Amióta az ausztrál nagynénitől kapott valódi szőrmés koalamacim magától megmozdult a több száz beleköltözött molylepkéktől, különösen érzékeny vagyok a kis rohadékokra. Gourmand levelét, milyen véletlen, a szombat reggeli müzlizésem közben kezdtem el olvasni és mire a rövid molylepke thrillerhez értem, újraéltem az egész gyerekkori traumát. Úgyhogy vihetik a biológusok, a Homár nem tűri az ilyesmit.

Kb. két hete a fogarasi teszkóban vásároltam ezt csíkos müzlit. Gondoltam, mag és mag között nem lehet túl nagy különbség, bevállalom az olcsóbbat. Hazavittem, bespájzoltam. A döbbenet csak pár nappal később jött, amikor az otthoni készletek elfogytak és újra előkerült a teszkós finomság. A sértetlen fólia mögött néhány nap alatt egy molylepke rendezkedett be kényelmesen, még függőágyat is szőtt magának.

Mivel a müzlit megenni már nincs gusztusom és újdonsült szomszédom nyugalmát sem szívesen zavarnám meg, ezennel felajánlom a zacskóba zárt ökoszisztémát biológus hallgatók, amatőr bogárkutatók számára, vagy a Homár új háziállatának.