Tékozló Homár

Kártyagondok az OTP-nél

2007.08.29. 13:32 | jackyll | 139 komment
A héten két otpbankkártyás ügyfél is befutott panaszával, úgyhogy ömlesztünk. Az első levélíró Róbert nem érti, miért tűnik el mindig a kipostázott új kártyája, ráadásul még csak nem is a logisztikai központban, hanem az OTP bankfiókjában. Már a harmadikat várja. Macskajancsi pedig hiába értesítette bankját, hogy 100 km-rel arrébb költözött, neki nem akarják postázni, mindig az eredeti fiókban kéne átvennie:
Tegnap ezt a levelet kellett elküldenem az OTP-nek. Leírtam benne a történetet, ha érdemesnek tartod tedd ki. A dátumok már kicsit összekeveredtek a fejemben, ezért nem írom le napra pontosan. Róbert

"Tisztelt OTP
Ez év áprilisában lejárt a bankkártyám. Miután nem jött másik, bementem a tatabányai fiókba, és jeleztem a hiányt. Azt mondták postán elküldték, de nekem ez nem érkezett meg. Ekkor igényeltem egy másik kártyát, mert azzal a nem titkolt szándékkal tartom a pénzem Önöknél, hogy néha használjam is, neaggyisten vásároljak kártyával, mint mindenki más. A kártyát olyan meghagyással kértem, hogy NE postázzák ki, csak értesítsenek ha megjött, majd bemegyek érte, úgyis olyan nagyon sok időm van, meg szeretek számot húzni és várni. Amikor ismételten eltelt jó pár hét értesítés nélkül, ismét bementem, hátha végre kapok egy kártyát. De nem! Ugyanis a kódos boríték megérkezett a tatabányai fiókba, de a bankkártya a fiókon belül eltűnt, nekem azt mondták nyomtalanul.

Megkönnyítendő a számolást segítek: eddig két bankkártyám kóborol a nagyvilágban, remélem magányosan, és nem valaki más által használatra várva.

Akárhogyis, ismét igényeltem egy bankkártyát (figyelem: a harmadikat!) amit a segítőkész, csinos, de tehetetlen hölgy sürgősséggel ígért meg, kiemelve az OTP méltányosságát, hogy az ismételt kártyáért nem kell fizetnem! Ismét eltelt két hét, értesítést, most már azt írom természetesen, nem kaptam, hát ma bementem bátortalanul megkérdezni, bankkártya? És láss csodát: a bankkártyám még mindig nincs meg.

Nagyon nagy tisztelettel, de egyre csökkenő türelemmel azt szeretném kérdezni, hogy az OTP Bank most egy időre szünetelteti a bankkártya ügyintézést? Illetve másképp kérdezve ugyanazt: ha bankkártyát akarok, át kell mennem másik bankhoz? Illetve a két renitens bankkártyám, ami a nevemmel, adataimmal van valahol, azzal nem történhet visszaélés?

Kérem az ügyemben sürgősen eljárni szíveskedjenek!"
Macskajancsi igazi úriember. Rongyosra kell telefonálnia a száját, hogy ne 100 km-rel odébb vehesse át a kártyáját, de igazából nem is ez a baja, hanem a levél csapzott faxra emlékeztető külalakja, amiben értesítették:
Több mint tizenöt évvel ezelőtt, még X városban kötöttem érdekházasságot az OTP-vel. Akkor még Ő volt nekem az egyetlen. Szépen fejlődött és gyümölcsözött a kapcsolatunk: Lakáshitel, folyószámla, bankkártya… Öt éve úgy alakult, hogy 100km-rel távolabb kellett költöznöm X városból Y-ba. Ekkor kezdett hűvösödni a viszonyunk. Elmentem hozzá és elmondtam, hogyan szeretném folytatni az életemet és, hogy az érdekházassági viszonyunkat csak némi folyószámlaforgalomra és bankkártyára korlátoznám. Ő nem sokat bánkódott, feljegyezte új címemet és örömmel tájékoztatott, hogy abban a városban is van érdekeltsége, így az érdekviszony fennmaradhat.

Az első probléma három évvel ezelőtt kezdődött, mikor levélben tájékoztatott, hogy az új bankkártyám elkészült és átvehetem X városban. Valószínűleg csak látni akart… Hosszú telefonos egyeztetések árán sikerült kialkudni, hogy küldje Y városba a kártyámat, mert 100km-t csak nyomós érdekből utazom. Így is lett mindenki megelégedésére. Azóta nem láttuk egymást, bankkártyám viszont lejárt.

Az újabb meglepetés a napokban ért: Levélben tájékoztatott arról, hogy újból látni akar, mert az új bankkártyámat újból csak X városban vehetem át. Ezzel még nem is lenne baj, mert újabb hosszú telefonos zaklatások révén rendezhettük volna a kártyaátvételt Y városban, de valami gyanús lett…A levél külleme! Se nem rózsaszín, se nem illatosított! Már nem vagyok fontos neki? (Azóta megtudtam, hogy az ország legnagyobb…bankja)

Szerintetek vegyem szakításnak?
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kamion 2007.08.29. 13:40:51

Elsősorban úgy gondolom, hogy az OTP ősi...

kártékony 2007.08.29. 13:49:42

Én kb 2 éve akkor hagytam ott ezt a tetves bankot, amikor egy Szegeden nyitott számlával kapcsolatban nem tudtam semmi sem elintézni intézni Budapesten. Szánalmas az emberanyag: a pénz befizetés, betét lekötés-feltörésen kívül egyszerűen nem lehet elintézni semmit velük...

2007.08.29. 13:52:00

fijjjuggg. ne szórakozatok, má.

KI AZ AZ ELMEHÁBORODOTT, AKINEK MÉG MINDIG VAN OTP-S FOLYÓSZÁMLÁJA, ÖNSZÁNTÁBÓL?

Váltsatok bankot, úgy néz majd az OTP rátok, mint a véres rongyra, de ez senkit ne riasszon el....

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.29. 13:53:19

Aki az otp-vel üzletel, na az tényleg nem sikeres ember.
A legdrágább bank, azért is jutalékot kér, amit a szomszédnak adott el, egy hétig ül a pénzen, mielött a azámlán az összeg megjelenik, stb. Csak kötélidegzetü milliomosoknak javasolt.

Kamion 2007.08.29. 13:53:30

Tegnap a Ráfázok bankban 10 perc alatt intéztem el, hogy arréb költöztem én is 100 km-el

kártékony 2007.08.29. 13:54:28

Namégeccer:
Én kb 2 éve akkor hagytam ott ezt a tetves bankot, amikor egy Szegeden nyitott számlával kapcsolatban nem tudtam semmi sem elintézni Budapesten. Szánalmas az emberanyag: a pénz be- és kifizetés, betét lekötés-feltörésen kívül egyszerűen nem lehet elintézni semmit velük...

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.29. 13:56:20

kártékony 2007.08.29. 13:54:28

Igy másojára már hihetö. Elöször még hezitáltam, de most már elhiszem:)

kártékony 2007.08.29. 14:06:50

Émberek, én csak néhány bankot próbáltam, úgyhogy megkérdezném: van még a világon/Mo-on olyan bank, ahol 2007-ben létezik az a fogalom, hogy "számlavezető fiók"? Értitek? Ahol a PAPÍROKAT tartják, egyszerűen beszarás! Az OTP-nél még mindig van, a bankkártyás sztoriban is itt van a kutya elásva. A tisztelt naív ügyfél bankszámlájához az X városban lévő fiók van beállítva "szamlavezető fióknak" és jól látható módon, és ezen állapot valami érthetetlen okból kifolyólag módosíthatatlan a kiválló lakossági bank informatikai rendszerében.... Ridiculous.

2007.08.29. 14:08:21

A második poszthoz:
tudtommal az összes bank úgy műxik, hogy alapállásból a számlavezető fiókban lehet átvenni a kártyákat. (Saját tapasztalatom meg a következőkkel volt eddig : ABN Amro - K&H, Cib, MKB, OTP)
De mondjuk nekem eddig még az OTP-nél is egy telefon volt, hogy eljuttassák abba a fiókba, ahová kértem, és néhány nap múlva át is vehettem.

De a bescannelt formalevél tecc, mert én is tegnap kaptam az OTP-től ilyen kártyaátvételi értesítőt (augusztus 10-i dátummal!!!), amin szó nem volt közüzemi számláról, hanem (magánember létemre) a személyim mellé BÉLYEGZŐT is kértek tőlem. De, már felvettem, és a gyakorlatban nem kérték ;-)))

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.08.29. 14:08:22

Az otp az ország legnagyobb, legdrágább és legszarabb bankja.
Már a logója is jól mutatja, hogy mire számíthat, aki velük üzletel, mert felülnézetből láthatjuk, ahogy a gazdag bankos s.opatja a cingár kis ügyfelet.

lvnte (törölt) · http://lvnte.blogspot.com 2007.08.29. 14:09:51

Nekem fél éve a bankkártyám lejártakor autómatikusan küldték a következőt,semmi dolgom nem volt az átállással. :)

Szerencsés voltam? :P

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2007.08.29. 14:10:09

otp még működik?

soha nem voltam ügyfele önszántamból.

