Tékozló Homár

Adatvédelmi biztos vs BSA

2007.12.04. 14:22 | jackyll | komment
Arrogáns Antal teljesen ráfixálódott, hogy valaha is válaszadásra bírhatja a BSA-t, így az APEH elbocsátó szép üzenete után most az adatvédelmi biztos állásfoglalását olvashatjuk közbenjárásával. Érdekes megjegyezni a második bekezdést, miszerint "a felhasználó köteles a szerzőt vagy jogutódját, illetve a közös jogkezelő szervezetet a felhasználás módjáról és mértékéről tájékoztatni."
Csak a BSA Leányegylet bunkósága (és nem a szerzői jogok) elleni keresztes hadjárat egy aprócska mérföldkövéről szeretnék beszámolni. Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos megvizsgálta beadványomat, és hivatalos válaszában ő is azokat mondta el, melyeket Te is szoktál hangoztatni. De talán másokat is megnyugtat, hogy az APEH után egy másik hivatalos szerv is megcsavarja a Rendkívül Etikus Jogászklub (röviden BSA) fitos kis nóziját.

(A levelet emailben, doc formátumban kaptam: önkényesen kiszedtem a saját adataimat, és kiemeltem a - szerintem - lényeges részt. Majd pedig OxygenOffice - freeware - segítségével PDA formátumba konvertáltam. Gondolom, majd sokan fognak kötözködni, hogy nincs aláírva, lepecsételve, és nem fejléces a papír, de gondolom ez betudható annak, hogy csak email-címet adtam meg. Ügyiratszám, ügyintéző és telefonszám rajta van.) [derék, de teljesen felesleges volt - a Homár]

Ha az amerikai BSA is válaszol az általam részükre elküldött hivatalos APEH nyilatkozat fordítására, akkor arról is beszámolok. A magyar BSA Dalárdát semmilyen módon sem sikerült (azóta sem) válaszadásra bírni (telefon, fax, email - számukra csak egyoldalúan működik). Szóvivőjük sem képes egyetlen betűt sem megmozdítani, nem hogy mondatokat...

Maradok:
Arogáns Antal
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pleasantry 2007.12.04. 14:26:34

kar, hogy ennyire unom mar ezt, mert amugy nagyon-nagyon erdekes, szorakoztato poszt. az ujdonsag erejevel hat.
es en kerek elnezest.

glezmen 2007.12.04. 14:26:58

szélmalomharc, úgyis szarnak az egészre, sosem kapsz tőlük választ

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2007.12.04. 14:37:01

Végre egy ember, aki vette a fáradtságot..

Geitenbeffer_ 2007.12.04. 14:43:34

"a felhasználó köteles a szerzőt vagy jogutódját, illetve a közös jogkezelő szervezetet a felhasználás módjáról és mértékéről tájékoztatni."

???

Fel kell hívnom Hetfieldet, hogy hányszor hallgattam meg a Justice-t? Lakásban/kocsiban/utcán bontás szerint?

ddd.dino 2007.12.04. 14:46:32

Hajrá Antal!

Bár én (még)nem kaptam levelet a BSA gittegylettől, de őszinte elismerésem, amiért végre valaki tesz is valamit. A következő lépés talán az lenne, hogy valaki jól beperli a gittegyletet, de ez csak úgy képzelhető el, ha az érintett maga is ügyvéd, azaz nem neki kell megelőlegezni 15 évre a perköltséget.

Fapuma (törölt) 2007.12.04. 14:49:24

100* jobb, drága véreim, mint a BSA.
Itt van ez a dolog, japanizálja a nevedet, hihhhetetlenül hasznos, már ha épp Jappánba készülsz:

www.rajaka.net/projects/japanizer/
mától szólítsatok: Lukanodorinka-nak :)
hm, talán maraggyak mégis fapuma? lukamicsoda?

Fapuma (törölt) 2007.12.04. 14:52:27

plesantry-Notakuarikatochishifu
hááát, ez 1 kicsit összetett, de baj majd megtanulod...

Fapuma (törölt) 2007.12.04. 14:58:07

jackyll-Zukamimefutata

ez is 1 határeset, nem tudom érdemes-e japanizálni, vagy maradj az eredeti "magyar" név mellett...

bár a szily-Arizkitafu nem olyan rossz, asszem...

pleasantry 2007.12.04. 15:11:23

fapuma, en minek tanulnam meg?
majd te megtanulod. :)

Fapuma (törölt) 2007.12.04. 15:13:18

én? a sajátomat se tudom...

