Tékozló Homár

Putrifalva nem Xboxozhat online

2007.12.17. 14:35 | jackyll | 182 komment
A világ röheje, hogy aki százezerét megvesz egy Xbox 360-at, hazaviszi, hogy majd játszik vele a zinternetten, aztán kapja a pofont az arcába, hiszen Magyarországon még mindig nem elérhető a Xbox Live szolgáltatás:
A minap voltam olyan szerencsétlen, hogy kaptam a páromtól karira egy Xbox 360-at. Persze nem bírtam ki karácsonyig és nekiestem a drágának. A sok (3) kapható kiépítés közül pont azt sikerült kiválasztanunk amihez egy kellemesen brutális FPS játék is járt, a nevét reklámkerülési célokkal nem említeném, de katonás és modern. :) Szóval konzol beizzít, játék két nap alatt végigjátszik. Hurrá, tényleg tök jó volt, de most jöjjön a multiplájer, had lövöm szíjjá néhány Grökktől kába svéd (vagy norvég?) buciját. Mi is kell ehhez, internet kapcsolat, van; TP kábel a router és az xbox közé, van; Xbox live regisztráció, nincs, de sebaj, majd megkreátolom. Némi frissítés (ami egyébként egy PC-hez képest meglepően gyorsan és flottul lefolyt) után lekezdem a live account kreációhoz beadni az infókat a macskám nevén át, a cipőméretemen keresztül, a szomszéd néni pongyolájának színével bezárólag mindent. Ott akadok picit fennt, amikor ki kéne választanom, hogy melyik országban lakozom, illetve az ide tartozó címemet. Magyarország nyista. Gondolkoz, felháborod, doboz megnéz, leírás megnéz, angol, magyar, japán, egyiben sem semmisem. Nem hogyúgymondjam tájékoztattak engem mint vevőt (gémert) arról, hogy gyönyörű magyar hazánkból az Xbox live szolgáltatás mint olyan elérhetetlen. FU, hogyúgymondjam....

Sebaj, van internet, megnézem a supportot. Van, szépen magyarul beszélő support vagyon. Ó, hát akkor biztos, van live szolg. is, csak hülye vók nem vettem észre, vagy nem állítottam be valamit, nosza telszám felhív. Magyarul beszélő, kedves hangú hölgyhöz jutok a szokásos menün való keresztülverekedés után. Problémát közlöm. Namost jön a vicc:
- Hát igen nincs Mo.-n live hihi.
- Nade miért nincs ez a dobozra írva, eladó által elmondva, számbarágva, meghírdetve?
- Tényleg nincs, ez probléma, hihi.
- Nem bazzeg ez nem probléma ez pofátlanság és annak is a teteje.
- De fel lehet ugyan lépni kamu acc-al, de ne töltsél le, mert kibannolják a dobozt örökre!
- Mi? Dehát adnak hozzá, ingyen egy hónap goldot, azt miért nem használhatom?
- Használhatod, csak ne töccsé le!!! (jó, nem pont így mondta)
- Megaztán 2008 elejétől ígérik hogy Mo.-n is leszen Live.
- 2008 eleje? Melyik eleje? Mingyárt az eleje van.
- Hihi, hát nem mondták.
- Dehát ki az aki pontosan tudja, ha a hivatalos magyar xbox live support nem? Kit hívjak fel?
- Hihi, háát mi tudjuk a legpontosabban, nekünk kéne tudni.
- Hát bazz, ajánlomagamat. Kézicsókolom.

Szóval ez itt kérem az orális szex. Használhatod, de ne használd mert bannolnak. Lesz majd, de a hivatalos szerv sem tudja mikor lesz az a majd. Sehol, de sehol nem hírdetik azt, hogy itt keletbalkánkülsőn nem elérhető a Live. Érdekes, hogy a hirdetésekben, még a magyar support oldalon is, hogy jácc a haverjaiddal, meg a családoddal, meg játsz mindennel, csak azt felejtik el mondani, hogy igazából nem is tucc jáccani, mert nincsen is LIVE. Zárszóként azt ajánlanám, hogy NE vegyen senki Xboxot, vagy törődjön bele, hogy ha vesz, akkor jóesetben is csak a felét tudja kihasználni teljes árért, talán majd valamikor 2008-tól az egészet. Skulo
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vernarancs 2007.12.17. 14:41:38

Aki xboxot vesz az sikeres ember nem lehet. Plane ha kari elott kinyitja az ajandekot. Ha megvartad volna a karacsonyt akkor mar csak januarban probalkoztal volna es akkor mar menne. Vegyel inkabb egy rendes szamgepet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.17. 14:44:40

ukrajnaban meg xboxot se tucc venni
ilyen a vilag

Dr Net Elek (törölt) 2007.12.17. 14:47:22

Szvsz a kislányt csiklandozták alulról...
Ja, itt is egy kedves hangú hölgy van a sztoriban. Gyanus ez, egyre gyanusabb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.17. 14:48:36

minden hivast egy helyre kapcsolnak?

Dr Net Elek (törölt) 2007.12.17. 14:52:27

Ja. Biztos a zrt ügyfélszolgálatra fut be az összes hivás, ahol a kedves hangú, nagy didkókkal rendelkezö hölgy szétosztja a kisebb zrt-k között.

bobek3000 2007.12.17. 15:01:46

jajly filyjacskam...naiv voltal, de most mar tudod, hogy varhattal volna akar karacsonyig is...
szep, kerekded hazankban mar regota ez a mondas, foleg fonn Pesten: meg kell am varni mig ide is befujjak a szelek a tavalyi MODISCH-t...
(persze hozzank is mar csak a szelek fujjak)

Dscdbb 2007.12.17. 15:03:23

Nincs és sosem lesz boxom, se más konzolom, mégis tudom box megjelenés óta, hogy nincs m.o.-n live. Sztem mindenki tudja.

4TUN3 2007.12.17. 15:07:24

Adj meg egy osztrák, vagy angol címet és irányítószámot, aztá' má' jáchacc is onlájn. NEM fognak bannolni, nem ellenörzik. Le is tölthecc, amit csak akarsz.
Csak a bokszot ne hekkeld meg, mer' akkor télleg repülsz, és se az account-od, se a hekkelt masinád nem fog többet hálón müködni.

bobek3000 2007.12.17. 15:09:58

Etiopiaba nagy a piac...2 zsomleert barmit megkapsz, nem hogy ikszbokszot ecsem
Kambodzsaba meg ugy megy ki a nyugati ember, hogy eladjat meg otthon mindenet es utana elete vegeig az orszag leggazdagabb emberei koze tartozik, szivar, mindennap mas 14eves kiskurva...xbox(?)
add el mindenek es mar most szalj gepre:D

ZePY 2007.12.17. 15:15:50

Annyira kedvelem a "Karira" szót :-))) Gondolom, a kedvesével egy netes randin ismiztek meg, és egy fincsi kólácska felszipókázása meg két sajcsi-burcsi megeszegetése után kéz a kézben, sétizve dumcsizták meg, hogy mennyire is szercsizik egymást...
Szeretem az egyszerű kijelentő mondatokban történő írást, de így "cukival" vegyítve eléggé visszataszítóvá vált! :-))) Na pusszcsi :-)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.17. 15:22:05

en is a falramaszok tole
masodk szamu kedvencem az uncsitesom

TCM 2007.12.17. 15:26:06

Sony Playstation Store dettó. Csak ők még azt is bejelentették, hogy egész Európában elindult a szolgáltatás. Konklúzió: Mo. nem Európában van.

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2007.12.17. 15:30:20

Akkor ezen meghalcsiztok:
türcsi/untürcsi=türelmes/türelmetlen.

anarch 2007.12.17. 15:31:37

Benne van az osztrák AGB-ben, hogy csak az ország határán belül használhatod fel? Ha igen, akkor lehet őket feljelenteni, mivel szabad kereskedelem korlátozása EU-ban. Most úgyis erre járnak, mert az Opera felnyomta őket a zexplorer miatt.

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2007.12.17. 15:34:51

Így jár aki nem bírja ki karácsonyig.
Amúgy meg nem lehetsz mondjuk angol emberke aki itt nyaral és xboxozik?

theutat villám 2007.12.17. 15:39:26

Inkább kapcsold ki az xboxodat és kérjél könyvet ajándékba karácsonyra, ülj le, olvasd le, akkor talán fejlődik a stilisztikád meg a szókincsed, mert ezt végigolvasni is rossz volt baszd meg!
Vagy hekkeld meg a lájv acc-odat xmas este, esetleg várj szilveszterig netalántán kézcsókom jövőre csak működik he'. Gyááááááááááááá heeeeeeeeeeeeee.

Mária 2007.12.17. 15:41:09

Takarítás megvan?

