onkori szolt. De honnan tudtam volna, hogy a lakotelep is az irtott teruletek koze esik, hisz nincs ott viz?! Azt hittem, hogy a Duna folott fognak irtani es az onkori volt oly kedves es elore elnezest kert a varhato zaj miatt. Tevedtem.

4. A nzelvtani hibat elismerem. Mea culpa.

5. Minek vedjem a gyereket a kullancs ellen szerrel? Lehet vedekezni mashogy is. Nem is kerul annyiba...

6. Az lehet, hogy nem a permetet ereztem, hanem a kerozin szagat. De akkor mi volt az a szep hosszu feher csik a gep mogott?

7. Irtani en a delelotti orakban irtottam volna, ha mar kell a hazak folott. (Kell?) Ugy reggel hat es nyolc kozott, esetleg kicsit kesobb. De ha kepesek voltak Ujpesten kisse kesobb is irtani, akkor itt is lehetett volna ugy este 9 utan.

ramirez7788 2007.08.02. 17:08:41

Vazz, ha félsz a szertől, akkor nézz utána. (Acetil-kolin észteráz blokkolót használnak, ami kinyírja a rovart, de az embert nem bántja, mert tök másként műxik az acetil-kolin rendszerünk)

Céadaoin (user ID 44540) 2007.08.02. 17:30:55

Üdv!
Az ember / gyerek immunrendszere támadások által fejlődik. Ebbe bizony beletartozik a szúnyogirtó permet és a homokozóból vett kóstoló is (mindazonáltal közvetlen kutyaszar nélkül.) Meg nem tudnám már mondani, hogy hívták, de egy híres gyerekorvos mondta, hogy igenis egyen csak meg a kölök évi fél kiló válogatott koszt, majd nem lesz allergiás.

És egy graffitti:
" - Ez a szájvíz elpusztítja a szánkban élő baktériumok 99,99%-át.
- Fuj... kinek kell egy pofára való döglött baci??"

kurcsatov 2007.08.02. 17:41:11

mig8 2007.08.02. 16:53:28

"onkori"... (hanyas ikon)
Draga bogaram, a Dunat hiaba szorjak, az ugyanis folyoviz. Azonban egy lakott telepulesen rengeteg olyan alloviz (ertsd, akar egy kette vagott pet palackban 3.56 dl viz) van ahol ezek a dogok szaporodni kepesek. Nem besze;lve a sok elhagyatott szarfos szokokutrol meg beposhadt vizelvezetokrol, medencekrol stb stb.
A permetezes egyik ismerve hogy a permetet oda kellene juttatni ahova valo. Nos delelott altalaban feltamad a szel,igy csak este lehet lehetoseg ra, vagy ejszaka/hajnalban, de akkor meg azert anyazol. Ekkor egyebkent a parolgasi veszteseg is kisebb mint nappal.
A sparos/teszkos/stb ketcup persze a megtestesult egeszseg a maga gumiadagjaval. meg a poros lakotelep. ez sokkal nagybb megterheles a szervezetnek mint egy ilyen permetezes.

naivka 2007.08.02. 18:28:27

Nálunk a békásmegyeri panelban januártól áprilisig volt szúnyog, de annyi, hogy minden éjjel vapegéppel aludtunk. Vmi csatorna bepállott, és ott szaporodtak a gonoszok. Most nyáron felújították, mivel a megszűnő "belső hadtestet" tudják pótolni a kintiek. Őszre meg gondolom megint tönkremegy a csatorna, így biztosított a négyévszakos vérszívás.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.02. 18:32:26

Panda
tudod-e,hogy Florida-e az egyik szubyogivanzios varos-e, es megs e csipett meg szunyog sos e
es permetezorepulot sose lattam
amugy komolra forditva, en tenyleg lazanak velem a dolog kezeleset
ilyen erovel le is tragyzahatnanak fentrol, mondvan a parkot frissitik es mit szamit egy tragya szar rad esik, mer akkor meg azert sirsz, hogy nem szep a park
ez az en velemenem
ennyi

Vonatos Flash játék · http://trainhelp.i-host.hu 2007.08.02. 20:16:30

Biztos ők is kiírták valahol 1 telefonoszlopra, csak egy másik kerületben :D

...és a négyes metróra 2007.08.02. 22:02:26

irt. rövid i. nem írt, mert az mást jelent. Irtani rövid i-vel. Ősi román hiba hosszú i-vel írni.

szúnyogirtás

írd le 100x vagy letépem a békási lakásod ajtaját!

