Tékozló Homár

A KÖBE és az agyhalál

2008.02.05. 14:26 | jackyll | komment
János új autójához automatikusan a KÖBÉ-nél kapott kötelezőt, ami azóta hibás döntésnek bizonyult. A "biztosító" januárban azelőtt törölte a szerződésüket díjnemfizetéssel, hogy ellenőrizte volna a pénzt:
Tavaly az év utolsó negyedében feleségemnek vettünk egy új autót. Szalonból, mert igen jó volt a konstrukció. A szalonban minden elintéztek. Casco-t, kötelezőt, mindent. Ezt nem kellett volna hagyni. A kötelezőt ugyanis a KÖBE-nél sikerült megkötni, ami komoly hibának bizonyult. Sokat hallani arról, hogy a biztosítók egyszerűen nem küldenek csekket az ügyfeleiknek, és február 1-től büntetésre számíthatnak azok, akik egy közúti ellenőrzés során nem tudják hitelt érdemlően bizonyítani, hogy rendelkeznek biztosítással. A KÖBE ebbe a hibába nem esett, mert megérkezett a csekk (azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy nem lehet átutalással, vagy csoportos beszedési megbízással fizetni), amit feleségem január 20. napján be is fizetett. Tekintetbe véve, hogy a türelmi idő minden esetben a tárgyidőszakot követő első hónap utolsó napja, a befizetés abszolút időben megtörtént. Hittük mi.

E hét kedden kaptunk egy levelet a biztosítótól, hogy feleségem szerződését díjnemfizetés miatt törölték, és hivatkozva a hatályos jogszabályokra azon melegében utasítottak is, hogy kössünk náluk új szerződést. Felhívtam őket, hogy ugyan milyen alapon bontottak szerződést, és hogy ugyan nézzék meg, hogy a befizetés megérkezett-e. Hosszas keresgélés után (furcsa módon az összeg és a befizetés ideje volt a keresési feltétel, nem a szerződésszám) közölte velem az ügyintéző, hogy igen, megkaták a pénzt, csak még nem könyvelték. Kérdésemre elmondta, hogy jogos a felháborodásom, nem lehett volna töröni a szerződést. Igéretett tett arra, hogy reaktiválják. Kértem, hogy erről az eseményről, a panaszomról, meg úgy az egészről általában írásban tájékoztassanak, mert érzésem szerint csak így biztos a dolog. Erre azonban nem tudott igéretett tenni annak ellenére, hogy erősködtem. Végeredményben elkérte az e-mail címemet, hogy majd mailben értesítenek.

A keddi ájulás és majdnem megnyugtató válasz után szombaton kaptunk egy újabb levelet a "T" biztosítótól. A levelet január 31-én, elsőbbségiként adták fel. Gyanakodhatdam volna, de nem tettem, mert ilyen baromira naiv lélek vagyok, hogy még bízok az emberekben. Arra gondoltam ugyanis – mivel kértem, hogy írásban értesítsenek -, hogy itt bizony most jól elnézést kér tőlünk a biztosító, és megnyugtatnak, hogy feleségem továbbra is rendelkezik kötelező felelősség-biztosítással. Mekkora marha voltam, hogy ilyent mertem feltételezni!
 
29-én pöröltem kicsit a biztosítóval, hogy valamit nagyon elszabtak. Ekkor megerősítették, hogy tényleg, és bizony, a befizetés is megérkezett. Ehhez képest 31-én feladták az újabb levelet, miszerint: A tavalyi évről 288 Forint hátralékunk van, mivel szerintük csak dec. 29-ig van kiegyenlítve a biztosítási számla, és a jelen évre 0,. Ft, aza nulla Forint befizetés történt.

Kérdéseim a következők: Hogyan lehet tort hónapra befizetni kötelezőt, amikor negyedéves dífizetés van? Két nappal a reklamációm után hogy van bőr az arcukon egy ilyen levelet kiküldeni? És végül; ha ennyire hülyék, miért eröltetik? Zárják be a boltot, és hagyják érvényesülni a valódi biztosítókat.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hawkeye 2008.02.05. 15:24:08

Nem jól tudod, Pepin bácsi, nem tót volt, a morva anyáját a földesurának...

Tótok csak a XIX. századtól vannak...

parapali 2008.02.05. 15:24:54

A törthónap az úgy van hogy ha hónap közepén veszed az új autódat akkor azt csak naprabontva fizeted!!Szerintem:-)Jarisra 100ezer??:-

Mokele-Mbembe 2008.02.05. 15:25:59

Buborék, bazz, legalább olvasnál. Cascóról volt szó. Azt meg kívánom neked, hogy egyszer téged érjen utol egy mávos ügyfél...

Secnir 2008.02.05. 15:27:50

köbe,
höhö
hööhhö
höhöörrrrggg.

ha autót veszek, megkötöm a biztosítást, és közlöm:
-egész évre csekken.
-jó, küldjük
-nem, most csekket ide.

és kész.

ha (neadjisten) biztosítót kell váltanom, akkor internet, onleány alkusz, csekken 1 évre. és megkötöm még nov 1-2 magasságában, hogy az elsők között kapjam meg.

k. cikkiro, ott baxtad el, hogy egy noname ügyintézővel köttetted, nem pedig saját magad. lusta voltál, így jártál.
ha már itt tartasz, sétálj be az üfsz irodába, vigyé magaddal minden papírt, és nézz ki magadnak egy szimpi üfsz-ost, aki reméhetőleg 5 perc alatt összezuhan. nyiss így:
-Jóónapot kívánook (vol:7 treble:0 bass:5)
-jónapot, miben segíthetek?
-A következőkben (innentől vol:8 treble:4 bass:6) idehívná az osztályvezetőjét?
-de miért, én nem tudok...
-nem tud! (vol:9 treble:4 bass:7) volna olyan kedves idehívna egy olyan embert, aki tudna ÉRDEMILEG INTÉZKEDNI ÖN HELYETT?
hüp-hüp - igen, hívom - és elmegy.
osztvez jön.
-mi a probléma kérem?
(vol:5 treble:0 bass:4)-szeretnék érdklődni, hogy ön érdemben intézkedhet-e ebben a fiókban?
-ööö, ha volna kedves elmondani a problémát.
és ekkor kedvesen elmondod. időnként a vol:5-ről felmehet 8-ig, de csak egy-egy pillanatra. a végén kérhetsz írásos nyilatkozatot is.

hawkeye 2008.02.05. 15:29:33

És ha nem a főnök gyün, hanem a secirity droid???

Pepin bácsi 2008.02.05. 15:31:00

secnir, te aztán csípőből tüzelsz. Hozzád képest csákk norissz kutya f....a !
Bocs, Csákk !

Secnir 2008.02.05. 15:31:43

mikor van a patyomkin?
amikor kimetyeka higyegbe, és pityilek, akkor a patyomkin van.
ha eltetyem, akkor meg patyomben van.
ha annyamatyka patyomkinyt lát, akkor meg gyó isz lehety nyekem...

Mokele-Mbembe 2008.02.05. 15:32:11

Aztán jön az erdőkerülő, mire vol: 2, treble:9, bass:0

izébocs

hawkeye 2008.02.05. 15:41:26

Hú de elhomárotyodtunk... :)))

Sokorai_Atala 2008.02.05. 15:49:30

Halló, új lány jöhet?
Nekem az internetes szolgáltató küld rendszeresen a lejárat előtt felszólítót.

Secnir 2008.02.05. 15:49:43

ha jön csákknorisz, akkor:
vol:0 trouble:9 bass:szájba

Pepin bácsi 2008.02.05. 15:58:43

halló, új lány !
csöcsörészést szereted-e ?

theutat villám 2008.02.05. 16:01:49

mokele membemba, amansbe vagymi, én meg kívánom neked, hogy dögölj meg

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2008.02.05. 16:05:06

a köbe-nél tagdíj van, ami a biztosítási összeg fölött van. Nekem ezt elfelejtették közölni, így dec. 15-éig van most érvényes biztosításom. Mert a tagdíjat levonták.
Mellékesen valóban csekket adnak, de több bank is tudja, hogy a csekk alapján otthon, interneten keresztül átutalhatod az összeget. Én is úgy csinálom.

