Tékozló Homár

Negatív kamat a Raiffeisennél

2008.02.27. 14:00 | jackyll | 116 komment
Ferencnek sikerült magát belehajszolnia egy olyan féléves konstrukcióba a Raiffeisennél, ami 250 ezer forintból kamatok után csinál 241 ezret:
Vessetek meg érte, de van egy kis megtakarított pénzem, amit engedelmeskedve az agyamba pumpált reklámoknak, elvittem a Raiffaisen bankhoz, hogy fialtassam a "kamatemelő" betéti konstrukcióban. Az a dolog lényege, hogy indulásnál - tavaly augusztus - megállapított brutto 7.5% kamathoz ha elég elszánt vagy, még kaphatsz 2.5%-ot. Ehhez nem kell mást tenned, mint értékpapír számlát nyitsz minimum 250,000 HUF-ért. Ezt valamiféle értékpapírokba fektetik neked. Második feltétel, hogy legalább két db. havi számládat "csoportos beszedési megbízás alapján a bank utalhassa a szolgáltatóknak. Harmadik feltétel: legalább havi 50,000 HUF-tal tápláld a számlád, például utaltasd oda a fizetésed. Negyedik feltétel: lagalább 30,000 HUF értékben vásárolj az "okos" kártyáddal. Mentem a bankba, mert lejárt a futamidő. Mondom hölgynek, hogy tájékoztasson, mi, mennyi, miért. Nézegette a számítógépét, és mondta: úgy látom eleget tettek az elvárásoknak. Erre kérdeztem, hogy akkor miért olyan kevés a kamat?

Nézte, és "hoppá"! Megállapítást nyert, hogy a decemberi ünnepi készülődésben nem történt meg a megfelelő összegű "betáplálás", vagyis nem érkezett befizetés a számlára. Nem baj, - gondoltam - elbuktam fél százalékot decemberre. De más baj is van! - így a hölgy. Decemberben nem volt meg az előírt költési penzum. Kiderült, hogy a feleségem az előírt 30,000 helyett csak 29,188 HUF-ot költött. Nem baj! - gondoltam - még egy fél % ugrott a decemberi hónapra, karácsony tiszteletére. Erre a hölgy közölte: a probléma összetettebb ennél, mert nem csak decemberre nem kapok kamatot a nem teljesített feltételek miatt, hanem egyáltalán.

Rögtön átláttam, hogy meg vagyok szívatva, de azért megkérdeztem, hogy ez az "apróság" nyilván az apró betüs részben van. Erre nem felelt semmit, de bevallom, elég csunya pillantást vettem a másik asztalnál ülő kolléganőjére, aki nekünk egy szóval nem mondta ezt. Mondom: jó, kérem szüntesse meg az összes számlát, és törölje az átutalási megbízásokat, és kérem rögtön az összes pénzt. Azt mondja, mivel nem volt bejelentve előre, most nem tudják kifizetni.Jó, akkor holnap, de ne felejtse el az első feltétel  miatt befizetett 250,000 HUF-ot is kiveszem a kamataival együtt. Jó, mondta, de azt tudnom kell, hogy az mai árfolyamon kamatokkal együtt is csak 241,000 HUF.

Na itt kezdtem elveszteni az fonalat, amit az tetőzött be, hogy a pénztáros közölte, ha holnap nem viszem el a pénzt, 20,000 HUF-ot levonnak, a meghiusúlt pénzfelvétel miatt, amelynek amúgy is van elég tekintélyes "pénzfelvételi" díja.
 
Tisztelt Olvasók!
 
Tudom, hogy nem kellene ilyen harácsolónak lenni, és meg kell elégedni az akár több száz %-os hitel kamatok mellett a 7.5% betéti kamattal, de hátha nem késő, és néhány hozzám hasonló telhetetlen embert el tudok tántorítani attól, hogy betegye a lábát a Raiffeisen bankba.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nikii 2008.02.27. 14:29:16

"Rögtön átláttam, hogy meg vagyok szívatva"

Gyors helyzetfelismerés. Rögtön ezzel kellett volna kezdeni.

