Tékozló Homár

Direkt szívatnak az ellenőrök a 40-es buszon?

2007.11.14. 08:42 | szily | 96 komment
Volt a papámnak egy tömegközlekedés-fóbiás ismerőse, aki több éves, sikeresnek számító kezelés után az orvosa tanácsára felült a metróra, hogy a második megállónál a szerelvény óriás vészfékezéssel elcsapjon egy öngyilkost. Közel sem ilyen durva Zsolt kalandja, annál jobban összevág a robogóidény végeztével metróra váltó Homár saját mindennapi tapasztalataival. Olvasónk hosszú idő után buszra szállt, hogy állítása szerint még azelőtt levadásszák, hogy érvényesíteni tudta volna a jegyét. Sztori alant.
Tisztelt BKV ZRt.!

A mai napon 2007. 11. 12.-én 9.15 körül a 40-es busz Kötő u. megállójában várakoztam, majd a a járat megérkezésekor az előre előkészített vonaljeggyel a kezemben a középső ajtón felszállva egyenesen a hátsó peronon levő jegyérvényesítőhöz léptem. A jegyet éppen beillesztettem a nyílásba, de a kart meghúzni már nem volt időm. Ekkor ugyanis kaján mosollyal elém toppant az Önök 173. azonosítószámú ellenőr kollégája, és kirántotta a jegyet a készülékből. Üdvőzlésképpen arra utaló megjegyzést tett, hogy én a kolléganője elől menekülök, akit addig – tekintettel arra, hogy éppen telefonhívásom volt felszállás közben – észre sem vettem. Ezt a hozzáállást meglehetősen sértőnek találtam, és kikérem magamnak.

Ezen mérgelődve pár percel később megkerestem az előbbi 173-as ellenőr kollégájukat, hogy elkérjem az azonosítóját, de ezt inzultálásnak vette: nem nem is igyekezett a kabátján lógó azonosító kártyát megmutatni, arra hivatkozott, hogy már korábban láthattam. Ezért magam nyúltam a kártya felé, úgy gondolom jogosan, még ő sem várta meg korábban, hogy magamtól átnyújtsam a vonaljegyet.

Miután így összekülönbőztünk másik két kollégájával a háta mögött azt tanácsolta, hogy ne vegyem igénybe a tömegközlekedést. A tömegközlekedés nyilvános szolgátatás, aból aki érvényes jeggyel utazik tudtommal nem zárható ki. Ez a kijelentés az Önök vállalati érdekeivel és arculatával valamint Budapesti Főpolgármesteri Hivatal célkitűzésével gyökeresen ellentétes.

1991 óta rendszeresen gépkocsival közlekedek, az Önök szolgáltatását az eddigi gyakorlat szerint max. 1-2 szer veszem igénybe évente, de biztos volt év, hogy egyszer sem. Amikor mégis a BKV-t válaszom akkor érvényes jeggyel teszem, ahányszor erre szükség van azt biztosan megengedhetem magamnak. Szerencsére ma is volt éppen nálam két jó jegy (bosszúságomra mindig érvényüket vesztik mire felhasználnám őket, mert addigra Önök árat emelnek).
Ma a gépkocsim szervízelésre szorul, feleségem szívesen elhozott volna a munkahelyemre a másik autónkkal, de én döntöttem úgy, kipróbálom hogyan érek be dolgozni BKV-val, mivel az elmúlt évben – amióta Budaörsre költöztünk – még nem mentem busszal dolgozni. A fentiek alapján azonban valószínüleg a későbbiekben sem üdvözölhetnek túl gyakran az utazóközönségük soraiban.

A 173-as ellenőrüknek búcsúzásképpen jeleztem, hogy panaszt fogok tenni. Ő ezzel kiröhögött, és leszállás közben még odavetette, hogy „még ma önként felmond Önöknél” annyira megijedt.

Tisztelettel kérem, támogassák ezen elhatározásában, és / vagy tegyék meg az Önök szerint szükséges intézkedéseket!

Köszönettel,

Zsolt
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DonCiccio 2007.11.14. 08:52:58

Szerintem kicsit kilóg a lóláb...

Layosh 2007.11.14. 08:56:44

Ugysem csinál semmit a BKV. Kevés az ellenőr, minden parasztot felvesznek. Az utas meg amúgyis levan sz@rva.

felidegeltemmagam 2007.11.14. 08:59:46

Szerintem kicsit beszari...

Soockit van Dalen 2007.11.14. 08:59:49

"bosszúságomra mindig érvényüket vesztik mire felhasználnám őket, mert addigra Önök árat emelnek"

Mióta hologgramos a jegy, ilyen nincs. Nincs érvényességi ideje tudtommal!

nikii 2007.11.14. 09:00:48

Örülj, hogy nem kaptál gyomrost.

DorKo · http://felsulooktatas.blog.hu/ 2007.11.14. 09:02:06

Ehh, ez szinte mindennapos! Az ellenőr azt képzeli magáról, hogy karszalag és azonosító birtoklása mellett már mindint megtehet - a szép egyenruhájukról ne is beszéljünk.
Az a durva, hogy tényleg leszarja a BKV az utasokat; szükséges rosszként kezelik.

qwertzu 2007.11.14. 09:02:52

A jegy nem veszti el az érvényességét, amikor árat emelnek.

