Tékozló Homár

Végtelen szervizelés a Euronicsnál

2007.10.12. 13:28 | szily | 30 komment
Észak-dunántúli régiórekordnak tűnik, hogy Polo elromlott, garanciális fényképezőgépéhez a Euronics szervizében 10, azaz tíz ott eltöltött hét után rendeltek alkatrészt. Most egy negyedévnél jár, és semmi se történt. Kálvária és kínzó kérdések a hajtás után.

Kedves Csápos barátaim!

Felháborodásomnak szeretnék hangot adni. Fényképezőgép vásárlásra adtam a fejem, hogy miért is a Székesfehérváron található Jancsár közi Euronicsba kellett betévednem azt máig nem tudom. Olympus C505 típusú készüléket vásároltam, ami időközben elromlott (kikapcsolásnál az optika nem húzódott vissza). Annyira nem voltam mérges, mert ugyan minden elromolhat, de gondoltam, hogy mivel garanciális készülékről van szó majd csak kijavítják a problémát vagy adnak 1 újat vagy levásárolhatom. Eleinte még bizakodó voltam, amíg be nem mentem az üzletbe. A baj már akkor elkezdődött amikor bevittem és mondtam mi a baj a géppel. Erre a válasz, hogy lemerült ez elem, de gyorsan sikerült meggyőznöm a srácot, hogy Pali a szomszédban lakik és lám az elemmel semmi gond. Gépet átvesz és szól, hogy majd értesít. Kérdem én hogy hogy fog értesíteni? Esetleg 1 telszám? Erre benyögi, hogy na jó mondjad. Meg is adtam, de azóta se hívták a számomat. Kb 5-6 hét után már rendszeres látogató vagyok minden héten, már előre köszönnek :D Reakció minden héten: nem érjük el a szervízet, még nincs a készek között a készülék... Nekem mi közöm ahhoz hogy a szervízük mit csinál(főleg kb 2 hónap után)? Ennyi idő után szerintem kötelesek lennének vmit lépni(kicserélni, pénz vissza vagy mittudomén) és nem azzal takarózni, hogy vannak türelmetlen vevők, akik nem hajlandóak kivárni a türelmi időt, erre mondtam hogy szerintem 1 hónap körül van a türelmi idő és már ekkor 9 hétnél jártunk. Mennyi a türelmi idő egyáltalán?
Ezekre nagyon berágtam és felhívtam a fogyasztóvédelmet(2x is), de szerintük 2003 óta megváltoztak a jogszabályok és szinte semmit nem tehetnek. Max nem vagyok köteles levásárolni a készülék árát, ha nem tudnák megjavítani, kérhetem kp-ban. Bízhatok az üzletben dolgozók jóindulatában, de többszöri diszkrét anyázás után már nem nagyon bízom bennük. 2 hete mikor bementem, mondták hogy már épp hívni akartak hogy elérték a szervízt és most rendelték meg az alkatrészt(10 hét után!) és majd hívnak, ha mehetek a gépért. Kihagytam a múlt hetet, hadd legyen 1 jó hetük mikor nem látnak, de ma mindenféleképp bemegyek, mert már 3 hónap telt el és ma valahogy olyan kedvem van 1 jó kis eszmecserére mint még soha.
Röviden ennyi a történetem.
A kérdéseim a következők lennének(főleg a kedves kommentezőkhöz):
- minek van egyáltalán a fogyvédelem?
- mit tudok tenni, hogy lássak ebből az egészből vmit?