Mokele-Mbembe 2008.02.05. 16:15:19

Hej, buborék, buborék...Szeretem a barátságos embereket. Mindössze rávilágítani próbáltam kicsiny, ámde ezer bajtól vergődő társadalmunk egy igen tipikus problémájára: a végtelen, nemtörődöm önzésre, melynek oly eklatáns példáját adtad pár kommenttel feljebb.

Látod, te gyilkos átokként értelmezted a mávos ügyféllel való találkozót, téged viszont ez kicsinyt sem rendít meg abban a meggyőződésedben, hogy rendben van az a hozzáállás, hogy aszongya: "magasról leszarom, hogy a másik félnek kifizeti-e a biztosító, vagy sem".

Szerinted ez így oké? Én vagyok hiányosan drótozva?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.05. 16:23:53

Pepin bácsi 2008.02.05. 15:58:43 :
Elijesztetted-e?

Mokele-Mbembe 2008.02.05. 16:25:24

Pepin bácsi nem falaz köntört...
Új lány balra el.

szkaccsotjeggel 2008.02.05. 16:43:20

mér mindenki a Pepin seggét nyaLLYa?

herk 2008.02.05. 16:48:39

Kedves Buborék!

"kötelező és felesleges sarc, adó, ahogy tetszik, ha meg karamboloztok úgysem az számít, te hol vagy biztosított, hanem az, hogy akivel koccantál, az hol van."
De okos ember vagy. Csak azt, hogy mekkora köcsög ember vagy, azt ne kürtöld már világgá. Ne próbálj még több köcsögöt csinálni az emberekből.
Én speciel rászánom azt a pár forintot, hogy egy tisztességes biztositóval kössek szerződést. Hogy miért? Egy ilyen köcsögnek, mint amilyen Te vagy ugysem tudnám megmagyarázni.
Bárcsak ott lehetnék, amikor két ilyen MÁV-os olcsójános karambolózik egymással.
Bocs az erős hangnemért, csak sz@ r napom volt..

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.02.05. 16:52:56

Jaja, webbankos utalás rulz. Aztán a számabizonylattal járkálhatsz, hiszen arra úgyis rá van írva, hogy "Banki pecsét nélkül is hivatalos automatikusan készített elszámolás"

Azaz legalább annyit ér, mint az a csekk amin rajt van a posta-pöcsét...

schokobanane (törölt) 2008.02.05. 17:14:07

Ok-okozati összefüggés: szerintem mostanában azért süllyedt a Homár-posztok színvonala, mert - egy-két kivételtől eltekintve - olyanok vagytok, mint akiknek az agyát hosszú kínlódással egy-egy kotlós költötte volna ki. Ha majd szépen abbafejezitek a csacska dumát, leszen nékünk normálisabb posztözön is.

Ja, az én anyámat is.

labi 2008.02.05. 17:21:46

Nem kerek ez a történet.

Töredékidőszakra miért ne lehetne fizetni? Ha mondjuk novemberben köt az ember akkor az első időszak dec 31-ig lesz, ami igencsak törve van.

Ettől függetlenül minden biztosító genya, de azért kíváncsi lennék az egész sztorira ahogy igazából történt.

LyukasBogrács 2008.02.05. 17:52:14

Egyetértek a vasutas biztositóssal.

A "Gyerek a kocsiban" feliratú, háromszög alakú matrica mintájára csinálni kéne egy "MÁV biztositott a volánnál" matricát.

LyukasBogrács 2008.02.05. 17:59:15

Nekem volt egy MÁV biztositott kollegám. Azért volt a MÁV-nál, mert még annó csinált másnak egy totálkárt és más biztositó szóba se állt vele havi tizenötezer alatt. Hiába, nem tud vezetni.

neet 2008.02.05. 18:18:22

Én is mávos, vessétek a köveket, még mielőtt kimondom hogy jehova. De most őszintén, mit kössek egy 20 éves, 3 profibb hamburger árába kerülő Skodrimra?
Nekem figyel hátul a T betű, a 3szöges macifej és kiírjam akkor a mávot is?
neet

bandika57 2008.02.05. 19:18:57

neet: kézigránátot

neet 2008.02.05. 19:33:42

Bandika, nemáá. Szeretem, de szeretem.

porthosz 2008.02.05. 19:38:46

Mondjuk nekem meg az a tapasztalatom hogy legyél olcsó biztositónál vagy kurva drágánál amikor fizetniük kellene akkor mindkettő csak húzza a szája és kb. 500 kifogást fognak keresni hogy minnél kevesebbet kelljen neked fizetni.
Csak abba gondoljatok bele hogy a bankok után a biztositok termelik magyarországon a második legnagyobb NYERESÉGET.

Ergó azt a plussz pénzt amit te befietsz ha egy drága biztositónál vagy és nem a mávnál mondjuk, nem a szomszéd kapja meg akinek összötöröd a kocsiját hanem megy szépen maguknak nyereségnek. ennyi. A szomszéd meg majd kap valami pitiáner összeget aztán csáó...
Én egy biztositót sem sajnálok ahogy bankot sem mindegyik szemét banda

neet 2008.02.05. 19:40:27

Áh, megvan, az invitelt kéne utána kötni.

Jut eszembe, lókupec, a lovakat mikor elvitték, mi volt utánuk kötve?
És egyébként mindig begépeled a mottódat, vagy kátendpészt?
neet

SzőkeNő Szarvas 2008.02.05. 20:02:38

3 havonta, úgy mint mindenki más, kapom a csekket a biztosítótól. Kitöltve. Ergo: befizetem azt az összeget, ami rajta szerepel. Ehhez képest felszólítottak, hogy 81/!!/ Ft tartozásom van és ha nem rendezem, akkor irgum-burgum,fakereszt!! Sikeres ember lehetek-e?? ..és a biztosító az ő összes anyjával együtt sikeres lehet-e?

SzőkeNő Szarvas 2008.02.05. 20:03:44

Lókupec! Volt-e a lovakra kötelező biztosításod?? ..és a lopáskárt fizették-e? :)))

A LOVAK 2008.02.05. 20:04:10

lókupec!

A románoknál vagyunk, gyere értünk!

SzőkeNő Szarvas 2008.02.05. 20:09:56

Nebasssz!! Hogy képes voltál "A LOVAK" néven beregelni kupec miatt!! :DDDD

Corruptor 2008.02.05. 20:57:15

Labi,

ac ikket én követtem el. Kérdezz! Mi nem kerek? Szó szerint így történt, de ha akarod, akkor scannolom az összed doksit is levelestül, csekkestül, mindenestül.

Igaz, tört hónap, ha negyedév közepén kötöd, DE...

Szeptemberben vettük az autót, kapott anya egy KITÖLTÖTT csekket, amit befizetett. Decemberben kapot egy másik KITÖLTÖTT csekket, amit időben befizetett. Hol nem kerek?

Mellesleg KÖBE esetében nem javallott a netes csekkbefizetés, mert ha jól tudom, nemi életet élnek az igazolások kipostázásával.

KÖBE sux, ez a lényeg.

Vladimir Harkonnen 2008.02.05. 20:59:54

Emberünknek annyiból van igaza, hogy hiába fizetsz 1Mft-os kötelezőt ha a Lókupec beléd megy az ezerkettes Ladájával amin MÁV-os a biztosítás, akkor mehetsz a MÁV-hoz rinyálni a pénzedért! A MÁV/MÁV balhé a legjobb. Simán elintézik egymás közt!
És hiába az agitáció, mindig lesznek ügyfelei akik összetörhetnek.

Amúgy én K&H-s vagyok, nem váltottam, mert vénségemre már a KÖBE/MÁV se tudott olcsóbb lenni, csak 1000 ft-al.

2 literes autóra az évi 27 ezer+párszáz forint az jó?