OkoskaTo:rp 2007.11.14. 09:03:35

A fémcsíkos jegyek már évek óta nem járnak le, áremeléstől függetlenül. A gyűjtőjegyeken pl. rajta sincs az áruk (csak a fedlapon, de arra nincs szükség).

Amúgy én sem értem, a középső ajtónál felszállva miért nem ott akar lyukasztani. Valószínűleg az időfaktornak is van szerepe a történetben: esetleg a felszállás közben folytatott mobilbeszélgetés miatt nem egyből startolt rá a lyukasztóra stb.

Különben meg ha az ellenőrt zavarja, ha az orra előtt lyukasztják a jegyet, akkor a környék átvizsgálásáig tegye a kezét a lyukasztóra. Ha ezt nem tette meg, és valaki az orra előtt még tudott lyukasztani, akkor az ellenőr járt úgy.

greggrant 2007.11.14. 09:05:15

Ez a sztori több helyen sántít. Egyrészt, nincs érvényességi ideje a jegyeknek, másrészt pedig miért a hátsó ajtónál lévő lyukasztóhoz lép, amikor a középső ajtónál is lehet jegyet érvényesíteni.
Ja, és akkor most végülis megbüntettek vagy sem? És miért is pár perccel később kerested csak meg?

nikii 2007.11.14. 09:05:17

Ellenőr a buszon? Fordítva kéne: busz az ellenőrön.
www.vicc.hu/index.php?tz=7825,7828+5

Dr Net Elek (törölt) 2007.11.14. 09:12:44

Karolát akarok! Argentin focimezbe-e volt a 173-as troll?

Gumidomino 2007.11.14. 09:19:13

Meg se verték. Már ez is homár?

Céadaoin (user ID 44540) 2007.11.14. 09:19:33

Gyanítom, hogy egyáltalán csak az az egy lyukasztó működött (nem volt eltömve kétforintossal)...

nikii 2007.11.14. 09:38:47

Ki az a kretén, aki két forintot áldoz a lyukasztó eltömésére. Egyforintos nem jó?

csodavida 2007.11.14. 09:52:40

Ebből megtudtuk, hogy:

1. van kocsid.
2. Az asszonynak is van kocsija.
3. érvénytelen jeggyel használod a buszt.
4. Telefonálsz a buszon.
5. annak ellenére, hogy ilyen jól megy, hogy a szar BKV-t nem nagyon hasznlod, nem vagy elég tökös, hogy bevállalj egy helyszíni bírságot; na az elegánsabb lett volna...
Elképzelem, ahogy felsorolod a kocsiaid márkáit, mutatsz egy fényképet a budaőrsi villáról, megvillantod a rolexet és azt mondod: "jó van töki, ha már egyszer utazok évente buszon, akkor nesze itt a helyszíni bírság..."

punpa 2007.11.14. 09:52:59

Szerintem nem az ellenőrzés a legfelháborítóbb. Hanem a jegy és bérletárak.

A BP-hez hasonló jellegű Prágában 190 ft a jegy, mely 75 percig (hétvégén 90 percig) érvényes és annyiszor szállsz át, ahányszor akarsz. A havi bérlet pedig 4370 forint.

Miért kell Budapesten majdnem 100%-kal többet fizetni? Ráadásul ezt a mocskosul magas összeget tovább akarják emelni. Milyen jogon?

DorKo · http://felsulooktatas.blog.hu/ 2007.11.14. 09:56:18

Punpa: alacsonyabb a fizetés, ezért többet kell fizetni kevesebbért. Ez itt Észak-Balkán.

Érdekérvényesítés?! itt?? hahaha!!!

Céadaoin (user ID 44540) 2007.11.14. 10:05:14

(Egyébként meg irány a BKV- figyelő; ide fogyasztóvédelmis postokat kérünk!)

horvath_jano 2007.11.14. 10:22:26

A miért a másiknál akarta kezelni problémára:
Combinon ha valaki megáll felszálláskor az ajtó melletti lyukasztónál akkor a szűk folyosón ha el akarnak menni mellette a többi felszállók akkor szépen oda paszirozhatják a jegykezelő oszlopnak...

zebi 2007.11.14. 10:22:48

Ezt velem is megcsinálták, 7-es buszon. Szerintem soha életemben nem voltam még olyan ideges, mint akkor...

vernarancs 2007.11.14. 10:24:03

csodavida 2007.11.14. 09:52:40

Attol meg mert te irigy vagy neki nem kotelezo szivatnia sajat magat. En kozoltem volna az ellenorrel, hogy miutan nala van a jegyem lyukassza is ki legyen szives. Ezekutan elfordultam volna es ignoraltam volna az utazas hatralevo idejeben. Semmit nem tehet. Nem nyulhat hozzam. Ha rendort hiv akkor neki kell megmagyaraznia hogyan kerult a jegyem hozza, mert el nem veheti ha en nem adom at neki.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2007.11.14. 10:24:34

Szívnak ők eleget (ezzel a melóval), perszehogy szivatnak :)
De 1/2-re a tréfát, mi a gond? nem büntette meg.
Sosem értettem, miért engedik az emberek, hogy kivegye az ellenőr a kezükből a bármit is. Ha kifizettem, enyém,senki nem veheti el tőlem.Megmutatni kell, nem odaadni!

mjordan 2007.11.14. 10:31:12

csodavida,ha az irigység és a rosszindulat fájna,te üvöltöznél a fájdalomtól,apám!