Valaki más 2007.08.02. 22:25:21

Komolyan, eret vágok magamon. Ekkora kretént. Hol írtsák a szúnyogot? Ha meg nem írtják, az a baj.

Alacsony az isten állatkertje

bidh4m 2007.08.02. 22:54:53

irt : pusztít
írt : korábban írásban rögzített
kiirt : kipusztít
kiírt : kimásolt, lejegyzetelt

butter 2007.08.02. 23:18:20

nagyon elmentünk nyelvtani irányba.bár szerintem a többség tud helyesn írni(hisz minden magyartanár egy zombi-boszorkány-gestapós)csak lusta vagy fáradt és helyette azt írja ami rövidebb vagy kézre esik.a homokozó azért az fokozatokkal durvább a szenyezést tekintve, arról nem is beszélve hogy permetezést nem kaptok MINDENNAP 7kor, viszont ha jó az idő, mindennap homokoztok:)) nyugi, jó szülő vagy!! amikor először láttam a gyereket ahogy a nyelvével tolja a kövön a kekszet az előszobában, azután kikaparja a fugából(rövid "u" ebben nem vagyok biztos)és vigyorogva megeszi, sőtt meg is kínál, majdnem kihullott a hajam.DE még életben van..Ha biztosat akarsz neki, vidd körülkerített játszótérre, azért akad biztos olyan is a környéketeken.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.02. 23:41:44

nem hasonlitaman ossze a koszt a vegyszerrel
lekozelebb szunyog szall a gyereked arcara, fujd le chemotoxal

Megdobbent 2007.08.03. 06:43:42

Ejnyemar kedves kommentezo kollegak. Akinek kicsi gyereke van, az perszehogy felti. Ezert van neki. Ha lepermeteznek a bal labam, en azzal rugdosnam oket, de csak, mert nem feltem annyira. Evvan, ne bantsatok, mert letepem valaki ajtajat!!!

Gery Greyhound · http://www.bestofgyurcsany.hu/news.php 2007.08.03. 08:14:01

"Akinek kicsi gyereke van, az perszehogy felti" - én is félteném, például a másik gyönyörű panelmegyeren, Káposztáson nem szívesen engedném ki az uccára nyáron este 7 után. Szerintem ott az egy főre jutó szúnyogmennyiség lazán eléri a százat.

báró Csekonics 2007.08.03. 08:28:23

hagyma 2007.08.02. 18:32:26
Florida nem as USA egyik tagállama? Vagy van ilyen nevű város is?

Héttörpe (törölt) 2007.08.03. 08:49:16

SZÁLINGER BALÁZS
Szúnyog, szúnyog

Szúnyog, szúnyog, ne csípd meg,
hadd nőjön még a kisded,
szállj le, nézd meg, védtelen,
nem csíped meg, ugye nem?

Szállj le végre, vacsorázz,
itt az ujjam meg a láz,
szívd ugyanazt a nedűt,
bár ez kicsit keserűbb.

