Tékozló Homár

Ahol álmomban jártam: Magyarország.hu

2008.01.15. 14:51 | jackyll | 65 komment
C10 úgy gondolta, segít nyelvtanárjának egyéni vállalkozóvá válnia és nyomtatott neki egy időpontot Ügyfélkapuból. De minek:
Nyelvtanárnőm úgy döntött, hogy egyéni vállalkozó lesz. Segítségemet kérte, mert a magyar jogi, büro nyelvet és magát az okos jogrendszert nem ismeri. Mondta, hogy kérjek időpontot egyéni vállalkozó igazolvány kérésre a magyarorszag.hu ügyfélkapun keresztül. Megtörtént, az ügyfélfogadásban nagyon kevés volt a hely, így esett a hétfő reggel 08.00-ra a választásom. Biztonság kedvéért kinyomtattam az igazoló papírt rajta ügyfélszámmal, és mindenféle leírással, hogy mit kell magával hoznia aleendő egyéni vállalkozónak az ügyintézéshez. A tanárnéni szépen papírokkal, tartózkodásival felszerelve meg is jelent velem együtt a csodás Újbuda A mi fővárosunk szlogenes (értsd XI. ker) irodában reggel 07.55-kor a Bocskai úton. A szokásos ügyfélszolgálati skin: magyar zászló, eu csillagok, információs pult kosztümös hölgyekkel, bambaképű biztonsági őrrel és érintőképernyős ügyfélszámosztó (gondolom drága önkormányzati közbeszerzésen aplikált) informatikai eszközzel.

Peckelgetem be a számot, persze a gép nem írja ki, hogy a sok k*rv* szám közül melyiket is kell beverni, hogy kapjak egy tényleges sorszámot. Kérdőn nézek a bambaképű biztonsági őrre, aki csak fejbiccentéssel jelzi a tudatlan állampolgárnak, hogy menjen a pulthoz. Elmondom, hogy miért jöttem, a néni mondja, hogy ha kérni jött, akkor nem kell ám sorszám, csak fel kell menni, majd 08.00-kor. Jól van, alleluja, akkor felmennénk. Aztán utánunk jött és mondta, hogy sajnos elfelejtette mondani: egyéni vállalkozó ügyintézés hétfő, szerda, péntek 13.00-tól van.

Állok ott bambán a www.magyarorszag.hu-s kinyomtatott A/4-essel, rajta a kívánságlistával, hogy mit kell vinni 2007.01.14. hétfő reggel 08.00-ra. Sejtésem pogány. Kérdem, hogy ugyan, akkor minek ez az egész ügyfélkapu cécó. Hát az elkészült igazolványt kell így kérni... Uhhhhh. Gondoltam belerúgok mindenkibe hirtelen, mint egy pudlikutyába Krúdy Gyula részegen, de láttam, hogy nincs értelme. Bambaképű biztonságiőr nem tehet róla, recepciós hölgy nem tehet róla. Itt az egész rendszer, a szervezet, a mentalitás, hozzáállás van elb*szv*.

Ajtón ki, csúnya káromkodás a számon. Nyelvtanárnőm nyugtatott, hogy "Ugyan, én ezt már megszoktam itt Magyarországon". Mindezt tört magyarsággal, ami vicces ide-vicces oda, de a pofámról régen égett ekkorát a bőr. Többször elnézést kértem, és mondtam, hogy ne haragudjon. Elkövettem azt a hibát, hogy nem telefonáltam előtte és egy hivatali androiddal nem beszéltem.

Na mondom, majd otthonról felhívom őket. Így is lett. Persze hangfelvétel készül a beszélgetésünkről, és talán ennek is tudható be, de a hölgy rendkívül kedvesen, szakszerűen adta a felvilágosítást az időpontról. Sajnos nem fűzött semmi a kommentárt ahhoz, hogy Mi a bödüs k*rv* édesanyátokért ad időpontot az ügyintézéshez a csodás www.magyarorszag.hu, ha nem kell sorszám, és főleg, ha nincs is hivatali ügyfélfogadás.

Erről jut eszembe néhány költői kérdés:

1. Mennyiért fejlesztették a www.magyarorszag.hu portált? Tudomásom szerint több milliárdért... Ennek cserében  képtelenek tisztességes ügyfélmenetet biztosítani kitalálni, és silány struktúrban rendezték a maximum 2 000 A/4-es oldalnyi anyagot.

2. Most készül elő a 25 milliárdos Microsoft beszerzés (5 milliárd ebből oktatásiügyben lenne, Hiller István miniszter úr tovább adta Kiss Péternek, hogy egy nagyobb csomagban jobban eltűnik) Mi kerül ennyibe? Szabadszoftver mennyibe is kerülne?

3. Miért kushad mindenki ebben a témában? Kutatja valaki a nagy információs társadalom megmondó embert játszók közül, hogy ugyanmár tényleg jól működik és tényleg ennyibe kerül nekünk ez a silány minőség?

4. Mire jók és miért fognak elverni sok pénzt a csodás digitális táblákra?

5. Mennyi és főleg MIRE megy a kormányzati informatikai fejlesztésekből?

6. Miért gagyi a TB informatikai rendszere, ami több száz millióért nem szűri ki, hogy valaki 5 hónap alatt kétszer szült?