1x munkáltatótól kértem kölcsön évekkel ezelőtt, és hát az ő számlavezetője azotpbank, és oda kellett mennem. de nem ám a kerületem vagy a munkáltató kerületének fiókjába, hanem a város másik végére. na akkor kellett volna otthagyni őket rögtön, de hát a pénz ugyebár...

az, hogy azotpbank itt csak egy nyamvadt közreműködő volt, mégis mennyit vártam, mennyit papíroztam két napig náluk, hogy az valami hihetetlen, pedig elég egyértelmű volt, mert ugye bírálni nem kellett, én nem írtam kérvényt feléjük, csak azt adatokat kellett volna valahogyan átírni értelmesen az ő nyomtatványukra, de a nevemet is csak hatodjára bírták.

a legszebb az volt, amikor már kész volt minden, mondták, hogy menni pénztárba felvenni a casht. mondom én nem kp-ben kérem a pár millió forintot, mert hát előre elkérték a számlavezető bankom nevét és a számlaszámot, kéremszépen utalni.

hölgyike: azt nem lehet. a miért nem derült ki, akárhogy is akartam. azt azonban megsúgta, hogy ha most rögtön nyitok egy folyószámlát, arra ráteszik.
ettől nekem hánynom kellett, a számlát csakazértis nem nyitottam meg, de közöltem, hogy így télvíz idején, amikor már 4-kor vaksötét van, én addig nem megyek ki a lével, míg nem jön értem a családom erős férfitagja.
ettől mérgesek lettek, és mindenféléket dühösen a fejemhez vágtak. szumma szummárum mégis végignéztem, ahogyan zárnak a kedves hölgyek, és villanyoltáskor együtt mentünk ki.

arról meg ne beszéljünk, hogy a kamatmentes munkáltatói kölcsön tőkerészére hatalmas % kezelési költséget számítottak fel évekig.

májgeriberi 2007.08.29. 14:13:42

Az OTP azt hiszi ha nála tartod a pénzedet akkor az az övé.
Kisebb bankban nincs (akkora) sorbanállás és kinyalják az ember seggét!
Az OTP is ősi román cég és droidok a dolgozói.
Még baccpapucsot sem érdemelnek!

2007.08.29. 14:14:00

IEB: a kártya és a PIN postán jön, 1-2 nap eltéréssel, majd ha megvan, telefon a banknak, régi kártya adatai, új kártya adatai bediktál, mellé még egy pár személyes adat, innentől max. fél óra múlva új kártya aktív, régi érvénytelenítve.

A történet szépséghibája, hogy a zseniális postás valszeg gondolatolvasó, és kitalálta, hogy elköltöztem már a régi lakásomból, és azonnal visszaküldte a banknak a kártyát, persze értesítőt nem hagyott a ládában, "mer' minek, ha úgyse lakik itt" - de hogy honnan tudta, az rejtély... A bankban viszont rögtön tudták mi van, 5 perc múlva a kezembe adták az új kártyát..

Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.08.29. 14:15:59

Zwei: "KI AZ AZ ELMEHÁBORODOTT, AKINEK MÉG MINDIG VAN OTP-S FOLYÓSZÁMLÁJA, ÖNSZÁNTÁBÓL?"

Hááát.... izé.... szóval nekem van. Dehát nem is vagyok sikeres ember. Még lusta voltam átpakolni valahova az aprómat:(

májgeriberi 2007.08.29. 14:19:02

Jah...meg akinek az otp-nél van számlája az sikeres ember nem lehet!

nudlee 2007.08.29. 14:20:44

Izé, sajnos én még mindig OTP-s "ügyfél" vagyok, má amikor most nyáron nem nyaralás közben épp letiltja a bankszámlámat, mert észlelte, hogy a tavalyi jövedelmem több volt, mint az idei és az akkor már nekik nem kóser - "A" hitel szempontból. Erről egy sms-ben értesítettek, olaszországban kaptam meg, úgyhogy izé. Kicsit mérgelődtem.Hivatalos értesítést sajnos eleddig a témában nem kaptam, ebből gondolom, hogy az sms-t hiv. formának használják...
A hitelkeretet nyilván feltöltöm és viszem a zsémet máshova, de addig:
Tudtok valami bankot ahol jófejek és nem a seggükből rángatnak ki, nem akarnak mindenképp megkopasztani?
előre is köc!

Kisgenyó 2007.08.29. 14:27:17

Macskajancsi nagyon birom ahogy megfogalmaztad ezt a posztot :-)

Hagyd ott az OTP-t, egy nagy szar! Csatlakozom az előttem szólókhoz, én is a Ráfazok banknál vagyok és mindent telefonon intézek másodpercek alatt.

agentjr 2007.08.29. 14:27:53

Én kb 1 éve menekültem el tőlük. A mostani bankom fele annyiért sokkal több szolgáltatást biztosít. Sőt!!! Szerettem volna egy dombornyomott kártyát tőlük, kevesebb mint két hét alatt a posta ládámban volt. (köszönet a postásoknak, h nem lopták el). :)
Vácsssááá bankot!

lukit 2007.08.29. 14:31:38

Az a jo, hogy a fel orszag nyavajog, hogy jajjjj otepe otepe jajjjj. De valtani, na az sose fog, inkabb rinyal tovabb.

májgeriberi 2007.08.29. 14:32:01

Nekem a K&H szana nyalja a sejhajom!:)

grafitmacska 2007.08.29. 14:37:01

Az OTPben sosem volt számlám, mert elmondásból tudom, hogy a legnagyobb lenyúló cég. Azért is pénzt kérnek lassan, ha bemész hozzájuk, hogy beengedjenek.Ha vmi cégügyet ott kellett intézni, minimum másfél óra és mindenki hülyének néz, ha nem értek valami droidszöveget, amit maguk közt használnak. Droidnyelv?:)
Javaslom a Ráfázent!

soleona (törölt) 2007.08.29. 14:39:22

Hehehe, két éve hagytam őket ott, amikor a munkáltató végre nem volt hozzájuk kötve (a munkáltató által meg én is ugyibár). Három fiókba kellett bemennem, bájos sztori volt:
1. hely: nemsokára lejár a bankkártya, ilyenkor nem tudja mi a teendő (mi lett volna vajon?). Menjek máshová.
2. hely: uhhh...van NETBANKOM is? Na akkor ő nem tud számlát megszüntetni, mert nem tudja a szerződést bontani, a tanult kolléganő pedig nincs itt, menjek máshová.
3 hely: izé...háááát, egy óra múlva zárnak, TÉNYLEG MOST AKAROM ezt? No jól van, de a teljes összeget nem fizetik ki, máshová nem utalja el, nem szabványszerűen írok alá, stb...
Kínszenvedés volt. Azóta a sárga bankba járok, szinte mindenhová odatelepedtek már, alig kell pár percet várakozni a dizájnfotelban, van bólogató kutyájuk amivel ügyintézés közben játszani lehet, de az ingyencukorkájuk nem túl jó :))))

májgeriberi 2007.08.29. 14:41:44

A cégnél ahol dolgozom letiltották egy csomó ember számláját mert nem volt a közlemény rovatban, hogy munkabér átutalás csak az, hogy átutalás! (persze nem mindenkiét, nem tudom mi alapján válogatták ki az embereket). Az nem számított, hogy az ember már 10 éve ugyanarról a számlaszámról és ugyanattól a cégtől rendszeresen kap lóvét!
Szerintem a pénztáros kisdroidtól függ ha jó éjszakája volt akkor nem tilt ha rossz akkor meg akivel tud kibaszik!
Szánalmas banda, tudom sajnálni az ügyfeleit!

Seduxen (már NEM dr.) 2007.08.29. 14:44:58

Ezek szerint én kevésbé vagyok nem sikeres ember; az Ödönnel még sosem jártam így :-)))
Igaz, hogy azt sem tudom, hogy néznek ki a fiókjai belülről, meg melyik a "számlavezető" bankom (ha van ilyen egyáltalán), mert ők már beléptek a XXI. századba, és mindent el tudok intézni a TeleBankon, vagy NetBankon keresztül...

cyber panka 2007.08.29. 14:47:52

nekem most lesz aktuális a bankváltás, kamasz korom óta van az a zseniális junior számlám de dombornyomottkártyás komolyabb folyószámla csomira vágynék. Kezdtek meggyőzni a ráfázen családról. miért jók ők?

homár molla2 2007.08.29. 14:47:55

nekem egyszer ment csak flottul az ótépés ügyintézés: amikor megszüntettem a bankszámlámat és megszüntettem a takarékbetétemet náluk. vitathatatlanul az egyik legszarabb cég a térségben.

