A határozott vásárlót semmi nem tántoríthatja el, ha kiszemelt termékéről azt mondják, hogy van raktáron. Ádám esetében ez az új "Bróker" számítógépasztal volt, amiért néhány órát küzdenie kellett a Praktiker munkatársaival, akik egy nap alatt többször elveszítették áruházon belül, amikor épp nem maguk tűntek el:

Gondoltam, megosztom Veled mai élményemet a Mester utcai Praktikerből, ahol munkaidejüket sajátosan értelmező munkatársak valószínűleg bújócskát játszanak az áruval, amit nem tudnak megtalálni, aztán azt hazudják, hogy olyan nekik nincs is.

Az előzmények röviden: Sógornőm Szombathelyről Budapestre költözött, ez előtt néztem ki a Praktikerben egy új számítógépasztalt, hogy a jelenleg használtat meg a sógornőmnek adjuk. Tegnap be is telefonáltam, hogy van-e raktáron a Mester utcai Praktikerben a keresett asztal, mert az útba esett, és így áruszállítási költségek nélkül ki lehetett volna cserélni az asztalokat. A telefonos hölgy ellenőrizte a raktárkészletet, a bükk és a cseresznye színű asztalokból 6-7 darabot mondott, kérdésre megerősítette hogy tegnapi raktárkészletet mutat az információ. Örömmel tettem le a kagylót, elfeledve, hogy két évvel ezelőtt ugyanebben az üzletben fotóztam le a méretét tekintve legnagyobb helyesírási hibát amit valaha láttam (fotó csatolva), és hogy ezért lehet, hogy eleve nem volt jó ötlet oda menni.

A mai nap (08. 29.) fél egykor a Praktikerben már nem egy fejlett német áruházlánc, hanem egy unprofesszionális, jó magyar "lesz**om a vásárlót" típusú bolt fogadott. A bútorosztályon egyetlen ember sem volt az információnál -- ahogy egy segítőkész villamossági kollegina elmondta, akkor már egy ideje keresték a bútorosokat (!), mind a hármukat (!!), akiknek egyébként csak az a dolguk, hogy folyamatosan ott legyenek és asszisztálják a vevőket. Megkérdeztem a hölgyet, nem tudja-e ő megnézni a gépben, hogy ezt az asztalt honnan kell levenni, és már mennék is, vár a kocsi az épület meg a szállítók a város másik felén. De ennek rendszere van, kaptam a választ, ezt csak a bútorosok tudják megcsinálni. Jó, várunk.

Tizedik perc: a raktár felé indultam, hisz megvolt a konkrét termékszám, minden adat, ami ahhoz kell, hogy azonosítsák és odaadják az asztalt. A raktárnál mondták, hogy a bútorok nem itt vannak és ők se látták már egy ideje a bútorosokat. Kérésemre bemondatták, hogy jöjjön már végre egy bútoros a bútorosztályra.

Huszonötödik perc: végre odaért az egyik bútoros (bár rendkívül lazára vett járását inkább vánszorgásnak nevezném), akinek mondtuk, hogy nagyon gyorsan szükségünk lenne a 205044-es számú "Bróker" elnevezésü bükk vagy cseresznye fából készült számítógépasztalra, mert költözünk, kint vár a kocsi, és rohannunk kell. A fiatal férfi ekkor elindult megkeresni a terméket.

Negyvenedik perc: elindultam keresni a pasast, már nagyon szorított az idő. Amikor pár perc után megtaláltam, épp telefonált egy másik bútorossal, majd kérdésemre közölte: - Hát egy órája itt volt egy a földön, de nem tudom, hova rakta a munkatársam. - Már hozzá sem tette, hogy várjak.

Ötvenedik perc: megjött emberünk, bár többször mondtam hogy nagyon sietünk, még mindig csigalassan lépkedett, és ha nem kérdezek rá, nem is mond semmit.

