Tékozló Homár

Emlékezetből büntet a rendőr

2007.08.23. 16:46 | jackyll | komment
Péter kicsit meglepődött, amikor az őt igazoltató rendőr azért büntette meg a szélvédő mögött pihenő első rendszáma miatt, mert úgy emlékezett, egyszer már megbüntette hasonló ügyben, ezért visszaeső:
tegnap este belefutottam ismetelten ugyanabba a rendorbe aki kb. 2 honapja megbuntetett az elso rendszamtabla hianya miatt... a figura megismert, mondta is, hogy azert allitott meg, mert emlekszik ram, azonban a rendszam jol lathato helyen, rendesen ki volt tuzve az elso szelvedon belulre, kurvara olvashato volt, stb, azonban kozolte, hogy ez igy nagyon nem szabalyos es szoba sem johet, hogy elengedjen, hiszen milyen notorius bunozo az ilyen.

szoval kedvenc kekruhasom elkuldte a kis csicskajat feljelentest irkalni, es ezalatt elkezdett jopfizni!! kerdezoskodott, hogy mit mennyiert es hol vettem az autora, stb, tisztan latszott rajta, hogy haverkodni akar!! ezt hogyan hozta ossze? miert? kinek? most nekiall jofejkedni bazze? es elvarja, hogy enis ezt tegyem?

ez eddig nem is volna nagy kaland, a dolog erdekes resze ott kezdodik, hogy elkezdett magyarazni, hogy miert nem szereltetem a rendszamot a helyere, amire csipobol tuzeltem, hogy matricat szeretnek, de most nem allok anyagilag a helyzet magaslatan, es idom se sok van a dolog utan szaladgalni...erre nekiallt baszogatni, hogy nehogymar megmagyarazzam, hogy nincsen penzem megcsinaltatni, amikor angel-eyes-es lampara telik, meg duborog a melylada....ize, mi a szar koze van az anyagi helyzetemhez? miert tartozom magyarazattal egy hatalommanias kis csiranak akinek az oviban elvettek a kakaojat, es bosszubol rendornek allt, es most osztja a sajat igazat?

elkezdte megmagyarazni, hogy amerikaban bezzeg ha hasonlo korulmenyek kozott ismetelt szabalysertesen kapnak, rogton felnegyelnek (szoszerint ezt mondta), de valahogy nehezen tudtam ejjel egy orakor parhuzamot vonni a budakalaszi kis torteto cedulaosztogato fakabat, meg egy franko amerikai zsaru kozott, igy nem fogtam bele a vitaba, hogy vajon nalunk miert nincsen tisztelete/tekintelye a kollegainak...

a tortenethez hozzatartozik, hogy mindig udvariasan kiszallok, magazom oket megha fiatalabbak is nalam, egeszen addig amig ugyerzem, hogy o is hasonlokeppen kezel... siman lehet, hogy csak az bokte a szemet, hogy nekem egy szep kis hondam van, neki meg a tetves ceges baszom-boszme-terepjaroban kell feszitenie  :) nemertem miert vesznek fel hatalmi manias figurakat, biztos nincs penz pszihologusra, ill. elegge megcsappana a letszam.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ámbátor 2007.08.23. 16:57:30

Bazzeg, elsőre elngedett, jöszönted volna meg, oszt raktad volna fel a rendszámtáblát.
Tudod, az a szabály, hogy kik kell akasztani a kocsira előre, meg hátra is.

Ne már a rendőr legyen a bunkó, amiért két hónap alatt nem sikerült felraknod a rendszámtábládat. Ha csóró vagy matricát venni, akkor rakd fel a plétáblát. Az virítson matricával, aki ki tudja pengetni.

dozen 2007.08.23. 16:59:17

a rendszám tábla nélküli autózás 1 ősi román szokás

jordan23 2007.08.23. 17:02:33

ambator latom tudsz olvasni, elsore is megbuntetett, es leszarom, kifizetem

latom nemerted az zavart az egeszben, hogy o nalam jobban tudja mikor/mire van penzem, buntessen meg, de ne magyarazza mar meg, hogymindent jobban tud

amugy meg roman vagyok miezzel a baj

homár molla2 2007.08.23. 17:02:35

hogy te mekkora egy suttyó paraszt seggfej vagy, Péter barátom... örülj hogy nem tépte le a kocsid ajtaját.

Netuddki. 2007.08.23. 17:08:21

Péter ki vagy te, hogy azt gondolod a szabályok rád nem vonatkoznak ?
Nemhogy örültél volna, hogy elsőre elengedett a rendőr. Remélem második alkalommmal jól megbüntettek.

Amúgy az ilyen alakok szokták hajnali kettőkor a mélynyomót lehúzott ablakkal bömböltetni, vagy a kocsma előtt félrészegen üvöltözni. Mert ugye nekik mindent szabad.

Az ilyen kis csírákkal csak úgy lehet(ne) bánni, hogy minden ilyen alkalommal jól megbüntetni, vagy az ittas vezetésért a jogsit elvenni. Akkor talán leszoknának az ilyen viselkedésről.

Amúgy a rendőr meg elég korrekt volt, úgyhogy ne szidd.

Fanyuvo 2007.08.23. 17:09:51

jordan23: az tuti, hogy nagyon megfogod kapni a magadet itt a homaron. Nem is tudom mit vartal, hogy majd kiallnak melletted?
Amugy a pontos szabalyt nem tudom, de ugy emlexem 2 hatosagi jelzesnek kell fent lennie. Es a regisztracios matrica is annak szamit. Vagy nem? Majd valaki jol elmondja.

avensis (törölt) 2007.08.23. 17:11:19

hát nem tom... Azért neked se van igazad, mert egy rendszámnak hol a helye? Hát nem az ablakban.
Amúgy te se vagy egy földreszállt angyal, csak olvasd vissza kicsiny kis monológod. Nekem pl az jön le, hogy "mit képzel egy rendőr, ENGEM mer megbüntetni, ENGEM, akinek csúcstuning verdája van...."
Bár lehet, hogy én látom rosszul...

Gumidomino 2007.08.23. 17:11:21

Péter, kétszer ugyanabba belelépni!?
Te tényleg nem vagy egy sikeres ember.

homár molla2 2007.08.23. 17:12:20

kovi1970, az ilyen alakok (mint te) szoktak az utca közepére szarni fényes nappal (csak hogy én is általánosíthassak már egy kicsit).

kuksi100 2007.08.23. 17:12:56

Te paraszt mit képzelsz magadról? Törvények felett állsz. Tudod hogy a rendszámnak nem az első szélvédő mögött van a helye. Vagy vetted a jogsidat?
Van pofád még ilyeneket le is írni?

jordan23 2007.08.23. 17:18:13

mennyi intelligens, eloitelet mentes hozzaszolas, elertem a celom :)

Rák Attantam 2007.08.23. 17:19:47

Remélem fogod, hogy szívességet tettek neked azzal, hogy nem vonszoltak be a kapitányságra, hogy az "alapos gyanúnak" (mármint hogy volt már ilyen eseted) a nyilvántartásban is utánanézzenek.

Az másodlagos, hogy a rendőr midre volt irígy. Elsődleges az, hogy jogosan csesztetett a rendszámtábla hiánya miatt! Igen, HIÁNYA, hiszen nem a megfelelő helyen volt, ergo nem volt.

Ennél már akkor is jobban jártál volna, ha a fuxos béjemvésektől tanulva beb*szod a táblát a csomagtartóba és ellenőrzéskor azt mondod, hogy az előbb esett le és még szerencse, hogy megtaláltad, mész is felrakatni izibe!

De te kitetted a kirakatba, mer asszed, hogy a traffis ember csak az ótó elejének közepit lesi. Egy francot.

Na, reméljük tanultál valamit az esetből.

Ja, a matricarendszám meg nem csak pénzkérdés. Alaposan meg is kell indokolni, hogy miért is nem fér el az autód elején a normál táblicsku? (Igaz, az indok lehet egy az ügyintéző markába csúszó tízezres is... :)

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.08.23. 17:20:29

Ja, egyébként az a 'frankó amerikai zsaru' lehet rögtön testüreg-átvizsgálással indított volna, másrészt meg te jöttél elő az anyagi helyzeteddel, egy rendszámtáblát a helyére szereltetni nem kerülhet olyan sokba.
Harmadrészt viszont legjobb tudomásom szerint nem szabálytalan, ha a rendszámtáblát a szélvédő mögött tartod egy darabig. (egy darabig azért nem egyenlő két hónappal)
Mi a szitu a hátsó rendszámtáblával? Az a helyén volt?

utolsóelőttisenki 2007.08.23. 17:22:27

annyi köze van az anyagi helyzetedhez, hogy...
inkább :
totalcar.hu/magazin/kozelet/rendor16!2

butaság felháborodni, lehet, hogy segteni akart, azaz a bírság csökkentésére lehetőséget adni

Toleranciahiányos Szalagkorlát 2007.08.23. 17:22:48

Kommentelni ősi román szokás.... tőlem eccer megkérdezte a rendőr, hogy a vonóhorog levehető-e, mondom mittomén ha eccer felrakták akkor gondolom leis lehet venni.... nem értékelte a választ.

ámbátor 2007.08.23. 17:24:54

Ha jól értettem elsőre helyszíni bírságolt. Másodikra feljelentett.
Teljesen korrekt eljárás.

Az ablak mögött prímán le lehet billenteni a trafipaxnál. Meséld a négereknek a matricás sztorit.

ATOMMAKI80 2007.08.23. 17:25:35

nem vetted észre, hogy csak le akart rántani a zsernyák egy 10est adsz neki és olcsón megúsztad volna azért küldte el az újoncot, hogy ne kelljen osztozni

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2007.08.23. 17:25:36

a rendszám tábla nélküli autózó sikeres emeber nem lehet.

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.23. 17:34:00

Mér, mennyibe kerül egy ilyen matricarendszám?

The Good Boy 2007.08.23. 17:39:03

Hát, kérem ilyen országban élünk... Hatalommániásnak nevezi a rendőrt az aki saját bevallása szerint sz*rik a törvényekre azzal a felkiáltással, hogy nincs pénze, utána meg bevágja a durcát. Apám ha nincs pénzed, akkor gyüjts, de addig is tartsd be a szabályt (azt a szabályt, ami pontosan meghatározza, hogy hol, hogyan kell a rendszámot elhelyezni). És ott nem szerepel a szélvédő mögötti hely. Az arcos homárba irkálás helyett, inkább szedd össze a gyógyszeredet és gondolkodj, mekkora hülye is vagy. Persze az autópályán jó matrica nélkül autózni, meg száguldozni a traffi mellett, mert nincs elöl rendszámod. Király van, te ostoba.
Ha sarkosak akarunk lenni akkor szabálysértés tovább folytatásáért akár elő is állithatott volna (tudom nem ilyen esetekre vonatkozik elsősorban ez a szabály). De egy óra mulva igen, mert nem tettél meg mindent a szabálysértés megszüntetése érdekében:-).

Gumidomino 2007.08.23. 17:41:22

Én azt nem értem, miért kellett kiszállni? Ha meg már kiszálltál, gondoltad, hogy a feljelentés lekörmölése alatt bambán bámultok egymástól pár méternyire, vigyázva, nehogy összeakadjon a tekintetetek?
Kellemes rendőr, próbált a Téged érdeklő témában társalogni... :D


Persze élőben biztos más volt a szitu, de ezzel a levéllel inkább lejárattad magad.
Most már felszereled végre? ;)

The Good Boy 2007.08.23. 17:48:01

T. Net Elek!

Nem a mennyi a sok, hanem az eljárás. Kpm engedély (amit ugye okosan meg kell magyarázni, miért indokolt.), utána okmányiroda, ahol kérelmezni kell a legyártatást. Amikor kész, akkor ismét okmányiroda, ahol a rendszám mellett új forgalmi is kell, ahol az egyedileg gyártott rendszám bejegyzésre kerül. Szerintem 15 ezerből kijön. Okos homárba irogató gondolom ennyit hetente elkölt üzianyagra a király verdájába, de sorbaállni, kérvényezni már nem macsóság.

Soockit van Dalen 2007.08.23. 17:49:35

Gyűjthetsz még a matricára, mert tudomásom szerint megszünt ahogy beléptünk az EU-ba.

stichus 2007.08.23. 17:57:57

van még matrica, de egyedi elbírálással, ahogy már mondották. egyébként meg szerintem a forgalmit is elvehette volna a rendőr ás spuri haza gyalog a kis lábacskádon

arvai (törölt) 2007.08.23. 17:59:28

Nah tatám, egnem 2 éve azért büntettek meg,mert a rendőr emlékezett, hogy amikor a kocsma előtt állt a mocim, akkor nem volt rajta a műszakit igazoló matrica :D na erre varrjál gombot.

Hebelebebele 2007.08.23. 18:00:30

Jeee végre lehet fröcsögve szídni a beíróóót =DD Erre vártunk! Ne kíméljétek! =D

volga 2007.08.23. 18:00:39

Én az első rendszámtáblámat a belső visszapillantóra akasztottam. Néha fejbevág, de még senki nem szólt érte.

Rák Attantam 2007.08.23. 18:01:34

arvai: te meg mondhattad volna, hogy azért tologatod már napok óta. :)

stichus 2007.08.23. 18:04:35

ha meg a fenti kocsi képezi a tárgyat, akkor arra nem adják meg a "d" rendszámot, mert fel rehet rá rakni minden gond nélkül a keretet, és hely sincs rajta matricának

volga 2007.08.23. 18:05:39

Péter Hondájának mind a négy ajtaját letépni!!!

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.23. 18:06:18

The Good Boy 2007.08.23. 17:48:01

Hát ezek alapján én biztos nem izmoznék egy ilyen matrica izére.

Ekkora baromságot...

Kerekpar 2007.08.23. 18:06:19

Matricát lehet igényelni, csak az "gond" hogy ez már ugyan akkora méretű mint a hagyományos tepsi.
Kis matrica nincs többé.

stichus 2007.08.23. 18:08:53

bár ahogy nézem a kép hátterét, nem a fenti kocsi az

stichus 2007.08.23. 18:11:09

bizony

1. A rendszámtábla típusai: „A”, „B”, „C” és „D

Rendszámtábla méretei:

Rendszámtábla
típusok Hosszúság
mm Szélesség
mm Keretvastagság
mm Betűmagasság
mm Domborítási magasság
mm

„A” típus 520 110 4,5 77 1,8

„B” típus 240 130 4 49 1,8

„C” típus 280 200 4,5 77 1,8

„D” típus 520 110 4,5 77 0

Tűréshatárok ±2,5 ±2,5 ±1 ±1 ±0,4

2. A rendszámtábla anyaga az „A”, „B” és „C” típusú rendszámtábla esetén fényvisszaverő fóliával bevont alumínium lemez, a „D” típusú rendszámtábla esetén öntapadó fényvisszaverő fólia. A fényvisszaverő fólia az MSZ 9620/8 szerint meghatározott anyag.

isti77 2007.08.23. 18:11:24

"siman lehet, hogy csak az bokte a szemet, hogy nekem egy szep kis hondam van, neki meg a tetves ceges baszom-boszme-terepjaroban kell feszitenie :)"
Apám! Ezt is megértük... Ez a legalább 10 éves, optikai "tuningelemeit" valamelyik Tescóból nyert Civic presztízsautónak számít? :))))))

isti77 2007.08.23. 18:13:04

Te komolyan gondolod, hogy azért állított meg a rendőr, mert EZT irigyli tőled? :)))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.23. 18:20:12

ha mar a'merika szobakerult
/mondjuk ebben az allamban csak hatra kell, de van ahol elore is/
szoval tegyuk fel nincs, meg el is magyarazhatod miert, ha normalisan beszelsz, lehet szerencsed van es meguszod ticketel, de ha beszolsz, rogton bilincs, jail, oszt varhatod hogy valaki mennyen erted kivaltani
parszaz dollarert
na ezert van tekintelyuk a rendoroknek
tobbek kozott
aztan birosag 2-3 het mulva es az lesz a donto a mit a rendor mond, nem az amit TE
es itt egyesevel jarnak es megis
es igy lesz rend , vagyis van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.23. 18:22:17

ja es ha erre jarsz ki ne szallj udvariasan az istenert:)

Kerekpar 2007.08.23. 18:22:53

Az irigység ősi román szokás, tehát simán.

prokee · http://blog.prokee.hu 2007.08.23. 18:23:57

6/1990 KöHÉM rendelet:

Hatósági jelzések elhelyezésére vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek

27. § (1) A jármű - az e célra kialakított helyre - a jogszabályban előírt hatósági jelzést feltüntető táblát (rendszámtábla, azonosítási tábla) kell felszerelni.
(2) A gépjárműre, a mezőgazdasági vontatóra, a lassú járműre és a pótkocsira a szabványos "H" betűt feltüntető államjelzést a jármű hátsó részén, jól látható helyen és úgy kell elhelyezni, hogy az államjelzésnek a hatósági jelzéssel való összeolvasását kizárja.

Hatósági jelzések elhelyezésére vonatkozó további műszaki feltételek

28. § (1) A gépjárművet, a mezőgazdasági vontatót, a lassú járművet és a pótkocsit úgy kell kialakítani, hogy arra a hatósági jelzés - a (2) bekezdésben foglalt rendelkezéseknek megfelelően - felszerelhető legyen.
(2) A hatósági jelzést, illetőleg annak tartószerkezetét a lassú járműre elöl, az oldalkocsi nélküli motorkerékpárra és a pótkocsira hátul, a többi gépjárműre és a mezőgazdasági vontatóra elöl és hátul, a jármű hosszirányú függőleges felezősíkjában, vagy attól balra, oldalkocsis motorkerékpárra elöl az oldalkocsin, hátul a motorkerékpáron úgy kell elhelyezni, hogy a hatósági jelzés síkja a jármű hossztengelyére merőleges és megközelítően függőleges helyzetű legyen, a járművön túl ne nyúljon, legalsó pontja az úttest szintjétől legalább 0,30 méter, legfelső pontja az úttest szintjétől legfeljebb 1,50 méter magasságban és olyan helyen legyen, ahol könnyen leolvasható.

Tehát: "az e célra kialakított helyre "
Olyan meg nincs, hogy mentességet kapsz, mert matricát szeretnél egyszer majd. Addig felrakod szigszalaggal, celluxszal, kábelkötegelővel, pont mindegy.

Tehát:
"miert tartozom magyarazattal egy hatalommanias kis csiranak"

Mert ő rendőr, te meg szabálysértő. Kapise ?