Mert ő semmi, minden is,
olyan tiszta, szinte nincs,
kevés képpel álmodó
álmait nem fogja szó,

mindenből egy pöttye van,
színtelen és szagtalan,
semmije sincs, csak belül
határtalan gazdag űr,

nincs szüksége semmire,
senkinek sincs ennyije,
nem roncsolja kósza hit
törhetetlen csontjait,

gyöngébb, mint egy tejüzem
párája a füzeken,
azt se tudja, hogyha fáj,
nem beszél, de kiabál,

lassabb, mint a gyalogút,
melyen menni mégse tud,
más teste az otthona,
árnyék csak a fognyoma,

ha nyújtózik, akkor se
emlékeztet emberre,
gömbölyded kis furcsaság,
rossz fára nőtt aranyág,

romlatlan és bűnös is,
kétnevű és nevesincs,
a világ volt nemrégen
ilyen merész egységben,

s bár ne tudnám szerepem:
álma mellett e helyen
késleltetem, amitől
úgyse menti meg az őr,

mert egy reggel fölébred,
árnyéka nő fölébed,
élesedik látása,
veszted jelzi sírása,

s megfertőzi legalább
egy szúnyognyi bosszúvágy.

dehiszezénvagyok 2007.08.03. 09:57:05

Hát ez nagyon aranyos volt. =)

tapeta 2007.08.03. 10:31:34

teljesen helyesen: nem-e tette-e meg-e volna-e?

és én adnék egy ingyen papucsot a pilótának.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.08.03. 10:37:08

A prolikeltetők (=lakótelepek) necsak a lapos agyakról, hanem a lapos tetőkről is híresek. A lapos tetőkön meg általában eltömődik a csapadékvíz-csatorna, tehát egy eső után pocsolyák képződnek, amelyekbe belepetéznek a szúnyogok, A pocsolyák pont akkorra száradnak ki, mire kifejlődik a következő szúnyog-generáció.
Létezik biológiai védekezés is, van egy baktérium, a csodabacilus (Bacillus thüringiensis var. israeliensis), amelyik szinte csak csípős szúnyogok lárváit pusztítja el, de azt, mint neve is mutatja, nagyon drágán adják, bár úgy emlékszem, tavaly azt ígérte báró Isztriai Demszky Gábor, hogy az idén már azzal fognak szúnyogot irtani.
Az otthon használatos párologtatók, füstölők, sprék, kencék semmivel sem veszélytelenebbek amúgy.

Majmász Gedeon 2007.08.03. 10:48:32

Látom, másnak is feltűnt már, de mivel engem is kurvára idegesít, ezért én is leírom: az irtani rövid i!!!!!

továbbá:
legszivesebben = legszívesebben
ropant = roppant
(tudom, ez csak elírás)

mig8 (törölt) 2007.08.03. 12:20:35

Köszönök minden hozzászólást. Azért hadd reagáljak én is:

1. ramirez7788 mintha tudna valamit a szúnyogirtáshoz használt szerról és annak menetéről. Kifejtenéd bővebben? Szeretném magam és a páromat is megnyugtatni.

2. Semmi kifogásom a homok, kosz, fuga fűszál, stb ellen. De ember! Ez vegyszer!

3. Szerintem kurcsatov nem ismeri a Békásmegzeri lakótelepet. A Duna felőli oldalon nincs egy árva szökőkutacska se, ráadásul a művelet előtt több napos szárazság volt, ezért a legutóbbi esőt is űgy elnyelte a föld, mintha nem is lett volna. Egyébként igen, van itt is olyan rész, ahol bepang a víz, csak ott épp nem irtottak.

4. Azt hiszem, itt és most nem a nyelvtan a fontos. Teljesen igazatok van, sokszor elrontom, vagy csak nem találom a betűt. Elnézést érte. De ha kérhetem, beszéljünk a lényegről.

5. A vers tetszik!

6. Kitalátor feljegyzetnek. Én voltam fenn a tetőn, de nem láttam csatornát. Ettől még persze lehet, sőt, el is tömődhet és a víz fel is gyűlhet. De van az épületnek gazdája! Védekezzen az! Egyébként sem értem, hogy az ilyen esetekre miért a mezőgazdaságban használt módszert alkalmaznak. (Lehetne pl tetőre fel, vegyszert a csatornába – olcsóbb, egyszerűbb, hatékonyabb)