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2007.12.04. 15:25:32

Arizkatokaarizchi arizmotakizmochichi arizkitakimemotomoari arizmomeku :)Ez a nevem, királyság :D

ezoli83 2007.12.04. 15:31:12

A múlt héten beszéltem egy jogásszal a BSA gittegyletről és a következőket mondta:
- nem hatóság, így SEMMILYEN adatközlési kötelességem nincsen felé (pl. valakire tartozik, hogy nekem mennyi a fizetésem?!)
- csak akkor, mehet be a lakásba, irodába ha rendőrséggel van akinek van hatályos házkutatási parancsa
- ha már bent vannaka a lakásban, irodában akkor sem vihetnek el semmit csak a rendőröknek segítkezhetnek, hogy mit vigyen el a rendőrség, amit szintén a rendőrség fog ellenőrizni, mivel csak ő van felruházva nyomozati jogkörrel.

Szóval, ha a BSA küld valamilyen levelet, hogy ezt meg ezt add meg, ki kell dobni a kukába a levelet és nem foglalkozni vele. Ha egyedül jelennek meg az ajtódban, akkor simán elküldheted őket a jó anyjukba viszont, ha a rendőrséggel az szívás.

Tarika · http://isitchristmas.com/ 2007.12.04. 15:31:14

Na, ezt a japanizert hol kell bejelenteni a BSA-ZRt-nek?

vernarancs 2007.12.04. 15:36:55

Az volt mar, hogy a BSA osi roman ceg? Be kene iratni lovastaborba az osszes BSA ugynokot!

vernarancs 2007.12.04. 15:40:10

ezoli83 2007.12.04. 15:31:12

A rendorsegnek nem kell hazkutatasi parancs. Azt kesobb is beszerezheti, de csak jo indokkal mehet be anelkul. A BSA soha nem foglal le semmit es nem is jar el, hanem felnyom a rendorsegen. Ez a szep benne. Viszont nem johet be a rendorrel sem a lakasba, mert nem vagyok koteles elfogadni mint hatosagi szakertot, mivel nem partatlan az ugyben.

ezoli83 2007.12.04. 15:46:44

vernarancs:
A BSA tényleg nem fogalalhat le semmit, de azt megmondhatja a rendőrnek hogy mit vigyen el és mit nem ezt én is így értettem.
Az is igaz, hogy a rendőrségnek nem feltétlenül kell házkutatási, amit utóbb is csatolhat a nyomozati anyaghoz, viszont ahhoz nagyon nyomós indok kell pl. bűncselekmény. Viszont azt nem tudom, hogy egy szoftver lopás kimeríti e a bűncselekmény fogalmát és nem szimplán csak szabálysértés.
Harmadszor igen is köteles vagy beengedni a lakásodba, viszont ha ez nem tetszik, akkor ezt később jelezheted az illetékes hatóságnál, hogy új szakértőt kívánsz az ügyben.

vernarancs 2007.12.04. 15:59:11

ezoli83 2007.12.04. 15:46:44

En ugy tudom, hogy a hazkutatas megkezdese elott jegyzokonyvben kell rogziteni a tenyallast es mar akkor jelezheted, hogy a szakertoket nem fogadod el es uj szakertot kersz. A software lopas az bizony lehet buncselekmeny ha az erteke meghalad egy biz. osszeget.

BiG_ 2007.12.04. 16:00:58

Én meg Zukiji szan vagyok, konbanwa arigató gozaimashita! :-)))

kamikaze (isteni szél): Mekarinkimekazku
jeee, amikor túljapanizálódunk...

Üdv!

Harvolf 2007.12.04. 16:07:49

"Házkutatási határozat", nem parancs. (Őrnagy úr)

ezoli83 2007.12.04. 16:14:29

Ez lehet, hogy így van, de a lényeg hogy a BSA-nak semmilyen jogköre nincsen. Szóval elmehet a búsba.
Az meg, hogy parancs vagy határozat ebből a szempontból mind1. :)

kernel panic 2007.12.04. 16:15:27

Péterfalvi Attila elhallgat dolgokat..

