Tékozló Homár

Szándékosan csal-e a Tesco az árakkal?

2008.01.08. 00:17 | szily | 124 komment

Évekig azt gondoltam, hogy semmiképp sem lehet szó tudatos összeesküvésről. Mármint hogy lehetetlen, hogy a Tesco szándékosan próbáljon meg azzal a piti trükkel pénzt keresni, hogy pár forinttal olcsóbb árat ír ki a polccímkéken, mint amit a végén a kasszánál elszámolnak. Maguk a teszkósok, sőt még a Tesco titok című könyv is a szervezetlenséggel magyarázta a jelenséget, miszerint olyan elképesztően sok, időről időre váltakozó árú árucikk fordul meg egy hipermarketben, hogy néha elkerülhetetlen a hibázás. Mi viszont annyi teljesen azonos sztorit kapunk a konzekvensen melléárazott cuccokról, hogy megrendültem a hitemben. Nem, még nem képzelem azt, hogy az Anyateszkó egyik föld alatti, atombiztos szobájában egy csapat szemita ufó néha rábök egy lapra, és beszédszintetizátorukon azt recsegik a telefonba: "Műbeles nutriasajt polcon 670, kasszánál 890", de nem is vagyok olyan biztos a cég ártatlanságában, mint mondjuk két éve. A legfrissebb sztori Gáboré, akit Pécsett visszatérően próbálnak átverni egy édességgel. Jelentéktelen dolognak tűnik 75-ért elpasszolni egy 69-be kerülő dolgot, de a Tesco minden ilyen akción nyer 8,7 százalékot. Részletek hajtás után.

Tudom, hogy nem szerencsés alkat, ki a Tescóban vásárol, de én már csak ilyen balfék vagyok, nekem csak ez jutott. Azért ragadtam "tollat", mert meguntam, hogy heti nagybevásárlásaink alkalmával mindig a vevőszolgálaton kötünk ki szerény, darabonkénti 6 Ft-os átvágásunk miatt. Röviden: pécsi tesco (szerintem a többi is ugyan ezt a módszert alkalmazza), a "danone könnyű és finom joghurtos szelet" (ami a párom szerint tényleg finom) a polccimkén 69 ft, míg a pénztárnál minden alkalommal 75 ft. Ennyi. Képeket mellékelem (a blokkon a 4@-os sor a reklamáció tárgya) Extra: a Január 6-i blokkon még mindig kellemes karácsonyt kívánnak :) Másik extra, hogy elő-előfordulnak lejárt szavatossági idejű termékek is.

üdvözlettel: Gábor
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

., (törölt) 2008.01.08. 08:06:27

Jaj de értetlenek vagytok.
Nekem multkor elmagyarázták. Valóban az van kiirva, hogy 69, de ha nincs felülragasztva sárga cimkévek az áru, hogy akciós, akkor az nem akciós. ez csupán annyit jelent, hogy ha van sárga cimkés, akkor azt odateszik, és az a 69 pénz. Ha nem találsz sárgát, akkor csak annyit jelent a kiírás, hogy az polc a helye az akciós terméknek.
Csak éppen, most nem akciós is van rajta.
Na? Ezt egyétek meg. Vevőszolga mondta!!

guszti 2008.01.08. 08:07:22

szerintem be van kalkulálva az árstratégiába a tévedés, ennyire nyomott árakat nem tudnának másképp tartani, csak ha rommá alázzák a beszállítót, és csítelnek ahol tudnak. Néha mutiba egy kis bírság, meg ellenkező irányú tévedés, de másképp nem tudnának működni. Nekem egy akciós fűrészgép került egyszer majdnem 5000 helyett 6200-ba, pedig közel lakó rutinosként általában ellenőrzöm (persze az is megér egy misét, hogyha el van árazva több raklapnyi fűrész méteres betűkkel, miért kell eltolni a gurítható vonalkódolvasót a hodály másik végébe) - de amikor mutogattam valakinek hogy ez így nem jó, az első kettő a vállát rángatta hogy van ilyen, amikor már valami elegánsabb osztályos felelőst faggattam - addigra már sűrűn röpködtek számból a gvh és egyéb szitokszavak - megszólalt a tűzriasztó, és üvöltött a hangos, hogy mindenki hagyja el, persze nem volt tűz egyáltalán - legnagyobb megdöbbenésemre a vinnyogó sziréna közepette nem akart kiengedni a biztiőr, sorbanálló anyókáknak nézegette a táskáját, ekkor tényleg elborult az agyam, kapott az ember kígyót békát, mit képzelsz köcsög, ég a ház te meg motozod a menekülőket? Mire szemrebbenés nélkül rávágta, hogy téves riasztás - igaz a sziréna még szólt, de ő már megszokta, hogy nem eszik olyan forrón, csak valahol megnyomódott egy pánikgomb a gévéhá szóra.

Palkovicsné bejglije · www.panaszfal.hu 2008.01.08. 08:24:00

CKV: a vevőszolga félretájékoztatott. A feltüntetett legalacsonyabb áron kötelesek neked odaadni, qrvára mindegy, hogy az minek a helye, ha egyértelműen azonosítható a termék az árfeltüntetés szerint...

., (törölt) 2008.01.08. 08:31:58

Palkovicsné bejglije
Ezt tudom én is. Csupán a pofátlansága miatt írtam ide. Teljesen hülyének néz, egy hozzám értelmi szinten nagyságrendekkel elmaradt valaki.
Mintha neki haszna lenne belőle

Palkovicsné bejglije · www.panaszfal.hu 2008.01.08. 08:36:06

Nem biztos, hogy ő a konkrétan felelős, csak neki kiadta a vezetőség, hogy ezt kell mondania, ha meg nem ezt mondja, kirúgják... Aztán a vezetőség meg majd eljátszik a GVH-val meg az NFH-val...

Benbe · http://www.benbe.hu 2008.01.08. 08:39:26

Valóban nehéz dolog átárazni valamit, de legfeljebb 30 papírcetli árából plusz az átárazó droid fizetéséből kijönne egy LCD-árcédulás polcrendszer.

rákenrolldetektív 2008.01.08. 08:41:52

Én meg annyira "sikeres" ember vagyok, hogy jártam britanniai teszkóba... Mikor Haver mondta, hogy megyünk vásárolni itt a T.eszkó, akkor már előre láttam a rendetlenséget, fejetlenséget és bűzt... Nos ehhez képest rend volt, segítőkész eladók (managerek) és csak a halaspultnál volt érezhető a halszag... Vagyis nem a tesco, mint általánosságban vett "nagycég" a trehány, hanem a magyar dolgozók, managerek, topmanagerek... Ennyi...

rákenrolldetektív 2008.01.08. 08:44:58

Ja...
És ott nem láttam ennyi akciós kínai szarságot, mint itthon...

Szerintem a magyar teccsó megveszi a piacon aztán tesco leple alatt eladják...

Szerintem, ezek a cuccok nincsenek is benne a rendes adatbázisban, mert akkor az anyacég szépen kirúgdosna mindenkit, hanem, csak papíron van vezetve és sokszor már nem emlékeznek, hogy mennyit is írtak ki a túró rudira 69-et vagy 75-öt ezért a kasszába 85-öt írnak az a biztos...

rákenrolldetektív 2008.01.08. 08:45:59

kicsit sok volt a szerintem, úgyhogy ezért bocsika

movhu 2008.01.08. 09:12:29

Érdekes, de velem csak a TESCO-ban fordult elő a nagy hipermarketek közül, hogy a termékek ára akár több terméknél eltért a kiírttól. De ott rednszeresen.
Azonban a SPAR jellemző stratégiája, hogy a sok termék közül a drágábbaknak nincs kint az ára!!!Azaz ott van egymás mellett 3, látszólag funkcionálisan azonos termék, csak az egyik mondjuk kétszer annyiba kerül, akkor annak tuti nincs kint az ára. Bármelyik SPAR-ban megnézhető.