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.23. 18:31:41

isti77 2007.08.23. 18:11:24

"Apám! Ezt is megértük... Ez a legalább 10 éves, optikai "tuningelemeit" valamelyik Tescóból nyert Civic presztízsautónak számít?"

Mér, vót olyan korszak, amikor a mókusfarok az antennán, meg a bólogató kutya a kalaptartón, meg a casco matricából kirakott "csao" volt a divat...a hülyeség örök, csak a tárgya változik. Most a tucc-tucc a menö 140 dB-vel elöadva, meg a kék led meg az ilyen matrica faszságok. Mikó milyen filmet adnak...Ja knájtréder megvan? Az is ment egy darabig:)

csakb 2007.08.23. 18:31:54

" elkezdte megmagyarazni, hogy amerikaban bezzeg ha hasonlo korulmenyek kozott ismetelt szabalysertesen kapnak"


Amerikában csak hátulra kötelező rendszámot rakni. Elöl akár batzpapucs is lehet. ;]

Pema 2007.08.23. 18:40:42

Csak egy vicces komment:
Itt ulok amerikaban a rendor ismerosom mellett es forditom neki amit irtal.
ES A RENDORNEK VALOBAN IGAZA VOLT...ismetelt szabalysertesen kaptak volna itt bizony felnegyeltek volna. Bar nem a rendszamert mert itt csak hatra kell.
Csakb igazat szolt elol akar Batz papucs is lehet :)

De itt most te voltal a csira, es az is maradsz amig nem veszel valami normalis autot.
Akik Hondat vesz sikeresen ember nem lehet :) Kiveve ha a Fast & Furoius-ban szerepel.

Biomechanoid (törölt) 2007.08.23. 18:45:19

Ennyi barmot egy rakáson! Még a jogszabály szövegét sem képesek megérteni. Tehát legalább 30 centire, de legfeljebb másfél méterre. Az ablak erre pont megfelel, hiszen jól látható onnan is. Az "e célra kialakított hely" nem feltétlenül az a hely, ahol első vizsgájakor volt. Tudniillik, amennyiben gyárilag nincs meg a két lyukacska, ahová felrakható a tábla, de a kocsi így is levizsgázott, nem vagyok köteles az első lökhárítóra szerelni. Ilyen jogszabályi előírás nincs. Egy aszfaltvasaló Ferrari orra 30 centinél alacsonyabban van, a motorháztetőn meg túl nagy a dőlésszög. Ezért a speciális gépjárművek esetében a matrica elfogadott. Kérelmezni kell azt, és az ember határidőt is kap, ami félév.
Mijjjért, faszkalapok? - Memmondom néktök, bazmeg! Mer' nem a rendőr dönti el, hanem az önkormányzat illetékes hatósága.

Tanulság: amíg rendőrállam van (mert kétségkívül az van), addig betéve ismerni kell a jogszabályokat.

Netuddki. 2007.08.23. 18:48:20

homár molla 2007.08.23. 17:12:20

Akinek nem inge, ne vegye magára. :-)

Biomechanoid (törölt) 2007.08.23. 18:48:48

Pema! Anyád picsáját, baromacú. Eleget járok LA-ba és a szigetekre, és eddig csak jó tapasztalatom volt. Nincs ott felnégyelés, viszont humánum igen. Lehet, hogy te valami hegyitahó pinaseggű paraszt vagy a belső államok eldugott zugaiban. Ott elképzelhető, de az nem az átlag amerikai rendőr.

Sir Mortzosch 2007.08.23. 18:59:58

Azt be tudod nyögni, hogy nincs pénzed matricára suttyóka... utána meg sír a szád, hogy mit érdekli az anyagi helyzeted.
Tipikusan az vagy, aki 3 másodperc állás helyett inkább becsattan a körforgalomba és közben bőszen integet.
Jól megbüntetett legalább? Mert az kellene a hasonszőrűeknek..

MUHHAHA 2007.08.23. 19:01:51

Szerintem ez az írás kamu. Komolyan létezik olyan ember, aki egy ilyen sztoriban azt gondolja, hogy ő volt a normális a rendőr meg a köcsög???

Nem apukám, te vagy a köcccssssőőőőg! Egy igazi szutyok panelproli! Mennyé oszt pörögj a hájperen lúzer!

stichus 2007.08.23. 19:06:18

Biomechanoid 2007.08.23. 18:45:19

ad a. függőlegesen, szóval ha nem trabant, akkor a szélvédője sosem függőleges
ad b. jól olvashatóan, bár lehet, hogy 10 percenként vakarja a bogarakat a szélvédőről
ad c. a jármű elejére, szóval ha nem nyerges vontató, akkor a szélvédő a jármű közepe

asszem a jogszabáylértelezésről ennyit. meg persze nem is az önkormányzat illetékes hatósága dönt, hanem az illetékes nemzeti hatóság. meg persze türelmi idő csak igazolással együtt.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2007.08.23. 19:10:20

kék led van a hondán vagy nincs?
amúgy itt egy kép az autó elejéről és a rendszám meg nem látszik, tehát rossz helyen van ? :)

Megdobbent 2007.08.23. 19:10:58

Hat ez egy 100%-os pelda a kontraproduktivitasra. Iskolapelda, de komolyan.

Pema 2007.08.23. 19:13:43

Biomechanoid:
Miert az en anyamet....????

Michiganben vagyok, Flint, Detroit....
Vazzeg itt kokemenyek a rendorok mint a vidia. Itt mindennapos a lovoldozes. Itt bizony ezt a csirat lenyomtak volna a picsaba a betonra es bevittek volna.

Ja igazad van nem irtam oda hol van pontosan az az itt.
De az a tipikus magyar vagy amito kkor sem fogsz tudni levetni ha itt vagy kint, hogy egybol anyazol.

Elsore normalisak....de ha egyszer keresztezed egy rendor utjat es meg emlekszik is rad akkor baszhatod...Es mindegy hova jarsz hova nem ezt egy rendor mondja mellettem.

Ja es ha tudnal olvasni akkor azt ertelmezted volna hogy
"Itt ulok amerikaban a rendor ismerosom mellett es forditom neki amit irtal."

Inkabb iratkozz be egy iskolaba ahol olvasni tanitanak, minthogy sokat jarjal LA-ba meg a szigetekre.

Józan paraszt (törölt) 2007.08.23. 19:27:37

Köcsöggyerek, a holnapra nem gondolsz?

Most mekkorát fogsz majd szopni...

Vagy innentől apád traktorával jársz majd?

Unio 2007.08.23. 19:28:39

dozen:

"a rendszám tábla nélküli autózás 1 ősi román szokás"

Ezt a romános dumát én is átveszem nagyon komoly :D:D.

Átlagarcú 2007.08.23. 19:30:12

Ezt jól beszopta minden olvasó:))))
Hehe
Nem vettétek észre, hogy Péter semmi mást nem akart, csak, hogy mindenki lássa, hogy neki milyen fasza kocsija van, meg, hogy amúgy is milyen fasza gyerek. Közben én meg tudom, hogy miért nincs kint a rendszám:)))Üveg mögött csak a szemnek jól látható, a fényképésznek nem:))))A szegény rendőr meg úgy tanulta, hogy a "miért nincs felszerelve a renszám" kérdésre nincs helyes válasz.
Külömben meg most mi az igazság Péter? Mindenkit megveszel kilóra, vagy nincs zsé matricára, hogy összeragaszd vele ezt a vakrozsdát?

az okos 2007.08.23. 19:36:52

És ugyanezeknek a suttyóknak szokott nagy és mélyhangú örjítő kipufogója lenni.Gondolom ezen is az van.Ha ilyen hangú autót hallok anélkül hogy látnám szinte biztos lehetek benne,hogy max.600.000ft. az értéke és egy igazi panelproli ül benne aki VALÓBAN azt hiszi,hogy neki jó autója van.Szánalmas.

2007.08.23. 19:41:25

Dejo, itt vannak az egymas torkat fel perc alatt elvago USAba kivandorolt hazafiak is :)))
Mellesleg a rendornek igaza volt ezuttal, normalis is volt. Rendszamtablat bizony elol is hordani kell, es szopo, hogy epp ugyanaz kapott el, aki 2 honappal ezelott is. Igy jartal...

Unio 2007.08.23. 19:47:05

Utálom az ilyen űberfasza tunning marcikat
tuc tuc tuc nem tuc gyerkeket.

2007.08.23. 20:18:14

Azert birom en is az ilyet: TUDJA, hogy szabalytalan, TUDJA, hogy buntetnek erte, sot, mar egyszer meg is buntettek, de azert se csinaltatja meg. Legkozelebb mi lesz, muszaki / zoldkartya / adott esetben rendszam es/vagy biztositas nelkul kozlekedsz, mert epp nem volt ra idod? Tudod mindenkinek van erre ideje, ha nincs, szakit ra. En is beszoptam, lejart a zoldkartyam, szombaton kellett megcsinaltatni 50% felarral, de megcsinaltattam, mert muszaj...

mohaa 2007.08.23. 20:31:50

isti77 2007.08.23. 18:11:24
Apám! Ezt is megértük... Ez a legalább 10 éves, optikai "tuningelemeit" valamelyik Tescóból nyert Civic presztízsautónak számít? :))))))

Picit öregebb:
en.wikipedia.org/wiki/Honda_Civic
Amúgy tényleg LOL! :D

Józan paraszt (törölt) 2007.08.23. 20:39:00

Jah, még a homár színvonalát is tökéletesen jellemzi, hogy ennek a kis faszrágónak a sztoriját lehozza.

Mi lesz a következő? Hummer-es kopasz története a vén kurváról, aki megrongálta a kocsija alvázát a koponyájával...?

Angéla 2007.08.23. 20:44:12

Hehe, na ez aztán a felháborító sztori :D
Tudod aki nem áll jól anyagilag, az inkább arra figyel hogy ne fizessen állandóan büntetéseket :) Kamu az egész matricára-gyűjtök indok.
Amúgy meg a rendőrnek igaza volt, és a bunkója még beszélgetni is akart közben, hátezmármindennekateteje,lol

enrikó karúszó 2007.08.23. 20:44:25

"...amire csipobol tuzeltem, hogy matricat szeretnek, de most nem allok anyagilag a helyzet magaslatan, es idom se sok van a dolog utan szaladgalni..."

Jó kis csípőből tüzelés. Már látom, ahogy Butch Cassidy előrántja a coltját, aztán csípőből megmondja a gonosz ellennek, hogy "hát most nem jutott töltényre, meg amúgy sincs időm mikor venni, de azért tekintsd magad halottnak, lécci".
Muhaha.

renugard 2007.08.23. 20:56:42

Bunkó gyerek, a rendszámtábla kötelező!
Selyemzsinórt az ilyen jasszolós faszkalapoknak!

renugard 2007.08.23. 20:59:08

Amúgy még megvan a forgalmid az autón? Szerintem rendes volt a rendőr.

renugard 2007.08.23. 21:00:46

"Frankó amerikai zsaru" LOL, sőt weheheheheheheheeeee
Hungarian shit cop

Káposztakukac 2007.08.23. 21:07:49

@pema

en is epp detroitban vagyok:D

amugy igaza van, nem erdemes amerikaban sem kikezdeni a zsarukkal. es most nem fizikai eroszakra gondolok, mert azt europaban mar mindenki tudja, hogy az amerikai zsaruk geppisztolyt tartanaka a kocsiban. de ok kis ficsurok szobeli kemenykedeseire is allergiasan reagalnak. nem csoda, az itteni tarsadalmi viszonyokat tekintve en is gyorsan megunnam a hulye kis ghettorappereket :D:D

ednernyer 2007.08.23. 21:13:04

Óriási, hogy még te vagy felháborodva! Ha rajtam múlik, gyalogolsz hazáig... Mit képzelsz, tudtad a szabályt, és volt időd annak megfelelően eljárni, nem? És még irogatsz... beszarás

Taktikai Reset 2007.08.23. 21:13:25

Depoman:
ilyen is kell. megjegyzem, csak egy szanaszét tekert agyú junkie gondolhatja komolyan, hogy a beküldőnek igaza van.

ilyen lenne a homár?:))))

Megdobbent 2007.08.23. 21:14:20

Dejo, hogy leszarom a blogodat, es rajtad rohogom magam betegre :>>>

Kenton Delacruz 2007.08.23. 21:47:21

Ősi román szokás nincs, a román nem ősi nép.

Bunkó Béla 2007.08.23. 21:56:35

Srácok nincs itt moderátor? Ide mindent be lehet küldeni témának?
Komolyan mondom a egyre gyíkabb a homár.
www.gyik.blog.hu
Nem vagyok egy rendőrimádó épen ezért most is a rendőrt hibáztatom mert nem vette el a gyíknak a jogosítványát.
Anyázás helyett csókolj kezet a rendőrnek ha legközelebb találkozol vele.
Csíra butyok majom vagy!
Amúgy szerintem kamu ez a post, csak tesztelik az emberek felháborodását, ennyire nem lehet hülye egy ember mint ez az izé aki ide beírta ezt a témát!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.23. 21:57:16

Taz
mi nem vagjuk el egymas torkat, csak ez a pasi megemltette USA rendorokrt is,
es lathatoan fingja sincs rola hogy mukodik itt a rendszer
teljesen baratasagosak, mindent meg lehet beszelni veluk, de mondjuk a kocsibol ne szallj ki , mint amivel dicsekedett
de a legkisebb ellenallasra, beszolasra bevagnak a sittre, aztan majd dont a biro
hat el nem tudnam kepzelni, hogy szol a sheriff, hogy szar a rendszamom, aztan nem csinalom meg, es mikor ujra megfog meg beszolok hehe:)
a torvenyt be kell tartani barataim az urban
/ez olyan Fabrys volt de O sikeres, tuti van batz papucsa is/

moo_ 2007.08.23. 22:03:49

Péter!

Ha komolyan azt gondoltad, h elszőrnyölködünk ezen a cikken, akkor...IGAZAD volt, csak nem úgy ahogy te gondoltad. Rábasztál, mert azt gondoltad, h úgyse büntet meg a "biztos úr".
Át kellene keresztelkedned Györgyre és mondhatnád:
Nefürgyéle, rendőrpajti!!!!

Birka

karrierista 2007.08.23. 23:21:39

Kedves Péter!Melyik királyságot írányítod?Mert látom nagy király vagy!!Nincs pénzed matricás rendszámra,na bammeg,mindjárt sírok!

Sanyi 2007.08.23. 23:36:50

Amit írtatok aszerint Detroit elég szar hely lehet. Dél-kaliforniai rendőrök elég normálisak voltak mindig, haver egy 105 mph-s gyorshajtás után (65 mph a megengedett) kidumálta magát és nem vitték be. Amúgy elsőre nem feltétlenül kapsz még ticketet sem, mehetsz egy 8 órás szombati továbbképzésre baleseti fotókat nézegetni és kreszt tanulni. A második car pool violationért viszont az ötszáz dolcsi a minimum - a legkevésbe zsúfolt sáv, ahol azok haladhatnak, akiknek a gépjárművében több mint egy ember ül. A las vegasiak is (a biciglisekkel beszélgettünk - azért bicajjal járnak, mert a Strip, a Las Vegas Boulevard kaszinós része este hattól hajnalig egy nagy dugó - teljesen jó fej emberiek voltak és fegyvertelenek), Minneapolis-Saint Paulban is nyugodtan lehet éjszaka sétálni (bár novemberben meg lehet fagyni). Washington D.C.-ről egy orosz csajszi mesélt rémtörténeteket, gondolom akkor az olyasmi mint Detroit.
Szóval az amerikai rendőrt szerintem nem kéne skatulyázni, ahány hely annyiféle a helynek megfelelően adaptálva. Ha szar a hely, akkor keményebb a rendőr. És tényleg egyesével járnak ahol én láttam őket, ami amúgy nem tűnik túl biztonságosnak. Mindent vesz az autó elejében a kamera, a rendőrautókban pedig - CA-ban legalábbis - van ujjlenyomat leolvasó, komplett prioráló rendszer neten keresztül. Szóval a rendőr kb. 1 perc alatt SSN-ből vagy jogosítványszámból tudja a teljes criminal backgroundot egy utcai szemetelés vagy piros lámpán átsétálás részleteivel együtt.
Mesedélután vége.
A magyar rendőr a leírt esetben szerintem teljesen normálisan járt el, és igen, én is osztom a véleményt, mely szerint a szabály az szabály és mindenkire vonatkozik. Ahogy a német mondaná, ordnung ist ordnung (und termin is termin).

skaresz 2007.08.23. 23:44:07

Hali!

Sok parasztot látok leszedett első rendszámtáblával..... Bunkó egy szokás, radar ellen...Ez is "megélhetési-bűnözés" ? :-)) A Többiek szerintem már mindent elmondtak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.24. 00:10:12

nem kell az amerikai rendort skatulyazni,de..
vannak kozos vonasok
amugy sem mindegy, hogy sheriff, vagy officer stb.
szoval
van egy kisvaros, korzeti megbizott/sheriff/ ugyel a rendre, ha baromsagot csinalsz megallit
ha masodszor is ugyanazert , ahogy mondod be is visz, mert ne nezd hulyenek
tok jol el lehet veluk beszelgetni es elsore elnezoek, masodikra mar nem annyira
a fo baj, ha visszaugatsz, neked all feljebb, akkor harapnak
de nekem mar hoztak benzint is mikor elromlott az oram es a csajo nem tankolt es lerohadtam
korrumpalni ne akard Oket, az gaz

Megdobbent 2007.08.24. 00:17:04

Ahaha, miutan mar nagy nehezen leszedtek a gyerek CD-jet a visszapillantorol :>>>

Pema 2007.08.24. 00:24:09

Felreertettetek.

En erre a sutyerakra ertettem, hogy bevittek volna.

@Kaposztakukac
nyaralsz vagy laksz ?

Law enforcer 2007.08.24. 00:25:54

a kommentelő egy kis suttyó csíra, naponta találkozok ilyen leszedett rendszámtáblás nagyarcúakkal. egyszer helyben felrakattuk a rendszámot egy tuningverdára a mert nagyon irritáló hogy van akire nem vonatkozik a törvény. aztán meg mennek a benzinkútra ingyen tankolni, meg bele a traffiba 180-al. én feldrótoztattam volna a helyében a szép hűtőrácsodra.