Karácsonyi menü alapanyagok a hűtőben?

Ajándékok becsomagolva?

Egyébként tényleg gáz, amit műveltek, sok családnak fogják vele elrontani a Karácsonyt :(

malyom 2007.12.17. 15:43:58

ahogy a 4tun3 is irta!
csinálsz egy fiókot a liveon én pl egy borotvahabról vettem le egy angol irányítószámot.
azzal beregisztrálsz és megy minden normálisan.
utána már nyugodtan átállíthatod, hogy magyarországon vagy nem lesz gond!

beállíthatod azt is, hogy feljelentkezzen-e messengerre ha online vagy illetve nem.

wizsike 2007.12.17. 15:44:00


100ért prémiumot? 70 két játékkal. már ha még van ilyen akció.

RnYk 2007.12.17. 15:46:56

A microsoft magyarorszég ha jól tudom kft.

malyom 2007.12.17. 15:49:53

1 hónapig ingyé volt a gold akkor letöltöttem azt ami érdekelt.


mondjuk nem minősíteni szeretném azt a kollegát aki belüldte de kicsit furcsa, hogy inkább ide irt mint gondolkodott volna egy kicsit és rájött volna a megoldásra! ... ha nekem sikerült a negyed agyammal! ...

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2007.12.17. 15:50:57

buborékbuborék: Akkor ne olvasd bazdmeg, nem kényszerít rá senki.

A többi readonly pléjernek meg üzenem, hogy nem, nem lehet kamu accal multizni, mert a live-hoz egy egy hónapos "próba" gold verzió van, azzal lehetne letölteni meg játszani, de aztán vagy fizetsz, vagy visszaáll silverre és azzal már semmit, max nézelődni. Tehát hiába írom be, hogy Londonból vagyok, street, pobox mert ahogy lejár az egy hónap próba, akkor mivel kamu cím banned és vége a murinak. A hihi hölgy állítása szerint annyira vége, hogy már ha véletlenül bevezetik is kis hazánban a szolgáltatást, már akkor sem kötik vissza a banned gépeket.

labi 2007.12.17. 15:51:45

Nem tetszik az ütcsi-dumcsi-tali-hambi?
Akkor ezen ki fogsz akadni: Mozi.
Nah, látod már a jövőt? :)

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2007.12.17. 15:52:45

malyom: Mondjuk nem tudom hogy téged mennyire minősít, hogy alapból behazudsz inkább valamit simán, mindenféle rossz érzés nélkül, minthogy utánanézz.

Ide pedig azért írtam meg, hogy a többi júzer ne essen már bele ebbe a hibába, illetve legyenek tisztában vele, akik ezt olvassák, hogy nincs Mo.-n Live elérhetőség.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2007.12.17. 15:55:57

Nehogymár még én legyek a hülye, mert elvárom egy - főleg Microfost - méretű cégtöl a tisztességes tájékoztatást és a vihogásmentes ügyintézőket érdemleges információkkal felszerelve. Főleg ennyi pénzért.

malyom 2007.12.17. 15:57:12

nem hazudtam be!

simán használom a liveot!

te vagy benka skulo koma

még egyszer lassan leírom mit csinálj

felmész a live ra

beregisztrálsz egy email cimet

amikor ott kitöltöd, hogy hol laksz

megadsz egy angliai vagy akárilyen más nyugati országban lévő irányítószámot.

ezzel az accal szépen bejelentkezel az xboxod live menüére!

nem egy magyar sráccal söt egy lengyellel need for speedeztem a neten keresztül!

a barátaimmal nagyon jókat pókerezünk!

viszont egy dologra vigyázni kell ne legyen csippelt az xbox!

malyom 2007.12.17. 15:58:59

túl naiv vagy kisapám és azt hiszem egy kicsit buta!

és egyébként meg simán bekaphatod az xboxodat mert hazugsággal vádolsz pedig csak segiteni akartam neked!

struc 2007.12.17. 16:03:26

nem szép karácsonyi ajándékot idő előtt kibontani. látod, csak a gond van belőle...

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2007.12.17. 16:03:39

A regisztrációnál más címet megadni mint a sajátod, akkor amikor ráadásul bannerral fenyegetnek, de úgy egyébként szerinted mi az ha nem hazugság? Te hogyan hívod? Kis torzítás? Kamu? Elgépelés? Az ott hazugság barátom, nem más és nem én vagyok piti, hogy nem hazudtam egyböl oda valamit.

ZePY 2007.12.17. 16:03:44

labi:
A Mozi nem a Filmszínház "egyszerűbb" formája?
A Karácsony --> Kari azért szerintem nem ugyanaz...

malyom 2007.12.17. 16:04:25

:) felhivtam én is az üfszt!

mondtam neki, hogy mi van akkor ha angliában lakom, de visszaköltöztem magyarországra és ugy akarom használni az live acc-t. azt monta semmi baj! Nyugodtan lehet használni!
Skulo! ne égesd magad tovább kérlek!
majdnem egy éve használom mindenféle gond nélkül igy az xboxot!
azt hiszem ha a behazudásról van szó itt nem én vagyok az aki kamuzik!

struc 2007.12.17. 16:04:43

malyom 2007.12.17. 15:57:12
ha elmondod, hogy lassan írod, akkor lassan is kell olvasni:-)
ez jó:-))

malyom 2007.12.17. 16:05:52

szerintem ha ennyire dühít a dolog vidd vissza! elvileg a MM 3 napon belül visszaveszi! vegyél búgócsigát játsz azzal!

malyom 2007.12.17. 16:08:00

este beszélek majd az egyik barátlányommal ő elég elvakult ahhoz, hogy vett gold acc.-t kérdezzen rá ő is erre!

malyom 2007.12.17. 16:09:36

helyesbítek! a mm jan 15 ig visszaveszi!

BiG_ 2007.12.17. 16:16:29

Mondták már, hogy fotosopp? :-)))

Üdv!

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2007.12.17. 16:18:14

malyom: Akkor arra lennék kíváncsi, hogy hogyan hosszabítottad meg a próba gold-odat, amikor lejárt az egy hónap? Vagy egy éve tolod, de nem multizol az egy hónap lejárta után?

Vedd már észre, hogy más címét beírni akkor is hazugság, ha neked nem tetszik a szó.

"azt hiszem ha a behazudásról van szó itt nem én vagyok az aki kamuzik"
Áruld már el nekem, hogy én mit kamuztam itt?

prezzey · http://www.prezzey.net 2007.12.17. 16:20:46

Azt nem lehet mondani, hogy igen, kis trükkel minden további nélkül megy a Live Magyarországról (tényleg egy szem 'xbox live magyarország' keresés megmondja, hogy), de ez akkor is gáz, hogy trükközni kell? Kompromisszumos megoldás :]

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.12.17. 16:21:00

Eddig sem jutott eszembe, hogy xboxot kéne vennem, és ezentúl sem fog eszembe jutni.

aktatologató 2007.12.17. 16:22:12

Most már kezdek kiváncsi lenni melyikőtök veszi elő hamarabb a Batz papucsot.

idegenvezeto 2007.12.17. 16:22:25

Komolyan mondom, baromira tudom irigyelni a problémáitokat.:)

Kolenk 2007.12.17. 16:24:24

Megint egy világ fájdalom .. és az éhező afrikai gyerekek ? az piskóta ?

idegenvezeto 2007.12.17. 16:25:06

Skulo! Amúgy nagyon szép dolog siránkozni azon, hogy más címet megadni hazugság... gondolom neked a PC-n is legális winfos fut, meg persze minden programhoz megvan a licensz... Viva la BSA!:)

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2007.12.17. 16:26:46

Lehet, hogy hihetetlen, de rögtön rájöttem magamtól is, hogy be lehet kamuzni egy címet és akkor menni fog. De, mivel; egy: ha nem muszály nem írnám be más címét; kettő: ezért a lépésért bannolással fenyegettek, szeretném ha a rendes szolgáltatás lenne elérhető "trükközés" nélkül.

Az érdekes az, hogy a vihogós csajszi is javasolta a "trükköt" ugyanakkor ugyebár figyelmeztetett, hogy ne töltsek le, mert ez kizárással jár. Éljen a support!

Nemakárki 2007.12.17. 16:27:33

Afrikában meg éheznek a gyerekek.

Sunder 2007.12.17. 16:27:38

Guk: nem, nem piskóta, de most nem arról volt szó.