7. Szittya "Sudár" Viktor nagypofájú bandájából miért nem szól senki? Ha már olyannagyon szakértenek és mindenhez annyira értenek? Miért nem áll ki Szíjjártó "UgyhadarokMintViktor" Péter, és lerántja a leplet az újabb összeesküvésről.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gelsystem 2008.01.15. 14:53:42

elsőőőőőőőőőőőőőő

gelsystem 2008.01.15. 14:57:40

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, nem hiszem el !!!!
.
.
más: csempeszájú hiller?????
még beszélni sem tud......

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.01.15. 14:59:31

Jól van, jogos a felháborodásod. A kérdéseid is. Ajánld magad egy oknyomozóriporternek, akivel vállvetve lerántjátok a leplet erről a gaztettről.
A narancsosok is benne vannak - csak akkor kiabálnak, ha nincsenek benne.
Elérhetőségem a nevem mellett, ha kell, megyek én is veled/tek, álcázni. Füstbe burkolni, füstté válni segíthetek. Na???

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2008.01.15. 15:02:47

Az androidok nevében kikérem a hasonlítgatást.

Siendor_ (törölt) 2008.01.15. 15:06:05

Sajnos ez nem a magyarorszag.hu hibája hanem a kerületé. Csepelen pl. foglalsz időpontot, odamész, a megadott időpontban nénike szólitja az embereket név szerint (felkiáltással, semmi hangrendszer), odamész, és megkapod a SORSZÁMOT! Tehát 8:15re kaptál időpontot, akkor 8:15kor szól a néni! Amivel aztán már várhatsz az ügyintézésre. (Legutóbb 11kor kerültem sorra a 8:30-as sorszámommal, jó volt egy "rendszerhiba", és más sem ment be de akkor is...) Jó, mi?
Bezzeg IX. kerben meg a központiban eddig ha odamentem 8:20-ra akkor legkésőbb 8:22kor már ott is voltam, valóban soron kívül!

szkaccsotjeggel 2008.01.15. 15:19:37

erröl is a bkv tehet.
szerintem.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.01.15. 15:20:59

Maga az oldal tényleg nem olyan rossz (már amikor működik egyáltalán), bár én inkább a vállalkozói részt használom, ahol most éppen az ebev szolgáltatások döglődnek már vagy egy hete...
hja, a régi jó ügyintézőknek viszont tényleg sok problémát okoz.

Dr Net Elek (törölt) 2008.01.15. 15:21:58

Az android az az antidroid (=nem droid), vagy csak a droid továbbfejlesztett változata (=droid 1.1)?

kathleen 2008.01.15. 15:28:45

Egerben is korrekt az időpontfoglalás. Ha 9re van időpontod, akkor 9kor már szólítanak is, sőt a biztonsági őr segít, sorszámot ad.

lvnte (törölt) · http://lvnte.blogspot.com 2008.01.15. 15:29:20

a digitális táblákat megvédeném, jódolgok azok a felsőoktatásban pl. :P

Tanár megcsinálja magának a prezentaciot, kivetíti digitális táblára az órán, interaktivan belemagyaráz, utána pedig netre is feltöltheti, a tanulók meg letölthetik maguknak.

szal ez jodolog. :P

Zorro2007 2008.01.15. 15:41:40

gr7:
Ja, laza 30 Milliardert...gondolom ez a legfontosabb ami ma egy magyar iskolabol hianyzik. Mert ha igen akkor hajra csinaljak minnel gyorsabban...

"a tanulók meg letölthetik maguknak.
", gondolom minden diaknak van otthon szamitogepe meg internete...

2008.01.15. 15:41:53

igen, kurva jo dolog, csak amikor a gyereknek uszonnara nincs penze, akkor asszem a hata kozepere kivanja a digitalis tablat... Persze jo dolog tenyleg :)

báró Csekonics 2008.01.15. 15:48:03

Zorro2007 2008.01.15. 15:41:40

Tényleg jó - a krétapor ideje lejárt.
Na, persze tényleg gáz hogy mindent csak 2x-3x-os áron lehet elintézni 'közbeszerzésileg'...
Lehet az elvtársakat érdekeltté kéne tenni abban, hogy olcsón vegyék meg?
Persze a legtöbb suliban azért sok mást is korszerűsíteni kellene / lehetne.

TaZ: sajnos kellene... Tudom hogy sznobul hangzik, de a mai világban akinek nincs, az bizony előbb-utóbb menthetetlenül lemarad. Pláne, hogy lassan már a konzervnyitó is szoftver-vezérelt lesz :-)
Egyszerűen muszáj megtanulniuk ezeket a dolgokat (internet, mobiltelefon stb.) készségszinten kezelni. Ha tetszik, ha nem.

gelsystem 2008.01.15. 15:55:52

Siendor:....Legutóbb 11kor kerültem sorra a 8:30-as sorszámommal, jó volt egy "rendszerhiba", és más sem ment be de akkor is...) Jó, mi?......
.
miféle rendszerhiba? műkörömletörés???
újra kellet bútoltatni a kiabáló nénikét?????
.
esetleg frissíteni kellett a kávéfőző szoftverét? , vagy, ??????
.
.

báró Csekonics 2008.01.15. 15:59:08

"a tanulók meg letölthetik maguknak."