2007.08.24. 00:33:33

Jottunk haza Szlovakiabol sieles utan, oriasi hoeses, stb. Bealltam a kutra, pisztoly a kocsiba, de csak nem jott a benzin. Jott a kutas, hogy nem latszik az elso rendszam. Teljesen ra volt tapadva a ho :) De legalabb megnyugodtam, hogy trafit nem szoptam be :)

Szoval ez erdekes kerdes, hogy egyaltalan tankolhatnak-e ezek a rendszam nelkuli szegeny szerencsetlen emberek, akiket meg a rendor baszogat...

Law enforcer 2007.08.24. 00:51:53

egyébként meg nem mindenki tolerálja a
matricarendszámot, kék ledet a motorháztetőn, cd-t a tükrön, lefeketített ablakokat, stukahangú kipufogókat, színes neont a rendszám körül meg az alvázon, tuc tuc csomagtartókat, és a nappal is ködlápával közlekedőket.
...
mielőtt valami nagyokos megint újra kommentelne hogy a csúnya rendőrbácsi levakartatta az első szélvédőről a fekete fóliát.

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2007.08.24. 00:57:17

Ezt az irományt most nem tudom mire vélni. Nyavajgás minden alap nélkül. A rendőrnek igaza volt, a levélíró meg egy idióta. Legyen valaki hülye, de könyörgöm, legalább ne hirdesse a saját ostobaságát. Majom.
A Homárt se értem igazán, hogy egy ilyen gagyipost hogy kerülhetett be, ennyire uborkaszezon van? Akkor már inkább legyenek teszkós elgépelt kiírások, azokon legalább néha lehet jót derülni...

Apucika 2007.08.24. 01:00:53

Jó estét Mindenkinek!

Na akkor most ha én is azt mondom, hogy bizony fel kell rakni azt a rendszámtáblát, akkor most jó kisfiú vagyok?

Üdv. Mindenkit! (még az ellenségeimet is!)

Káposztakukac 2007.08.24. 01:49:22

@ pema

meló. de már nem túl sokáig.(2 weeks left:))

amúgy detroit nem olyan szar. persze, belváros a sok szinesbőrű kisebbségi gettótöltelékkel(habár már sajnos nem is kisebbségiek) eléggé gáz, de a külterületek kellemesek. rendőrök meg igenis segítőkészek, ha úgy állsz hozzájuk, de mindig tudatják fellépésükkel, hogy amennyiben problémázol, nagyon nagyot szívsz.

További magyar hang 2007.08.24. 02:07:40

OFF:
Többször említettétek itt, és már korábban is hallottam, hogy USA-ban ne szálljak ki, ha megállít a rendőr.
Miért ne? Mi erre a magyarázat?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.24. 02:21:58

a tortenet az, hogy/ a nagyon ritka nagy razziak kivetelevel/ ugy allitanak meg es akkor ha valami gondjuk van, a tokom tudja mi, lopott a kocsi, nem alltal meg a stop tablanal stb. es akkor radszirenaznak mogotted, Te meg lehuzodsz es allsz es varod meg a note bookjan le nem csekkol stb.
ha kiszallsz veheti tamadasnak meginkabb menekulesi kiserletnek
szoval mogotted a sheriff, vagy officer es varsz
aztan x perc utan odamegy es elmondja mi a baja, lehet felszolit, hogy szalljal ki alkholtesztre, lehet kozli, hogy nem alltal meg a stoptablanal ezert tickett stb.
szoval kez jol lathato helyen a kormanyon es seggeles amig oda nem megy ez a lenyeg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.24. 02:29:37

a benzinrol jut eszembe TaZ
nappal lehet it is tankolni ugy, hogy leveszed, aztan tankolsz aztan bemegy fizetni, bar a sok helyen es ejjel csak elore fizetve tankolsz, vagy ugye, int minden sikeres ember a kartyat bedugod es hagy fojjon
amit mondani akartam, az hogy ha tankolsz es elrobogsz fizetes nelkul , akkor bevonjak a jogsidat 1-2 evre, hat azonkivul hogy megbuntetnek meg birosag meg stb.
itt meg jogsi nelkul hehe eleg vicces elni

rexter 2007.08.24. 02:39:42

ember te nagyobb bunko vagy mint a rendor, de sokkal. ezaciki

Kolenk 2007.08.24. 06:05:58

Egyébként meg lehet köze az anyagi helyzethez , mindig azzal hozakodnak elő a kérvényeikben , hogy izé sokgyerekük van és nem tudnak fizetni . Tessék csak megkérdezni egy vizsgálótt.

., (törölt) 2007.08.24. 06:57:53

Figyelj csupor! Te kezdtél el az anyagi helyzetedre hivatkozni. Ezt mindenki tudja, hogy kamu szöveg.
Tedd ki a rendszámot, hogy amikor százzal kerülgetsz minket a Kerepesi úton, letudjon kapni a fotós autó. Ha Te olyan vagány csávó vagy, akkor legyél következetes. Mindíg legyél az

nyulambulam 2007.08.24. 07:02:00

Több ilyen rendőr kellene...

getinaf 2007.08.24. 07:53:57

rohadtul nem értem hogy leht azon felháborodni, hogy a rendőr rendszámot szeretne látni az autón.Aztán meg tényleg, ha már felhozod, hogy nincs lóvéd, ne legyen már éndszölájsz.Az úgy autentikus, hogy ha szakadt vagyok, akkor kopott a lámpám.
Erős a gyanúm, hogy te is azok közé a wannabe streetfighterek közé tartozol, akiknek az életét többször megmentettem már én is, más is egy hirtelen vészfékezéssel, mikor balfasz módon előztél.Úgy, hogy közben a kisfiam bent ült mögöttem a gyerekülésen.Fasznak rendszám, fasznak rendőr?!Stoplámpa,elsőbbségadás, többi ember?!...

báró Csekonics 2007.08.24. 08:35:07

Nagyon jól tette hogy megbüntetett!
1. Elsőre elengedett, ha jól értettem - tehát megvolt az esélyed megoldani a helyzetet (Ugyanmár a szuper tuning lökhárítóra képtelen voltál feltenni a rendszámot?!)
2. Amúgy is utaznak a rendszám nélkül autózó kis cserépedényekre, akik a gyorshajtást azzal ússzák meg rendszeresen, hogy nincs is elől rendszám a kocsin. (És nem +20-30%-os gyorshajtásokat ám...) Ha netán Te nem közéjük tartozol, akkor persze nem inged, ne vedd magadra.
3. Valóban szabálytalan - tehát MÁR ELSŐRE is megbüntethetett volna.
4. Attól, hogy megbüntet, még nem kell szükségszerűen utálnia (vagy utálnotok egymást). Egyszerűen el kéne jutnod addig agyilag, hogy a szabályok többsége érted (is) van és nem ellened. (Pl. ha egy ilyen rendszám nélküli kocsi meghúzza a tiédet és elhajt, akkor mit mondasz a zsaruknak?! - A szélvédő mögött NEM lehet jól látható, mert az tükröződik / tükröződhet, pont ezért nem is fogadják el.)

Emiceha 2007.08.24. 09:06:18

Van egy roppant bonyolult filozófiai vonása annak a szónak, hogy "kötelező", valahol mélyen megbújik a szó mögött. Megértem, hogy elsőre nem sikerült felszínre csalogatni, hát van ez így.

De baszki, ha nincs pénzed matricára, nem jogosít fel semmire.

Ne autózz, ha nem tudod betartani a szabályokat.

Ha mégis autózol, vállald és viseld a következményeit.

De legfőképpen: Azért, mert hibáztál, ne mást okolj.

Csúnyán beszélt Veled a rendőr... Nem vagy köteles csevegni vele.

Igazából az a baj, hogy nem értem, mi a bajod, úgy tűnik, mintha Neked vették volna el a játékaidat az óvodában...

BobChemistry 2007.08.24. 09:09:39

vagy ragasztottad volna ki azt a szar táblát, vagy ne sírjon a szád, mert megbüntetett

jópofizás: ha bunkó lett volna veled, az jobb?

Tony Almeida 2007.08.24. 09:16:34

A jópofizásról egy aranyos sztori, ami velem esett meg:

Anyósék 1000+2 éves trabijával megállít a rendőr, hogy 62-vel mentem 40-es táblánál. Mondom neki, hogy könyörgöm, ezzel az autóval fizikai képtelenség 62-vel menni (de tényleg, kb. 5 perc, mire felgyorsított 50-re)...persze nem bunkó hangon mondom, hanem mosolyogva. röhög, de persze azért az orrom alá dug egy 2000 Ft-os csekket (2-3 éve volt), aztán meg jókedvűen eldumálgatna velem, hogy pl. hiába büntet akárkit, ő nem kap érte jutalékot stb...egyébként rendes volt a srác, lehet, hogy most engem mondtok el hülyének, hogy ezt mondom.

Meklén és Tamara 2007.08.24. 09:17:09

szerintem ez provokáció. Ilyen hülye nincs, akivel ez történik és még meg is írja a Homárnak.Szóval szerintem csak húzzák itt a jónépet. Ha pedig igaz, akkor szomorú, nagyon szomorú...

Charlie Drop 2007.08.24. 09:21:40

Azért hüm, nem védeni akarom a srácot, de:
prokee · www.prokee.hu 2007.08.23. 18:23:57 írta:

"hossztengelyére merőleges és megközelítően függőleges helyzetű legyen, a járművön túl ne nyúljon, legalsó pontja az úttest szintjétől legalább 0,30 méter, legfelső pontja az úttest szintjétől legfeljebb 1,50 méter magasságban és olyan helyen legyen, ahol könnyen leolvasható."

Szóval akár, ismétlem akár, lehet ablak mögött is, ha jól olvasható...

papugaja 2007.08.24. 09:26:05

Apám, te mekkora gyökér vagy. Ciki ez neked, máskor hallgass ha hülye voltál.

tRebroN 2007.08.24. 09:31:27

üdv!

Szal olvasgatom itt a hozzászólásokat meg, hogy sokan felvannak háborodva meg nincs elől rendszám megússza a büntetést és hasonlók. Ez mind igaz is talán, de szerintem az vesse rá az első követ, aki nem követett még el ezt azt szerintem iylen nem nagyon lesz.
Most persze nem azt mondom, hogy mindenki járjon 180-al a városban fóliával, meg bömbölő zenével csupán csak azt vettem észre, hogy egyes embereknek akkora arca van billetyü mögül mint a ház gondolom persze ők mindig full szabályosak minidg mindenhol...persze.
A dolog kétoldalú szerintem, ha vki úgy közlekedik, hogy sűrűbben szabálytalankodik buszsávban megy gyorsan hajt és ezek miatt nincs fent elöl rendszám okés csak vállalja is érte a kockázatot. Mondjuk véleményem szerint ha nem csak bevágjuk a szélvédő és a műszerfal közé a rendszámot kb abba a szokásos 45 fokos szögbe hanem normálisan (vannak erre szimpla eszközök) akkor nem hiszem, hogy ne lenne elnéző a rendőr. Ő is csak ember persze elképzelhető, hogy kifogjuk, de nem jellemző szerintem.
Sajnos van jópár autótípus amin nincs elöl gyárilag kialakítva rendszámnak hely mert mondjuk nem az EU piacra van gyártva, hanem mondjuk az USA-ba és a kocsi onnan van importálva. Ezekre csak a matrica a megoldás, de olvastam itt olyan irományt is, aki szerint még a matrica is gáz, szal az ilyen hozzáállást vhogy soha nem akartam megérteni mert minek. Ha egyszer vmit egy rendelet vagy jogszabály lehetővé tesz akkor aszerint lehet és/vagy kell tenni. Persze rendszám nélkül járni szabálysértés ez tény, de szerintem ez is szimpla matek mert megéri, ha buszsávozol gyorshajtasz blah blah szal az itt elhangzott érvek miatt.

Jude (törölt) 2007.08.24. 09:42:18

Én kajakra megértem a csávót!

Múltkor én is jöttem hazafelé, a hajógyárin voltunk kint, aztán kicsit be is szívtam meg ittam is pár konyakot, erre megállít a barom rendőr a rakparton (hogy jön ő ehhez?!) és mondja jó estét, majd elkéri az iratokat (már azt sem szívesen adtam oda, nem tetszett az a "jó estét", olyan flegmán hagzott) meg ilyet szól, hogy fújjam meg a szondát.
Persze, hogy jelzett, aztán azt mondják menjek velül vérvételre én meg mondom hülyék vagytok a kocsit hagyjam itt, meg ki hoz ide vissza, mert állításuk szerint ők nem (azért a taxit igazán fizethetnék, ha ők nem érnek rá, nem igaz?).

Szóval tiszta buzernyákok voltak és feljelentettek, 50 rugót kellett fizetnem, egy farmerom árát!!!
Menjenek a fenébe!

Zsorzs 2007.08.24. 10:01:43

"angel-eyes-es " ammeg mi? Éndzsöl Ejezes? Mert ha ájznak ejtenénk, akkor nem -es, hanem -os lenne a toldalék...

JTM 2007.08.24. 10:07:36

Hát ja... a rendszám helye a lökhárítón van. Miért kérdés ez?

Dr Kangörény 2007.08.24. 10:12:32

Faszkorbácsot a hondás csávónak!

dr. trafik nomac 2007.08.24. 10:21:50

Szerintem a rendor nagyon korrekt volt, te meg persze a tipikus kiskapu keresgeto, szabalyokat leszaros tipus vagy. Amugy a honda az meg egy szar, igazan rakhatnal ra normalis rendszamot is.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.08.24. 10:23:19

Akinek ilyen autója van az sikeres ember nem lehet. A jampec rendőrködés ősi r.... szokás.

báró Csekonics 2007.08.24. 10:26:02

tRebroN 2007.08.24. 09:31:27

Ok - hova mehet a kő? :-)
Komolyan - Te tényleg azt gondolod, hogy _mindenki_ csinál ilyen rendszám leszedős buziságot? Na ne röhögtess...
Mondjuk gyorsabban már én is mentem, mint a megengedett, ezt elismerem. (Olyan is volt, hogy lefotóztak, elismertem, kaptam egy csekket és kész. - Nem 50% plusz volt, kevesebb.)
Másik gáz, amikor 'rokon vezette' - na ja, mikor tolni kell neki, akkor ő a Jani, mikor meg ráolvassák, hogy sok volt, akkor cigánykodik, hogy 'tyúkot én?! dehogy is!'

Hányinger...

2007.08.24. 10:26:10

Húúúú, de mekkora faszkalap is vagyol te....

Arogáns Antika 2007.08.24. 10:26:15

Hát az van, hogy én a magam részéről az alvázon hordom az első és a hátsó rendszámot is. Amikor megállítanak, a zsernyákok (milyen jogon?), hogy hol a tábla, akkor mondom nekik, hogy alul, mert ott nem zavar senkit. Ilyenkor rendszerint bemásznak az autóm alá, és megnézik.
Eccer az egyik azt állította, hogy nem jól olvasható, mert koszos. Na, adtam neki egy nedves rongyot (mindig van a kocsiban), hogy ugyan má, tisztogassa meg, ha már úgyis ott fetreng a porban.
Nehéz anyagi helyzetem van nekem is, de ezen kérésemet egy köteg papírral nyomatékosítottam: azóta is biztosan ragyog az első-alsó rendszámom (a hátsóra annyira nem vagyok igényes, arról nem kell fényképeket készíteni).

Én az autóm forgalmiját egyébként a kocsi hátsó (első nincs is, hehe) tolatólámpájában örzöm. Ez azért jó, mert igazoltatásnál rögtön kérhetek egy keresztfejes csavarhúzót a rendőröktől. Ha értetlenkednek, megmutatom nekik, hogy az autóban van a forgalmi, csak először hozzá kell férnünk - ugyebár. Mondanom se kell, hogy a BMW 750 nem úgy lett kitalálva, hogy a nép egyszerű gyermeke, aki a kocsit tulajdonolja - mint én -, az könnyedén férjen a tolatólámpához. Ez egy kis ügyetlenkedéssel akár órákig is eltarthat. Esetleg félnapokig. A szolgálati idő pedig véges, ezt saját tapasztalatból állíthatom.

Mint mondtam, nem állok fényesen anyagilag, ezért éjszakánként (ősi román szokás szerint) a kocsim aljával szép kék színben megvilágítom az aszfaltot. Persze ennek megvan az oka: az aulura szerelt rendszámaimat nem akarom világítás nélkül hagyni, nehogy valamelyik sutyerák rendőr ebbe kössön bele. Én tényleg nem engedhetem meg magamnak, hogy megbírságoljanak.

Mivel tényleg nagyon csóró vagyok, két hónapja körbe is fóliáztattam az autó szélvédőit, hogy ne lássák a piros lámpánál sorban állók (amikor a kanyarodó sávból eléjük vágok - a birkák), hogy mennyire szakadt egy pasi vagyok. Ha kombi lenne, akkor temetkezési vállalkozást is alapíthatnék az autómmal, de ebből a modelből nem gyártott a bajor gyár puttonyos verziót. Persze koporsó nélkül így is elfér egy-két holttest a csomagtartóban, ha rendesen félbehajtjuk őket.

Velem egy rendőr se mert még jópofizni igazoltatás közben. Amikor a koromfekete ablakot letekerem (mármint nem is én, hanem a villanymotor), akkor én csak annyit kérdezek: "Na mi van köcsög? Be kéne tolni a Sse'csodádat? Hívd inkább a sárgaangyalt." És átnyujtok egy köteget. Ilyenkor tisztelegnek, és máris intenek, hogy mehetek. Egyszer véletlenül túl jó napom volt (fizetést kaptam a gyárban - értitek?), és két köteget adtam a csávókámnak. Na erre megkérdezte, hogy merre megyek? Mondtam neki, hogy "Közöd? Amúgy csak Siófokra, szétnézek este." A rendkívül tökmag zsaru meg mondta, hogy oké, biztosítják nekem az utat. A csóka előttem ment vijjogva, meg villogva. Na de én azt a tötymörgést persze nem bírtam, amit előadtak a sztrádán, úgyhogy szerintem ők Érdnél lehettek, amikor én már Siófokon ittam a szörpömet.

Amúgy sosem vezetek, ha előtte nem ittam. Szerintem egy baromság, hogy szomjasan is lehetne autózni. Én bevallom, enni is szoktam előtte. Legalább egy döglött & grillezett csirkét bedobok ilyenkor. Ezt persze lehetetlen lenne nem leöblítenem néhány doboz sörrel.
Azt is megfigyeltem, ha alkohol nélkül próbálok vezetni (lehetek én is feledékeny), akkor sokkal jobban feszengek a volánnál. Egyszer egy kismamát át is engedtem a zebrán. Ha iszom, akkor sokkal oldottabb vagyok. Ilyenkor jókedvűen, lazán, felsőbbrendűségem teljes tudatában kezelem a két tonna vasat. Semmi miatt nem idegeskedem, sokkal kellemesebb így vezetni.