jesszumpepi (törölt) 2007.08.04. 08:48:01

mig8


Legközelebb,ha ilyesmi aggaszt,nyugodtan hívd fel az Erzsébet Kórház mérgezési osztályát,és kérj tanácsot!Pár éve én is megtettem,amikor a gyerekem másvalaki felügyelete alatt szedett egy számomra ismeretlen növény terméséből,hazahozta,nem tudta megmondani,hogy evett-e belőle,majd ájulásszerű álomba zuhant - akkor már nem aludt délutánonként.Kivert a víz,szóval megértem az aggodalmadat.Nagyon segítőkész volt a doki,azt mondta részletesen meséljem el,hogy néz ki a növény termése,nem tudta mi az,de felhívott valakit,aki értett hozzá,és megnyugtatott,hogy ha evett is volna a gyerek belőle,akkor se lehet semmi baja.
A nyelvhasználatoddal kapcsolatos cikizést,nehogy komolyan vedd!Az -e kérdőszócskát jól használtad.Régi szokás itt a Homáron,hogy a jót kijavítjuk.Ebben a klubban ez a jó modor egyik elengedhetetlen kelléke.
Nem tudom,meg-e nyugodtál-e a permetezés óta?

tehenke 2007.08.04. 12:19:26

Primitív állat vagyol.

mig8 (törölt) 2007.08.04. 20:21:14

Kösz jesszumpepi az együttérzést, jólesik. Tkp a gyerek nem lett lepermetezve, mert amint láttam, hogy megjelenik a repülő fehér felhőt húzva maga után, egyből elmentünk haza. Gyerek fürdetés, plusz hajmosás ill. mi is, hisz mi is kaptunk belőle. A nyelvtani hiba meg olyan dolog, hogy középiskolában rámszolt a magyartanár, hogy nem beszélem jól a magyart. (Persze, hisz sváb-magyar vagyok, mondom én.) Azóta is mindig kicsit zavarban vagyok, ha ilyesmivel szembesítenek.

massziv 2007.08.04. 20:26:54

Na olvastam itt sok hülyeséget,meg némi igazságot is permetezés ügyben.Előljáróban annyit,hogy jó 10 éve egy permetező helikopter szerelője voltam(sikeres ember már nem lehetek:-))
Elöszőr is két féle permetezési módszer van:1.lárva irtás csak vizes területek fölött alkalmazandó.
2.Direkt irtás úgynevezett kontakt szerrel ami azt jelenti,hogy a szétporlasztott vegyszer cseppek találkoznak a szúnyoggal és attól az megdögled.Nagy valószinüséggel ez történt Békásmegyer felett is.
Na most erre a fajta védekezésre a kora esti órák a legalkamasabbak,értsd 6-8 óra között.A szúnyogok ekkor bújnak elő,illetve általában ez a legszélcsendesebb időszak.Napnyugta után a gépek nem repülhetnek mert nem alkalmassak rá.Azt hiszem te lennél az első aki megsértödne ha a gép berepülne az erkélyajtón.Nekünk meg rengeteg macera lenne(hatóság,papirok stb).
A különös szag az lehet a kipufogó,de lehet a gázolaj szaga amit hozzá adnak a vegyszerhez(vivőanyagként a tökéletes cseppképződésért).Kb 250-300 liter vegyszer és 10 liter gázolaj keveréke.Valaki azt irta hogy felesleges bejelenti,hogy mikor lesz szórás mert az egyáltalán nem biztos.Na ez igy igaz mert ha mégis erős a szél akkor aznap nincs felszállás csak másnap,arról ne is beszéljünk ha műszaki probléma van.Végül mennyire is káros a vegyszer.Én elég sokat öntözgettem ebből a gépbe meg magamra,sőt feledékeny pilóták többször lepermeteztek de még mindig nincs semmi bajom(értsd minden évben teljeskörű orvos vizsgálaton veszek részt).Ugyhogy a gyermeknek egyszeri,akár többszöri lepermetezés után sem lesz semmi baja.Esetleg ha minden este egy kád vegyszerbe fürdeted meg.Amúgy meg szivesen,hogy próbálunk valamit tenni egy szúnyogmentes életért.Anno úgy hallottam,hogy megfelelő körülmények fennállása esetén a szúnyogok 3 naponta reprodukálják az egyedszámukat.A permetezés gyakoriságának csak az önkormányzat pénztárcája szab határt.
Üdvözlettel