Üdv.: Polo
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deuce Bigalow 2007.10.12. 13:32:34

mindent megteszek, hogy én legyek az első, mert a fődíj egy csíkos napernyő!!
de sosem sikerül... :(
aki az euronics-nál vásárol...

már a nevében is benne van: euro-NIX!

na most elolvasom a cikket

punpa 2007.10.12. 13:44:41

Békéltető testület?

asdf 2007.10.12. 13:46:25

49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet a fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági és jótállási igények intézéséről

3. § (1) A forgalmazó a fogyasztó kifogásáról jegyzőkönyvet köteles felvenni, amelyben rögzíti:
a) a fogyasztó nevét, címét,
b) a fogyasztási cikk (a továbbiakban: áru) megnevezését, vételárát,
c) a vásárlás időpontját,
d) a hiba bejelentésének időpontját,
e) a hiba leírását,
f) a fogyasztó által érvényesíteni kívánt igényt,
g) a kifogás rendezésének módját

4. § (1) A forgalmazó köteles a fogyasztót tájékoztatni arról, hogy a kijavítást vagy kicserélést a Ptk. 306. §-ának (2) bekezdése értelmében - az áru tulajdonságaira és a fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel - megfelelő határidőn belül, a fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni.
(2) A forgalmazónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.

Ennek ertelmeben seta euronicsba be, panaszkonyv, tortenet leir, hogy mind jelentos kenyelmetlenseget okoztak, mind tulleptek a 15 napot, emiatt te a keszulek cserejet kered. Nem varod meg a 30 napot, ami ido alatt valaszolni kotelesek, ennek masolataval maris be lehet jelentkezni a teruletileg illetekes bekelteto testulethez, eljarasuk ingyenes, nem kotelezo ereju a panaszoltra nezve. Valamint mivel a 3. paragrafusban foglaltatak szinte tuti, hogy megsertettek, az atveteli papirfecni masolataval bejelentest teszel az fvf-nel, a fentebb irtak megsertese miatt. (jogilag lehetosegedben all meg elallni a szerzodestol, ekkor termek a boltnak vissza, neked a _vasarlaskori_ osszeg a zsebedbe, de ezt min egy bekelteto testulettel, eselyesebben birosagi pereskedes utan lehet kiverni beloluk, sz'al ne erre a modszerre mozdulj ra elsosorban. Panaszkonyvnek a boltban lennie kell, a bolt pecsetjenek mar elore rajta kell lennie, kotelesek odaadni. Ha ezek egyike serul, a teruletileg illetekes jegyzonel es az fvf-nel lehet panaszkodni ezugyben.

asdf 2007.10.12. 13:50:24

Felhivnam a figyelmet, hogy a 4/1 es a 4/2 kozott nem vagy, hanem ES kapcsolat van, tehat a torekedni kell a 15 napra, nem lehet mondani, hogy dehatkeremszepen en torekedtem, a szerviz ul rajta, mert ott van a fogyasztonak okozott jelentos kenyelmetlenseg okozasa. A fent vazolt ket es fel honap eseteben ez bosegesen megvan.

plazacica · http://lazacic.freeblog.hu 2007.10.12. 13:54:46

Én anno egy pergetős bottal jártam így... letörött a spicce, visszavittem boltba, elvették, hogy megjavítják... 2 hónap elteltével naponta történő telefonos érdeklődésemet megunták, adtak egy új botot

plazacica · http://lazacic.freeblog.hu 2007.10.12. 13:55:54

jaa, ez persze nem euronics volt :)

vizsla_barat 2007.10.12. 14:02:20

1. beballagsz egy masik varosi ojjektumba.
2. veszel egy ugyanilyen tipusu keszuleket keszpenzeszkozallomany felhasznalasaval
3. 3 nap mulva visszaviszed -az elromlottat az uj dobozaban,hogy elromlott.

ne legy lama,hasznald ki az o szabalyaikat...

egyebkent eme szervizszolgaltatas amerikas magyarjaink sportkent uzik. foleg,mivel egy-egy termek eleg sokaig kepes fennmaradni. mi is igy csereltunk mosogepet es porszivot:) igaz,itt blokk nelkul is visszavesznek barmit,foleg sammy bacsinal:)

Tunguska 2007.10.12. 14:36:56

Az EURONICS ősi szcientologus cég.....