2007.08.29. 14:48:11

lukit: azert ennek megvannak a maga szociológiai okai is. Vidéken a mai napig nem a bankhitelről beszélnek az emberek (hiába van minden létező média tele a bankreklámokkal), hanem "felveszik az otp-t". Az OTP annak idejen megörökolte a "régi" OTP teljes hálozatát, meg az ügyfeleket is.
Saját anyámat (pedig budapesti!) sem tudom lebeszélni az Istennek se erről a szutyokról, "mer az milyen macerás, hogy szólni kell mindenütt, hogy más a számlaszám, meg ugye a nyugdíj is arra jön, meg a közüzemi számlákat is a zótépé vonja le, meg jaj...". Hiába mondom, hogy negyed óra alatt tudna nyitni egy számlát, és szép lassan mindent át lehetne vinni a másik bankba, neki az OTP a bank és kész...

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.29. 14:49:03

Sikeres emberek a sárga bankba járnak. Azt megfejtette már valaki, hogy mi a nyüves mennykö a logójukban a két keresztbe tett bizgentyü?

homár molla2 2007.08.29. 14:49:08

lukitnak van igaza. salynos.

Hempli 2007.08.29. 14:50:54

Én akkor leptem le tőlük, amikor azert nem adtak szaros 50000 ft hitelt (akkori fizum kb 1/3-a), mert a jovedelematutalasnal fizetés volt a közleménybe irva, és nem munkabér. Nembaj hogy töb mint egy éve rendszeresen jött, ha nem munkabér a közlemény, hanem fizetés , akkor azt a kompúter nem ismeri fel es sorry nincs hitel LOL. Abban a pillanatban megszüntettem a szamlamat naluk, az ügyintező kiccsaj nem volt meglepve túlságosan...

2007.08.29. 14:52:13

BullshitBaby: minek neked dombornyomott? Ha a neten akarsz vele vásárolni, arra vannak spec netes "dombornyomottak", vásárolni meg bőven elég a sima is.

Fornit · forniteszik.blog.hu 2007.08.29. 14:53:31

Az Unicr. Benknél egyszerűen nem mondható le a havonta (esetleg többször is) kipostázott számlaértesítő - szlavezetési dí, postaköltség, plusz a saját bankautomatájánál történő pénzfelvétért is elkér 350.-et.

Édesapa 2007.08.29. 14:56:55

SzvSZ OTP felejtő. Még olvasni sem tudnak, mért tudnának írni?! El kell menni v'meklyik Takaréxövetkezetbe... Nem röhög! Kapsz számlanyitáskor dombornyomott(!!!)Visa kártyát, netbank, sms... meg óccsóbb is mint a többi országhatárokon átívelő kompánia :)

Hempli 2007.08.29. 14:57:02

mekkora szar ez a kommentezo rendszer.

Kisgenyó 2007.08.29. 14:58:10

Szerintem az hintaló. Hinta nélkül.

Seduxen (már NEM dr.) 2007.08.29. 14:58:51

A zunikreditbenk nem ősi tőlünk keletre lévő cégcsoport?

cyber panka 2007.08.29. 14:59:27

Zwei, jó nekem a speckó netes dombor. OTP ajánlgatta már de halogatom egy ideje h belevágjak náluk vagy váltsak.
az dönt h melyiktől lehetek sikeresebb

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.29. 15:00:17

Zwei 2007.08.29. 14:52:13

Ha átléped az országhatárt, megtudod, mire való a dombornyomott kártya:)

cyber panka 2007.08.29. 15:02:22

Net_Elek én a nem dombornyomott kártyámmal is vásároltam már külföldön és pénzt is vettem ki autómatából. és mindezt OTP ügyfélként. elásom magam élve

2007.08.29. 15:04:21

óóódekisdrága... Megin' IEB: simán megoldható, hogy papír helyett pdf-ben küldjék. :) kártyás kpfelvétből az első kettő (havonta) ingyen van, _mindegy_ hol veszem fel. (!)

soleona (törölt) 2007.08.29. 15:05:28

Egen, a dombornyomott védelmében, ha évi kétszer nyugagi irányba elhagyod az országot kell az olyan kártya és akkor betérül a picit magasabb éves kártyadíj. Nyugodtan vehetsz fel vele kp-t és vásárolhatsz is minden gond nélkül...

Édesapa 2007.08.29. 15:05:52

Bullshit_Baby 2007.08.29. 15:02:22

és béreltél már autót nem tompornyomottal?

Fornit · forniteszik.blog.hu 2007.08.29. 15:06:54

Unicr. Benk: az utolsó utáni lehetőség-hitelfelvétel. Kevés, rövid időre, ha lehet. Biztonságos őr köszön(!!!) kedves (!!!!!!), számhúzás, várakozás, biztonságos őr még kedvesebb, dumálgatunk, család, gyerekek jól vannak... :) Ügyintéző (???) hölgy(???) irányába csábos mosolyokat küldünk, mikor végre sorra kerülünk, bár ne tettük volna! Összkommunkiációnk erre korlátozódott: Tessééééééék! Ez volt ő, hangsúly borzalmas, mint egy utolsó piaci kelletlen kofa. A tekintete meg azt suggallta, hogy a fotocellás ajtót felhasználva vessünk véget életünknek. Borzalom. Otthagytuk.

soleona (törölt) 2007.08.29. 15:07:02

sebezhetetlen 2007.08.29. 15:05:52
Egen, a legnagyobb előnyét az előbb kihagytam :))))

2007.08.29. 15:07:11

Net_elek: vásároltam a nemdombornyomottal... hogyaszondja Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Szlovákiában, Horvátországban, Csehországban. Tankoltam is, meg boltban is használtam, soha nem volt semmi gond belőle. Talán ha OTP-s lett volna, biztos gyanakvó, összehúzott szemmel méregetik, hogy "má' minden sz*ros uzsorás kiadhat kártyát"...? :)

Xulirt 2007.08.29. 15:07:15

Nekem is van egy "rövid" történetem. Annó el is küldtem a Homárnak, de oda se bagózott. Azóta elvittünk mindent amit lehetett az OTP-től:

"Történt egyszer, hogy a barátnőmmel eldöntöttük, hogy racionalizáljuk a kiadásainkat. Megvizsgáljuk, hogy mi az amire feltétlen szükségünk van és amire nincs azt nem fizetjük tovább. (Csak érdekességként, hogy a 13 fix havi kiadásból 6 köthető az OTP-hez.) Rögtön első helyen szemünkbe tűnt az OTP egészségpénztár, melynek ugyan van értelme, de tekintve hogy a barátnőm soha nem használta (2006 elejétől létezik), ezért úgy döntöttünk, hogy levásároljuk a számlán található összeget és megszüntetjük.
Az egyik ismerősömnek egy másik egészségpénztárnál van számlája, így ő kiokosított minket, hogy előbb aktiválni kell a kártyát és csak utána lehet használni. A kártyán lévő telefonszámot (06-1-3666-555 Egészségvonal) hétvégén (természetesen?) nem lehet hívni, mert olyankor nyílván senkinek nem lehet vele problémája, de ezt még benyeltük. Hívtuk hétfőn (2007.05.14). Aktiválás 6 mellék, az automata „udvariasan” meg is köszönte. Egyenleg lekérdezés 4 mellék, majd a szám újbóli tárcsázásával a 9 melléken található ügyintézőtől pontos felvilágosítást kértünk és kaptunk, hogy milyen feltételekkel lehet igénybe venni a szolgáltatást.
Mindezen felbátorodva 2007.05.17-én csütörtökön este fél nyolckor a Pólus Centerben lévő Hervis pénztáránál megpróbáltunk fizetni a kártyával. A pénztáros nagyon segítőkész volt, de a kártya megmakacsolta magát. Azt az utasítást adta a pénztárosnak a terminál, hogy vonja be a kártyát! Így ennyi, indoklást, hibakódot vagy bármit amivel lehet valamit kezdeni nem adott a masina, csak egy tömör utasítást miszerint „vonja be a kártyát”. Természetesen abban a pillanatban tárcsáztuk a már ismerős számot ahol az automata készségesen felvilágosított a pontos egyenlegről, de amint a 9 melléken ülő ügyintézőt próbáltuk elérni automatikusan foglaltat jelzett és bontotta a vonalat. Semmi zene, kérjünk várjon, mert hívása fontos számunkra kezdetű blabla, egyszerűen bontotta a vonalat. Jómagam edzett vagyok nem nagyon jövök ilyesmitől zavarba, de a barátnőm igencsak kellemetlenül érezte magát, mintha bármit is tehetett volna a dologról vagy minthogyha lopni készült volna. A pénztáros nagyon rendes volt és visszaadta a kártyát (remélhetőleg neki ezért nem lesz baja) és még félre is rakta a kiválasztott sporteszközöket, hogy a hétvégéig tartó akciót kihasználhassuk, ha visszamegyünk.
Pénteken reggel a barátnőm hívta megint az Egészségvonalat (hangsúlyozom ez a szám van a kártyán is!), ahol az a felvilágosítást adta a kedves ügyintéző, hogy ő ebben a problémában nem tud segíteni, hívja az Egészségpénztárat (06-1-429-7424). Itt merült fel bennünk jogosan az a felháborodás, hogy a francért nem írják rá ezt a számot a kártyára, ha a másikon gyakorlatilag semmit nem tudnak segíteni.
Nem baj. A türelem rózsát terem ezért ezt a számot is tárcsáztuk, hiszen mit nekünk pénz és idő, ha már egyszer szeretnénk hozzájutni a saját pénzünkhöz, amit a Kedves OTP olyan figyelmesen jól elrejtett előlünk, hogy még véletlenül sem vehessünk el tőlük egyszerűen. Az Egészségpénztáras ügyintéző kedvesen közli a barátnőmmel, hogy le van tiltva a kártyája és hogy igényeljen egy másikat (nyílván újabb pénzekért). Arra a kérdésre, hogy ki és mikor tiltotta le a soha nem használt kártyát, „természetesen” ő nem tud válaszolni, ezért hívjuk fel az Egészségvonalat, mert ők az illetékesek.
Természetesen nekik az a legkényelmesebb, ha két-három telefonszámon egyik helyről a másikra küldözgetve pingpongoznak velünk, hiszen a mi munkaidőnk arra való, hogy a bank ügyfélszolgálatosainak munkát adjunk. Újbóli Egészségvonalas telefonbeszélgetésnek az lett az eredménye, hogy az ügyintéző elárulta, hogy 2006.04.24.-én került letiltásra a kártya, de hogy ki és miért tiltotta le és akkor az automata 2007.05.14.-én miért köszönte meg, ahelyett, hogy értesített volna erről, arra nem tudott válaszolni a felkészült munkatárs. Udvariasan megjegyezte, hogy látja, hogy „próbálkoztunk” az aktiválással. Nyilván az automata is azért köszönte meg, mert úgy gondolta, hogy úgy sem gondoljuk mi ezt komolyan.
Természetesen segíteni az OTP-nél senki nem tudott. Így az elvesztegetett cirka 45 perces telefonálgatás eredménye az, hogy ha hozzá szeretnénk jutni a pénzhez, akkor kérjünk újabb pénzért másik kártyát. Na ekkor írt a barátnőm egy levelet a T. OTP-nek, hogy köszönjük az eddigi szíves segítséget a pénzünk elköltéséhez, de szeretnénk azt visszakapni. Itt jegyezném meg, hogy a történet elején említett 6 -féle kötődős az OTP felé záros határidőn belül 0-ra fog redukálódni, úgyis mint Magánnyugdíjpénztár, Önkéntes magánnyugdíjpénztár, Egészségpénztár, Lakásbiztosítás, Személybiztosítás és természetesen a Lakossági folyószámla"

az okos 2007.08.29. 15:08:33

Saját régi tapasztalatból mondom,hogy az otp-nél az átlag dolgozó kb.50 éves,ingázó és a munkaközbeni trécselésekből értesülve tudom ,hogy a legfőbb problémájuk hogy ettek-e a tyúkok és szaporodnak-e a nyulak és különböző tápokkal kapcsolatos értekezéseken kívül baromira tesznek rá hogy amúgy ez egy bank.Ez maga a katasztrófa.

2007.08.29. 15:09:05

aki autót bérel, sikeres ember... én spec a saját autómmal járok :)

cyber panka 2007.08.29. 15:09:19

sebezhetetlen 2007.08.29. 15:05:52
nem. de nem is volt rá eddig szükségem

májgeriberi 2007.08.29. 15:10:19

ja.. 50 éves őskövület már rég ki kellet volna halniuk

Karma · http://karma.blog.hu 2007.08.29. 15:14:08

Az Erste postán küldi a kártyát, nem kell sehová bemenni. De rajtuk kívül is van egy csomó bank, mind jobbak mint az OTP.

Édesapa 2007.08.29. 15:18:26

Jó is saját autóval menni Szicíliáig... azonban pénztárcám azt diktálta, hogy a legjobb megoldás a Schwechat-Palermo-Avis útvonal :) laza 30k-t fogtam rajta (+amotrizáció) egy hét alatt. (ok, mázlim volt, mert csak 3 napra kellett autó) Bérlésről és a sikereimről mást nem tudok mondani

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.29. 15:19:25

Bullshit_Baby 2007.08.29. 15:02:22

Ne vegyé dombon nyomott kártyát. Szar:)

KolomparRomeo 2007.08.29. 15:22:56

Annak idején a Förszt Banknál hasonló történet esett meg, ugyanis a fiókvezetőm Szegeden volt, én meg Bp-n laktam, oszt jött az új kártya, amit csak személyesen lehetett átvenni.

Mondom, majd Bp-n megteszem. Á, az nem megy, tegyem át a számlavezető fiókot Bp-re, majd aztán menni fog. Úgy is lett. Ennek megfelelően korábbi számla megszüntet, új nyit, de persze minden megy tovább a megszokott rend szerint, nekem semmi dolgom.

Csak éppen nem kaptam meg a fizetésem, a telefonszolgáltató meg letiltott, mert nem tudta levonni a pénzt a számlámról.

Nem baj, minden lerendeződött, mentem Bp-n a kártyaáért. Mondták, hogy az Szegeden van.

Jeleztem neki, hogy nehogy el merjék küldeni, majd lemegyek érte és ott átveszem. És lőn.

De már egy ideje nem vagyok Förszt-ös, mert f@szkalapok voltak, nem kívánták megtartani az ügyfelet.

Nagyvakond 2007.08.29. 15:26:01

A RAIFFEISEN Bank logója nem más mint a pogány germán időkből származó lófejes oromdísz (Giebelverzierung mit Pferdeköpfen) a házak tetején - vagyis ha a (paraszt)házzal szemben állunk, akkor ahol a tetőoldalak fent összeérnek, ott ékeskedik - nem vicc!

(Nem t'om, mér' lovak, lehet, hogy lószerszámos meg lovas foglalkozásra utalnak, neaggyisten a Walkürök paripái - de ezt már csak hozzáhantázom...)

Egyébként:
Allahu Akbar!

soleona (törölt) 2007.08.29. 15:27:58

Zwei 2007.08.29. 15:09:05
Gondolom az andalúzokhoz, svédbe meg az oroszokhoz is úgy mész (mi nem). Akkor jó a saját autó ha ezer felett van a megtett km és sz*** ülted magad a volán mögött...

grafitmacska 2007.08.29. 15:28:19

A mi házunkban is lakik egy nő, aki az OTP-ben dolgozik. Sosem ismert meg a bankban, ha ügyet kellett intézni, csak akkor, ha otthon meg kellett várnom a liftajtónál.. Olyan savanyú, hogy férje mindig más csajokat bámul. Aki az OTPben dolgozik, sikeres ember nem lehet...:)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.08.29. 15:29:11

Engem tavaly sikerült megviccelniük. Ellopták a pénztárcámat, így le kellett tiltanom a régi kártyát, és igényelnem kellett egy újat. A régi is dombornyomott volt, újnak is azt kértem. Igen ám, de az új már nem csak mágnescsíkos volt, hanem egyben chipkártya is.Természetesen új kártyához új pin jár, hát szokásom szerint első dolgom volt odabaktatni az automatához, és átváltoztani a megszokott régire, majd mint aki jól végezte a dolgát, eldobtam a pint tartalamzó borítékot. Na ezt nem kellett volna, ugyanis a chipkártyáknak nem lehet megváltoztani a pinkódját, de erre se az ügyintéző nem hívta fel a figyelmemet (amit még úgy ahogy el tudok fogadni, az ember agya néha kihagy), de még az automata se, sőt, azt írta ki, hogy módosítás megtörtént! Milyen már, hogy egy automata ne tud különbséget tenni a sima és chip-pes kártya között, amikor az az ennyire fontos lenne? Ott álltam egy használhatlan kártyával, mert ugye a kiosztott pin az otp rendszerében nincs letárolva, csak a kártyán, a kártyát átkódolni meg nem lehet, szóval vadiúj kártya kuka, igényelhettem újra újat.

mzs 2007.08.29. 15:30:09

Hát, ez érdekes. Nekem eddig egyetlenegyszer volt apró-pici gondom az OTP-vel: küldtek egy téves sms-t (annak idején valami hiba folytán sok ismerősömnek elküldték), de másnap jött is a válasz, hogy "nem neked akartuk, sorry"...

Erre pár napja kapok az OTP Garanciától egy sms-t valami biztosítási díjról (nincs biztosításom), két nap múlva meg levonnak 1700 Ft bankkártyával kapcs. díjat, amit még soha nem vontak le emlékeim szerint.
De megvárom a kivonatot, áttanulmányozom, és csak utána megyek kérdőre vonni őket.

