Tékozló Homár

Zsidózzon karácsonykor Csernakeresztúron!

2007.08.31. 15:46 | jackyll | komment

Igazi egész hétvégén kitartó topikra talált holdfénytolvaj egy erdélyi falusiturizmus-prospektusban:

Anna leveléről jutott eszembe, hogy nemrégiben kaptam egy képet, melyen tisztán kivehető, hogy a Homár kommentezői csak csipájukat nyitogató egyszerű kezdők az ősi szokások terén és a "nemzeti-vallási-nemi stb. hozzátartozáson alapuló sértegetések osztogatásában"...
Mielőtt széjjeltépnék egymást a T. kommentezők, kattintsanak a helyes megfejtésért, mit is neveznek arrafelé karácsonyi zsidózásnak:
Karácsony szombatján a kisiskolások házról házra járnak, a „Mostan kinyílt égy szép rózsa virág” címû és egyéb dalokat énekelve. Karácsony napján szokásos a „betlehemezés”. Ilyenkor a felnõttek járnak házról házra, énekelve, táncolva, jókívánságokat közvetítve.

Az úgynevezett "zsidózás" egy másik bukovinai székely hagyomány, ami él még Csernakeresztúron. Ez inkább a fiatalok foglalkozása, amely során csak a lányos házakat látogatják meg. Hagyományosan ketten öltöztek huszárnak, egy könyvesnek, a többiek pedig "zsidók" voltak, de manapság a furcsábbnál furcsább jelmezek egyre népszerûbbek, szinte mindenki álcázza magát. Néha gyerekek is csatlakoznak a "zsidózó" fiatalokhoz, ami elég kockázatos dolog, mert elõfordul, hogy az idõsebbek egyszerûen a hóba gurítják a kisebbeket, akik ilyenkor megijednek.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.31. 20:25:00

kisgenyo
az igazi ortodoxok teyleg nem esznek barmit
az idegbaj elkapo mikor 300-as lagzin van ketto, es minden tok kulon meg mas, meg ize
akkor neha zsidozok en is
na mondjuk mikor az arabok kerdezgetnek, hog van e desznyo hus a salataban meg ize
szomaliak sem esznek desznyot az is tuti, multkor a mosogato megkerdezte miez? a szakacs meg mondta neki, csirke, erre bekapta
mikor kidrult, hogy desznyo ledugta az ujjat es ott okadott a konyhaban
hat ez van

Zsoó 2007.08.31. 20:29:34

Kedvet kaptam a falusi turizmushoz Erdélyben, már 2x voltam, de most a cikk olvasása után megint mennék:)
(a zsidózáshoz ennek semmi köze).

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2007.08.31. 20:33:51

nálunk, magyarországon nyugodtan lehet zsidózni, még ha egészen kicsi is vagy, senki nem gurít bele a hóba, teljesen veszélytelen

Unio 2007.08.31. 20:38:59

ern0
"nálunk, magyarországon nyugodtan lehet zsidózni, még ha egészen kicsi is vagy, senki nem gurít bele a hóba, teljesen veszélytelen"

Így igaz,ezért van a magyar zárda akik fospumpával ellátják a negatív elemek baját.:D

Kisgenyó 2007.08.31. 20:56:06

hagyma nekem mondod?! én is ősi arabzsidóbrazil vagyok és argentin mezt hordok.

komolyra forídtva, egyszer Izraelben bekúsztam a mekibe. áthaladtam a fémkereső kapun, majd kínai tatyó kinyit, ürge skubiz, lejárt inkálos passom bemutat, beenged. pultnál kislány kérdi mit kérek? mondom sajtburit kívánok burkolni. kiccslyány újra kérdez mit akarni enni? már keztem volna annázni hogy miért nem érteni amit mondok mán. mondom még1szer: sajtburit. erre elszalad. engem sem faragtak sikertelen emberből mire leesett hogy itten nem fognak sajtburit adni. már szólni akartam volna hogy jó lesz a csibefalat is palkovicsné módra, mire szemrebbenés nélkül közölte hogy semmi gond, igaz pár percet várni kell, de meglesz. hogy ezt a konyhában hogyan kivitelezték azt már nem tudom. persze rájöttem hogy mindezt csak azért kaptam mert baccban nyomtam és ki volt írva a pólómra hogy ősi román betyár.