Lótusz 2008.01.08. 09:16:23

Dr. Abál: sajnos a fóti Cora sem jobb, mint a többi, csak egz fokkal. Én is oda járok kb. 7 éve. Ők a következőt csinálják többek között: 1 termékhez több árcimkét tesznek ki. Persze nem egyforma az ár. Elmagyarázták a vevőszolgálaton, hogy azt kell nézni, hogy melyik árcimkét mikor nyomtatták (mert ugye van rajta egy dátum apró számokkal). Természetesen mindig a "frissebb" dátumu cimkén szerepel a magasabb ár és az az érvényes. Erre is van magyarázatuk: biztos akciós volt és nem volt idejük az akciós cimkét levenni a polcról. Kérdem én: annál a terméknél, amely még életében nem volt akciós, hogy szerepelhet több árcimke? (ez csak költői kérdés volt) És ez csak egy trükk a többi mellett!

pitemeister 2008.01.08. 09:21:42

Azt nem értem, miért nyerne 6 forintot ezen a rudin a Tesco? Hogy Te vesztesz 6-ot, az világos, de nekik minden helyen - ami pénzügyileg számít - 75 forint szerepel. Ő azokat a vásárlókat nyeri meg, ,akik 75-ért nem vették volna meg, 69-ért viszont igen. Őszintén szólva, fogalmam sincs, ez hány embert jelenthet? Alapvetően a Tesco egy fos és, ha tehetem elkerülöm.. az ilyen dolgaik miatt is. Nem fogom fel, hogy nekik mi a nyereség azon, ami náluk - szerintem - forintban nem különösebben jelenik meg, viszont a vásárlókban komoly ellenérzést vált ki.

aham 2008.01.08. 09:27:41

Tudjatok, mit kell csinalni ez ellen?
Amikor berakod a termeket, a vonalkod melle felirod a cetlin levo arat...

csao tevedes...

garázda 2008.01.08. 09:29:21

Mondjuk azért dícsérendő dolog amit tapasztaltam!!!! :-))
A sajtok között találtunk dúrván penészes sajtot, igen ám de ennek a fajtának nem kellett volna penészesnek lennie!!!
Szóltunk a terítőnek és azonnal levette!

Amit viszont nem értek miért kell olyan mennyiségben rendelni ami nem fogy olyan mértékben!

Kíváncsi lennék a gyártónak kifizették e a kidobott sajt árát vagy az bele van kalkulálva az árába!

Szerintem naponta több száz kilo lejárt szavatosságú terméket dobhatnak ki!!

Palkovicsné bejglije · www.panaszfal.hu 2008.01.08. 09:35:25

Ebben biztos lehetsz, a gyártó pedig benyeli a veszteséget...

Nayime 2008.01.08. 09:42:17

Én múltkor vettem a Váci útiban 6 karton ásványvizet. Fizetéskor tűnt fel, hogy jóval kevesebbet fizetek, mint amennyit előzőleg, nagyságrendileg fejben kiszámoltam. Utána láttam, hogy 30 üveg ásványvíz helyett a pénztáros hölgy 1, azaz egy üveg ásványvizet ütött be, tehát gyakorlatilag kb. 2.320,- Ft-t megspóroltam. És mivel a pénztár távozása után nem fogadnak el reklamációt nem is szóltam. Muhaha Gondoltam, most visszajött az a pénzt, amit kb. eddig ők húztak le rólam Teszkós pályafutásom alatt :)

a kertész tömlővel 2008.01.08. 09:43:22

a tescora most inkább a drágulást mondanám,nagyritkán betérek,csak a minimálissat szoktam vásárolni,álltalában u azokat a termékeket mindig de mostanság 10-20-50ft-vel ment fel az áruk,,spart részesitem elönyben mert közel van,volt olyan h 6 termék megvásárlásánál 1iknek se stimmelt az ára.de a kedvencem a mirelit izesitett süti izé volt.1 honap alatt sikerült megvennem 499 ért2x,399 ért 1x 299 1x majd ezek után mikor 599lett az ára már nem kelett.

EasyFriend 2008.01.08. 09:54:43

Na ne! Lejárt szavatosságú termékek a teszkóban! És ez itt, Magyarországon, 2008-ban? Hűha!

Bedekó (törölt) 2008.01.08. 10:16:55

Mi a kaposvári Tescoban jártunk így dobozos Gösserrel.
Mivel csak 2-t vettünk nem reklamáltunk, mikor észrevettük, de valóban, ha több árat tüntetnek fel egy adott termékhez, akkor az alacsonyabb árat kell a vevőnek kifizetni.
A Lidl-ben tejjel jártam így, s ott minden problémázás nélkül az alacsonyabb árat számolták fel.

Mylady 2008.01.08. 10:17:48

Hú, én vasárnap este a madaras tescoba tértem be és döbbentem láttam, hogy a 6-os csomag túró rudi 8-at tartalmaz és rá van írv hogy "+2 ajándék". Rögtön arra gondoltam, át akarnak verni, ezért kiszámoltam, hogy tényleg-e. Kicsit ugyan sokáig tartott, míg fejben elvégeztem a 6*69 műveletet, de örömmel nyugtáztam, hogy igen, az bizony 414, pont úgy, ahogy a 6+2es csomaghoz ki van írva.
A kasszánál már nagyon izgultam: vajon mennyit fognak számolni és lélekben már üvöltöttem velük, amiért nem adják ingyen a 2 ingyen rudit. Mert az nekem jár.
Aztán tényleg 414-ért számlázták.
Sikeres-e vagyok-e?
(Más kérdés, hogy annyira ráizgultam erre a témára, hogy a többi cikkre nem figyeltem. Lehet, hogy azokkal meg simán átvertek???)

Wake up Neo! 2008.01.08. 10:19:39

A teso védelmében: Kevés emmberrel dolgoznak, és nem tudják időben befejezni a polccimke cserét!
Egyébként irány azonnal a vevőszoli pult, és máris visszakapod a pénzed!!! Ha akadékoskodnak akkor a varásszó: HOVÁK..:D:D:D

motoroskonyhaja 2008.01.08. 10:24:51

Ilyen polccímkét a Tesco hónapok óta nem használ (sima sárga a cimkéjük). Homár-homár.....

Vintersorg 2008.01.08. 10:27:22

Elég egyszerűnek tűnik: pont az ilyen apróságokon lehet szép nagyokat kaszálni. Ha a plazmatévére rátesz egy százalék csalást, rögtön észreveszi minden vásárló, felháborodnak, ráadásul nem is fogy olyan nagyon sok belőle.
Ha viszont a túrórudira, a joghurtra és a sportszeletre tesz rá tíz százalék csalást, az kevesebb vevőnek tűnik fel, még kevesebben fognak vevőszolgálatozni miatta, nem is háborodnak fel annyira, ráadásul nagyobb forgalmat bonyolíthatnak naponta joghurtokkal, mint plazmatévékkel.
Eccerű lélek ez a teszkó, de hát minek is bonyolítaná, nem?

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.01.08. 10:45:36

Szily! Mit gondolsz, hogy működik? Van bármi fogalmad a kereskedelemről? dolgoztál valaha hyperben?

500milliárdos forgalom mellett, kinek lenne érdeke egy cégnél 500 forintért átkúni a vévőt? Ki az a hülye aki ennyi pénzért szándékosan rombolná amúgy sem túl fényes nimbuszát?

Üdv,

'a szekszárdi polccímkehamisítók egyesületének elnöke'

EatClean · http://cleaneating.blog.hu 2008.01.08. 10:48:27

teszkóba ne vegyetek semmi. Silány termékek, igénytelen kiszolgálás és ahogy a látszik, át is vernek...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.01.08. 10:52:14

carsandgirls, te szimplán hülye vagy ...