Egyszer-kétszer volt ám balesetem is. De mindig meg tudtam győzni azt, akit megtoltam, hogy ő volt a hibás. Volt akinek a szokásos guriga segített, de volt, akinek csak megmutattam, hogy mekkora a csomagtartóm, és milyen kényelmesen el fog férni benne. Olyan vad dolgokra, hogy mondjuk a fittness-bérletemet kelljen elővenni, még sose volt példa.
Egyszer véletlenü (de tényleg) áthaladtam egy gyalogoson is. Mivel úgyis hanyatt-feküdt a kocsim alatt a spiné, gondoltam csak volt ideje leolvasni valamelyik rendszámomat (egyforma mindkettő, nyugi), és így nem is álltam meg. Mivel azóta sem keresett meg, hogy anyagiakról tárgyaljunk, biztosan nem is esett baja. A tükörből (akkor vettem észre, hogy az is van) pedig azt néztem, hogy az autóm szépségével okozott sok miatt valószínűleg elaludt, mert nem kellt fel azonnal.

Szóval Péter-gyerek, tényleg nem egyszerű a mai nehéz gazdasági helyzetben a közlekedés: figyelni embertársainkra, minden szabályt pontosan betartani, stb. Veled amúgy csak egy bajom van: hogy lehet ilyen szart, mint amit lefotóztál, autónak nevezni? Mi is ez? Egy Hunyadi? Ha tökös gyerek lennél, akkor a Bajor Motor Művek termékeiből válogatnál (nagy a választék, hidd el). Felnőtt ember el sem fér egy olyanban, mint ami neked van, pláne, hogy még a rendszámod is elvesz az utastérből.
Tutira Batz papucsban vezetsz, te kis mazsola...

Arogáns Antika 2007.08.24. 10:27:50

Hát az van, hogy én a magam részéről az alvázon hordom az első és a hátsó rendszámot is. Amikor megállítanak, a zsernyákok (milyen jogon?), hogy hol a tábla, akkor mondom nekik, hogy alul, mert ott nem zavar senkit. Ilyenkor rendszerint bemásznak az autóm alá, és megnézik.
Eccer az egyik azt állította, hogy nem jól olvasható, mert koszos. Na, adtam neki egy nedves rongyot (mindig van a kocsiban), hogy ugyan má, tisztogassa meg, ha már úgyis ott fetreng a porban.
Nehéz anyagi helyzetem van nekem is, de ezen kérésemet egy köteg papírral nyomatékosítottam: azóta is biztosan ragyog az első-alsó rendszámom (a hátsóra annyira nem vagyok igényes, arról nem kell fényképeket készíteni).

Én az autóm forgalmiját egyébként a kocsi hátsó (első nincs is, hehe) tolatólámpájában örzöm. Ez azért jó, mert igazoltatásnál rögtön kérhetek egy keresztfejes csavarhúzót a rendőröktől. Ha értetlenkednek, megmutatom nekik, hogy az autóban van a forgalmi, csak először hozzá kell férnünk - ugyebár. Mondanom se kell, hogy a BMW 750 nem úgy lett kitalálva, hogy a nép egyszerű gyermeke, aki a kocsit tulajdonolja - mint én -, az könnyedén férjen a tolatólámpához. Ez egy kis ügyetlenkedéssel akár órákig is eltarthat. Esetleg félnapokig. A szolgálati idő pedig véges, ezt saját tapasztalatból állíthatom.

Mint mondtam, nem állok fényesen anyagilag, ezért éjszakánként (ősi román szokás szerint) a kocsim aljával szép kék színben megvilágítom az aszfaltot. Persze ennek megvan az oka: az aulura szerelt rendszámaimat nem akarom világítás nélkül hagyni, nehogy valamelyik sutyerák rendőr ebbe kössön bele. Én tényleg nem engedhetem meg magamnak, hogy megbírságoljanak.

Mivel tényleg nagyon csóró vagyok, két hónapja körbe is fóliáztattam az autó szélvédőit, hogy ne lássák a piros lámpánál sorban állók (amikor a kanyarodó sávból eléjük vágok - a birkák), hogy mennyire szakadt egy pasi vagyok. Ha kombi lenne, akkor temetkezési vállalkozást is alapíthatnék az autómmal, de ebből a modelből nem gyártott a bajor gyár puttonyos verziót. Persze koporsó nélkül így is elfér egy-két holttest a csomagtartóban, ha rendesen félbehajtjuk őket.

Velem egy rendőr se mert még jópofizni igazoltatás közben. Amikor a koromfekete ablakot letekerem (mármint nem is én, hanem a villanymotor), akkor én csak annyit kérdezek: \"Na mi van köcsög? Be kéne tolni a Sse\'csodádat? Hívd inkább a sárgaangyalt.\" És átnyujtok egy köteget. Ilyenkor tisztelegnek, és máris intenek, hogy mehetek. Egyszer véletlenül túl jó napom volt (fizetést kaptam a gyárban - értitek?), és két köteget adtam a csávókámnak. Na erre megkérdezte, hogy merre megyek? Mondtam neki, hogy \"Közöd? Amúgy csak Siófokra, szétnézek este.\" A rendkívül tökmag zsaru meg mondta, hogy oké, biztosítják nekem az utat. A csóka előttem ment vijjogva, meg villogva. Na de én azt a tötymörgést persze nem bírtam, amit előadtak a sztrádán, úgyhogy szerintem ők Érdnél lehettek, amikor én már Siófokon ittam a szörpömet.

Amúgy sosem vezetek, ha előtte nem ittam. Szerintem egy baromság, hogy szomjasan is lehetne autózni. Én bevallom, enni is szoktam előtte. Legalább egy döglött & grillezett csirkét bedobok ilyenkor. Ezt persze lehetetlen lenne nem leöblítenem néhány doboz sörrel.
Azt is megfigyeltem, ha alkohol nélkül próbálok vezetni (lehetek én is feledékeny), akkor sokkal jobban feszengek a volánnál. Egyszer egy kismamát át is engedtem a zebrán. Ha iszom, akkor sokkal oldottabb vagyok. Ilyenkor jókedvűen, lazán, felsőbbrendűségem teljes tudatában kezelem a két tonna vasat. Semmi miatt nem idegeskedem, sokkal kellemesebb így vezetni.

Egyszer-kétszer volt ám balesetem is. De mindig meg tudtam győzni azt, akit megtoltam, hogy ő volt a hibás. Volt akinek a szokásos guriga segített, de volt, akinek csak megmutattam, hogy mekkora a csomagtartóm, és milyen kényelmesen el fog férni benne. Olyan vad dolgokra, hogy mondjuk a fittness-bérletemet kelljen elővenni, még sose volt példa.
Egyszer véletlenü (de tényleg) áthaladtam egy gyalogoson is. Mivel úgyis hanyatt-feküdt a kocsim alatt a spiné, gondoltam csak volt ideje leolvasni valamelyik rendszámomat (egyforma mindkettő, nyugi), és így nem is álltam meg. Mivel azóta sem keresett meg, hogy anyagiakról tárgyaljunk, biztosan nem is esett baja. A tükörből (akkor vettem észre, hogy az is van) pedig azt néztem, hogy az autóm szépségével okozott sok miatt valószínűleg elaludt, mert nem kellt fel azonnal.

Szóval Péter-gyerek, tényleg nem egyszerű a mai nehéz gazdasági helyzetben a közlekedés: figyelni embertársainkra, minden szabályt pontosan betartani, stb. Veled amúgy csak egy bajom van: hogy lehet ilyen szart, mint amit lefotóztál, autónak nevezni? Mi is ez? Egy Hunyadi? Ha tökös gyerek lennél, akkor a Bajor Motor Művek termékeiből válogatnál (nagy a választék, hidd el). Felnőtt ember el sem fér egy olyanban, mint ami neked van, pláne, hogy még a rendszámod is elvesz az utastérből.
Tutira Batz papucsban vezetsz, te kis mazsola...

Arogáns Antika 2007.08.24. 10:29:40

Hát az van, hogy én a magam részéről az alvázon hordom az első és a hátsó rendszámot is. Amikor megállítanak, a zsernyákok (milyen jogon?), hogy hol a tábla, akkor mondom nekik, hogy alul, mert ott nem zavar senkit. Ilyenkor rendszerint bemásznak az autóm alá, és megnézik.
Eccer az egyik azt állította, hogy nem jól olvasható, mert koszos. Na, adtam neki egy nedves rongyot (mindig van a kocsiban), hogy ugyan má, tisztogassa meg, ha már úgyis ott fetreng a porban.
Nehéz anyagi helyzetem van nekem is, de ezen kérésemet egy köteg papírral nyomatékosítottam: azóta is biztosan ragyog az első-alsó rendszámom (a hátsóra annyira nem vagyok igényes, arról nem kell fényképeket készíteni).

Én az autóm forgalmiját egyébként a kocsi hátsó (első nincs is, hehe) tolatólámpájában örzöm. Ez azért jó, mert igazoltatásnál rögtön kérhetek egy keresztfejes csavarhúzót a rendőröktől. Ha értetlenkednek, megmutatom nekik, hogy az autóban van a forgalmi, csak először hozzá kell férnünk - ugyebár. Mondanom se kell, hogy a BMW 750 nem úgy lett kitalálva, hogy a nép egyszerű gyermeke, aki a kocsit tulajdonolja - mint én -, az könnyedén férjen a tolatólámpához. Ez egy kis ügyetlenkedéssel akár órákig is eltarthat. Esetleg félnapokig. A szolgálati idő pedig véges, ezt saját tapasztalatból állíthatom.

Mint mondtam, nem állok fényesen anyagilag, ezért éjszakánként (ősi román szokás szerint) a kocsim aljával szép kék színben megvilágítom az aszfaltot. Persze ennek megvan az oka: az aulura szerelt rendszámaimat nem akarom világítás nélkül hagyni, nehogy valamelyik sutyerák rendőr ebbe kössön bele. Én tényleg nem engedhetem meg magamnak, hogy megbírságoljanak.

Mivel tényleg nagyon csóró vagyok, két hónapja körbe is fóliáztattam az autó szélvédőit, hogy ne lássák a piros lámpánál sorban állók (amikor a kanyarodó sávból eléjük vágok - a birkák), hogy mennyire szakadt egy pasi vagyok. Ha kombi lenne, akkor temetkezési vállalkozást is alapíthatnék az autómmal, de ebből a modelből nem gyártott a bajor gyár puttonyos verziót. Persze koporsó nélkül így is elfér egy-két holttest a csomagtartóban, ha rendesen félbehajtjuk őket.

Velem egy rendőr se mert még jópofizni igazoltatás közben. Amikor a koromfekete ablakot letekerem (mármint nem is én, hanem a villanymotor), akkor én csak annyit kérdezek: "Na mi van köcsög? Be kéne tolni a Csecsodádat? Hívd inkább a sárgaangyalt." És átnyujtok egy köteget. Ilyenkor tisztelegnek, és máris intenek, hogy mehetek. Egyszer véletlenül túl jó napom volt (fizetést kaptam a gyárban - értitek?), és két köteget adtam a csávókámnak. Na erre megkérdezte, hogy merre megyek? Mondtam neki, hogy "Közöd? Amúgy csak Siófokra, szétnézek este." A rendkívül tökmag zsaru meg mondta, hogy oké, biztosítják nekem az utat. A csóka előttem ment vijjogva, meg villogva. Na de én azt a tötymörgést persze nem bírtam, amit előadtak a sztrádán, úgyhogy szerintem ők Érdnél lehettek, amikor én már Siófokon ittam a szörpömet.

Amúgy sosem vezetek, ha előtte nem ittam. Szerintem egy baromság, hogy szomjasan is lehetne autózni. Én bevallom, enni is szoktam előtte. Legalább egy döglött & grillezett csirkét bedobok ilyenkor. Ezt persze lehetetlen lenne nem leöblítenem néhány doboz sörrel.
Azt is megfigyeltem, ha alkohol nélkül próbálok vezetni (lehetek én is feledékeny), akkor sokkal jobban feszengek a volánnál. Egyszer egy kismamát át is engedtem a zebrán. Ha iszom, akkor sokkal oldottabb vagyok. Ilyenkor jókedvűen, lazán, felsőbbrendűségem teljes tudatában kezelem a két tonna vasat. Semmi miatt nem idegeskedem, sokkal kellemesebb így vezetni.

Egyszer-kétszer volt ám balesetem is. De mindig meg tudtam győzni azt, akit megtoltam, hogy ő volt a hibás. Volt akinek a szokásos guriga segített, de volt, akinek csak megmutattam, hogy mekkora a csomagtartóm, és milyen kényelmesen el fog férni benne. Olyan vad dolgokra, hogy mondjuk a fittness-bérletemet kelljen elővenni, még sose volt példa.
Egyszer véletlenü (de tényleg) áthaladtam egy gyalogoson is. Mivel úgyis hanyatt-feküdt a kocsim alatt a spiné, gondoltam csak volt ideje leolvasni valamelyik rendszámomat (egyforma mindkettő, nyugi), és így nem is álltam meg. Mivel azóta sem keresett meg, hogy anyagiakról tárgyaljunk, biztosan nem is esett baja. A tükörből (akkor vettem észre, hogy az is van) pedig azt néztem, hogy az autóm szépségével okozott sok miatt valószínűleg elaludt, mert nem kellt fel azonnal.

Szóval Péter-gyerek, tényleg nem egyszerű a mai nehéz gazdasági helyzetben a közlekedés: figyelni embertársainkra, minden szabályt pontosan betartani, stb. Veled amúgy csak egy bajom van: hogy lehet ilyen szart, mint amit lefotóztál, autónak nevezni? Mi is ez? Egy Hunyadi? Ha tökös gyerek lennél, akkor a Bajor Motor Művek termékeiből válogatnál (nagy a választék, hidd el). Felnőtt ember el sem fér egy olyanban, mint ami neked van, pláne, hogy még a rendszámod is elvesz az utastérből.
Tutira Batz papucsban vezetsz, te kis mazsola...

báró Csekonics 2007.08.24. 10:30:33

Depoman 2007.08.24. 09:04:21

Ami a rakpartos képeken látszik azt hívják 'természetes kiválasztódásnak' - CSAK az utast és a családot (mindkettőét) sajnálom. A sofőrt magát kicsit sem. Egy olyan kocsi 50-60-nál, de szerintem még 70-80-nál is megvédte volna annyira, hogy túléli, de talán még saját lábán száll is ki.

A Hondás Péternek remélhetőleg ez egy kicsit segít gondolkodni... Az okos ember más kárán tanul, a hülye a sajátján sem.

Arogáns Antika 2007.08.24. 10:30:52

Hát az van, hogy én a magam részéről az alvázon hordom az első és a hátsó rendszámot is. Amikor megállítanak, a zsernyákok (milyen jogon?), hogy hol a tábla, akkor mondom nekik, hogy alul, mert ott nem zavar senkit. Ilyenkor rendszerint bemásznak az autóm alá, és megnézik.
Eccer az egyik azt állította, hogy nem jól olvasható, mert koszos. Na, adtam neki egy nedves rongyot (mindig van a kocsiban), hogy ugyan má, tisztogassa meg, ha már úgyis ott fetreng a porban.
Nehéz anyagi helyzetem van nekem is, de ezen kérésemet egy köteg papírral nyomatékosítottam: azóta is biztosan ragyog az első-alsó rendszámom (a hátsóra annyira nem vagyok igényes, arról nem kell fényképeket készíteni).

Én az autóm forgalmiját egyébként a kocsi hátsó (első nincs is, hehe) tolatólámpájában örzöm. Ez azért jó, mert igazoltatásnál rögtön kérhetek egy keresztfejes csavarhúzót a rendőröktől. Ha értetlenkednek, megmutatom nekik, hogy az autóban van a forgalmi, csak először hozzá kell férnünk - ugyebár. Mondanom se kell, hogy a BMW 750 nem úgy lett kitalálva, hogy a nép egyszerű gyermeke, aki a kocsit tulajdonolja - mint én -, az könnyedén férjen a tolatólámpához. Ez egy kis ügyetlenkedéssel akár órákig is eltarthat. Esetleg félnapokig. A szolgálati idő pedig véges, ezt saját tapasztalatból állíthatom.

Mint mondtam, nem állok fényesen anyagilag, ezért éjszakánként (ősi román szokás szerint) a kocsim aljával szép kék színben megvilágítom az aszfaltot. Persze ennek megvan az oka: az aulura szerelt rendszámaimat nem akarom világítás nélkül hagyni, nehogy valamelyik sutyerák rendőr ebbe kössön bele. Én tényleg nem engedhetem meg magamnak, hogy megbírságoljanak.

Mivel tényleg nagyon csóró vagyok, két hónapja körbe is fóliáztattam az autó szélvédőit, hogy ne lássák a piros lámpánál sorban állók (amikor a kanyarodó sávból eléjük vágok - a birkák), hogy mennyire szakadt egy pasi vagyok. Ha kombi lenne, akkor temetkezési vállalkozást is alapíthatnék az autómmal, de ebből a modelből nem gyártott a bajor gyár puttonyos verziót. Persze koporsó nélkül így is elfér egy-két holttest a csomagtartóban, ha rendesen félbehajtjuk őket.

Velem egy rendőr se mert még jópofizni igazoltatás közben. Amikor a koromfekete ablakot letekerem (mármint nem is én, hanem a villanymotor), akkor én csak annyit kérdezek: - Na mi van köcsög? Be kéne tolni a Csecsodádat? Hívd inkább a sárgaangyalt!
És átnyujtok egy köteget. Ilyenkor tisztelegnek, és máris intenek, hogy mehetek. Egyszer véletlenül túl jó napom volt (fizetést kaptam a gyárban - értitek?), és két köteget adtam a csávókámnak. Na erre megkérdezte, hogy merre megyek? Mondtam neki, hogy "Közöd? Amúgy csak Siófokra, szétnézek este." A rendkívül tökmag zsaru meg mondta, hogy oké, biztosítják nekem az utat. A csóka előttem ment vijjogva, meg villogva. Na de én azt a tötymörgést persze nem bírtam, amit előadtak a sztrádán, úgyhogy szerintem ők Érdnél lehettek, amikor én már Siófokon ittam a szörpömet.