renugard 2007.08.31. 20:57:38

Akkor mostantól, ha valaki a médiában megjelenik és antiszemita nézeteket fröcsög az arcunkba, akkor csak ellenőrizni kell a naptárat, hogy karácsony-e van-e már.
Éljen a keresztény egyház:)

zoltus 2007.08.31. 21:13:11

Hát igen, én jártam ebben a vendégházban tavaly (Nyisztor vendégház) és rá kérdeztem a háziasszonynál, hogy mi is ez a kis hazánkban is oly népszerű társasjáték. kb azt mondta el ami le van írva, de értette miről beszélek, járt már az igazi hazájában néhányszor.
Amúgy jó volt ez a kis falusi túrizmus.

2007.08.31. 21:17:05

há, kisgenyó, nem egészen értettem a sztorit, de jao vót. Miért nem adnak sajtburit Izraelben? Amikor az marhából van... Vagy valami ténleg nem értek. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.31. 21:17:24

nekem ez akkor is tetszik, jeloljunk ki egy napot amikor zsidozunk
falusi turizmus, vagy olyan felvonulas az Andrassyn, mindegy
es akkor mindenki jol zsidozik a lanyos hazaknal telefonkonyvnek oltozve
bacc papucsban
oszt ennyi

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.31. 21:20:55

az en felesegm zsido, es ugy csinaljuk a fasirtot, hogy fele marha fele desznyo
es telleg qrwa jo

Kisgenyó 2007.08.31. 21:35:45

iii 2007.08.31. 21:17:05
akkor felhomályosítalak hogy a kóser konyha tiltja a hús és a tejtermék egyidejű fogyasztását. láccik hogy nem vagy a toppon és hogy keveset zsidózol!

Kisgenyó 2007.08.31. 21:37:30

hagyma, ugye azért hagymát is raktok bele, mert az úgy igaz ám!:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.31. 21:41:46

nanahogy
fog es voros is
de a nejem nem ortodox, egy hutonk van
es a sajt is mehet a husra meg stb.
bar a legjobb szerintem 2 resz sertes 1 resz marha, fokhagyma, hagyma, bors paprika so,
jajj mar offolunk
azert 25-en zsidozunk a lovasszanon, ha lesz ho
meg szan
lorol nem is beszelve

jesszumpepi (törölt) 2007.08.31. 21:56:54

Liberté_73 2007.08.31. 18:37:44


A komment 1.fele nem Örkénytől van.Ő azt nem írta le,hogy magyarni azt jelenti:magamat jól leszopni.
Nála az szerepel,hogy ropogós kacsasültet eszem idei uborkasalátával,miközben Jehudi Menuhin a Csak egy kislány van a világont húzza a fülembe.

alicecsodaorszagban 2007.08.31. 22:14:56

kisgenyó! hogy lehet idáig innen eljutni gondolatmenetben???

"a következő farsangon én is telefonkönyvnek öltözök :D"

kész :)))

gazsi 2007.08.31. 22:26:18

Én,hogy finoman fogalmazzak ,nem rajongok a ˝fűrészeltcsövűekért˝,de azért az már gusztustalan,hogy mindenki rajtuk poénkodik.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.08.31. 22:41:59

Gazsi: az ősi románok miért fűrészeltcsövűek? Vagy Annácskára gondoltál? Ő meg hogyan? Hö :DDD

Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.08.31. 22:56:19

Talán gazsi a tuggyátokikre gondolt...
Amúgy ha már itt járunk, én asszem következő farsangon szélvédő mögé rakott rendszámtáblának öltözök majd:)

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.08.31. 23:34:56

Sam: akkor már inkább bacc papucsnak öltözz letépett, karcos pántlikával. Szélvédő mögé rakott rendszámtáblaként sokminden lehetsz, de sikeres nem. E?

gazsi 2007.08.31. 23:39:25

Hát, tesókáim konkrétan azokra gondoltam,akik szerint nem túl előnyös a rövid pajesz viselete,és nem odaadó hívei a minap alakult Magyar Járda mozgalomnak.Na,tudják már olajbogyócskáim?!