Ja, persze arról nem is beszélve, hogy ilyen módon akár a tankönyvek nagy részét is el lehet felejteni. Nincs tankönyv költség a szülőknek, nincs 5kg a gyerek vállán naponta 2x és nincs három kinyitás után gutaütés a szülőnek, hogy mehet új könyvért mert a gagyi ragasztás szétesett...

Környezetvédelmi vonatkozás, ha úgy tetszik csak hab a tortán.
Múltkor írta amúgy pont az index, hogy valamelyik angol egyetemen(?) iPodot kapnak a beiratkozók, hogy a hangos jegyzeteket tudják halllgatni rajta.
(Pl. a vonaton, suliba - ból menet...)
Mekkora ökörség, mi? :-) Még a vonatozás idejét is hasznosíthatja a gyerek.

Netuddki. 2008.01.15. 16:40:51

Oszt 13. havi fizetést osztogattak-e ottan?

kalinka 2008.01.15. 16:42:24

Egyszer kértem neten időpontot a lakcímkártyám miatt. Megkaptam. Odamentem és láss csodát, időben fogadtak. Ezek szerint egy mázlista lennék? Mindez VII. kerület.

rockstopper 2008.01.15. 17:00:08

Velem is történt ilyen a nyáron a földhivatalnál.
A saját honlapukon rosszul volt kiírva a nyitvatartás. 1,5 óra ebédszünetet tartanak.(A honlapon csak fél óra volt) És amikor bent akartam maradni a 11 hónapos lányommal, akkor kizavartak a légkondis helyiségből, gondolom nehogy zavarjuk a sziesztájukat.
Kibaszottul felhúztm magam, amikor az egyik droiddal elkezdtem kiabálni nem értette mi a bajom.

Az lett a vége, hogy az asszony ott maradt (a napon) én meg elvittem a gyereket a plázába.

Ja amit elfelejtettem: Ebéd előtt nem lehet számot húzni ebéd utánra, az asszonynak meg csak velem van nagy szája, így beelőzték vagy öten pedig mi voltunk ott másodjára...

Szohi 2008.01.15. 17:15:47

Nem mindig a rendszerrel, sokkal többször az emberek felfogásával van gond. Hiába van 3 ügyintéző, abból 1 dolgozik, 2 meg felváltva beszélget és eszik. Hát dögöljenek meg ha nem dolgoznak.

Netuddki. 2008.01.15. 17:17:07

Mellesleg az a gond ebben a k. országban, hogy itt nem ezek történnek:
1. Ha már rossz időpontot adtak nem-e lehetett-e volna soron kívül megoldani a problémát.
2. Simán megtéríthették volna az ügyfél felesleges fáradozását.

kukacka 2008.01.15. 17:25:15

Az egész azért van, mert itt is nagy lenyúlások vannak. Felmarkolják a milliárdokat és cserében néhány százezer vagy inkább tízezer forint értékű munkát kap az állam. Ahhoz képest, hogy mennyit papolt a kormány, főleg a neten meggazdagodott Kóka az informatika fontosságáról, messze el vannak maradva az állami szervek, önkormányzatok, mindenféle hivatalok. Néhol még az amatőr sajáthonlapok színvonalát sem ütik meg. Használni meg alig lehet valamit.
Gyalázatosan rossz az információk netre kerülése és neten való elérhetősége, az ügyintézés netesítése. Az adatbázisaikról már nem is beszélve.
Ennek már csak megkoronázása, hogy az állami cégeknél hemzsegnek az olyan alkalmazottak, akik épp csak annyira tudják használni a számítógépet, hogy úgy tűnjön, mintha. Már nem egyszer belefutottam az önkorminál olyan ügyintézőbe, aki átküldött máshová valami barom szöveggel, ahol aztán a másik üi. jól elmondta mindennek, aki küldött. Klassz.

A legdurvább az egészségügy, ahol még 2008-ra sem sikerült kifejleszteni olyan szoftvert, ami képes kezelni a magyar ékezetes karaktereket. Bravó!

Bezzeg a pártoknak, meg meg politikusaiknak szupertuti honlapjaik vannak. Ejejjj. És a politikai korrektség jegyében megjegyzem, hogy a köz tájékoztatása egyetlen politikai oldalnak sem az erőssége, persze kivéve, ha kampányolni lehet vele.

Azért lassan javul a helyzet, nagyon lassan. Főleg a helyi infok (amire a legnagyobb igény lenne) nehezen elérhetők, megtévesztőek, nem frissítik, stb. De mit is vár az ember egy olyan országban, ahol interneten még a saját netszolgáltatóval sem lehet ügyet intézni....

sárgaborsó 2008.01.15. 17:31:53

Nálunk van a suliban interaktív tábla. A tető meg beázik, a neonok pislognak...

Taktikai Reset 2008.01.15. 17:47:14

C10, ha olvasod ezt, megértelek.

