Tékozló Homár

Ej Budavár, Budavár, átvágjuk, ha nálunk jár!

2007.08.29. 10:46 | jackyll | 106 komment
Záporoznak a nyaralós horrorsztorik. Tartsanak velünk, illetve Tamással, aki a Budavár Tours jóvoltából Máltán egy térdmagasságig penészes, fülledt, csotánylakta "apartmanban" lakott, ahol melegvíz sem volt. A hely neve Solar, úgyhogy aki jövőre visszakeresi ezt a posztot, kerülje el messzire:
Egész nyáron hallható volt különböző rádiókban, hogy a Budavár Tours azzal a reklámkampánnyal toborozta utasait, hogy mindenfajta bugyuta versikéket olvasott be, melyeket az állítólagos elégedett ügyfeleik írtak róluk. Hát most megírom jómagam is, persze nem versbe szedve, hogy mi, milyen utazási élménnyel "gazdagodtuk" a fent említett utazási iroda jóvoltából.

Máltai utat néztünk ki katalógusukból, melyben apartman szerepelt, ilyen ajánlással: "Véleményünk: baráti társaságoknak, családoknak ajánljuk. Bugibba egy nagyon népszerű üdülõhely, a környezõ utcák és éttermek, bárok forgalma miatt keletkezõ zaj zavaró lehet. A szobákoz ágyneműt adnak. A konyhában evőeszközök és edények vannak, de saját utazókészlet összeállítása javasolt. A szobák régi bútorzatúak, egyszerűen berendezettek."

Ez alapján nem is vártunk csodát, de azt, ami fogadott bennünket, arra álmunkban sem gondoltuk. A lépcsőház térdmagasságig felázva a vízől olyan büdös dohos volt, majdnem öklendeztünk miatta. Nem baj, gondoltuk, a mi apartmanunk az első emeleten van, oda talán nem jön fel a bűz. Hát az nem is jött fel, de olyan meglepiben volt részünk, hogy kínunkban sikoltozva nevetgéltünk vagy 10percen át. Egy kétszobás, konyhás, füdőszobás lakrészben találtunk magunkat melynek négy ablakából egy sem nézett utcára, hanem egy kétszer két méteres lichthoffra! Külön csemege, a máltai építőmesterek fantáziadús megoldása, hogy a csatornákat az épület falán kívülre helyezik, így az abban "utazó" ez-meg-azok jól hallhatóan vándorolnak, mint azt később hallottuk, mivel másfél mérerre az ágyunktól a nyitott ablak mellett történt mindez.

Persze rögtön rohantunk le az idegenvezető kisasszonyhoz, hogy panaszt tegyünk, de addigra már több csoport is felháborodva követelte, hogy azonnal tegyék át őket másik szállásra. Kiderült, hogy majdnam minden apartman ilyen adottságokkal rendelkezik. A következő tájékoztatást kaptuk: augusztus eleje van, főszezon, semmilyen más lehetőség nincs, egyet leszámítva, ami 45 máltai font (27.000,- forint) naponta, per fő. Ami annyit tesz, hogy ha az 5 fős csapatunk egy hétre 945.000,- forintot fizet, lesz normális szállása. Mit volt mit tennünk, maradtunk. Úgy intéztük programjainkat, hogy éjfél előtt ne érjünk, haza, és reggel mihamarabb már indultunk is, hogy a lehető legkevesebb  időt kelljen tölteni abban a borzalmas lakásban. Az hogy a 8 nap alatt egyszer volt melegvíz, 38 fok volt minden helységben, szánalmas állapotú bútorok voltak, csótányok rohangáltak mindenhol már csak hab a tortán. A legrosszabb munkásszállások a 70-es, 80-as években nem néztek ki így Magyarországon, mint a mi szállásunk.

Hát ennyi. Pontosabb még az hozzátatozik az igazsághoz, a minket megelőző turnusok mindegyike felháborítónak tartotta a szállásokat, ezt az idegenvezető hölgy mondta el. Ennek ellenére ezt az ominózus Solar apartman házat a mai napig hirdeti honlapján a Budavár Tours.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2007.08.29. 10:58:11

Nehéz eldöntenem, hogy csak az "fürdőszoba" ablakát/ajtaját téptem volna -e le, vagy budavártúrszét IS?
Kíváncsi leszek a folytatásra: kiengesztelő utazás-ajánlat érkezik -e az irodától (monnyuk a napfényes albániába), vagy perrel fenyegetés hitelrontás miatt.
Ismerve a magyarisztáni állapotokat: asszem inkább utóbbi!
Tamás: gatyát felkötni :-)))

ámbátor 2007.08.29. 10:59:56

A képen jól látható, hogy Tamás nem Bacc papucsot hord. Nyilván nem sikeres ember.

májgeriberi 2007.08.29. 11:00:33

Hát ez eléggé fos lehetett!
Én tuti nem mennék olyan helyre amit nem láttam előre a net-en vagy az irodánál vmi képen!
Bár lehet, hogy más képet mutatnak meg.
Lehet, hogy az ősi romániában voltatok nem is Máltán!

Nayime 2007.08.29. 11:01:15

Mi Dél-Horvátországba mentünk az idén, kocsival, és úgy, hogy majd mi keresünk kint szállást. Nénik út szélén Apartman táblával a kezükben... Találtunk is, ***-at, ahhoz képest baromi jól felszerelt, gyönyörű, hangsúlyozom: gyönyörű kilátással a tengerre. Mindössze 20 Euró volt/fő/éjszaka. Ezt ajánlom mindenkinek!

nadragulya 2007.08.29. 11:02:40

mi a francnak foglalsz zsákbamacska-szállást? olyan helyre ne menjen az ember, amiről nem látott legalább 2-3 képet, különben persze, hogy palira veszik, utána meg már hiába hőbörög!!