Köszönet azoknak, akik előadták, hogyan lehet mégis keresztülvinni a Live játékot, de a modor azért kicsit nyers... Nekem is visszás lenne, ha tájékoztatás nélkül eladnának egy ilyen ketyerét a LIVE-val, ami ugye értéknövelő szolgáltatás lenne, oszt' nem tudnám használni, mert magyarország. Na ne! Meg lehet kerülni, oké, de nem biztos hogy ez egy jó fogyasztói hozzáállás.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2007.12.17. 16:29:33

idegenvezető: Mivan, ha igen? Miért feltételezed, hogy nem? Magadból indulsz ki? Tehát ez a jó magyar módi? Aki megveszi az eredetit és nem akar címet behazudni az szar ember? (jelen esetben én, mert már nyolcvanan baszogatnak) Ebben az országban csak lopni és csalni menő?

Dr Net Elek (törölt) 2007.12.17. 16:30:05

Nekem vót egy barátosném, az olyant multpléjerezett a búgócsigájával, hogy aszontam beszarok.

theutat villám 2007.12.17. 16:30:15

Skulo 2007.12.17. 15:50:57

Haha, ez csak az író lehet, valóban... :)))))))))))

Egyébként malyom felvetésére reagálva, játszani szeretnél, vagy az igazmondó juhásszal vetélkedni?

gyáááááááááá, heeeeeeeeeee

malyom 2007.12.17. 16:31:08

neem!

én lecarom a goldot!

a Barátlánynak volt egy dombor kártyája beregisztrálta és tölti az egyenlegét.
idönként elhozza a merevlemezét :-DDD

én csak a carbonnal és a pókerral multizom. a mwnél és a prostreetnél nem próbáltam még de a mw valamit kiirt, hogy nem vagyok jogosult ezzel a fiókkal, de ha kicseréljük a két merevlemezt megy az is!

a demók és az arcade nálam is jönnek ha tetszik valamelyik játék kipróbálás után megveszem! viszont a multimédiás cuccokat még nem próbáltam!

ha olyen hülye a ms, hogy ezért kitilt tiltson, de max az acc-ot tilhatja le, mert a merevlemezem legalább 6 xboxban járt már :-)))

idegenvezeto 2007.12.17. 16:32:31

Mi lenne? Semmi. Azért kérdezem:)

vernarancs 2007.12.17. 16:32:40

Skulo 2007.12.17. 16:03:39

A banner az mast jelent. Csakszolok.

Meg kell varni az elso lomtalanitast es akkor mehet az xbox a colorstar TV melle a kontenerbe.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2007.12.17. 16:34:09

van most egy csaj akit megdugnék

idegenvezeto 2007.12.17. 16:34:44

Sőt, magamat kiegészítve: Örülök, hogy vannak még rendes, becsületes, igazmondó emberek ebben az országban:)

Az xbox monnyon le!

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2007.12.17. 16:37:38

vernarancs: szokták szlengben a ban-t, a bannolást is így hívni, csak szólok.

vernarancs 2007.12.17. 16:38:45

Egy xbox arabol mennyi lelegezteto gepet lehet venni az ehezo afrikai gyerekeknek?
Masik kerdes: az a micro$oft aki minden otletet eddig lopta valakitol (es ebbol nem egy ember lett naluk multimilliomos) nem erdemli meg, hogy atkurjak? Tolvajtol lopni nemes cselekedet!

johnplayer 2007.12.17. 16:42:20

Nem értem ezt a konzolgép rajongást, 100 EFt-ért már egész jó kis PC-t lehet venni (ugye monitor nélkül, mert azt a konzolhoz sem adnak.
Kevés és iszonyú drága játék jelenik meg konzolra, PC-re 100x több. A PC-n lehet "akár" dolgozni is...

Link:
www.hwsw.hu/hirek/34919/nyilt_forras_szabvany_opendocument_hollandia_kormanyzat_adminisztracio.html

Hüje aki microsoft terméket vesz. :)

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.12.17. 16:43:08

Kurvára nem bannolnak ki, csak ha hekkelt a gép.

PhilConnors 2007.12.17. 16:43:12

Putrifalván PS2 -zni se szabad hivatalosan online, és ezt se monnyák el a szemétládák, csak akkor koppansz, amikor megkérvényezed a szükséges ekkaunt kreáló cd-t, amit minden normális országba kipostáz a Sonyi, de nekünk bazdmeg egy cd formájú papírlapot, amire az van írva, hogy NEKED NEM JÁR faszom, meee magyargeci vagy!

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2007.12.17. 16:44:12

Kari, buci, gémer, LÚZER!!!

Broáf, hányok. Én kérek elnézést.

bobek3000 2007.12.17. 16:46:31

IKSZdoboz...E?!

maradtal volna a csattogos lepkenel, meg a dominonal, ott mindig van live kapcsolat...nincs szopo nincs regisztracio:), vissza az oskozossegig:)

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.12.17. 16:47:04

Skulo 2007.12.17. 15:50:57

Te át vagy verve a palánkon.

malyom 2007.12.17. 16:47:18

meg még 1!

nem más címét irom be

csak a live regisztrációkor azt, hogy angliában vagyok és egy irányítószámot

ez mikor más cime he?

malyom 2007.12.17. 16:49:19

hadonásszon az akinek két anyuja van!

bobek3000 2007.12.17. 16:50:55

nektek is Batz reklam van a Homar folott?

Yeto 2007.12.17. 16:51:13

Akit én ismerek, és mon lakik, és tudja mi a zaz xbox, és nem tört a gépe, az liveozik boldogan mind.

Ettől függetlenül a picipuha (gyk Micro Soft) köcsög cég...

ckai/poke and destroy · http://www.nyariviola.blogspot.com 2007.12.17. 16:52:02

noss, en atlatom mirol szol a poszt: arrol h de gaz h m.o.-n nincs hivatalos live. a masik dolog az h itt kedves emberek probaltak segiteni a draga delikvens problemajan, mire o nekiallt harapni + morogni h o ugyan nem lop. hat akkor most az van h itt a kedves delikvens a hunyo hiszen lehetett volna szepen megkoszonni a segiteni probalast es aszondani h nem kossz. illetve humyo a bunko magyar nepseg is mivel normalisan is lehetett volna talalni a segiteni probalast, nem lehulyezni a kedves delikvenst meg minden.
szoval mindenkinek ejnye bejnye...

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.12.17. 16:55:23

Figy Skulo.

Azért mert nem értő' hozzája, más még vágeszolhatja a témát! Amit kapsz egy hónap free lájvolt, azt azért kapod, hogy lásd milyen szép és jó ha neked van olyan. Regelsz vele malyom által leírt módon, aztán ha lejár és tetszik a buli akkor veszel egy éveset, feltöltöd mint a kártyás telót és vígan megy tvább. SOHA DE SOHA DE SOHA nem fog szólni neked senki ha hamis címmel vagy fenn, bannolni sem fognak, csak azokat bannolják akik flash.elt (másolt játékra lejátszására is alkalmas) géppel mennek fel. SENKI MÁST!!!! Rengeteg ismerősöm van fent. Ha gondolod kérdezősködj itt: www.gamer365.hu

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.12.17. 17:00:10

johnplayer 2007.12.17. 16:42:20
100ezeres PöCén milyen játékkal játszol? Haggyad mááá... Kevés játék? Na ez a megalol, a PöCére, na arra érkezik a kevés MINŐSÉGI játék. Ez a "Ha csendben maradtál volna, bölcsebb maradtál volna" tipikus esete.

vernarancs 2007.12.17. 17:00:34

Skulo 2007.12.17. 16:37:38

A magyar szlengben, kozcsi isiben :) Helytelenul...

malyom 2007.12.17. 17:03:18

meglátcsy, megszólcsy, beszcsy, ysmy, telcsy, smscsy, talcsy, csókcy, sétcsy, vacsy, mozcsy, járcsy, smárcs, szopcsy, nyalcsy, dugcsy, pácsy, gyercsyjöncsy, eskcsy, veszkcsy, válópercsy

na!

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2007.12.17. 17:05:17

Mindenki tudja, hogy Magyarországon nincs XLive, aki meg ennek sem hajlandó utánanézni 100e forint elköltése előtt, az meg is érdemli.

bobek3000 2007.12.17. 17:05:30

malyom 2007.12.17. 17:03:18

csodas:) a 14evesek szokincset ezennel kimeritetted:)

vernarancs 2007.12.17. 17:07:45

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.12.17. 17:00:10

Erre azert nem vennek merget. Nem is beszelve a nagyi receptjeit katalogizalo programokrol. Na ilyet vegyel xboxra :D

malyom 2007.12.17. 17:08:07

jóvanna kicsit kiakadtam :D

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2007.12.17. 17:08:20

A Lyukastorkú...: Köszi, utánnanézek.

malyom 2007.12.17. 17:09:53

csak itt merem megkérdezni! mert égő!

hogy kell 2 kerekezni a pro streetel?

malyom 2007.12.17. 17:22:44

Lukas!

köszi az oldalt !

megtaláltam a megoldást!

nagyM · http://nagym.blog.hu 2007.12.17. 17:30:54

hm... érdekes vita.

az biztos, hogy az ms bekaphatja, ha kamuznak az online okosságukkal. én se írnék be mindenféle hamis címet, mert ha kidobnak, az szopás. kicsi piac vagyunk mi, ez a baj.

egyébként meg nem'tom, hogy mondjuk egy ps3árából milyen számítógépet veszel (egy elég egyszerűt), de biztos, hogy nem fog úgy futni rajta az assasin creed, mint a konzolon.

azért a blueray, a 8magos proci, meg a durva ramok nem annyiba kerülnek, amennyiért megveszed a ps-t. annál jóval többe. egyértelmű, hogy miért...