Szil-Ka 2007.11.14. 10:33:22

A bkv útvonal jegy nem is jár le. Tudom, mert van, amikor én is az 5-6 évvel ezelőtt vásárolt jegyet/jegytömböt vagyok kénytelen használni (van bérletem, de ha a fent említett 40-es busszal kimegyek a határból, plusz egy jegy szükséges).

Carnivora (törölt) 2007.11.14. 10:43:35

BKV luxus árakon középkori színvonal maradok a kocsinál ...

Carnivora (törölt) 2007.11.14. 10:45:06

Jah, aki a középső ajtós baromság miatt sír a BKV ragyogó technológiai felkészültségéből adódóan a jegykiadó automatáik kalap szarok, és elég sűrűn a jegyérvényesítő automaták is azok ...

Tilcsák Bea (törölt) 2007.11.14. 10:53:40

csodavida, aki autóval jár, annak nem annyi a vonaljegy, hanem a bntetés összege? ugya miért kellett volna megfizetnie, ha nem jogos? csak mert te rolexet képzelsz mindenki karjára, aki autóval jár?
beszéljél már józsibácsival a szomszédból, járt -e a trabantjához rolex.

olah-farago 2007.11.14. 10:54:34

csodavida! Te vagy az ász!
Ezek tényleg ne üljenek BKV-ra. Hívjon taxit, még a végén összekoszolja magát. (csak azt nem értem, ha ilyen menő csávó, miért nem bír megoldani egy ilyen ügyet! :))

Secnir 2007.11.14. 10:55:40

mi itt a gond?
ellenőr elvette, majd balra el. van 160 forint tiszta haszna (vagy mittomén most mennyi a buszjegy vagy a villamosjegy). Legyen vele boldog, így egészíti ki a fizetését.

felpenzem · www.felpenzem.hu 2007.11.14. 11:00:20

lassan hitelt kell felvennem a bkv tartozásaimra. cicibank lesz asszem:D

Silent Bob 2007.11.14. 11:07:13

Velem többször próbálták ezt eljátszani, az 1-es villamoson például, középső ajtón szálltam fel, még a lépcsőn is alig értem fel, már dugtam a jegyet a lyukasztóba... az ellenőr ki akarta venni a kezemből, hogy most már nem érvényesíthetem. Egy határozott rászólás (pl. takarodj) ilyenkor általában megteszi és mindenki elégedetten távozik. Én legalábbis. :D

civistroll 2007.11.14. 11:07:21

Ellenőr?Pah..
Nekem alig akart ma kijönni az esernyőm a kocsim hátsó ajtajában neki kialakitott lyukából.

Kifordított kacagány 2007.11.14. 11:08:14

hogy meglepődött volna az ellenőr, ha kivételese ő kap gyomrost:)

én ugyan nemigen utazom bkv-val, de lenne egy kérdésem. a karszalag és a biléta elegendő arra, hogy az illető igazolja, miszerint ő jogosan ellenőrzi a jegyemet?

Meklén és Tamara 2007.11.14. 11:11:10

a ballonakbát alá oda kell készíteni egy hatalmas húsvágóbárdot, nyelén a következő felirattal:MENJ TOVÁBB!
Az ellenőr felszólítására, meglebbenteni a kabátot, hogy a felirat jól olvasható legyen, és mindenki boldogan mehet a dolgára.

Meklén és Tamara 2007.11.14. 11:13:04

bár nekem most olyan érzésem van, itt az ellenőrnek van igaza.

Az unatkozó eladó 2007.11.14. 11:13:31

A jegyek korlátlanul érvényesek, mint ahogy azt többen is megmondták.

"A tömegközlekedés nyilvános szolgátatás, aból aki érvényes jeggyel utazik tudtommal nem zárható ki."

Tudtoddal, tehát az igazság nem ez =)
Ha felszáll egy leprás, és jegyet lyukaszt, attól még kizárható az utazásból. Ugyanez érvényes a csövire, aki 3 hónapja fürdött utoljára és szociális melegedőnek használja a buszt.

Silent Bob 2007.11.14. 11:14:05

Kacagány, pont ezen gondolkodtam ma reggel. Legközelebb simán fogok hozzá személyit kérni, és ha nem adja rendőrt hívok, hogy álellenőrök próbálnak lehúzni. Nem láttem még közelről ellenőr-igazolványt, de nekem úgy tűnik, hogy egy sima laminált kártya.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.11.14. 11:18:40

Nos, bizonyára ellenőre válogatja. A 200-as buszon pl. az érkező külföldi népek miatt lehet venni a sofőrnél is (drágábban) jegyet. Ez amolyan gépi nyomtatású, asszem az automata is ilyet ad nem tudom. A lényeg az, hogy ki is kell lyukasztani.

Na, ezt nem tudták az asszem lengyel (lengyel - magyar két jóbarát, együtt issza egymás borát..) turisák. Ellenőr néni szépen elvette a jegyet, tört angolsággal elmondta, hogyan kell be dugni és... nem történt semmi: nem működött. Picit magyarázott magyar-német nyelven, majd újra.. megint nem.. na, akkor a másiknál kezelték. Mindenesetre nekem szimpi volt az ellenőrnéni, szépen mosolyogva mutatta, hogy mit kell csinálni, kár, hogy nem sikerült elsőre.