Német főnököm harmadik éve lakik itt az ugaron, de már megszokta.

Ha lenne haja, már rég kitépte volna az önkormányzati "ügyintézésen", hivatalokban, intézményekben stb stb stb

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2008.01.15. 18:04:10

a biztonsági őrök az év emberei.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2008.01.15. 18:07:14

nincsenek itt hiányosságok, csak ki kell takarítani.

Asidotus 2008.01.15. 18:15:51

Az egri okmányiroda biztonsági őrét én is megdicsérem. A városban található hivatalok, cégek, intézmények közül itt kaptam a legtöbbb segítséget tőle, ami ott akkor valóban eég volt. Kár, hogy nem jegyeztem meg, hogy ki volt, de innen is megérdemel egy dicséretet.
Anyázás:
Miért kell egy biztonsági őrnek külső cég alkalmazottjának lenni? Nem lehetne, hogy a hivatal, intézmény alkalmazottje legyen, és ne keressen rajta egy vállalkozó?

8-as 2008.01.15. 18:17:02

gr7

digitalis tabla lehet hogy jo lenne a felsooktatasban, de ha jol emlekszem a kozoktatasban akarjak bevezetni, nem a foiskolakon-egyetemeken

szmájli 2008.01.15. 18:23:12

én is kértem tavaly ugyanígy időpontot az okmányirodába. nagyon örültem, időpontot választhattam, nem lesz tömeg, nem lesz fél napos üdülés, hurrá. Aztán mikor a géppel megegyeztem az időpontba, és véglegesített is, akkor néztem a naptárra, hogy az a nap húsvéthétfő, ünnepnap.... Ezt nem figyeli az okos masina... Végül nem mentem el húsvéthétfőn ügyet intézni, hanem kértem egy másik időpontot telefonon. Szegény ügyintéző meg BIZTOS BEMENT HÚSVÉT HÉTFŐN, HOGY ENGEM, CSAK ENGEM FOGADJON.......

Stress Testing As A Service 2008.01.15. 18:28:46

Jelentem, nálunk is van egy teremben interaktív tábla...írásvetítésre használja a nép, mert másra nemigazán jó.

Hogy ki a fsz találta ezt ki, ahelyett h támogatást kapna a suli, és mondjuk ingyen kaja lenne a gyerekeknek...egy ilyen tábla aztán....ideges lettem.

Briguszka 2008.01.15. 18:52:03

C10

"Miért kushad mindenki ebben a témában? "

Te is kushadnál, ha neked is jutna azokból a jó magyar forintokból amit erre költenek, egyből elfelejtenéd a "kis hangyákat", akik ezzel küzdenek.

Ez az időpontos marhaság is csak arra jó, hogy bosszantsa az embereket. Régebben odamentél 8-ra, sorban álltál, vártál egy csomót, elintézted amit tudtál.
Most sorban állsz ugyanúgy,vársz ugyanúgy, idegeskedsz, csak mindezt úgy teszed, hogy zsebedben az időpontos cetli. Esetleg közben még beszélgethetsz az okosan nézegető biztonsági őrrel is.
Milyen jó is ez a XI. századi technológia?

sárgaborsó 2008.01.15. 18:53:08

Dregon!
Én azt sem tudom nálunk hol van, asszem a szám.tech. teremben, de közekről még nem láttam (a többiek sem), nehogy elrontsuk, mert nem vót ám óccsó!!!
Nálunk van ingyenkaja, talán túlontúl is, mert tél közepén csomóban állnak ez eldobált uborkás/retkes szenyók az isi előtt, mert nem esznek ám meg akármit!

Átlagos Hétfő 2008.01.15. 19:32:41

Én azt mondom, hogy az interaktív tábla okos dolog, ha a tisztelt peda tudja használni, és nem fél tőle, mondván "nem akarom elrontani". De ezzel együtt sokminden másra inkább kellene pénz az iskolákban.

Viszont hagyjátok már az ingyen kajálást annyiban, baromi demagóg szöveg. Aki rászorult, az általában kap támogatást (normatív vagy egyedi), vagy akár ingyen is eszik.

Persze ezen is lenne mit javítani, mert példának okáért a mi iskolánkba jár két gyermek, akiknek a szülei milliárdos vállalkozók, viszont apuci a cég ügyvezetője, anyuci valami más vezető, és egymásnak gyöngyörűen kiadják a minimálbérről szóló igazolást. Ez alapján az önkori pedig megadja a támogatást. Mindenki tudja róluk, hogy mi a helyzet, és mégsem tudnak/akarnak semmit tenni.