Corruptor 2008.02.05. 21:03:05

Majd' elfelejtettem a legújabb fejleményt.
Sikerült beszélni ma egy droiddal a KÖBE-nél. Mint mindenhol, itt is elmodja egy gép, hogy a beszélgetést rögzítik, naná, minőségbiztosítási okokból. Átbeszélem a témát - képességeihez mérten - az említett egybitessel, majd kértem, hogy az ominózus hívás call center ID-jét közölje már velem, ha esetleg a későbbiekben kellene rá hivatkoznom. Nnnnnnnna... ez az, ami nincs. Milyen CRM és/vagy ticketing rendszer az, ahol nincs azonosító? Kezdek nagyon komolyan aggódni...

Corruptor 2008.02.05. 21:05:51

Vlad, az attól függ...
Én fizetek 35-öt/év egy 3.5 lityisre, és még nem értem el a negyvenet.

Vladimir Harkonnen 2008.02.05. 21:17:41

Persze, mert 2000 ccm felett már mindegy!

Briguszka 2008.02.05. 21:58:56

Kedves Harkonnen Báró!

ÉN is K&H-nál kötöttem tegnap biztositást a nagykorú szamaramra( Lada Samara, most vettem óccsón)
Nem kellett droiddal beszélgetnem , hanem egy mosolygós kedves ügyintéző hölgy elintézett mindent kb 5 per alatt, majd még azt is felajánlotta , hogy a pár napra szóló különbözeti csekket feladja helyettem, hogy ne kelljen a postára szaladgálnom vele. ( és még azt is megérdeklődte, hogy egy jelképes díjért intézze-e az átírást?)
Akkor Én most sikeres vagyok-e?

Terveüdekszi 2008.02.05. 22:06:25

Nekem úgy ment a tört hónap hogy befizettem az egészet, utána meg visszautalták.

A KÖBE engem is megcumiztatott. 2 autóm biztosítása náluk van. Az egyiknek küldték a csekkjét, a másiknak nem. Csak találgatni tudom hogy az üzembentartó címére küldték, vagy semmit se küldtek. 29-én felhívtam őket hogy akkor most hogy?! Mert ugye ha nem fizetem be, akkor szerződésbontás, bónuszvesztés, anyámpicsája. Így átutalással rendeztem, de semmi írásom nincs róla hogy van biztosításom. A szerződéssel kitörölhetem a seggemet, a rendőr max. az orrát fogja belefújni. A másik autó biztosítását inkább feladtam csekken, nem utaltam, mert azzal aktívan járok, semmi kedvem a buzeráns, kötözködő fakabátokkal vitatkozni. Sajnos váltanom kellett, mert így negyedévente közel 6000 Ft-tal fizetek kevesebbet autónként.

curse 2008.02.05. 22:45:57

Cikkben enyém autóról volt szó, illetve annak csodás biztosítójáról.
És úgy általában, h milyenek a biztosítók. Nekem az előző kocsim biztosítása az uniquánál volt. Semmi problémám nem volt velük. Mindig küldték az igazolást jó előre az adott befizetésről (amit a rendőrnek lobogtathattam), csoportossal marták le mindig a számláról a lovét. Volt, amikor utólag vonták le a díjat és nem azért, mert nem volt a számlán lové, csak nem siettek. Aztán már annyira jónak bizonyult a végére a biztosító, h az igazolásokat megelőlegezték félévre. Csak negyedévet vontak le és mégis félévre állították ki az igazolást.
Aztán mégis csak elérkezett a szívás időszaka. Ideiglenesen kivonattam az autót a forgalomból, ami ugye a biztosítás megszűnésével jár. A forgalomból kivonás napján elmentem az uniqa helyi kirendeltséghez, ahol elfaxolta az ottani ügyintézőjük a szükséges papírokat a kp-ba és mondta a nőci, h most már nincs más teendőm. Egy hónap elteltével kezdtem aggódni, h még mindig nem kaptam tőlük levelet és pénzt se. Ezt a kételyem, az is megerősítette, h megérkezett a következő féléves igazolás. Felhívtam a kp-i üfi számukat, ahol a nőci váltig állította, h nem kaptak faxot, küldjem el még egyszer. Semmi gond, úgyis van itthon faxgépem (mert az mindenkinek van otthon) és persze az egyéves gyerekem úgyis szeret ügyintézni járni, elmentem megint a helyi irodában. Elmondtam az ottani nőcinek a helyzetet és nem értette, mert jó helyre küldtük, sebaj, újra elküldtük immáron kétszer is. Az ottani nőci pedig megígérte, h majd másnap felhív, h megérkezett-e a k-p-ba. Mondanom sem kell, nem telefonált, úgyhogy egy hét múlva ismét felhívtam őket, h mi a franc van. Akkor közölték, h megszüntették a szerződést. És mondom a lovét esetleg mikor hajlandóak visszautalni. Arról még nem intézkedtek, de a nőci megígérte, h most elindítja. Megint eltelik két hét, semmi. Felhívtam őket megint, akkor közölték, h postacímre küldték ki a pénzt. Mondtam nekik NAGYON KÖSZI, én számlára kértem visszautalni. Tehát több mint egy hónap kellett ahhoz, h egyáltalán a szerződést megszüntessék és kb. 1,5 hónap, h a pénzt is visszakapjam. A sztorit még tovább tudnám fokozni egyéb dolgokkal, de már így is hosszú lett a pofákozdásom.
Ez csak egy pld. akart lenni arra, h attól még, h az elején kedvesek és flottul megy minden, az még nem jelenti azt, h az is marad mindvégig.

Corruptor 2008.02.05. 22:51:57

Konklúzió: minden biztosító görény banda. Amelyik normálisabbnak tűnik, az is csak addig az, amíg a tisztelt szügyfél perkál. Amint tartja a markát, mindjárt mocskos csaló lesz belőle, és regvest oda a nagy nyalás is.

Jah és még valami: Gazsi bácsi lótetű. :-)

Briguszka 2008.02.05. 22:53:02

Már akkor is a K&H-nál biztositottunk házat, lakást kocsit amikor még Argosznak hivták és mindig nagyon segítőkészek voltak, de lehet hogy csak szerencsés vagyok az ügyintéző gárdával? (Kis vidéki kirendeltség)
Viszont egyszer beleszaladtunk a régi Suzukival az Allianzba. Még a telefont sem voltak hajlandók felemelni , mikor segitséget kértünk, úgyhogy az első adandó alkalommal tovább álltunk.

SzőkeNő Szarvas 2008.02.05. 23:06:16

Na, az Allianz!!! Az még egy tetű brigád!! Több, mint egy éven keresztül nem voltak hajlandók -többszöri írásos kérelem ellenére sem- átküldeni a bónusz malus besorolásomat az új biztósítómnak, aminek eredményeképpen egyszer csak kaptam egy M4-es besorolást, évi 360 vhány ezer Ft-os kötelezőbiztosítási összeggel!!!! Agy elborul, berongyol, asztal borít, ordít. Majd ott helyszínen jegyzőkönyv, beleírva GV, Fogyasztóvédelem, stb.. 3 nap múlva kaptam az ajánlott levelet az új biztosítóval együtt a hiányzó adatokról.. miért kell idáig eljutni, hogy sárkányt csinálnak vkiből?? Mi az anyjuk pi*ájának ülnek ott "ügyetintézni" a mi pénzünkön, ha még a saját munkájukat sem képesek ellátni!! Bezzeg, ha mi, a fogyasztók késünk két napot a befizetéssel, ránk vonatkoznak a törvények, ugye??