moli 2007.10.12. 14:57:19

euronics-nek mar a akcios katalogusabol is latszik, hogy egyszeruen at akarnak verni.

bloggernorber 2007.10.12. 15:04:18

én meghajolok a euronics előtt,
van egy dvd felvevőm,és a hangkimenetnél valami elszállt...visszavittem garos szervízre,de sajna a garancialevél nem volt ledátumozva,és mint utólag kiderült,elötte 1 hónapja lejárt a garanciám,h visszavittem.az eladó rendes volt, és ráírt egy új dátumot,ami + 1 hónap a leadott dátumhoz képest,tehát 12 hónap helyett 13 hónap garom lett,és meg is javították:)

Gumidomino 2007.10.12. 15:15:00

Ha ennyire ráérsz, hetente egyszer állj oda pár órára egy táblával:
"A boltban vásárolt fényképezőgépem elromlott, a garanciás szervízelés 3 hónapja tart!"

persze lehet még fokozni, de többet úgysem olvasnak el a járókelők, és ha nem írod ki a bolt nevét, csak előtte járkálsz, egyértelművé de bizonyíthatatlanná teszed, hogy rájuk gondoltál... :D

dramatix 2007.10.12. 16:44:40

EURONICS-ben volt egy akció FS laptop mellé SIMS2 magyarul. Meg is kaptuk verbatim lemezen...

dramatix 2007.10.12. 16:46:02

... papír tokban :)

Sadist 2007.10.12. 21:20:31

Olyan törvényt miért nem lehet hozni, hogy a fogyasztóvédelem ítélete kötelezze a gennyedék módon eljáró boltot/szervízt/multit/stb-t? Mert az tök jó, hogy megmondják, hogy az valóban egy gennyedék bolt/szervíz/multi/stb., viszont a parasztnak ettől semmivel nem lesz jobb.

nikii 2007.10.12. 21:47:19

Azért ilyen gennyládák, mert hozzászoktak, hogy a hozzád hasonlók képesek 3 hónapot várni a javításra. Csapjál már az asztalra!

Megdobbent 2007.10.13. 03:18:56

bloggernorber: "én meghajolok a euronics előtt,"

En viszont rairok barmilyen szamomra kedvezo datumot magamtol...

márna 2007.10.13. 08:09:40

Ne vásárolj idehaza!
Tapasztalatom alapján a fogyasztóvédelemnél dolgozók a fizetésükért semmit tevők számát növelik.
Német online kereskedés korrektebbek mint idehaza a kereskedők.
A kereskedők és a törvény alkotók sza....k le a törvényeket meg a vásárlót és ebben segít nekik a fogyasztóvédelem. Ha ez nem így lenne, ehhez hasonló írásokat nagyítóval kellene keresni.Javasolnám a fogyasztóvédelemnek
a pénzükért tegyenek is már valamit.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2007.10.13. 10:37:39

Van néhány ilyen hivatal Mo-on... Megírod neki, hogy átbatytak, lehúztak, ők meg visszaírják a törvény szövegét, hogy bizony sajnos ők ennyit tudnak tenni érdekedben..

- FVF
- PSZÁF
- HKF

Ezek nem NEKED vannak, nem ÉRTED vannak, hanem a fizuért. Néha kampányszerűen megbírságolnak egy-két überseggfej törvényszegőt, hogy látszódjon, hogy azért ők csinálnak is valamit...

Bunkó Béla 2007.10.13. 10:47:17

Fogyasztóvédelem egyértelmüen nem létezik! Rá kellene már ébredni ennyi idő után, a fogyvédelem csak egy tanácsokat osztogató szutyok cég.
Ebben az esetben a következő az eljárás, tértivevényesen postázod ezt a levelet (természetesen a képzeletbeli neveket, cióíneket javítod). Sok sikert, ne add fel. A szervíznek törekednie kell a 15-30 napon belüli javításra, ezt nem tették meg és nem értesítettek semmiről maguktól éppen ezért neked jelentős kényelmetlenséget okoztak ezért elállsz a szerzödéstől.