Vonatos Flash játék · http://trainhelp.i-host.hu 2007.08.29. 11:04:51

Első! Aki még nem utazott utazási irodával...

homár molla2 2007.08.29. 11:07:41

aki a matrac alá rejszol, nem lehet sikeres ember.

marsellus wallas (törölt) 2007.08.29. 11:08:49

és ez mennyibe került???
sorry...

májgeriberi 2007.08.29. 11:09:40

"nefürgyééle, meg a fenekedet se töröld ki" ha haza jöttél keresd fel Gyurit.. megtisztít!

dr. _mmm_ 2007.08.29. 11:14:54

Aki magyar irodával utazik... sikeres ember nem lehet.
Kimész Bécsbe, kiválasztod az utat, befizeted, és sokkal jobb körülmények lesznek, ugyan enyi pénzért.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.08.29. 11:15:16

most mééé! nemááá!
albánia szép hely!

persze aki utazási irodával megy oda az ne csodálkozzon, ha a betonbunkerek országában csak olyanban fog tudni aludni.

egyéni nyaralást mindenkinek! le a tutyimutyisággal. ígérem 2-3× jobban jár (nem mellesleg anyagilag is) aki messze elkerüli az utazási irodákat, és magánszervez.

parasztjoepa 2007.08.29. 11:19:07

az ott nem-e öklözőzsír-e a matracon és alatt?

Subculture 2007.08.29. 11:22:21

Kicsit elírták a címet nem?:D ÁVÁGJUK?:D

báró Csekonics 2007.08.29. 11:31:48

Na erre kiváncsi vagyok, ezt hogy magyarázzák ki!
Mert olyan tényleg lehet, hogy a kinti szálloda átvágja az utazási irodát, olyat is el tudok képzelni, hogy tulajváltás miatt esik le a színvonal hirtelen...
De hogy amire már panaszkodtak egy csomóan előzőleg, utána hirdetik még mindig ugyanazzal a blőd dumával! Na, ez a durva!
Saját utazás szervezés rulez! (Persze nyelvtudás szintén.)

Dr Kangörény 2007.08.29. 11:41:23

Ha este tévénézés közben elálmosodom és nem bírom megenni az utolsó falatokat a zsíroskenyérből, olyankor én is a matrac alá teszem a maradékot. De Máltán még nem jártam.

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.29. 11:41:46

Valaki a matrac alá csurrantott a látványtól?

Vagy mit szemléltet az elsö kép?

Tegnap böfi, ma pisi. Mi jön még Homár?

Ybl 2007.08.29. 11:48:47

De okosok vagytok mind, sikeres ember elemzésben. 300 négyzetméteres budai házat építettem idén, ezért mentem most "csak" ide. Majd írok nektek arról is milyen volt a Halloween Floridában. Értitek, ugye....??!!

Ybl 2007.08.29. 11:48:53

De okosok vagytok mind, sikeres ember elemzésben. 300 négyzetméteres budai házat építettem idén, ezért mentem most "csak" ide. Majd írok nektek arról is milyen volt a Halloween Floridában. Értitek, ugye....??!!

Kistvan_from_tb 2007.08.29. 11:58:42

Hogy miért is nem várt csodát Tamás?

Mert kiválasztott a legolcsóbb szállást Máltán!

Ez kérem magyar vírtus, megyünk repülővel nyaralni szigetre, mert az menő.
Jahogy kérem ez augusztusban van 66 e magyar forinért? Király!!!

Jahogy ebben repjegy is benne van? (Ami Malév viszonylatban minimum 50-55 e Ft) Király!!!

Hogy ezek után miért is nem Ritz?

ahhh

szasa 2007.08.29. 12:00:25

Még mindig fönt van az apartman a honlapjukon. 102 rugóért mehetsz a penészbe nyaralni:)
Különben is, milyen hülye név az, hogy: Málta??? Hö...

Sikertelen Embör 2007.08.29. 12:05:17

Utazz Magyarországon kerékpárral, még nyelvtudás sem kell. Aki zsíroskenyeret kajol, az sikertelen embör.

Taktikai Reset 2007.08.29. 12:05:44

Képeket kinyomtatni, féltéglához kötözni (csak a szél miatt), bedobni a Budavár Tours zárt ablakán.

Most komolyan. Képekkel szépen illedelmesen bemenni, panaszt tenni (vásárlók könyve), képeket beragasztani. A Homárral már nem tudtok fenyegetőzni, pedig jó ütőkártya lett volna a kezetekben egy ingyenes hawaii-i utazáshoz :)

májgeriberi 2007.08.29. 12:09:38

én nem a matrac alatt szoktam aludni!

getinaf 2007.08.29. 12:09:54

Batz-a meg a Budavár Tours.Ez valóban, dokumentáltan igénytelen szállás.
De megint, és ismét: saját szervezés a megoldás.Főleg, hogy magyar szolgáltatókkal állunk szemben.

としあき 2007.08.29. 12:11:37

Ha utazási irodával mész Floridába Halloweenre akkor úgyanúgy nem vagy sikeres ember, mintha csak a Rottenbiller utcába mennél.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.08.29. 12:12:24

Vagy sokat romlott a Budavár Tours színvonala 7 év alatt, vagy csak szerencsénk volt, de anno mi is velük utaztunk nászútra szintén Máltára, és egy szavunk se lehetett. Ami probléma volt, arról nem ők tehettek, mégis adtak kárpótlást (egy tajtrészeg ukrán vizilabdacsapat Pest felé tartva szétverte az értünk jövő repülőgép berendezését, így csak fél napi ferihegyi várakozást követően - becsekkolás után, a tranzitváróban - tudtunk csak felszállni Málta fele, délutáni helyett éjjel hármas érkezéssel).