Angéla 2007.08.31. 23:46:05

A zsidózást eddig mi sem gyakoroltuk, csak az anyázás magyar-szittya ősszokásának hagyományait ápoltuk, viszont azt sikeresen. De határozottan tetszik ez is. Vajon tiltja valami e két ősi szokás egyidejű gyakorlását? :)

Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.08.31. 23:57:31

Eddig is tudtuk gazsi:)
Másrészt meg inkább üres kóserszilvás üvegnek öltözök, bár sikeres ember énmá úgyse lehetek mer ótépés kártyám van:(

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2007.09.01. 00:23:33

Karácsonykor mindent szabad. Fagyöngy alatt állva egy zsiózás kettőt ér.

Nem tudjátok van valahol ősi karácsonyi románozás?

gazsi 2007.09.01. 00:38:42

akkor hát hegyeSHALOM!Meg:Kiszállás!Éljen Tartási!(csak hogy aMagyar Párna se érezze kirekesztve magát.)

Vince 2007.09.01. 01:13:31

Borat szeretné a helyet :D (zsidófuttatás, ugye :)))

Megdobbent 2007.09.01. 03:02:06

Anna egy osi roman zsido, es odzkodik ezt hangoztatni, de a "zsidozas" derek szokasa miatt meghasonlik olykor, es akkor szuletik egy homar-komment-kommentezo-kommentje. Durva eletforma :>

mucika 2007.09.01. 08:26:52

Hali!
A disznó azért nem kóser, mert párosujjú patás (mint ahogy a szamár, meg a teve is - vagyis azok sem kóserek), nem pedig azért, mert büdös. az, hogy a disznó tisztátalan állat, csak később jött - és nem vagyok meggyőződve, hogy ezt konkrétan arra mondják, hogy büdi, inkább arra, hogy nem kóser, tehát tisztátalan. Lehetett érteni, amit írni szerettem volna?

Rosszindulatú Vászka 2007.09.01. 09:20:22

Vagyishogy tréfli, legyünk precízek :)

Rosszindulatú Vászka 2007.09.01. 09:21:36

Mert zsidózni csak pontosan és szépen, ahogy a csillag...

Morgoncvaker 2007.09.01. 09:40:05

Mingyá elkezdek gazsizni,így Korán reggel. Ééééttitek...

Átlagarcú 2007.09.01. 10:07:40

A szobafestőkkel olykor előfordul, hogy a rossz látási viszonyok miatt itt-ott egy pici felületet nem festenek be. Ezt a kis részt eddig fel nem derített okból "zsidónak" nevezik. Ennek a korrigálása a "zsidózás".
...vagy: Kártyásokkal szokott előfordulni, hogy amikor besöprik a lapokat, néhány lap elejével felfelé kerül a pakliba. Ezeket a lapokat "zsidó"-nak nevezik. A "zsidózás" ebben az esetben a lapok visszaforgatása.
De vannak újabban keletkezett szavak is.
Pl: már többször hallottam, hogy az eldobható borotvát cigányborotvának nevezik.
A fentieket hogyan kell érteni?

hafez 2007.09.01. 10:23:55

"Sikertelen Embör 2007.08.31. 19:55:37" -

Én tudok olyan rabbiról (Lengyelo.), aki kijelentette, hogy márpedig a disznóhús mától fogva kóser. Igaz, hogy ezt jelentős mennyiségű kóser pálinka hatása alatt mondta és később visszakozott :))

Kisgenyó 2007.09.01. 10:31:27

andreiground
szerintem kössük össze ezzel is mert így teljes a kép :D

homar.blog.hu/2007/08/27/p150284#more150284

amúgy postokat összekötni ősi havasi szokás

ako-ako 2007.09.01. 11:12:00

iii, a sajtburi azert nem fain, mert tejtermek es hus együtt nem koser. szo szerint.
asszem 6 oran belül nem lehet mindkettöt enni. legalabb is ortodoxeknal.

mi az a bacc?