én egész életemben pc párti voltam, de annyi bebukott videókártya, fagyás, crackelés, meg szívás után vettem egy általam mindig is lenézett playstationt.

hát ez egy másfalyta dolog, mint pc-n játszani. vissza nem ülök pc-hez játszani, max Total War-ozni, mert az tuti nincs konzolra....

az Xbox meg az ügyfélszolgálatával együtt monnyon le!

Aurian 2007.12.17. 17:39:15

Én is inkább konzolon játszok, mint PC-n, így ott már nem kell Microsoft Windows-t használnom (legfeljebb virtuális gépre teszem fel, ha kellene valami Windows-only dolog), az MS-el való konfrontáció kimerül az XBox360 használatában.

Nicker 2007.12.17. 17:49:16

Skulo et al:

1. Tisztázzuk: Malyom nem nektek hazudott azzal, hogy hogyan lehet live-ozni.

2. Nekem is működik a dolog, nem is kell sumákolni, lehet venni kapargatós kártyát x ponttal, abból is tudsz live-ot venni.

3. Bele kéne gondolni, hogy mennyi meló kiépíteni egy teljes supportot 1 országra, nyilván nem dacból nem hozták még be, de valszleg egyszer ide is el fog érni.

4. Sztem FPS-t és RTS-t hülyeség konzolon erőltetni, de egy verekedős v. szimulátor játék konzolon jobb.

5. ProStreetben tuningolt hátsókerék-meghajtásos verda kell, tuningolva, jó sok lóerővel, plusz úgy kell beállítani a felfüggesztést meg a spoilert, hogy ne szorítsa le a vasat.

Kihagytam valamit?

Vladimir Harkonnen 2007.12.17. 18:04:19

Liam Howlett 2007.12.17. 17:30:54
hm... érdekes vita.

az biztos, hogy az ms bekaphatja, ha kamuznak az online okosságukkal. én se írnék be mindenféle hamis címet, mert ha kidobnak, az szopás. kicsi piac vagyunk mi, ez a baj.

Kicsi piac mi?
Egyszerűen csak utálnak mindenütt!
Meg lehet nézni akár csak egy használati utasítást: angol, német, francia, spanyol, lengyel, szlovák, cseh, román, szerb, horvát, ukrán, görög nyelven alapból megvan írva! Magyarul csak akkor, ha a forgalmazó tol mellé egy stencilezett papírkát!

Pl. szlovákia, és csehország is kisebb piac, mint mi!

kacsa! 2007.12.17. 18:35:59

malyom 2007.12.17. 17:03:18
LOL, lefordultam a székről.
meglátcsy -> megszeretcsy

Condottiere 2007.12.17. 18:38:03

A karizásért valóban gatling rendszerű faszkorbácsszóróval felszerelt baccpapuccsal végrehajtott anális izgatás jár szerény véleményem szerint is, ám a az Uncsitesó szó használata bizonyos körülményk közt szerintem megbocsátható vétek. Bár tekintetel arra,hog ebből a fajta álatból nem tartok egy példányt sem, így még nem próbáltam, de gyanús, hogy 9 törköly után már nem biztos hogy menne az unokatestvér szó (pláne a keresztunokatestvér) pontosan artikulált ejtése, míg az uncsitesó kifejezés szinte mintha arra lenne kitalálva, hogy az ember csak úgy beleböfögje a világba.

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.12.17. 18:38:52

Valadimir Harkonnen 2007.12.17. 18:04:19

Ez tényleg így van. De ettől még kicsi a piac.

Prophet 2007.12.17. 18:42:03

Google a barátod, szépen felkeresel bizonyos fórumokat, ott kiokosítanak hogyan lájvolhatsz Magyarországról is! Ha Nagymagyarország lenne, persze ilyen nem fordulhatott volna elő! Bassza meg Trianon! Erről is a franciák meg Bill Géc tehet! Egyébként tényleg úgy van, hogy külföldi címről regisztrálsz.

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.12.17. 18:44:18

Amúgy ez vót már?

▒▒▒▒▒
▒▒███▒
▒▒█▒▒▒
▒▒██▒▒
▒▒█▒▒▒
▒▒█▒▒▒
▒▒▒▒▒▒
▒▒██▒▒
▒█▒▒█▒
▒█▒▒█▒
▒█▒▒█▒
▒▒██▒▒
▒▒▒▒▒▒
▒▒██▒▒
▒█▒▒▒▒
▒▒██▒▒
▒▒▒▒█▒
▒▒██▒▒
▒▒▒▒▒▒
▒███▒▒
▒█▒▒█▒
▒█▒▒█▒
▒███▒▒
▒█▒▒▒▒
▒▒▒▒▒▒
▒█▒▒█▒
▒█▒▒█▒
▒█▒▒█▒
▒█▒▒█▒
▒▒██▒▒
▒▒▒▒▒▒
▒██▒▒▒
▒█▒█▒▒
▒█▒▒█▒
▒█▒▒█▒
▒█▒▒█▒
▒▒▒▒▒▒
▒████▒
▒█▒▒▒▒
▒████▒
▒█▒▒▒▒
▒████▒
▒▒▒▒▒▒
▒███▒▒
▒█▒▒█▒
▒█▒▒█▒
▒███▒▒
▒█▒▒▒▒
▒▒▒▒▒▒
▒▒██▒▒
▒█▒▒█▒
▒█▒▒█▒
▒████▒
▒█▒▒█▒
▒▒▒▒▒▒

Manyizga (törölt) 2007.12.17. 18:47:24

Hát nemtom... én még XBOX-1-en próbáltam a Halo2-t, és azt mondtam, hogy rohadjon meg aki egér nélkül képes normálisan célozni :D
Az első pályán leakadtam. A MOH-al is. Nekem nem jön be a konzol-vezérlés, úgyhogy maradok a PC-nél. :)

Prophet 2007.12.17. 18:49:10

ja. Én is a barátod vagyok: nem tudom mi van itt, de tessék x-media.xel.hu/e107_plugins/forum/forum_viewtopic.php?9675.0 Állítólag le van írva hogyan hálózatolhatsz, a saját felelősségedre.

Tábornok 2007.12.17. 18:57:43

nem tudom egyesek mit esznek ezeken a müanyag gépeken, lehet kevesebb izgalommal jár az üzemeltetésük, mint egy tescoban vásárolt pc nek, de szvsz az igazi gamék pc vannak (mert amigára és c64 re nem fejlesztenek már).
első és utolsó konzolom a ps1 volt, egyetlen játékot élveztem rajta, a grand tourismot, a többi kuka.

a konzol gépre és a játékokra költött pénzekből elég normális pc lehet épiteni vagy épittetni (valami megbizható arccal), s akkor még nem beszéltünk a pc only jétékokról, ami nekem játékélményben többet nyujt, mint a konzolos grafikai csodák(h3, wow).
én maradok a pc nél, bár a lányom nyomást gyakorol ps ügyben, de majd felnő:)

szkaccsotjeggel 2007.12.17. 19:01:24

csupi lucsi a punim.

amugymeg Ps3-at kő venni vazze. márcsak a BluRay pléjjer miatt is megéri.
nekem azvan. sikeres vagyok tudom.

Megdobbent 2007.12.17. 19:01:51

Bazdmeg skulo, ne itt hepciaskodj mar, menjel be vaganykodni a grafiszoft parkba vagy hova a picsaba es ott emberkedj muszaLYbol. Banner, csak hogy tudd vazze :))) Banner, hat ezen rohogok fel oraja :>>>>

Najovan, szal hujevagy meg karacsonyi ajival dependenskedsz mar 17-en tulfutva az orgazmuson, hat meg sajnaljunk is?! :PPP

Az igazmondo juhaszok pedig szepen megulnek a seggukon, amig a mindenpenzert megvett jatek supportja hajlando felkotni a kis telepulesuket a nagy globalis jatekmezokre. Addig kuksolj es vegyel fenyofat, kellhet meg, ha egyszer bekrepal az ikszbokszod. Pfff...