Szerinted a cégek külön a teszkónak gyártják a termékeket, a Cora-ba, Auchan-ba, CBA-ba mást gyártanak ?

Minden áruház ugyanazt kapja, ugyanonnan ....

Pepin bácsi 2008.01.08. 11:03:19

.... és mindenhol ugyanazt a sz@rt veszed meg

valuka · http://www.borkem.hu 2008.01.08. 11:05:06

Én inkább megveszem a sarki bótban 89-ért, mint hogy a tecsóban átkúrjanak 6 Ft-tal. Fel vagyok háborodva ezen a nagyhorderejű emberi tévedésen.

xombat.com 2008.01.08. 11:12:30

"500milliárdos forgalom mellett, kinek lenne érdeke egy cégnél 500 forintért átkúni a vévőt?"

500 milliardos forgalom mellett ha csak 1% a felularazas az maris +5 milliard.
Sok kicsi sokra megy.

Az angol Tescoban az alkalmazottak rendszeresen jarjak a boltot vonalkodolvasoval es nyomtatgatjak az uj arucimkeket. Nem ertem miert nem lehet ezt otthon is igy csinalni. Arrol nem is beszelve hogy ha felteszek egy uj arcimket, leveszem a regit. Logikus, egyszeru. Mellebeszeles hogy nem volt ido leszedni. Kedves vasarlo kollegaim! Szerintem ha lattok hasonlot, szedjetek le mind es dorgoljetek a penztaros orra ala, hogy: ihol ni, az olcsobb aron szeretnem elvinni a termeket! Meg szolgalatot is tesztek a boltnak, nem nekik kell leszedni a felesleges cimkeket (csak az aktualisat visszarakni).

BiG_ 2008.01.08. 11:16:05

Szerintem inkább a tecsó ajtajára kéne kitenni a táblát, hogy "Itt tépje le!" :-)))

Üdv!

Palkovicsné bejglije · www.panaszfal.hu 2008.01.08. 11:20:00

Nayime: max a századrészét kaptad vissza annak, amivel eddig lehúztak...

Szösz néne: tuti, hogy a többi cikk közöl meg átvertek, és beszedték a +2 túrórudi árát tőled is, nem csak a gyártótól...

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.01.08. 11:22:21

Tescoban csak partikelléket veszek, sör és a gazdaságos sósperec (annál bizony nincs jobb, csak a Nógrádi, de az is ropi)

Recsenaa/TRoll 2008.01.08. 11:22:33

Egyrészt ritkán járok tesykóba, másrészt ha megyek is azért a végén leolvasom az árakat a vonalkódleolvason. Nem értem miért kell meglepődni. Ez az üzlethez tartozik, csalnak itt ott, hozzáadnak két három forintott itt ott, ami egy hónapra kivetítve több millió forint lehet. Valahogy nekik is ki kell egésziteni a kieséseket. Merthogy az már nem felháborító, hogy az emberek x része megeszi a péksüteményeket, joghurtokat, csokoládékat. Nem azt mondom, hogy sokan ezt tennék, de aki azt mondja, hogy még nem látott ilyet az nem mond igazat. Mindkét oldalról meg kell vizsgálni az esetett. A tecsó megérdemli, hogy rüheljék az egész egy vicc, méghogy egy kiló virsli 300 forint. De azok is tehetnek arról, hogy ilyen stikliket csinál a legkisebb is számít, akik ingyen zabálnak az áruházban.

Dr.Abál 2008.01.08. 11:23:56

Ne haragudjatok,de nekem a fő gond nem az,hogy valakit átcsesztek egy bélással,az szégyelje igazán a garat feletti részt aki,nem szól a pénztárnál,hogy el val szabva.
A pénztárosnak,családjának nem lesz meg a havi bevevő drága!!!!!
Amúgy sziasztok,csak bemérgelődtem!!!!

Dr.Abál 2008.01.08. 11:27:08

Neked van igazad Recsi: mindenkinek vonalkódolvasót operáljanak a micsodájába.
A plasztikaiak szponzorálnak?
Az én nejem kártyaleolvasója tökéletes.Ő jár vásárolni.

bloodhound v2.0 2008.01.08. 11:28:15

nemrég olvastam, hogy egy viking ember kb. ezer évvel ezelőtt egész élete során max. pár ezer féle árucikkel találkozott, ezzel szemben ma egy átalgos hipermarketben ennek az ezerszerese (vagy még ennél is többféle áru) a kínálat, amivel szembesülünk nap mint nap. néha irigylem a régieket.

egyébként meg szinte biztos, hogy szándékosan csalnak, még a milliós nagyságrendű tételek sem kellene, hogy gondot okozzanak egy áruházi informatikai rendszernek, gondolom.

ha meg tényleg a fejetlenség nagy, akkor már rég csődbe kellett volna mennie az egésznek, szóval én kételkedem erősen az ártatlanságukban...

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.01.08. 11:30:29

"Az angol Tescoban az alkalmazottak rendszeresen jarjak a boltot vonalkodolvasoval es nyomtatgatjak az uj arucimkeket."

Magyaországon is vannak ilyenek, árellenőröknek hívják őket.

bloodhound v2.0 2008.01.08. 11:30:34

egyébként meg úgy tudom, hogy ha olcsóbb áron van kiírva, köteles azon odaadni a bót (csak ugye szólni kell, nem állni, mint barom a vágóhídon), különben fogyvéd. bírság

Recsenaa/TRoll 2008.01.08. 11:35:34

Dr.Abál 2008.01.08. 11:27:08

Tudatos vásárló, megnézi mit mennyiért vesz, aki meg nem igy tesz ne visongjon utána, hogy átverték.

andika25 2008.01.08. 11:38:08

Nem hiszek a véletlenekben.

Karácsony előtt a tecso-ban vettem volna egy pónit. A polcon volt kb. 20 db, alá kiírva az ára: 1990,-Ft
Ami a kasszánál már 4490,-Ft lett.

amikor reklamáltam a vevőszolgálaton, rögtön azzal próbálkozott a hölgy, hogy biztos a vásárlók rakták rossz helyre a pónit. Mondtam jó, akkor menjünk, nézzük meg együtt, mert nem 1-2 db játék volt az ár felett, hanem az összes. Na erre már nem volt hajlandó.

Visszamentem egyedül, újra megnéztem, egy polccal lejebb találtam meg a 4490,-Ft-os cimkét, ami felett viszont nem póni volt, hanem pónihoz való kiegészítők.
1990 forintosat meg egyet sem találtam.
Fura...

2008.01.08. 11:38:11

A Tesco ilyen, vagy az ország?

Szinte mindent a Tescobol vásárolok mert ez van kéznél a szomszédban.

Soha nem volt még rossz az ára semminek, pedig szúrópróbaszerűen meg szoktam nézni. Különösen a gyanús dolgokat. Semmi. Lejárt holmit sem találtam még.

Angliában.

Dr.Abál 2008.01.08. 11:39:20

Sose visongtam.Nem dühítem magamat ilyenekkel,majd nekem is jön vevő.Szegénykém,már előre sajnálom.

papaAndy 2008.01.08. 11:40:24

En azert szeretem jobban a madaras Tesco-t, mert ott ha nem tetszik egy aru barmilyen okbol, akkor is 3 napig visszaadjak a penzt erte, van amiert 30 napig. Viszont a Kamponaban, jartam ugy a Tescoban, hogy dragabb volt a DVD, mint a kiiras, reklamaltam a penztarnal, mondtak, hogy menjek az informaciohoz, es alljam vegig a 20 perces sort. Megtettem, es nagy megrokonyodesemre csak levasarolhattam, pedig az unnepek miatt nem kicsi sor volt minden kasszanal. Ugyhogy en azota is inkabb a madarasba jarok, pedig orrolok rajuk meg Trianon miatt, igaz az regebben volt, mint a hosszu es folosleges varakozasom a vevoszolgalatnal. Megfigyeleseim szerint a Tescoban tobbszor rossz az ar, mint a konkurenciajuknal, de vannak termekeik amik annyival olcsobbak, hogy nagyneha megis kenytelenek vagyunk beterni oda is.

kozlekedesmernok 2008.01.08. 11:55:26

Azert lettünk érzekenyek ezekre a problemákra, mert elvárás, hogy mindennek pontosan ki legyen irva az ára, van mobiltelefonunk, amivel lefényképezhetjuk, reszletes számlát kapunk es panaszunkat megoszthatjuk az interneten. Mindig is léteztek árazási "pontatlanságok", csak ugye amikor a sarki hentesnél vásárolunk ötféle tételt, nemigazán tudjuk követni, hogy mire mit számolt.