Egyébként akárhányszor voltam ügyintézni, soha nem vártam sokat, és mindig olyan kedves, mosolygós és gyors ügyintézőkhöz kerültem, mint a reklámban. Lehet, hogy csak mákom volt? (Ja, nincs közöm a Csányiékhoz, még mielőtt...)

Én még olyan nem hallottam egyébként, hogy valakinek letiltja az OTP a bankkártyáját, mert alacsonyabb a jövedelme, mint tavaly, és az A-hitel így nem kóser, kivéve, ha nem mínuszban van, mert akkor tényleg változik a minimum összeg mértéke (mármint ameddig mínuszba mehetsz). De miért nem értesítenek előtte?!

májgeriberi 2007.08.29. 15:35:59

Tiszta gáz! országos takarék pénztár, ez olyan mint a termelő szövetkezet kommunista mindkettő csak a téesz már kihalt

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.29. 15:44:09

Al Saïd [Al Said] 2007.08.29. 15:26:01

Danke schön, ahogy egy müvelt arab mandaná:)

pazola 2007.08.29. 15:46:59

"
KI AZ AZ ELMEHÁBORODOTT, AKINEK MÉG MINDIG VAN OTP-S FOLYÓSZÁMLÁJA, ÖNSZÁNTÁBÓL? "

Nahat, majdnem szo szerint ezt irtam tavaly valamire.. Es meg mindig meg tud lepni..

RoFä 2007.08.29. 15:48:06

Los Alamuszi

CIB-ben alapvetően postázzák. Van számlavezető bank, de ha fiókban akarod átvenni, az pénzbe kerül. Mindkét félnek jobb(an megéri) a postázás.

Nagyvakond 2007.08.29. 15:48:57

[Bitte, bitte. És akkor ugye a Raiffeisen egy ősi rom... német cég.]

pazola 2007.08.29. 15:51:59

Szoval, megegyszer..

Jol latom, hogy az Ella 30x annyit kamatozik, mint az OPT?

Miert? Miert? Csak ket millio ember menjen mar at. _Barhova_

Nagyvakond 2007.08.29. 15:55:39


Na, gyerekek, akkor most minek is a rövidítése az OTP?

[És akkor én most mint a hokibíró a korong feldobása után villámgyorsan félreállok, lássam az ütéseket!...]

From Magyarisztán with Love 2007.08.29. 15:59:01

A K&H logója meg egy úszót ábrázol-állítólag.Erre van valakinek megfejtése?

RoFä 2007.08.29. 15:59:48

Alapvetően ha valaki piacvezető, hagyományosan konzervatív ügyfélköre van, és a többi, akkor ilyen lesz. A saját szempontjukból racionális magatartás, tessék csak nézni a profitjukat.

Aki meg magának akar jót, és nem a Csányinak, az lelép máshova..

cyber panka 2007.08.29. 16:11:37

szerintem a K&H logója ruhacsipesz
jójó lehet h lipityóka amin felfelé gurul egy fizika törvényeit kikacagó laszti

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.29. 16:15:29

A K&H logó egy fejétöl elválasztott ember utolsó karikatúrája.

cyber panka 2007.08.29. 16:18:47

Net_Elek neked ősi román humorod van.
a fejétől elválasztott ember? :)
ő már tuti nem lehet sikeres akkor sem ha még utoljára baccpapucsba bújik és ísztpekk tatyót dob a vállára.

Majmász Gedeon 2007.08.29. 16:22:50

Az otp-nél én se voltam sose ügyfél, csak apám. 2004-ben meghalt szegény. Halála után jött az új bankkártyája az otp-től, a 900 valahány forintot szépen le is vonták a számlájáról. Viszem be a halotti anyakönyvi kivonatot, hogy neki erre már sajnos nem lesz szüksége, rakják csak szépen vissza az éves bankkártyadíjat. Hát azt nem lehet, mert a rendszer levonta, és amit egyszer levont... Utána nem is tudtam elintézni a számlamegszüntetést, anyámnak kellett, hiába mondtam, hogy törött lábbal még néhány hétig nem fog tudni bejönni. Mondom, OK, akkor majd 3 hét múlva. Szerencsére fater pin kódját tudtuk, így a számlájáról a lóvé nagy részét addigra már levettük. De ez milyen már, hogy egy halott-tól is beszedik a bankkártya-díjat?

Deuce Bigalow 2007.08.29. 16:23:01

csányi-csányi-csányi, a kamat meg pi-csányi!
mégis miből kapjon a ficsurka aston martint a szülinapjára...

Majmász Gedeon 2007.08.29. 16:27:21

Al Saïd [Al Said] 2007.08.29. 15:48:57
A Raiffeisen osztrák cég. Kb. 95%-ban...

Jan3k 2007.08.29. 16:32:49

OTP = Ovatosan Takarodj a Pi...ba

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.29. 16:33:22

Bullshit_Baby 2007.08.29. 16:18:47

Bezony, most pottyanik le a feje. Akár azt is jelentheti, hogy pótkerék alatt tartott Hattori Hanzóval köszöntik a betévedö kuncsaftokat. (De ez csak tipp)

Nagyvakond 2007.08.29. 16:41:47

Majmász Gedeon 2007.08.29. 16:27:21

Igen, igen! Bocsánat!
Osztrák!

kkr 2007.08.29. 16:43:33

Az OTP ősi román..., de a többi is. 8 éve nem tudom elérni, hogy a BB átírja a lakcímemet, mert elköltöztem. Azóta költöztem még egyet :) Szerintük rendszerhiba... Le kellene tépni a rendszer ajtaját. Ezért fiókba kell kérnem a kártyát, de mivel az PLUSZ szolgáltatás, fizetnem kell érte.... Tudom, nem lehet sikeres ember, aki ezt 8 évig tűri!

cyber panka 2007.08.29. 16:44:39

senki nem lehet sikeres ember aki bármit 8 évig tűr

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.08.29. 16:49:52

Nekem is hitelfelvétellel kapcsolatban volt gondom. Kb. a fizum duplájáról volt szó, de hát azért nem kis összeg, ráadásul páromé is ide jön, szal' ment ő is kezesnek vagy mifenének... Szépen tervezgettük a vásárlást, eszünkbe sem jutott, hogy elutasítanak.. pedig az lett a vége. A Citi banknál viszont akár a fizum 10x is felvehetem, sőt, tulajdonképpen csak egy telefonhívásba került volna...

Bár ezzel a bankkal is van pici problémám: fizetek SMS értesítőt, és néha nem küldenek róla SMS-t...

endru 2007.08.29. 16:53:29

Kicsit offtopic leszek, mert bár kártyának kártya, de nem OTP: Tudja valaki, hogy mitől függ dombornyomott kártyák esetén, hogy mikor kérnek vásárláskor PIN-kódot, mikor aláírást, mikor mindkettőt?
Hétvégén hazalátogatva szüleimhez el szoktam menni bevásárolni egy közepesen nagy élelmiszerlánc boltjába - eddig ebben semmi különös nincs, rendes gyerek besegít a házimunkába stb :-). Két-három alkalommal azonban úgy esett, hogy jóanyám domborzatos Mastercard kártyájával mentem. Fel is merült bennem, hogy vajon nem lesz-e gond abból, hogy bár tudom a PIN-kódot, egy női név van a kártyára vésve...
Hát nem lett, olyannyira, hogy a kedves pénztárosnő csak lehúzta a kártyát, aláíratta a papirost, azt' viszlát. Semmi PIN-kód, a papírt is reflexből tette el, akár azt is ráírhattam volna, hogy MisiMókus...
Pedig a rendszer online, szoktam ott vásárolni a saját mezei electronic kártyámmal is - szerencsére ahhoz PIN-kódot kérnek, viszont a nulla értékű kézi aláírást nem.
Hát ezek után én nem is akarok dombornyomott kártyát, pedig már erősen gondolkodtam rajta...

SzigMa 2007.08.29. 17:06:16

Ennyit tesz egy márkanév. Az OTP a hipernulla szolgáltatásával is tönkre keresi magát, egyszerűen azért, mert a lakosság egy része még mindig nem hiszi el, hogy léteznek más bankok is...

stichus 2007.08.29. 17:09:54

nekem ilyen kulcsáros bankom van. sikeres meber vagyok?

trolipotlo 2007.08.29. 17:30:38

Dombornyomott kártyához vásárlásnál, ha jól tudom, nem szabad PIN-kódot kérni. Ez a MasterCard/Visa előírása. Csak kpfelvéthez.

trolipotlo 2007.08.29. 17:37:47

Egyébként meg aki aug. 21-én 16:22-kor vett Batz papucsot az egri Léder cipőboltban 5990 Ft-ért, annak üzenem, hogy legyen szíves és másszon be egy OTP-be, oszt javítsa ki az OTPDirekt SMS-küldő telefonszámát, mert a tököm mellett a mobiltelefonom tele van a vásárlásaival. (Az OTP nem hajlandó módosítani, azt tanácsolta, hogy küldjek egy TILT üzenetet és akkor megszűnik. Hánemküldök, mert külföldön vagyok.)

