Tékozló Homár

Óriási lopás a világ egyik leghíresebb reklámja

2007.10.11. 11:18 | szily | 43 komment

Breaking news: az első, pattogós gumilabdás darabjával műfajt teremtő Sony Bravia-reklámsorozat utolsó tagja éppen most kavar jó nagy botrányt, merthogy kiderült, a Sony megbízásából az animált gyurmanyuszis szpotot gyártó Passion Pictures stúdió szimplán ellopta, sőt bizonyos értelemben elrabolta a Los Angeles-i kozyndan művészduó nyulait. Nem lesből támadt a stúdió ugyanis, bekértek vázlatokat a kozyndantól, majd nem jeleztek vissza, a filmet viszont egy az egyben a duó - ráadásul védjegynek számító - nyulaira építették. Ebben a posztban itt az egész sztori, további képekkel. A Bravia-klip a Homár egyik felét untatta, a másiknak tetszett, de csakis a lopott nyulak miatt. Ja és az Index ott járt a forgatáson,itt olvasható a riport róla.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nikii 2007.10.11. 11:30:07

Hát nem tudom. Nem látom bizonyítottnak a lopást. Nem lehet magáta nyulat csak úgy levédeni. Azt el tudom képzelni azonban, hogy befolyásolták a reklámot. Legalább kaphattak volna részt a munkából.

Répalaki Edömér 2007.10.11. 11:35:50

A minden honnan előbujó nyuszik nekem viszont a Bob és Bobek című rajzfilm egyik epizódját juttaták eszembe...

Répalaki Edömér 2007.10.11. 11:38:41

Eh... olyan a helyesírásom, hogy Palkovitsné büntethetne fospumpa talpú Batz papuccsával, bazz...

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2007.10.11. 11:40:11

stipstop. levedtem az a es az A betuket.
ne hasznaljatok tobbet. tx.

vernarancs 2007.10.11. 11:44:22

Nyuszit en is csinaltam ovodas koromban gyurmabol. Most akkor pereljek?

Skyline/nana szusz 2007.10.11. 11:52:33

nem tudom ez a nyuszis poszt ami igen csak messze van tõlünk miért fontosabb, mint az, hogy engem szivat a kábeltévé szolgáltató... amit nem közöltek le? legyek-e durcás? avagy ne legyek?

chabba (törölt) 2007.10.11. 11:53:41

Ezek után teljesen hitelesek a Sony törekvései a szerzői jogvédelem és DRM területén.

vircsiv/SoulSummers · http://www.lepjat.hu 2007.10.11. 11:54:24

Nyuszizni ősi román szokás, aki ezt nem látja nem lehet sikeres ember, segits te is hogy a www.lepjat.hu átvegye a hatalmat a mai blog volágban, és te is másold be a linket a neved mellé

nikii 2007.10.11. 11:55:37

Azért jobban megnézve a panorámaképet...
cache.gizmodo.com/assets/resources/2007/10/Usa_chan.jpeg
A sok szines nyulat a földön nem kellett volna ingyér felhasználni. Semmiképp sem elegáns. Remélem megáll a kereset a bíróságon, és pár milkóval gazdagabban sétál tovább az eredeti alkotó. Bár nem tudom kit kell perelnie, de az nem ide tartozik.

Skyline/nana szusz 2007.10.11. 11:57:32

Vircsiv ezt már a Subbán is kurvára untuk
lépj le!! ne lépj át!!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2007.10.11. 12:11:27

ha a kommenteket is figyelembe vesszük, rögtön nem annyira egyértelmű az az 'óriási lopás', mint ahogyan azt a szenzációhajhász cím sugallja.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.10.11. 12:11:43

utálom az ilyen "vircsiv" féle embereket, akik blogok kommentjei között direktbe hirdetnek valamit. legyen elég annyi hogy a neve mellett ott egy link.
de direktbe komentbe külön ne hírdessem mer fasság, és ősi román szokás

ugyanitt, 5 éves 1200 Mhz-es rozsdamentes szeletelőkéses porszívó nyereménylaptop eladó: ára 38999 €. ajándék fél pár baccpacsker!!

onthelastday 2007.10.11. 12:16:52

tökjó lehet licitálni a porszívóra? mert ha lehet elcserélném egy vifonoszacsira. nagyon jólenne az asszonynak mikor belelépked a fekáliába ittasan

megatacsi 2007.10.11. 12:21:21

Isiász eladó vagy középfülgyulladásra cserélném.