Megdobbent 2007.12.17. 19:05:08

Na a tobbi meg kussol es nem bujtogatja hazugsagra es/vagy hamis cim beirasara a mi bajnokunkat!
Meg ne lassam megegyszer, hogy a bunbe viszitek az orszag egyetlen igazmondo juhaszat (janem, az 1. az ov, mert hallottam a tvben!).

kacsa! 2007.12.17. 19:07:13

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.12.17. 18:44:18
Legutóbb is ilyesmivel kezdődött. Aztán hónapokig nem volt homár kommentelés. Úgyhogy csak óvatosan. Különben kénytelen leszek üresezni és előadok egy számot is a jól ismert south park c. sorozatból.

Gery Greyhound · http://www.bestofgyurcsany.hu/news.php 2007.12.17. 19:16:08

Én nem kaptam karira konzolt a páromtól, de azért én se bírtam ki karácsonyig és nekiestem a drágának. Simán sikerült csatlakoznom, hihi.

Sikeres emberek meg HTPC-n jáccanak és nézik a HD filmet. Nem annyira sikeresek sima asztalin. Sikertelenek meg konzoloznak, de még azt is sikertelenül. Ez van...

Miguel · http://miguel.blog.hu 2007.12.17. 19:18:05

terasz9 2007.12.17. 16:47:22

A wiiconnect ugyanúgy szopó, ha Magyarországot adod válaszként a "hol laksz" kérdésre, és ott is csak hazudozással, lopással, csalással érhetsz el eredményt. :)

(Vagy nem? Szóljon, aki másképp tudja.)

stanyecli 2007.12.17. 19:18:39

Ezt már egy éve tudjuk. Meg azt is, hogy xlink, oszt live leszophat, hosszú tömött sorokban:

www.teamxlink.co.uk/

mjordan 2007.12.17. 19:22:31

A PC csak maradjon meg internetre meg zenehallgatásra,vagy akár munkára...játékok terén eljárt felette az idő.Tökömnek hiányzik konzol után visszaülni görnyedve a monitor elé,amikor konzollal ágyból,fotelből játszhatok.

grafitmacska 2007.12.17. 19:27:05

Mijazazikszboksz? Télleg nem tom! és nem vok szőke.

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2007.12.17. 19:43:16

Hááát.
Nekem volt folyamatosan live-om, domborkártyával fizettem, havonta vonták. Megértem lemondani.

Condottiere 2007.12.17. 19:52:37

A probléma azzal van, hogy pc-re jóformán már nem fejlesztenek igazán játékot. Azok a játékok amik Pc-re kijönnek, vagy fantáziátlanok, vagy tele vannak bugokkal, tekinbtve hogy a készítők inkább a konzolos verzión dolgoznak. Az meddő vita, hogy melyik éri meg jobban, mert a konzolt nem kell folyamatosan fejlesztened, jó sok évig ugyanazt tudja, csak a programok a folyamatos fejlesztés miatt egyre szebbek unagyara a konfigra. viszont tény hogy nem lehet darabonként fejleszteni, ezért egy összegben kell az egész cuccot fizetni. Azzal az állítással, hogy konzol árából olyan PC-t lehet venni, amin ideálisan elfut teszem azt egy Xbox-os játék pc-s verziója, azért vitatkoznék. Elsősorban azért mert mint említettem manapság pc-re basznak a programozók optimalizálni, így horribilis a gépigény. Pc-s műfajban egyedül az MMORPG él és virul azzokkal kapcsolatban meg álljon itt egy Southpark idézet:
"- Do you have a WOW i.d.?
-No, I have a life."

Gery Greyhound · http://www.bestofgyurcsany.hu/news.php 2007.12.17. 19:54:17

mjordan 2007.12.17. 19:22:31

Arról nem a PC tehet, hogy hogy gyenge konfigod, béna monitorod, és kényelmetlen széked van :)

Szerinted PC-t nem lehet rákötni a full HD plazmára? Ráadásul HD plazma nélkül a konzol lófaszt nem ér a 720*576 felbontású tévén.

Condottiere 2007.12.17. 20:02:38

Ja és a büdös életben nem volt, és valszeg nem is lesz konzolom

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2007.12.17. 20:20:56

Megdobbent: Te mennyazanyádba!

JoeP · http://mivanvelem.hu 2007.12.17. 20:22:11

Én lenéztem a netről a Buckingham palota címét és irányítószámát. Még tisztelegtek is a regisztrációkor.

carville 2007.12.17. 20:25:58

Skulo
A barátnőd neked egy Xbox 360-at vett. Azt teljes egészében ki tudod használni.
Az Xbox 360-nak van egy szolgáltatása, a Live. Az nem tartozik szervesen az Xbox 360-hoz. Ez csupán kiegészíti azt. És ahogy elképzelhető, hogy egy fizikailag is kézbe fogható kiegészítőt nem forgalmaznak Magyarországon, úgy az is lehetséges lehet, hogy egy szoftveres szolgáltatás nem elérhető Magyarországon. Hiszen az Xbox 360 és a Live nem azonos, két külön termék.

iPodot is vehetsz teljesen hivatalos a magyarországi Apple-től, attól még nem fogsz iTuneson zenét venni hozzá. Mert az az iPod egyik szolgáltatása, de az már nem maga az iPod. Így az már egy külön termékként kezelendő, amit viszont nem óhajtanak itthon elérhetővé tenni.

A Microsoft pedig köteles minden esetben megemlíteni, hogy a Live nem elérhető bizonyos országokban, amennyiben a Live-ot bárhol is megemlítik.

Fel lehet azon háborodni hogy nincs itthon Live, de attól még nem tévesztett meg senkit se a Microsoft, és azt az Xbox 360-at amit a barátnőd vett neked, azt ki tudod használni 100%-osan. Mert a barátnőd XBox 360-at vett neked, nem Live-ot.

Mellesleg a vihogós support csaj nem tud semmit se, baromságokat mondott neked...

kleinkoe 2007.12.17. 20:37:50

Ha vennék egy telót vodkafonnál pl, akkor nemkem se mondanák, hogy bocsmá' de putrifalván nincsen ám térerő...

a kertész tömlővel 2007.12.17. 20:43:29

a nem akarják tulterhelni a magyarokkal a live-ot.

mjordan 2007.12.17. 20:45:00

Gery Greyhound · www.bestofgyurcsany.hu/news.php 2007.12.17. 19:54:17

Rohadtul nem érdekel,milyen konfigom van,mert nem érdekel.2 éve "fejlesztettem" a gépet,azóta tökéletes mindarra,amire való:munka,zenehallgatás,internet.Hidd el,kényelmes székem van,monitor helyett projektort használok,és ha azt mondod,h kényelmesebben játszol PC-n,mint konzolon,csak magadat teszed viccessé a valószínűsíthető körülményeid miatt.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2007.12.17. 20:46:24

carville: Nem azon, illetve nem csak azon háborodtam fel, hogy itthon nem elérhető a szolgáltatás, hanem a tájékoztatás teljes hiányától. Mind a dobozon, mind a belső használati útmutatókon és leírásokon fennen hirdetik, hogy Live! és hogy játsz a barátaiddal és összejön a család, ja, csak azt felejtik el említeni, még a magyar nyelvű leírásban is - pedig ott már tudhatnák - hogy itthon nem elérhető a cucc. Ez pedig rohadtul megtévesztés. Egy olyan dolgot hirdetni, az ember arcába tolni, ami nem működik, vagy csak némi "variálás" árán, az szerintem igenis megtévesztés.

Másrészről, tudok én normális hangnemben is beszélgetni, ha normálisan szól hozzám valaki.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2007.12.17. 20:49:12

Egyébként PC-n is játszok, többeközött MMO-t, az nincs konzolon.

Tábornok 2007.12.17. 20:50:59

nem vagyunk egyformák, én szeretem a wow -t, nem a lootok és a ding miatt, inkább azért, mert sikerült sok régi ( kicsit elfeledett) barátot, barátnőt megfűzni, hogy jöjjenek játszani, s mellette lehet dumcsizni, jókat szórakozni, mert a sajna a rohanó világba nehéz összehozni olyan személyes találkákat, ahol mindenki ráér....egy két órára beugrani mindenki ráér néha, segiteni egymást meg természetes.
S valahogy jobban leköt, mint egy Halo vagy egy nfs verseny. Bár biztos a korral jár:)

Condottiere 2007.12.17. 20:52:19

Baszki, de sok szabadidőd van! :D

Condottiere 2007.12.17. 20:53:34

Tábornok, nem neked szólt.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2007.12.17. 21:07:48

Egyébként mielőtt komoly kár keletkezne néhány arc rekeszizmában a folyamatos röhögéstől (bár az ilyen fórumtrollok, már úgysem néznek ide vissza), de azért a biztonság kedvéért feloldom a Banner szócskát.