A Harmadik Oldal 2007.09.01. 11:13:15

még csak 92?
300nál szóljatok és jövök kicsit zsi...tudjátokmizni

RIO 2007.09.01. 12:38:36

a sörecet által emlegetettek rémlenek nekem is.
ezek az elnevezések szvsz arra a közismert és korántsem újkeletű jelenségre utalnak, miszerint az egykori zsidó állam (királyság) megszűnte óta a szétszóródott, kis közösségeket alkotó zsidók őrizték a legerősebben (és egyáltalán nem a leghangosabban vagy harciasabban) a "származási" öntudatukat, asszimilációjuk a legkevésbé "mély", sokkal inkább törekszik a "látványos" keveredésre, mint a kulturálisra. a régi időkben ezt sokkal jobban tolerálták a többi népek, jól mutatják ezt az ilyen és ehhez hasonló szólások-mondások.

RIO 2007.09.01. 12:41:48

természetesen ez leginkább az ortodoxokra vonatkozik, és a kötözködő elemek kedvéért hozzáteszem, a gondolatmenet csak a véleményemet tükrözi. nem kijelentés csak SZUB. uff

jesszumpepi (törölt) 2007.09.01. 13:09:24

A sertés húsoscsontnak van egy része,amelyet gyerekkoromban úgy hívtak,hogy zsidóasszony ül a kádban.

Kisgenyó 2007.09.01. 13:21:27

én nem tudom ti hogy vagytok vele, de én a a dilemmát továbbra is az ingyen disznóhúsban látom. :DDD

Fuzy 2007.09.01. 15:36:34

Egyebkent Izraelben van koser mekdonac meg nem koser mekdonac. A koserben akkor sem kapsz sajtburit, ha megfeszulsz.

renugard 2007.09.01. 16:22:51

mi a pöcsöm az a FOGhagyma???

tilosradio 2007.09.01. 16:23:24

Nem akarok okoskodni, de annyira nem nagy szám ez a zsidózás: Erdélyben a szombatosok vallási csoportját nevezik/nevezték zsidózóknak (hu.wikipedia.org/wiki/Szombatosok).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.01. 16:30:31

beszedhibas "fok"
masodjara mar jol irtam
sorry

Átlagarcú 2007.09.01. 16:50:43

A fokhagyma (latin nevén Allium sativum L.) gyógy-, és fűszernövény, melynek gumója fogyasztható; felvágva erőteljes aromával (egyesek szerint illattal, mások szerint szaggal) rendelkezik. Népies neve „foghagyma” vagy „büdös hagyma”.
A foghagyma elnevezést az agyarral való hasonlatossága miatt kapta. Mindkét elnevezés helyes.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.01. 17:15:02

na, ezert irtam en 2felekeppen
mert tulmuvelt vagyok

LyukasBogrács 2007.09.01. 18:25:16

"Mit téblábolsz, mint zsidóban a fájdalom?"- anyám ősi mondása.
"Edd meg a disznóhúst, nem vagy te zsidó"- szintén.

Kisgenyó 2007.09.01. 18:35:30

hagy ma és hagy holnap...

gyepetto baggio 2007.09.01. 19:26:08

ti szoktatok olvasni homart beszivva?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.01. 19:34:20

me'? ugy jobb?
azert ilyen parositas mar nagyon durva lenne

nyekk 2007.09.01. 20:04:45

Inkább azok vannak beszívva, akik megállás nélkül batz papucsoznak, ősi román szokásoznak, sikeres embereznek...Addig ittak, míg megakadt bennük a tű!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.01. 20:46:16

nyekk
az ivastol milyen tu akad meg?
amugy meg sikeres ember nem lehet aki meg tuvel mukodo lemezjatszot hasznal
20 eve tettem ki a zutolsot a kuka melle