Körömcsiga 2007.08.07. 01:10:38

Mostmá tudom mi az istennyiláért körözött a kétfedeles gép a XI felett :) Frankón nem értettem mivan. :)

szuszka 2007.08.07. 10:18:17

TheFan: "Szvsz a szunyogirtast ott kene eszkozolni ahol a csipos holgyemenyek szuletnek: toban / folyoban / csatornaban / pocsolyaban, meg mielott kikelnek."
Így-így. És onnantól kezdve nem kell attól sem tartanunk, hogy lesz békánk, halaink stb. akik mind-mind a szúnyoglárvákat eszegetnék.

daveC999 2007.08.07. 18:34:47

>"szakemberként" hozzászólva: a légi szúnyogirtás hazánkban az imágók (bizzegő, csípő, repülő állat, nem a lárva)ellen használatos általában kémiai szerekkel, melyek kis koncentrációban /ld népi megfigyelések feljebb :)/ nem ártalmasak a gerincesekre nézve
>a légi irtás kémiai szerekkel olcsó, ezért használják hazánkban, de nem túl hatékony, hiszen nem a probléma gyökerét kezeli, hanem az aktuálisan kirepült generációkat irtja, lehetőleg ott, ahol aktuálisan sokan vannak (az, hogy ez a lakótelep most ilyennek minősíthető e, azt a helyiek tudják)
>kiegészítés még: a feljebb leírt kisvizekben, pocsolyákban, csatornákban...fejlődnek a lárvák és nem a Dunában, Balatonban...stb

Psyszah 2007.08.22. 14:58:00

nekem is volt ilyen élményem éppen egy szabadtéri fesztiválon voltam (nem kevés embert jelent ugye ez) kb 3-4szer "lepermetezett" minket..hát köszönöm szépen.nekem ne mondja senki h nem tudta h ott a sok ember és ott kötelező volt permeteznie.egy ismeretlen srácot idézve: szóljon az aki még 20év múlva is él..