Olyanról is hallottam, hogy adott el nekik napi/hétvégi jegyet, 'oszt nem büntizett. Jó lenne, ha ez a magyaroknál is fennállna esetleg lehetne félhavi, havi jegyet venni.

Tényleg, az meg van még, hogy ha megbüntiznek, de azt mondod, hogy az offiszban veszel még aznap 30 naposat, vagy bemutatod a meglévőt utólagosan akkor nem oly nagy az összeg ?

SzexcentrikusAnyacsavarBecsavarodása · http://www.youtube.com/watch?v=2RiEy4es6lU 2007.11.14. 11:28:00

Ha jól emlékszem a buszokon még a régi utazási feltételek van kiragasztva.Ezzen az áll, hogy a jegyet az utazás megkezdése után(!!!) kell kezelni.
Egyébként a bkv honlapján megtalálható az( új )utazási feltételek (igen érdekes dolgokat lehet belőle megtudni), kár hogy azt lefelejtették, hogy ez tulajdonképpen mikortól is lépet érvénybe.

Seduxen (már NEM dr.) 2007.11.14. 11:38:33

Többen itt sérelmezték, hogy csodavida milyen irigy...
Nem akarván ezzel vitába szállni, de a történethez hogy tartozik hozzá az "áldozat" anyagi, és családi körülménye? Ezt minek írta bele? Attól esetleg hitelesebb lesz, hogy közölte, hogy Budaörsön lakik, meg - minimum - 2 autó van a családban, ezáltal ritkán alacsonyodik le a "bkv-zás" szintjére?
Ezt magyarázza má' el valaki...
Illetve még egy kérdésem lenne: a levél megszólításában mi az a ZRt.?

escaramujo 2007.11.14. 11:43:16

marha szerencsések vagytok. nálunk kb fél évig érvényes az előre váltott jegy.
aztán a hajadra kenheted darabját 180 pénzért...kár,h a korpa ellen nem jó...

lonicera 2007.11.14. 11:47:23

Hát a csávókán látszik, h nem szokott BKV-val utazni... Erre a sztorira vered a nyálad? Ennél sokkal cifrább dolgok történnek minden egyes nap. Örülj, h évente 1-2szer szállsz buszra, nehogy már megsajnáljunk. Az ellenőrtől meg nem kell semmit elvárni, van aki jófej, de több a geci, ez van.

Pifta 2007.11.14. 12:07:41

Többek közt ezért sem BKV-zom :D
Tudom,ezért meg köveznek, de én inkább autózok :)

mjordan 2007.11.14. 12:20:34

Úúúúú Pifta,van autód????Jó nagy burzsuj vagy...:DDD

vernarancs 2007.11.14. 12:21:10

Secnir 2007.11.14. 10:55:40

Bakker, te tutira rolexben nyomod a merdzsoval, Rozsadombrol jovet :D
Mar 230 egy jegy.

missbutterfly 2007.11.14. 12:29:45

the-real-tika 2007.11.14. 11:28:00

ZRt = Zárkörűen Működő Részvénytársaság.

Secnir 2007.11.14. 12:34:52

vernarancs:
'90-es golf II, 256e km-el, noname kínai és vidéki vagyok. BKV-t akkor látok, ha elautódzom pest mellett. évente kb 1* megyek fel, akkor használok (esetleg) jegyet. tényleg 230 volna egy jegy? Ki gondolta volna.
Milyen világ az, ahol mész 1 azaz egy megállót busszal (mondjuk 300 métert) és annak a díja pontosan 1 azaz egy liter gázolaj?
hah

vernarancs 2007.11.14. 12:35:28

Egy fraszt! zrt=zsebekbol rablo tarsasag :)

vernarancs 2007.11.14. 12:39:25

Secnir 2007.11.14. 12:34:52

Olcsobb autoval jarni meg videkrol is mint pl. a Volan. Az meg plane felhaborito, hogy 1 megallot utazni pont annyiba kerul mint mondjuk a 7-es busszal atmenni a varoson ami kb. 15 km.

ps: a Golf II az nagyon jo gep volt anno.

Secnir 2007.11.14. 12:40:34

vidéki buszokon a tarifatáblázat valahogy így néz ki (vagy legalábbis 2 éve még így nézett ki)
0-5 km ..... 250 ft
10-15 km ... 400 ft
15-25 km ... 550 ft

békávéjáéknál ez mér nem tud jáccani?


Az egész bkv-ról különben megvan a véleményem. Majdnem annyi adminisztratív dolgozó van, mint fizikai munkás (tudom, rokonom is ott dolgozik). azt mondja, hogy 10 melósra (sofőr, karbantartó stb) 18 irodosta jut. Nekik karbantartóknak egy napi (8 óra) munkaidőből 1 óra papírmunka volt, amit le kellett adni az irodistáknak, ők meg el voltak vele másnap. 8 órát.
és sápítoznak, amikor a sofőrök béremelést kérnek, hogy nincs miből fedezni ám, meg nem értjük miért veszteséges a cégünk, ajaj, sajnos ide állami támogatás köll még...
anyátok.

rowi 2007.11.14. 13:33:17

soha nem értettem azokat a történeteket ahol a felszállás után rögtön mondta a kaller hogy ácsi most már elkéstél. én egyszer játszottam ilyet az kb így nézett ki:

(szállok föl jegy kézben félig üres 7es busz lyukasztó fele orientálódás, jegy már a készülék fele közelít mikor a kaller befogja a lyukat, itt felszalad a szemöldököm kérdő teintet, itt kezdünk)