BiG_ 2007.12.04. 16:20:18

Szerintem...
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Nulla rutrum diam lacinia magna. Morbi pharetra viverra mi. Ut aliquet. Aliquam euismod leo eleifend diam. Etiam facilisis arcu nec augue. Proin sit amet enim. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Vivamus pulvinar. Praesent dignissim. Duis convallis volutpat magna. Etiam tempus lacinia urna. Cras sed sapien. Nullam auctor. Nulla porta, tortor nec tempor mollis, diam diam tincidunt neque, eu egestas erat odio euismod felis. Aenean hendrerit. Fusce venenatis iaculis ante. Sed vestibulum molestie libero. Pellentesque porttitor augue.

Na, ehhez tartsa magát a BSA! Különben jönnek a római légiók... :-)))

Üdv!

Harvolf 2007.12.04. 16:21:01

Amúgy a fentiekkel egyetértek. Viszont vannak rendőrségi informatikai-számítástechnikai szakértők is, csak ők nem reklámozzák magukat. Mondjuk nekik komolyabb dolguk is van, mint azt firtatni, hogy Mikorszopsz Ofisszal, vagy free szoftverrel írod-e a doksijaidat.

Harvolf 2007.12.04. 16:24:21

BiG_! Azóta volt már egy Harmadik Birodalom is, csúfosan megbukott. Potrzebie punepa. Temet nosce.

Harvolf 2007.12.04. 16:26:19

Bandzsa bsa basa akbar maharadzsa halandzsa.

Fanyuvo 2007.12.04. 16:27:02

PDA formátum? Nem inkább PDF?

Szumi 2007.12.04. 16:27:48

OxygenOffice Professional Şablon Kategorileri

Yazılımın Windows için Türkçe sürümünü buradan indirebilir ve daha fazla ekran görüntüsü için de şurayı ziyaret edebilirsiniz.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2007.12.04. 16:41:58

ezoli83:

A postoddal majdnem teljes mértékben egyetértek, kivéve a következőt:

"csak akkor, mehet be a lakásba, irodába ha rendőrséggel van akinek van hatályos házkutatási parancsa"

Ez nem teljesen állja meg a helyét. A lakásba, irodába a BSA SEMMILYEN körülmények között sem teheti be a lábát, még rendőrségi "kísérettel" sem. Kiemelném azt a tényt, hogy NEM minősülnek hatóságnak, ezért NYOMOZATI, VIZSGÁLATI jogkörük NINCS, ergo senkinek a kíséretében sincsen joguk magánterületre belépni (kivéve a saját telephelyüket / irodájukat).
Még abban az esetben sem, ha polgári peres úton próbálnának érvényt szerezni álláspontjuknak, mivel az ügyben érintett nem vehet részt a nyomozásban/tényfeltárásban szakértőként!! Ahhoz pedig, hogy a Rendőrség eljárást indítson ellened hivatalból vagy akár feljelentés alapján, 1. alapos gyanú szükségeltetik, 2. feljelentés szükségeltetik, hiszen nem indíthatnak csak úgy mindenki ellen eljárást, aki nem engedi be a BSA emberét a lakásába/irodájába... Ha viszont feljelentenek a Rendőrségen és az eljárás során minden rendben van, akkor viszont a BSA-nak a hatóság félrevezetéséért kell felelnie (illetve az eljárás költségeit megtéríteni lesznek kötelesek), ezt gondolom ők sem kívánják maguknak.

Röviden: a BSA-t senki sem KÖTELES beengedni, a BSA-nak SEMMILYEN joga nincs, illetve az APEH SEMMILYEN információt sem fog továbbítani a BSA-nak, legalábbis addig nem, amíg erre törvényi felhatalmazást nem kap.
A BSA mindösszesen egy megtévesztő levéllel riogatja a cégeket azzal, hogy ha nem szolgáltatják ki az általuk kért adatokat / információkat, akkor rájuk szabadítják az APEH-et. Egy adóellenőrzést senki sem kíván magának, még akkor sem, ha minden rendben van, mert csupa macera az egész. Sajnos sokan bevették a fenyegetést és leadták a kért adatokat, ezért kapott vérszemet a BSA. Itt megint ki kell emelni, hogy a BSA nem hivatalos szerv, így az APEH-nek sem mondhatja meg, hogy hova küldje a revizorait. Az APEH nyilatkozat ismeretében, amit nemrég adtak ki, kicsi a valószínűsége, hogy ilyen együttműködésre valaha is sor kerüljön az APEH és a BSA között, így a BSA fenyegetőzését tulajdonképpen tárgytalannak lehet venni, illetve a "tisztelt" képviselőjüket szép avagy csúnya (mentalitás és érzelmi felindultság szerint) szavak kíséretében ki lehet penderíteni a magánterületről.