nemelehetnee 2008.08.26. 01:43:20

Te! Én meg azt nem tudom, hogy mi a túrót keres a homokozó érett baba, este 19 órakor lent a játszótéren, ahelyett, hogy otthon nézné a mesét? Ha félted a kis szemét, akkor olvass neki egyet minden este.
Nem a kicsiddel van igazából a bajom, de én meg azt látom, és sajnos hallom, hogy ebből az lesz, hogy 10 évesen elmegy disco-ba, és este 23-kor még óbégat az utcán. 12 évesen elveszti a szüzességét, 20 éves korára öreg lesz, és agresszív.
Egyébiránt: Maradjunk abban, és ezt jobb, ha most tudod, a gyereknek kell a vegyi anyag. Immunis lesz tőle, és később nem fog zümmögni. Hagyd a fenébe, mikor homokot eszik. (Mondjuk ne abból a homokozóból, mert abban tényleg minden sz@r benne van. Szerinted hova járnak a macskák, mikor a lakásban is a homokos lábost keresik fel?) Őszinte leszek, a gyerekre káros, ha megvéded mindentől, abban az időszakban, amikor az immunrendszere fejlődik. Egy ismerősöm mindent járólapozott, meg parkettázott. Nem lehetett ablakot nyitni, csak a baktériumszűrős kondin vehetsz nála levegőt. Ha felmész, kapsz papucsot. Az anya csecsemő korától, igen sokáig szájkendőben "fertőtlenítette" a gyereket. Azt a gyereket egy bibis nem érte soha. Egy pollen nem jutott neki gyerekkorában. Minden nap domesztiszitoszival nyomta a járólapot, mert mászik rajta a gyerek, és nehogy piszkos legyen a keze. Az a lakás, szó szerint steril. A gyerek most nyolc éves körüli. Iskolába nem mehet, mivel 3-4 éves gyerek szintjén van. Tejre, lisztre, (ez a kettő biztos) meg isten tudja milyen kajákra allergiás rohamot, ROHAMOT kap. Kint, a parlagfűtől kezdve minden vacak gaz, megfertőzi azonnal. Az immunrendszerének védelme nem fejlődött ki. Az anya erre, tudod mit mondott? Hibáztatja magát. Szerinted mivel? Nem fogod elhinni, hacsak nem vagytok egy szinten. Azt mondta az anya: Nem vigyáztam rá eléggé!!! Na erre varjál gombot. Remélem érted-e? Nagyon komolyan mondom neked!!! Ne aggódj, mert abból baj lesz. Annak a löttynek a legkárosabb része, a gázolaj. Mondok pár durva dolgot, ami komolyabb: (bár a tesco-s kechup-ot már lelőték. Ólmozott paprika, nem kell a duma, megettétek ti is (ugyanmá Julinéni paprikája, akkor meg az ételízesítőbe etted meg, sose nem tudhassa) Csoki, ami nem kakaóbabból készült. Szeletelt húsáru, (tudod a perselyes) szerinted az bolti viszáru? (álmodozzál csak) Tv-t nézel? Julinéni vágóhídja megvan még? Ja nem, mert bezárták, miután 5 éven keresztül ették az emberek a mosatlan zöldséges ládából az igazi kóbászt. Lejárt szavidős csirke, grillcsirkévé konvertálódva? Sorolhatnám neked két hétig, és az adalékanyagnál, meg az ételfestékeknél még nem is jártunk, de mire végigérek, megint jön az Ancsa. (AN-2 a duplafedelű madár)
Figyu!! Emlékezz! Ettél homokot? Naaaa!
Fujod magad sziszegő szappannal? Hoppá! Tudod milyen káros az? Allergia reakció!! Nem a bőrödnek, hanem a gyerek fejlődő tüdejének. Tudod, mi van a Balaton vizében? HUHHú! Soha nem engeded bele a gyereket? Emlékszel arra a Román kiskölökre, aki megkéselt itt egy gyereket? Na az, milyen mocsokban lakik, és lakott? Makkegészséges. Na hallod, ecetesleves öli ám a bakeszeket!
Száz szónak is egy a vége. Még a rézgálictól is csak fosni lehet, pedig az, permetszer. Nézz körül. Mindenki él. Akit nem látsz az meg nem, de nem a szúnyog irtó miatt. A mai gyerekek pont attól ilyenek, amiért a szüleik ilyenek. Ne hidd, hogy sértegetni akarlak. Minek tenném. Nézd meg azok gyerekeit, akik féltik mindentől, és nézd meg azokét, akik felszólnak a fa tetejére a gyerek után, hogy óvatosan! Az utóbbiból lesz ember. Az előbbiből valami steril munkanélküli programozó, vagy üzletkötő. Ha lány, akkor majd nem tudja, mi az a krumpi, meg a sparhelt, stelázsi, hokedli, ren,(neked tudnod kell) csak azt, hogy hambi. A fiú meg nem lesz képes kicserélni egy zárbetétet. Na elkanyarodtam.
Aggódj nyugodtan, de nem kell ennyire félteni, mert nyuszit nevelsz belőle. Amikor felnő, téged fog hibáztatni, hogy eltitkoltad, hogy a ketrecen kívül, nagy az isten állatkertje, és tele van mindenféle vadállattal. Fogadd meg a tanácsom! Ne a szülő legyél, hanem barát. Amennyi idős a gyerek, legyél mindig kicsit te is annyi. Nem kell le tojni, de ne te legyél a gyermek saját védelmi rendszere.
Amit a fejedre szórt a kollegám, azt meg te sem gondoltad komolyan, hogy attól neked félni kell, vagy bárkinek. Szerinted tömeggyilkos? Azért gondolkodhatnál ezen, hogyha bármilyen hatása lenne, akárcsak egy házimacskára, vagy cinkére, akkor szerinted szórva lenne? Azt meg gondolhatod, hogy a főemlős ezek felett áll. Mindeddig egyetlen káros dolog szabadult el eddig repülőről, de akkor háború volt, és Japánt érintette. Na az volt maradandó, meg az emberi hülyeség.