átlátó 2008.01.08. 11:58:37

Ha bárhol bármilyen minőségben akár csekély összegben,tárgyban is megpróbálnak megvezetni, én úgy ordítok,hogy nagyon. Rendszeres előfordulási helyeimen ezért már megkülönböztetett figyelem kísér.Holott én csak az alapellátásra tartok igényt.

blogszilva 2008.01.08. 11:59:03

Én minden "akciós" és "gyanús árcímkéjű" terméket ellenőrizni szoktam a vonalkód-leolvasónál. Sok van, ami tényleg átverés-szagú... A blokkot azért még fizetés után, távozás előtt végig szoktam futni.

Igaz, a múltkor én is jól jártam: vettem 5 karton UHT tejet, plusz egyet, hogy tudjon blokkolni bontás nélkül a kasszás. Direkt én adtam a kezébe, és mondtam mellette, hogy 61db. A végösszeg gyanúsan kevés lett - a blokkot ellenőrizve 1db tejet ütött be. Ez most nekem jött be, nem nekik...

Tuti79 (törölt) 2008.01.08. 12:06:12

Én mostanában sokszor tapasztaltam, hogy nagyon sok dolog drágább a Tesco-ban. Nem kevéssel, akár 100 Ft-tal daraboként, de nemrég volt olyan konyhai eszköz, amit 3000 Ft-ért árultak, a Vasedényben pedig 1000 Ft egy funkcionálisan egyező, küllemben pedig nagyon hasonló termék...szóval én kevésbé lelkesen járok már oda, úgy érzem, sokszor nem éri meg az utazást.

volga 2008.01.08. 12:06:56

A Tescóban ilyen olcsó a póni? Lehet veszek én is egyet.

Dr.Abál 2008.01.08. 12:21:02

kEDVES BOGSZILVA::Grat.Büszke lehetsz magadra.
Kiámmbrándultam ,megyek inkább ennii.

Kucsma 2008.01.08. 12:25:58

En csak annyit szeretnek hozzafuzni, hogy egy ismerosom hust szallitott a Tescoba termeszetessen nyomott aron, es ami hus megmaradt, azt vissza kellett, hogy vegye! (Valoszinuleg ezert is vettek le minden szivfajdalom nelkul a sajtot Garazda eseteben) Szoval bizomanyiban volt a hus a Tesconal! Nem is erte meg neki!

Pepin bácsi 2008.01.08. 12:35:44

Sikeres-e az-e, ki 6 magyar forinton cigánykodik ?

blogszilva 2008.01.08. 12:38:38

Dr.Abál,

Én vegyem magamra az ő nyűgjüket is? Mondom, nem sumákoltam, adtam a kezébe, mondtam, hogy hány darab, bele is nézett a kocsiba, hogy ellenőrizze - ha ezek után 1-et blokkol, arról végképp nem tehetek. Volt már nem egy olyan eset, amikor én nyeltem le az ő szemétségüket ("félreárazás", hibás cuccokkal való bánásmód, stb.). Egyébként az ominózus vásárlásnál is volt olyan tétel, amiből 3 szerepelt a blokkon, holott csak kettőt vettem belőle, azaz itt is át lettem volna vágva olyan 200Ft-tal.

Ezek után kb. egálban vagyunk. Persze lehet hümmögni, Te biztos ordítva mentél volna vissza a kasszához, hogy hát az nem is úgy van, keveset blokkolt...

Pepin bácsi 2008.01.08. 12:59:20

blogszilva:

Én szoktam szólni, bár nem rohanok ordítva vissza a kasszához. Szerintem Dr.Abál is.

Az UHT-s tejre nem lennék büszke a helyedben :)

átmeneti kommentelő 2008.01.08. 13:26:29

Ne legyetek naívak, Garazda sajtját ráreszelték a pizzára.

pinkfloyd 2008.01.08. 13:27:22

1/2 kilós kenyérre 1 kg-os címkét ragasztani. Rutinos vagyok, de ezzel vágtak át múltkor!
Egyébként 10 vásárlásból 9-szer nem stimmel a számla és irány a vevőszolgálat. A pénzt mindig visszakaptam!

Rob67 2008.01.08. 13:39:10

Én szeretem a TESCO-t.
Ott minőségi árut adnak, korrekt (de nem a legalacsonyabb) áron. Átlátható, szervezett, arasnyosak a dolgozók, mindig segítőkészek. És minden van. Meg finom is.

Igaz nem a magyar Tesco-ról beszélek. Az angolról. Az egyáltalán nem hasonlít a magyarra semmiben. A sok-sok szart mindet magyarországra viszik.
A minőséget a kapitalisták kapják.
Én a Tesco miatt költöztem angliába... :)

alfredo 2008.01.08. 13:41:59

9:51-kor fizettél a kasszánál? Hát dolgozni nem jársz, Te!? KMK és még háborog is?
:)))

pajaro 2008.01.08. 13:46:07

mi tudatosan lopunk a tescobol, foleg ujsagot. igy kompenzalunk, kvittek vagyunk.

jeanpiere 2008.01.08. 14:02:46

Elárulok egy titkot!
A Tescoban az árellenőrzők és a pénztárgépek két különböző rendszeren vannak. Tehát nem biztos hogyha az árellenőrző 69Ft-ot mutat akkor az a pénztárnál is annyi lesz!
Ez azért van mert délben és éjfélkor frissül a rendszer, és ha napközben pl. 9órakor árat módosítanak arról csak 12 után pár percel 'értesül' az árellenőrző! Bezzeg a pénztárgép már a módosítást követő percben. Ez van.