KékLanguszta 2007.09.01. 21:15:48

Mit járkálsz, mint zsidóban aszegezés? a legősibb üzbég mondás.

jesszumpepi (törölt) 2007.09.01. 21:47:48

Mi használunk tűvel működő lemezjátszót,CD-lejátszót,DVD-t,hallgatunk zenét a számítógépen,és magnókazettán is,tévében,rádióban,koncerten is.
Éljen és virágozzék minden virág!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.01. 21:53:53

OK
nekem a bakelit mar lecsengett egy ideje
de azon tenyleg sokszor megakadt a tu
azok a boldog szep napok regen

gazsi 2007.09.01. 22:12:32

kedves hagyma,hát valószínű,hogy nem román lemezjátszód volt. Az enyém az,még a flexkorongot is lejátsza.A legősibb zsidó mondás viszont így hangzik:Rákosi elvtárs jó elvtárs!(hogy most ezzel mit akartam mondani...? Bocsi, egy kicsit szétszaladt a ménes!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.01. 22:24:14

Csehszlovak volt basszus asszem NZC 420 vagy ilyesmi
de a tu a lemez miatt allt be nem a tu miatt, mert beszart a barazda

alicecsodaorszagban 2007.09.01. 22:27:28

hagyma! nekünk is van tűs lejáccónk. Teljesen más fíling, mintha hallgatod a steril Cd-t a jáccóban. van neki sava, meg borsa. vagy valami ilyesmi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.01. 22:28:39

hehe meg is talaltam a googlen tenyleg nzc 420 volt
orulok a memoriamnak
majdnerm 20 eve hogy befejeztuk vele a nexust:)

LyukasBogrács 2007.09.01. 22:40:50

És még milyen szokások vannak? Szart a falra kenni? Toronydaruról a mélybe hugyozni? Robotot kötni? Elsőzni?

gazsi 2007.09.01. 22:51:18

Szenzációsak ezek az átkötések!Csernakeresztúrról indulván,a disznóhúson ,fasírton át az NZC420-ashoz érkeztünk!Édes jó Istenem, ha ezt Palkovicsné látná!Örömében földhöz ba@ná a baccpacskert,az hótziher!!

alicecsodaorszagban 2007.09.01. 23:13:42

A farsangon telefonkönyvnek öltözésről nem is beszélve.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.09.01. 23:32:58

Gazsi: a Palkovicsné laptopot köt éppen.

Nem ér rá Homárt olvasni. Mellesleg most fogalmazza a következő levelét. Azon gondolkozik, hogy vajon miért csak harmincezren dőltek be a kamu pecsétjének.

Prophet 2007.09.02. 00:32:08

Ilyen nálunk is volt, de már keresztények vagyunk, és nem tartunk zsidófuttatást. Kegyetlen dolog. Cigányozás viszont még a mai napig tisztes hagyomány...

Kollegák 2007.09.02. 04:11:34

Könyves? Mármint a Kálmán?

Én ezt most így nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.02. 06:44:18

gazsi vazze itt rohogok az ejszakaban hajnali 1-kor
ez jo volt:)

jesszumpepi (törölt) 2007.09.02. 07:43:47

Hagyma!

Nincs jobb dolgod éjjel 1-kor,mint Homárt olvasni?Aztakutyamegamacska!Hogy Palkovicsné verje el a hátsódat Batz papuccsal!
Így jár,aki nem tudja helyesen leírni,hogy fog...,fogh...
Na mindegy!Valamilyen hagyma!

gyepetto baggio 2007.09.02. 08:44:39

az egyik osztalytarsam egyszer altalanosban melinda samponos flakonnak oltozott, egy masik meg trafohaznak

alicecsodaorszagban 2007.09.02. 09:04:33

gyepetto:

hát, én meg mélyen meghajolok azok előtt, akik ilyeneket ki tudnak találni...