Nem igaz, hogy ennyi sügér van itt Magyarországon, aki nem bírja felfogni, hogy az egész BSA a megfélemlítés taktikájára alapul és semmi nincs a hátuk mögött. Fenyegetőznek ezzel is meg azzal is, de a fenyegetéseikből a végén semmi sem lesz.

Az én cégemet is megtisztelte a képviselőjük és annak ellenére, hogy kínosan ügyelek arra, hogy csak és kizárólag jogtiszta software legyen használatban a céges laptopokon / asztali gépeken (amit személyesen ellenőrzök is időnként), amikor megjelent a "BSA mobil" és belépett a képviselőjük, vettem a fáradtságot és megmutattam neki, hogy merre van a telephelyről a kijárat. Ellenkezett és idézgetett mindenféle egyezményeket, kitételeket és passzusokat, de őszintén szólva egyáltalán nem hatott meg.

A leveleiket pedig küldözgethetik nyugodtan, mindaddig, amíg azt törvény vagy jogszabály nem írja elő, tőlem bizony egy karakternyi információt sem fognak kapni!! Jöhet akár az APEH is, nagyon szívesen látom a revizoraikat, előttük - mivel hivatalos minőségben járnak el - semmilyen takargatnivalóm sincsen! Majd ha a BSA is hasonló minőségben fog megjelenni (habár remélem erre sohasem fog sor kerülni), akkor őket is szívesen látom majd, de addig kuss a nevük!!

Harvolf 2007.12.04. 16:45:57

Ezennel is üzenem a dalárda egyletnek, hogy az OpenOffice-t használom magzar Linuks renceren. Meg ilyen tüzes rókát, valamynt égzengős madárkát is. (Kérem, csak a fejemet ne üssék!)

Harvolf 2007.12.04. 16:51:35

winyetta 2007.12.04. 16:41:58 Egyetértek, csak hozzátenném, hogy hatóság félrevezetése csak szándékosan valósulhat meg, és ezt a rendőrségnek stb. kell bizonyítania a BSA-val szemben.

gergelyur 2007.12.04. 17:13:48

1997. évi LVIII. törvény a gazdasági reklámtevékenységről: Általános reklámtilalmak és reklámkorlátozások 4.§ Tilos közzétenni olyan reklámot, amely ... c) félelemérzetet kelt. No szerintem a BSA reklámai pont ilyenek...

Harvolf 2007.12.04. 17:38:10

Szavazzunk! Ön támogatja-e, hogy feloszoljon a BSA? (Igen-Nem)

doszy 2007.12.04. 18:33:30

Remélem, a BSA az Askóban vette az irodabútorait.

kismandala 2007.12.04. 21:27:22

Mekiaririnkatotetakata.. na ezt a nevet se megtanulni se überelni nem tudja senki :D

Mackie 2007.12.04. 22:20:31

a levél szépen kimondja, hogy az adatvédelmi biztosnak nincs keresnivalója az ügyben, újdonságjellege nincs.

Szerintem a Gazdsági Versenyhivatalnak kellene felnyomni a BSA-t, mert bizony felvetődik a szervezet mögött álló szoftvercégek versenyjogi felelőssége az ügyben.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.12.04. 22:29:38

Szerintem meg egy pont a felhasználóknak. Lassan már nincs olyan hivatalos szerv, amely ne mondta volna azt, hogy a BSA-nak kuss a neve.

Vladimir Harkonnen 2007.12.05. 08:08:56

only the good gets banned young 2007.12.04. 20:11:43

Kissé ványadt, és még deep throat se volt!

Seherezade 2007.12.05. 09:53:43

Harvolf: IGENIGENIGENIGENIGENIGENIGEN
:))

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2007.12.05. 15:23:36

Remélem ez a BSA lesz az első cég, amelyik a homár, a lelkes kommentezők, a még lelkesebb azért sem tárgyalok velük "ügyfelek" közbenjárására végképp eltűnik a föld színéről úgy, hogy még magja se maradjon, valamint a továbbiakban egyetlen egy cégnek se jusson eszébe un. saját érdekvédelemből ilyen fantom szervezetett alakítani!

Kitartás pajtikáim, már szinte látom, közel a cél! 8-)

Alikam 2008.06.03. 16:46:45

Érdekes,

Mert amikor elküldtem a BSA-t a jó édes kurva anyjába, arra meg tudtak válaszolni.
süti beállítások módosítása