Továbbá javaslom, hogy egyszer tévedjetek be egy iskola ebédlőjébe, és nézzétek meg, hogy mi mindent nem esznek meg a kölykök. A rántotthúst krumplipürével (nem mócsingos hús, és nem vizes krumpli, direkt ettem belőle) a nagyja érintetlenül viszi vissza. Erre kár állami pénzt költeni, hogy aztán így menjen a moslékba.

sárgaborsó 2008.01.15. 19:38:16

MakiMega!
Én "peda"-ként nem félek tőle, hanem egyszerűen nincs lehetőségem használni, mivel nem tanították meg, hanem szépen elrakták. Illetve a szám.tech. terem berendezése folytán nem alkalmas minden óra tartására, és onnan ezt az eszközt kivinni nem lehet.
Egyébként a kaja lehet, hogy demagóg dolog, de amíg a fejemre potyog a vakolat, és a gyerekek hoznak pénzt fénymásoló papírra, addig nem az interaktív tábla amire vágyom, örülnék annak, ha nem menne tönkre sem az én, sem a gyerekek szeme a villogó neonoktól, és nem nagykabátban kéne tanítanom a fűtés hiányosságai miatt.

Gandolfi Kajetán 2008.01.15. 20:18:19

Számomra elég érthetetlen az okmányirodák mükődési rendje, mert pölö az érdi okmányirodában csak időpont kérés után hetek múlva lehet elintézni egy jogsi orvosi alkalmasságiját. Ugyanaznap időpont kérés helyett átmenve a százhalombattai irodába azonnal elintézték, fényképezéssel, ideiglenes igazolás kiállításával, mintegy 15 perc alatt. Egy hét múlva a kezemben volt az új tipusú jogsi. És ezt nem lehet a lakosság számával sem indokolni, mert amíg érden kb 10-12 ügyintéző, addig battán 3-4 ügyintéző foglalkozik az ügyfelekkel.

Liberté_73 2008.01.15. 21:08:47

Találós kérdés: Hiller haver "saját" webszájtja vajon milyen környezetben fut?

A megoldás:
uptime.netcraft.com/up/graph?site=http%3A%2F%2Fwww.hiller.hu

És az OKM-é?
uptime.netcraft.com/up/graph?site=http%3A%2F%2Fwww.okm.gov.hu

he-he

szmájli 2008.01.15. 21:49:50

én önkormányzatnál dolgozom, hadd meséljek. Tavaly nagy nehezen pályázat útján nyertünk pénzt az iskolás és óvodás gyerekek napi ingyen tejére. A gyerekek választhattak, hogy tejet, kakaót, v vaníliás tejet kérnek - ped.-ok nyilvántartást vezettek, osztogatták. Minden gyerek kapott kivétel nélkül. Az első hetekben minden darab elfogyott. A második hónapban az utcabeli szomszédok szóltak, hogy szóljunk már a gyerekekre, mert iskola után hazafelé a tejes dobozokkal vívtak "párnacsatát", az egész utca tele volt dobozokkal, a gyerekek ruhája tiszta kakaó-tej kinek mi jutott rá. Az ök-nak pedig elment rá 700 ezer ft-ja saját erőként, az államnak ennél több.

Másik: szintén pályázat útján nyertünk az iskolába szemkímélő világítást - csak egy céggel csináltathattuk meg!! - de a világítótestek nem kerülhetnek a mi tulajdonunkba, hanem a kivitelező havonta kiszámlázza az ök-nak. Ezt úgy képzeljétek el, hogy amit megspórolunk a villanyszámlán, annak jóval nagyobb részét fizetjük bérleti díjként még 15!!!!! évig - persze a testek cseréje a mi költségünk. Tehát amit nyertünk a réven, az nagyon elveszik a vámon... bár legalább a gyerekek szemét védjük.
Ezt csak azért mondom, hogy tudjátok: nem mindig az ök-okban van a hiba...

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2008.01.15. 22:03:26

Szmájli:
Valaki nagyon jól járt, de nem ti voltatok.

A szabad szoftverhez meg annyit, hogy hivatalos árajánlat alapján kb. 2* annyiba kerül a support, mint a windózhoz...
Kevesen értenek hozzá, aki pedig ismeri, az megkéri az árát...

Vladimir Harkonnen 2008.01.15. 22:14:20

Na, kipróbáltam!
Az ügyfélkapun a mi okmányirodánkba minden nap 10-12-ig enged foglalni időpontot! A üf. idejük tök más!
Ha viszont telefonon kérek időpontot, ahogyan szoktam, akkor adnak egyet, és eddig +/-5 perc differenciával be is hívtak! Max. 5 perc telefonálással!
Szerintem az ügyfélkapu adatbázisa a hiányos! Legalább annyira, mint az OEP-é!

upho 2008.01.15. 22:18:10

Turk Hava Yollari: 30 milliardbol ugy parszazevig meglenne a support ugyhiszem, es eleg sok szakembert ki lehetne kepezni belole.

Győző63 2008.01.15. 22:27:18

Digitális tábla?? Prezentáció a suliban?

Emberek, próbált már valaki ilyen, vetített preziről JEGYZETELNI? Hát, nem fog menni. Pedig a tanulási folyamatban igenis fontos írásban követni a tanárt (aki szintén ír), és hozzáfűzni egy félmondatot a saját jegyzetben, hogy mit hogyan sikerült ott megérteni...

leon, a proli 2008.01.15. 22:40:12

hozzátenném, hogy a magyarország.hu jogszabálykeresője 10 esetből 9szer nem működik

például most sem

(www.magyarorszag.hu/kereses/jogszabalykereso/pf/SearchLaw/searchLaw)

(mondjuk a net.jogtar.hu-ról dolgozik, úgyhogy másként is el lehet érni, de akkor is, ez lenne az alapoldal)

Bit Rot 2008.01.15. 23:05:56

"A szabad szoftverhez meg annyit, hogy hivatalos árajánlat alapján kb. 2* annyiba kerül a support, mint a windózhoz...
Kevesen értenek hozzá, aki pedig ismeri, az megkéri az árát..."