SzőkeNő Szarvas 2008.02.05. 23:08:20

Ja.. most 8000 akárhány forintot fizetek, negyedévre... ami ugye nem évi 360 vhány ezer...

curse 2008.02.05. 23:13:26

A lustasághoz csak annyit, h elsősorban nem arról van szó, h ki kötötte a biztosítást (minden bizonnyal mi is ezt választjuk), hanem arról, h egy ilyen biztosító, hogyan működhet ebben az országban, ahol ilyen az ügyfélkezelés és ilyen az adatnyilvántartás. Pont egy ilyen dilettáns banda miatt cseszheti meg az embert a rendőr. A csapból is az folyik, h január 31-ig türelmi idő van, ehhez képest ezek az idióták január 18-án megszüntetik a szerződésemet.
Tök mindegy, h milyen biztosítóról van szó (drága nem drága) minimális ügyfélkezelés és minimális nyilvántartás elvárható lenne, szerintem, nemcsak a nekik kifizett pénzt miatt is, hanem a rendőrségi csesztetések végett is. De tudom, ne álmodozzak....

curse 2008.02.05. 23:22:06

A biztosítók azért vannak nagy mellénnyel, mert a jogszabály minket szerencsétleneket, belekényszerítenek egy kötelező helyzetbe. Választani csak egyszer lehet évente, még akkor is ha tele van a bugyrod velük és a halálba kívánod őket. Sajna ez nem olyan, h ha nem tetszik a bolti eladó stílusa, akkor átmész egy másik üzletbe vásárolni.
Pedig most nagyon szívesen váltanék ezek után biztosítót, de várnom kell 11 hónapot, így jártam.

JDG 2008.02.06. 06:55:22

Nekem teszkó gazdaságos biztosításom van, csuhaj!

Deviáns 2008.02.06. 09:07:20

Nekem allianz-nál volt biztosítás a huszonsok éves ladámra. A díj sosem csökkent, pedig A0-ból elértem náluk B5-ig. Az újabb autóra elég horribilis ajánlatot kaptam, úgyhogy mentem a generalihoz. Nekik elég korrekt volt a netes ügyfélszolgálatuk, de a díj náluk sem akart csökkenni, idei évben adtak 53ezres ajánlatot B6-ra, 1,6-os toyotára. Körbenéztem, az egon 27 ezres ajánlatot tett... Hát, váltottam is.... Féléves díjfizetés. Még le sem volnták a zsét a számlámról, már itt volt az egész éves igazolás. A köbe kategóriás biztosítókat kerülöm, mert csak pár ezer forinttal tettek jobb ajánlatot, és szerintem megéri a pár ezer Ft-os különbséget a korrekt ügyintézés.

LyukasBogrács 2008.02.06. 09:23:34

Corruptor 2008.02.05. 21:03:05,
"Milyen CRM és/vagy ticketing rendszer az, ahol nincs azonosító? "
--------------
Hát a tudakozó!
--------------
"Hanyas vagy, te disznó? Bejelentkezel, vagy nem jelentkezel?"

azbeszt.hu/whatsdope/telefon/egyeb/tudakozopanasz.mp3

neet 2008.02.06. 09:44:41

JDG
az se rossz ;)

anarch 2008.02.06. 09:51:28

Érdekes, nálunk az Allianz csinált ilyet. A poén az volt, hogy a kötelezőt sikerült levonniuk, a cascot nem. Eleinte a bankot piszkáltuk, hogy ugyanmár próbálta-e a biztosító egyáltalán levonni, de ők azt mondták hogy nem (a csoportos beszedési szerződés élt, azt lehetett látni) Biztosító esküdözött hogy márpedig ők igen és majd következő hónapban. Pár hónapra rá jött a levél hogy nemfizetés miatt felmondják a cascot. Ok. Ha nem kell, nem kell...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.06. 10:29:09

curse:
"Tök mindegy, h milyen biztosítóról van szó (drága nem drága) minimális ügyfélkezelés és minimális nyilvántartás elvárható lenne"

Na ez, az! Kurv@ra nem mindegy. Az olcsó azért (is) olcsó, mert felvesz 1 fő Gizikét ügyintézni 20 ezer biztosítottra, aki mindennel foglalkozik, feltehetően ő a call center is egyszemélyben.
Az olcsó biztosító nem költ normális számítógépes nyilvántartásra, majd Gizike megoldja excelben (ha tudja kezelni.)
Stb, stb, stb.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.06. 10:35:52

Jah, és baromira nem értem én sem, vajon hogyan kaphatnak egyáltalán működési engedélyt (vagy mi a fax kell nekik) az így működő (vagyis éppenhogy nem működő)biztosítók, mint a Köbe meg a Máv...

siraso 2008.02.06. 10:38:25

buborekbuborek

Szep es jo, hogy a MAV-nal vagy mert szarsz masokra de ha nekem mondjuk egy MAV-os okoz kart az a minimum, hogy ott helyben kiverem belole a szart is es kifizettetem vele a karom, majd aztan szerezze vissza o a penzet a tetugane biztositojatol.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.06. 11:04:43

A tudatos és felelős fogyasztói magatartás az lenne, hogy ilyen alja társaságokkal, akik az elvárható minimum minimumát sem képesek teljesíteni, (Máv, Köbe és társaik) nem szerződünk.
Ha nem lesz ügyfelük, szépen becsukják majd a kaput. Ilyen egyszerű ez.

carppy 2008.02.06. 11:21:18

Nehogy azt higyjetek, hogy egy nagy biztosito kolt modern nyilvantartasi rendszerre. En az U-val kezdodo es A-val vegzodonel dolgoztam, dolgozom, meg jelenleg is szerzodesben allok veluk. A rendszer amit hasznalnak kb 15-20 eves fejlesztes, teljesen karakteres rendszer, tele hibalehetoseggel.
Faxolni nem erdemes, az altalaban elkeveredik minden biztositonal es egyeb intezmenyekben. Szemelyesen kell verni az asztalt, amig helyre nem teszik a dolgokat es minden leadott papirrol datumbelyegzovel ellatott masolatot kerni!
Mellesleg hiaba nem MAVos vagy KOBEs az aki beled megy, eleg ha nem ismeri el a karokozast es maris egy vegelathatatlan huzavonaba csoppensz.
Nekem is a MAVnal van az egyik KGFB-m, mert nem fogok 2x annyit fizetni csak azert, hogy a lelkem nyugodt legyen. A torvenyt betartom es a megsporolt penzt pl. elfagyizom.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.06. 11:48:49

gykarpat:

neked is csak annyit lehet kívánni -nem rosszindulatból, csak, hogy szerezz tapasztalatokat! - hogy koccanj egyszer Mávossal, Köbéssel. Érezni fogod a különbséget, még akkor is, ha az illető elismeri a felelősségét!

Addig csak nyalogasd fagyidat, tarts fenn (társaiddal) egy feladatára tökéletesen alkalmatlan céget. Lényeg, hogy a törvényt betartod.

(Félreértés ne essék: semmi jót nem gondolok a nagy biztosítókról sem, de tény, hogy ott legalább vannak ügyintézők, van egy meglévő rendszer, ami így-úgy, de legalább a minimumot hozva működik.)

carppy 2008.02.06. 11:59:36

Lehet, hogy igazad van, meg nincs rossz tapasztalat.
Sajnos amig mukodhetnek ezek a biztositok mindig lesz ember aki naluk kot, azzal, hogy en vagy akarki mas nem kot oda elvbol, azzal meg nem oldodik meg a kis biztositok megbizhatatlansaga. Maximum az esely csokken, hogy az o ugyfele legyen az aki beled megy. De ilyen arakkal csak no az eselyed. Magyarorszagon az arak a meghatarozok.

carppy 2008.02.06. 12:02:34

Ja, ez kimaradt: nem egy olyan ugyfel van, aki 2-300 Ft-ert (eves szinten) biztositot valt ev vegen. En eves 20 ezerer kulonbsegert mentem a MAVhoz. Az mar "szignifikans" szamomra.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.06. 12:08:05

Dehogynem! Pont azzal oldódik meg, ha te (meg a többiek) nem kötnek ott biztosítást.
Ha nincs ügyfél, nincs bevétel, ajtó becsuk. Másnak néhány becsődölés után meg már eszébe se fog jutni, hogy a semmire alapítson biztosítót.

Más kérdés a törvényi szabályozás, amit magam sem értek. Kis túlzással: úgy tűnik pillanatnyilag csak az nem alapít Mo-n biztosítótársaságot, akinek nincs hozzá kedve...