Amúgy sosem vezetek, ha előtte nem ittam. Szerintem egy baromság, hogy szomjasan is lehetne autózni. Én bevallom, enni is szoktam előtte. Legalább egy döglött & grillezett csirkét bedobok ilyenkor. Ezt persze lehetetlen lenne nem leöblítenem néhány doboz sörrel.
Azt is megfigyeltem, ha alkohol nélkül próbálok vezetni (lehetek én is feledékeny), akkor sokkal jobban feszengek a volánnál. Egyszer egy kismamát át is engedtem a zebrán. Ha iszom, akkor sokkal oldottabb vagyok. Ilyenkor jókedvűen, lazán, felsőbbrendűségem teljes tudatában kezelem a két tonna vasat. Semmi miatt nem idegeskedem, sokkal kellemesebb így vezetni.

Egyszer-kétszer volt ám balesetem is. De mindig meg tudtam győzni azt, akit megtoltam, hogy ő volt a hibás. Volt akinek a szokásos guriga segített, de volt, akinek csak megmutattam, hogy mekkora a csomagtartóm, és milyen kényelmesen el fog férni benne. Olyan vad dolgokra, hogy mondjuk a fittness-bérletemet kelljen elővenni, még sose volt példa.
Egyszer véletlenü (de tényleg) áthaladtam egy gyalogoson is. Mivel úgyis hanyatt-feküdt a kocsim alatt a spiné, gondoltam csak volt ideje leolvasni valamelyik rendszámomat (egyforma mindkettő, nyugi), és így nem is álltam meg. Mivel azóta sem keresett meg, hogy anyagiakról tárgyaljunk, biztosan nem is esett baja. A tükörből (akkor vettem észre, hogy az is van) pedig azt néztem, hogy az autóm szépségével okozott sok miatt valószínűleg elaludt, mert nem kellt fel azonnal.

Szóval Péter-gyerek, tényleg nem egyszerű a mai nehéz gazdasági helyzetben a közlekedés: figyelni embertársainkra, minden szabályt pontosan betartani, stb. Veled amúgy csak egy bajom van: hogy lehet ilyen szart, mint amit lefotóztál, autónak nevezni? Mi is ez? Egy Hunyadi? Ha tökös gyerek lennél, akkor a Bajor Motor Művek termékeiből válogatnál (nagy a választék, hidd el). Felnőtt ember el sem fér egy olyanban, mint ami neked van, pláne, hogy még a rendszámod is elvesz az utastérből.
Tutira Batz papucsban vezetsz, te kis mazsola...

marczipán · www.marczipan.blog.hu 2007.08.24. 10:31:30

Hát én még ennyit nem röhögtem soha a kommenteken.
Egyébiránt nálunk is van egy izmozó mocis, minden reggel hatkor kitolja a kétkerekűt a háza elé, bepöccinti, és "melegíti" fél órán át. Mint télen a dízelt... Egyik nap hirtelen jött zuhé, wruhaha, áztak külön-külön. A gyík ráadásul a sztendert a földre tette az árokpartra, az meg felázott, motor dőlt. Majdnem darut hívott, hogy kiemeljék.

mbond 2007.08.24. 10:32:14

"amire csipobol tuzeltem, hogy matricat szeretnek, de most nem allok anyagilag a helyzet magaslatan, es idom se sok van a dolog utan szaladgalni"

"mi a szar koze van az anyagi helyzetemhez?"

Pontosan. Semmi köze az anyagi helyzetedhez, ezért teljesen jogos, hogy pont lesz*rja, hogy van-e pénzed matricára, nyalókára, űrutazásra stb.
Egyébként meg te kezdtél dumálni az anyagi helyzetedről.
Az egész szánalmas...

báró Csekonics 2007.08.24. 10:34:36

'Felnőtt ember el sem fér egy olyanban, mint ami neked van, pláne, hogy még a rendszámod is elvesz az utastérből.'

LOL :-D

báró Csekonics 2007.08.24. 10:37:04

fogjadbe 2007.08.24. 10:31:30

Nálunk egy robogós van (az nem melegíti sokáig, csak rohadt egy hangja van a 'kávédarálónak'). Múltkor vagy fél órát köszörülte, mire beindult - kérdeztem is hogy messzire megy-e, hogy ennyire fel kell húzni... Nem volt őszinte a mosolya.

Arogáns Antika 2007.08.24. 10:42:41

Robogó? Az a kis izé, amin úgy gubbasztanak, mint majom a köszörűkövön? Na azt se értem én...

tundrazuzmo (törölt) 2007.08.24. 10:45:47

Jude 2007.08.24. 09:42:18

Lemaradt a :), remélem viccnek szántad.

Péter nem vagy hüjegyerek, ne hidd el a többieknek, még ha rosszak is a tapasztalataik. Ne anyázzuk má' egymást, Péter hibázott, kétszer is, az vesse rá az első követ aki még kétszer ugyanabba a gödörbe soha.

De azért remélem tanulsz az esetből, ellenkező esetben bérletet vehetsz a szabálysértési előadóhoz, és ami rosszabb, a BKV-re is...

kp2 2007.08.24. 10:48:48

ugyan nem olvastam el az osszes hozzaszolast, de ez a cikk egy mediahack, ugye? Mas logikus magyarazatot nem birok elkepzelni...

zenius 2007.08.24. 10:49:21

Mi az ott elol? Tan nem egy intercooler? Turbositani volt lovetta? A KPM ennek, hogy orulne, jaaaaaj...de kar, hogy nem kotozkodtel kicsit jobban, nagyokos :)

Combi* · http://www.knorr-bremse.hu 2007.08.24. 10:50:20

Kár hogy nem Amerikában vagy, és nem ezt csinálták veled kedves Péter.
www.youtube.com/watch?v=zXhwvfuLtFA

barak 2007.08.24. 11:02:04

Figyelj te csira,

Gondolom, azért nem rakod fel a rendszámot, mert az macsó, lehet gyorshajtani, autópályát használni ingyé, és néha egy-egy embert megölni, amikor elnézed a kanyart, vagy szarul választod meg a sebességet (kis pia, drog, stb után).
Szerintem az összes autót, amin nincs rendszám automatikusan meg kéne bírságolni, és ha igazolni tudja, hogy már igényelte az újat, akkor esetleg elengedni.
Tudod ha rendszámra nincs pénzed, akkor miből tankolsz? Vagy azt meg a kútról, esetleg más autójából lopod? És a biztosítás? Azt néha befizeted???
A rendszám nélküli tetvek azok teljesen szétbasszák a magyar közlekedési morált.

elegánsbéjemvés (ex fuxos) 2007.08.24. 11:20:04

Mekkora lúzer csóka. Ezzel az autóval, maximum egy veterántalálkozón lehet villogni.

báró Csekonics 2007.08.24. 11:25:55

Combi* · www.knorr-bremse.hu 2007.08.24. 10:50:20

Jól látom, Taser-rel rázatják a mukit?
Komoly... :-D
Lehet itt is kellene ilyet adni az egyenruhásoknak - leszereli az ipsét, de nem kell utána szívni a fegyverhasználat miatt.

Tony Almeida 2007.08.24. 11:32:08

A robogó márpedig jó, én is azzal járok be melózni. Az asszony ki is röhög, ha meglát rajta. (185 centi vagyok, a robogó meg az egyik legkisebb testű, ami van).

Terveüdekszi 2007.08.24. 11:34:08

Szarputtony! Itt már leírták hogy hülye vagy. Meg a szabályokat. Tartok attól hogy mindezt feleslegesen, mert a sztoridat olvasva nem vagyok benne biztos hogy agyad van ahoz hogy mindezt fel is fogd. Kár hogy a természetben már nem igazán működik a kontraszelekció, igazán nem lenne kár a magadfajta seggfejekért.

moli 2007.08.24. 11:41:04

kedves "Péter", ezzel a hozzaallassal megerdemelnel egy kis elozetest

RAptor 2007.08.24. 11:51:49

Péter egy (ősi) román seggfej
A kocsija meg csak ősi..

májgeriberi 2007.08.24. 11:57:29

szegény péter hogy én mennyire sajnállak milyen szemét egy országban élünk még szabálytalankodni sem lehet...ejej
költözzünk romániába ott biztos jobb lenne

moli 2007.08.24. 11:59:05

"""Harmadrészt viszont legjobb tudomásom szerint NEM szabálytalan, ha a rendszámtáblát a szélvédő mögött tartod egy darabig. (egy darabig azért nem egyenlő két hónappal)"""

nem lehet menni, egy metert sem. volt errol cikk a totalcaron

moli 2007.08.24. 12:01:11

nem ertem kedves "Péter" miert lennenk rohadt eloiteletesek, mikor a te leirasod alapjan itelunk csak, nem koltottunk hozza. es az alapjan a rendor egyebkent joval kedvesebb es ertelmesebb volt az atlagnal, hiszen segiteni akart es oldani is a helyzetet.

wachaz · http://tvmusor.tv 2007.08.24. 12:22:36

Minden rendőautóba kellene egy ipari popszegecselő.

Nincs rendszám elöl? Van róla papír, hogy igényelve vagyon? Nincs?
Négy popszegeccsel belelőni a rendszámot a tuninglökhárítóba esetleg a szellőzőrácsba szándékosan ferdén. Viszont ezután már pénzbünti nem kell. A lökhárító javítása pontosan arányban áll az illető anyagi helyzetének megfelelő pénzbüntetéssel.

zenius 2007.08.24. 12:44:14

Ugy latom, Peterunknek itt kemenyen visszanyalt a fagyi, forditva sult el a vadaszpuska...

:)

tompus 2007.08.24. 13:07:04

Az ilyen Péterek miatt nem lesz ebből az országból normális ország.

kencefice 2007.08.24. 13:27:41

Szomorú, hogy olyan országban kell élnünk, ahol a gátlástalan bűnözőknek, a csaló, adót nem fizető léhűtő rohadékoknak sokkal több joguk van, mint a rendőröknek. Ha a rendőr nem mosolyog rájuk, már mennek is panaszra szervekhez, médiához stb. Lassan a rendőrök már intézkedni sem mernek, hátha valakinek nem tetszik az arcuk, és feljelentik őket az ingyen számon. De most komolyan, felháborító. Nulltolerancia kellene a hasonló rendszámot felhajtogató, záróvonalon 180-al száguldozó önjelölt vesedoror motorosokkal szemben is. Ennyi!

Professzor A 2007.08.24. 13:30:14

Igen én is úgy tudom hogy nem szabálytalan...de az hogy ő emlékszik vagy úgy emlékszik, hogy a delikven már volt emiatt büntetve az nem elég mutasson is valami.
Annál nincs gusztustalanabb amikor egy rendőr Jópofizva büntet.
Nem elősször veszem észre, hogy itt mindenki nagyon de nagyon "okos" és "mindentudó" ember...subbások jobb fejek.
Én Jordan23-al vagyok, mert van ami szemétség...mert nem hinném hogy főben járó bűn lenne a szélvédőben a rendszám tábla...és nem gondolom hogy emlékezetből kéne büntetni...sőtt ha én jól tudom amerikában nem kötelező előre a rendszám csak hátulra.

zenius 2007.08.24. 13:46:36

Es akkor mi van? Egyelore meg itt elsz, vagy nem?

The Good Boy 2007.08.24. 13:47:14

Professzor A 2007.08.24. 13:30:14

"sőtt ha én jól tudom amerikában nem kötelező előre a rendszám csak hátulra."

Attól hogy itt is lehet pepszicolát meg bigbekket kapni, azért ez még nem ámérika és nem az ottani törvények vonatkoznak az ótósra, hanem a magyar. Ki nem szarja le, hogy a nagy viz túloldalán hova nem kell rendszám. Itt Magyarországon KÖTELEZŐ!!!

Józan paraszt (törölt) 2007.08.24. 13:49:55

Nocsak, Péter már Professzor néven is osztja az észt…

Bár a helyesírással még akad gondja, vajh, milyen professzor lehet?

"...sőtt ha én jól tudom amerikában nem kötelező előre a rendszám csak hátulra."

Hol élsz, seggarc? Amerikában? Mi a fasz van veletek, ha annyira nem tetszik itt, miért nem húztok a faszba?

Meklén és Tamara 2007.08.24. 13:54:09

Professzor A

Miért kellene a rendőrnek bármit is mutatnia? Elég, ha egyszer elköveti ezt a szabálysértést. Örüljön, hogy első alkalommal volt olyan rende, hogy elengedte büntetés nélkül.

Szerinted, hogy büntessen a rendőr, ha már kell(mert itt kell) alázva?

Ha Subbások jobb fejek (bár szerinte sokan itt is ott is kommentelnek), kommentelj ott.

Valóban, nem főben járó bűn, ha a szélvédő mögött van a rendszámtábla, de ahogy olvason nem is csukták le érte és nem kell emiatt évekig rácsok mögött szenvednie. Megkapta az arányos büntetését és ez így van rendjén.

De ez nem Amerika, hanem Magyarország!

Szeintem, Te vagy a cikkíró Hondás Péter. :)

2007.08.24. 13:58:19

AMERIKÁBAN. Itt viszont kötelező, nem az ablakban, nem a tetőre hegesztve, nem a homlokodra szegecselve, hanem az autó elején (ÉS a hátulján is).

Mit nem lehet ezen megérteni? Ha elveszett a rendszám az más, de arra hivatkozni, hogy most nincs pénzed kiváltani a matricás rendszámot, persze a rendőrnek ugye mi köze a te anyagi helyzetedhez (miközben arra hivatkozol...), de ha legközelebb nem lesz kedved befizetni a biztosítást, mert épp spoiler-re vagy egy nagyobb mélynomóra kellett a lóvé, akkor is majd erre hivatkozol...?

májgeriberi 2007.08.24. 14:02:29

Csináljunk itthon ámerikát holnaptól.
Én is leveszem a rendszámomat az összes autómról aztán jópofizhatok a rendőrökkel,
meg felvilágosíthatom őket hogy ámerikábán vannak ám, miért baj ha ha nincs rendszám he?!

zenius 2007.08.24. 14:04:26

Zwei: azert, mert ugy nem lenne olyan jasszolos a vas a haverok meg a garek elott :)

Zsorzs 2007.08.24. 14:32:40

"pszihologusra" - Grétsy László forog a sírjában, pedig még meg sem halt

RAptor 2007.08.24. 14:36:07

Péter,ez se a te napod..

userina80 2007.08.24. 14:58:11

sejtem az intézkedő közeg kilétét...
meg kell jegyezzem, nem a hondára indul...sőt! még csak nem is a négykereküekre bukik ;-) motorozik és csak serifnek hívják Budakalászon.

egyébként hibátlan
korrekt intézkedés jellemzi

kedves Hondásnincspénzemmatricásrendszámra, a hiba a Te készülékedben van ;-)

Professzor A 2007.08.24. 15:16:21

Na az ilyen seggracok miatt van magyarisztán...sok álszent fasz. Itt mindenki olyan okos...hogy nem is értem hogy bírja L mindet a server.
NEM A HONDÁS PÉTER VAGYOK!!!
Rendőr is a amerikára hivat kozott...akkor ilyenkor mi van? itt vagy mindenki rendőr...vagy egyszerűen paraszt.
Mennyi itt az átlag életkor?! 80?! Tipikus magyarok vagytok nem melléálltok a másiknak hanem még egyett tapostok rajta! Gratula! Ennyit az itt commentelőkről.

userina80 2007.08.24. 15:18:45

Hondás, szerintem Budakalászt kerüld el egy időre... :-D

userina80 2007.08.24. 15:22:30

Combi klassz a videó (www.youtube.com/watch?v=zXhwvfuLtFA)
ezt kellene kis hazánkban is alkalmazni!

igencsak megváltozna a morál ;)

userina80 2007.08.24. 15:33:15

Prof,

azt nem mondod, hogy te a
Hondásnak adsz igazat :-D Ember, a Te és a hozzád hasonlók miatt tartunk itt ahol!
Tudod mit, vegyetek Honda helyett lovaskocsit meg egy pacit mellé, arra nem kell rendszám, s a fenttartása is kedvezőbb :D LOL

Professzor A 2007.08.24. 15:43:11

Lmondom nekemis az ablakba van a rendszámom, kartonból kivágva és filcel megrajzolva, mert valami fasz paraszt, lelopta a rendszámot...de csak az elsőt :D na annak is csak annyi esze volt mint neketek...rendőrség meg nem töri magát hogy megoldódjon a problémám...szóval...ennyi...egszer állítotak meg vele,de Lengedtek. ez volt Korrekt rendőri intézkedés.

zenius 2007.08.24. 15:47:26

Honnan tudod mire hivatkozott a rendor? Ott voltal?

Lehet nem mindenki olyan agyigyopar meg beleszarok mindenbe hozzallasu, mint Ti H-sok altalaban vagytok (tisztelet a kivetelnek)

Ez a kep fent a Peter ottojarol keszult?

soleona (törölt) 2007.08.24. 16:02:57

Tetszett Hondatuningparsztpéter írása. Alig várom a hasonló szupi beszámolókat, pár ötlet:
-Az a szemét Tisztiorvosi felügyelet nem bezáratta a balatoni éttermemet? Pedig Párizsban is vannak a konyhában patkányok! Még főznek is, láttam! Ezek meg csak aludtak a sarokban!
-A rohadt Apeh nem feljelentett a bíróságon? Most mi az a 12 millárdos áfa-csalás? Máshol még számlát sem kell adni, ott van például Mongólia! Számlagyár, phű, csak irigyek a fullextrás audia8amra!
-Mi az hogy a Munkaügyi főfelügyelet elkapta a 40 illegális munkásomat? Mi az hogy bírásg? Meg per? MIért, például Csádban sem jelentünk be mindenkit! Anyádat, mert neked nem telik a Seselszigetre, mi?

Ja és Professzor A tessék szépen megvédeni minden nagypofájú büdös bunkót aki szarik arra amit törvénynek hívnak. És remélem naponta fogja a TE utadat keresztezni az összes, csak hogy jól érezd magad, s hogy továbbra is teljes mellszélességgel kiállj mellettük...

zenius 2007.08.24. 16:04:19

Profresszor A, a rendszamlopasrol viszont kapsz jegyzokonyvet, ha bejelented, van nyoma az esetnek, es 1db potrendszamot viszont lehet gyartatni par lepeodert.
Ezt a jegyzokonyv peldanyt intezkedeskor meg elfogadjak szerintem, es nem fognak csesztetni, mint Peterket, aki csak frenkizesbol tette oda, mert latta, hogy az ugy meno, ugy a raj

Persze megint egyszerubb arcolni, hogy nehogyma' csinaltassak, a renderseg talalja meg vhol egy x=93000km^2 teruleten a dzsindzsasban.