Még ha így is lenne (de nincs így), akkor is jobb lenne az államnak.

Jobb egy magyar supportos szabad szoftveres, aki itthon fog enni-innivalót vásárolni, AFAt fizetni, adózni, mint egy külföldi cég, aki gyakorlatilag csak egy mini csapatot fizet magyarországon, a többi pénzt már ki is vitte a gazdaságból.

szattila2 2008.01.15. 23:40:50

Az interaktív tábla jó dolog, de ne azt nézd, hogy nem tudsz róla jegyzetelni, mert az nem arra való, hogy kivetítsd a száraz anyagot, hanem pölö gyerek vaktérképen szépen behúzza, hogy hol a Tisza (meg még ezer példát mondhatnék). Anyag meg szépen benne van a könyben.

Igaz, hogy nem ez a legégetőbb kérdés a mai közoktatásban, de erre lehet pályázni. Nyilván nem költheted a tetőre azt a pénzt.

Az interaktív tábla helye nem az infó teremben van (elsősorban, lehet ott is). Például nagyon jó dolgokat lehet vele csinálni matek, kémia, földrajz..... órán. Csak egy számítógépet+projektort+a táblát kell berkani a terembe, de van mobil változata is. Ez is csak szervezés kérdése.

Ahol én dolgozom a termek 70%-ban van interaktív tábla, és nem egy elit gimnázium, hanemm szakközépiskola. De jól tudnak pályázni.

Ivan Kozirev 2008.01.16. 02:05:48

Valadimir Harkonnen : az eltérést az okozza, hogy a legtöbb önkormányzatnál az ügyfélkapun keresztül érkezőket nem a rendes ügyfélszolgálati időben, hanem egy erre elkülönített intervallumban szolgálják ki. A IX. és a XVI. kerületben biztosan.

jakobrabbi 2008.01.16. 04:36:51

Elvileg minden okmányirodához tartozik egy rendszergarázda, akinek egyebek mellett az is feladata (lenne), hogy frissítse az ügyfélfogadási időpontokat, ha változnak. No meg, hogy statisztika alapján beállítsa, hogy az egyes ügytípusok intézése átlagosan mennyi ideig tart, melyik ablaknál milyen ügyeket lehet intézni, stb. Ezek alapján lehet pontos időpontot kapni neten keresztül.
Ha jól tudom, akinek időpont foglalása van pl. 11:15-re, azt az adott ablaknál következő ügyfélként kell szólítani 11:15 után akkor is, ha abban a percben érkezett, hiába várakoznak ugyanoda már órák óta más, nem foglalásos ügyfelek. Az, hogy a foglalt időpontban kap egy sorszámot, amivel még órákig várakozik, egy vicc. Kiforgatja az egész időpontfoglalás logikáját.

Nűnű:
"Anyázás:
Miért kell egy biztonsági őrnek külső cég alkalmazottjának lenni? Nem lehetne, hogy a hivatal, intézmény alkalmazottje legyen, és ne keressen rajta egy vállalkozó?
"

Ennek viszonylag egyszerű gazdasági oka van: Sok helyen elég 1-2 biztonsági őr (portaszolgálat, recepció). Ha egy cég (intézmény) 1 db saját alkalmazottat foglalkoztat erre a célra, akkor annak jár szabadság, táppénz, stb. Ezeken a napokon az illető nem dolgozik, de 'munkakör jellegéből kifolyólag' helyettesíteni kell valakivel. Ez egyből dupla létszám foglalkoztatását jelentené. Ellenben, ha az intézmény szerződést köt egy biztonsági céggel, kiköti benne, hogy minden napra kell neki egy portás, ezért fizet x pénzt, ami kevesebb, mint két alkalmazott bére+közterhei. A biztonsági cégek jellemzően több klienssel állnak szerződésben és több emberrel dolgoznak ezért gazdaságosan meg tudják oldani a helyettesítéseket. Bónusz: javulnak az intézmény 'egy főre eső' mutatói.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.01.16. 08:41:39

ahol régen dolgoztam suli ott a digitális táblát úgy használták, hogy rávetítettek a projektorral, és sima filccel firkálták a vetített ábrát.
szóval mindent egy sima táblával is meg lehetett volna csinálni.
egyszer én kipróbáltam, lenyomtam vele egy órát (nem tanár voltam a suliban :) ) csak úgy, mert kíváncsi voltam. nem rossz, de nem hiszem hogy a legótvarabb szakképzőiskolákba kell ilyen cirka 6-800E-ért projektorral, laptoppal együtt.