Sikertelen Embör 2007.08.29. 12:14:12

És egyáltalán, megvan még ennek a Tursznak az ajtaja? Persze, nem ők tehetnek róla, hanem a globalizáció.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.08.29. 12:16:03

"Utazz Magyarországon kerékpárral, még nyelvtudás sem kell."

Ezt csináltam a múlt héten, és ráadásul egy fillért se fizettünk szállásra. Esténként csak egy sátor kellett, meg egy jó hely, ahol felverhetjük. Gond csak akkor volt, amikor ezt csütörtökön este a 120 km-es szélviharban próbáltuk megtenni :-)

moderátor 2007.08.29. 12:21:21

www.budavartours.hu/malta/alapprogram.asp?aid=807

Igen, messzemenően ez a legolcsóbb hely. Talán nem véletlenül...

A végösszeg azért nem 67k, számoljátok végig, 4 fő esetén 95 k / fő -re jön ki.

bekalany 2007.08.29. 12:23:39

Mi három éve utaztunk a Budavárral, igaz, Marokkóba, de a problémák egy az egyben hasonlóak voltak. Kb. így nézett ki a 4*-nak eladott szálloda is... :-( Ráadásul, a katalógusuk szerint az árban benne volt pár fakultatív program is, amelyet aztán a helyszínen (még egyszer??) ki kellett fizetni. Arról nem is beszélve, hogy az idegenvezetőnk semmilyen nyelven sem beszélt tisztességesen. Amikor próbáltuk nála jelezni a gondjainkat, akkor idegösszeroppanást kapott, és fél du. bőgött. A jegyzőkönyvet bevittük a Budavárba, ahol felajánlottak 10 000 ft kedvezményt bármelyik útjukból!! Megköszöntük szépen, azóta önállóan szervezünk.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.08.29. 12:41:07

Találó a SOLAR név :-) A képeken jól látható, hogy mennyire igaz erre az apartmanra az elnevezés. Biztos solarium volt előző életében.

Ha egy cég azt mondja legjobb,akkor legrosszabb. Ha azt mondja, hogy legolcsóbb, akkor tuti drága. Ha-val nem kezdünk mondatot, tehát igen.

marmonkanna 2007.08.29. 12:43:07

az ilyen szállások takaroggyanak

Kisgenyó 2007.08.29. 12:46:19

Ráadásul sztem a Budavár Tours az egyik legdrágább, végülis érthető mert vmiből finanszíroszni kell a budai várban lévő irodát.

Én nem értem hogy emberek hogy bírnak így neki indulni hogy nem látnak képeket a szállásról. Kedves "sikertelem Tamás", bárhova megyek beírom neten keresőbe a nevét és rákeresek képekre. Olcsó húsnak híg a leve. Aki a Budavártól vesz sikeres ember nem lehet.

Ybl 2007.08.29. 13:04:35

Kisgenyó nagyon ráérsz. Nem valami utolsó Kukubenkó vagy egy cégnél? Inkább a munkáddal foglalkozz, mert a főnőködtől kapsz majd egy maflást és a minimálbéredet is felelezi !

kukacka 2007.08.29. 13:04:41

bivak rulez!

Fél Európát bejártam, olcsóbb volt, mintha itthon maradok, felkészültünk a lehető legeslegrosszabbra, így csupa kellemes élményünk volt.

Ja, és a lehető legeslegszebb "kilátással".

"...A kaland nem egyéb, mint az otthon kényelmében felidézett kellemetlenségek."

:)

kukacka 2007.08.29. 13:07:23

Ja, és mostanra már ki lehetett volna javítani azt az "ávágjuk"-ot a címben.

Barbivagyok 2007.08.29. 13:12:18

Mi is itt voltunk 3 hete! Nagyon jó volt! :-)
De nem Solair-nek írják?
Volt egy medence is. Azt úgy takarították a nyaralók szeme láttára, hogy belemártotta az ember a takarítóeszközt a medence vizébe, lesikálta vele a partot, majd visszasepregette a koszt a medencébe!
Ismét mártogatás, ismét tisztogatás! Isstenem de gyönyörű! :-)

szorgosnepunkgyoznifog 2007.08.29. 13:13:59

megnéztem, a budavár nem is a várban van, legalábbis a honlapon szereplő címe szerint. egyébként nagyon szerencsétlenül járt Tamás- de nem lehetett volna előbb bemenni az irodába és ott rájuk borítani az asztalt, ha nem ismerik el a hibáikat? de így eleve rossz ponttal indul, ha ezekután bemegy panaszt tenni. a homár nagyon jó eszköz azoknak a befenyítésére, akik valóban nem tesznek semmit a problémás helyzetek megoldására, de mennyire volt korrekt Tamás részéről, hogy félrecsapja a harangokat, esélyt sem adva a helyzet korrekt rendezésére? Talán a kultúráltságnak - mégha valaki fel is van háborodva a vele történtek miatt - is kétoldalúnak kell lennie, nem?