Rák Attantam 2007.08.24. 16:15:44

Egy esetben lehet első rendszám nélkül közlekedni Magyarországon: ha külföldi az autó, mégpedig olyan külföldről jött, ahol szabályos az egyrendszámos móka. Persze ez sem az idők végezetéig oké, hanem amíg a tartózkodási engedély le nem jár.

Egy nagyon közeli rokonom egyszer hozatott egy Jeep-et Floridából. Ott pl. nem kell előre rendszám. Nem is volt rajta, csak hátul. Ráadásul egy exportrendszám, amit ugye a helyi forgalomba helyezés után vissza kell adni az ottani kereskedőnek, mert csak.
A lényeg, hogy kb. egy hétig ezzel járt és még tilosban is közlekedett a fate...ööö rokon Szegeden. Természetesen rendőr arrajár, megállít, jónapot. Külföldinek tetszik lenni az úrnak? (Választ meg sem várva:) mert akkor rossz felé tetszik menni, hová szeretne eljutni? (Ide meg ide) Rendben, itt jobbra, ott balra, kicsit egyenesen és már ott is van. (Köszönöm) Kérem, a viszont látásra! Tiszteleg, magát kocsibavágva elporzik.
No bünti, no bosszúság. Ilyen is van. Illetve volt. :)

Rák Attantam 2007.08.24. 16:18:31

Ja, és akkortájt tombolt ez az országimázsizé. Lehet, hogy ennek is volt köszönhető a rendőrök korrumpálás nélküli barátságos viselkedése a "külföldiekkel". :)))

Professzor A 2007.08.24. 16:46:55

Engem nem zavarnak azok akiknek elöl nincs rendszámuk, amerikaiak hülyék...amúgy csak logikával...ha valaki gyors hajt azt úgy is csak hátulról látod...tükörben meg fel írni rendszámot nem könnyű, ha csak nincs segéd. Amúgy ha a paraszt rosszul parkol vagy csinál akármit, kocsi hátulján is meglehet nézni a számokat...szóval első rendszám felesleges plusz, de ha valaki meg mondja mért oylan egetően fontos előre a rendszám, azt érdeklődve hallgatom...vagyis olvasom.

sheriff 2007.08.24. 16:50:34

Üdvözletem mindenkinek. X.Y. r. tzls. vagyok és a fenti eset az én intézkedésemet kritizálja. ( Elnézést kérek, nem az intézkedés miatt, hanem a fönökeim miatt nem vállalom a nevemet )
"Kedves" szabálysértő úr az intézkedés taglalásában az alábbiaktól tér el a valóságtól:
A rendszám felhelyezésének helyét pontosan meghatározza az idevágó jogszabály. Az ablak mögött elhelyeztt frsz. nem felel meg ezen jogszabályi előírásoknak. Főleg nem egy sportautón, ahol a frsz. leszedésenek oka általában a trafipax mérőműszer sikeres használatának megakadályozása.
Tehát észleltem a szabálysrtést és utánafordoltam nevezett személynek. Megállásra intettem ki, melynek eleget tett. Az intézkedés során a forgalmi engedélyben találtam egy a fenti szabálysértésért és biztonsági öv használatának elmulasztásáért kirott 5000 Ft-os bírságot. Ekkor megkérdeztem az úriembert, hogy miért nem tartja be a szabályokat. Erre közölte, hogy matrica rendszámot szeretne, csak nincs rá pénze.Ekkor még javaslatokat is tettem, hogy hová forduljon az ügyintézés megkönnyitése végett.
Itt megjegyezném, hogy az elöző esetben NEM én büntettem meg, tehát ezen irányú kijelentése TÉVES!
Ekkor közöltem, hogy figylembe véve anyagi helyzetét, a bírságot mindössze 2000 Ft-ban állapitotm meg. Utasítottam a beosztottamat ( NEM CSICSKÁMAT ), hogy az úr részére a bírságot töltse ki. Ezen idő alatt valóban megdicsértem az úr szgk-ját, mivel az valóban szép tunningoláson esett keresztül. Nem óhajtottam haverkodni, de véleményem szerint, nem kell mogorva, szótlan rendőrnek lennem, sőt úgy véltem, hogy az intézkedés alá vont örül, ha a rendőr nem egy tárgyként kezeli, hanem igyekszik felé normális, barátságos stílussal közeledni.
Véleményem szerint ez a helyes rendőri hozzáállás, de majd a válaszokból kiderül, hogy kapjam be avagy sem, és levonom a megfelelő következtetést.
Megjegyezném még azt, hogy általában a szerint állapitom meg a bírság összegét, hogy egy állampolgár hogy viselkedik az intézkedés alatt. A "tisztelt "?! úriember roppantul simulékony és udvarias volt, ám mint kiderült ez csak a büntetés minimalizálásának érdekében történt.
Tisztelt uram! Nagyon sajnálom, hogy igyekeztem Önnel korrekt lenni, és nem jelentős anyagi terhet róni Önre. Igérem ez többé nem fordul elő!

2007.08.24. 17:00:05

Kedves Törzszászlós Úr! (így kell írni, vagy kötőjellel...?)

Ha végigolvassa a kommenteket, látni fogja, hogy az olvasók 90%-a Önnek ad igazat.

Pár dolgot tennék hozzá:

1. ÍGY TOVÁBB!
2. Legközelebb - visszaesőként - 20000.-re büntesse az ilyet, ne 2-re, mert nem véletlenül nincs rajta rendszám, hanem pontosan az Ön által írottak miatt (trafi elkerülése).
3. Ha valaki anyagi helyzetére hivatkozik, és ezt a bírság kiszabásakor (különösen egy tuningolt sportautó tulajdonosaként) figyelembe veszi mint enyhítő tényezőt, nem annyira szerencsés, ezért mernek az ilyen "úrvezetők" bármit megcsinálni.

Rák Attantam 2007.08.24. 17:05:36

Tzls. úr! Így már árnyaltabb a kép. Köszönjük!
Kétezer forintot fizetett a hondáscsávó a sárjáért és még idetolta magát puffogni? Most csak én háborodtam fel ennyire és ez a normál, a trendi viselkedés? Bexarás... :(

ave 2007.08.24. 17:10:45

Mekkora egy marha vagy, mar bocs, hogy ezt ide bekuldted.

Tok evidens, hogy teljesen szabalytalan vagy, megerdemelted a buntit.

Professzor A 2007.08.24. 17:12:17

Ez korrekt X.Y. tzls úrtól! Amúgy mér nem mérnek hátulról...úgy tudom ezek a ketyerék arra is képesek...vagy nem?...és akkor nem lenne iylenből vita hogy van vagy nincs elöl rendszám...tuning vas úgy néz ki jól ha nincs...
1, Zwei ne nyaljál...te kis eminens!
2, ZWEI NE NYALJÁL BA+.
3, Zwei csak azért nyal hogy elnézőbbek legyenek a rendőrök vele. :P
4 ZWEI MÉRT NYALSZ?!

Professzor A 2007.08.24. 17:16:21

Amúgy 2000 Ftért pattogni ősi román szokás...ezt tudom én is inkább oltom. De ennek elennére én akkor se bántanám az elöl nincs rendszámosokat...amúgy 2000Ft ha még 20000ról lett volna szó megérteném.

Rák Attantam 2007.08.24. 17:20:35

A tuning vas rendszám nélkül menjen kiállításra (utánfutón).

A rendszám nélkül kocsikázástól már csak egy lépés, hogy visszakettőpadlógáz elhúzzon a rendőr mellett, amikor az megállásra szólítja fel.

Ha fosik a trafitól, ne matricarendszámra gyúrjon, hanem radardetektorra meg lézerblokkolóra. (Radarblokkoló tilos!) Vagy trolijegyre, mert azok is nyomják neki rendesen, a sebességélmény meglenne ócsójé.

2007.08.24. 17:22:10

Ez a level nekem akkora kamunak tunik, mint ide Lachaza (ami kurva messze van innen), de ne legyen igazam.

A masik dolog meg, hogy miert van joga a rendornek merlegelni a birsag osszeget? Miert van kulonbseg akozott, hogy en nem kotom be magamat/hajtok gyorsan/akarmi vagy a szomszedom? Ugyanolyan szabalysertes... Ebbol a szempontbol igen jo az angol/amerikai rendszer, ahol kapsz egy cedulat, aztan majd a biro eldonti.

Professzor A 2007.08.24. 17:32:32

Hangsúlyozom az amerikaiak, hülyék buták és sorolhatnám. De egykét dolog jobban meg van oldva...ezek a megoldások nem pénzbe kerülnének hanem csak egy elfogadásba. Helyi bírság hülyeség mint a rendszám előre.:D

The Good Boy 2007.08.24. 17:35:53

T TaZ 2007.08.24. 17:22:10

Én úgy gondolom, hogy a rendőr mérlegelési joga nem sokáig marad, figyelemmel, hogy egyre több EU országban már a rendőr részére meg van határozva, hogy mely szabálysértés mennyi €-ba fáj. Tudomásom szerint pl. a cseheknél vagy a szlovákoknál is be vezették, vagy most vezetik ezt be (osztrákéknál már egy ideje igy van tudomásom szerint).
Szerintem meg amúgy legyen joga eldönteni a rendőrnek a helyszinen, hogy pl. egy, trabantban 3 gyerekét a hátsó sorban utaztató édesanya, aki belátja a szabálysértését, megbánó és normálisan viselkedik az intézkedés során, ne kapja ugyanazt a bírságot, mint az a suttyó, aki szarik rá, mit mond a rendőr, veri magát az intézkedés során és látszik rajta, hogy legközelebb is sz*rik majd a szabályokra a papa által kapot bömös kormánya mögött.
A tzls. kommentjéről meg annyit, hogy egy ilyen hozzászólás többet használ a rendőrők pozitiv megitélésén, mint Garamvölgyi "ő"-zése, és hebegése-habogása úgy általában. Szerintem

Józan paraszt (törölt) 2007.08.24. 17:55:46

Petike öccse is útnak indult :)

Első rendszámról nincs info...

inforadio.hu/hir/eletmod/bulvar/hir-144141

zenius 2007.08.24. 18:08:04

Szerintem azert mert az USA 50 allamabol pl 1-ben van vmi huha, es az teccik itt 10000-bol 1-nek, az egy dolog. Pl az USA tobb allamaban is lehet fegyvert tartani.
Ezt is be kene vezetni ennyi erovel nem? Ja meg van halalbunti is villamos szekkel.

Tzsl ur, frankon megaszondta a konkretot. Legkozelebb nyittassa fel a geptetot is, mert ha ez a fenti kep az illeto ottojarol keszult es az ott egy intercooler, akkor mehet is szigoritott KPM-s muszakira, azt ott jopofizhat meg hivatkozhat a rossz anyagi helyzetere, nem hiszem a nem eppen filleres koltsegu turbositast barhol atengedik muszakin, azaz van-e atalakitasi engedelye ra.

Ugy gondolom, akinek ma magyarorszagon valoban rossz az anyagi helyzete annak nem ekkora erteku autoja van, vagy egyatalan nincs is autoja. Meg plane nem pakol be intercoolert csak ugy a semmiert. Egy komplett rendszer amihez az kell, az van vagy 3-400k
Ennyit a rossz anyagi helyzetrol.

Peterke meg jobb, ha eladja ezt az autot vagy atfujatja es rak ra uj rendszamot :)

Gondolom amikor bekuldte ezt ide, mar latta lelki szemei elott a hozzaszolasokat, hogy:
mi!? a kocsogje meg mert buntetni?
a gyokerje, mit kepzel?!
rohadjon kette, rendorallam!
stb...
Aztan most meg visszanyalt a fagyi elege erosen :D

Angéla 2007.08.24. 18:24:17

Tzls. úr, teljesen rendben a dolog, bár a 2000 Ft szerintem is kevés :)
A legtöbb itt hozzászóló - köztük én is - nem lett volna képes ilyen korrektül és higgadtan eljárni és legszivesebben Péter homlokára szegecselte volna a rendszámot.

luvnyaevagy 2007.08.24. 18:31:17

Hülye balfasz, neked áll itt feljebb, ahelyett, hogy kicsit elgondolkodnál magadon!

A tzls-nak üzenem, hogy az ilyet nem 2000 forintra kell büntetni. Le van szarva, hogy nincs pénze, másnál számít? Járjon akkor busszal, vagy tegye fel a rendszámtáblát.

2007.08.24. 18:43:39

Professzor A, te az életben nem mosod le magadról, hogy te vagy "Péter"...

Egyébként meg hihetetlenül tudnak
irritálni a "Péter"-hez (és hozzád) hasonló kis csírák, akik gond nélkül parkolnak le a Körúton a kocsisor _mellett_, "csak beugrottam cigiér', bazzeg, most mit vagytok oda, öt perc az egész", akik kilencvennel előznek a szembeoldalon a Váci úton, szó nélkül beállnak a kanyarodósávból a várakozó kocsisor elé, mer' nekik szabad... Aztán csodálkoznak, ha a tizenötéves agyontuningolt (mármint optikailag...) csodaverda összetörik alattuk, persze azért a karambol során pár embert magukkal visznek.

B+ értsd már meg, hogy ha a jogszabály szerint kell az a kiba rendszám előre, akkor NEM érdemes jártatni a pofádat, hogy de minek az oda, jó az anélkül is, mér' nem mérnek hátulról, mert úgyis te húzod a rövidebbet? És ráadásul jogosan húzod?

Bunkó Béla 2007.08.24. 18:50:11

"sheriff 2007.08.24. 16:50:34
Véleményem szerint ez a helyes rendőri hozzáállás, de majd a válaszokból kiderül, hogy kapjam be avagy sem, és levonom a megfelelő következtetést."

Véleményem szerint KAPD BE Hondás köcsög Péter, csíra ősromán tajparaszt.

stichus 2007.08.24. 18:51:01

karton rendszám? egyedi azonosítójel meghamisítása? ejj-ejj

Castleon 2007.08.24. 19:52:41

Persze, amikor majd télen felcsavarodik 160-nál egy fára, akkor meg "nincsen pénzem téli gumira és acél felnire wazzzeg"! :D

Rák Attantam 2007.08.24. 20:28:41

Szóval kegyelemdöfésnek itt egy photo...

Péter, szépen írjál a matricarendszám igénylőlapjára, mert különben ez lesz:

server5.pictiger.com/img/1285883/cars-and-motors/fasza---1.php

(Tényleg, tudsz írni? Úgy értem kézzel.) :)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2007.08.24. 20:38:33

csak az elejét olvastam el, de az is pont elég volt...

nem a rendőr a "csíra", hanem te komám!

ha akkora HMCS lennél, akkor fel mernéd tenni a rendszámot! csakhogy fusol a traffipaxoktól és nem mered magad vállalni!

hogy atrica rendszámot akarsz, meg elég szar és lejárt duma...

az a baj, hogy az ilyen "csírák" törik az autót állanóan és veszélyeztetik a többi közlekedő életét

uff beszéltem

soos 2007.08.24. 21:14:11

Köszönöm a megtisztelő csicska jelzőt, de nem érzem magam annak.
De ahogy látom nem csak én érzem így ezt.

Csabesz2000 2007.08.24. 21:22:48

jó ez a kép.
Péter, Péter...

Rák Attantam 2007.08.24. 21:29:37

Mivel előbb volt már kegyelemdöfés részemről, ezért innentől kezdve ez már hullagyalázás. Majd egyszer még megbűnhődöm érte, de addig is:

(Aki nem bírja, ugorgyon!)

-------------------------------

F4sza csávó-e vagyok?

Padlón a gázpedál, döngetek ezerrel
Beint a rendőrbá, jobb kézzel, lezserrel!
Nyomom a féket is, meg kéne már állni
Számolok, ez nekem mennyibe fog fájni?

Tudom, hogy mit sasol, a rendszámot nézi
Ami innen bentről, az ablak mögül néz ki.
Megvan már mit mondok: "Matricára gyűjtök!"
Érzem, hogy beveszi a nyakán a sült tök.

"Figyelj ide öreg, megfázott tán szegény,
Hogy a rendszám bent van s nem itt kint a helyén?"
Vicces a fakabát de nem tetszik a szöveg
Nyomom hát a matricást meg "engedj el, öreg"!

Nem jön be a dumám, levesz kétezerre
Jogtalan az egész, le lettem teperve!
Rendőrállam! Diktatúra! Mi a franc van itten?
Rendszámtalan embernek már semmi joga sincsen?

Beírom az internetre, terjedjen a híre
Hogy alázza az autóst a rend bősz őre!
Megállít, megbüntet s ezt jópofizva teszi?
Ledarálják a Homárba, több se kell majd neki!

Én leszek a f4sza csávó, jön a sok gratula
Hogy lettem én e helyzetnek kétségtelen ura!
Hisz rendszám nélkül döngetek, csakúgy mint a nagyok
S mindeközben nem is sejtem, milyen bunkó vagyok...

---------------------------

Bocs.

The Good Boy 2007.08.24. 21:46:53

T Depoman 2007.08.24. 17:55:46

"inforadio.hu/hir/eletmod/bulvar/hir-144141"

Ha a buzukinak jó a pr csapata, akkor ez a törtszürke szinű autó lesz a leendő reklámkampányuk "arca". Km óra 120 km/h-nál áll, és ekkora ütközés után kiszállt (kiszedték élve) a kiscsávót. Na EuroNCAP, meg a fanyalgók. Még hogy a buzuki nem biztonságos autó. MuHaHa Mondjuk az élettér nem is felnött méretű maradt.
Remélem a gyerköc, ha felépül, akkor apucitól a 17. szülinapra kap egy tuningolt Hondát első rendszám nélkül, letépett ajtóval :-) Az ilyen kamikázéknak ez való.:-(
u.i.: egyébként jobbulást és teljes felépülést neki!

Józan paraszt (törölt) 2007.08.24. 22:19:52

The Good Boy

Köszönöm a figyelmet :)

Nyálkás Compó 2007.08.24. 22:45:51

Mire számítottál Petikém, hogy a zsaru összebassza a bokáját, hogy milyen fasza, bátor gyerek vagy a szép kocsiddal, mert rendszám nélkül bírsz virítani? Netán mozgássérült vagy, és nem bírsz lehajolni a kb 300 Ft-os keretet felszerelni? A rend lojális őre inkább csavarta volna a hátadra a pusztulatodat.
Mellesleg örülnél, ha képen lévő kocsi a tiéd lenne, csak nem ugrassz át az USA-ba fényképezgetni.

nyekk 2007.08.24. 22:46:01

Akik leszerelik az első rendszámot, jellemzően ámokfutó nagyarcú idegbetg kis pöcsök (lásd: Császár Előd) Leszerelném mindnek az első arcát, meg az első tökét.

törvényenkívüli 2007.08.24. 22:50:00

"franko amerikai zsaru" :DDDDDDDD
tíjé húkeren nevelkedtél, mi?

whizzzzkid 2007.08.24. 22:52:48

Peter, itt mindenki csak cseszeget teged. Megmondom mi a helyes megoldas: jarj labbusszal!