monyon le 2008.01.16. 08:43:14

Hogyan segítsük a vállalkozásokat a "nagy" kormányzati Informatikai fejlesztésekkel? Közelmúltban az az 2007 év végén munkaerőt kerestünk és hogy javítsuk a foglalkoztatási arányt, a pályakezdők esély egyenlőségét fordultunk bizalommal a helyi munkaügyi központokhoz. Mint munkaadó töltsek le honlapjukról dokumentumot, majd töltsem ki és juttassam el hozzájuk. Mind szép! És itt jön a csavar. Letölthető dokumentumkat ca. 30 perc keresgélés után találtuk meg, az adatlap 2003-as keltezésü, kitölteni elektronikusan nem lehet, de legalább ki lehet nyomtatni. Kitöltéséhez olyan kérédésekre kell válaszolni, hogy pályáztatni kell egy szakértőt a válaszadásokhoz. Ezek után nem ám el lehet küldeni e-mailen, nem vigyem be személyesen! Tehát semmiben nem gyorsítottam, egyszerűsítettem a bürokrácia menetét. És gondolom, hogy a személyesen leadott anyagot egy köztisztviselő a kakaóbiztos számítógépére rögzíti, majd kinyomtat egy újjabb dokumentumot, amit majd nekem kipostáz hogy írjam alá, pecsételjem le, jelentsem az APEH-nek, vigyek be egy dossziényi céges anyagot (de 30 napnál ugye nem régebbit)... és a kör így megy tovább.
Magyarország a papírok, aláírások és pecsétek országa!

fiktiv állat 2008.01.16. 09:13:46

Én mindig online foglalok időpontot a XI.-ker önkormányzatánál ügyitézésre. sosem volt bajom, mindig ott várt a sorszám, a megadott időpontra... Mondjuk én a kerület honlapját használom foglalásra, mert miért is kéne a magyarorszag.hu oldalon foglalni?!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.01.16. 10:19:49

Mektuttam, hogy az a büdös zorbáncigány meg a zsidesz miatt van az egész. Köszönöm!


Egyébként nem lehet sikeres ember, aki a Magyarország.hu-n kér időpontot, és nem az illetékes honlapján. Aki az önkormányzatoknál, vagy a kormányzati portálnál meg értettek hozzá, azok elmentek, vagy nyugdíjba, vagy külföldre, Szlovákiába.
Miért ne, ha egyszer jobban járnak, innen meg az egyik legfőbb közjogi méltóság, Magyarország (köz?)törvényes miniszterelnöke is kiutasította őket is?

parabarbara 2008.01.16. 10:35:37

Okmányirodai dolgozók védelmében reagálnék az egyik kommentre.
"Nem mindig a rendszerrel, sokkal többször az emberek felfogásával van gond. Hiába van 3 ügyintéző, abból 1 dolgozik, 2 meg felváltva beszélget és eszik. Hát dögöljenek meg ha nem dolgoznak."
Biztos van ilyen is. De! Nem könnyű úgy dolgozni, hogy igen nagy gyakorisággal „leakadnak a gépek a rendszerről”, s lehetetlenné válik bárminemű ügyintézés. Azokat az ügyfeleket, akik szenvedő alanyai a „leakadásnak”, vissza kell hívni más időpontban, természetesen soron kívül (nem várható el tőlük, és nem is várják el az ügyintézők, hogy ismét egy új időpontot kérjenek). Ez a más időpont sajnos – a várakozási időt illetően – érinti a sorszámmal rendelkező új ügyfeleket. Arról nem beszélve, ha működik is a rendszer az adatrögzítés is nehézkes, lassú. Ezer „kisablakot” kell megnyitni, rögzíteni, bezárni (egy új ablak megnyitásának ideje kb.1 perc). Az egyéni vállalkozókra vonatkozóan megemlíteném még az ún. „egyablakos” ügyintézést, mely szerint: „A kérelmező helyett a körzetközponti jegyző (okmányiroda) az erre a célra létrehozott számítógépes rendszer útján közvetlenül szerzi be a leendő egyéni vállalkozó adószámát, szükség esetén adóazonosító jelét, valamint statisztikai számjelét. Így az igazolvány kiállítását megelőzően a kérelmezőnek nem kell személyesen eljárnia az illetékes állami adóhatóságnál, illetve a Központi Statisztikai Hivatalnál.” Nos, ez is tök jó dolog, abban az esetben, ha a társhatóságok rendszere épp’ működik, és nincs „leakadva”. Ebben az esetben is az az eljárás, hogy az ügyfelet vissza kell hívni soron kívül, természetesen a sorszámmal rendelkező új ügyfelek várakozási idejének terhére. Kávézgatásra aligha van ideje az okmányirodai ügyintézők nagy részének…
Tudom, ez nem vígasztalja az "időpontra bejelentkezve sokat várakozó", embereket (baromi ideges vagyok én is, amikor egy hivatalban megváratnak), de kicsit érezzük át az ablak túloldalán ülők helyzetét is. Ez persze nem vonatkozik az evő, és beszélgető ügyintézőkre. :)

szattila2 2008.01.16. 11:32:12

Hurrá Torpedó!

Miért lenne ótvar? Csak az lehet? Szted ha nem lennének ezek az "ótvarak", akkor pölö ki festené ki a lakásod, vagy szolgálna ki a boltba, he?
Attól hogy vki olyan iskolába jár még ugyanúgy jár neki hogy olyan órán tanulhasson ahol interaktív tábla van.
Hmm?

