Tékozló Homár

A nem rendeltetésszerűen meghibásodott lábbeli

2007.10.29. 16:26 | jackyll | 134 komment
Kicsit megkésve küldte el történetét Mrs Goofy, de örökérvényű is lehet, amennyiben a szétszakadt talpú sportcipő tényleg elveszti garanciáját, ha nem azonnal viszik vissza cserére:
Azzal kezdődött, hogy tavaly ősszel vettünk a férjemnek a WestEndben lévő Jákói Sport boltban egy Nike Airmax Classic cipőt, a közalkalmazotti fizetésemhez viszonyítva jelentős összegért (33 ezer HUF), mondván, inkább adunk érte többet, csak sokáig jó legyen. Korábban nálunk másfél-két évig bírták a strapát ezek a fajta cipők. Eltelt kb 5 hónap, amikor is szuszogó hangot hallottunk a cipőből. Felfedeztük, hogy el van repedve a talpa, egy olyan helyen, ahol a talpmintázat szerint amúgyis egy rés van - lásd a fotón. Repedést ennél korábban elég nehéz észrevenni, hacsak nem nézegeted mindig a cipő talpát. Ezen kívül a másik orránál lévő varrás kezdett szétjönni, de az nem szuszogott. :) A cipőt eltettük, kb sejtettük, mennyi időnk van még visszavinni, és amikor lett időnk ezzel foglalkozni, megkerestük a papírjait és örömmel láttuk, hogy még pont érvényes a garancia. Leadtuk a boltban, átvették, mondták, hogy érdeklődjünk majd.
Már épp azon filóztunk, mire vásároljuk le az árát, mert ugyanolyan cipő már nem volt. Eltelt, azt hiszem, kb két hét, amikor újra hívtuk őket, és mondták, mehetünk a cipőért, amit nem cserélnek ki. Hüledezve mentünk be megkérdezni, hogy mégis miért, majd az indoklás (részletesen lásd a mellékletekben) nagyjából a következő volt: a cipő talpa javíthatatlan (!), de mivel szerintük "MEGÁLLAPÍTHATÓ, HOGY A vásárló a lábbeli előforduló HIBA KEZDETI KIALAKULÁSÁNAK FELFEDEZÉSE UTÁN nem jelentette be kifogását a forgalmazó felé, hanem azt TOVÁBB HASZNÁLTA", nem cserélik ki.
A cipőt nem rendeltetésszerűen használtuk, hiszen a férjem hordani merte, egész addig, amíg az nem adott ki hangot, és nyilván előtte már TUDNIA KELLETT, hogy ott egy repedés van. A szakértő tudja jól, hogy mi lopunk, csalunk, hazudunk, hiszen nem vizsgáltuk át a cipőt minden este, hogy nincs-e a talpán hajszálrepedés, (vagyis megtettük, de szánt szándékkal nem szóltunk) és ez az erkölcsi romlottság ki is zárja garanciális cserét, hiába nem járt még le a garanciaidő. Az orrát pedig szerintük minek megjavítani, amikor úgyis használhatatlan a talp repedése miatt. Kérdeztem a boltban, hogy miért tojnak ilyen magasról a vevőre a Jákói Sportnál, de nem kaptam megfelelő választ. Nyilván nem okozunk nekik túl nagy bevételkiesést.

Elkeseredésünkben a fogyasztóvédelemhez fordultunk, de tőlük azt a választ kaptuk, hogy nem tehetnek semmit, nekünk kellene a bolttal egyezkedni, mert a "szakértő" "független" "vizsgálata" nem kötelező érvényű, vagyis, ha a Jákói Sport venné a fáradtságot, hogy egy ekkora baromságot tartalmazó szakvéleményt a vevő érdekében felülbíráljon, ki is cserélhetné a cipőt. A tanulság: ha Nike cipőt vesz valaki a Jákói Sportnál, tartsa dobozban, ne használja, vagy folyamatosan figyelje, minden este pucolja ki és nézze át kívül-belül és ha hibát talál rajta, még abban a percben vigye vissza. Persze, ekkor is mondhatják, hogy ők tudják jól, hogy a vevő a hibát már korábban észlelte, és ennek ellenére továbbra is cipővel ment ki az utcára.

Itt jegyezném meg, hogy a férjem Tisza cipője, amit sokkal jobban leharcolt, sokkal hosszabb ideje bírja, mint fél év, és kb fele ennyibe került.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pizsama 2007.10.29. 17:36:29

Miért van ott az, hogy "1 nap híján 6 hónapja"? Mint ha azt olyan fontos lenne megjegyezni.
Ááá, dehogy. A vizsgálat kicsit sem elfogult!!!

Csaba_20 2007.10.29. 17:49:21

Az első 6 hónap csak a bizonyítási teher miatt fontos.

gumby 2007.10.29. 17:58:55

szintén d-eichmann, 10e ft, úgy hat éve kb. fél évente modellfrissítek, szó nélkül cserélik és egész pofás cipőket is ki lehet fogni, persze magamfajta sikertelen embereknek

xombat.com 2007.10.29. 18:02:43

"...egy elvileg független szakértő?"

hol irja hogy fuggetlen? Lehet hogy nem is letezik, amolyan Palkovicsne kategoria.

"Szerintem az általam sose hallott BIMEO-t kilóra megveszik a cégek..."

ez lehet

stichus 2007.10.29. 18:12:23

bőrtalpú cipőket tessenek hordani, nem ilyen szar műanyagokat, akkor nem lesz probléma

stichus 2007.10.29. 18:13:58

bőrtalpú cipőt tessenek hordani, ne ilyen szar műanyagot. akkor nem lesz ilyen probléma

joci19 2007.10.29. 18:24:26

legalabb tanujjon :) meg irni a tisztelt laboratoriumvezeto ur. "keresztbe" ugyvan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.29. 18:33:07

igyunk inkabb egy boszmet
le a cipovel

avatartalan 2007.10.29. 18:39:21

ugyanilyen cipöt vettem 9800ért a kínain és 1 éve hordom...hibátlan

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2007.10.29. 18:40:40

Én inkább írnék a Nike anyacégének 1 emilt a fotókat mellékelve... Abból még lehet Baz papucs...