Secnir 2007.10.11. 12:23:59

vircsiv adsl modemjét 9600-asra cserélném...

vircsiv/SoulSummers · http://www.lepjat.hu 2007.10.11. 12:25:09

iwiw meghívóért főzök mosok takarítok. Ugyanitt alig használt nagymama elömelegített sállal eladó.

vernarancs 2007.10.11. 12:28:57

vircsiv az a szerencsetlen majom tipus aki beszopja a "konnyen es otthonrol vegezheto jol jovedelmezo munka" express hirdeteseket. Most ez a "munkaja", hogy masnak csicskazik es hirdetesekkel spammel. Megerdemelne, hogy a gyurmanyulak cafatokra tepjek. Vagy ami meg rosszabb: a szorny a nyulon tul! Ven huje buzerans.

getinaf 2007.10.11. 12:36:41

De most itt megint azzal a faszsággal állunk szembe,hogy valaki kitalálja karikát, oszt három év múlva beperli egy másik, aki már korábban bizonyítottan rajzolt három hasonló karikát.
Sőt, itt valószínű maga a Jóisten is képbe kerülhetne-ha karna-, mint felperes, merthogy magát a nyulat, mint objektum ő találta ki.

p@rasztpicsa 2007.10.11. 12:38:22

vircsiv valójában 'Judit33', csak távmunkában.

Skyline/nana szusz 2007.10.11. 12:46:23

és az én levelem továbbra sem közlik...

onthelastday 2007.10.11. 12:49:16

ki az a judit33? kértek a szendvicsemből vagy verset írtok inkább nekem.? budapestbankosan

Fehér Robot · http://www.eisengrau.com 2007.10.11. 12:57:57

Szerintetek hány hónap múlva lesz majd olyan post, amely kommentjeiben nem lelhetők fel az

1. "ősi román szokás",
2."sikeres ember"
és
3."baccpacsker"

szófordulatok?

Persze, még nincsenek kipörgetve, hisz: ...

vircsiv/SoulSummers · http://www.lepjat.hu 2007.10.11. 13:03:53

Lassan.

Lassan véget ér az ősz, megyek mert mennem kell, étvágyamat oltom száraz szendvicsekkel.

Lassan megyek, lassan mert megvár a bank, melyben a csinos bankos kisasszonyok negédes mosolya mögött huncut kis gödrök mutattják szememnek az utat, melyben elveszni oly könnyű.

Tépek egy számot, huszonhárom, lassan halad a sor, nem egyéb mint egy rossz álom, mely hamarosan véget ér remélem.

Én jövök, futok taposom el azokat kik a sorban lassan mögöttem csaholnak, és mégis oly távol vagyok még, távol a céltól mit kitűztem én.

Éva, a kis táblán ez áll, arany betükkel egy műanyag fólián. Mosolya édes, veres mint dús cseresznyék savanykás nedve.

Szeretem, ezt már tudtam rég, de számból csak halk nyöszörgésre futotta.

Megkérdezte tőlem mi ügyben járok itt. És a hangja mintha édes méz csordogálna, oly selymes fülemnek.

Én erre mit felelhettem.

A nyugdijpénztár miatt jöttem, most már én is átléptem.

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2007.10.11. 13:04:34

A rohattéletbe! Ezek lenyúlták a húsvéti nyuszit!

mikipeti 2007.10.11. 13:10:25

"Óriási lopás a világ egyik leghíresebb reklámja"

Adhatsz ilyen címet a cikknek, de nem sokszor. Mondjuk még kétszer beszopjuk, hogy nyomod a kamuszenzációt, oszt többet már nem is kattintunk.

Taurusz 2007.10.11. 13:16:23

vircsiv/SoulSummers !

Megkérhetlek hogy lépj át? Lehetőleg romániába, ott még lehetsz sikeres ember... ha már ősi nem.

dr. trafik nomac 2007.10.11. 13:17:27

valaki mondja mar meg, hogy miert nem tudok, mar a homar leta ota szavazni ??!!


A bolgmotor monnyonle' mostmar aztan tenyleg !

Ja es a homrba reklamozas osi magyar szokas, palne 10 kommentenkent.:
www.szuperjotehenfejo.ro
www.miazisten.ro
www.vegyedeztmeg.yu

Taurusz 2007.10.11. 13:17:47

Ja, és persze:

vircsiv/SoulSummers egy mocskos kapitalista csürhe aljas bérence, akit elsőként fog falhoz állítani a forradalom!