Tisztelt XY Kft.!
Fizetési felszólítás

Alulírott Gipsz Jakab (1111 Budapest, Zsák utca 99.) az alábbiakról tájékoztatom Önöket.
2006. január 1-én a XY Kft. Nagykörúti üzletében ( 1111 Budapest, Nagykörút 11.) egy .[Márka]. típusú, .[Termék neve]. vásároltam x Ft értékben. A .[Termék neve]. meghibásodott. Az elromlott termékkel 2006 augusztus 1-én befáradtam a Nagykörúti üzletükbe, ahol a termék kijavítását kértem, melyre Önök 2006 augusztus 15-ét jelölték meg határidőnek.
Felhívom szíves figyelmüket arra a körülményre, hogy a termék megvásárlásakor a XY Kft. és köztem (Gipsz Jakab) ingó adásvételi szerződésjött létre, mely jogügyletre a mindenkor hatályos Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadóak, mely szerint hivatkozással a Ptk. 277. § 4. bekezdésére a felek a szerződés teljesítése során – többek között - együttműködésre kötelesek. Önök e kötelezettségüknek több ízben sem tettek eleget, e magatartásuk a szerződés teljesítésére vonatkozóan nem jogszerű. Mindezt alátámasztja az a tény is, hogy a termék felöl egyetlen alkalmommal sem tájékoztattak, annak ellenére, hogy személyes adataimat ismerték, mert azt ebből a célból rendelkezésükre bocsájtottam.
Hivatkozva az 1959. évi IV. Törvény (Továbbiakban: Ptk.) 306. § (2)-ben előírtakra, az XY Kft. az abban foglaltaknak megfelelően a 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet 4. § (2)-ban meghatározott és a saját maga által vállalt határidőn belül nem tudott eleget tenni, így a Ptk. 306. § (1) b. szerint igényelt kijavításra, ill. kicserélésre vonatkozó kérelmemnek sem tudott eleget tenni, így nekem jelentős kényelmetlenséget okozott és jogszerűtlen magatartásával ezen enyhíteni sem szándékozott, kijelentem, hogy a szerződéstől 2006. szeptember 7-én a elálltam. Felhívom figyelmüket, hogy mivel Ptk. 309. § (2) értelmében elállás esetén nem vagyok köteles megtéríteni a dolognak azt az értékcsökkenését, amely a rendeltetésszerű használat következménye, így az eredeti vételár megfizetésére kötelesek.

A fentiek ismeretében ezennel felszólítom a XY Kft.-t, (1111 Budapest, Nagy krt. 11.) hogy a jelen levél kézhezvételétől számított ?3?, azaz ?három? munkanapon belül részemre fizessen meg a lent megjelölt számlaszámra x Ft-ot és annak 2006. szeptember 7-étől a teljesítés napjáig járó, jelen naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamatnak megfelelő kamattal növelt összegét. Felhívom figyelmüket arra, hogy felszámolási eljárás kezdeményezhető Önök ellen, ha a fizetési felszólítás kézhezvételétől számított 15 napon belül, indokolt írásbeli nyilatkozatban a fentebb említett követelésem nem vitatják és nem is egyenlíti ki azt. Amennyiben az említett határidőig az Önök részéről a teljes összeg megfizetése nem történik meg, kénytelen leszek megtenni minden szükséges jogi lépést annak érdekében, hogy a jogos és Önök által nem vitatott követelést jogi úton érvényesítsem, melynek minden költségét Önökre hárítom.

Bankszámlaszám: XY Bank xxxxxxxx-xxxxxxxx-xxxxxxxx

Amennyiben a jelen levelemben foglaltaknak nem tesznek eleget, a szükséges jogi lépések mellett, haladéktalanul kezdeményezni fogom az ügy kivizsgálását az illetékes felügyeleti szervektől, annak érdekében, hogy az Önök által tanúsított magatartás a jövőben más fogyasztókkal ne fordulhasson elő.