Pandora 2008.01.08. 14:08:57

Kész átverés, avagy felvételi eljárás a TESCO-ban!
Előre leszögezem, nem vagyok bevásárlóközpont ellenes, sőt azok közé tartozom, akik örülnek annak, ha jönnek a befektetők, így városunk fejlődik, ez által munkahelyek jönnek létre. Én is az a több száz (vagy ezer!) dolgozni akaró közé tartozom, akik már a hír hallatán, hogy Mátészalkára jön a TESCO reménykedtem abban, hogy lesz egy tisztességes munkahelyem, de nagyot csalódtam! Elsősorban nem az bánt, hogy nem vettek fel, mert tudomásul veszem, hogy a munkáltató azt vesz fel akit akar, de a felvételi procedúra az több, mint megalázó. Ismerőseimtől –akik jelentkeztek – több felvételi változatot hallottam, de én kizárólag csak a velem történteket közlöm. Az év elején beküldött jelentkezési lapom alapján, július közepén, telefonon értesítettek, hogy másnap jelenjek meg felvételi elbeszélésre Nyíregyházán. Névsorolvasás után az aznapra behívott 40 jelentkezőt két csoportra osztották, egy öntapadós címkére ráírták keresztnevünket az ingünre ragasztották és végigvezetve az áruházba, majd a raktárban röviden tájékoztattak bennünket, hogy mi az árufeltöltő dolgozó feladata. Ekkor ért az első meglepetés, mert én más munkakörbe (nem vezetői) adtam be a jelentkezési lapomat. Nyíregyházán tanultam három évig a Kereskedelmi –és Vendéglátóipari Szakmunkásképző iskolában, ahol szakmunkás bizonyítványt szereztem, majd munka mellett leérettségiztem. Elvégeztem egy fél évig tartó 600 órás középfokú számítógép-kezelői tanfolyamot, most készülök az ECDL szakvizsgát letenni. Szakmámban a több mint 3 évtized alatt a ranglétra minden fokán (a tanulótól az üzletvezetőig) végigmentem. Ezért lepett meg, hogy árufeltöltőnek jelöltek meg, de mivel a munka nem szégyen, gondoltam előbb bizonyítanom kell, és ha meg vannak velem elégedve, talán alkalmaznak a szakmámnak és végzettségemnek megfelelő munkakörben. Ez után egy percben el kellett mondani, hogy miért akarunk a TESCO-ban dolgozni. Kérdésemre válaszolva elmondták, hogy három műszakos folyamatos (szombat, vasárnap, ünnepnap) munkarendbe kell dolgozni, a munkabér bruttó 70 E Ft. Ezután 45 percig a folyosón várakoztunk, amíg az irodában eldöntötték ki az a 6 ember, akit felvesznek, a többinek – így nekem is - megköszönték, amiért befáradt. Ekkor be kell vallanom teljesen ledöbbentem, hogy még árufeltöltőnek sem vagyok szerintük megfelelő. Eddig rendben is lenne minden, csak azt nem értem, hogyan tudták kiválasztani a megfelelő dolgozót annak a ránk ragasztott kis papírfecni alapján, melyen volt közöttünk pl. 2 László, 3 István, 4 József stb. Mindenesetre irigylem a memóriáját annak a borostás arcú farmernadrágos Úrnak, aki ránézésre meg tudta állapítani, hogy ki az Ő embere, mert tőlünk ott semmilyen iskolai végzettséget, igazoló dokumentumot nem kértek. A jelentkezési lapunk bent volt az irodába, azt sem tudhatta, hogy én Kis Pista esztergályos, vagy Nagy Józsi szakképzett kereskedő vagyok. Azon már ezek után nem is csodálkozom, hogy legalább megtisztelte volna azt a 40 embert, hogy köszön és bemutatkozik, de biztosan fáradt volt, mert előttünk már volt egy csapat, majd utánunk is érkezett egy csoport felvételiző és ez ment minden nap heteken keresztül egy ott dolgozó munkatárs szerint, (aki buszra várt műszakváltás után és kinevetett, hogy engem is „palira” vettek). Az eszükbe juthatott volna, hogy az önkormányzattól kölcsönkérik a sportcsarnokot – talán ott elfértünk volna – és ők jöttek volna ki itt eljátszani a felvételinek álcázott színjátékot, így megmaradt volna 3 000 Ft-om, amit benzinre költöttem, de nem csak nekem, hanem annak a több száz (vagy ezer) munkanélküli embertársamnak, akiknek nagyon meg kell gondolni, hogy hova költse a kevés forintját! Kijelentem, hogy nem a sértődöttség miatt írtam Önöknek, csak elolvastam minden írásukat, ami a mátészalkai TESCO-val kapcsolatban megjelent, de a dolgozók felvételének körülményeiről nem, mert senki írni, ezért ragadtam tollat.
Tiszteletteljes üdvözlettel:
XY (a nevem és pontos címem nem merem kiírni!)
4700 Mátészalka,
Mátészalka, 2006. október 11.
Ezt a levelet a megyei lapnak írtam, de mivel ott is reklámoznak, nem merték leközölni!
Azt hogy miért ide írom annak csak annyi a magyarázata, hogy a Tescóba (vagy esetleg más hypermarketba) jelentkező dolgozók felkészülhetnek milyen megaláztatásban, lehet részük, és ne érje Őket váratlanul! Bárcsak nekem mondta volna el valaki, hogy milyen állapotok uralkodnak, messze nagy ívben elkerülöm a Tesco gazdaságost!

jeanpiere 2008.01.08. 14:28:06

Kedvea Pandora!
Te jártál a legjobban!
Mondom ezt én aki több mint két évet dolgoztam a 'Legkissebb is számít'-nál.
Bár ne tettem volna! Most ha elmegyek egy állásinterjúra meghallják a Tesco szót és 'Köszönjük majd értesítjük'.
Különben a Tescoban mindenki még az igazgatók is árúfeltöltők, pénztárosok, raktári munkások ha a szükség úgy kívánja. Én készletgazda voltam a számítástechnika osztályon de volt amikor kutyatápot kellett volna töltenem, volt hogy a pénztárba kellett volna mennem de én soha nem mentem. De volt olyan igazagató aki beült a pénztárba 'a beosztásához nem méltó' munkára. Állandóan azzal fenyegetnek hogy kirúgnak de amikor azt mondtam OK, rúgjatok ki mindjárt az volt 'hogy azt nem úgy gondoltam' meg 'kitalálunk valamit'.
Ajánlom figyelmnedbe a Tesco titkok című könyvet, olvasd el mind a két részét és egy életre elmegy a kedved a Tescotól mint munkahelytől.

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2008.01.08. 14:31:57

Én Karácsony előtt az Aréna Plázában találkoztam a Tesco Titok egyik trükkjével. Nézem, hogy a 12 éves Glenlivet Single Malt whiskey 2500 forint. Aztán januárban már 11900 volt, ami a rendes ára, és akkor végre leesett, hogy az Aréna Plaza akkor nyílt, a Karácsony előtti káoszban a kutyának fel sem tünik egy nem túl ismert (ámde nagyon finom) skót whiskey leárazása, és jöhet a haver, hogy megvegyen 50 üveggel, aztán továbbadja rendes áron. Sajnos én nem vettem, amilyen barom vagyok, mondván, hogy úgyis csomó tömény van otthon.

Madafaka · http://madafaka.blog.hu 2008.01.08. 14:36:34

Még karácsony előtt hirtelenjében nagyon fontos lett a számomra egy hordozható cd-lejátszó, úgyhogy az aréna pláza beli tescoban be is rohantam hátra a műszaki cikkekhez, ahol rátaláltam egy Technika márkájú készülékre. A polcon két ár volt feltüntetve. Egy olcsóbb és egy "gazdsaségos tesco termék" értelemszerűen drágább ár. Gondolkodóba estem, hogy na tessék, de aztán rátaláltam az alsó polcon a termék kétféle csomagolására. A nem tescossal indultam a kasszához és az ár még a kiírtnál is kevesebb volt.

Pandora 2008.01.08. 14:58:14

Nagyon köszönöm kedves jeanpiere!

Azt szégyelltem leírni, hogy 1991.május 7.-e óta a Tesco megnyitásáig egy viszonylag jól menő un. sarki fűszeres üzletem volt, amit be kellett zárnom, mert addig, amíg a múlti 3 hónap múlva fizet a beszállítónak nekem előre ki kellett fizetnem az árut, csak azután kaptam meg és természetesen én, nem tudtam még nagyon kis árrés mellett sem versenyezni velük, tehát le kellett húznom a rolót. Nem elég, hogy tönkretettek, de még árufeltöltőnek sem vettek fel! (Most már meghallgatva a tanácsodat: Hála Istennek!)

Zenészke · http://www.hasznoshirek.hu 2008.01.08. 15:22:29

Azt megtudtam Tőletek, hogy hol (hipermarketben) soha ne vásároljak. Mi az, hogy silány termék? A márkák szinte ugyanazok mindenhol.
Akkor most hol vásároljak gyerekek??

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.01.08. 15:24:53

Fóti Cora-ban engem is meg akartak győzni vszolinál, hogy rosszul látok, 3-an akarták elhitetni, hogy a dvd 990 Ft helyett 2900.-

A managert berángattam a sorra, hogy a droidjait, meg saját magát is tanítsa már meg kicsit odafigyelni, hamár az árazásnál hibáztak. Biztonsági őrt hívtak rám, mert be mertem menni újra a bejáraton a manágerrel üvöltve, hogy jöjjön utánam (nem akart).