SZEGECS · http://szegecs.de 2007.10.29. 18:42:47

Nekem az Adidas is totálkáros lett félév alatt, ezért inkább kevesebb pénzért vettem Beta munkavédelmi cipőt. Úgy néz ki, mint egy sportcipő, de acélbetétes az orra, átszúródásgátló műanyag betét van a talpában, és 2000 Voltig szigetel. Kényelmes, jól néz ki. Igaz, Ferihegyen sípolt tőle a fémkereső, le is szedették azonnal :)))

2007.10.29. 18:46:33

Miért van annak jelentősége, akár törvény, akár nem, hogy nem időben jelentettétek be a hibát, hanem a férjed tovább hordta a cipőt?
Azt a kezdeti repedésecskét beragasztották volna?
Nem hinném.
Azaz, ha igen, aligha tartott volna 2 hordásnál többet, tehát gyakorlatilag az első, legapróbb hajszálrepedés megjelenésének az időpontjában már KUKA volt a cipő...
És a szuper szagértő honnan tudja, hogy a kezdeti repedés a leadáshoz képest minimum 2 hó 1 napos?
ASzóval, ennek a törvénynek az idézgetése csak akkor lenne értelmes, ha a hiba JAVÍTHATÓ és a további használat miatt még PLUSZ károk is keletkeznek a garanciális terméken. (pl. nem nyitódik rendesen a konyhaszekrény ajtaja, de é nem hívom ki az asztalost rögtön, hogy javítsa meg, amikor viszont már igen, addigra a lógó ajtó már végigkarcolta a somszédos elemeket, és én azt is garanciában akarom cseréltetni vele)

olcsóJános 2007.10.29. 19:02:38

6 éve vettem a zone-ban (höhö)
egy deszkáscipőt és ugyanez volt a baja.
ott kicserélték az amerikanizálódott aranyifjak. Méghogy a tetkósok bűnözők...

Fanyuvo 2007.10.29. 19:05:00

szmájli: ha jol emlexem volt valami torveny modositas ezzel kapcsolatban (ismeretlen karokozo). De sajnos annyira fostalicska az index keresoje, hogy nem talaltam meg. Arra viszont emlexem, hogy szamunkra (biztositott) jo dolgok kerultek bele a modositasba.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.29. 19:08:32

jovan SZEGECS, de mindenki a munkaruhazati boltbol oltozkodik
Viciannak pl. cseh Turbo furdogatyaja volt, nekem meg speedo, meg arena
es amikor kirohogott, hogy mar a negyediket cserelem O meg meg mindig ugyanazt hordja, akkor mondtam neki, hogy en nem kapalasra vettem
de ez Vacon volt
hu ha tudnatok milyen volt az a furdogatyaboltos no......ott a duna mellett
namost etol fuggetlenul ha egy cipo garancialis, es idoben viszed tessek kicserelni de izibe
ilyen hulyeseget hogy nemrendeltetesszeruen hasznalja
persze ha a szakerto bizonytija, hogy usztal benne, vagy ajtot teptel akkor nincs mese
nade igy
itt so nelkul csere lenne, 5 perc

olcsóJános 2007.10.29. 19:14:41

hagyma biztos amerikabol csempeszett macbookot.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2007.10.29. 19:17:32

Ezzel a céggel már találkoztam, mintha valami fekete listája lenne a fogyivédelelmnek, kire volt a legtöbb panasz..

olcsóJános 2007.10.29. 19:19:00

javítok:
hagyma amerikából amerikába csempészett macbookot.
bocs de most olvastam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.29. 19:23:55

szoval NEM mindenki
a pontossag kedveert
amugy tenyleg nem ertem miert tokolnek ilyen aprosagokon
eltort a talpa?
el
szavatossagi idon belul van ?
igen
cipo megy vissza gyartonak, bolt cserel

turot nem jelent a NIKE-nek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.29. 19:26:58

olcsoJanos
a fiamnak van mac-je
meg a menyemnek
nekem VAIO-m va, eleg szar, sose veszek tobbet, de hozzam nott
ja, pont tegnap hozta a gyereknek a FEDEXaz uj akarmit
valami leopard
en nem ertek hozza de orult neki nagyon

Yoss 2007.10.29. 19:31:09

Perre kell vinni. Bizonyítsák be, hogy a repedést a használó észlelte, valamint azt is, hogy a repedés az észlelhetőség szintjéről nem egyszerre (vagyis két normál használat között) repedt tovább, hanem olyan hosszú időtartam alatt, mely alatt a használónak mindenképpen észre kellett vennie a meghibásodást.
Ebben a helyzetben rájuk vonatkozik a bizonyítási kényszer.

nikii 2007.10.29. 19:33:54

Elmegy a Kinizsi százas gyalogtúrára, az elején elkezd repedni a talpa, tessék a 90 km-t féllábon végigugrálni! Vagy ha Nájki cipõt visz, vigyen golyóálló tartalékcsukát, ha az is Nájki, a tartalék tartalékát... Agyrém!

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2007.10.29. 19:38:29

Teidefigyelj! Hát legyen mááá' neki igaza!
Fogod a cipedli épebbik felét, beleraksz egy féltéglát, megkeresed a szagértőt, oszt addig vered tetszőleges testrészét, míg le nem amortizálod azt is.
Igaz, akkor tuti nem cserélik, mert nem rendeltetésszerűen használtad. :)

Az már volt, hogy aki a Westend-ben vesz cipőt, az sikeres ember nem lehet?

2007.10.29. 19:39:50

De MINEK bebizonyítania, hogy ő igenis időben vette észre a hibát, vagy, hogy időben szólt róla, ha a hiba olyan, hogy a megjelenésének pillanatától annyi volt tőle a cipőnek?
Szerintem, ezt a cskát akkor is cserélni kellett volna, ha a férj nap, mint nap mikroszkóp alatt nézi végig a talpat, és egyik este rátalál erre a frankó kis repedésre....
Jó, mondjuk, az orrán, ha szakadni kezd a varrás, és ezt meg tudják varrni, de ő nem viszi be, ezért végigszakad az egész oldala, és valóban ettől használhatatlan a csuka, akkor kekeckedjenek, de egy repedt talpú cipővel mit lehet csinálni, aon kívül, hogy azt mondja a NIKE "sajnáljuk, gyári hibás volt, milyen szíben szeretné az újat?"

fidel73 2007.10.29. 19:41:34

Teljesen lényegtelen, hogy ki mennyit költ cipőre. Szíve joga. A nőnek teljesen igaza van, és az a baj, hogy az ilyen dolgok mindennaposak, mert a fogyasztóvédelem nem tehet semmit, a Jákói Sport (utánanéztem: bukaresti bejegyzésű :) pedig arra számít, hogy 33k-ért még nem indítanak pert és benyelik! A bicska nyílik az ember kezében! Kicsinyes, pitiáner, parazita, f@szszopó, buzeráns banda! Azért egy levelet az anyacégnek talán még megér ez az ügy.