Ez a levél tértivevényes küldeményként kerül kézbesítésre.

Budapest, 2006. _______________
Tisztelettel:
Gipsz Jakab

Vizipók56 2007.10.13. 19:38:24

A fogyasztóvédelmi főbuziság elintézte, hogy az eladónak "törekednie kell" a határidők betartására. Magyarul ez azt jelenti, hogy itt a balkánon SEMMIRE, SEMENNYI garancia NINCS!!!!!

Vizipók56 2007.10.13. 19:39:53

"- minek van egyáltalán a fogyvédelem? "

Hogy a tűzhöz közel állók degeszre keressék magukat - de ezt szerintem Te is tudod!

Tibee 2007.10.13. 20:48:21

1 probléma van csak. Onnantól kezdve, hogy az euronicsban dolgozó egyén elküldte a szervízbe a készüléket, ő mondhatja azt, hogy ő törekedett arra, hogy 15 napon belül meglegyen a javítás. De mivel a szervíz a kotsog, így őket kellene *****.
Na de mondjuk én nem várnék 3 hónapot, hanem a fent vázolt lehetőségek közül igénybe venném valamelyiket. Legegyszerűbb módja, hogy elálsz a szerződéstől és visszaköveteled a vételárat. De persze ezt az üzletvezetővel bszéld meg, ne egy eladóval!

asdf 2007.10.13. 21:27:08

Vizipok:
Ennek melyik reszet nem olvastad?
"4. § (1) A forgalmazó köteles a fogyasztót tájékoztatni arról, hogy a kijavítást vagy kicserélést a Ptk. 306. §-ának (2) bekezdése értelmében - az áru tulajdonságaira és a fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel - megfelelő határidőn belül, >>>a fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni.

asdf 2007.10.13. 21:28:37

\'sszameg, kacsacsorok betettek a postnak :))

Ujra:

Vizipok:
Ennek melyik reszet nem olvastad?
\"4. § (1) A forgalmazó köteles a fogyasztót tájékoztatni arról, hogy a kijavítást vagy kicserélést a Ptk. 306. §-ának (2) bekezdése értelmében - az áru tulajdonságaira és a fogyasztó által elvárható rendeltetésére figyelemmel - megfelelő határidőn belül, ___a fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni.___"

Tibee: fenti idezet neked is. (tok mindegy, hogy a szerviz az euroncs fele hogyan teljesit, az euronicsnak a fogyaszto fele a jogszabalyok szerint kell. Jelen esetben ezt pedig marhara nem tettek.)

SN 2007.10.14. 12:58:47

nem kell ezzel annyit xarakodni...
asdf jól írta:
homar.blog.hu/index.php?disp=msgform&recipient_id=559&comment_id=876755&post_id=194313

Vásárlók könyve elkér, szituáció beleír, ha engedik (valszeg már előtte rendezik az ügyet)és nem cselekednek békéltető testület.
És ne másik készüléket kérj hanem: elállsz szerződéstől és a vételárat vissza (ez azonnal meglesz legalább nem tudnak arra hivatkozni, hogy most nincs ilyen készülék), és vásárold meg másutt.
Ha békéltető testületig fajulna a dolog minden járulékos költségedet is kérd, benzinköltség, stb.
Valszeg azonnal visszaadják a pénzed...
Sok sikert! Sajnos aki nem elég határozott és nincs tisztába a jogaival szeretik szívatni!

taltam 2007.10.14. 14:07:18

Érdemi hozzászólás:

nincs is Észak-dunántúli Régió.
Ez Közép-dunántúli Régió.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2007.10.16. 13:51:07

Polo!

Az Euronics ügyvezető-tulajdonosának e-mail címe:
fazekas.zsolt@euronics.hu

Szerintem meggyorsítja az ügyedet, ha elküldöd neki a linket! ;)
süti beállítások módosítása