The Good Boy 2008.02.06. 12:58:33

Több új autóm volt már, de én mindig a saját biztositóm "biankó" casco és kötelező szerződésével jelenek meg átvenni az autót (persze náluk van a háztól, motoron át a balesetbiztositásig minden...). Rosszabb esetben húzzák a kereskedők az arcukat (nem az övé a jutalák), de általában amikor megnézik a szerződést, akkor "hű, de kedvező dija van" tipusú mondat hagyja el a szájukat. Elötte kiváncsiságból tölük is kérek árajánlatot, de még soha nem tudták überelni az általam odavittet. Pedig nem ilyen lúzer cégnél vagyok, hanem "nagyobb nevűnél".
És mindig időben megkapom a csekkeimet.
Ezeket a "disztkont" biztositókat már rég meg kellett volna szüntettetnie a PFÁSZ-nek.

Corruptor 2008.02.06. 13:19:41

Itt igazából az állam, illetve annak ellenőrző szervei, de legfőképpen a törvényalkotók a hibásak. Ma Magyarországon azt a kort éljük, amikor igenis számít minden egyes fillér egy családnak. Ha közületek valaki olyan szerencsés helyzetben van, hogy nem vonatkozik rá a fenti passzus, tegye össze a kezét, mert iszonyatos mázlista, vagy - dobpergés, miegymás... prejüdikáció következik - neadj' Isten khmmm... nem teljesen tiszta az adózása. (Így talán nem annyira sarkos...). Én a magam részéről jóval az átlag felett keresek, de bizony, hogy megnézem, mire és mennyit költök. Ha nekem évi 20-30 rugót jelent egy biztosító váltás, akkor az pont ennyivel többet jelent a gyerekem ruházkodásánál, vagy egyéb más LÉTFONTOSSÁGÚ dologi kiadásnál. Az más kérdés, hogy a felügyeleteknek (biztosítási, pénzügyi) már rég be kellett volna, hogy tiltsa ezeket a "biztosítókat", de ameddig vannak, elképzelhető, hogy ilyeneket fogok választani, és nem azért, mert gennyláda vagyok, és nem érdekel, hogy másnak kifizetik-e a kárt, amit ESETLEG okoztam, vagy sem, hanem azért, mert nekem, nekünk számít, hogy pl abból a plusz huszasból, ha hozzácsapom a büdzséhez, mondjuk egy jóval biztonságosabb gyerekülést tudunk venni. Az vesse rám az első követ, aki nem ezt tenné a helyemben.

blogoló 2008.02.06. 13:54:43

Én is Köbe-nél vagyok.

És nem az a baj, hogy ezek diszkont biztosítók, hanem az, hogy a többi "nagynevű" irreálisan magas árakat ad.

most 60-at fizetek egy évre

18 éves, 2 literes autó, 26 éves tulaj, BP

a legkedvezőbb normál biztosító 100 feletti összeget kérne.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.06. 13:55:26

Corruptor:

Azt kellene megérteni, hogy attól olcsó, mert szar. Szarért pedig nem fizetünk. Van az ingyen is elég.

Persze, szép amit írsz, hogy minden forint számít (kinek nem? a legtöbbünknek számít) és hogy a gyerekedtől vonnád meg, ha drágább biztosítást kötnél, csakhogy...
Csakhogy amikor beleszállsz a mávos-köbés olcsó biztosításoddal az én autómba és nekem kell 1 évre megelőlegeznem azt a pár százezer forintot a javításra, amit majd az olcsó biztosítódból a kétheti szabadságom alatt sikerül kivernem, akkor majd ugye nagyon sajnálni fogod az én gyerekemet, akit nem tudok ezért nyaralni vinni és etethetem a növényi alapanyagokból készült sajtszerű készítménnyel, mert csak arra fussa...?
Csak kikeveredtem ebből a mondatból! :)

Különben hipotézis az egész, nincs is gyerekem (vagy legalábbis nem tudok róla). Csak arra próbálnék kissé demagóg módon rávilágítani, hogy másokért is felelősséggel tartozunk.

blogoló 2008.02.06. 14:12:50

Nelson Mandula!

Volt balesetem unionos kollégával!

2 év múlva kaptam meg a teljes összeget!

úgyhogy ne gyere a dumával, hogy az olcsók nem akarnak fizetni!
Senki nem akar fizetni! De te mégszarabbul jársz, mint én, ha belénkcsattannak, mert te eleve sokat fizetsz és úgyanúgy nem kapsz ló_aszt se

Terveüdekszi 2008.02.06. 14:14:23

Mandula! Ugye azt azért nem várod el tőlem hogy a kényelmed érdekében fizessek évi ~40kFt-tal többet? ;-)

curse 2008.02.06. 14:16:16

Neet,
Szijja :) látod mindenhol összefutunk;)

Corruptor,
Jól szóltál, uff!

Gykarpattal azért olyan szinten egyetértek, hogy ugye azt senki sem gondolja, h a nevesebb biztosítók is minden pénzt az ügyfeleikre költik el? Akkor miből élnének meg olyan jól a biztosítók? Vmiből muszáj összeharácsolni a nyereséget.

Blogoló,
Teljesn helytálló, amit írsz. Pont, h a nevesebb biztosítók adnak meg irreális díjakat. Amit most a köbénél fizetek (megjegyezem, a biztositas.hu nem ezt hozta ki legolcsóbbnak, még két biztosító ezt a díjat is tudta überelni olcsóságban)
60e ft, addig a generalinál 200e ft lenne. Nagyon nem mindegy. És semmi károkozásom nem volt eddig, tehát nem azért lenne ilyen magas a díjam, mert.

És mielőtt még én is megkapnám, h szálljon belém egy mávos. Köszönjük, mi már tudjuk milyen érzés úgy fizetni a kocsinak a javítást (amit pl. egy szemét, tetű gerinctelen ember okozott a szabályosan parkoló autókban és aki se szó se beszéd lelépett, mert féltette a szaros bónusz pontjait), h azt saját zsebből álljuk. Megjegyzem nem 10e ft-ról van szó.
És ez is csak egy pld., mert eddig az összes mások által okozott kár a kocsinkban-t mi fizettük. Szal, ennyit a felelősségért egymásért.
Legalább, ha mávos száll belém, legalább tudom ki tette tönkre az autómat, kisarkítva.

Az pedig, h máv és tsai működhetnek, nem az ügyfelek hibái elsősorban, hanem azé a szervé, aki felügyeli és engedélyezteti őket.

És még egy gondolat, egy biztosítónál csak addig vagy frankó ügyfél, ameddig fizetsz, mint a köles és nem okoz másnál kárt Utána meg lehet nézni, h hogy fognak az emberhez állni.

blogoló 2008.02.06. 14:19:29

Curse, köszi, látom van még pár józan gondolkodású hozzászóló a homáron.

nyuszek 2008.02.06. 14:44:02

És hajj de jó lesz, amikor az egészségünket is ilyenek biztosítják:)

siraso 2008.02.06. 15:29:37

Nekem Allianz-os okozott kart, besetaltam a szakszervizbe ahol felvettek a kart es adtak idopontot. Semmivel sem kellett foglalkoznom mivel a nagy biztositok legtobb esetben szerzodott partnerei a szakszervizeknek. Amikor kesz lett, elmentem a megjavitott automert azt azzal annyi. Biztositost meg csak nem is lattam. Ha MAV, Kobe vagy tokom tudja milyen jott ment biztositonal lett volna a karokozo, csak es kizarolag akkor kezdenek neki a javitasnak ha a gennylada biztosito mar konfirmalta, hogy mehet a buli es fizet ( egy ket evvel a karesemeny utan ), vagy en kifizetem elore a javitast.
Na ezert vernem ki egy MAV, Kobe, NoName biztositottbol a let elore.
Az sem baj ha latjak a gyerekei.
Es az sem ha lathatosagi melleny van rajta…

vernarancs 2008.02.06. 15:34:37

De hol vannak a lovaim?

Netuddki. 2008.02.06. 18:27:30

Nelson Mandula 2008.02.06. 13:55:26
"Csakhogy amikor beleszállsz a mávos-köbés olcsó biztosításoddal az én autómba és nekem kell 1 évre megelőlegeznem azt a pár százezer forintot a javításra, amit majd az olcsó biztosítódból a kétheti szabadságom alatt sikerül kivernem, akkor majd ugye nagyon sajnálni fogod az én gyerekemet, akit nem tudok ezért nyaralni vinni és etethetem a növényi alapanyagokból készült sajtszerű készítménnyel, mert csak arra fussa...?"