Miss Spongebob 2007.08.29. 13:26:11

El kell dönteni,hogy van lóvé nyaralásra,vagy nincsen.Ha van akkor nem a legsz*rabb szállást kell lefoglalni,ha nincsen annyi ,akkor meg itthon is vannak szép helyek.
Amúgy tényleg igénytelen a szállás...

birdito 2007.08.29. 13:29:09

Máltán a magyar labdarúgó válogatott sem volt sikeres. Ilyen előjelek mellett, aki oda megy, sikeres ember tényleg nem lehet.

További magyar hang 2007.08.29. 13:29:09

Feketén-fehéren le volt írva előre, hogy mire számítsatok:
"A szobák régi bútorzatúak, egyszerűen berendezettek."
Felnőtt magyar ember tanulja már meg értelmezni a dolgokat! Nyilván nem fogják soha leírni a katalógusukban, hogy ótvar, csótányos szállás hányásszaggal ablak nélkül.
Az ilyen mocsok utazási irodák ellen egy dolgot lehet tenni: nem szerződni velük.
Hiába van igazad, a pereskedés meg a fogyasztóvédelem nem adja vissza a nyaralásra szánt idődet.
Persze azt sem értem én, hogy a tisztességes és megbízható irodák (bízom benne, hogy vannak azért ilyenek is) miért nem közösítik ki, lehetetlenítik el az ilyen szemeteket, mint a Budavár Tours és tsai.

Kisgenyó 2007.08.29. 13:35:44

Ybl! Először is: HAHAHA! Másodszor nem tudom észrevetted-e hogy ez egy fórum ahova emberek beírnak mindenféle véleményt az adott poszttal kapcsolatban. Előfordulhat hogy mások véleménye nem egyezik a tiéddel, ezt ilyenkor egy értelmes ember úgy ahogy tolerálja. De úgy látom neked ez sem megy. És nekem ez a véleményem rólad és most már pláne nem fogom megváltoztatni.

Vakmacska 2007.08.29. 13:37:45

5 Kontinens ut. iroda, ha még megvan. Ezzel mentünk évekkel ezelőtt Máltára. Nem került sokba (na jó, ennél többe, öt-hat éve), egyszerű volt, nagyon tiszta, nagy ablakok és egyáltalán az egész sziget az egyik legkorrektebb és élvezetesebb volt a külföldi nyaralások közül. Voltak mások is köreinkből, hasonló tapasztalatokkal.

Sajna azóta nyilván rájöttek hogy nekünk ezt is el lehet adni...talán felfordul a csomóban ilyet áruló utazási iroda. Amúgy csomagárban 66e nem látszik nagyon reálisnak, de erről má ne az utas tehessen.

AMúgy mi is Mo-n nyaraltunk idén, kisklapeccal. Körös, Tisza, Balatonfelvidék rulez. Igaz, az időjárással is nagyrészt szerencsénk volt.

cyber panka 2007.08.29. 13:50:05

aki lecsap az olcsó utazási ajánlatokra az mire számít?
miért nem tudnak az emberek az octopuson szállást foglalni és ugyanígy elintézni a repjegyet is maguk?

Ybl 2007.08.29. 13:57:41

Kisgenyó ! Én életemben először jártam így, pedig rengeteg helyen megfordultam már a világban. Gondoltam megosztom a Homár olvasóival, érdekesség képpen. Ezt is először tettem. Erre ilyen netfüggő, csergetarisznyás, félművelt majom-tevék, mint te, osztani akarod az eszet, és véleményeket formálgatnak más sikerességről.... Amúgy jól mulatok rajta, mert teljes baromság, engem ezzel pont nem lehet minősíteni, szerintem bagoly mondja....Érted, ugye?! Na, kikapcs, megyek az amcsi vízumért, most szóltak, hogy kész van. Páá

Kisgenyó 2007.08.29. 14:07:45

Ybl! USA nagyon szép hely és remélem jól fogod érezni magad. Hozzá tenném, hogy nincs a világon olyan követség aki kiértesíti az igénylőket amikor kész a vízum. Tudom, mert én is most Melbourne-ből írogatok. Engem sem hívtak fel. Jó utat!

Netuddki. 2007.08.29. 14:20:16

Ybl ! Bocs, hogy belevau, de úgy látszik Te nem olvasod a Homárt.
Mert mit is vártál egy ilyen beírásra ?
Amikor már 10ezerszer le lett írva, hogy aki utazási irodával megy nyaralni...

Ybl 2007.08.29. 14:22:11

Kisgenyó ! Hagyd már abba, ne égesd tovább magad ! Melboune-be USA vízummal még senki sem járt. Teljesen más földrészen van. A budapestieknek szól a követség, hogy gyorspostával küldjék ki, vagy bemennek érte. Most mááá tényle kikapcs, befelyeztem ezt a bugyuta történetet veled, egyszer s mindenkorra !

Nayime 2007.08.29. 14:27:29

Na, én is beleszólnék egy kicsit a vitába. Ybl, az, hogy "sikeres ember nem lehet" csak úgy szoktuk írogatni, már nem tudom, honnan, melyik cikkből jött ez a poén, ahogy a Batz papucsos, a monnyon le, meg rárugjuk az ajtót stb... Ne vedd személyes sértésnek, hogy "sikeres ember nem lehet", mert nem személyed ellen irányul ez, hanem mert ez szoktukŰ/szokták írni a többiek, csak úgy poénból, egyszerűen, minden háttér nélkül! Szép napot! :)

Futómadár · http://madareteto.blog.hu 2007.08.29. 14:36:33

Négy éve voltunk nászúton Máltán szintén a Budavár túrsz-al. Mondjuk mi egy 4* szállodában voltunk elszállásolva ahol minden korrekt volt azon kívül hogy nem folyott édes víz a csapból, csak valami finomított sós. Ezen kívűl az egyik hajókirándulás amelyiken voltunk all-inclusive lett volna eredetileg de mégsem adtak inni csak szintén sós narancslevet. Akkor és ott nagyon pipa voltam de végül nem tettünk semmien lépést sem. Amúgy Máltát csak erős idegzetüeknek ajánlom mert eléggé piszkos és büdös hely.