- Hát nincs asztal - bökte ki végül.
- Hogy lehet - kérdem én - amikor megmondták tegnap hogy 6 darab van belőle.
- Gondolom mindet eladták - hangzott rutinosan a válasz.
- De hogy lehet, hogy tegnap délután még 15 darab volt és 24 óra alatt az összeset elvitték?
- Szokott ilyen lenni.

Ezzel a konkluzióval végképp nem tudtam vitatkozni, rohantunk el, hogy ne hagyjanak ott minket a teherfuvarozók. A tervezett 15-20 perc helyett egy órát tartózkodtunk a Praktikerben és még szerencsénk, hogy a teherfuvarozók rendesek voltak és megvártak minket a helyszínen, ahova így fél órával később értünk csak oda a megbeszéltnél.

Itthonról felhívtam még egyszer a Praktikert, hogy nézzék meg megint a raktárat, és a segítőkész telefonos úr közölte, hogy még minimum 5-5 darab van az asztalból, sőt 27-én érkezett a szállítmány és azóta nem vettek meg egyet sem. Kérdésemre, hogy akkor miért nem találják, elment néhány percre utánanézni, és visszatérve csak annyit tudott mondani, hogy épp átépítik az áruházat, és kicsit káosz van, és esetleg visszahív, ha kiderül valami. (Még nem hívott.)

Nem értem, hogy miért nincs egy rendszere egy ekkora áruházban annak, hogy mit hol tartanak, és felháborítónak tartom, hogy levegőnek nézi a vásárlót az az ember akit nem kényszerítenek, hanem fizetnek neki azért, hogy ellássa a feladatát. Ráadásul a többi bútoros kollégáról nem derült ki, hogy hol csámborog, pedig nekik is fizet a Praktiker azért, hogy végezzék a munkájukat. Továbbra is megvenném a kiszemelt asztalt, de áruszállítás nélkül nem tudom már megvásárolni, az meg sokezer forint, amit már nem vagyok hajlandó kifizetni csak amiatt, mert inkompetens emberek dolgoznak a Praktikerben.


------


Abban a hiszemben küldtem el délutáni levelemet, hogy lezárult történetem a Praktikerrel azzal a szokásos véggel, hogy a nagy cég nem hív vissza. Visszahívott, de ezek után mint egy szituációs komédiában, csak tovább eszkalálódott a röhejes helyzet. Elnézést kérek, ha kicsit hosszúra nyúlik, remélem sikerül Téged is megmosolyogtatnom a történettel, én már csak nevetni tudok rajta.

A történet ott folytatódott, hogy az engem visszahívó rendes telefonközpontos úriember megkerestette az áruház dolgozóival a helyszínen elöször elveszettnek, késöbb eladottnak hazudott számítógépasztalokat (mint késöbb kiderült, nem volt azért annyira nehéz megtalálni, csak öt méterrel arrébb is meg kellett volna nézni), és egy rendelési számmal leadatta a részemre, nekem csak annyi dolgom van, mondta, hogy felveszem. Nagyon megköszöntem és szerencsére még nem indult vissza vidékre az autó, amivel a szállítást akartuk végezni. Így visszatértünk a Praktikerbe, ahol azonban újrakezdődött az őrület.

A földszinten az információnál kis hölgy telefonált kettőt, hogy kiderüljön, miről is van szó esetemben, majd kezembe nyomott egy darab (ez később fontos lesz) A4-es papírt azzal, hogy fáradjak fel a bútorosztályra, ezt adjam majd oda, aztán megkapom az íróasztalt. Az emeleten újrakezdődött a délutáni bújócska, hol járhatnak a bútorosok, mert hogy nem voltak sehol. A délután megismert villamossági osztályon dolgozó hölgy rájuk kérdezett a kollégájánál, aki csak annyit mondott, "Szerintem ezek már délben hazamentek." (Szóval nem csak nekem volt problémám egyes dolgozók munkamoráljával?) Még egy biztonsági őrt is megkérdeztek, hogy nem látta-e a bútorosokat. Hát nem.