Hüpp-hüpp. Ez olyan szívhezszóló volt.
Komolyan mondom nagyon fogom sajnálni. Mindennél jobban.
De ettől még a legolcsóbb KGFB-t fogom megkötni! Mert hülye azért nem vagyok!

grafitmacska 2008.02.06. 18:51:23

A mi autónkat január 5-én törte össze egy signalos, 90-nel, szervízúton, a majdnem álló autónkba szakadt bele. A biztosítását 3-án kötötték, a kár 1.000.000 fölötti, amit csinált az autónkban. A Signal majdnem eladta alólunk az autónkat, gtk miatt, ez a gyökér meg vidáman szaladgál a tizenötéves sutójával, kikalapálja a ház előtt, mi meg sz..punk egy hónapja kocsi nélkül, csak mert a biztosító sokallta a javítási költséget, és eddig tartott neki eldönteni, hogy mégiscsak megcsináltatja az autót. Megjegyzem, rendőrségi jegyzőkönyv van arról, hogy NEM mi voltunk a hibásak!!!!

blogoló 2008.02.06. 19:13:23

grafitmacska!

a biztosítók nagy ívben szarnak a rendőrségi jegyzőkönyvre...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.06. 20:50:34

kovi1970 2008.02.06. 18:27:30

Hogy hüppögnöd ne kelljen, oda volt írva alája, hogy szándékosan demagóg voltam. Ja, ja, túloztam barátom. És még gyerekem sincs... Nahát!?

No de akkor Te vagy-e, aki megveszi a sajtszerű készítményt, csak mer ócsó?
Jó étvágyat hozzá! A mávköbével csak az a baj, hogy Te veszed meg, de nem magadnak, hanem másnak.

Különben az lenne a megoldás, ha már a törvények szarok, hogy mindenki a saját biztosítójánál tudna eljárni. A biztosítók meg intézzék el egymás között. Így mindenki saját magát húzná csőbe az akármilyen biztosításával.

Corruptor 2008.02.06. 21:01:26

Nelson,

Azért azt sem lehet várni, hogy valaki egy olyan biztosítást kössön, aminek az éved díja többszörösen meghaladja az ominózus "autó" forgalmi értékét.

Ami meg a gyerektémát illeti: hadd ne legyek már én a jóságos szamaritánus, hogy másnak akarjak jót. Bocs, de ilyen esetekben baromi önző vagyok. Mellesleg B10-ben vagyok, ergo igen kicsi az esélye, hogy pont én szállok beléd -) Ha mégis, az autódból úgysem marad sok .)

Aki meg arra esküszik, hogy kiveri a KÖBE/MÁV biztosítottból a helyszínen a kár fedezetét, annak javaslom a kijelentése felülvizsgálatát.
Elképzelem, ahogy az öt, de inkább hat kandzsipsziből próbálja kiverni a zsét a préri közepén. Sok sikert! :-)

Amúgy biztos vagyok benne, hogy itt a többség kevesebbet fizet, mint feleségem, csk jár a szájacskája.

Corruptor 2008.02.06. 21:16:00

Grafitmacska:

van egy törvényi passzus, ami szerint ilyen esetekben a csereautó bérleti költségét is a biztosítónak kell állnia. Az összetört autó kategóriájának megfelelő kategóriájú autó JÁR ilyen esetekben, csak KÜLÖN írásban kell az igényt jelezni a biztosító felé. A nagy biztik ig gennyek, mert erről hallgatnak, mint sz@r a gazban :-P

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.06. 21:59:51

Corruptor:

Oké, értem én, hogy senki sem akar többet fizetni a feltétlen szükségesnél.
Csak meg kellene nézni a másik oldalról is a dolgot.
Teljesen világos, hogy elvárható lenne, hogy a biztosítási piac komolyan szabályozva legyen és boldog-boldogtalan ne működtethessen biztosítót.
A Máv, Köbe és társaik piaci jelenléte viszont azt bizonyítja, hogy erre nincs normális szabályozás. Akkor? Akkor nyilván a piac fogja eldönteni, hogy szükség van-e ezekre a noname társaságokra.

Csakhogy a kgfb-nél bonyolultabb a helyzet, mivel ugye Te kötöd a biztosítást, de gyakorlatilag nem magadnak, hanem a másik félnek, akinek adott esetben kárt okozol. (Felelősség nulla.)

Kíváncsi vagyok azért, hogy más jellegű biztosítást vajon ki köt önszántából a noname társaságokkal? Lakásbiztosításra, cascora, stb gondolok, amelyeknél saját bőrre megy a játék.
Amikor nem csak az a kérdés, hogy mennyibe kerül, hanem az is, hogy megéri-e az X Ft spórolás az esetleges ügyintézési nehézségeket. Megéri-e, hogy ezért X nap szabadságot kell kivennem, ami Y Ft bevételkieséssel jár? Megéri-e, ha bármi baj esetén nekem kell meghiteleznem X évig azt a pénzt, amit a biztosítóból ennyi idő alatt sikerül kivernem?
Egyszerűbben fogalmazva: a szolgáltatás mennyire arányos annak árával?
Igen, tudjuk, a nagyoknál sem arányos. Sokat fizetsz, és - némi energiaráfordítással: telefonok, sürgetés, izé - keveset kapsz. Igy van.

Mávköbénél kevesebbet fizetsz és gyakorlatilag semmit nem kapsz, ha nem fordítasz rá saját magad + nagy energiákat. És ha mákod van még bele sem hülyülsz abba, hogy az ócsóbiztosítóval úgyszólván lehetetlen telefonon kommunikálni, de a személyes ügyintézés sem egyszerű: Az 1 szál Gizike (aki egyben a call center is) épp elment, be sem jött vagy szabadságon van. Vagy munkaidőben zárva az egész iroda.(Tapasztalat!)

Szóval kíváncsi lennék, hogy a saját biztosítását ki köti meg ezekkel a töketlen társaságokkal.

Secnir 2008.02.06. 22:12:46

biztosítók? huh.
anno totálkárra törtem az autómat ('82-es vw santana, frissen felújítva, piaci értéke 320e huf). a hungari bizt. közölte (a gyilkos partnere), hogy fizetnek 120e forintot(???!!!?!?!?!?), gazdasági totálkár címén, az autót, pedig (nem vicc, papír van róla) NEKEM ADJÁK!
persze bementem a HB-hez, mosolyogva leültem, megkérdeztem hogyan gondolják? jött egy olyan 40-es faszi, bőrruha kerek kopasz fej, stb. hogy ő (soha nem láttam) ennyire becsülte a kárt. mondom ok. belemegyek. feltéve, ha a következőket teljesítik:
1. annyit fizetnek, hogy az autó jelenlegi piaci árát tekintve meg tudjam venni egy UGYANOLYAN tulajdonságokkal rendelkező autót (felszereltség+életkor+állapot).
2. fizetik a bérautó költségeit (a baleset és a kifizetés közötti összeget, feltéve ha a cégem elismeri, hogy a munkámhoz -vagy a munkábajáráshoz- szükséges az autó. cég elismerte, ez egy db A4-es papír volt részükről 1 db pecséttel, nekik semmibe sem került.)
3. fizetik az "új" autó üzembehelyezési költségét
ez min. 600e huf.
erre fennakadt a szeme, közölte, hogy ennyit nem kérhetek.
erre én: az 1.2.3. tételt a törvények szerint nekik kell állniuk. ha nem állják, nem muszáj, én majd jól feljelentem/beperelem őket, és akkor fizethetik ezt az összeget + a bíróság + az ügyvédem költségeit is.
erre elkezdett hümögni, elment beszélni valakivel, majd 4 perc múlva visszajött:
-na jó, akkor ezt a 120e huf-ot felejtsük el, ők tulajdonképpen 300ehuf-ra gondoltak
monodm neki:
-de érdekes, én is, de akkor a roncs nálam marad, és most átutalják a xxxx számlászámra az összeget.
erre ő:
-Rendben.

ezekután az autót, mint gazdasági totálkáros autót, amin volt még 1 év forgalmi meg fél év zk. eladtam.
a biztosítók meg gyulladjanak fel;
illetve
ha valaki úgy megy oda, hogy nincs tisztában a jogaival, akkor gratulálok neki.
de ez a következő részben lesz leírva...