gendermember 2007.10.29. 19:42:09

Mrs Goofy

ne add fel
és írd meg a történetet ide is:

www.panaszfal.hu

okos tanácsokat adnak ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.29. 19:48:19

fidel73
errol van szo
garancian bell eltort kesz
ha normalis ceg vagyok cserelem
de a gyarto siman kicsereli a boltnak
/bar ugye legtobbszor van kozte meg egy kereskedo/
de papirmunka meg stb. es a vevo meg le van xarva

Sam8888 2007.10.29. 19:51:39

Ezért nemkell Nikeot venni. Vegyél Vans vagy Etnies, ilyesmi cipőket. ~20kért nagyon kényelmeset kapsz, ami még jól is néz ki. Az én Vansem kb 1 éves, annyi hibája van, hogy belül a sarkánál kikopott a szövet mert sosem kötözgetem a cipőfűzőt ... Beázni meg még sosem ázott be, pedig tegnap is átgázoltam néhány pocsoján. :)
(ja meg van egy kb 3éves etnies cipőm is, ami igaz már egy kicsit olajos, meg a külseje kopottas, de még mindig egyben van és kényelmes és nem ázik be :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.29. 20:01:46

Sam
az hogy nike eleg fospunpa ezt mar lezartuk
nade ha megveszek egy cipot, amire van x garancia es azon belul"elromlik"
akkor ne jojjon mar nekem azzal hogy mert keson vittem
nem gondolja, hogy a 30 ezres nike-mat elfogadtam volna ha ragasztgatjak
hat ne vicceljunk mar
tv elromlik , kicserelnek egy panelt OK
de a cipomet ne toldozzak foldozzak, es meg erre hivatkoznak hogy miert nincs igaza
ez tenyleg vicc

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2007.10.29. 20:06:31

Nnnah - van a fent nevezett cég honlapján fórum.
A kedves vásárló helyében minimum ott érdeklődném meg, hogy mégis ezt hogyan is gondolták?
Ha időm engedi, többször is ... }:-)

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2007.10.29. 20:08:07

Meg kellene kérdezni, hogy az h tovább használtad a cipot az számit e a javithatóság szempontjából, azaz ha rögtön visszaviszed a cipőt akkor az javítható lett volna. Ezt persze hivatalosan véleményben kell kérni. Erre az lesz a válasz h nem tudja. Ergo nem bizonyítható h a további használat tette lehetettlenné a cipő javíthatóságát.
Felül kell vele biráltatni a saját véleményeztetését esetleg beszólni a FogyVéd és a Bimekóhoz h elfogultságot érzel a véleményező részéről.. Hidd el meglesz a hatása ..

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2007.10.29. 20:13:43

ja és kérni kell a javíttatást a talpleválásra Meg kell mondani h majd te megjavíttatod a másik hibásodást, de a jogos éa elismert hibát javíttatni akarod.. Persze ez csak legvégső geciskedő kitolás lenne

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.29. 20:18:37

de cserebogar
nekem ne javitsak a cipomet
csere, ha fost adtak,
vagy penz vissza
kesz
hat en ezt nem ertem
hat ilyet nem is hallottam hogy tonkremegy es majd javitgatjak
hihetetlen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.29. 20:28:45

tudom minden amerikai hulye
de most elkepzelem, amint "garancialis" idon belul valaki itt visszaviszi a cipojet
es elkezdenenek szakvelemenyt irni meg a javitason gondolkodni
hehe
ott van a "8 altalanost" vegzett no, aki megnezi
blokk kell az teny
kitolt egy kupont ha le akarod vasarolni, vagy a cassanal visszakapod a penzed
cipo megy compaktorba

tomi888 2007.10.29. 20:40:07

Direkt megnéztem a Bimeo Kft. honlapját, mert nem tudom miért, de valahogy sejtettem, hogy GAGYI.
www.bimeo.hu/index_ma.html
És TÉNYLEG GAGYI:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.29. 20:47:31

nem kicsit
ennel a Viciane kulonb Vacon

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2007.10.29. 20:54:13

Teatyaúristen!!!
Ki csinálta ezt a lapot? Szomszéd Pistike 2 Milka csokiért? :P :)

Sir Zet 2007.10.29. 20:58:39

33000-ért venni ilyen cipőt... megalúzerség! Én a józsefvárosi piacon asszem 6000 vagy 6500-ért vettem kb 1,5 éve UGYANILYEN Air Max Classicot, nem használom túl sokat, de tökéletesen funkcionál szerencsére. Nagyon sok féle Nike, Puma stb sportcipőt lehet ott kapni! Nem tudom, honnan szedik ezeket, mert egyértelműen eredetiek, de amíg 3000-6000-ért lehet ott venni, ugyanazokat boltban meg 20-30-40-ért addig nyilván a piacon veszem. Ajánlom másnak is!

werike 2007.10.29. 21:59:22

Nike 50 fős marketing cég...
a gyártás india, stb....
mit vársz?

APeti 2007.10.29. 22:09:37

A Nike cipő kb annyit ér, mint az ákciós tecsós cipő 1500-ért.
A minőség a Marc-nál kezdődik, és 15000 Ft felett. Aki meg képes egy tecsós minőségért 33000 Ft-t fizetni, hát az magára vessen... :)

MacWolf · http://www.travian.hu/?uc=hu1_23494 2007.10.29. 22:19:47

szmájli 2007.10.29. 16:44:09

Egy cipővel kihúzza a gyerek 30 éves koráig így :D

Mindig szezonnak megfelelő lesz, ha 3 havonta becserélik. :)

Soockit van Dalen 2007.10.29. 22:21:02

Mióta ezek a független bevizsgálócégek megjelentek a piacon ez van. Persze érdeke a cégnek, hogy a boltnak hozzon pozitív véleményt, mert akkor mindig kapnak megrendelkést! Barátnőm vett egy cipőt ami elkezdett nyikorogni (Nike Air...) Bevittük mondták, hogy leadják bevizsgálásra, de nem hiszik, hogy igazat adnak, mert most ugyan ilyen cipőt 2 hetesen vizsgáltak be ugyan ezzel a hibával és nekik sem adtak igazat. Megkaptuk a választ, hogy nem befolyásolja a cipő minőségét, ugyan úgy lehet használni. És nem is zavarhat minekt, mert találtak egy kis kavicsot a cipőben és erről arra következtetnke, hogy szabadban használjuk és ott úgy is zaj van.
Tudják, hogy ilyenkor senki nem szánja rá a pénzt egy bevizsgálásra és akkor még jöhet a pereskedés nem biztos, hogy ér annyit a dolog. Gusztustalan, de tudják, hogy nem csinálja senki végig és hogy érdemes nekik gerinctelennek lenni!

bldo 2007.10.29. 23:05:35

Nekem az eddigi legdrágább cipőm szintén 30k HUF-ba került, 1999 nyarán vettem. Megadta magát: 2006 tavaszán, azaz majd' 7 évet élt. *Minden nap* abban jártam, akár tél volt, akár nyár.