Arra nem kell berlet, bar ugyse vennel...

Apucika 2007.08.25. 00:38:47

Üdv. sheriff!

Remélem, ha ismét találkozol a T. intézkedés alá vont szabálysértő személlyel azonnal fel fogod jelenteni! Semmi figyelmeztetés, semmi helyszíni birság. Az ilyen ember nem érdemli meg, hogy a legkisebb mértékben is elnéző legyen vele az intézkedő rendőr. Udvariasan, de határozottan (semmi bizalmaskodás!) eljárni a törvényben leírtak szerint, megjegyezve a feljelentésben azt a tényt is, hogy már kétszer intézkedtél vele. Lehet ha „kapirgálsz” még egy kicsit más szabálysértés is lett volna a T. állampolgár füle mögött. Remélem, jelzed a kollegáidnak is, hogy figyeljenek már oda az úriemberre nehogy úgy járjanak mint Te, de szerintem mindenképp jól jöttél ki a dologból!

Az, hogy fel merted vállalni (természetesen név nélkül), hogy Te intézkedtél a fickóval, az egy vagány dolog! Csak így tovább!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.25. 04:10:36

ez eleg baj Rak ha igy van, hogy akkor nem kotelezo roton, mert ha a floridai ismerosod mondjuk New Yorkba ment volna akkor mar jo elore kenytelen lett volna megvenni elore is
brezony

Kifordított kacagány 2007.08.25. 09:15:59

az egészben csak az a szomorú, hogy a rend igen tisztelt őre, aki eddig(valószínűleg más esetben is, nem csak itt) példásan és korrektül végezte a munkáját, péterke nem várt és méltatlan viselkedése miatt egész biztosan elkeseredett kissé és a jövőben önkéntelenül is kevésbé lesz elnéző másokkal szemben, akik esetleg jobban megérdemelnék azt. főleg, hogy még néhányan oltogatjuk is, hogy ne legyen elnéző és keményen büntessen. szokás szerint egy idióta hülyeségét mások fogják megfizetni.

The Good Boy: ahogy a képeket elnézem, egy kicsivel nagyobb ember már nem biztos, hogy elkerülte volna a hullazsákot.
azon kívül a motor sem maradt a helyén, miből gondolod, hogy a km óra mutatója igen?:)

Rák Attantam 2007.08.25. 09:54:58

Hú, hagyma, félreértés-hegyek vannak... Megpróbálom odébblapátolni neked:

Szóval, floridai rokonom nincs. Viszont floridai az autókereskedő, akitől a járgány lett véve. A járművön floridai export rendszám volt, mert gondolom saját lábán hajózták be. Mikor megérkezett Európába, így tette meg az utat Hamburgból Magyarországra is. Miközben a "honosítás" zajlott (1 hét), addig a nagyon közeli rokonom járt az egyrendszámtáblás kocsival MAGYARORSZÁGON, legálisan, engedélyek alapján. Ezek szerint New Yorkba már nem jutott volna el vele élve... :)

Az, hogy Amerikában ha kimoccansz pl. Floridából és ezért máris meg kell venned a másik rendszámot, mégha pár napot kirándulsz is egy másik államban, az már csak egy az ott "szokásos" ésszerűtlen és furcsa dolgok között. Ezek miatt mondják egyébként, hogy az amerikaiak "hülyék". Nem hülyék, csak nekünk, így sokezer mérföldre tőlük egyes dolgaik eléggé "érdekesnek" tűnnek.
Persze vannak olyan dolgok is, amiket boldogan és azonnal átvennénk tőlük mi is! :D

userina80 2007.08.25. 10:28:07

Kedves K.Kacagány,

a korábban említett kollega nem tisztje, hogy általánosítson, ezért a továbbiakban a töle elvárt leghumánusabb módon fog eljárni, intézkedni azok ellen akiket igazoltat majd.
Remélhetőleg ;)

egy lányzó 2007.08.25. 10:55:11

Olvastam itt pár előítéletet a tuning autó sofőrökkel szemben... Szerintem nem az számít, ki milyen autóval közlekedik, hanem az, hogy mennyire tartja be a szabályokat. Az pedig gondolom mindenki számára egyértelmű, hogy a nem tuning autósok is tudnak ugyanannyira seggfejek lenni:)

Egy másik esetet mesélnék el. Van egy ismerősöm, elkapták ittas vezetésért. Teljesen JOGOSAN elvették a jogosítványát 2 hónapra, és nem kevés pénzbüntetést is kapott. Az eset után 1 évvel egy 4-es kereszteződésnél a sárgán hajtott át, a rá merőleges úton a pirosnál pedig egy rendőr várakozott. A rendőr utánafordult, leintette, majd meg akarta büntetni, mert átment a piroson. Kérdem én, a rendőr honnan látja oldalról, hogy a jobbról érkező milyen színű lámpán ment át.... nos ismerősöm nem fogadta el a bírságot, mert nem érezte jogosnak (habár így utólag belegondolva jobban tette volna... ő sem makulátlan.. nem is ennek bizonyítása a célom). Feljelentés, bírósági tárgyalás. A lámpa fázisidőtervének és programjai működésének megtudakolásával simán el lehetett volna intézni az esetet.. de erre valahogy nem került sor. Természeseten a büntetést megkapta... de akkor is.. ez milyen már????? Hány ember megy át az éppen sárgára váltó lámpán, csak mert nem akar hatalmasat fékezni? Szerintem ennél nagyobb szabálysértésekkel kellene foglalkoznia a rendőröknek... de szerintem ez az adott rendőr személyétől is erősen függ...
Egyszóval ezzel csak azt szerettem volna elmondani, hogy senki sem makulátlan, és kár ezen az egészen rágódni. Amúgy is, annak van joga bírálni a másikat, aki még soha életében egy szabálysértést sem követett el....

nonok 2007.08.25. 10:57:16

Az ország szégyene és balkáni – bár lassan ez a jelző is alaptalan földicséréssé válik hazánkban – állapotaink reklámja a sok rendszám nélkül rohangáló f@szjancsi.
Ezzel együtt nyilván lehetnek esetek, amikor valakinek tényleg elveszik (ellopják) a rendszámát, (én is jártam már így), de akkor első dolga átmeneti megoldást keresni. Magam például nyomtattam egyet és kiragasztottam az eredeti helyére. Persze itt jön az a gond, hogy a cuclista diktatúra nyomait szemléletében őrző rendőr meg hatósági tekintélyét érzi sértve, ha én „gyártom le” a rendszámomat, akár átmenetileg is. Emlékezzünk csak, micsoda országos kampány kerekedett az Európai uniós jelzés kék gömböcét rendszámára matricázó – egyébként tényleg bunkócska – tulajok ellen. Merthogy „bűncselekmény” követnek el a „hatósági jelzés” megváltoztatásával. Ami lehet, hogy szó szerint igaz, csak éppen megbénul az ország, ha a szabályokat mérlegelés nélkül kérjük számon. (PL.: „hatósági jelzést változtatok meg”, ha sáros úton autózva a hátsó rendszám „C” betűjéből egy sárpacnival „O” betűt „csinálok”. Tehát sáros úton autózni bűncselekmény... Jó lenne elgondolkozni, miért van a rendőrség emblémájában éppen mérleg!)
Az is röhejes persze, amikor azt nyilatkozzák, hogy a rendőrségen gondolkoznak a rendszám nélkül rohangáló járművek problémájának megoldásán. Ez úgy kb. két éve volt. Az a „megoldás”, ami a „Járművet oda szíveskedjék leállítani, és ott is hagyni, amíg nem lesz rendszám rajta!” című mondat formájában az eljáró rendőrtől kellene, hogy elhangozzék, azóta sem merült fel.
Az olyan esetek meg, igazán könnyedén kiszűrhetőek, ahol valóban vétlen a tulaj, csak jó szándék kell hozzá! Itt akár az emlékezet is szóba jöhet, bizony! Egy kisebb településen miért ne lehetne elvárni azt a – rendőr jó szándékára – alapozott menetet, hogy először csak barátilag figyelmeztet, majd egy idő múlva, emlékezve az illető bűnére, büntet, ha valaki visszaél a jó szándékkal. Nagyobb településen, sőt országosan is alkalmazható lenne egy olyan rendszer, amelybe naprakészen bekerülhetnének a figyelmeztetések. A netezésre alkalmas mobilok korában egy gyors rendszerrel megoldható lenne, hogy a rendőr már az előtt, hogy megállítaná az autóst, készen álljon a mondattal: „Önt ezért már figyelmeztették két hete.”

Rák Attantam 2007.08.25. 11:45:53

nonok 2007.08.25. 10:57:16
"...Jó lenne elgondolkozni, miért van a rendőrség emblémájában éppen mérleg!..."

Ez jó! :)
Sokuk tényleg úgy viselkedik, mintha koponya meg lábszárcsontok lennének abban az emblémában.

De azért ez szerencsére nem minden rendőrre igaz, lásd a fent megszólalót.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.25. 13:46:22

sheriff: Egy rendőr ne hagyja magát megvezetni. Nincs pénz matricarendszámra? Kérem szépen, ha előbb veszel rendszámot, utána lámpát, nem büntetnek meg.

Ha az egyéni szórakozást a közúti közlekedés szabályai fölé helyezi egy autós, az nem éppen szerencsés eset, és ez is egy mentalitás része.

Nagyon sokan szeretik a teningolt autókat, ez sok szempontból helyes is. Csak el kell dönteni mi a fontos, mit és hogyan képzelsz el. Közúton is szeretnéd használni, a szabályoknak ilyenkor meg kell felelni, vagy csak pályán, de erősebb, szebb, jobb legyen. Matrica előbb vagy lámpa. Felelősen kell dönteni és vállalni a következményeket.

Megkérdezem, ha bárki nem egy tuningolt géppel megy, nincs pénze tuningra, de nem panaszkodik akkor miért fizessen többet, mint egy hisztis, visszaeső tuningbűvész akinek tuningra van pénze, arra, hogy betartsa a szabályokat egyszerűen nem szánta rá a pénzt, hátul volt a fontossági sorrendben?

iurko 2007.08.25. 14:57:51

Petike vannak bizonyos szabályok, amit a Hondásnak, a Trabantosnak és minden más Hozzád hasonló autósnak kötelessége betartani. Különösen ha már egyszer figyelmeztettek a rendszám helytelen feltűntetésére.

Mivel roppant felnőttnek képzeled magad, akkor ideje lenne felállítanod egy preferencia sorrendet! A rendszám helyes módon történő felszerelését előírja az általad régen elfelejtett KRESZ. Senkit sem érdekel az anyagi helyzeted, de ha erre nem vagy hajlandó áldozni, akkor ne vegyél részt a közúti forgalomban. A Hondádat pedig senki sem irigyli, csak a böszmeségtől azt sem vagy hajlandó belátni, ha egy pitiáner autótolvaj elkötné a verdádat, akkor a rend őre mi alapján adná ki a körözést?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.25. 18:31:25

Rak
nem kellett betaplalnod en ertettem
a felutesem az volt, hogy a kereskedo/ ha mar nem rokon, azt elneztem/ tegyen ra egy elso tablat is
vagis a megrendelo kerje
igen, nekem a egesz storyban az volt a fra, hogy magyarorszagon lehet furikazni 1 rendszammal de ha en innen fel akarok menni mondjuk New Yorka, akkor legeloszor is nem engedelyeket kerk, meg nem kesobb intezkedek, hanem veszek elore is egy tablat
amugy felreertesek elkerulese vegett: emlekeim szerint olyan 20 allamba nem kell elore a tobbiben kell
szoval ertjuk mi egymast, csak en ha magyar hatosag lennek szarnek ra, hozza be 2 rendszammal
a lehetosege megvan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.25. 18:40:36

egy leanyzo
lehet latni oldalrol, de onnan is lehet tdni ha nekem mar piros-sarga es zold es akkor rombol at valaki
amugy en nem tudom mennyire volt sargas-piros, de rrol is van amerikas tortenetem
akit nem erdekel az hajtson
baszott nagy forgalom nagy camion elottem, keresztezodes, hat nem nagon lattam a lampat a szekrenyol, gondoltam atcsuszok vele, mikor mar lattam akkor telleg gazos volt/raadasul itt piros-sarga sincs, rogton zold, mert ugye a buta amcsik automataval jarnak/
szoval persze hogy sheriff a jobb oldali lampanal
szirena fel megallok, szokasos procedura, elismerem, elmondom miert
megerti, aztan ad egy 100 dollaros tickettet es aszongya, legkozelebb figyelj jobban mert veletlenul oldalrol neked mennek es a baratod/O ult mellettem/ meghal kapsz 25 evet, az meg itt nem leanyalom
aztan bekeben tavoztunk
dogoljek meg azota telleg inkabb hatrabb csuszok a camiontol lampanal es nem a 100 dollar miatt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.25. 19:03:49

ja amugy a rendszamra visszaterve itt is elhozhatod a kocsit a kereskedottol, ugy hog nincs rendszamod, ad egy papirrendszamot amit felragasztassza a hatso ablakra, azon rajta van meddig jo, asszem 1 honap/ addig csak az van a kocsin egy papir hatul
de ha a datum lejar, akkor magyarazhatsz, hogy ilyet akarsz meg olyat, a torvenyt be kell tartani
vagy ha nem akkor fizetsz, vagy jail, vagy birosag stb.

Rák Attantam 2007.08.25. 21:28:38

Nos, hogy kerek legyen, a kinti kereskedő is magyar volt (amerikai feleséggel), és volt egy kis dolga itthon. Gondolom még furikázott pár napot kint a kocsival, de közben felkészítette a nagy útra, aztán hajókázás, lábon hazagurulás stb.
M.o.-n akkor kell a helyi feltételeknek átalakítani egy autót, ha honosítják. Ha külföldi (pl. amerikai) tulajdonban van/marad, akkor maradhat egyrendszámos, piros indexlámpás, hangos kipuffogós, motorházból fél méterre kilógó kompresszoros, szimmetrikus fényszórós, helyzetfényként folyamatosan világító első indexlámpás. Már ha az "anyaországban" ez a szabály. Egy magyar rendőr nem fogja kívülről fújni, hogy az USA mely 20 államában lehet egy rendszámmal járni. Ha hallott már ilyesmiről és a kocsin USA rendszám van, akkor nem firtatja. Ha még nem hallott róla, akkor kis rádiózás után megtudja, hogy ilyen is van és akkor is továbbenged (ha csak emiatt állított meg).
Viszont ha magyar rendszámos a kocsi, akkor annak teljes mértékben meg kell felelni a Magyarországon honos műszaki szabályoknak, beleértve a két rendszámos mókát is.

johevi 2007.08.25. 21:32:37

Rossz helyen volt a rendszámtáblád, megbüntetett. Megint. Jól tette. Ez a matricás dolog, hogy szarul állsz, hát kurva laza csávónak képzeled magad. Gondolom a wiwen is az autódról van kép nem a barátnődről. Na menj és vegyél valami extrát, ami azóta jelent meg, mióta ezt leírtad, nehogy ciki legyen a hondád.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2007.08.26. 01:13:02

ez így nagyon béna sztori, miért került ide?

sheriff 2007.08.26. 13:50:50

EZT IRTAM ELSŐRE:
Üdvözletem mindenkinek. X.Y. r. tzls. vagyok és a fenti eset az én intézkedésemet kritizálja. ( Elnézést kérek, nem az intézkedés miatt, hanem a fönökeim miatt nem vállalom a nevemet )
"Kedves" szabálysértő úr az intézkedés taglalásában az alábbiaktól tér el a valóságtól:
A rendszám felhelyezésének helyét pontosan meghatározza az idevágó jogszabály. Az ablak mögött elhelyeztt frsz. nem felel meg ezen jogszabályi előírásoknak. Főleg nem egy sportautón, ahol a frsz. leszedésenek oka általában a trafipax mérőműszer sikeres használatának megakadályozása.
Tehát észleltem a szabálysrtést és utánafordoltam nevezett személynek. Megállásra intettem ki, melynek eleget tett. Az intézkedés során a forgalmi engedélyben találtam egy a fenti szabálysértésért és biztonsági öv használatának elmulasztásáért kirott 5000 Ft-os bírságot. Ekkor megkérdeztem az úriembert, hogy miért nem tartja be a szabályokat. Erre közölte, hogy matrica rendszámot szeretne, csak nincs rá pénze.Ekkor még javaslatokat is tettem, hogy hová forduljon az ügyintézés megkönnyitése végett.
Itt megjegyezném, hogy az elöző esetben NEM én büntettem meg, tehát ezen irányú kijelentése TÉVES!
Ekkor közöltem, hogy figylembe véve anyagi helyzetét, a bírságot mindössze 2000 Ft-ban állapitotm meg. Utasítottam a beosztottamat ( NEM CSICSKÁMAT ), hogy az úr részére a bírságot töltse ki. Ezen idő alatt valóban megdicsértem az úr szgk-ját, mivel az valóban szép tunningoláson esett keresztül. Nem óhajtottam haverkodni, de véleményem szerint, nem kell mogorva, szótlan rendőrnek lennem, sőt úgy véltem, hogy az intézkedés alá vont örül, ha a rendőr nem egy tárgyként kezeli, hanem igyekszik felé normális, barátságos stílussal közeledni.
Véleményem szerint ez a helyes rendőri hozzáállás, de majd a válaszokból kiderül, hogy kapjam be avagy sem, és levonom a megfelelő következtetést.
Megjegyezném még azt, hogy általában a szerint állapitom meg a bírság összegét, hogy egy állampolgár hogy viselkedik az intézkedés alatt. A "tisztelt "?! úriember roppantul simulékony és udvarias volt, ám mint kiderült ez csak a büntetés minimalizálásának érdekében történt.
Tisztelt uram! Nagyon sajnálom, hogy igyekeztem Önnel korrekt lenni, és nem jelentős anyagi terhet róni Önre. Igérem ez többé nem fordul elő!