K: Uram, elkésett, most már enm lyukaszthat.
É: Merthogy? Most szálltam föl láthatta (a köszönés valahol elveszett)
K: Láttam, de már elkésett, meg kell büntetnem)
É: (pár sec szünet amíg ezt feldolgozom) Jó, büntessen
K: Személyi iratot kérek!
É: Nincs
K: Ez esetben rendőrt hívok!
É: (flegmán) Hívjon...
K: (pár sec szünet, valszeg leesett neki, hogy itt ebből nem lesz semmi) Akkor szálljon le.
É: Nem szállok, van jegyem amit érvényesíttetni akartam, de nem engedte
K: (szó nélkül balra el)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.14. 13:46:07

most majd mindenki nekem esik
de itt egy normalis busznak 2 ajtaja van
az elson felszallnak es bedugjak az 1 dollarost a gepbe, vagy a 5 centest
varosa es gepjarmuve valogatja
a hatso ajton leszallnak
es nem kell ellenor
ez van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.14. 13:47:47

25 centest akartam irni
es nyugodtan felteszik a bringat a busz elejere
a mozgasserultek elol szallnak le van minden elso ajtonal lyen lehajthato ize

ede bá 2007.11.14. 14:07:44

Felszállás elöl, jegylyukasztó 1 db a sofőr mellett.Jegy: 180 huf elővételben, buszon 200 huf. Szfvár-on így működ a dolog.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2007.11.14. 14:09:52

ellenőr IQ = -1.

akinek ennél több van, az nem megy ellenőrnek.

Dervenkál Egon 2007.11.14. 14:20:29

Én tegnap utaztam a 40-es buszon. Budaörsről kellet bevergődnöm. És annak ellenére, hogy a fővárosi tömegközlekedést gyűlölöm van bérletem, mert ilyenkor már nem jó motorozni.
Tudtam, hogy kell a bérlet mellé még egy jegy mer közig határon kívül jön a busz. Namost: Buszmegálló közelében jegyárusítás sehol. Automata sehol. Egy rohadt újságárus sehol. A buszon a sofőr nem adhat jegyet. Egy utas segített, adott egyet a tárcájából (persze kifizettem neki), bár végül nem jött ellenőr. Szerintem a BKV Regőczi Miklós szóvivővel együtt bekaphatja!

währenßhöhleigkeitigchen 2007.11.14. 14:43:45

Az azonosító eltakarása, és az arra való hivatkozás, hogy néztem volna meg jobban, ismerős.

(Azonosító befelé fordítva, mikor kértem, hogy fordítsa kifelé, közölte, hogy ki van tűzve, ezzel ő eleget tett a kötelezettségeinek... És Török úr az ügyfélszolgálattól neki adott igazat...)

Szelíd hangorkán 2007.11.14. 14:55:40

Azt azért lássuk már be, hogy én a buszon annál a lyukasztónál lyukasztok, amelyiknél akarok. Nincs az leírva sehol, hogy ott kell lyukasztanom, ahol felszállok. Általában ez nem is kivitelezhető, mert tapasztalataim szerint a tömegközlekedési eszközökön egy darab működő lyukasztó van, tehát nagyobb az esély arra, hogy ott szállsz fel, ahol az épp nem működő jegyérvényesítő-készülék van. Az meg miért lólábkilógás, ha úgy tudja, hogy a régebbi jegyek érvényüket vesztik áremeléskor. Aki évente 2x utazik BKV-val, attól ne várjuk el, hogy ilyen okosságokat tudjon. :) Az alapvető dolgokkal tisztában van, érvényesített jeggyel utazhat. De úgy látszik ez ma már nem elég. Kedves BKV.

SzexcentrikusAnyacsavarBecsavarodása · http://www.youtube.com/watch?v=2RiEy4es6lU 2007.11.14. 15:02:57

Idézet az utazásiszabályzatból : "Ha az utas érvényes jegy, bérlet vagy egyéb utazásra jogosító irat nélkül utazik, a jegyellenőr felajánlja a pótdíj helyszíni megfizetésének lehetőségét. Ha az utas nem kíván, vagy nem tud élni ezzel a lehetőséggel, akkor haladékot kér a BKV Zrt.-től a szolgáltatási díj későbbi megfizetésére. Ennek érdekében az adatait egy, a személyazonossága megállapítására alkalmas igazolványból a BKV Zrt. rendelkezésére kell bocsátania, melyek felvételre kerülnek. Az Utas az aláírásával igazolja az adatfelvételt és az annak kezeléséhez adott engedélyt."

Ezek szerint, ha nem írom alá a papírt, akkor nem tud büntetni?

Silent Bob 2007.11.14. 15:06:42

Tika, így van. Ebben az esetben hívhat rendőrt... amit te nem vagy köteles mágvárni. ;)

SzexcentrikusAnyacsavarBecsavarodása · http://www.youtube.com/watch?v=2RiEy4es6lU 2007.11.14. 15:09:59

Nem erre gondolta. Hanem arra, hogy megadom az adataimat, de nem írom alá a papírt, mert nem járulok hozzá az adatkezeléshez. Akkor mit csinálnak?