Ez egy gördeszkázásra készített cipő volt, az ennél a sportnál szokásos erősítésekkel (pl. tripla orrvarrás, stb.), hogy kibírja a fokozott igénybevételt. Hát... kibírta, pedig deszkáztam is benne (amíg éltek bennem efajta mazochista hajlamok), meg utcán is azt hordtam. (Ismétlem: 7 évig!) Ilyen jó cipőm soha nem volt, az utódja egy másik deszkás márka cipője, 1 év alatt két példányt hordtam el belőle, mindkettőnek elrepedt a talpa - a levélíróhoz hasonló helyzetben, a talpminta "megfelelő" részénél. Elsőre cserélték minden akadékoskodás nélkül, másodjára sajnos kicsúsztam a 6 hónap jótállásból, mivel beleesett a tél is ebbe az időszakba, amikor nem hordtam a cipőt.

szotyola 2007.10.29. 23:28:55

nekem is volt egy ermex-em meg anno, csak en 16 rugoert vettem. annak is szetszallt a legbetetje. nem volt gaz, csak akkor ha esett az eso. olyan szorcsogo hangot hallatott.

Law enforcer 2007.10.30. 00:17:50

Én is BETA párti vagyok. régebben szerettem a CATot de egyre sz.rabbak azok is. utcára + dolgozni egy évre jó az occsó adidas is.

The Persuaders · https://youtu.be/t99QQIXez4M 2007.10.30. 00:29:32

1reszt (en is sajat boromon tapasztaltam) ott vannak az outletek (Torokbalint, Budaors). igaz nincs (mindig, mindenbol) teljes valasztek, de aki keres talal. vmit, ami futni is jo... tehat cipot is.
masreszt 33e huf... hat az sok.. sztem ma Magyarorszagon, tisztesseges fizetesbol elo embernek sok. 14. ez volt eddig a max cipoert, amit kiadtam. (nem vagyok a pipas marka viva, inkabb a 3 csik, vagy ugro macska... persze ez prive')
harmadreszt a kinain megvett cucc is lehet anniyra tartos. asszem mindannyian tudjuk: nagyjabol ugyanott keszul mind... csak egyiken nike, masikon meg mas markanev all... es, akkor meg arrol nem is beszeltunk, h esetleg gyerekek varrtak, havi 2 usd eh-berert...

The Persuaders · https://youtu.be/t99QQIXez4M 2007.10.30. 00:33:38

s meg: sokaig szemeztem azert tavaly telen egy Timberland-del. 34 volt. most is annyi. biztos nem fogy. vagy igen...

s vegul:
a fagyasztovedelem (kozte a bimeo is... 2007-ben, ilyen weboldallal...) bekaphatja! sajnos igy vegzik dolgokat, a vilagnak ezen a reszen. (tisztelet a kivetelnek! ha van.) ez egy ilyen orszag! a fagyasztovedok monnyanakle!

jesszumpepi (törölt) 2007.10.30. 06:13:31

drummerman 2007.10.29. 20:58:39


A Jákói is ott veszi a cipőket?

jesszumpepi (törölt) 2007.10.30. 06:47:32

A Deichmannban vett gyerekcipőkkel tényleg ez a helyzet.Vagy veszel 3000 forint körül kínait,ami néhány nap,hét múlva kezd tönkremenni,és a legkisebb nedvességtől beázik.Ezekből a cipőkből áll a készlet 95 %-a - vagy veszel 8-9000 forintért jobb minőségű német cipőt.Az tovább bírja.De csak velúr van,ami az 1.viselet után úgy néz ki,hogy amikor jön ki a gyerek az iskolából,azt hiszem,hogy tévedésből másvalaki cipőjét vette fel.
A cipők,CSIZMÁK 99 %-ára ráírják,hogy nem vízálló.Hol vegye fel a gyerek?A sivatagban?Éjszakai homoktúrához?

a kertész tömlővel 2007.10.30. 08:01:53

Ausztriában ajánlott cipellöket vásárolni.
amugy én is benéztem már 1x ezt a garancia vége felé az itthoni ti..a börcipön a saroknál kettényilt a bör(nem varrásnál,illesztésnél)csak ugy a közepén.
válaszuk az volt h 6000ért vizsgáltassam be azt akkor lehet szo cseréröl vagy vegyek ujat és mondjuk 5 honapnál vigyem vissza akármilyen panaszal és akkor szo nélkül kicserélik.
egyik lehetöségemel se éltem.

treydar 2007.10.30. 08:09:55

Veszel egy cipőt 33ért, és b*szol ránézni legalább hetente, hogy jól van-e a drága? Tehát kiadsz valamire egy valag pénzt, akkor annak feltétlen jónak kell lennie, és persze ha valami van, csak neked lehet igazad? Persze ettől függetlenül 2 emberes játszma ez. És miért kellett várni márciustól mostanáig? Azért, amiért a cipőt is pihentetted egy hónapig? Mellesleg tudja itt valaki, hogy hány Nike reklamáció van egy nap kis hazánkban?

ekkerjoz 2007.10.30. 08:15:58

Tényleg Ausztriában kell cipőt vásárolni. Nyáron 60 Euro-ért kaptunk Liezen városában lévő Sports Experts összes termeiben két pár World Industries cipőt, ez egy noname deszkás márka. Blokkot eltettük, egy hónap múlva az egyik pár cipő az intenzív gördeszkázás miatt eltört. Gyerekem sikeres és öntudatos fogyasztó lévén, lefotózta a bajt, és kétsoros levélben elküldte mailban a cég ügyfélszolgálatához, a számla sorszámával együtt. Két nap múlva jött a válasz, hogy nincsen már ilyen termék, viszont sporttársi üdvözlettel felajánlanak egy pár 80 Euroba kerülő Vans cipőt (deszkás körökben prémium márka), 44-es méretben és feketében nincs más tipus, sajnos. A csomagküldés és a különbözet díját átvállalják. Fiam gyorsan beletörődött, elfogadta a cserét, két nap múlva jött a csomag, Postán, nem veszett el.
Ez már Európa?

Bástya elvtárs (törölt) 2007.10.30. 08:19:43

Szerintem is tök fölösleges ilyen drága cipőt venni, nem valószínű, hogy tovább bírná mint egy 8-10e Ft-os jobb minőségű cipő. De ha sportcipő kell, nézz körül a decatlonban, kis szerencsével kapsz 3e ft-ért kék terméket. Jó, nem lesz a legdivatosabb, de a célnak megfelelő, és néha kifejezetten strapabíró.