Aztán jöttek azzal, hogy visszavásárolják. Mondom: NEM, különbözet vissza.
Visszaadták.
Egykutya mind.

Gery Greyhound · http://www.bestofgyurcsany.hu/news.php 2008.01.08. 15:51:01

Nem értem, mi a baja a kedves vevőnek, hiszen oda van írva nagy bötűkkel, hogy ITT TÉPJE LE. Vagyis a plusz hat forint az a termékhez járó bónusz ajtóletépésre való belépőjegy. Hát nem megéri?

NoOne 2008.01.08. 15:52:05

Ez pedig Tesco-s címke. Tetszik vagy sem, Pécsett ilyen van. (Auchan, Cora viszont nincs, de nem is hiányzik.) :)

pefki 2008.01.08. 15:59:23

Ez nem tescos cimke!!!!

pefki 2008.01.08. 16:03:23

Pandora!Elhiszem ami veled történt de itt Budapesten azért nem így mennek a dolgok és főleg nem ennyiért!

Split 2008.01.08. 16:15:29

Pont a napokban(múlt hét pénteken) gondolkodtam azon, hogy én is írok TESCO-s tapasztalataimról, de gondoltam, feleslegesen nem fárasztom magam(meg mást se) , de mivel rátaláltam erre a kis szösszenetre, úgy gondoltam, hogy én is közzéteszem ezt a kis történetet.

Az események még karácsony előtt kezdődtek(dec.20-án), amikoris vettem(ajándékba) egy hajszárítót.(amolyan „csajos” hajszárító volt, rózsaszín, ezerféle fésűvel, tűkörrel stb.) A legfelső polcon találtam rá, nem dobozban volt, hanem egy külön kis tartóban, és a polcon az ár:4790 ft. Megvettem. Csak otthon vettem észre, hogy a blokkon 5490 ft van feltűntetve. Gondoltam, rákérdezek a vevőszolgálaton ha egyszer arra járok, nem történt e tévedés „véletlenül”.
Január 2-án tértem be ismét vásárolni a TESCO-ba, többek között vettem egy zacskó salátát, ami akciós áron 249 forintért volt kitéve a polcra. Csak a pénztárnál derült ki, hogy pontosan a duplájába kerül, 499 forintba. Elmentem a vevőszolgálathoz reklamálni, aholis azonnal vissz adták a pénzt és biztosítottak afelől is, hogy utána járnak a dolognak. Gondoltam, ha már „belemelegedtem” rákérdezek a hajszárítóra is. Kis értetlenkedés után az ügyfélszolgálatos hölgy elkezdte keresgélni a számítógépben a hajszárító árát, majd kisvártatva közölte, hogy nem érti a problémámat, mivel a hajszárító ára 5490 forint, ezek után még azt is hozzátette, hogyha nem hiszek neki menjünk együtt és nézzük meg. Igent mondtam a felkérésre(ezen azt hiszem meg is lepődött). A polcon megtaláltuk a hajszárítót(a mintadarabot) és alatta az árat is:4790 ft. Ezek után joggal, és természetesen kíváncsian vártam a magyarázatot. Megkaptam.
Szóval, mint megtudtam mégis én vagyok a hülye, mert soha nem a mintadarab alatti ár az érvényes, hanem azon a polcra kiragasztott ár, ahol a termék(ek) vannak „szűzi” kis dobozkáikban(ez a mintadarab alatti polc).( Ezt- az ügyfélszolgálatos hölgy szerint- minden vásárló tudja )Itt csak egy gond volt(már amellett, hogy ez hazugság, és így enyhén szólva is félrevezető), hogy azon a polcon ahol a hölgy szerint a helyes, tehát az 5490 forintos árnak kellett volna lennie,semmi nem volt. Se közel, se távol! Ja! És nem csak az „én” hajszárítómról van szó!Ugyanis a felső polcon szépen sorakoztak a további mintadarabok, alattuk az árral(mint megtudtam azok nem érvényes árak), és ott ahol a jó árnak kellett volna lenni egyik hajszárító esetében sem volt semmi. Kicsit még vitatkoztam a hölggyel, de sokra nem jutottam vele. Elhatároztam, hogy soha többé nem jövök ide. Azt hittem, hogy ezt a fogadalmat sikerül majd betartani, de a munkáltatómtól kaptam ajándékba egy 5000 forintos utalványt, amit természetesen csak a TESCO-ba lehetett levásárolni. Gondoltam, hogy akkor ezt még eldőzsölöm, és aztán lezárom vásárlásaim TESCO-s szakaszát. Január 4-én úgy léptem be az áruházba, hogy elhatároztam: tudatosan kerülöm majd a hajszárítókat. Aztán mégis meggyőztem magam, és adtam a TESCO-nak , no meg a tisztességnek(ezt a két szót azt hiszem utoljára említem egy mondaton belül) még egy esélyt. A helyzet változatlan: a rózsaszín hajszárító alatt az ár továbbra is 4790 forint, és az alatta lévő polcon továbbra sincs ár. Ez természetesen a többi hajszárítóra is igaz. A hajszárítót dec. 20-án vettem, jan. 2-án szóltam, hogy baj van, ezt el is ismerték, és jan. 4-én még semmi nem változott.
Folytattam a vásárlást, és természetesen megnéztem a salátát is. Itt kicsit megnyugodtam, mert már nem a 249 forintos cédula volt kitéve, hanem a 499 forintos. Azonban sajnos most is volt indok betámadni a vevőszolgálatot egy zacskó macskatáp okán, amit 849 forintért kínált a polc, 1006 forintnak blokkolt a gép. Innentől kezdve a szokásos történések. Irány az ügyfélszolgálat. Én a különbözetet kérem, Ők elnézést.

Ez három egymást követő TESCO-s vásárlásom rövid története.

jeanpiere 2008.01.08. 16:32:40

Kedves pefki!
Én több mint két évig dolgoztam a tesconál és EZ TESCOS CIMKE!!
A vonalkód feletti szám úgy kezdődik hogy 200400... ez a tesco belső kódja a TPN. Alul van a termék kódja az EAN. Valamint ott van még a cimke készítésének dátuma is. Egyébként ez egy 1-es tipusú cimke. (a kettes a széles)

Pandora 2008.01.08. 16:51:58

Kedves pefki!

Elhiszem Neked, de tudod milyen munkanélküliség van Kelet Mo.-n?
Ha szerencséd van feketén minimálbérért vagy az alatt esetleg kapsz munkát. Én pl.jobb hiján dolgoztam egy maszek panziósnál recepciósként 17h-reggel 7-ig (14 óra) 2000 Ft (KETTŐEZER!)-ért éjszakánként (143 Ft/óra)!

Split 2008.01.08. 17:23:39

Most jöttem a TESCO-ból.Gondoltam megnézem a változott e valami. Hajszárító helyzet változatlan, a macskakaja árát javították 1009 forintra. Vettem egy Walton pezsgőt 569 ft a polcon, a kasszánál 749 ft.Raklamálás, különbözet vissza. Mindent lefényképeztem.Igaz telefonnal, de azért látható.

Világba Kiabálok 2008.01.08. 17:57:59

Mi minden nap pécsen a a Budai VÁm tescoba vásárolunk. Minden nap átvernek "pár forinttal". Tegnap épp a spenóttal. EGy csomag 70, kasszánál 159.:) De megszoktam hiába reklamálok max visszaveszik az árut. Tudatos a megtévesztés már akartam jelezni ide a Homárba! Volt egy más jellegü hiba is múltkor egy csomag gyufáért(6db)fizettünk volna 1000ft-t 100helyett. Csak még a kasszánál észrevettük. Kemény világ a tesco! A tudatos megtévesztés eszméletlen. Tuti a fogyasztóvédővel egy pályán játszhat, mivel még nem tettek semmit.