Mondjuk azt én sem értem hogy mért nincs egy olyan felügyeleti szerv amelyik ezeket az irodákat ellenőrzi és ha nem azt szolgáltatják amit hirdetnek akkor működési engedély bevon.

Falon kívüli csatornázásról megy annyit hogy Írországban minden házon kívül futnak a csatornacsüvek. Első lálásra bizar kicsit, meg a hangját is szokni kell de az ember tisztában van legalább a szomszédok tisztálkodási és wc használati szokásaival is.

Fido_az_eredeti 2007.08.29. 14:42:31

Utazás lefoglalása előtt érdemes körülnézni például itt:
www.holidaycheck.com/

Fedup Sári 2007.08.29. 14:43:40

Pár éve, mikor Máltára akartunk menni, bementem a BVToursba én is, de annyira nem akartak kiszolgálni, hogy eljöttem, megvettem a www.utikonyv.com -ról a könyvet, és abból kiválasztottunk Valettában (naná, hogy nem tengerparti üdülőövezetben) egy vendégházat. Felhívtuk Charlie-t, a tulajt, és foglaltunk egy szobát.

Az se a Ritz volt, de tiszta volt, Charlie meg jófej, és az ablakból a város sziluettje és a tenger nézett vissza. Plusz reggelire olyan eperdzsem
volt, amiről azt hittük, hogy házi, amíg meg nem kérdeztük.

Amúgy ez a külső vezetékezés valószínűleg angol hagyaték, náluk is így megy...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.08.29. 14:52:13

nem azon múlik a minőség hogy olcsó vagy drága e. mi fejenként kevesebb mint 60ért voltunk 8 napot adrián, ebből 20-at az utazás vitt el (meg 2 napot :-) ). a szállás összességében 10 ajró alatt maradt (volt kemping is meg magánház is)

qurva jó volt. mennyen mindenki montenegróba. mert az szép. és mert málta szar.

májgeriberi 2007.08.29. 14:56:34

Ybl te miklós vagy? vagy csak egy fasz?

gelsystem 2007.08.29. 15:06:31

nem hiszem el.......!!!!!
az utazási iroda csak az elferdített tájékoztatás miatt meszelhető el, de most komolyan: ennyi pénzért mit vártatok????
pontosan az ilyen emberek miatt vannak ezek az utazási irodák, mert ti tartjátok fent őket!!!!!!!!!!
.
...aki magyarországon utazási irodát akar nyitni, az csak sikeres ember lehet!

Kisgenyó 2007.08.29. 15:10:04

Ybl! Te tényleg ekkora gyökér vagy? Magyar állampolgároknak Ausztráliába is van vízumkötelezettségük! Azaz nekem is kellett igénylenem ide! Ide szólót!!! Amerika szép de nem a világ közepe és most remélem tudsz olvasni a sorok között. Amúgy alig várjuk az ottani élmény beszámolódat! És ne légy spúr, vigyél sok cukorkát, mert Haloweenkor a gyerekek üres kosárkákkal kopogtatnak majd az ajtódon.

Ybl 2007.08.29. 15:15:36

májgerigeri! Ha én fasz vagyok, akkor te meg egy puhapöcsű, party virsli méretű cerkával rendelkező kisfiú ! Amúgy henteslegény vagy, mi az a "máj" a nevedben. Mert az én nevem a szakmámra utal. Érted, ugye?!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.08.29. 15:26:29

A múltkor a döglött csótány volt a probléma, most meg az élő. Nem értem én ezt. A szállodák (apartman tulajdonosok) tényleg mindent megtesznek, da ha semmi se elég jó...! :)

szvsz 2007.08.29. 15:28:29

Fido_az_eredeti: jo ez a hálidéjcsekkpontkom, de pl. rákerestem a krétai Cactus Beach-re -> csupa szép, csupa jó. Naná, hogy nem azokat az eldugott szobákat teszik fel amik a felturt senkifoldjére néznek, vagy alagsoriak. Szoval attol, hogy utana lehet nézni az óóóóónagy neten, még lehet átbxxxás.

ekkerjoz 2007.08.29. 15:31:26

Apám, a héten ez már a második lúúúúúzer, azt is le kéne írnod, mit mondott itthon az iroda képviselője, meg ügyvédje, meg ilyeneket, szép kerek történet lenne, istenem de szánalmas.
Írd le azt, hogyan nyomtad orrba, akinek ezért fizettél, te Steidl...

ekkerjoz 2007.08.29. 15:40:30

Steindl Imrére gondoltam az imént, csak felzaklatnak a sügér túristák. Pár pofonnal mindent el lehet intézni, miért kell mindent megszívni és ráadásul közzétenni, együttérzést nem itt kell keresni. Soha nem vertek még szállodások, mert addig kell balhézni, amíg nem engednek, még ilyen szar szobát, és nyolc napig, jaaaajjj...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.08.29. 15:55:34

Nekem pölö még sosem jutott eszembe, hogy az ágybetét alá kuksizzak, nem is lehetek sikeres ember.

Kisgenyó 2007.08.29. 15:57:56

Utoljára!!! Ybl: "300 négyzetméteres budai házat építettem idén, ezért mentem most "csak" ide."