Kifordított kacagány 2007.10.30. 08:58:02

levelet az anyacégnek? ne vicceljetek már. szerintetek hivatalos forrásból szerzik be?

2007.10.30. 09:02:14

Aki a Westend-be hordja a közalkalmazotti fizetését, hogy Nike cipőt vegyen, az meg is érdemli...
Ennél jelentősen olcsóbban lehet kapni másik világmárka cipőit, és azok legalább tartósak (bár lehet, hogy nem a WCC-ben kellene keresni...)

A szakértői levélben az utolsó (vastagon szedett) sor fölötti 2 mondat mit jelent? Hogy a cipő javítható, de mégsem? Percek óta töröm rajta a fejem.

Ez a szakértői fecni is mókás, azt mondja: SZEMREVÉTELES vizsgálat!
Nem hiszem, hogy a szemrevételezés akkreditált tevékenységük lenne, és mint ilyen, semmit nem ér a vélemény. Ennyi erővel a szomszéd üzletben dolgozó árúfeltöltőt is felkérhették volna "szakvéleményezésre".

Céadaoin (user ID 44540) 2007.10.30. 09:15:51

Szálljatok már le a cipő áráról! Eltört, cseréljék, kész!

"Várj, ne menj, most jön a lényeg!
Jobb ha figyelsz, hátha megérted,
(...)
Mindenki hordoz magában egy képet,
amit szeretne, amire vágyik,
és ami másnak szinte nem is számít.
Érte él nappal, érte él este,
beteg a lelke, fáradt a teste
(...)"

one nation under-dog 2007.10.30. 09:58:14

ÁÁÁÁÁÁÁÁ.

Ez a BIMEO "szakvélemény" a bürokrácia himnusza lehetne. Nem hiszem el, hogy embereket ilyenért fizetnek (fizetünk?). Ráadásul a köcsög még helyesen írni sem tanult meg: "keresztbe elrepedt" mi, paraszt?

A "szakértőnek" és Kiss Károlynak egyaránt jár a faszkorbács...

jesszumpepi (törölt) 2007.10.30. 10:04:38

Anélkül,hogy a konkrét esetet minősíteném:kolléganőm póruljárt a Deichmannban,vett akciósan egy klassz szandált,de pár nap múlva hibát vett észre,bár a szandál még hordható volt.
Azt mondta,hogy ráér visszavinni,addig is hordja,és majd visszaviszi,gyakorlott reklamáló,és rendszeresen ezt csinálja.

uns97 2007.10.30. 10:39:00

Az a bajom az egesszel hogy az egesz orszag kozalkalmazottainak/koztisztviseloinek a hozzalasat REMEKUL tukrozi ez a sztori. Valami beszarik, VAR vele x honapot, majd reklamal. BEZZEG ha az atlagember reklamalna nala mint kozalkalmazottnal/koztisztviselonel akkor KIBUKNA rendesen hogy mit is mer itt ez reklamalni, es UGYANOLYAN elbanasban reszesitene a tisztelt polgart mint ahogy ot most ez a "szakerto" ceg. :( Eleve F@SZT erdekli draga mivel keresed a LÓVÉT. Vagy sajnaltatni akarod magad ? 33e-t te lagalabb ki tudsz adni egy szaros cipore, mas annyiert rohad a meloban 2 hetet, s eleteben nem volt a laban 3e Ft-nal dragabb cipo. (meg fogadok nem is lesz)

Utazz ki Becsbe (ahogy az elit magyarok is teszik :D), vegyel OTT FELARON/HARMADARON cipot, s ott majd KAPSZ garanciat.

Addig meg ELVEZD ugyanazt a banasmodot a cegektol amibe TI mint kozalkalmazottak/koztisztviselok reszesititek az ATLAGMAGYART.

dXtr 2007.10.30. 10:51:54

es az nem lehet h olyan iszonyatos labszaggal volt tele a cipo h a vizsgalo ur a kozelebe se mert menni csak ugy rairt vmit a papirra???!?!?!

najo csak vicceltem..mindenkinek rozsaillatu a laba csak az enyemnek van anyahajo szaga.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.10.30. 11:08:12

Szerintem fogd a cipőt, rakd be a kocsidba, állj meg a Westend előtt, rakj egy bazi nagy táblát a kocsi tetejére (sötétedés után kapcsolj be egy aksiról működő stroboszkópot, hogy biztosan észrevegyék) valami ilyesmi felirattal:

Ezt a cipőt 33ezer Ft-ért a Jákói sportnál vettem pár hónapja. Sajnos gyári hiba miatt eltörött a talpa, s a forgalmazó nem hajlandó kicserélni.
SOHA TÖBBÉ NEM VÁSÁRLOK A JÁKÓI SPORTNÁL ÉS NEKED SEM AJÁNLOM !!!

Ennél durvább lehet, ha a következő sorokat apróbetűvel hozzáteszed:
"Ugyanitt kínai sportcipő 3300 Ft-ért eladó, blokk ellenében 3 hónapon belül 5 perc alatt cserélem !"

Tiko 2007.10.30. 11:13:40

Ez a talptores nem egeszen najki betegseg.. 2 cipovel is igy jartam az elmult idoszakban. Ami pedig a Nike-t illeti, en is azert vettem megint, mert az elozo majd 10 evig huzta.. Aztan szoltak cimbik, hogy rosszul tettem, mert azota mar Vietnam-ban gyartat..

Ami pedig a vizsgalatot illeti, jomagad is kerhetsz egyet, javaslom hogy a fogyvedelemtol kerj cimet. Ha elter a boltitol, akkor bolt, majd bekelteto testulet, majd birosag. De eddig nem jutsz el.

Ha megis, a te vizsgalatodat (komolyabban veszik, fogyved. miatt) is a bolt fizeti, ha nyered az ugyet.

Kifordított kacagány 2007.10.30. 11:17:02

uns97: hát igen, vannak itt igazságok.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2007.10.30. 11:59:02

a saját levelükre hivatkozva visszavinni a cipőt, és kicseréltetni:

'1 nap híján hat hónap'
garancia hat hónap. ezen belül volt? IGEN.