Split 2008.01.08. 18:06:00

Amikor a pezsgőt vettem és megláttam, hogy a kassza 180 forintot rátesz, rögtön szoltam a pénztároslánykának, hogy nem 749 -ért van kitéve hanem 569 ért. Erre ő azt mondta, hogy nem tud mit csinálni. Erre én:

"Ez most komoly?Menjek ismét a vevőszolgálathoz?Már ügy megyek oda mintha hazamennék!" Alig tudta abbahagyni a röhögést!

Zenészke · http://www.hasznoshirek.hu 2008.01.08. 18:43:03

Fogadjunk má' egy ügyvédet vagy írjunk az ombudsmannak vagy írjunk ki rendkívüli választásokat: választhatsz, melyik hipergenyánál nem vásárolsz...
Elképesztőőőőő!!!

ella1988 2008.01.08. 18:58:23

Naponta kénytelen vagyok felkeresni a Tecsót.Nem mindegy hány órakor.Van mikor 8.15-kor még nincs kipakolva friss zöldáru/kamion most jött meg/A vevőszolgálatnál már ismerenek.A bevásárlólistámra feljegyzem a kiirt akciós árakat,aztán figyelem mit visz a gép.Ha jó napjik van csak egy tételért reklamálok,van mikor négyért.Megjegyzem, a vevőszolgálatos hölgyek kedvesek,aranyosak,nem vitatkoznak,fizetik vissza a különbözetet.Én már figyelek,de hányan nem?Jó üzlet ez,nem beszélve a pofátlan áremelésekről.Tescós 5 l-es étolaj volt 1029 Ft,most 1889FT.Ez hány %-s emelés?

Briguszka 2008.01.08. 19:01:48

Van egy ötletem Split, legyél Te a vevőszolgálatos . A rutinod megvan hozzá! Biztos hálás meló lehet!

Briguszka 2008.01.08. 19:04:39

Arról nem is beszélek, hogy nálunk a büfében a 6o Ft-os kópos joghurt l52 Ft-ért van a hűtőpultban! ( csóri vidéki kórházi büfé)

Split 2008.01.08. 19:11:18

Hát pontosan ez az ella!Énis figyeltem és mégis átvertek többször.Egyszer 700 forintal egyszer meg 2500 forinttal(ez utóbbit nem írtam le)

parati 2008.01.08. 19:43:56

Nemcsak a Tesó csinálja, szerintem mindegyik "nagy" üzletpolitikájában bennevan ez a dolog, és ez már nem véletlen.
Pár napja a fehérvári MMarktban volt szerencsém hasonló esethez, ott 300-zal akartak levenni, 1200 helyett 1500 ft-ot "számolt a gép".
Szóltam és hát természetesen a rengeteg meló miatti figyelmetlenség volt a válasz. De kedvesen vigyorogva mondták, nyugodjak meg, megkapom olcsóbban. Mondtam, nyugodt vagyok, és nem olcsóbban, hanem a kiírt áron szeretnék hozzájutni a cikkhez.
Persze a barátnőm meg marha kellemetlenül érezte magát, hiszen módosításig áll a sor, néz a nép. Mondta, nem érdekes az a 300. Mondtam, szerintem sem, de ha ezt a laza 25% árrést mindenre ráverik, az szép haszon. De csinálják csak minden 100. termékkel.
Igaza van a barátomnak, a sufnituning és a lehúzás országa vagyunk.

az okos 2008.01.08. 20:02:05

Nekem az a nagy kérdés a Tecsóval kapcsolatban vagy legalábbis a Váci útival,hogy miért nagyságrendekkel gusztustalanabbak a felvágottjai bármelyik non stop mini bolténál is.Mindig azt hiszem,hogy csak éppen most ilyen de mivel évek óta oda járok(nem felvágottért!)rájöttem,hogy ott mindig ennyire ocsmány még színre is mind!!!

az okos 2008.01.08. 20:03:35

Jaaa,az hogy rendszeresen átvagyok baszva az már szinte mellékes.

Split 2008.01.08. 20:11:18

Akkor számoljunk:
1. 2007. dec. 20. :700 ft
2. 2008. jan. 2. :249 ft
3. 2008.jan.4.: 160 ft
4. 2008.jan.8.: 180ft
5. Össz: 1289 ft.


Ebből „csak” a 700 forintot hagytam elúszni. Ez a hajszárító különbözete. A lényeg:Dec 20-án vettem a hajszárítót, jan 2-án szóltam, hogy megtévesztik a vásárlót(ez elismerték, és megkértek, hogy hozzam vissza a terméket és visszakapom a pénzt), ennek ellenére a mai napig nem történt változás! Tudomásom szerint legalább dec.20-tól 700 forinttal megtévesztenek minden olyan vásárlót akit elcsábít a 4790 forint/hajszárító-s ár!

Briguszka 2008.01.08. 20:21:40

Sajnos Én nem vagyok " tudatos vásárló" . Mire a tecsoban felrakom az utolsó tételeket a szalagra, az elején a pénztáros már beárazott legalább 3o db terméket, emellett igyekszem is mindig mert vár a család, meg amúgy is velem van a gyerek és rá is kéne figyelni valakinek. Úgyhogy érnek meglepetések szinte minden bevásárláskor , de még mindig jobban járok ha ott veszem meg, mintha otthonom közelében a kisboltban ahol 29o Ft egy kg cukor + 32o ft egy kg kenyér

Jaguar 2008.01.08. 20:49:51

Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ! Rohadék TEKKKÓ!

taurus0 2008.01.08. 20:59:48

BLOGSZILVA: Nem lehet, hogy az elado 61 db helyett ugy ertette, hogy "hát van 1 db"?
:-)

Briguszka 2008.01.08. 21:43:09

Jaguár!
Te aztán nem aprózod el. Tudsz-e ilyen szépet más multira is ?

Briguszka 2008.01.08. 21:46:56

Jaguár/
Ezt nem apróztad el! Tudsz-e ilyen szépet a többi multiról is, vagy csak a tecso ihletett meg?

The Good Boy 2008.01.08. 23:06:14

Az ünnepek elött hirtelen szükségem lett egy akkus csavarozóra (mivel a réginek a töltője ismeretlen körülmények között, ismeretlen helyre költözött). Láttam is a teszkóban egy ideális ideiglenes darabot, amig a régi jó példány töltője életjelet ad magárol.
Nos, meg is találtam a polcon egyet, ami alá (nemcsak a bemutató darabnál, hanem a dobozoltaknál is) 2 990.- Ft volt kiírva, még egy nagy figyelemfelhivó papir nyilacska is volt ott ugyanezen árral. Mivel kinézete, teljesitménye nem igazán indokolta ezen árat (meg mivel ez magyarisztán teszkó nevű egységében volt), ezért jó szokás szerint lehúztam a vonalkódot. Persze 4 990.- Ft volt a hivatalos ára.
Feleségem fogta, benyúlt a polc élén lévő sárga cimkék egyikéért, és azt kivette (volt még alatta kb. 5 db. olcsó áras cimke, gondolva a többi vevőre is). Irány a kassza, fizetés 4 990.- Ft, majd az ügyfélszoli. Ott szó nélkül csengették vissza a különbözetet.
Másnap otthon gondolkodtam rajta, hogy kettőt kellett volna venni, összesen 9 980.-Ft-ért, a 4 000.- Ft különbözetet ügyfélszolin visszakérni, majd egy nappal később az egyiket visszavinni, hogy mégse kell (3 napon belül köteles visszavenni), és mivel a blokkon 4 990.-/db volt, igy 4 990.-Ft-ot ismét visszakapok, így az ideiglenes munkatársam csekély 990.- Ft.-ban fájt volna.
Skót-e vagyok, vagy csak zsidó??? Esetleg sikeres déli uniós szomszédunk polgára???? Egyik sem. (szerintem)

Hereguru 2008.01.09. 15:17:50

Gyerekek! Ha valakinek van ideje, a következőt kell csinálni (lehetőleg 5-en 5 pénztárnál): telerakni púposan a bevásárlókocsit a 100%-osan kétes árértékű termékekkel és pénztárgépbe ütés után otthagyni az egész rakást a pénztárnál.... Persze nagggyon mérgesen... Majd elpakolja az üzletvezető...

motoroskonyhaja 2008.01.09. 18:24:01

Kedves jeanpiere!