Most már azt is tudjuk hogy tégla mester vagy. Csak azt elfelejtetted megírni, hogy ez a ház nem a tied, hanem megrendelésre készült.

freaky (törölt) 2007.08.29. 16:00:46

Ybl: A "májgeri" ősi rúgásfajta.

Amúgy meg lassítsatok már, ennyi arrogáns embert...

baaaa 2007.08.29. 16:01:33

Szerintem Ybl nem azért tette közzé az utazási irodával történt élményeit, hogy bárki is együttérezzen vele, hanem pontosan azért, hogy mindenki megtudja, miscsoda átverés a népszerűnek mondott utazási iroda által szervezett utak. Amúgy a honlapukra feltett képeket is ajánlom mindenki figylemébe, én láttam őket, semmi közük a valósághoz.

Ybl 2007.08.29. 16:07:05

kisgenny! Már megint a tudatlan ember okoskodása szól belőled... Saját tervezés, saját részre, saját emberekkel. Tényleg micsoda acsarkodó balfasz vagy... Mindenhez van "okos" hozzászólásod, nem vagy véletlenül kormánytag?

hurratravelongocityman 2007.08.29. 16:07:07

Nevetséges post...

Én is voltam már itt, ugyanezzel az irodával, és a számla alapján pontosan látszik, hogy 10.000 Ft-ot fizettünk fejenként és hetente!

Őszintén? Mit vársz ennyi pénzért? A sátorhelyet sem kapsz ennyiért a balatonparton, nemhogy szobát. A fénykép a "kilátásról" a wc-ben készült, ezt azért tedd hozzá, mielőtt fikázol.

Mi pont azért választottuk ezt a helyet, mert ennyi pénzünk volt, nem számítottunk csodákra, és az irodában sem mondták, hogy ez a Hilton. Lásd be, ennyi pénzed van, erre tellik!

Tipikus magyar mentalitás, hogy inkább elmész messzebre csóróskodni, aztán meg nyavalyogsz.

Ideje lenne, ha az index nem csak autótémában írna értelmeset (totalcar.hu/magazin/velemeny/magyautovesz), hanem ebben is.

Amúgy otthon nézted már mi van a matrac alatt? Vagy ott szoktál aludni?

Kolenk 2007.08.29. 16:09:17

Anti takarékos negoldás ez az utazási forma , mi gyaloglunk és sátrazunk vagy előszedjük a jó öreg Qek Aerot ...

freaky (törölt) 2007.08.29. 16:12:49

Blogmotor meg mehet a picsába!

Ybl 2007.08.29. 16:14:37

tizenegy! Újabb okos majomteve! Szerbusz, szia, helló ! Szerinted a képen az a kétszárnyú ablak, fügönnyel, az is WC??? Az is egy hálószoba. De ha ugyan itt voltál, akkor tudhatnád, vagy ne hazudozz, hamar lebux !

baaaa 2007.08.29. 16:15:37

tizenegy, ha te 10.000 Ft-ot fizettél hetente, meg is érdemelnéd az ilyen szállást, de ha jobban figyeltél volna, láthatnád, hogy ez fejenként 95.000 Ft-ba került. Ja, és nem a wc-ből készült a kilátás, ugyanis mindegyik ablakból ezt lehetett látni. Csóroskodásról meg szó sem volt.

hurratravelongocityman 2007.08.29. 16:17:13

Nevetséges post.

Én is voltam itt, és gondolom ugyanannyit fizettem, mint te, azaz a szállásért hetente és fejenként 10.000 Ft-ot! Nézz körül, hol lakhatsz szállást 10 rugóból egy hétre. Ennyi pénzért ennyit kapsz, ennyit érdemelsz.

Az Index meg monnyon le, ha ebben a témában nem tud értelmeset írni, csak fikázást közzétenni! Pedig vannak jó példák nálatok is: totalcar.hu/magazin/velemeny/magyautovesz
Az emberek ahelyett, hogy jobb helyre mennének, de nem olyan messze, inkább elmennek a legmesszebb lévő, legolcsóbb helyre, aztán nyavalyognak. De legalább a szomszéd előtt lehet hencegni.

Ja, elfelejtetted leírni azt az apró tényt, hogy a kilátásról szóló képed a WC-ben készült... Otthon panorámás wc-tek van?
És a matrac alá is benézhetek?

Az iroda meg kapja be, mert nem képes csóró magyaroknak 10.000 Ft-ért egy hétre szállást szerezni Máltán főszezonban! Az ilyet be kellene perelni!

hurratravelongocityman 2007.08.29. 16:20:26

baa:
előszedjem a számlát? ötven valamennyi repjegy, huszonvalamennyi illeték, továbbivalamennyi transzfer, szállás: 10.000 Ft.

Ha lett volna pénzünk nem ide megyünk, de nem volt.

közben megírtam a fenti postot mégegyszer :)

vernarancs 2007.08.29. 16:29:02

Ybl nem sikeres ember mert batz papucsban utazasi irodaval utazik.

Kisgenyó 2007.08.29. 16:38:37

vernarancs 2007.08.29. 16:29:02

Ezt mondom neki én is de nem hiszi el...

baaaa 2007.08.29. 16:45:32

Úgy látszik, ez az oldal arra is alkalmas, hogy a két legsikertelenebb, batz papucsos (legjobb elfoglaltsága ez az oldal) ember egymásra találjon! vernarancs+kisgenyó Sok sikert!