Ptk 307 § bekezdései:
'a hiba észlelése után A LEHETŐSÉGEKHEZ KÉPEST minél előbb be kell jelenteni'
'a két hónapon belüli bejelentést elfogadottnak kell tekinteni.'
tudják mikor észleltétek a hibát? nem voltak ott, tehát NEM. azaz a bejelentés kellő időben megtörtént.
szerepel benne, hogy addig nem használható? NEM

akkor miről beszélünk?

szasa 2007.10.30. 12:09:16

uns97: demagóg vagy...
Az Apeh-nál, önkormányzatoknál ténfergő KÖZTISZTVISELŐK nagy részére valoban áll, amit írsz, de akkor is általánosítás. A naív ügyfél viszont KÖZALKALMAZOTT, ami nem mindegy. Közalkalmazott a tanár, az óvónő, de az iskola takarítónője is, aki nem hiszem, hogy sok bosszúságot okozott még neked hivatalos ügyintézéseid közben.

pinkfloyd 2007.10.30. 12:27:16

Cipőgyártás Kínában: délelőttös műszak Nike, délutános műszak Auchan megrendelés gagyi kivitelben, éjszakás műszak Adidas. Azonos anyagból, azonos gyártósoron, azonos szar minőségben. Haverom ezzel foglalkozik és személyesen látta.

Kifordított kacagány 2007.10.30. 12:41:33

szasa: hajaj, dehogynem

pinkfloyd: ezt minden rutinos fogyasztó tudja

uns97 2007.10.30. 13:35:44

@szasa: nekem CSAK az allami alkalmazottak okoznak/okoztak boszusagot. (aztan hivhatod kozALKALMOZOTTNAK/kozTISZTVISELONEK ahogy csak ohajtod !!! Elvannak szallva maguktol, s kozbe nem veszik eszre hogy lejart lemezek... nem allami szferaban szart sem produkalna egyik sem. Nem veletlenul ment el annak ami. politikusok detto !!!)

A nem allamiakkal altalaban 1 percen belul szot lehet erteni, HA ugy akarja az ember. (ertsd ha ugy akarom, nem pedig anyazva asztalburogatassal probalok kommunikalni) Akiket te felsorolsz azok ugyanaz a TOKLOGATO nepseg, akik MINDIG sirnak, mert 10 milliobol CSAK ok szivnak (szerintuk) holott a pelda is mutatja 33e Ft-os cipokben flangalnak.
Ha egy ilyen cipo neki ekkora "aldozat" vegyen 10e-ert es akkor kevesebb lesz a siras. Vagy kinai piacrol, vagy amit mas markat masok is ajanlottak. Nem kell a divatot majmolni es plazakban feloltozni, mert ok is ugyanazt azt a szart aruljak csak raadaskent JO dragan. Ezert amikor baj van meg megy a siras. (amit a ceg leszar nagy ivben, leven a masik resze az allami hivatalnokoknak UGYAN NEM fog foglalkozni a vasarlok valos problemaival, akkor meg mirol is beszelunk... :D) Kedves holgynek elkene menni a masik allami ceghez, pld fogy vedelemhez es megkerdezni miert nem tetszenek a dolgukat vegezni. A Homarra irogatassal meg nem fog a dolog megoldodoni, maximum egyesek megvedik, masok kirohogik a kinjat. :( S mig ilyen ez az orszag, addig ki is a demagog ? 1 hatarral odebb nyugatabbra MASHOGY mennek a dolgok, erdekes ott az igazsag nem faj es ha elmondjak azt akkor a nem eggyetertok nem demagogiakrol papolnak. Errefele meg mast se hallani. :D Ettol amugy legyek demegog, jo lesz nekem a 25 euros Adidas, Puma, Reebok, stb cipo is (7 evesem is van... most vallt le a talpa eppen a heten) s ha valami gondom van 1, garba elintezem HA garos (mikor eszlelem AKKOR, nem honapokkal kesobb, tok mindegy mit mond a "torveny"...) 2, ha meg nem garos, akkor nem sirok hanem TESZEM a dolgom, ergo penzt keresek, es veszek egy masikat. Ennyire egyszeru a story.

@Kifordított kacagány: nekunk ossze kene jonni es inni egy aldomast, hehe. :D

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2007.10.30. 14:18:39

hagyma 2007.10.29. 16:57:47

Viciannak volt olyan adidas csukaja amit epsegben dobott ki miutan 10 evig keverte benne a maltert
de mar megunta

Nem csoda, hogy kidobta, én is kurvára unnám, ha 10 évig keverném egy adidasban a maltert. Mennyi fért bele? Két deci? Mivel keverte? Kávéskanállal?

csakazértse 2007.10.30. 15:44:05

Na akkor a frankó:
A Te általad vett 33000 Ft-os cipő a Szabadkai piacról van 2000 Ft-ért.

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.10.30. 16:21:01

Nem KURVÁRA mind1, hogy használta utána? A lényeg, hogy elrepedt bazzeeg! És még élt a garancia!

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.10.30. 16:22:11

Fos blogmotor. Elsőzés helyett duplázás lesz-e a sláger-e-e?

RosehillResident 2007.10.30. 18:06:16

Én 10 éve vettem egy cross training nikeit és semmi bajom vele,mondjuk nem nagyon használom.
Szerintem átlag ár,nekem van 300 eurós salamanderem,és 1000eurós LVm is,más feeling...
Bécsben kell vásárolni ha jót akarsz ott a humanic se ekkora szar,vannak normális cipők.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.30. 19:27:22

malenykij
ha azt mondod, hogy "nike cipoben futok"
akkor az azt jelenti, hogy benne futsz a cipoben, vagy azt hogy az van a labadon?

princessophia 2007.10.30. 20:01:42

Hogy hová el nem jutunk egy kettétört cipő ürügyén:"Addig meg ELVEZD ugyanazt a banasmodot a cegektol amibe TI mint kozalkalmazottak/koztisztviselok reszesititek az ATLAGMAGYART."
uns97: Egy kicsit félve vallom be, hogy köztisztviselő vagyok-bár ez téged nyilván nem érdekel...
Én azt hiszem,attól is tart ott ez az ország, ahol tart, hogy a hozzád hasonló emberek általánosítanak mindent és mindenkit.Nem számít,ki kerül bele a szórásba...Soha, semmilyen előny, különleges elbánás,vagy bármilyen "átlagmagyart" nem megillető lehetőséghez nem jutottam a munkám miatt. És bizony, nekem is majdnem 2 hét melóval jön össze a 33.000 ft...
Sok sikert, minden jót,és közalkalmazottaknak/köztisztviselőknek járó elbánást kívánok neked is barátsággal:Sophia