MIVEL EGY-KÉT DOLGOT KIFELEJTETTEM, ILLETVE A KOMMENTEK NYOMÁN VÁLASZOK KELETKEZTEK BENNEM, IME A HOZZÁFÜZNIVALOM:

tetszenek a tunningverdák magánszemmel, de érteni nem igazán értek hozzá. Tehát nem ismerhettem fel a kocsiján található angel izé lámpát. A mélynyomója meg nem dübörgött, hisz akkor hogy tudtam volna vele kommunikálni?!
Irigyelném a hondáját? Majdnem sikeresen eltalálta. Rólam tudni kell, hogy azon szerencsés rendörök közé tartozom, akik nem a pénzért dolgoznak, hálistennek édesapám kellemes összegű fizetésért dolgozik, melynek egy részét támogatás fejáben átvándoroltatja hozzám, én meg persze jól nem tiltakozom érte. ( kösz apu, ilyenkor büszkén vállallak ) Tehát ha Hondát akarnék meglenne. De nekem inkább a motorokért dobog a szívem, és erős a gyanúm, hogy a motorom árából 2 ilyen hondát vehetnék.
És ha már leszóltad azt a "céges baszom-böszme terepjárót" akkor elárulom, hogy:
1, lelkivilágban sokkal közelebb áll hozzám.
2, Ebből a fajtából, max. 3 van az országban.
3, értéke kb 6 millió ft, mindennel felszerelt, és jópárat Hondát vehetne a cég belőle...
A KOMMENTEKHEZ:
1, Nagyon minimális mérlegelési lehetőségem van, ez legfőképpen abban merül ki, hogy mekkora összeget szabok ki az elkövetett szabálysértésért. Hogy azon szabálysértési tényállás felett eljárt-e az idő vagy nem, azt nem mérlegelhetm.
Erre szoktam mondani, nem azért fizetnek, hogy gondolkodjam. Halkan megjegyzem: sajnos...
2, HOgy miért, mennyit szabok ki?! A szabálysértési bírság összegét én úgy választom meg, hogy igyekszem azt az összeget megtalálni, ami még nem terheli túlzottan meg a pénztárcáját az illetőnek, de viszont már olyan összeget jelent, ami visszaszoritja őt a szabálysértések jövőbeni elkövetésétől. Ez egyénenként változó. Pont ezért igyekszem beszélgetni az meberekkel, hogy megtaláljam a helyes mértéket és ne sújtsam adott esetben őket túlzott terhet jelentő összeggel.
Bár sajnos ezzel egyre jobban egyedül maradok a cégnél nem osztják az erről valott nézeteimet a fönökeim. Mivel elkerülném a fenyitésemet, erről többet nem nyilatkoznék...
3, Péter esetében sajnos tévedtem. Én sem vagyok tökéletes, ráaadásul nem képeznek ki emberismeretre. Ez már a 11.évem a cégnél, ennyi idő alatt előfordulnak tévedések.
4, Ez egyik hozzászoló felvetette, hogy ezentúl szigorúbb leszek és mindenki magas bírságot kap a "péterek miatt". Valóban megfordult a fejemben. De nem óhajtom máson levezetni az ilyen emberek miatt keltödött feszültséget.
5, Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat, főleg amiben "dicsérnek". Őszintén megmondom, kezdem elvesziteni a hitemet. Mindenki minket bánt, az állampolgárok legtöbbször csak számonkérnek, a fönökeim ugráltatnak, a médiának az a hír ha a rendőr hibázik, jót senkitől sem kapunk. Ezzel szemben elképesztően nagy a felelőség ( a legkissebb hibáért is akár letöltendő szabadságvesztés járhat ), alacsony a bérezés ( a "csicskám" fizetése 60.000 Ft alatt volt legutoljára, úgy hogy 250 km-ről jött ide fel dolgozni. Ez valamennyit emelkedni fog, de a 80-at nem fogja elérni. Az en fizum 9 év járőrparancsnoki munka után nem sokkal lépi át a 100.000ret), a nagytöbbség szállókon él többedmagával ( én is 30 évesen ) ami ellehettetleniti a családalapitást. Panaszkodjak még? Nem akarok, nem azért irtam. Csak pont ezek miatt szeretném megköszöni a biztató hozzászolásokat, most különösen jólestek.
Mindenkinek köszönettel és tisztelettel:
X.Y. r. tzls.

Colett77 (törölt) 2007.08.26. 16:09:36

Sheriff,

Kitartás! Neked van igazad!

ügyes vagy, szép vagy, korrekt vagy! ;)

ui: teniszoktatást is vállalsz???

pusza neked!

thespy

Colett77 (törölt) 2007.08.26. 16:11:41

Sörecet, miért annyira jó kocsi a Honda?????? pfffff

bigmano 2007.08.26. 18:36:05

sheriff - rengeteg bunkó rendőrrel találkozom, ennek oka valszószínűleg az alulfizetettség... azaz a kutya se megy rendőrnek hobbiból, mert még éhen talál halni.. így marad a "többi"...
ha minden rendőr ilyen felfogással dolgozna, nem lenne okom panaszra.
Amúgy ez a honda egy kupac sz@rt sem ér a szememben, és mindig kiakasztanak a felűnni akaró kis férgek, akik képtelenek betartani a szabályokat, míg mások fizetnek mindenért...
Üdv, egy szentendrei motoros.

Andzsin 2007.08.26. 19:14:50

ÉRdekes volt a sheriff válasza. Szerintem tök korrektül járt el. Én sofőrként dolgozom,és sokszor a hajam égnek áll attól amit az ún."TÜCC-TÜCCC-Düccc..."tip. gkvezetök csinálnak. Vagyis a mélynyomóskézkirakóshanyattdőlve vezetős "kollégák". Nem akarok vitatkozni senkivel, hogy a kamionosok és 1éb nagy autót vezetők is agresszívek meg letaposnak mindenkit..meg...meg... Én nem vagyok ilyen,próbálok vigyázni a kisebbre és gyengébbre. Igy tanították!De ma már napok alatt lehet jogsit szerezni! Mi hónapokig jártunk tanfolyamra,nem azért mert hüjjék voltunk meg lassú volt az agyunk,hanem ennek ez a módja.Minket -úgy érzem-megtanítottak vezetni ami nem csak abból áll hogy,trepnire nyomjuk a gázt a volume fullon és MEGYEK!!!Utána meg bunkó a rendőr!Engem eddig( 20év)tán ötször vettek le de mindig igazuk volt.Piti kis dolgokért. Szóval nem kell felháborodni. 1ébként jött egy új szabály. Ha szept. 15-ig leadod a jogsidat visszakapod a libákat!!!

KDoG 2007.08.27. 00:16:12

Te Jordan :D Izé Peti ! :)
Tudod mi a mákod ? Hogy már nincs meg a fekete szigetelöszallag ;) igy legalább a hátsó stimmelt :))))) -emlékszel? :)

Amugy ahogy elnézem egy két igen nagy segg is irt ide kommentet.... Viszont az nagyon igaz hogy tök jogos volt a büntetés. És most igy olvasva a rendör kommentjét, hát 2ezer miatt inkább hálálkodni kelett volna. Nekem van egy 30ezres csekkem olyan dologrol amiröl a rendör se tudta megmondani hogy büntethet e érte. Sikerült késöbb lejebb alkudozni, de nem igen gondoltam arra hogy kapja be. Pedig állitása szerint is elég vitatott volt a dolog.
De egy rendszámhiány jogos. Megjegyzem elsö rendszám miatt engem is kaptak el, bár némileg mázlim volt hogy eltudtam magyarázni, hogy miért. És ha megbuntetett volna 5 helyett 2 ezerre akkor is igen igen fülig ért volna a szám....

Amugy Trebronnak igaza van hogy az vesse rád az elsö követ aki nem csinált még szabálytalankodást.

Megdobbent 2007.08.27. 07:00:11

sheriff: nalad a pont, es kerlek, hogy a lakossag 99,9999% erdekeben az ilyen es ehhez hasonlo tirpak senkiket a leheto legszigorubban fogd es fogjatok, a sajat erdekukben, mert bizony egyszer egy bekes jarokelonek egyszer elfogy a turelme, es az ilyen rendszamsumakolo, dongeto senkit kikapja a volan mogul es a melynyomolyat tenyleg melyre nyomja majd, es ebben tarsa lesz meg kb. 20-50 az utcan tartozkodo mas jarokelo is. Koszi, es igy tovabb!

McWolfy 2007.08.27. 09:24:46

Ez az így járás, megérdemelt tipikus esete. :)
Amúgy fox egy darab drótot és jól felkötöd, ha minden szakadt...

KopaszMercis 2007.08.27. 10:57:46

latom ezt a hondas patkanyt jo sokan kiosztottatok. az ilyen frusztralt hulyegyerekek azok akik ego kodlampaval kozlekednek, mert olyan vakok, hogy csak extra feny segitsegevel tudjak nem osszetorni magukat a balfaszok.
tok korrekt volt a rendor, es szegyen, hogy azokat a rendoroket basztatjak, akik veletlenul tisztessegesek!
Annyi patkany szemet rendor van az orszagban, nem jobb lenne azok kozul piszkalni valakit?

moli 2007.08.27. 12:03:20

"""Szerintem meg amúgy legyen joga eldönteni a rendőrnek a helyszinen, hogy pl. egy, trabantban 3 gyerekét a hátsó sorban utaztató édesanya, aki belátja a szabálysértését, megbánó és normálisan viselkedik az intézkedés során, ne kapja ugyanazt a bírságot, mint az a suttyó, aki szarik rá, mit mond a rendőr, veri magát az intézkedés során és látszik rajta, hogy legközelebb is sz*rik majd a szabályokra a papa által kapot bömös kormánya mögött."""

szerintem meg nem.
hosszutavon ugyis tobb nagysagrenddel tobb alkalommal kapja meg a rosszfiu a konstans birsagot.

Valaki_2 2007.08.27. 12:14:47

Egyetértek a rendőrrel 100% és igenis nagyon korrekt volt hogy jelképes összeget szabott ki hátha megérti és felrakja rendszámot, és igenis mi is dijjazuk ha normálisan viselkednek velünk, tök mind1 hogy büntetnek vagy büntetek a tisztelet mindkét félnek jár.
Viszont a többi sok bunkó nép itt nem egyszerű :(
Azért mert Hondája van nem ejlenti azt hogy minden Hondás bunkó és állandóan 200-al mennek.
Sokkal több MBW, meg AUdi van első rendszám nélkül és sokkal tahobbak!!!
Csak őket a rendőrök nem merik megbüntetni hiába mennek 180al és ütnek el gyalogost nekik lehet sajnos:(
Inkább megbüntetik a 60 éves idős egyszerű embereket azzal nincs gond és gyors bevétel.
Ugyhogy itt senki ne jártassa a száját csinálhatnánk itt felmérést a sok észoszto között milyen kocsija van és mekkora gyökér.........

KopaszMercis 2007.08.27. 12:36:59

moli: VAGY mivel leszarja a 2 rugos birsagot reszegen kivasalja szemelytelenul az ANYADAT, akinek kiskanallal kell lekaparni majd a bmw-rol a maradvanyait, es akkor majd jo hamar megvaltozik a velemenyed arrol, hogy milyen jo lett volna a rendszamtablanal mar ugy megbuntetni, hogy ne legyen kedve a szabalyserteshez.

moli 2007.08.27. 12:39:58

hat sajnalom, de akkor se valtozna meg. a szabaly az szabaly.

KopaszMercis 2007.08.27. 12:58:16

en most szerdaig egy hondaval (es egy toyotaval) jarok, amig vissza nem kapom a szervizbol a verdat =)

chicken.joe 2007.08.27. 13:05:37

Igaza volt, főleg h 1x már elengedett.
Örülj neki, hogy nem rugdostak vissza romániába medvét szopni, maskara.

h0mbr3 2007.08.27. 13:12:50

nem tudom, ki szánalmasabb, a levélíró, vagy a panelprolizó kommentelők :) azért, mert valakinek nincs pénze ötmilliós autóra, vagy/és szereti az egyedi autókat, rögtön tuctucos panelproli. persze, én is ismerem a rezgő rendszámtáblájú, repedt fazék-kipufogójú suzukis/hondás tiniket, akik a hajógyárin lelkesednek péntek esténként... de egy szépen kipofozott civic igenis jó autó (jelzem, nem tudom, Péteré az-e, vagy egy kék ledes, tribal matricás förmedvény). ettől függetlenül monnyon le, meg ősi román szokás és nem sikeres ember :D
a bkalászi rendőrök olyanok, amilyenek, végzik a dolgukat, de nem rohadékok! haveromat is megbüntették 5.000-re, de nem vadásznak rá :)
Péter! az a Ranger vadiúj, és kábé tíz ötödik generációs Civic jönne ki az árából, ami szintén ősi román szokás, monnyon le és nem lehet sikeres ember.
pfhehh, valaki moderáljon már plííííz

Elnok ur 2007.08.27. 14:40:58

A luzer... Szopott, aztan köpköd :-)

KopaszMercis 2007.08.27. 14:44:50

en szerintem az a nevetseges, amikor a kopasz 30 millas autoval a 12 millas panelben tengeti a mindennapjait (persze a 30 millas auto miatt el van zalogositva a lakas, meg az auto maga, es a reszleteket alig birja fizetni). Semmi bajom a panelprolikkal jo magam is sokaig az voltam, csak szerintem az ember elobb legyen igenyes a kozvetlen lako kornyezetere, es utana a jarmuvere.. ne akarjon tobbnek latszani, mint amennyi. Ugysem az :)

h0mbr3 2007.08.27. 15:24:27

KopiMerga: amit te írsz, az az "üdítő" kivétel. az a baj, hogy a legtöbb luxusautós kopaszember zsebből veszi az ilyen autókat, tizede áron, mert lopott "volt"/tartoztak neki/jó az alkuképessége :)

Asakura Hao 2007.08.27. 17:16:41

Drága Hondás Péter!

Történetedről egyenesági felmenőd és egy ősi homáros frázis jut eszembe:

R A V A T A L.

:)

sheriff 2007.08.27. 17:17:38

USERINA80!

Te ismersz engem, de én nem tudom ki vagy. Nem segítenél ezen rejtélyt feloldani?!

lbytesxk 2007.08.27. 17:58:32

Honda az most sportauto, az meg mikor tortent? ha ha ha

lbytesxk 2007.08.27. 18:09:02

Ami Amerikat illeti az sem igaz hogy a front rendszam nem kotelezo, az attol fugg melyik allamban van az auto bejegyezve. Ahol en lakom ott meg kotelezo, es meg is allitottak mert a 3 hete vett Lightning on nem volt elso tabla, mert nem akartam lyukakat furkalni egy $33,000 os truck-ba. De vegul a rendorseg gyozott. Amikor meg a Mustangot vettem akkor mar gondolkodas nelkul tettem fel a tablat es abba is lyukat kellett furni, de a Mustang "csak" $31k be kerult:)

userina80 2007.08.27. 19:16:17

kedves Kollega,

a kiváncsiskodás ősi román szokás ;)
a III.ban Hangyási vezetésével

sheriff 2007.08.27. 19:57:18

Kedves kollegina! ??? hangyási??? további segítséget kérnék. Asszem így nem jutok el a 20 millás kérdéshez. :-)

Gonosztörpe 2007.08.27. 20:15:46

Aranyos sztori..Szóval még a rendőr a bunkó, amiért megbüntet egy nyílvánvaló szabálysértésért.
Többszázezres tuningra van pénz, meg idő, de matricarendszámra nincs..Wehehe..
Amúgy ne is csodálkozz, hogy ennyi negatív hozzászólást kapsz.
Ilyen műmájer kis pöcsöket, akik apuci pénzén tuningolt verdákkal, 2 hónapos jogosítványukkal gizdáskodva a haverok előtt játszák az "agyukat" , senki sem fog a védelelmébe venni.

KDoG 2007.08.27. 21:00:24

figyeljétek még a végén a sheriff becsajozik ;) nah enyit a családalapitásrol ;) :))))))) volt haszna mégis Péter bezsolásának ? :D

SkyWalker a texas-i lotyó 2007.08.27. 21:58:49

@Arogáns Antika 2007.08.24. 10:26:15

ravantal.freeblog.hu/

Lesz még folytatás?

h0mbr3 2007.08.28. 11:34:39

Sheriff én is tudom ki vagy :P Legalábbis a böszme Ranger elég feltűnő jelenség a kamerával a tetején :) Amúgy ki a Hondás Peti? Tényleg Peti? Mert a kalászi hondások közül egy orosz nevű srác jut eszembe, akinek éndzsölájza van a paripán, bár ő nem hiszem, hogy beírna a homárra.
Minket egyszer (pár hónapja) igazoltattál, a MotoRockból jöttünk két autóval és sorsoltatok, melyikünk szondázzon (egyikünk se ivott) :) Aztán megbüntetted a cimbimet mert hátul gyorsultak a Metronál (két kettes Golf) - ez mostanában volt, pár hete.
Emlékezel-e?

muy caliente el negro special · http://bazdmeg.blog.hu 2007.08.28. 12:34:33

ha nagy leszek, franko amerikai zsaru leszek!

Hab999 2007.08.28. 20:39:30

Sztem a rendszám matrica többe kerül mint a verda , iga?

gengula 2007.08.28. 21:51:18

Miféle buzibunkó az, aki azon kesereg, hogy a tuningverdájára drága a matricás rendszám? Muhahahaha! Műmájer kisköcsög! Az ilyet szokás állvahagyni, hogy belepislogjon a bugyijába mielött hazamenne polírozni. Mingyááá hányok.....

userina80 2007.08.30. 17:16:12

Sheriff ;)

minek a husz milla, Te anélkül is klassz vagy! bónusz, nekem van lakásom :)

nilsholgersson 2007.09.03. 14:22:14

Hogy rohadjal meg! Feljovok a homarra rohogni egyet es Teged olvaslak te kocsog! Felbasztam az agyam rajtad. Kivanom, hogy a tuning fosoddal baszodjal bele a budakalaszi hevbe es a melynyomo fosod alljon bele a fejedbe. A felsovezetek is szakadjon rad. Sot, meg az ellenor is basszon meg utana. AAAAAAAAAA!

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2007.09.05. 19:31:56

te hülye barom, nem lenne egyszerűbb szájtépés helyett kitenni a tetves rendszámtábládat rendesen, mint minden halandó?

gilette307 2007.09.18. 13:14:03

Most akkor kötelező az első rendszám, vagy nem kötelező, mert ha nem kötelező én is leveszem. Ha viszont kötelező, akkor igenis komolyan kell büntetni a hiányát.
süti beállítások módosítása