TCSA · http://make.blog.hu 2007.08.29. 16:47:44

holidaycheck.de a barátod. Rákerestem a helyiségnévre, és:
href.hu/x/3e9o
(5 komment van összvissz)
Hotel eine Enttäuschung (A hotel egy csalódás)
Unsauberes Hotel (a hotel retkes)
Nie mehr Bugibba (soha többet Bugibba)
Ez utóbbi kétszer.
Még valami? És ezek hotelek, nem ilyen kis apartmanok.

stichus 2007.08.29. 17:11:46

hát én aszondom, hogy csak nagy nemzetközi cégek. tui meg neckermann. a többi átbasz

Futómadár · http://madareteto.blog.hu 2007.08.29. 17:18:41

Szerintem itt az a hiba hogy:
a) Az utazó polgár a kevés pénzért is olyat vár mintha a hiltonban foglalt volna szobát. Vagy ha csak tisztességes szállást akkor is el van tévedve kicsit mert ha kicsit utána számol az ottani béreknek hama rá lehet ébredni hogy pl. heti 10000 magyar forintból még a takarítót sem lehet Máltán kifizetni akinek elvileg a szobát kéne takarítani és neagyisten ágyneműt cserélni. No most akkor mire is számítson az ember.

b) Az utazási iroda rohadtul etikátlanul jár el mert ő nagyon jól tudja hogy ennyi pénzből nem lehet normális szállást biztosítani mégis úgy hírdeti mintha a paradicsomba vinné az embert ennyi pénzért. Vagy legalábbis valami ifjusági szállásra. A képek láttán ez nem így van.

Még annyit hogy ha valki olvassa a szoba leírását akkor kicsit nézzen már a sorok közé. Régies berendezés = lerohadt bútorok mint látni is. a zaj zavaró lehet = olyan rohadt zajos hogy képtelenség aludni hajnali kettő előtt és reggeli 9 után. Mondjuk ez a mi szállodánkal is így volt. Ez az átka a városközpontnak.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.08.29. 17:20:51

Nos tényleg fényképeket kell nézni, fórumokat olvasni.. ez általánosság. Még nem voltam Máltán, de talán nem kerülnék bajba, remélem. Sok esetben elég egy telefon, vagy fax a foglaláshoz, és a helyszínen kell fizetni. Persze nem utazási irodánál...

Irodák közül a Tensit ajánlhatom: a szállások jók kb. azt kapod amiről a képek szólnak, de az idegenvezetés, helyi asszisztencia egy nulla: Gyakorlatilag ilyen infókat egy negyedikes gyerek is tud, és az egész hét alatt hozzánk sem szóltak, hogy miben tudnak segíteni, mit ajánlanak..

Ellenpélda az Anett tours: Maximálisan a részletekbe menő tájékoztatás, idegenvezetés: ha létezne olyan kérdés amire nem tudná a választ tuti megkeresné.. de nem hiszem, hogy van ilyen :) Ja és az asszisztencia: 3 mobil számot is kaptunk, hogy ha valami van hívhatjuk és magyarul és/vagy angolul azonnal segítség, értünk jönnek stb. PLUSSZ: kis görög nyelvlecke, kedvezmények a környező boltokban, ingyen grill party stb. És a szállás? Sztem minden új volt, mert ilyen tisztaság nincs is...

Megdobbent 2007.08.29. 17:56:29

Ybl: gecire sikertelen ember, aki igy ir: "befelyeztem ezt a bugyuta történetet veled". Uj feLYezetet is nyissunk neked, mondjuk az Ybl-nek hivom magam, mert tervezek hazakat. Ah-ah, 12 egy tucat az epiteszekbol, ne verd erre magad. Jah, es amerikaba utazni mar regen nem a sikeres emberek jellemzoje, de ezt tobbszori voros fejjel orditani pedig egyenesen visszalok az ovodas korba, amikor "De mi jovore Szocsiban nyaralunk, ti meg neeeeem, bibiiii" volt a sikertelen gennygocok ismerve :)

Szoval rakurtal erre a postra, es az arcoskodasra, ez van nyeld be, es gonoszul rontsd el valaki mellekhelyiseget a pauszpapirodon bosszubol!

vernarancs 2007.08.29. 17:56:34

baa sem sikeres ember mert batz papucsban keresi a humorerzeket.

olyan szép színe van kendnek 2007.08.29. 18:09:05

Ybl azt mondtad megy a géped mittudémohava...
picsába?

Ybl 2007.08.29. 19:46:44

Megdobbent! Unatkozol prolikám a panelben? Szakmunkás bizivel osztod az eszet? Jól megalázhatnak téged napközben, hogy ilyen helyeken való irogatással vezeted le a feszkót estére. További jó szórakozást ehhez a proli-show-hoz ! Életemben először írtam ma ilyen helyre, és utoljára. Itt megtapasztaltam, amit már sok helyről hallottam, a blogolás, chat-elés, stb... címszó alatt különböző mértékben sérült emberek görénykednek egymással. Persze van kivétel, értelmes hozzászólás is. Te viszont havercsótány, már megmosolyogtatóan próbálsz magabizoskodni. Óriás baj lehet az életeddel, hogy az ismeretlensés homályából való irogatás váltja ki nálad, hogy a gatyádba lőjj ! További jó okádékoskodást, balfaszkám !! Kikapcs! U.I: gumi.gorillának: Óriási a hozzászólás, na! Hát ami jó, az jó. Diktálták, vagy te találtad ki?