Amúgy még sohasem volt ilyen drága cipőm, de szerintem nem is az ára a lényeg, hanem az, hogy ha egyszer sz@r, akkor igenis cseréljék ki!
Szerintem:-)

uns97 2007.10.30. 20:31:47

@princessophia

senki nem mondta hogy ha szar ne csereljek ki. SOT. Ez lenne az alap. De had legyek mar egy kisse szkeptikus, azzal aki ilyen modon adja elo a "panaszat". A koztisztiviselo UGY kerult ide, hogy a tiztelt postolo ELOADTA a siramat, miszerint mily sokba van ez neki mint szegeny allami melosnak. Ugy mintha ma az atlagmagyar a farol szedne a 33e-t, s o lenne az egyetlen akinek dolgozni kell sokat erte... Ennyit errol. Orulok, hogy Te kivetel vagy. Ritkasag. Sajnos. A hozzam hasonlo ATLAGEMBEREK eletet NAGYON megtudjatok/megtudtatok keseriteni, MINDENHOL. Mehettem en orvoshoz, birosagra, okmanyirodaba, rendorsegre, s sorolhatnam a szerveket A-tol Z-ig. Pozitivum ? Nagyritkan. S lehet eppen Te vagy/voltal az. Nem vitatom. DE had tartsam fenn azt, hogy Mo-on nem Ti kerestek a legrosszabbul, de a leghangosabb siras Toletek erkezik. Ez TENY. Maradjunk ennyiben. :D (halkan jegyzem meg az orszag NEM miattam tart ott ahol tart. A tokoles hatasara es a tul nagy tempo miatt *sajnos en nem birom a tul nagy sebesseget :D* en mar REGEN nem Mo-on "rontom a levegot". Es hidd el, NAGYON-NAGYON jol erzem magam OTT ahol EMBERSZAMBA vesznek s nem csak a lovemra utaznak es nem neznek hulyenek.

Sok sikert neked is, es azert koszonom a hozzaszolasod (legalabbis azt hogy mivel nem a legfinomabban szoltam "rolatok" Te nem ugrottal egyszerre a torkomnak. Ez mar egy nagyon kellemes meglepetes volt)

Kifordított kacagány 2007.10.31. 09:14:45

princessophia: szerintem nincs sok köze az általánosításnak a hovajutáshoz. az általánosítás egy természetes folyamat, ha egy csoport tulajdonságairól beszélünk. jelen esetben a közalkalmazottakról. lehetsz te hercegnő a munkádban, ha a társaid jelentős része csak egy félkegyelmű koszos koldus szintjén mozog, akkor bizony a csoportodra az lesz a jellemző. jól is van ez így. az emberek nagy része a többségben lévő társaiddal érintkezik. majd ha rólad személy szerint lesz szó mint közalkalmazottról, akkor megkapod a saját névre szóló elbírálásodat, természetesen a megfelelő tapasztalatok után. lehet, hogy téged bánt, hogy egy kalap alá vesznek a trehány társaiddal, de a hovajutásnak az is egy módja, hogy teszel érte, hogy ők se olyanok legyenek.
és én is egyetértek abban, hogy pont a közalkalmazottaknak van a legkevesebb okuk sírni(és főleg a pozíciójukkal sajnáltatni magukat mint a kedves cipővásárló) a fix fizetésükkel és a viszonylag biztonságos pozícióikkal.

Kifordított kacagány 2007.10.31. 09:18:41

uns97: igyunk. pár pohárkától még senkinek nem történt baja.....

....bár az edzőcipőt otthon kell hagyni, mert ha kirapad a talpa, akkor a szakvélemény megállapítja, hogy talponállóban történő viselése nem rendeltetésszerű használat

Kifordított kacagány 2007.10.31. 09:20:01

természetesen kireped, csak elütöttem

Dr Kangörény 2007.10.31. 09:23:39

A szakértő annyira szakért, hogy látnokként meg tudja állapítani mikor fedezték fel a hibát. Ez sirály! Egy ilyen szakvélemény a bíróság előtt szart sem ér, mert nem arra hivatkozik elutasításként, amire a felhatalmazásuk szól (rossz a cipő, vagy jó, ill. magától ment tönkre, vagy tönkrebaszta a tulaj).

princessophia 2007.10.31. 12:35:34

bocs,helyesen:uns97: :-)

Kisgenyó 2007.10.31. 15:30:12

Az nem jutott még eszetekbe, hogy a cipő talpa azért törött el, mert a tulajdonosa kissé túlsúlyos volt? Ahogy olvasgattam a kommenteket feltűnt, hogy nem Mr. Goofy volt az egyetlen ilyen, sokan írtatok hasonló ketté tört talpú cipőkről. Mert ugye a sportcipőket sportolókra tervezik, és hájas sportolót a szumóson kívül még nem láttam. Ergó ha nincs beleírva a használati utasításba, hogy a cipőt csak pehelysúlyúak hordhattyák, akkó lehet perelni nájkit. Ha benne van, akkor valóban nem rendeltetészszerű (jól írtam?) és mehet a diéta. És most mindenki tegye fel a kezét, had lássam ki szeret enni! :D

gazsi 2007.10.31. 22:49:18

33000 Ft-ért már lábat lehet venni,nemhogy cipőt. Szegény közalkalmazott.mert ezt aztán kurvára ki kellett hangsúlyozni.A 33000-ből leszambázik Parndorfba,a Nike Outletbe,életre szóló cipőbérletet kap. A cipőt 2 havonta postán visszaküldi,jön a másik.
Istenem,ekkora sikertelen embert.

Tiko 2007.11.01. 17:11:08

uns97 - kifordított kacagány,

remélem szövegértési problémáitokkal, mind a ketten szakorvoshoz fordultok. ugyanis a hölgyemény viszonyítási alapként kezeli a cipő árát a keresetéhez mérten, ráadásul sehol sem írja hogy ő vásárolta..

továbbá remélem azt is hogy az aki "tiztelt postolo"-hoz hasonló finomságokat ír, az nem fog sosem döntési helyzetbe kerülni.

üdv

egy átlagmagyar

ui: a postban a cipő meg a hozzáállás a lényeg..

Kifordított kacagány 2007.11.01. 19:11:17

Tiko: szövegértésből te is vehetsz leckéket. meg viszonyítási alapokból is. szerintem a viszonyításhoz elegendő lett volna a "fizetésemhez viszonyítva jelentős összegért" felesleges volt hozzátenni a közalkalmazottit. ugyanis ezzel erősen arra utal, hogy be akarta magát belopni az emberek szivébe, mint szegény közalkalmazott. tudhatnád, hogy már évek óta a "tanári fizetés" és a "közalkalmazotti fizetés" no meg a "szegény nyugdíjas" szókapcsolatok a mindig elsüthető sajnáltató formulák. szerintem ezeken már túl kellene lépni, mert eljárt felettük az idő, nem pedig még védeni is "szegényeket". mellesleg vannak elég jelentős közalkalmazotti fizetések is és a közalkalmazottak legszegényebbje is többet keres valószínűleg(még egy tanár is), mint az ország dolgozóinak jelentős része.

mivel a postban a cipő meg a hozzáállás a lényeg, ezért teljesen felesleges volt a pontos ár(ismét sajnáltatási faktor), a fizetésének jellege és mértéke egyaránt.