Átlagarcú 2007.09.02. 09:05:12

Merész ívben visszakanyarodnék a témához. A téli ünnepkört ( zsidózás, balázsolás, stb ) javaslom kiegészíteni mónikázással és dublini reptérzárással. Vélemény?

gazsi 2007.09.02. 10:12:37

Asszem én a vállalati farsangon legközelebb Mónikának öltözök,tavaly én nyertem akkor pocsolya voltam.A Dubliny meg monnyon le!!

Tunguska 2007.09.02. 10:43:14

22.30-23.30 ZSIDÓZÁS

Mózes szerepében Usztics Mátyás

jesszumpepi (törölt) 2007.09.02. 11:20:59

gazsi!

Úgy érted,pocsolyarészeg voltál?
Kolléganőm,aki jól tud varrni gyermekének kétujjas kesztyű jelmezt,egy másiknak Bonduelle borsókonzerv jelmezt varrt.

gazsi 2007.09.02. 11:33:48

Ja, meg öltözzön hozzá ősi román kisvárosi olajbogyónak!

gazsi 2007.09.02. 11:40:02

Jesszumpepi!Nem,nem.Bekúsztam laposban az ajtón malackás alsógatyában, a kollégák meg öntötték rám vödörből a vizet.

Átlagarcú 2007.09.02. 11:45:02

"Mózes szerepében Usztics Mátyás"
Magyar hangja: Gárdonyi Róbert (GRoby)

jesszumpepi (törölt) 2007.09.02. 13:07:46

De a malackás alsó legalább román gyártmány volt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.02. 18:54:36

jesszum
akkor vegeztem a meloban es felneztem, hogy zsidozunk-e meg?
sikeres ember szombat ejjel dolgozik
amugy fog, is fok is, amire nagyon raereztem

2007.09.02. 19:05:48

zsidózással simán le lehet menni mínuszba. nem csak a pannonnál.

jesszumpepi (törölt) 2007.09.02. 19:16:52

hagyma!

Akkor téged elkapott a szombat éji láz.Mármint munkaláz.Legközelebb kend be a Batz papucsod talpát fokhagymával,és akkor jobban fogsz dolgozni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.02. 20:44:20

hat ma egy /dollar/milliomosok eskuvoje lesz, mondjuk tegnap is az volt,mondjuk mindig az van mert ez egy ilyen hely, eleg furcsan mutatnek fokhagymas batz papucsban letepett ajtoval
es meg nem is zsidok hanem feketek lesznek ma
ott is van love, akinek van:)
mult heten volt zsido eskuvo, nagyon kiraly volt super hangulat tancparketten ferjt feleseget felemeltek fotelban es ugy tancoltak
kiraly volt
es igen jo tipset adtak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.02. 20:57:07

ja es hogy ne feljunk mar ettol a szotol, hogy zsido, /cigany, fekete(nem neger persze)/az egyik asztalnal megkerdeztek honnan keveredtem ide, mer ugye akcent az van, mondtam Hungary Budapest, azt mondtak az nagyon szep hely es sok zsido el ott, szeretik Magyarorszagot
es egy eszmeletlen levegoben erezheto osszetartas van bennuk
ezt el sem lehet mondanielotte valo heten amerikai feher eskuvo volt, vallasfuggetlen es igazan jo buli volt DJ-vel sok piaval minden, de ezt a koheziot nem ereztem akkor
foleg a masnapi reggelinel
erdekes dolgok ezek

parasztjoepa 2007.09.02. 23:38:19

Sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e ide.

az ombi 2007.09.03. 02:12:12

Mezőgazdasági és állattenyésztési munkák megtekintése és részvétele. A kiskölköt kinevezik inszeminátornak.

srajos 2007.09.03. 10:42:19

AAAAAAA szetesek a rohogestol ;o)))) (bocsi nincs magyar billentyu es karakter az osi roman szamitogepen )

Angéla 2007.09.03. 14:36:29

Baráti társasággal mi is szerveztünk pár éve farsangi bulit. Persze a jelmez nem volt kötelező, mégis sokan bevállalták. Volt kedvesemmel azt találtuk ki, hogy ő legyen fekvőrendőr, nagy sikere volt :)

gazsi,
és az nem jutott eszedbe hogy a malackás alsógatya esetleg tisztátalan? :D

OftF 2007.09.03. 16:26:18

én részeg disznónak szoktam beöltözni farsangon, de a zsidó farsangon az nem kóser, úgyhogy akkor inkább albán szamárnak

bigwhite 2007.09.03. 17:42:26

Erdélyben szervezett körülmények között zsidóznak, nem ilyen ad-hoc jelleggel, mint itt csonka Magyarorszagon.