Silent Bob 2007.11.14. 15:19:49

Nem értettelek félre. Gondolom ugyanúgy rendőrt hív, aki igazoltat, feltételezem rendőr felé nem vagy köteles hozzájárulni az adatközléshez. Az már csak egy finomság, hogy a rendőrség (tudtommal) bírósági végzés ellenében adhatja ki az adataidat a BKV-nak.

Secnir 2007.11.14. 15:21:14

de, alá kell írni, csak nem ellenőrzik.
anno, mikor még suliba jártam, 2-es villamoson jött a zellenőr. bérlet? öhh, otthon hagytam. személyi? öhh egy brifkóban volt. akkor diktáljam be az adataimat! ööh leírnám egy papírra, jó?
örült neki, és elment.
Kíváncsi lettem volna az arcára, mikor a központi nyilvántartásban visszakeresi Mici Mackó, Sátánfalva, Pereputty út 666. szám lakos adatait...

SzexcentrikusAnyacsavarBecsavarodása · http://www.youtube.com/watch?v=2RiEy4es6lU 2007.11.14. 15:23:50

Na igen, csakhogy szerintem még a rendőr sem kötelezhet arra, hogy adjak engedélyt adatkezelésre. Ergó nem kényszeríthet , hogy aláírjam.

Zsóti 2007.11.14. 15:32:55

Ha rendőrt hív, az igazoltathat, de az adataimat nem adhatja át az ellenőrnek, tudtommal. Ezért nem is érdemes hívnia rendőrt. Ha meg átadja, a rendőr is megütheti a bokáját. Mivel a bkv ellenőr nem hivatalos személy. (szépen néznénk ki, ha már azok is hivatalos személynek minősülnének, meg a parklóellenőrök is meg...)

doktor Varsányiné 2007.11.14. 15:35:20

olyan élvezetes stílusban ír a panaszos! én nem a homárra meg a bkv-ra herdálnám a ragyogó tehetségemet.

a kertész tömlővel 2007.11.14. 15:38:17

nem akkor kezdödik az utazás mikor elindul a busz?
az h jár a motor meg nyitva az ajto és ott nyomul pár ellenör még nem utazás.még soha
nem fordult elö veletek olyan h felszálsz egy ilyen buszra érvényesited a jegyed majd ott állo helyben lerohad a busz.?
ha olyan mázlid van mint nekem volt akkor se pénz se uj jegy nincs nálad és mivel ez már használtnak tünik a potbuszra már nem fogadják el.jot gyalogoltam utána.kv any.kat.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2007.11.14. 15:39:18

Nem kell bírósági végzés sztem.
Viszont tessék jól aláírni az adatokat! Valami a sajáttól teljesen idegen aláírási móddal. Aztán jöhetnek behajtani, nem én írtam alá, nem is olyan, mint az enyém...
Vagy ami egyszerűbb:
- iskolás/egyetemista: 1 db füzet magadnál tart, valami ismeretlen, ám könnyen megjegyezhető név a címkére felír, kézben szorongat, ellenőr bepróbál, elsőre füzetre rápillant, nevet meglát, Te bediktál, ő megnyugszik, aláírsz, hazamész.
- dolgozó: bérlap otthon elkészít (persze nem saját név!), kézben szorongat, a többi azonos az előbbi ponttal.

rendszerhiba 2007.11.14. 15:49:22

ez az egész ország szánalmas!

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2007.11.14. 16:01:31

Céadaoin 2007.11.14. 10:05:14 >>> :)

sanco 2007.11.14. 16:49:10

nem értem miért paráztok a bkv ellenőrök tök jól meg vannak nevelve gyertek le Szegedre itt lesz ám nemulass ha elkapnak :)

rozsdi 2007.11.14. 17:05:26

Nem az első megállóig kell érvényesíteni a jegyet?! Én így tudtam :(

sültzöldparadicsom 2007.11.14. 18:08:15

na én nem tudtam, hogy a 40-es buszon mé külön jegyet is kell venni, BEB es bérletem van , nyugodtam utaztam kék busz és kész,igaz modott valamit a hangos, de nem nagyon érdekelt, most mit csináljak? megkárosítottam a BKV-t, na jó, majd befizetem utólag a BKV-s árvák javára

renugard 2007.11.14. 21:13:37

Elvesztettem a fonalat: most akkor három, vagy négy ellenőr volt azon az egy járművön?

Jogging 2007.11.14. 21:32:56

A legszebb BKV-s emlékem:

Idő: 2003. május 1. (Az ellenőrök nem pihennek! Tisztára meglepődtem!)
Helyszín: Budakeszi út (erős hegymenet), két ellenőr javában munkában a buszon, köv. megállónál többek közt egy hölgy is felszállt a középső ajtónál, és rögtön lehuppant, keze már a táskában. Elővette a jegyét, de ő sem tudta begyugni, mer éber-kaján ellenőr letakarta vala a szerkezetet.
Cívódás, vita, mindenki egy ellen.(Csak a kollégája tanácstalan). Egyre nagyobb hanggal mindenki. Vezető félvállról: Megálljak? IIGEEN!
Ekkor emelkedik civil rendőr is, és mivel a busz is megállt, az időközben magát szolgálatba helyező közeg szépen LESZÁLLITOTTA AZ ELLENŐRT A BUSZRÓL. (Később a sértegetett hölggyel együtt ő is leszállt Budakeszin, gondolom nem azért, hogy hazakísérje..)