Ban - kitiltani, letaglózni
Banner - kitiltó, letaglózó
mint pl. banner bot, banner admin
Tudom van más jelentése is, de nem ez lenne az első szó az angolban. Ráadásul ez még szleng is.

Na, ugyehogy nem fájt, hogy kicsit gondolkodni kellett?

Tábornok 2007.12.17. 21:08:18

off
mindnekinek annyi szabadideje van, amennyit csinál magának, ergo kocsmázás helyett inkább wow.
meg az igénytelen tv nézés helyett is, engem kikapcsol.

on
nem baj, ha nem nekem szólt:)

steelhand 2007.12.17. 21:17:30

Oszt iksziboksziba lehet-e fát vágni vagy tűncsizni? Vazze, 160 dzsibájtcsy feszkommal kimegyek az erdőbe, oszt megfricsizem a fenyű alját, már megvón a tetves karifa...
Aszt mundja, hogy pécét nem lehet ágybúl nyúzni, pffff
Mér, baz'meg a zikszbokszod képernyőjét felszegezted a plafonra?
Az én pécém a hűtőbe szekrénybe van a sörök és a lecsó mellett, még ventillátor sem kell a sziliciummagnak...

Tegye fel a kezét, akinek orgazmusa van attól, hogy korábban nyitja ki a kariajit...
Hogy lehet így beszélni.
Leninmauzóleumalelinóleumozva...

nu_pagagyi 2007.12.17. 21:17:38

konzolon elfut a LineageII dualboxban? :D

Condottiere 2007.12.17. 21:28:52

Tábornok, arra utalatm, hogy konzolozni, meg mellette wow-ozni is azért lássuk be több, mint amire általában ideje van az emebrnek. Azért írtam, hogy nem neked szól, mert nem TE írtad, hogy pc-n meg konzolon is tolod egy időben. Meg azért nem kell minden piszkálódás véresen komolyan venni.
Mellesleg volt időszak kamaszkorom alkonyán, amikro a zsebpénzemet is azzal kerestem, hogy játszottam, van némi elképzelésem menyni időt el lehet baszni ilyesmivel. Csak akkor még nem wow volt, hanem Counterstrike (bár talán még ma is van).
Tv-t nem szokásom nézni, csak ha sürgősen el kell aludnom. Viszont a kocsmázással most elkezdted fájdítani a fültőmirigyemet. Amúgy kocsmában is lehet wowozni én próbáltam.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2007.12.17. 21:37:40

Ki mondta, hogy WoW-ozok? Azt írtam, hogy MMO. De, egyébként igen, bár ha sikerül beüzemelni a Live-ot akkor uggrik a WoW.

De lehetett volna HellokittyOnlány is. :P

avatartalan 2007.12.17. 21:40:36

...én meg asse értem wazzze h miröl dumáltok,ikszboksz meg karbon meg duál...megyek és megetetem a joszágokat...

Kifordított kacagány 2007.12.17. 21:48:41

attól függetlenül, hogy jogos a postoló felháborodása a sovány tájékoztatás miatt, irigylem a problémáit.

a stílusa alapján pedig azzal az illetővel értek egyet aki úgy gondolja, jobban járt volna, ha könyvet kap karácsonyra. mint ahogy még néhányan mások is itt.

dr poljakov 2007.12.17. 21:48:55

Juszt se nincsen olyan szó hogy kari. Nagybetűvel sincs. :(

Tábornok 2007.12.17. 21:49:15

nem szégyen wow-ozni:)

gydaniel · href.blog.hu 2007.12.17. 21:52:11

Én az iStore-ra regisztráltam kamu címmel. Az iPodok legnagyobb előnye ez lenne de hát mit tegyen az ember ha Madzsarországról nem elérhető a szolgáltatás? Nézz valami külföldi címet a neten (nem hiszem, hogy ehhez kell segítség) és hajrá!

Tábornok 2007.12.17. 22:02:45

Dr.Batz quality, az xbox is az?

Sova doktor 2007.12.17. 22:16:28

bacc papucs az istencsászár!!! Az a bige, akinek a lábán van a banneren, meg nem Palkovicsné véletlenül? :))) Nagyon mosolyog, biztos az ajándék laptop okán. :))) Nem izzad, az meg nyilván azért, mert jól szellőzik a lakás, elvégre letéték az ajtót is, vagy mi. :))) Csak tudnám, mi az a zrt... :)))) És milyen játékod van az ikszbokszra: olyan jófajta ajtóletépős, és ha végigmész a pályán, egy baccpapucsos nő ad neked egy laptopot? :))) Na ja: ikszboksZ-RT... :)))

asa107sol 2007.12.17. 22:33:26

Skulo!

A szívlapát és a tarkód közti összefüggésre rájössz magadtól, vagy muszáj lesz bevonni a függvénybe doktorbaccot változónak?!

Tábornok 2007.12.17. 23:05:14

ha Palkovicsné ilyen, lehet beugranék egy laptopra, sőt rá tudna beszélni egy xboxra is, kis réhatással.
Ogrimmarban nem ilyen hölgyek mászkálnak, sajnos:)

AvgDvl 2007.12.17. 23:13:15

Türelmetlen kismókus vagy, azabaj...

Töpörtyű 2007.12.17. 23:24:24

Most nem tudom ezen mit vagy meglepődve, a Wii-ben sincs semmi kontent, ha magyarországot választod. Bezzeg ha ausztriát, akkor még Oberwartot is választhatod lakhelynek, időjárás infó is van... Más kérdés, hogy a nintendo hivatalosan kb. 1-2000 darab Wii-t adott el,ami nem szürke import, mig Xboxból azért jóval több fogyott...

Ahogy már Feri is mondta :
Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni! :)

Tábornok 2007.12.17. 23:41:27

Ferinek vipjegyet Undercitybe, viheti magával a másik boss t is.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.12.18. 00:00:42

Szerintem ez volt az egyik legzsírabb post mostanában. És vazze k'vára igaza van Skulonak.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒█▒█▒██▒▒▒█▒▒█▒█▒
▒█▒█▒█▒█▒█▒█▒█▒█▒
▒▒█▒▒██▒▒█▒█▒▒█▒▒
▒█▒█▒█▒█▒█▒█▒█▒█▒
▒█▒█▒██▒▒▒█▒▒█▒█▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2007.12.18. 00:22:41

Mivel Magyarország jelenleg nem tartozik az Xbox Live által hivatalosan támogatott országok közé, ezért magyarországi címet nem tudunk megadni. A regisztráció sikerességéhez külföldi címet kell megadni, olyan ország-belit, amely támogatva van. A kiválasztott ország hivatalos nyelvén fognak megjelenni később az Xbox Live Piactéren lévő információk, ezért ezt is figyelembe kell venni. Ha angol nyelvet akarunk, akkor Angliát (United Kingdom) vagy Amerikát (United States) kell megadnunk országként. Fontos: A lakcím (város, utca, házszám) megadása tetszőleges, ezekben a mezőkben bármi állhat. A rendszer azonban leellenőrzi az irányítószám és a telefonszám hitelességét, ezért ebbe a két mezőbe az adott országhoz tartozó formátumú adatokat kell megadnunk (például Ausztriában négy számból áll az irányítószám, míg Angliában hét karakter, számok és betűk vegyesen). Az alábbi bekezdésben példát mutatok a jelenleg ajánlott angol telefonszámokra és irányítószámokra. Ezeket bárki használhatja, megadásuk nem illegális, és nem ütközik törvénybe.


forras:
xboxlive.uw.hu/

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2007.12.18. 08:15:14

:) Nekem nincs XBoxom, nem is akarok venni, de mégis tudom, hogy itt nem elérhető a live szolgáltatás, ha egy kicsit jobban utána néz az ember, akkor rájön, hogy ez egy gebasz helyzet, de nem téged hibáztatlak, mert ajándékba kaptad.

steelhand 2007.12.18. 08:20:54

Bazz, még mindig nem fogom, hogyan lehet egy kariajit napokkal korábban kinyítni...
23-án este becsomagolod és másnap átadod az asszonynak?

Gery Greyhound · http://www.bestofgyurcsany.hu/news.php 2007.12.18. 08:46:27

"A kiválasztott ország hivatalos nyelvén fognak megjelenni később az Xbox Live Piactéren lévő információk, ezért ezt is figyelembe kell venni"

Ez is milyen hülyeség bazz, és ha Kanadát adok meg, akkor angolul vagy franciául jelennek meg a dolgok? És ha kanadában élek és hivatalos címet adok meg de nem az én anyanyelvemen kapom a szolgáltatást? Istenem, micsoda egy faszság.