Kifordított kacagány 2007.08.29. 20:20:35

ezt kb 5 perc alatt találtam:
www.cheaperthanhotels.com/cheaper-than-hotels-search.html
nem megerőltető, még egy bárholavilágontalálhatóinternetkávézó-ból sem.
az idegenvezető simán hazudott. neki nem érdeke, hogy a kuncsaft máshol szálljon meg.
még egy frissen épült 300nm-es ház sem ment meg senkit attól, hogy balekra vegyék, attól meg pláne nem, hogy ostobán vélasszon utazást.
szerintem az agresszív kismalac stílus sokkal égőbb, mint a "sikertelenemberezés".

olyan szép színe van kendnek 2007.08.29. 20:28:00

jah.. azért mentél "csak" ilyen helyre mert a takarítónőre spórolsz?
kikapcs! ezt már írtad 1-2 szer

gazsi 2007.08.29. 20:51:43

10000ft fájdalomdíj a következő útból? Ajtó leszab,baccpacskerral hülyére pofoz,belezőkarmolóval csiklandoz,és ősi román területre kitelepít.(pld kalahári sivatag)

jesszumpepi (törölt) 2007.08.29. 21:53:25

Mit mondana Lituma tizedes az arcoskodó "Ybl"-nek(a valódi Ybl forog a sírjában).
"Aztakurvaannyukat!"

SanDan 2007.08.29. 23:34:24

Sziasztok!
Bugibba egy ilyen hely. Máltán mi is voltunk, de mi egy ottani értelmezés szerinti 3*-os szállodában kaptunk helyet, ellenben minden kellemetlenségért (egy hétig ugyanaz a kaja, penészes fürdő, hideg szoba - télen voltunk) kárpótolt Málta szépsége (bejártuk az egész szigetet). Mindenkinek ajánljuk, de 4* alá semmi képp ne adjátok! Panaszlevelet mi is irtunk, de még csak válaszra sem méltattak minket az utazási irodától (Unitravel). Talán annyit elértünk a csoportos panaszlevéllel, hogy ezt a szállodát levették a Bugibba-i szállodák kinálatából...

Üdv mindenkinek.

SanDan

Sanyi 2007.08.30. 00:39:57

Ez után a cikk után valódi hányingerem lett.

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2007.08.30. 06:56:25

Mi tagadás, ez retek egy kecó...

Már majdnem megsajnáltam a gyereket, de látom, hogy miket írogat. Mocsok dolog is a karma, néha előre fizet.

szkeptikuss 2007.08.30. 09:09:27

Szeretem az ilyen Ájbli (Ybl) féle embereket (rántva). Te paloták pöcse, mit keresel itt, (cset-net-fórum-blog) ha nem akarsz nyálat folyatni, hogy valaki már vegyen észre jelentékteleségedben? Elbúcsúztál többször is, de szerintem egész éjjel azt csöcsölted, hogy hátha ír valaki rólad. De nem. Itt sem jött össze hogy észrevegyen a világ. Húzd meg és le magad...

hurratravelongocityman 2007.08.30. 10:27:56

yblkém:
Nekünk a WC nézett egy lichthofra, elhiszem neked, hogy ez volt a háloszobai kilátásod. De mi van a többi ablakkal? Azok is ugyanide néztek? Vagy csak kamuzol és sárt dobálsz? Nem csodálkoznék, ha az iroda (ha olvassa) lefotóztatná a szobát és közzétenné itt.

A tényeken mondjuk nem változtat. 10.000 Ft-ot fizettél egy hétre, és nem volt pénzed jobbra. Ez nem a te hibád, de ehhez mérd az igényeidet, és ne a matracot emelgesd, meg dumálj hülyeségeket.

Azt sem értem, miért nem írtad le, hogy panaszt tettél az irodában. Vagy nem tettél, csak így próbálsz nagyfiúskodni? Ha jól tudom komoly kártérítésre számíthatsz, akár az egész szállásköltségedet visszakaphatod (mind a 10.000 Ft-ot), ha hivatalos úton is elindítod az ügyet, és igazad lesz.

Mondjuk a hozzászólásaidból lejött minden, amit emberileg rólad tudni kell, és ahogy olvasom mindenki levonta a tanulságot.

Néha az jut eszembe, hogy te a budavártours beépített embere vagy, és az indexen futó reklámkampány része az egész szar post. Mi másért írna valaki ilyen orbitálisan béna sztorit, amiből végül még az iroda jöhet ki jobban?

Most már csak azt nem értem, hogy hol van a cikk címében említett átvágás? Elkúrt egy világban élünk, és most örülhetsz, hogy te is hozzátettél egy keveset.

The AVE 2007.08.30. 17:02:18

Azt a 10.000 Ft kedvezményt ha bármelyik útból lehetett kérni, akkor én arra kértem volna, amiről épp megjöttem (ergo adják a kezembe a pénzt...).

Vonnegut 2007.09.07. 11:31:01

Na augusztusban nem voltam gépközelben, most mazsolázgatok mi történt eddig.

Lehet, hogy túl sokan nem járnak már erre, mindenestre Ybl testvérünknek azt ajánlom, ne használja ezt a nevet, mert akitől elbitorolta az most foroghat a sírjában. Ember, ha te igazán überokos és sikeres nagyágyú lennél, nem dicsekednél vele ilyen otrombán. Tudod, azoknak nincs rá szükségük. De hát honnan is tudnád.

Ybl 2007.09.21. 18:11:17

Vonnegut-nak !

A sok "okostojás" után látom itt van még egy... Ügyesen kiolvastad a lényeget a fentiekből. Neked még a kormányzati munkában is hasznodat vennék. Szerintem ne kommentezz, véleményem szerint nem a te kenyered a "frappáns válaszok" megírása.
süti beállítások módosítása