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.29. 17:42:23

trolipotlo 2007.08.29. 17:37:47

Nem én vótam.

alicecsodaorszagban 2007.08.29. 17:42:25

bankkeresőknek:

Szerintem Budapest. Naná, hogy az OTP-től cuccoltam át, de már vagy hét éve.
Mindig korrekt gyors, segítókész hozzáállás és ügyintézés, változásokról nem kell tízszer szólni, elsőre is megértik stb... Ahová járok, ugyanaz a társaság azóta. Biztonsági őr köszön, megismer, ügyintézők némelyike megismer, pedig nem túl sűrűn járok, csak már régóta. Az ilyet szeretem,ajánlom.

nagyo1 2007.08.29. 17:49:50

hehehe a jo oreg OTP...

Anno nekem is veluk volt szamlam, de tortent az a fordulat mikor kulfoldre koltoztem. Ekkor bementem es kozoltem, hogy 1 evre kulfoldre koltozok, es szeretnem ha edesanyam tudna intezkedni a szamlaval kapcsolatosan. Mondtak semmi baj, ennek semmi akadalya nincs csak egy kozjegyzoi meghatalmazas (akkor, ezelott 5 evvel az volt 10000 Ft). No megkotottuk, mert akkor nem gondoltam arra h kinnt fogok ragadni.

Es telt az ido egy evbol masfel lett, majd egy ropke 10 honapos szunet utan vegleg kulfoldre koltoztem. Anno meg nehez volt itt kinnt is szamlat nyitni igy megtartottam az OTP-t. Kicseleztem oket ekkor mar hiszen anyukamat is szamlatulajdonokskent tuntettem fel, igy nem kellett kozjegyzoi ujra. En szemely szerint nem hasznaltam a szamlamat de az OTP igen, penz ra nem ment, de annal tobb jott le rola. Kezelesi koltseg, eves szamladij, kartya dij, domornyomamsos kartyadij.... Egy ido utan kezdett lenyegesen fogyni a penz es kozben kulfoldon is lett szamlam. Mit ad isten itt semmiert nem kell fizetnem. Nincs kezelesi koltseg, eves szamladij, kartya dij, domornyomamsos kartyadij....

Ekkor dontottem ugy hogy megszuntetem a szamlat otthon es megkertem Anyukamat, hogy szuntesse meg (ez talan 2005ben volt). Bement es kozoltek, hogy szamlamegszuntetesi dij 3000 Ft, mivel dombornyomasos a kartyam meg talan 4000FT (mar pontosan nem emlekszem), es mivel az a franya bankkartya meg kulfoldon volt meg erre is extra koltseget szamoltak fel. :((( Meg nekunk kellett volna penzt rarakni (ami persze kezelesi koltseggel jar!!! mi meglepo!!).

Vegul hazarepultem a kartyammal, hogy megoldjam a problemat. Bementem a 7 ev alatt osszegyult havi elszamolassal es egyeb levelekkel amelyeket toluk kaptam. No es persze a bankkartyaval. Ekkor kozoltek 'Szemelyit!' Atadtam. 'Lakcimkartyat!' - pffff azt nem talaltam, de mondom szemlyire ott van az utlevelem, plusz a szamlakivonatok... 'Az utlevel nem alkalmas a szemelyigazolasara!!'

Vegul edesapamnal ott volt a lakcim kartyaja es minden igazolasa es vegul sikerult meggyozni a menedzsert, hogy igen en vagyok a szamlatulaj, es szeretnem megszuntetni a szamlamat.

SIKERULT!!! de rosszneven vettek, hogy elhagytam oket!!!

olyan szép színe van kendnek 2007.08.29. 18:01:23

járjanak az otp-be az ősi románok meg a baccpapucsosok

2007.08.29. 18:05:00

Az a szep itt nyugaton, hogy a bankkartyak altalaban a szamlanyitast koveto 5 napon belul megerkeznek, nincs szamlavezetesi dij, sot, meg az automatabol kezpenzfelvetert sem kell fizetni. Barmelyik bank automatajat hasznalhatom, akkor sem.

Mi tobb, ha hazamegyek, akkor oda postaznak mindent, ingyen es bermentve. Ha elhagyom a kartyat, akkor sajnalkoznak, es kuldenek masikat, szinten ingyen.

Mar csak egy kerdesem van, a magyar bankok miert nem tudjak ugyanezt megtenni? Vagy csak nem akarjak? Rohadjon meg az osszes bank Magyarorszagon, en azt javaslom.

Es 26 ev alatt OTPnek jo (es ingyenes) alternativaja a CIBEzz szamla...

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.29. 18:13:33

TaZ 2007.08.29. 18:05:00

Ez melyik nyugaton van? Mer nekem mások a tapasztalataim. Negyedéves dij minden banknál van.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.08.29. 18:20:30

Nekem a Raiffeisenről lenne vidám számlaköltöztetős történetem - pedig csak Budapesten belül kerültünk egyik fióktól egy másikhoz.

trolipotlo 2007.08.29. 18:20:50

Nna, azér az eju más részén sem wurstból van a zaun: német HVB, HVB kártya. Egy szombat este a pénzkiadó automata kb. ilyen szöveggel alázott: "Ez a kártya nem kompatíbilis a HVB automatával, kérjük, próbálkozzon a kibocsátó banknál. Biztonsági okokból a kártyát bevontuk."

Minden világos. Magyar kártyáról pénz felvesz.

Hétfőn mánáger szén kedvesen megígéri, hogy ki fogják faragni a gépből a kártyát és 1 HÉT múlva már a postaládámban lesz. Mondok:
-Ugye jól értettem, hogy holnap átveszem itt, a bankban?
-Öööö... igen, holnap.
-Aztán lenne itt a pénzfelvétel ungárise kártyáról, a tranzakciós költségeket szeretném visszakapni.
-Oké, visszakapom.
-Nna akkor a kártyaszám...
-Az nem kell.
-De kell, írja szépen fel a postitjére, hogy ... számú kártyáról történt a pénzfelvétel.

Kedden a kártyaátvételt követően került sorra a unit-teszt: ugyanahhoz az automatához megy, deja vu. (Igen, én vagyok a hülye, utoljára akkor voltam sikeres, amikor az oviban elmondtam az anyáknapi vers rám osztott 2 sorát és csak egyszer akadtam el.) Na, most már nem adják vissza, új kártyát kell rendelni, mert hiba van az automata software-ében. Ráadásul kérhetek csippeset, mer az milyen jó. 5 munkanap.

Miután nem jött meg 7 munkanapra sem, szlavezető fiók felhív: nincs rögzítve kártyarendelés. Nna, akkor rugaszkodjunk neki mégeccer: kéne kártya.
-Dohányzik?
-Was?
-Ön dohányzik? Mert akkor csippes kártyát ajánlja (dajcsba csak azzal lehet cigit hánytatni az automatával)
-Nem dohányzom, de legyen csippes, mer az milyen jó.
-Akkor a régit letiltja.
-Felőlem, úgyse lehet használni. Meg lenne ez a tranzakciós izé is.
-Küldjem el a magyar banktól kapott számlakivonatot és az alapján megtérítik.

5 munkanap és lőn kártyám. Mondok, gyanús ez a korrekt ügyintézés, nézzünk rá a számlámra: -5 EUR kártyaletiltási költség. Telefon felvesz, másnap: +5 EUR storno kártyaletiltási költség.
A tranzakciós költség egyébként 1500 Ft volt, holnap lesz a nagy nap, hogy bemutatom a számlátot.

trolipotlo 2007.08.29. 18:22:38

Net_Elek: dajcsba meg lehet úszni a negyedéves díjat is (nekem kemény 15 EUR volt, de ha tartasz rajta egy kis lóvét, elengedik).

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.29. 18:34:29

trolipotlo 2007.08.29. 18:22:38

Na ezt a verzijót ismerem én is. Nehogymá ingyér...szlavezetés, meg tranzakció meg minden szarság nincs, de a negyedévente esedékes x összeget lezsákmányolják ha tetszik, ha nem. Ez fedezi a költségeiket.
Söt, ha igénybe veszed a pultos macákat és nem automatánál intézed az ügyedet, akkor van kezelési köccség is.