Ezen a vonalon mindig úgy ellenőriztek, h. egyenként szálltak fel az ellenőrök, sokszor még telefonáltak egymásnak (Na?! Ott vagy már? Én fenn vagyok!)akció előtt, vagy leültek, majd egységesítették erőiket a közig. határhoz érve. Azóta már van valami szabály, h. nem álcázhatják magukat jegyet nem lyukasztó utasnak...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2007.11.14. 22:02:31

Haverom tegnapelőtt Budakeszi bérlettel utazott a 40-esen, aztán mikor jöttek az ellenőrök felmutatta úgy a bérletet, hogy csak a Bud látszott, az ellenőrök meg megköszönték és továbbmentek :)

Jegyeket berleteket 2007.11.15. 13:20:17

Nem tudom, hogy örüljek, vagy sírjak amiért másnak is vannak hasonló sztorijai. Sokat gondolkodtam, hogy milyen Homárfaktora lehet a fenti történetemnek, idevágó-e egyáltalán, végül betettem a Homárt CC-be. A sok hozzászólást látva úgy gondolom jól tettem, sokak véleményét megismerhettem. A BKV pedig várhatóan úgyis rövid úton lezárja a panaszügyet, itt legalább tovább tud élni. Akkor nagyon felnyomták az agyamat, most már nem érdekel csinálnak amit akarnak...
A fentiekre reagálva a kérdéses jegyre bizony rá van nyomtatva 230 Ft, minőségét megőrzi és más lejárati dátum nem szerepel ugyan rajta. Biztosan én vagyok a tudatlan láma és a hologrammos jegyek mások, de emlékeim szerint mikor 175Ft volt egy jegy kétségesnek éreztem, hogy egy 95 Ft -os vagy 130 Ft-os jegyet elfogadnak-e. (Pontos összegekre nem emlékszem, lehet hogy sosem volt 95 Ft a jegy).
A 173. ellenőr nem ment szigorúan egyből a büntetetés felé - lehet hogy meglátta az arckifejezésemet az első mondat után - ezért is hagytam annyiban az első 2 percben, meg hogy befejezzem a telefonbeszélgetést.
Szeretném megnyugtatni azokat is akik féltenek, hogy az aranyrolex annyira félrehúzza a vállamat, hogy gerincferdülést kapok: a kérdéses autó egy lassan 20 éves paripa, ami már több mint tíz éve szolgál nálam, megjavítani több mint 300e ha be akarom számíttatni egy másik autó árába akkor 100e-t ér függetlenül attól, hogy megjavították a váltót, vagy sem :-) Súlyos dilemma, hogy bevállaljak-e egy havi 30-40 ezres hitelt egy másik használt verdáért, mert akkor már nem biztos, hogy tudom fizetni a félkész "villám" utáni sarcokat. Sokaknak biztosan ez sem adatik meg, de erre mit modjak, én sem csináltam mást, mint elmentem dolgozni...

A kérdéses járaton egyébként még egy garnitúra ellenőr jött mire a Móriczra ért, utóbbiaknak nagy nehezen sikerült előkeresni a betépett, de ki nem lyukasztott jegyet. Szerencsére elfogadták. Ilyenkor mi van? Egész évben utazgathatok egy szakadt, de kezeletlen jeggyel mondva, hogy már egy ellenőrnek felmutattam és szó szerint idézve "ő érvényesítette".

Az eddig kimaradt, hogy mikor a kérdéses azonosítószámát akartam megnézni abba menekült, hogy én a mellét akarom fogdosni a pufidzseki, pulcsi és még ki tudja hány réteg ruhán keresztül, és így akart megalázni. Egy mélynövésű alig 20 éves kiscsaj aki valószínűleg csak szilikonnal tud valaha "domborítani". A végén még én érezhetem magam kellemetlenül? Naná hogy minél melegebb éghajlatra küldtem ez után.

A BKV szelleme legyen veletek! Meneküljetek !!!

V.A.Lacky 2007.11.15. 13:29:19

A büntetés aláírásáról annyit, hogy ha nem írod alá, akkor tűzheti a kalapja mellé az adataidat, ha jól adtad, meg ha nem, még akkor is, ha a rendőr kérte el. Én soha nem írom alá, és hiába próbálkoznak, nem fizetem be a levélben küldött csekket. Egyszerűen nem tudják igazolni, hogy nem élt vissza valaki más az adataiddal. Hacsak nem szembesítenek és ismernek fel, de ilyenről még nem hallottam.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ott lógok, ahol tudok, mert mindig megveszem a jegyet, ha lehetséges, és kezelem is, de volt már arra precedens, hogy nem tudtam jegyet szerezni, és nem hiszem, hogy normális rendszer, hogy órákig kell esetenként járkálnom egy jegyért, mert késő van és minden bezárt. Ha jó a szolgáltatás, kifizetem. Habár nem örömmel.

Azt meg tényleg nem értem, mi köze az ellenőr bunkóságának az áldozat anyagi helyzetéhez? Akinek van esetleg pénze, azt lehet szívatni? Akkor talán az ellenőr kérjen vagyonnyilatkozatot, mielőtt tahóskodik.

Jegyeket berleteket 2007.11.15. 13:58:03

Unatkozó Eladó:
"Tudtoddal, tehát az igazság nem ez =)
Ha felszáll egy leprás, és jegyet lyukaszt, attól még kizárható az utazásból. Ugyanez érvényes a csövire, aki 3 hónapja fürdött utoljára és szociális melegedőnek használja a buszt."