Pammy 2008.01.16. 12:48:49

Szerintem az adott okmányiroda a hibás.
Én pár hónapja kértem útlevelet így, pont azért így, mert kollega javasolta, hogy jelentkezzek be, mennyivel egyszerűbb. Tényleg az volt, kapunál kérdezte a biztonsági őr mit szeretnék, mondom neki miért jöttem, nyúlnék a sorszám fele, mondja időpontos, akkor nem kell sorszám parancsoljon, x. emelet, felmegyek, ott is kérdezik "Időpontra jött? Akkor fáradjon be"... semmi várakozás, tiszta 21. század feeling, lehet köpködni, de van ahol ez működik Magyarországon belül is. Persze az adott önkormányzatnak nyilván jeleznie kéne az üzemeltetők fele, hogy nála ilyen ügyintézés nincs az adott időben

Neménvótam 2008.01.16. 12:57:44

Hogy mekkora balfékek vannak ecsém! És még részletesen le is írja ország-világ előtt :)

Pammy 2008.01.16. 13:02:15

John42: óóó nekünk volt szabad szoftveres projektünk állami szférában, a projekt vezetők arca szerintem most is rángatózik ha eszükbe jut. Felejtsd el a supportot, nincs support, akárki akármit állít. Ha gond van a végén kiderül, hogy senkinek ötlete sincs, hogy azért a részért ki a felelős, és mi okozza a problémát. Mellesleg nem csak Microsoft és szabad szoftver van a világon, különösen szerver oldalon akad más is.

Klónozott egér 2008.01.16. 15:26:00

Mai sztori: magyarorszag.hu-n próbáltam interneten időpontot foglalni a kocsim forgalmi engedélyének cseréje ügyében. Nem lehetett. Hiába van ilyen menüpont nem ad időpontot, nem és nem és akkor sem.
Felhívtam az okmányirodát és majdnem belekacagtam a telefonba, mikor a csóka azt mondta: "várjon, előveszem a FÜZETET!!" Ennyit a digitális tábláról.
2008, Magyarország, Gy-M-S Megye

Retek · http://vakerda.blog.hu 2008.01.17. 09:23:12

Net_Elek 2008.01.15. 15:21:58
Az android az az antidroid (=nem droid), vagy csak a droid továbbfejlesztett változata (=droid 1.1)?

Nem. Az android ember alakú robot (az andro- előtag konkrétan férfit jelent, de ez csak ókori sovinizmus).

PostmanPat&hisB/W cat 2008.01.17. 16:12:16

A tábla témához csak annyit, hogy egyszer megkérdeztem a suli igazgatóját, miért nem pályázunk egy ilyenre, hiszen az egyik táblás cég meg is írná helyettünk a pályázatot, sőt mostmár a sulink önerő nélkül is megkaphatna 10 ilyet. A válasz: az OK, hogy megkapod a táblákat, de a pályázathoz tartozó kötelező biztosításról (termenként) a suli amúgy sem fényes költségvetéséből iszonyat pénzeket kellene kifizetni, hiszen 10tábla akár lehet 10milla is és annak már a biztosítása/védelme (rácsos ablak, riasztó stb.) is tetemes összeg egy vidéki sulinak...
Szóval erről ennyit...
"Kérem kapcsolja ki!"

ElColmoBoy 2008.01.17. 17:02:29

XIII. ker élmény: 8:15-ös időpont - mivel nem vagyok egy hajnal-bajnok 1percel előtte értem oda, lég kifúj, dobogó szív megnyugtat. Körbe néz: sok ember várakozik, információs pultnál sor, ügyfelek itt-ott elszórtan, vagy már akcióban.Várok-várok..semmi nem történik. Kis idő múlva megkérdeztem (pofátlanul sort leszarva), hogy ugyan mikor szólítanak, mire a válasz: "A 8:15-ös időpontra MÁR 8:10-kor SZÓLÍTOTTUK AZ ÜGYFELEKET!" Ja, persze. Logikus is. Szerencsére a következő körben beengedtek, de ezt a helyi sajátosságot azért meg kellett tanulnom.ElColmo

Gebasz 2008.01.18. 14:01:44

Itt Szfváron simán működött a bejelentkezés a magyarorszag.hu-ról. Még én voltam meglepődve, hogy 9.00-kor nyílt az ajtó és név szerint szólítottak. Bezzeg az Sztk-ban (ahova kb. 5 évente járok) mindenkinek 8.00-ra adnak időpontot érdekes, orvoséknál ez miért nem működik? Éljen Dr. Bubó:)))
Egy igazgatónővel beszélgettem ez e tábláról és ő azt mondta, hogy a működési köéltségre nem adnak támogatást az uniótól hamem erre a csoda táblára adják a pézt. Egyszóval szerinte ez az unióban valakinek a bulija.

Pol 2008.01.21. 20:05:20

Ma próbálkoztam náluk én is az interneten, de nem nyertem:
www.netdiag.hu/daily/080121/ndBrowser_080121.htm
süti beállítások módosítása