Kérem kapcsolja ki.

Battlefield 2142 2007.10.11. 13:20:43

Apu Vircsiv féle szánalmas spmamereket Bacc pacskerrel agyon verik ugye?

holysmoke the one 2007.10.11. 13:41:18

minden eladó
legyél te is nagyszerű csapatunk tagja,hogy továbbszélesíthessük üzleti ajánlatainkat
gondolj a jövőre és hidd el,hogy te egy értékes ember vagy mert meg tudod csinálni azt,amit elvárnak tőledű?
mi nem árulunk csavarhúzót,nincs gyapjúpaplan,sem infralámpa
értékkel dolgozunk
ez egy kihagyhatatlan lehetőség neked
www.mkkp.hu/eladoeladobb3.jpg

p@rasztpicsa 2007.10.11. 13:43:29

szavazni csak második nekifutásból tudsz, mert elsőre nekem is
"Parameter «item_ID» is required!"
(minek is az...)

hibaüzenet jön... amióta a homár a blog.hu-s lett.
mondjuk ennyi erővel bégethetnék a lámák, hogy 5/5 oszt jó napot.

marsellus wallas (törölt) 2007.10.11. 13:50:42

de a nyúlast lopták.......(?)

az nem híres

a labdás a "leg"híresebb max...
az is lopás..?

we

tundrazuzmo (törölt) 2007.10.11. 14:18:49

Helyszín:Passion Pictures stúdió
Idő: valamikor napjainkban

Manager: Kellene valami ötlet, a Sony reklám sehogysem halad.
Designer: Ja igen, van itt egy nyúlas ötlet a kozyndan művészduótól. Képzeld főnök, nyúlak vannak a zegész uccán! Nyúl itt, nyúl ott, balra nyúl, jobbra nyúl, fel nyúl, le nyúl...
Manager: Lenyúl! Ez jó ötlet...

És így lett.

Daved · http://buxevo.com/hu 2007.10.11. 14:19:58

fizessen a sony! mi is fizetünk neki eleget

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.11. 14:43:31

most ugysem hiszitek el, de egyszer Vacon elloptak az exnagyaposom/ Gyorgyi nagyapja/ osszes nyulat
mind a kettot
mondjuk en meg nem ettem volna de o szerette
volna
a kert vegeben volt a nyulketrec

balibaa 2007.10.11. 14:49:56

én most láttam először ezt a reklámot, de szerintem a ford mondeo sokkal jobb, amikor elrepülnek a kocsik. igaz azt is csak egyszer láttam.

S-Works 2007.10.11. 15:03:43

:D Tundrazuzmo! Te szövegíró vagy?!

Nagyon szép, nagyon jó reklám (csak a bálnás rész béna benne). Viszont ez egyértelmű lopás, nem lehet szépíteni.

Iron 2007.10.11. 16:34:21

Namert ugye a színes gumilabdás-lejtős reklám alapötlete is teljesen eredeti a zenével együtt:
www.youtube.com/watch?v=ZatCZ1YWQeI

'némi' hasonlóság a motívumokban :P

agylízing 2007.10.11. 18:17:01

Öreg vagyok én már ezekhez a nyúlhullámos dolgokhoz. A Sony nem hibás, csak a a szakma kurvult el. Itthon sincs ez másképp. Ne pályázzatok és akkor nem tudják ellopni az ötleteiteket! Úgysem valósulnak meg soha... Én mindenkivel mindig aláíratok mindent. :D Sony meg perelje be a bérenc droidjait sürgősen, mert van miért! Úgyis megegyeznek peren kívül, aztán spongyát rá. Persze, majd grafitmintát vesznek a skiccekről, meg dns mintát, vagy hazugságvizsgáltnak vetik alá a nyulakat.

Mária 2007.10.12. 08:57:25

Lopták bizony, de nem onnan, ahonnan a Homár gondolja, hanem onnan, amikor itt nálunk az M akárhányason felborult a nyulakat szállító kamion, a nyulak szegények meg ugráltak belőle mindenfelé...

A Bravia csak pénzt csinál az alapvetően szomorú történetből.

Azt is mondhatnánk, hogy megfilmesítette.

vébermester 2007.10.13. 04:13:29

feltűnően egyformák ezek a nyulak. a koncepció is egész hasonló. nem a nyúl ideájának az emlegetését perelik azért:) de a baj az üzleti felhasználással van, nem?
süti beállítások módosítása