"monitor helyett projektort használok,és ha azt mondod,h kényelmesebben játszol PC-n,mint konzolon,csak magadat teszed viccessé a valószínűsíthető körülményeid miatt."

Persze, wireless bill+egér a kanapé előtt a dohányzóasztalon, a gép meg rákötve a 127-es HD plazmára, az siralmas állapot, nem kívánom senkinek. És nem kérdezte hol lakom, mégis megy rajta a Cod4 multiplayer. Lehet hogy mégiscsak nekem jobb :)

labi 2007.12.18. 08:52:45

"labi:
A Mozi nem a Filmszínház "egyszerűbb" formája?"

ZePY:
Majdnem.
Az eredetileg "Mozgófilmszínház" rövidült le "Mozi"-ra.
Szóval akinek nem tetszik a "hambi" és társai, az ezentúl ezt is mondja ki szépen. :)

Secnir 2007.12.18. 09:07:19

terasz9:
nem ütünk

Miguel: nem, igazad van, a wiiconnect Mo-i beállítással nem megy

szvsz ne várjuk el egy amerikai öntelt nagyvállalattól, hogy ismerje a világ összes országát, beleértve Európát is -mint azt láthattuk a múltkor- és ne sírjatok emiatt. A Nintendo viszont nem is reklámozta, hogy MINDEN ország benne van a Wii-ben, csak annyit mondott, hogy minenhonnan használható. Macerás is emiatt használni, ha pl az időjárást nézem, na de ez van. játszani lehet vele ugyanúgy, nem sírok mint a fürdőskurvák. minek vettetek ikszbokszot?

vernarancs 2007.12.18. 09:39:07

Condottiere 2007.12.17. 19:52:37

Azt ugye tudod, hogy oltari nagy okorseget irtal? Ha en osszerakok egy PC-t az is pontosan annyi ideig hozza azt a minoseget mint egy konzol, viszont tudom fejleszteni ha kell. Ja, hogy miert kell? Mert ezek szerint a PC-re megiscsak jonnek uj jatekok amihez kell az eroseb HW. Konzolra meg nem tudnak jobbat, mert mar nem fogja birni a HW. Vehetsz egy komplett PS4 PS5 PS6 PS7 PS8-at evente. Megeri, tenyleg.

vernarancs 2007.12.18. 09:45:44

Skulo 2007.12.17. 21:07:48

Komoly problemaid vannak a nyelvtannal.
Az angolrol nem is beszelve.

kadaj01 2007.12.18. 10:32:46

Hihi, idióta hülye barom!

knvbTami 2007.12.18. 11:26:39

Bosszantóan tudatlan itt néhány ember. Először is, a banner, így, transzparenst lejent, nem a ban szóra kellett volna rákeresni. A konzol vs. PC kérdés pedig nem ennyire emgyértelmű. Vérnarancs... komplett baromság amit írtál, ez viszont teljesen világos. Ha valóban képben lennél a konzolos játékkínálattal akkor nem mondanád ennyire magabiztosan,hogy jobb a felhozatal,mint pc-n. Csak összehasonlításként, PC amin fut a COD4-260ezer(monitor nélkül,oprendszerrel és játékkal), 360 amin fut a COD4-100ezer(tv nélkül,játékkal). NE mondja nekem senki,hogy a PC jobban megéri! Ja,elárulom,hogy egy 6ezer forintos kábellel ugyanúgy lehet monitorra kötni a konzolt,mint a pc-t, szóval nem kell ahhoz hipergiga plazma tv, hogy élvezhető legyen,szóval ezzel ne jöjjön senki.
Ja és bocs, a live pl. fizetős, kőkemény havi ezerpárszáz forint.
Hirtelen felindulásból most így ennyi

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2007.12.18. 11:47:41

Szakadjunk már le erről a Banner szóról, főleg, hogy szleng ezért éppen torzíthat, is és, de a Ban szóból van.

Most akkor elemezzük a pwned szót, vajon nyelvtanilag helyes-e? Mi a szótő? Miért nem mennek az ilyeneken szőrőző köcsögök a faszba?

Kifordított kacagány 2007.12.18. 12:04:37

knvbTami 2007.12.18. 11:26:39
iszont ha már van egy pc-d, mert az esetleg kell netezni, tanulni, dolgozni, stb, akkor már nem olyan biztos, hogy csak külön megéri még vacak konzolokra is költeni. persze akinek van miből elszórni ilyesmire, annak úgyis mindegy, nem?

vernarancs 2007.12.18. 09:39:07
ezt a pc bővítéses hülyéskedést is el lehet már felejteni. általában sokkal jobban jössz ki, ha időnként cserélgeted a komplett gépet pont úgy mint a ps2-3-4-5-6-7-stb-t. persze akinek van miből elszórni ilyesmire, annak úgyis mindegy, nem?

tök jó, hogy annyian vannak itt akik megmondják a másiknak melyik technika a frankó és eszükbe se jut, hogy a másik esetleg nem ugyanúgy, talán nem ugyanarra használja a gépet, vagy éppen nem ért hozzá annyira, esetleg épp ellenkezőleg ért hozzá és azért az kell neki, vagy csak spontán annak a doboza tetszik mikor megveszi a boltban. most nem mindegy?

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2007.12.18. 12:45:28

vernarancs:
"Azt ugye tudod, hogy oltari nagy okorseget irtal? ... Vehetsz egy komplett PS4 PS5 PS6 PS7 PS8-at evente. Megeri, tenyleg."

Hmmm? (emesés nézés)

Egy kis történelem:

PS1 megjelenés 1995 (kb egyidőben a Windows 95 megjelenésével a 3.1 és NT után)
... menet közben megjelent a Windows 98, Windows 98 SE és a Windows 2000, majd

PS2 megjelenés 2000 (kb egyidőben a Windows Me megjelenésével)

... menet közben megjelent a Windows xp néhány változata, majd

PS3 megjelenés 2007 (kb egyidőben a Windows Vista megjelenésével)

Konklúzió: egy-egy PS megjelenés között átlag 6 év telt el.

knvbTami 2007.12.18. 13:20:38

Skulo:
Nem hinném,hogy egy kategória a banner és a pwned. Ha értenél egy nagyon picit a html-hez, neadjisten láttál már böngészőt,akkor tudnád,hogy mit jelent a banner szó. Mellesleg ha már szőrszálhasogatásnál tartunk,akkor maga bejegyzés amit írtál a live-ról is bőven belefér ebbe a kategóriába. Nem mondták,hogy Mo-n nincs live? Igazad van, meg kell rajta lepődni, bár ha egy kicsit is utánaolvastál volna,mielőtt kipróbálod, netán a vásárlás előtt(tudom,hogy a csajod vette, akkor olvasson utána Ő) akkor nem lenne most ez a felesleges szájtépés. Ettől még lehet neten játszani,csak ugye olyan címen kell regelni ahol van hivatalosan. Tudom mert nekem is van és vígan játszogatk már egy éve. Közben volt ban hullám, de csak olyanokat dobálnak ki akik warezolnak. Ezt pedig teljes joggal teszik, engem is idegesít, ha valami hülyegyerek keménykedik, hogy Ő bizony lopja azt amiért én súlyos összegeket vagyok hajlandó kicsengetni. Miért nem jó Neked így a live? Miért kell kötekedni és hülyeségeket írni a Homárra? "Miért nem mennek az ilyeneken szőrőző köcsögök a faszba?"

Kifordított kacagány:
Tegyük fel,van egy 100ezres pécém, amivel tudok netezni,filmet nézni, akármit csinálni. Emellett még mindig jobban megéri +100ért konzolt venni,mint évente alaplapot cserélni, mert új memória->új solt, új vkari->új slot. Ergo, pc=nagyobb és gyakrabb pénzszórás, de akinek van miből,csak tessék. Szóval nekem még mindig ne magyarázzon senki. Ettől még természetesen ez csak az véleményem, mindenkinek jogában áll hülyének lennie.

Ja és,hogy miért nincs live? Na miért? Biztosan nem azért mert a kutya fasza sem vesz itthon meg semmit,de akkor nekem ne csodálkozzon senki és legfőképpen ne legyen felháborodva,ha nem kap meg egy egyhavi ingyenes szolgáltatást,vagy egyáltalán bármilyen szolgáltatást ami ezzel kapcsolatos. Mit gondolsz mit látnak a live felelősök,megnézik az eladási statot és látják,hogy bizony itt mindenki csak gépet vesz, játékot senki, hát akkor mi a faszomnak költsünk pénzt egy költséges hálózat kiépítésére és fenntartására? Na? Világos?

jacks_colon (törölt) 2007.12.18. 13:36:52

Én teljesen elégedett vagyok a konzolok térnyerésével. A most felnövő generáció hírből sem fogja ismerni mi az a számítógép és a programozás, így egyre ritkább lesz, és többet fog érni a jó informatikus. Miattuk kapok majd egyre nagyobb bónuszokat. Hö király. Csak így tovább, boldogkarácsonytmindenkinek.