Angéla 2007.08.29. 18:55:35

endru,
anyukád kártyájával? :)
Én bankban dolgozom/tam, de nagyon komoly szabály volt, hogy ha valaki más kártyáját adja oda neked, azt akkor látta utoljára (lyukasztás, megrágcsálás, amit akarsz, de visszadni nem lehet).
Néha néztek is nagyot az emberek, amikor közöltük (kezében láttam a kártyát és a nevet, más nemű tulaj esetében már ránézésre egyértelmű hogy nem az övé a kártya) hogy akkor oké, vegyük úgy hogy én ezt a kártyát nem is láttam és ide se adja, egyszerűen nem értették hogy miért ne jöhetnének a rokonaik kártyájával ügyintézni, alá tudják irni azt a nevet is LOL
Mondtuk nekik hogy azt meg pláne ne tegyék soha hogy más nevét irják (hamisitják) alá, és gondolják már át ezt még egyszer :D

Ja és senkit nem akarok egy bankra sem rábeszélni, de azért egyvalamit mégis mondanék: takarékszövetkezeteket kerülni! Nagyon ingatag lábakon állnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.29. 19:05:46

TaZ ez a bank engem is erdekelne, mert itt USA-ban minden ilyen szolgaltatas ingyen van de ha mas bank automatajabol huzom le a lovet , meg itt is kernek 1-2 dollart erte
nem az en bankom, hanem aonnan leszedtem termeszetesen
mar miert szolgaltatna egy idegennek ingeyn

renugard 2007.08.29. 19:08:16

A véleményem abban nyilvánul meg, hogy soha a büdös életben (mondjuk születésem óta) nem állok szóba az OTP-vel.
Nem hiszem el, hogy van még olyan ember az országban, akinek tetszik az OTP "szolgáltatása". Maximum Csányi úrnak.

_(. .)_ (törölt) 2007.08.29. 19:15:32

Szerintem a legjobb bank. Minden településen vagy automatája. Neten mindent el hehet intézni vagy esteleg telefonon. ÉN NEM SZOKTAM BANKBA JÁRNI! ODA CSAK A TEHETSÉGTELENEK JÁRNAK ::: ;-)))

_(. .)_ (törölt) 2007.08.29. 19:17:30

JA van WAP vagy VEBSMS es egyéb minden jó ingyenes elérése. Nem igaz hogy drágább mint a többi. Mind draga 1-től 1ig.

sityak 2007.08.29. 19:52:25

Tavaly márciusban kértem külföldi használatú bankkártyát az OTP-től. Direkt nem reklamáltam, hogy hetekig nem történik semmi. Májusban egy másik bankban udvariasan, villámgyorsan elnitéztek mindent. Júliusban értesített az OTP, hogy megvan a kártya... Akkor már 2 hónapja külföldön dolgoztam és az új bankomba utaltam haza a nem kis béremet. Szeptemberben hazajöttem és megszüntettem mindent az OTP-ben. Levonták a kártya díját és őrzési díját is... Ekkor írtam a fiókigazgatónak, akitől egy hihetetlenül primitív levelet kaptam: szerinte hibás vagyok. -- Fő, hogy az OTP tökéletes a legmagasabb díjaival, a nyugdíjasok meg ott állnak sorba a szipolynál.

sityak 2007.08.29. 19:55:56

Pl. Franciaországban a bankok megyegyeztek ezelőtt 25 évvel, hogy elfogadják (INGYEN!!!) egymás kártyáját. A franciák így minden bankkártyát carte bleue-nek (kék kártya) neveznek, mert kék jelzés van rajta. Kezelési költség, ilyesmi nincs sehol. Ugyanis olcsóbb a banknak, ha a kamat mondjuk alacsonyabb, mint hogy állandóan levonjanak mindenfélért. Az OTP-nél is így volt régen, akkor kaszáltak hatalmasat, amikor bevezették a díjrendszert.

sityak 2007.08.29. 19:57:12

Hogy-hogy nem drágább az OTP?! Olvass el egy összevető elemzést valamelyik gazdasági lapban. Vagy próbálj ki másik bankot.

sityak 2007.08.29. 19:59:23

kisagyszony
A CIB bankot melegen ajánlhatom minden szempontból. Ügyfélbarát, gyors, európai, fele annyiba kerül nekem 4 éve, mint amikor az OTP-nél voltam.

_(. .)_ (törölt) 2007.08.29. 20:07:05

.... és van megyénként 2 automatája ... ;-))

_(. .)_ (törölt) 2007.08.29. 20:17:15

Sityak !

A kattintasnán nincs gyorsabb. Én tényleg nem jarok bankba. A multipontos kártyámat kiküldik postán es tényleg kikuldik. Hitelem nincs ott es mashol sem. Igy minek menjek be oda vagy akárhova ...

greg_garcia 2007.08.29. 20:28:21

Rém szűklátókörüek vagytok!
Ne azt nézzétek miért szar az OTP nektek, hanem, hogy mi a jó benne másoknak. Már ha arra vagytok kiváncsiak, miért "van még olyan ember az országban, akinek tetszik az OTP "szolgáltatása"". Ha azt szeretnétek tudni, a többiek miért nem olyan okosak, mint ti, akkor persze szarozzatok nyugodtan. Különösen ajánlott ez a 7-8 éves élettapasztalattal rendelkező huszonéveseknek.

euAgWzgmmtq7K 2007.08.29. 20:46:30

most halál komolyan, aki a fent nevezett banknál van, NEM LEHET SIKERES EMBER

olyan szép színe van kendnek 2007.08.29. 20:49:49

_(. .)_ én kártyával fizetek általában kit érdekel mennyi autómata van?!
Ha mondasz legalább egy okot miért is válasszam az OTP-t akkor én lehajolok a lábuk közé!

_(. .)_ (törölt) 2007.08.29. 20:52:59

Amig tőzsdéztem az erste banknál voltam. Tözsde szempontból nagyon rugalmas csaladias bank. De semmi mas előnyük nincs nekik ...

Voltam a BB bankban is parszor. Töketlen tarsaság. Kevés ugyintéző (szolnokon) a többi meg cseverészett egymassal meg telefonon valakivel. Nem hatotta meg öket hogy kisgyerekkel voltam igy otthagytuk őket.

_(. .)_ (törölt) 2007.08.29. 20:55:41

Én is kartyával fizetek de ne kelljen mar egy megyeszékhelyen 3 kilómétert kutyagolni ha hirtelen kp-re van szükségem. Arrol ne is beszeljunk hogy a prepaid mobiltelefonok is kitünően tölthetőek OTP automatábol idegen bankkártyával is ingyen.

_(. .)_ (törölt) 2007.08.29. 21:04:56

Félreértés ne legyen nem azt mondom hogy egy sztár társaság ne normális esetben nem jarok bankba mert nem kell. Fizu a szamlara megy, számlák a számláról mennek. Csekken a helyi adókat fizetem csak (súly, ingatlan) na meg a DIGI TV de most beszéltem velük es a netem adtam megbízást hogy utalom neki. Ezert sem kell bankba vagy postára menni.

olyan szép színe van kendnek 2007.08.29. 21:21:24

Én sem járok bankba, de ha megyek akkor max 15 perc alatt végzek, ha az otp-be járnék az kb másfél óra lenne!(voltam ott is)
Ha vmi gáz volt a számítógépre fogták.
Felháborítónak tartottam, hogy a pénzügyeimről a számítógép dönt nem pedig egy ember, mindeféle felülbírálat nélkül.
Sosem tehettek semmit mert a számítógép...blablabla.
Meg amúgy is drága bank.Szóval én nem hajolok. Hajoljon a bank! :)

_(. .)_ (törölt) 2007.08.29. 21:29:35

Miden olyan bank aki személyes jelenlétre megjerlenésre alapoz sokkal drágább bank mint aki telefonos vagy internetes elérést alakitottak ki. Az ember fizetni kell a gépek meg dolgoznak ...

olyan szép színe van kendnek 2007.08.29. 21:32:23

Na hát ezért szavaztunk baccpapucsot az otp-nek!

greg_garcia 2007.08.29. 21:46:09

Ahol én lakom, 2000-ben pld. csak Takszöv, meg OTP volt. A Takszöv. adott egy maestro-t, amin egy gémeskút volt. Kérdeztem őket mikor lehet majd náluk netbankolni és csak néztek, mint Havasi elvtárs a PB-ben. Vasz!!??
Nem akartam olyan bankot aminek nincs fiókja a városban, de ragaszkodtam a netbankoláshoz, hát mit csináltam volna? Rajzoltam volna magamnak IEB-t, vagy mi?
Később jöttek sorra a multik, azóta van folyószámlám a volt HVB-nél(token frankó) és a CIB-nél is és az OTP-s kapcsolatom is megvan. Diverzifikált paraszt vagyok. Viszont, ha sikeres nem is, de elég jómódú ahhoz, hogy évi pár tízezres banki költséggel ne szarakodjak. Ettől még az OTP lehet kutyaütő, de a személyes kapcsolataim miatt ezt nem érzem. Tehát nekem így fasza, a többi meg levan

Dawide65 2007.08.29. 23:35:58

Nem engedném hosszú lére miért is hagytam el nagy népi bankunkat,de aki vidéki kisvárosban él az tudja "ha az ajtón itten belépsz,hagyj fel minden reménnyel" cimű irást,főleg ha másnap mindenki tudja mit tettél be és vettél ki,s ha kölcsönt is mersz esetleg kérni,vasárnap a pap biztos kihirdeti.DE én mivel elszakadtam kicsit otthonrol olyan bankot kerestem mely mindkét országban van,s láss csodát HVB vagy kint BPH ma már unicrd. csoport elhozta a paradicsomot,itthon tokent kináltak hogy interneten intézhessem ügyeimet,személyes tanácsadót rendeltek mellém,kint ugyan ez,személyes kapcsolatot épithet az ember,rángathatja(nem szokásom,kérni szoktam) pénzügyi menedzserét,sőt ő hiv vissza,ajánlja mit csináljunk,szinte jobb mint egy jó feleség,ez pénzt hoz nem visz.Hát azért nekik is van egy bajuk,de majd csak megoldják,az istennek sem felejtik el a levelezést,ha 5 ször nem szoltam már hogy semmiről nem kérek papirt akkor is küldik,ezért már ha beszélek velük(csak telefonon)mindig elmondom ,sőt külön kérem is csak papirt ne küldjenek ezen műveletekről,de sajna a callcenterbe néha kapkodnak szegények és mégiscsak jön egy kis papir de ez kit érdekel.