Secnir 2008.02.06. 22:41:06

fülig dzsimmy naplólya:
folyt köv:

balesetet szenvedsz.bármilyen mértékűt. a következőket kell tenned:

1. RENDŐRT HÍVNI!
TI: a rendőr megállapítja a károkozó KILÉLÉT, megállapítja a károkozás IDŐPONTját, és a KÁROKOZÁS MÓDJÁT. esetlegesen az ittasság/kábszeresség tényét is.
ebbe később a biztosító bele fog kötni, de ha esetleg még van legalább 1 (EGY) tanúd is, akkor már nem fog tudni semmit csinálni.
(tapasztalat ismerősi körből: haver autóját egy szőke maca egy du. meghúzta vidéken a merci terepjárójával. neki egy 3-as golfja volt. a csaj rinyált, hogy most kapta az apjától, kifizeti a kárt, adja oda a névjegykártyáját, kifizeti a kárt. haver odaadta. várta a pénzt.
kapott egy feljelentést a rendőrségtől(!) hogy meghúzta O. Jakab. merci terepjáróját egy este egy mellékutcában, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. tanúk: O. Gusztáv, O. Jimmy, L. Károly., és még 27 O. és L. szemtanú. a kárösszeg 1.2m huf.. havernak egy mákja volt: amikorr a cigá.. amikorra az O. family a káresetet bejelentette, akkor hivatalosan -és bizonyíthatólag- külföldön tartózkodott)

2. ha van nálad mobil, fényképezőgép stb., azonnal fotókat készíteni!!!
cégnél volt rá példa, hogy mire megjött a biztosítós kárbecslése (a másik félről), addigra azon az autón már a jövő évi károk is rajta voltak (konkrétan kicseréltek pár elemet, és úgy vitték a biztosítóhoz...)

3. az ellenfél biztosítójának a következő törvényi kötelezettségei vannak:
-a gépjárművet ugyanolyan műszaki állapotba hozni, mint amilyen a baleset előtt volt. (ezt te is megteheted, és a biztosító is)
-ha nem tudja, akkor vagy egy ugyanolyan gépjárművet vásárolni, és átíratni a TE nevedre, vagy egy akkora összeget fizetni, hogy ezt TE meg tudd tenni ebből az összegből
-a baleset és a kár kifizetése (gépjármű rendbehozatása) közötti időintervallumban köteles számodra gépjárművet biztosítani, ha az a munkádhoz feltétlenül szükséges. erről igazolást a munkahelyed ad ki :D
ez a gépjármű felszereltségben (életkorban stb.) NEM LEHET ROSSZABB mint a TE gépjárműved.
-baleset esetén MINDEN kórházi kezelést (ráncfelvarrástól a körmvágásig) a vétkes fél biztosítójának KELL fizetnie

4. baleset esetén NEM KÖTELEZŐ ELFOGADNI a vétkes fél biztosítóját. Rendőri intézkedés esetén kérheted azt, hogy a károdat a VÉTKES FÉL rendezze. ebben az esetben a pénzt (a fentiekkel hasonló feltételekkel) a vétkes fél direktben fizeti.
ez akkor izgalmas (és hasznos), ha kiderül, hogy pl a vétkes a MÁV noname nembiztosító tagja, és feltételezed, hogy a MÁV-tól te legfeljebb egy ingyen retúrjegyet kapsz a 4éves totálkáros golfodért, mást semmit. a vétkes ha kifizette, akkot a biztosító felé benyújthatja ugyanúgy a számlát. ha nem fizet, így járrt, miért ehhez a biztosítóhoz ment...

hirtelen ennyi.


és mi a teendő, ha a biztosító ezekkel szemben cselekszik?
nálam az egyik törésemnél konkrétan 4e huf volt az ügyvéd által írt felszólító levél, melyben részletezte, mi történik, ha a biztosító nem fizet.
egy hét múlva a számlámon volt a pénz....

Corruptor 2008.02.06. 23:41:38

Nem vagy biztosítós, de komoly fenntartásokkal fogadtam az általad leírtakat.

1. Gazdasági totálkár esetén az eljárás a következő: a biztosító felméri a roncs maradványértékét, valamint az eurotax katalógus alapján (gépjármű márkája, típusa, kora, megtett kilométer, miegymás) forgalmi értékét, mintha az nem lenne törött. A kettő különbözetét kifizetik, és a roncs a tied. Ez a normális, szabvány és SZABÁLYOS eljárás. Amennyire én tudom.
2. A bérautó rendben van, ezt magam is írtam fentebb.
3. Olyanról még nem hallottam, hogy a biztosító egy akármilyen totálkár esetén vett volna egy ugyanolyan járgányt, mint az előző volt. Szerintem, bár nem tudom tutira, ez valótlan állítás. Házat sem kapsz, ha porig égett, meg TV-t sem, ha agyoncsapta a villám, de ez az én véleményem, nem tudom pontosan.

Rendőrt hívni, rendben. Fotózni? Minek? A bíróságon nem fogadják el, mert nem hiteles. A rendőrnek meg kötelessége helyszínelés során fotókkal dokumentálnimindent, amiről a jegyzőkönyv kikérhető az illetékes kapitányságon.

Corruptor 2008.02.06. 23:41:38

Nem vagy biztosítós, de komoly fenntartásokkal fogadtam az általad leírtakat.

1. Gazdasági totálkár esetén az eljárás a következő: a biztosító felméri a roncs maradványértékét, valamint az eurotax katalógus alapján (gépjármű márkája, típusa, kora, megtett kilométer, miegymás) forgalmi értékét, mintha az nem lenne törött. A kettő különbözetét kifizetik, és a roncs a tied. Ez a normális, szabvány és SZABÁLYOS eljárás. Amennyire én tudom.
2. A bérautó rendben van, ezt magam is írtam fentebb.
3. Olyanról még nem hallottam, hogy a biztosító egy akármilyen totálkár esetén vett volna egy ugyanolyan járgányt, mint az előző volt. Szerintem, bár nem tudom tutira, ez valótlan állítás. Házat sem kapsz, ha porig égett, meg TV-t sem, ha agyoncsapta a villám, de ez az én véleményem, nem tudom pontosan.

Rendőrt hívni, rendben. Fotózni? Minek? A bíróságon nem fogadják el, mert nem hiteles. A rendőrnek meg kötelessége helyszínelés során fotókkal dokumentálnimindent, amiről a jegyzőkönyv kikérhető az illetékes kapitányságon.

Corruptor 2008.02.06. 23:44:40

Megtéfált a gépem :-) Külön poszt lesz belőle.

Azt barokkos túlzásnak tartom, hogy nem vagy köteles elfogadni a biztosításomat, hanem kérheted, hogy fizessem zsebből. Ez nonszensz. Azért van a biztosítás. De nem leszek rest, utána nézek, van pár biztosítós a családban :-)


Kérhetem a duplázás kimoderálását? Köszi. :-)

Corruptor 2008.02.06. 23:45:43

"Nem vagy biztosítós, de "

pontosabban nem vagyok biztosítós. Szóri.