Amíg keresték a kollégákat, kérdezgettem a hölgyet, hogy mégis hogy van ez a dolog, hogy ők sosincsenek itt. Elmondta, hogy kevés az ember, két ember van a bútorosztályon (ezekszerint a délutáni 3 főt rosszul hallottam), akiknek a vevőkkel is kellene foglalkozni, meg pakolni a raktárból fel, meg az árutéren rendezgetni a dolgokat, szóval nekem ebből úgy tűnik, igazából nincs elég emberük. Közben megjelent egy harmadik munkatárs, megnézte a papíromat, és megkérdezte:

- Miért nem veszi át az árukiadó osztályon az asztalt?
- Miért ott venném át, ha egyszer ideküldtek?
- Hát mi az árukiadó osztályra szoktuk ezeket vinni, menjen le a földszintre.
- De lent az információn a hölgy ide fel küldött.

Szerencsére nem tudtunk tovább beszélgetni, mert meglátta a villamossági hölgy a bútoros munkatársat (egy olyan jó tíz perc megint eltelt már ekkor), és mintegy feszültségoldva mondta nekem, "Látod, most hozza a villástargoncát, hát azért nem volt itt, mert azt hozta fel neked." A férfi a targoncát öt méterrel amellett a hely mellett állította le, ahol a délutáni munkatárs kereste az asztalt, felemelte a villát, és leszedte a nagy dobozokat, amikből legalább három szettet számoltam össze. Amikor rákérdeztem, hogy ezek délután is itt voltak-e, egy "Hmm, hát, hmm, khrm" után sietve azt mondta, hogy ezek el vannak ám mind adva egyébként. Nem akartam belemenni, hogy akkor nekem miért is ad el egy olyat ami már el van adva, mert nyilvánvaló volt, hogy megint kitalált történettel van dolgom (hiszen délután tudtam meg a központtól, hogy még nem adtak el egyet sem ezekből az asztalokból 27-i érkezésük óta), úgyhogy inkább hagytam a dolgot és örülve az asztalomnak, elköszöntem szépen mindenkitől és mentem volna a pénztárhoz, ha ott nincs egy újabb fennakadás.

- Mindkét papírt kérem - mondta a pénztáros hölgy, miután odaadtam neki az egy darab A4-esemet.
- Milyen mindkét papírt?
- Hát két papírt kaptál, mindkettőre szükségem lesz. Odaadtad fent az egyiket?
- Ezt nem értem. Az információnál egy papírt adtak.
- Jó, utánanézünk.

Majd kisvártatva megjelent egy másik nő, frusztrációmban már nem tudom, ugyanaz-e, aki a papírt adta, és egy általános iskolai tanárnő számonkérésével, értetlenkedő mosollyal előadta:

- Dehát mondtam hogy mindkettőt add oda! - már csak a mucikám vagy a csillagvirágom hiányzott a mondat végéről. Teljesen hülyének voltam nézve, de csak ismételtem, hogy ezt az egyet adták, amíg csak nem kapcsolt valami a hölgy fejében, és egy "Ja tényleg, az egy másik ügyfél volt" után megegyeztek a pénztárossal hogy majd lefénymásolják vagy tudomisén. Fizetés, távozás. Szerencsére egy pozitív élményem volt, a honlapon és az árutérben feltüntetett ár is hibás volt, 26990 helyett 21990 forintba került az asztal.

Szóval valami nagyon nincs rendben a Mester utcai Praktikerrel. A belső kommunikáció nagyon nem működik, több korrekt munkatárs mellett néhány igen hanyagul viselkedő munkatárs az egész üzlet hitelességét rontja, összességében egy tizenötperces vásárlásból lett több óra, átszervezés és ázás a szakadó esőben. Szerencsésnek érzem magam, hogy sikerült végül megvenni az asztalt, de ezt már nem a Praktikernek köszönhettem. Örülnék, ha az ilyen nagy, nemzetközi cégek nem ekkora fejetlenségről tanúskodnának.

Telefonon már jeleztem a fenti panaszokat, de mindenképpen írásban is megkeresem a céget, mert a fentiekből szerintem nyilvánvaló, hogy több helyen is hiba van a gépezetben.