Ariadne12 2007.11.02. 12:13:01

Na, a csodás új fogyasztóvédelmi honlapon nem működik a kereső, de a régin fenn volt a fogyasztóvédelem által akkreditált bevizsgáló cégek listája, azok egyedül a valóban függetlenek.

Ha 6 hónapon belül vitték vissza, akkor köteles a kereskedő javítani, cserélni vagy a teljes vételárat visszaadni - kivéve ha bizonyítani tudja (és a saját haver cége által készített "szak"? vélemény nem bizonyít ugye semmit, mivel nem függetlenek), hogy nem rendeltetésszerű használat miatt tört el a talpa. Na ez kb. lehetetlen, legalább békéltetőkig érdemes elmenni ilyenkor, hátha esetleg talán veszi az adást a kereskedő. Sajnos gyakorlatilag senki nem fingatja meg az ilyen cégeket bíróságon, pedig frankón vissza lehetne kapni az árát kamatostul, plusz az összes költséget...

Ha 6 hón túl vannak, akkor viszont érdemes az egyik független vizsgáló cégnél (pl. KERMI) bevizsgáltatni, valahol 10k alatt van ha jól tudom, és azzal menni a céghez, így is simán nyerhető lenne a dolog.

De tény, a fogyasztóvédelem már nem teszi meg helyettünk, amit nekünk kell, vagyis nem fogja állam bácsi megdádázni a rosszul viselkedő céget, azt nekünk kell megoldani. Ez is része annak, hogy ebben a szép szabad versenyes világban élünk, ezt el kell fogadni...

rexter 2007.11.03. 03:37:24

szerintem is Vans a legtartosabb, volt mar vagy 6 parom es soha egyik sem szakadt ki vagy akarmi sunyisag. legjobb cipo.

kujoon 2007.11.04. 03:57:59

33 ezerért cipőt?? Bazze, nagyon gazdag vagy.. én 5-6 ezerért veszek max. pont mert semmivel se jobbak a drágábbak.Lehet, ki kell várni a soromat, meg a 47 es lábam se könnyit a helyzetemen, de akkor is.
Meg azért megnézem mit veszek, ilyen cipő, aminek így be van irdalva a talpa(hogy még könnyebben törjön) már eleve nem sok jót sejtet.
De kétségtelen, fejbe kellett volna b@szni a boltosékat, ha télleg garidőn belül tönkremegy...

makkmarci 2007.11.05. 15:53:35

ezek nem szazasok :D 1500 forintert vettem fehervaron cipot egy ujonnan nyilt kereskedesben kb 1 eve. 1.5 evet birt ki, 20 ilyen cipot kaphatott volna erte.. max nincs rajta a pipa, nem lehet menozni. Ha igy nezzuk es bevasarolhattam volna 30 evre ennyi penzert. Jahh es ugy ment szet ez a cipo 1.5 ev alatt, hogy teljesen elkopott/elvekonyodott a talpa, nem szakadas/repedes altal.

Konquest · www.konquer.org 2007.11.05. 21:20:27

Szia!

Egyetértek veletek, de nehogy megbüntessenek miatta, szólok: A szakvélemény csak teljes egésszében másolgható, és a Jegyzőkönyv a fogyasztó kifogásáról a szakvélemény elválaszthatalan részét képzi. Szerintem rakjátok fel azt is, nehogy ebből probléma legyen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.05. 21:57:02

makkmarci
ha egy eve vetted hogy birt ki masfel evet? ez eleg futurisztikus
amugy vannak akiknek vannak igenyei
/megha mint kozoltem a nike eleg fospunpa/
de ettol cserelni kellett volna
ehetsz minden este lecsokolbaszt megmaradsz, en neha elugrom egy-egy steakra, vagy csirkeszarmnyra stb.
egyformat fogunk ....
nade micsoda kulonbseg
a lenyeg van aki megteheti, hgoy nem 1500-ert vesz cipot, es akkor ha hibahataron belul tonrkemegy ne faszoskodjanak
erted-e?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.05. 22:08:18

kujoon
nem tudom Te is mit beszelsz
be van irdalva a talpa
hat akkor ra kell irni, kedves costumer
ez egy irdalt talpu cpo valoszinuleg 5-6 honapig hasznalhato
es akkor OK
az utolso mondatod rendben van:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.05. 22:22:12

amugy remelem mindenki aki itt a cipo arat forszirozza,
Trabanttal jar,
mer az is elvisz mindenhova, gyorsulasa kituno, de ez nem szabad, hogy konnyelmusegre csabitson
szervizigenye minimalis
rozsdasodas minimalis

cubalibre 2007.11.06. 09:59:14

Gyerekek! a) Itt most nem arról van szó, hogy okosan elmondja mindenki, hogy ő milyen cipőt szeret hordani/vett, meg mennyiért. Hiába mondjátok, hogy pl. bezzeg a Puma, mikor az nekem sose tetszett, tök lapos a talpa, és maximum arra jó, hogy lúdtalpat kapj. Ha már sportcipő, akkor én is azt mondom, hogy Adidas, mert anatómialag elég jó a kiképzése. b) Ha 33 ezerért vette, ám tegye, még egy kispénzű is érezheti úgy, hogy jár neki egy-egy márkás darab, megdolgozott érte. Az is tök mindegy, hogy mikor vette észre a hibát. Ha jótállási időn belül visszavitte, igenis ki kell cserélni.

cubalibre 2007.11.06. 10:00:24

Bocs, Adidas helyett Nike-ot akartam írni. Hiába na, már keverem :)))

makkmarci 2007.11.07. 10:05:12

hagyma, 1.5 eve vettem, csak 1 evet irtam, igy jartam tudom. A masik, hogy a cipo nagyon kenyelmes volt, es nem foszlott/koszolodott, eletem egyik legjobb borcipoje volt, vetekszik a MARK-al, es az se birt ki csak fel evvel tobbet, de azt 15ert vettem. Ugyis egy helyen keszul mind, csak a pecset mas rajta. A minoseg meg full random, csak valahol tudod ervenyesiteni a garanciat, valahol meg nem. Az 1500-as cipot meg ha szetmegy 1.5 ev mulva, akkor dobom a kukaba azt kesz.

süti beállítások módosítása