Na akkor most válaszolj magadnak erre az egészre!
Na akkor most felejtsd el, amit eddig gondoltál, higgadj le, nemelehetnee jót akar. Mondom jót, akar! Gondold át, és mérlegeld higgadtan a saját félelmeidet, amit nem akarsz a gyerekedre kivetíteni, mert nem akarsz neki rosszat. Nem akarsz neki rosszat. Nem akarok neki rosszat. Nem akarok. Nyugi! Nem akarok félni. Nem vagyok paranoiás. Nem baj, ha piszkos. Nem bánt senki.

Nagylevegő!

EvandEra 2018.05.22. 19:41:11

@Almaspite: Hidd el, korábban biztosan szólt az önkormányzat, a helyi tv-n, helyi újságban ill. mostanság már facebookon is!

Almaspite 2018.05.23. 22:07:55

@EvandEra: Az az apró részlet nem tudom, feltűnt-e neked, hogy egy több, mint tíz éves hozzászólásra reagáltál?

A fészbuk NEM hivatalos információforrás. A Magyar Közlöny az az. Három országos napilap az az.

_atpijkamo_ 2018.05.24. 13:21:54

@EvandEra: @Almaspite: Küldjön már valaki egy iwiw meghívót!

EvandEra 2018.05.24. 14:53:16

@Almaspite: Képzeld, feltűnt. Attól még nálunk 10 és 20 éve is benne volt az ingyenes helyi újságban/hirdetőben hogy mikor van az irtás. Sőt a helyi tv műsorában is kiírják Erősen kétlem, hogy valakihez semmilyen módon nem jut el ez a dolog. Nem mellesleg mielőtt mi , lakosok megtudunk valami konkrétat, addigra már itt a környéken minden méhész tud mindent. A facebook meg szerintem elég hiteles, ha konkrétan a polgármester, az alpolgármester, maga a helikopter vezetője és a helyi önkormányzat oldala is feltünteti. Örülök, hogy vannak még akik inkább szőrszál-hasogatóan írnak választ és nem a lényeget próbálják meg értelmezni. :)

Almaspite 2018.05.25. 01:24:30

Ez nem szőrszálhasogatás. Ez az élet.

Nekem még az előző évezredben azt verte a fejembe a jogi tanszéken a tanár, hogy a jogszabályalkotásról szóló törvény értelmében a jogszabályok érvényessé válása akkor következik be, ha az országos jogszabályokat a Magyar Köztársaság hivatalos lapjában, a Magyar Közlönyben, a helyi önkormányzati rendeleteket pedig a képviselő-testület hivatalos lapjában, illetőleg a helyben szokásos - az önkormányzatok szervezeti és működési szabályzatában meghatározott - módon kihirdetik.

Ezzel veszed elejét annak, hogy ne lehessen a jogszabályok meg-nem-ismerésére hivatozni. Mert hogy is mondják? A jogszabályok nem ismerete nem mentesít a jogszabályok alól.

Fentiek alapján, ha az adott önkormányzat SZMSZ-ében fel van sorolva a fészbuk, akkor közzétehet benne dolgokat, ha nincs, akkor marad az egyéb közösségi média, úgymint kerületi lap. Értem én, hogy haladni kell a korral, de a jelenlét a fészbukon nem kötelező, emiatt nem általános, ezért szerintem nem igazán tételezheted fel azt és nem bazírozhatsz arra, hogy a lakosság 100 %-a fent van a fészen ÉS rendszeresen olvassa is azt, vagyis az ott közzétett dolgok nagy valószínűséggel nem mindenkihez jutnak el.

Amit leírtam, az áll meg a független magyar bíróság előtt, ha vita támadna. Minden más nem. Aszondja: szőrszál-hasogatás... Hehh!
süti beállítások módosítása