Biztosan van a békávénak az utazási feltételekhez egy apróbetűs függeléke melyből a leprások és a csövesek magukra ismernek és önként lemondanak az utazásról.

A gyakorlat nem ezt mutatja. Egy évekkel korábbi emlékezetes metrós élményem, mikor felszállt a "büdös bácsi", amint becsukódott az ajtó és elindult a metró befordult az ajtó felé a sarokba, elővette a lompost majd annak rendje és módja szerint elvégezte a dolgát. Az ott ülő utasok meg az anyaggal együtt szanaszét spricceltek. Az ilyen megérdemli, hogy ott helyben áramütés áldozata legyen.
Lehet ezek után csodálkozni, hogy nem szívesen megyek BKV-val?

világhal 2007.11.15. 14:16:35

évekkel ezelött csináltunk egy dokfilmet ellenörökröl. ott mesélte az egyik srác,hogy amikor fáradt, és nincs hely a buszon, csak felveszi a karszalagját, és a következö megállónál már simán van helye. meg azt is megtudtuk töle, hogy az egész családja bkv ellenör. anya, apa, kisöcsi. együtt járnak ellenörködni... ne akarjatok találkozni velük.

Szelíd hangorkán 2007.11.15. 17:27:36

Szép, boldog család lehet az övék...

pleasantry 2007.11.16. 11:22:30

Jogging, felve kerdezem, hogy a holgyet, akit a kozeg velhetoen hazakisert, nem zsanettnek hivtak-e.

pleasantry 2007.11.16. 11:23:50

elephantinmymind, ilyet en is ismerek.
ok tartoztak tobbmillioval a kozos koltsegbe, mint ahogy mar egyszer felhaborodtam ezen valahol a homaron.

*pleasantry urinohoz meltatlanul kikop

Fedup Sári 2007.11.16. 16:06:36

A rendőrhívásról itt a tuti: rendőrségi tv. ('94. évi XXXIV., 24. § (4)-(6))

Rendőr feljegyzi az adataidat, majd BKV 8 napon belül kérheti az aktuális kapitányságtól azokat annak igazolása mellett, hogy jogosult azok megismerésére. (Nyilván jogosult, hiszen az utazással szerződést kötöttél velük, de nem teljesítettél, ha jegy nélkül utaztál). Akinek az adatait kiadták, azzal ezt a tényt + az indokot közli a rendőrség, ő meg kérheti a kiadást kérő személyazonosító adatait.

Ennyi.

monochrome 2007.11.16. 19:46:02

nyilvánvalóan a fiatalember tökéletesen higgadtan viselkedett és teljesen úgy volt ahogy leírta...egy cseppnyi szépítés nincs benne...ez egészen biztos.Ilyen fellengzős,beképzelt stílusú szöveget régen olvastam.gz az újgazdag fiatalembernek.

Jogging 2007.11.16. 21:47:16

Pleasantry!
:-)
Nem tudom, de legalább egyedül őrizte és védte. Akkor még nem aggódtam ilyesmin.

kingkong 2007.11.17. 01:21:05

Nekem is volt hasonlo sztorim a 6-os villamoson. Az Oktogonnal szalltam fel (ott laktam) és két fejenként 100 kilos ellenôr asszony egyszerûen elallta a lyukasztot, hatul és középen is. Mivel az utolso pillanatban ugrottunk fel a vilire, igy kellett néhany masodperc mire elôhalaszom a jegyeket, igy mire elindultam, hogy lyukasszak a két hölgy mar tamasztotta a gépet. Közölték velem (rögtön!!!) ôk lattak, hogy én a Nyugatinal szalltam fel, és csak azért veszem elô a jegyem, mert ôk itt vannak; és ha kell majd a kolleganôje tanuskodik ellenem. Egy kis szovaltas utan nem büntettek meg, de csak azért mert a baratommal voltam, egyébként ha egyedül vagyok biztos végem. Szeretném leszögezni nem volt szandékomban bliccelni, bar igaz épp akkor nem volt bérletem, csak tizes tömböm.
Még egy megjegyzés: azt is gusztustalannak tartom, ahogy a BKV ellenôrök a külföldi turistakkal bannak. Honnan tudja a hülye külföldi, hogy atszallo jegyet kell vennie a metron, ha vonalat valt, szerintem a magyarul is korlatozott szokinccsel rendelkezô pénztaros nem biztos, hogy tajékoztatja (tisztelet a kivételnek). Valami modernebb rendszert kellene mar kitalalni, mondjuk kapukat allitani, vagy bevezetni az annyit fizetsz, amennyit utazol rendszert, igy nem is lenne szükség ellenôrökre.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2007.11.17. 22:43:46

úgy tudom, hogy hajléktalan-igazolvánnyal igénybe vehetik a közlekedést. Azt ugyan nem tudom, hogy a fenti igazolvány "kiváltásának" milyen feltételei vannak, de jó lenne, hogy a fürdés közéjük tartozna.
Érdekelne, hogy ahol az egész család ellenőr, hogyan zajlik egy közös vacsora, élménybeszámolókkal tarkítva..

Vici · http://kosbor.freeblog.hu 2007.11.27. 10:01:09

Egyszer akkorát fékezett a busz, hogy a táskámból kiestek a mandarinok.
süti beállítások módosítása