2007.08.30. 00:21:12

Az en nyugatom jelenleg Anglia. Itt "LINK" nevre hallgat a franciakhoz hasonlo egyezmeny. Ugy latszik belenyultam a tutiba, mert mashol nincs ingyen szamla meg ilyesmi :)

Itt csak a credit history rendszer van, ugyhogy mindent adnak, csak gyozze fizetni az ember. Ha fizet, szeretik a bankok, ha nem, akkor nem szeretik, es elegge meg is lehet szivni.

Amugy hitelkartya is ingyen van, nincs eves dij, nincs semmi az eg vilagon. Valahol ott lehet a kutya elasva, hogy amint 0 ala megy az egyenleg raterhelnek 25-30 fontot a szamlara, bar ezt mostanaban divat visszaperelni, ugyhogy a bankok fizetnek, mint a katonatiszt. Nem ertem teljesen, mindenesetre igyekszem a kereteken belul maradni, es ugy nincs gond, es tenyleg eddig 1 pennyt nem fizettem kezelesi koltsegkent sehol!

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.08.30. 00:25:22

Én ING-zek, de bánom. Olyan egy kicsit, mint az OTP. Lehet, hogy át kellene nyergelnem a Fortishoz. Igazából minden bankban lehet kivetni valót találni, de az OTP az tényleg szar. Nagyon.

2007.08.30. 00:35:30

_(. .)_ 2007.08.29. 20:07:05
.... és van megyénként 2 automatája ... ;-))

es? Van olyan szamla, amivel havi 2 kp felvet ingyenes. Honap elejen meg kozepen le lehet venni nagyobb osszeget, amugy meg kartyaval fizetni. Mondjuk a batzpapucsos manyik nem szeretik, amikor 2 turo rudit kartyaval fizetek, de kit erdekel? :D

Édesapa 2007.08.30. 07:47:19

Angéla 2007.08.29. 18:55:35

"de azért egyvalamit mégis mondanék: takarékszövetkezeteket kerülni! Nagyon ingatag lábakon állnak. "

Ez egészen pontosan mit jelent???

Nem'tom, láttál éves jelentéseket?
Eredménykimutatást? Esetleg a Takarékbankkal kapcsolatban valami gyanúsat? Tisztán magyar tulajdonban lévő pénzintézet és lehet, hogy nem törekszik nyereségének évenkénti megduplázására, valamint nem fektet be minden sarkon, de mivel csak számlavezetésre használom és annak előnyeit ld. feljebb, nem értem aggodalmaidat.

Kisgenyó 2007.08.30. 10:19:25

Sárga bankból annyiszor vehetsz fel zsetont ingyé ahányszor akarsz, lényeg hogy sárga bankomat legyen. Én azért is szeretem mert az autómata minden esetben egy zárt helységben van elhelyezve így nem az utcán állok amikor kihúzom az aprót.

2007.08.30. 14:13:02

Anno nekem is Debrecenből Győrbe kellett utazni a kártyámért. Úgy kell nekem,miért Győrben nyitottam számlát... Idén letesztelhetem őket, novemberben megin' lejár...

Primera 2007.08.30. 18:59:27

Erste fiók, egy poros kisvárosban:
Bemegyek folyószámlahitelt igényelni júniusban. Az ügyintéző megkérdezi, h csak az én nevemen van aszámla? Nem a feleségem is társtulaj lett, h akadályoztatásom esetén tudjon intézkedni. Elszaladok, csajomat beviszem a fiókba, aláír. Majd értesítenek, hitelkeret díját levonják.
A díjat nem vonták le 2 hó után sem. Befáradok. Korábbi ügyintéző foglalt. Egy ügynökcsaj segít be a tumultus miatt (gondolom a netbroki szokásos csődje :), hozzá kerülök. Kisvártatva a korábbi ügyintézőm is otterem e bonyolult probléma megoldására. Állítja, h próbált hívni a megadott számon, de ki volt kapcsolva. Nem értem, de javaslom, h maradjunk az eredeti (fő) problémánál. Lesz folyószámlahitelem, vagy nem. Átnézik, a munkabérutalásaimat és kiderül, h az áprilisban nem érkezett, viszont májusban kettő is. (az áprilisit máj. 2.-án utalták) Ezért csak a fizum erejéig tudnak hitelt biztosítani. Mondom, h OK, semmi gond, akkor nem kérem.
A slusszpoen: kb. 2 héttel az eset után - azaz ma - hazajövök, oszt mit találok a postaládikómban? Tisztelt XY! Ajánlunk önnek személyre szabott xxx.xxx,- Ft-os folyószámlahitelt, díjmentes rendelkezésre bocsátással.
Tanulság: ha nem kell akkor adnak. :)

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2007.08.30. 20:27:15

Én egyszer úgy jártam, hogy januárban kaptam egy igénylőlapot postán. (Márciusban volt esedékes a kártyacsere.) Kitöltöttem, visszaküldtem. Egy hét múlva kaptam még egy igénylőlapot, két hét múlva meg egy harmadikat. És csak vártam, vártam... Júliusban már nagyon kellett a dugipénz, irány az automata, be is nyelte a kártyám, mint kacsa a nokedlit. A sziréna visított, nénike vágtat ki, hogy mi történt? Mondom, benyelte. Nénike visszaadta. Na, ez már gyanús volt, húztam számot és megérdeklődtem, hogy mennyi időbe telik legyártani az új bankkártyát, ha már januárban le lett adva az igénylés. Nőci kérdi: értesítést nem kapott? Mondom, természetesen nem, hiszen már rég bejöttem volna az új kártyáért. Nőci el, dobozban kotorászik, majd előhúzza az új kártyát. Ami (figyelem!) MÁRCIUS ELEJE ÓTA ott volt a bankfiókban... Ez csak négy hónap. Miért is panaszkodom?

Kismacska (BELLA) 2007.08.31. 15:48:03

Én akkor se nyitnék számlát az OTP-nél, ha azzal kecsegtetnének, hogy 10 millát ráraknak, bár megoldaná a lakás gondomat. :))))

Ödönnel meg vagyok maximálisan elégedve (egy dologgal nem, de ez szerintem minden banknál így megy: felvettem 600k hitelt, és kapásból levontak 27-et, de persze nekem a 600 után kell a törlesztést fizetnem. No comment, de szerintem tényleg így megy minden banknál.).

Melyik banknál tudod megtenni, hogy ha elengedhetetlen a személyes megjelenés, akkor szombaton is legyen nyitva fiók?? Teljesen kedvesek, rendesek, nincs baj velük és: ÉLJEN A NETBANK!!!!!!!!! Azóta nem csekkezünk! Fogom a csekket és a rajta lévő bankszámlára átutalom az összeget. Óccóbb, mintha sorban kellene állnom a csekkel a postán (+pénzlevétel díja). És éjfélkor akár, vagy vasárnap, itthonról, kényelmesen, nem szagolom a mosdatlanokat... ujjé :D

ÖDÖN RECOMMENDED! :)

Nem vagyok reklámarc, csak egy elégedett ügyfél (immár vagy 5 éve).

renitencs 2010.09.30. 12:58:01

OTP=HOLT LELKEKKEL ÜZLETELŐ CSALÓ TOLVAJBANDA

Hobelman 2018.05.07. 00:21:47

Szüksége van egy sürgős kölcsönt indítani üzleti vagy fizetni az adósságát?
mindenfajta hitelt kínálunk megfizethető kamatlábon 2%
Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: hobelmanfinance@gmail.com Whatsapp: +17816567138

Webhely: hobelmanfinance346789211.wordpress.com/
süti beállítások módosítása