Butykos 2007.09.03. 21:15:06

és hamár, a homáron itt tartunk:
Na hogy hívják a szerencsés zsidót?
Igen eltaláltad, mákosmetélt!

bránermájszter 2007.09.04. 11:31:32

RIO 2007.09.01. 12:38:36

Mivan? Zsidó állam? Meg királyság?
Honnan veszel ilyen baromságokat?
Sose volt ilyesmi. Izrael mint zsidó állam 1947 óta van (jó nagy múltra tekint vissza). Azt is a csóri palesztinoktól foglalták el, akik persze ezt rossznéven vették.
Mondjuk ha elfoglalnák a dunántúlt a bantuk és kikiáltanák bantuföldnek, mi meg megpróbálnánk kidobni őket akkor mi is rögtön terroristák lennénk valszeg. Tök normális, hogy szegény bantuk lennének az áldozatok.
Az arpád sávos zászló meg egy náci jelkép és nem az ősmagyarok zászlója. Naja. Juteszembe, augusztus 20-án jó sok nácit (katona,rendőr,határőr) avattunk a hősök terén. Ha nem tűnt volna fel ott is vittek a srácok árpád sávos zászlót.
Soha senki a történelem folyamán nem szerette a zsidókat, és ezt csak maguknak illetve a csodás harácsoló hozzáállásuknak köszönhetik (lásd pl. "a velencei kalmár"). Soha senkinek nem lett volna semmi baja velük ha nem ugy gondolnák hogy nekik pofátlanul el kell szedni mindenki pénzét, illetve hogy ők tök nyugottan kizavarhatnak népeket az országukból. Méghogy az az egyik fő tanításuk hogy egy zsidó ossza meg a vagyonát (idézet a mokkában nyilatkozott főzsidótudóstól),muhaha. 10 millió butabirka országa vagyunk vazze.
Na, igaz még nincs karácsony de én most előre kizsidóztam magam. Karácsonykor ősi román szokás szerint dublinban veszek át egy ajándék laptopot. És most lehet antiszemitázni :D

gazsi 2007.09.04. 21:28:49

Húúú vazze!Ez tényleg komolyan vette a Csernakeresztúri felhívást!Mindegy ,vele is haladunk az ezer post felé.

mangorlo 2007.09.05. 05:23:20

én egyszer kalapnak öltöztem farsangkor

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.05. 07:30:58

en meg egyszer volgai hajovontatonak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.05. 07:36:11

felvettem egy halasznadragot, hozza atletatriko
aztan szereztem egy qrwa vastag kotelet
/volt egy kotelvero ismerosom, de ez mindegy/
a vegere kotottem egy muanyag csonakot/10 centist kb/ es enekeltem
hogy zug a volga
oroszul
most mar csak angolul tudom

gazsi 2007.09.05. 21:58:00

Volt egy ,˝kubai mama nigériai papa osztálytársam˝középiskolában.Farsangra filmgyári kellékes haverok kiloptak egy komplett ÁVÓS őrnagyi egyenruhát,abba öltöztettük Kunta Kintét(így hívtuk) mindez 1980-ban volt.Ő megnyerte,engem meg kibasztak a suliból.Akkor kezdtem sejteni,hogy én már sikeres ember nem leszek!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2007.11.29. 18:46:52

Gazsi!
Akkor ne is próbálj az Allianznál mezőgazdasági kárbecslőket értékesíteni!
Bővebben: kitalator.blog.hu/2007/10/24/allianz_paradoxon
süti beállítások módosítása