Inti képes volt haza- és visszamenni a budaörsi Praktikerbe, csak hogy bebizonyítsa az eladónak, márpedig ő náluk vette a lámpát, amit keres, és az igenis létezik. A túlfűtött lelkesedésben viszont nem osztoztak az alkalmazottak, akik közül a kiválasztott a levél szerint egy idő után t. vásárló leütésével fenyegetőzőtt:
2007. 10. 13-án este hét óra körül betértem a budaörsi Praktiker áruházba, hogy –többek között- egy adott speciális típusú előzőleg már ott vásárolt lámpából újabb darabokat vegyek. Mivel a lámpát a múltkori helyén nem találtam, az osztályon dolgozó úr (István) segítségét kértem. Kérdésemre, miszerint GU10-es foglalatú fénycsöves spot lámpát hol találok, azt a választ kaptam, hogy ilyen nem létezik (pontos típus: Realm LUXGU50722 GU10). Hamar szakmai vitába keveredtünk, mivel mindketten kitartottunk az álláspontunk mellett. A vitát azzal zártam hogy hazamegyek, és hozok egyet az otthoniak közül, hogy lássa létezik, és még itteni számlám is van róla. Így is tettem, miután kifizettem a többi árut amit vettem, gyors forduló után visszatértem az áruházba.