Kifordított kacagány 2007.12.18. 14:24:18

knvbTami 2007.12.18. 13:20:38
vagy esetleg 150-ért venni egy pc-t 100 helyett és azzal megoldani az igényeket néhány évre minden fejlesztgetés helyett. vagy még esetleg egy csomó egyéb variáció is lehetséges amikor a te frankómondásod semmit nem ér. és még egy csomó olyan lehetőség is van amikor a konzol jobban megéri. és esetleg olyan is van akinek megéri mindkettőből a legjobbat megvenni.
az a baj a hozzád hasonlókkal, hogy a kicsi agyatokkal felfogni sem tudjátok, hogy másnak esetleg más az ami jobban megéri, vagy ami egyenesen kevesebbe kerül, mint nektek. kizárólag a saját nézőpontotokon keresztül látjátok a dolgokat, azt tudjátok csak reálisnak elképzelni, amitől aztán magatokat okosnak, a másikat meg hülyének nézitek. annyira beszűkültek vagytok, hogy el sem tudjátok képzelni, hogy másnak esetleg mások lehetnek az igényei és a szokásai és esetleg emiatt neki is igaza lehet.
szerintem te is inkább könyvet kérj karácsonyra. rád fér.

Kifordított kacagány 2007.12.18. 14:35:23

jacks_colon 2007.12.18. 13:36:52
a lényeg az optimizmus:D

ClearWater 2007.12.18. 14:45:38

Az senki se tartja említésre se méltónak, hogy barátunk december 18-án karácsonyi ajándékkal játszik? Vagy már nem dec 24-én van karácsony? Vagy nincs már olyan, hogy karácsonyfa, pulyka, ajándék, gyergyagyújtás, család együtt? csak az a lényeg hogy öljed a másikat élőben?

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2007.12.18. 14:54:55

Minek venni 360-at? A régi box is tuggya a lájvot,nemde? Mongyuk én még nem próbáltam,de ha abból indulok ki hogy a menüben is írva vagyon,meg a hátulján is van ehhez csatlakozó...
És még azt se felejtsük el: a konzolt játékra tervezték,a pc-t meg teljesen másra! Ez a kámerás mobil vs digit fotógép esete...!

kallok 2007.12.18. 17:27:56

Vettem du.-n egy XBOX360at. 10perc volt es silver member lettem. most a warriors demojat toltom. aki hulye minek vesz ilyet es miert orditja a vilagot tele vele? jah, egy manchesteri cimmel mentem fel.

carville 2007.12.18. 18:47:02

Skulo: Én még Ausztriában vettem a boxomat ezért nem tudom feltúrni a magyar kézikönyvet, de elméletileg kisbetűvel valahol oda kéne nyomorítaniuk, hogy nem elérhető bizonyos országokban. (Abban viszont igazat kell adnom, hogy még sehol se láttam konkrétan azt leírva, hogy Magyarország is a "bizonyos országok" közé tartozik).

A "játsz a barátaiddal" és egyéb marketing szöveg pedig kapcsolódhat a több kontollerrel, osztott képernyős, egy Xbox-ot igénylő multiplayerre, illetve a hálózati kábellel összekötött Xbox-okkal való többjátékos játékra.

De ez különben nem változtat azon, hogy a végszavad hibás, mert ahogy írtam, ez egy extra szolgáltatás, és nem képezi az Xbox árát, amit a barátnőd kifizetett.

Kifordított kacagány 2007.12.18. 19:12:44

ClearWater 2007.12.18. 14:45:38
pulyka sosem volt. az az amcsiknál van hálaadáskor. nálunk többnyire a hal szokott a jellemző lenni, de ilyenkor szoktak kakast vagy bárányt is felszolgálni. az egyetlen alkalomhoz illő étel viszont csak a beigli.
az idén betévedtem egy templomba megnézni a csemeték adventi produkcióját. ott a pap azt taglalta, hogy az adventi felkészülés legfontosabb része a karácsonyi vásárlás és hogy úgy tudunk igazán aktívan és tartalmasan résztvenni az adventi készülődésbe, ha elmegyünk és vásárolunk. ezek után én már nem is csodálom, ha valakinek az az ünnep fénypontja, hogy napokkal korábban kibontja az ajándékait(majd elmegy még többet vásárolni) és "legyilkol" mindenkit aki csak a szeme elé kerül.

djdanif 2007.12.18. 21:42:03

"Egyszerűen csak utálnak mindenütt!"
Ez fura, mert a Microsoft Kelet-Európai főnöke (vagy vmi olyasmi) magyar, ha jól tudom Joó Ildikó.

Deuce Bigalow 2007.12.19. 16:13:27

A Macrohard-tól kell konzolt venni, és kész!
ősi jeruzsálemi cég, Will Getz a tulaj, Ő tudja mi KELL neked! }:-D

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2007.12.19. 17:48:02

Akkor összefoglalva a kommenteket:

- Ha karit mondasz, vagy elöbb bontod az ajándékot buzi vagy.
- Ha elvárod a normális tájékoztatást, a használható szupportot, bunkó vagy.
- Ha nem PC-n lopkodod össze a játékokat, hanem konzolt veszel és még ki is használnád az adott lehetőségeit köcsög vagy.
- Ha nem tudod, hogy Mo.-n nem elérhető a Live (persze a törvény nem ismerete...), pedig evidens és egy csecsemő is tudja fasz vagy.
- A frankó arcok által nem ismert szelng kifejezést használsz és ezzel súlyos rekeszizomfájdalmakat okozol neki szemét vagy.
- Ha mindezt még a Homárnak is megírod gondolván arra, hogy tisztességes (csakis 24.-én este) csomagbontó emberek százai fognak ugyan olyan hülyén nézni a probléma okán mint te és szeretted volna megosztani velük a tapasztalataidat hülye vagy.

De amit én igazán tanúlságként leszűrtem:
Don't feed the forum trolls!

csillagcsavar 2007.12.20. 10:22:47

Érdekes kommentek valóban. Elég szegényes viselkedés, hogy ha nem értek az adott termékhez, akkor az sz*rf*s, küldöm a homárnak. Én is Mo.-ról Live-ozok, néhány fórumot kellett volna csak elolvasni a T. Post-olónak, hogy ne legyen nevetséges az írása. A pc vs konzol vitára nem reagálnék, csupán annyit, hogy a világ egyik legdedósabb dolga ezen a témán szívni egymás agyvizét. Úgyse' lesz soha senkinek igaza.

2007.12.24. 13:09:57

nemde véletlenül a zikszboksz kicsipuha(gyk: mikro szoft) fejlesztés? sz'al ne csodálkozz.

malyom 2007.12.27. 20:49:31

Komolyan nem akarom még tovább égetni a Skulot (legjobban mondjuk magát égeti) de a kezembe akadt az xbox doboza 6 nyelven .. köztük jó magyar nyelven ott van a tetején, hogy az X-box szolgáltatás nem minden országban érhető el. további információkért látogasson el a www.xbox.com oldalra.

2007.12.30. 00:45:30

Most nem a kötekedés miatt, de ha vették a fáradtságot és magyarul ráírták, hogy nem mindenhol használható, akkor nem tellt volna arra, hogy azt ráírják, hogy hülye magyar, te nem fogod tudni használni? Azonkívül, ha egy cuccot úgy árulnak világszerte, hogy jár hozzá egy szolgáltatás, de nálunk nem, akkor nem illene némi árcsökkentést eszközölni? Nyilván az árba a szolgáltatást is beleszámolták, nem?

Hajjakend / Vajmaci / BUTTERBRUMM (törölt) 2008.11.18. 19:09:34

Keress a nete DREAMPAGE névre!
Korrekt módon leírja mekkora meló (5 perc max) regisztrálni!:D
Csak némi utánnaolvasás kell hozzá...nem egyből nekiesni,mint a boci a maminak!:D:D:D

xboxer 2009.08.31. 09:38:40

Minden Xbox 360- hoz köthető termék csomagolásán (és a hivatalos honlapon is)több nyelven fel van tüntetve, hogy a Live szolgáltatás nem minden országban érhető el, további információ itt és itt...
Szóval:
READ THE MANUAL FIRST!

2010.05.05. 08:45:24

Vazze, én örülnék, ha kapnék csak úgy egy 360-ast és nem rinyálnék a Live miatt, úgyis kibaszott drága XD
süti beállítások módosítása