Secnir 2008.02.07. 07:24:11

3) A biztosító, a Kártalanítási Számla kezelője, valamint a Nemzeti Iroda az általa kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti:

a) attól a vezetőtől, aki a gépjárművet az üzemben tartó vagy az egyébként jogosan használó engedélye nélkül vezette;

b) a biztosítottól, több biztosított esetén bármelyiküktől vagy egyetemlegesen, ha a kárt jogellenesen, szándékosan okozták;

c) a biztosítottól, több biztosított esetén bármelyiküktől vagy egyetemlegesen, ha a gépjárművet alkoholos vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szertől befolyásolt állapotban vezették, illetve annak vezetését ilyen személynek adták át, kivéve, ha bizonyítják, hogy a vezető alkoholos vagy hasonlóan ható szertől befolyásolt állapotát nem ismerhették fel (alkoholos befolyásoltságnak tekinthető a 0,8 ezreléket meghaladó véralkoholszint, illetve a 0,5 mg/l értéket meghaladó légalkohol szint);

d) a biztosítottól, több biztosított esetén bármelyiküktől vagy egyetemlegesen, ha a gépjármű vezetője gépjárművezetésre jogosító engedéllyel (igazolvány) nem rendelkezett, illetve a gépjármű vezetését ilyen személynek adták át, kivéve, ha bizonyítják, hogy a gépjárművet engedéllyel vezető esetében a gépjárművezetői engedély meglétét alapos okból feltételezték;

e) az üzemben tartótól, ha a balesetet a gépjármű súlyosan elhanyagolt műszaki állapota okozta;

f) a vezetőtől, ha a kárt segítségnyújtás elmulasztásával, illetve foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel okozták;

g) a biztosítottól, ha a szerződés megkötésekor, a biztosítási esemény bekövetkezésekor, vagy egyébként terhelő közlési, változásbejelentési, kárbejelentési kötelezettségét nem teljesítette, s ez a biztosító fizetési kötelezettségét lényegesen befolyásolta;

h) az üzemben tartótól, ha a káresemény az e rendelet 8. § (3) bekezdésében foglalt 30 napos időszak alatt következik be.

(4) Ha a biztosított a (3) bekezdés c) és f) pontjaiban felsorolt esetekben köteles a megtérítésre, a teljesített szolgáltatások keretei között egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban a biztosító legfeljebb 1 millió Ft-ig jogosult megtérítési követelésének érvényesítésére.

(5) Ha a biztosított a (3) bekezdés d) és e) pontjaiban felsorolt esetekben köteles a megtérítésre, a teljesített szolgáltatások keretei között egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban a biztosító legfeljebb 500 ezer Ft-ig jogosult megtérítési követelésének érvényesítésére.

(6) Ha a biztosított bizonyítja, hogy a (3) bekezdés g) pontjában meghatározott kötelezettségét nem szándékosan szegte meg, a biztosító követelését az általa teljesített szolgáltatás keretei között legfeljebb 500 ezer Ft-ig jogosult érvényesíteni.

egyszerre csak ennnyit, a t0bbit kimazsolázhatod innen:
net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=A0400190.KOR&cel=P(2)B(2)#xcel

grafitmacska 2008.02.07. 07:45:14

Nekem az a véleményem, hogy a biztosító úgyis azt csinál velünk, amit akar, mert mindent meg tud magyarázni. A mi autónkat majdnem eladták alólunka gazdasági totálkár miatt. Tudom, hogy ezt megteheti a biztosító, de az, hogy nem is szólnak róla szinte, csak egy negédes hangú, téged hülyének néző kárszakértő búgja ezt bele a telefonba, szerintem nem eljárás. Úgyhogy hihetetlen, amit ma biztosítás és kárenyhítés címén ma meg lehet csnálni és meg is lehet magyarázni. Szerintem.

siraso 2008.02.07. 09:46:16

A csereauto minden normalis orszagban evidens. Nalunk termeszetesen nem. Munkaltatoi igazolas, hogy az auto elengedhetetlen a munkavegzesedhez, nem eleg. Mutass vezetett menetlevelet, ilyen papirt, olyan papirt. Annyi mindent sorolt fel a biztositos kisholgy, hogy feladtam az egeszet.
Jelentkezzen az aki nem orvos vagy ugyved es sikerult mar csereautot szereznie biztositotol.

A kivered belole a let termeszetesen csak megfelelo eroviszonyoknal mukodik. Kihalt uton a preri kozepen ha nincs szemtanu letezik mas megoldas is ;)

Egyebkent pont az ilyenek miatt fizetek extra biztositast is. DAS. Tapasztalataim szerint ku..va jol mukodik. A szart kiperlik beloled mikozben nekem meg a birosagra sem kell jarnom…

Corruptor 2008.02.07. 11:10:22

Secnir,

ezzel semmit sem mondtál. Ha, ha, ha és ha. Ez nem azt jelenti, hogy te nem vagy köteles elfogadni a biztosításomat egy adott szituban, hanem azt, hogy az én biztosítóm jogosult visszakövetelni tőlem a kifizetett kártérítést, ha tajt részegen, belőve, stb... vezettem, vagy szándékosan gyalultalak le.

Secnir 2008.02.07. 12:05:33

corruptor:
csak a te kedvedért rááldozom a délutánt, hogy megkeressem neked a rendelkezéseket.

Corruptor 2008.02.07. 12:32:32

Secnir,

felesleges, én már megtettem.

A szitu a következő:

Vannak esetek, amikor a biztosító egyáltalán nem fizet. Ezek azok az esetek, amiket Te is leírtál, idéztél.

Olyan, hogy Te, mint károsult nem fogadod el a biztzosítását a károkozónak nincs. Jogi nonszensz, hiszen VAN biztosítása.

A károkózónak ellenben van módja azt mondani - a kár rendezése után - a saját biztosítójának, hogy kifizeti az okozott kárt. Ilyen esetekben az ominózus káresemény nem kerül a károkozó kártörténetébe, ergo a bonusz besorolását sem érinti.

Neked, mint károsultnak arra van lehetőséged, hogy a saját biztosítódat kérd meg a kárbecslésre. Ilyenkor a Te biztosítód a kárbecslést átküldi a károkozó biztosítójának, de az nem köteles elfogadni azt, bár a gyakorlat azt mutatja, hogy minden esetben megegyezik egymással a két biztosító. ebben az esetben is a károkozó biztosítója fizet. Te NEM VÁLASZTHATSZ, és ez a lényeg.

blogoló 2008.02.07. 12:32:41

Secnir 2008.02.06. 22:41:06


azért vannak nagy hülyeségek az irományodban!

ALCU 2008.02.07. 14:59:21

Allianz-nál vagyok, aktív kárrendezés-es biztosítással. És azóta nem aggódok hogy milyen faszbiztosítós fog belémjönni, mert az én biztosítóm elintéz mindent...
Tavaly történt, hogy egy Garancia bizt. -s belémjött (új Swiftem van, tudom sikeres ember stb.), kb. 400k HUF volt a javítás. Bevittem a szervízbe (szerződött partner), és pár nap múlva elhoztam készen. Egy fillérembe sem került. Mivel kb. 1 éves autóról volt szó, kértük a Garancia bizt. -tól értékcsökkenés megállapítását is. Kb. 3/4 év múlva kaptuk meg az érte járó összeget... Kb. ennyi ideig kellett volna nélkülöznöm a javítás árát is, ha nem a jelenlegi biztosítónál vagyok.
Engem meggyőzött.
Üdv.
ALCU

Traff7 2008.02.07. 22:03:11

Nekem egy KÖBÉS törte totálkárra a kocsimat még 2007 szeptember 4.-én. A srác elismerte, a rendőrök kint voltak, de intézkedni nem kellett nekik, mert tiszta ügy volt, szondáztattak meg írtak egy feljegyzést. Hitegettek két hónapig hogy már csak pár nap, aztán küldtek egy levelet, hogy nem volt életszerű a baleset leírása s ez így nem történhetett meg, szóval nem fizetnek. Valamikor most lesz az első tárgyalás.... Közben meg használják a pénzemet, nekem meg ketyeg a kamatom az autón amit vettem - hozzáteszem ua. típus, modell, motor, minden.....

grafitmacska 2008.02.08. 08:30:09

Ugye, mondom, hogy a biztosítók úgyis azt csinálnak, amit karnak, mert minden olyat, ami ránk, a biztosítottakra nézvést pozitív lenne, valamilyen érthetetlen szövegkörnyezetben el van rejtve az apróbetűs rész legalán. Csak hogy véletlenül se vegyél észre olyat, amibe bele tudsz kapaszkodni és esetleg saját javadra tudd fordítani.
süti beállítások módosítása