Az a baj, hogy csak dolgoztál a Tesconál, ezért valószínűleg nem tudod, hogy ilyen polccímkék nyár végéig voltak használatban az áruházakban, ősztől sima sárga van csak....
(az árak pedig egyszer töltődnek le -éjfélkor- ezeket az árváltozásokat kell, hogy kirakják az árellenőrök)

Ezek az UL-ek, amik Tesco ügyben mennek az emberek között... ;)))))))

Kardics 2008.01.09. 20:53:24

Fehérvári "nagy" Tesco, könyvek kosárban. Felfedezem,hogy Angol-Magyar szótár is van (kb 30 db)500 jó magyar forintért. Gyanúsan olcsó, de sosem lehet tudni, kosárba helyezés. Pénztárnál elsőnek kirakom, lehúzás: 3500 HUF. Szólok a hölgynek, hogy ez nem oké, mert 500-ért van kint. Válasz:biztos valaki viccből odatette. Mondom jól sikerült a tréfa mert fáradságot és időt nem kimélve kb 30-at odahordott az ismeretlen mókamester.Persze ennyiért már nem hoztam el. Lehet, hogy az ország összes nagyáruházában ilyen mókás emberek viccelik meg a vásárlókat és a cég nem is tehet semmiről? :D

Pammy 2008.01.10. 14:27:23

Saját személyes paranoiám a dologgal kapcsolatban, hogy a Tesco nem bír elég sűrűn árcimkét cserélni az ominózus K+F termék alatt :S
Én is nagy rajongója vagyok, így szomorúan tapasztalom hogy hétről hétre megy fel az ára, a pár hónappal ezelőtti bevezetése óta már vagy 50%ot szedett fel :o

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.01.10. 17:55:45

Minden árúfajta mellé kell 1 ember és az csak annak az árcimkéjével rohangál egész nap :D Azért vannak kint ezek az ellenőrző kis gépek ami alatt elhuzza a gyökér vevő a terméket hogy megnézze mennyi az ára, okos találmány.Miért is van kint?Mert a tecso ezzel elismeri hogy előfordulhat hogy egy termék ára még/már nincs kint, vagy még nem cserélték ki az uj árat alatta.Ez baki, nem összeesküvés.A dolgozó aki meg cserélgetné az árakat éppen annyira utálja az egészet és éppen annyira leszarja mint amennyire ezt fizetésével honorálják.Én viszonylag ritkán vásárolni tecsoba, inkább röhögni járok, törött turkálos napszemüveget probálgatni :D Amit venni akarok azt mindig ellenőrzőm a gépnél, nem rohangálok hogy adják vissza a pénzem, nem akadok ki a pénztárnál, ja meg tecsogazdaságos izékkel sem rakok meg 2kocsit :D Aki ott vásárol az tudja hogy egy fedett kinajipijacon van a szabályok olyanok is, ha meg nemtudja most megsugom :D Engem sem vettek fel a tecsoba, amit nemis sajnálok mert poénból jelentkeztem :D Engem be sem hivtak csak kaptam a sablonlevelet.Amugy meg a beküldött fénykép alapján megy a tetszik/nemtetszik szavazás.Diplomával meg ritkán veszik fel az embert szartologatonak.8általánossal(6első meg 2 második) viszont a legtöbb ganémunka elérhető :D

zajos 2008.02.18. 18:44:17

A Tesco-ban sajnos rendszeresen előfordulnak fogyasztói árral történő manipulációk. Néhány trükk ami már közkézen forog, de hátha valaki még nem ismeri!!
A leggyakoribb eset amit a téma felvetője is leírt, hogy a terméken, ill. a gyűjtőegységen feltüntetett ár kevesebb, mint amit a vonalkód leolvasása után a pénztárnál a kezelő leolvas.
A második eset, ha pl: két azonos kiszerelésű, és csak paramétereiben eltérő terméket kínál megvételre az áruház akkor a feltüntetett ár mindíg a leggyengébb jellemzővel rendelkező termék árát jelöli, viszont a polcon/ládában kézközelben a magasabb paraméterekkel rendelkező termék lesz megtalálható sokszor lényegesen drágábban!!Persze a legalsó polc legbelső sarkában lesz az """akciós"""termékből is, de mivel szinte egyforma a csomagolás fel sem tűnik, főleg ha laikus az ember.Persze a valós ok abból fakad, hogy nincs sehol propagálva, hogy abból a termékből több alternatíva is kapható. Akkor van ebben az esetben szerencséje a szemfüles vevőnek ha kiszúrja az okosságot. Fontos a vevőtéri árleolvasók használata!!!!!(Már ha működik)
Nem véletlen a polcokon az árcédulák cseréje sem!!
Alapesetben a termék alatt lévő műanyag sávon van elhelyezve az árcédula.
A műszaki, és számítástechnikai osztályon pedig már erősen keverednek a dolgok.Azonos termékből(üres cd,dvd,számítástechnikai kiegészítő stb) több oszlop a drágább kivitellel van tele a polcokon, viszont a kintlévő árcédulák többségén az olcsóbb termék ára szerepel. Ezért könnyen előfordulhat, hogy a gyanútlan, vagy éppen jóhiszemű vásárló rápillantva az árcédulára látván a számára kedvezőbb árat a cédula felett elhelyezett drágább termékből vesz el!! Aztán jön a meglepetés a pénztárnál.
Elég ha egy nagyobb bevásárlásnál csak 2-3 ilyen trükköt néz be az ember, és máris akár2-3-4-----...ezer Ft-tal is levehetik a gyanútlan vásárlót!!
Ezt napjába cirka 3-5 ezer aktív vásárlóval megjátszák...hát nem rossz kis plusz bevétel.
ITT VISZONT ÉRDEMES MEGJEGYEZNI, HOGY TÉNYLEG IGAZ A TESCO SZLOGENJE MISZERINT: "A LEGKISEBB IS SZÁMÍT"

csillag05 2008.05.22. 20:03:11

Sziasztok!!!

Én tesco dolgozó vagyok. Szándékosan csal e az árakkal? Ez jó kérdés.Én tapasztaltam már visszatéritést ami nem kis összeg volt ha úgy vesszük.
De csak azt tudom mondani, hogy nem szándékos hanem a dolgozó nem oda figyelése miatt van. Én is jártam már így de utána kijavítottam a hibám.
Azért sok termékkel foglalkozunk és nem lehet oda figyelni mindenre minden akció váltáskor. Ahoz kellene egy teljes nap, hogy pontosak legyenek az árak.
Sokat kell árazni. De ez van, ezt nem lehet elkerülni.

bodiniko 2020.11.03. 09:12:04

@Benbe: droid az édesanyád.. az elektronikus cimke is szar .. az is meghibásodik te paraszt.. mint ebben a tizenkét évben kiderült ..:D azokat a droidokat nem lehet kikerülni..és rte sem zabálhatnád esténként a csipszecskét a kanapén ha droid nem lenne.. sőt semmit sem zabálnál -mert gondolom nincs farmod otthon ,hogy megtermeld a családod gyomrába valót.. akkor nem itt kommentelnél hogy droid.. hanem kapálnál meg etetnéd a disznót fejnéd a tehenet .. :D
süti beállítások módosítása