Porcelán az elefántboltban 2008.02.27. 14:32:32

Szerintem rakd vissza a tyúk alá a pénzt.

keke80 2008.02.27. 14:34:19

Buborek: Én a matracra esküszök.

nem várt fordulat 2008.02.27. 14:37:18

nem rossz a raiffeisen, csak bankoknál nem kell sem befektetni, lekötni, kölcsönt felvenni.

arra kell használni, amire való, elektronikus utalás, automatából pénzfelvétel, oszt jónapot.

keke80 2008.02.27. 14:38:15

Hogyisne, Pepin! Viszont ott, ahol a trezor van a matracban, picit kemény, oszt nyomja a derekamat...

Szil-Ka 2008.02.27. 14:39:56

Mutterom pontosan ugyanezzel lett beetetve és amikor tegnap bement hogy lekössön pénzt, megint rá akarták dumálni erre az értékpapíros befektetésre, de jól megmondta a zügyintézőhölgyikánek, hogy mégegyszer be nem palizzák olyanra, amivel veszít a pénzéből!

A raiffeisen kezd elkurvulni, az a helyzet. Át kell menni másik, "újabb" bankba.

keke80 2008.02.27. 14:40:14

Most jut eszembe, apjuknak is a rájffenzennél van számlája... Viszont Bajorhonban nem ilyen átverösek-viccesek ám... Ez csak afféle ösi román szokás lehet...

Zsirparaszt 2008.02.27. 14:42:01

Hú vazze karcsimaci, ha ezt közgászigorlaton leadtam volna, ki is beleznek.

Porcelán az elefántboltban 2008.02.27. 14:42:58

Van, aki meg az anyja sírjára esküszik...

V.A.Lacky 2008.02.27. 14:43:05

Nem értem ezt a felháborodást, a bankoknak is meg kell élniük valamiből. A hazai jövedelmek mellett igen komoly erőfeszítéseket kell tenniük, hogy a világon itt legyenek a legnyereségesebbek tőkearányosan. Miből fogják megvenni az egészségpénztárakat, ha mindenki kiveszi belőlük a pénzét?

A szép az lesz, amikor azért kell még egy évet várnom a vesekőműtétemre, mert az értékpapírszámlán még nem érte el a biztosításom hozama a szükséges mértéket...

Pepin bácsi 2008.02.27. 14:43:54

Zsírparaszt hozz inkább 1 stroht, f@szomat se' érdekli már a közgáz szigorlat, régen vót.

Sokorai_Atala 2008.02.27. 14:44:35

Malacpersely a megoldás, ha szőrös az sem baj:)
Vagy konyhakredenc, befőttesüveg. Az tuti nem szőrös.

raoulduke 2008.02.27. 14:56:03

Bankban dolgozom, nem a Rafinál, de ez azért szemet szúr:
"Ehhez nem kell mást tenned, mint értékpapír számlát nyitsz minimum 250,000 HUF-ért. Ezt valamiféle értékpapírokba fektetik neked."
Én megértem, hogy nem értesz hozzá és kell a kamat, de annyira azért talán mégsem, hogy ne olvass el mindent (főleg, ha alá is kell írnod), amit eléd raknak, kiváltképpen, hogy a te pénzedről van szó. Persze, a másik részről neked is igazad van, ezt el is kelle(ne) mondania az ügyintézőnek, de azért elsősorban te tájékozódj, mielőtt bármibe beteszed a pénzed. Mellesleg az ilyenek elkerülése végett lépett életbe az új Uniós szabályozás (www.google.hu/search?hl=hu&q=mifid&meta=).

Zsirparaszt 2008.02.27. 15:18:59

Pepin bácsi 2008.02.27. 14:43:54
Egyszer iszonyatosan beb@sztam tőle. Nem kalukuláltam be, hogy fele annyit kellene belőle inni. A hely, ahová akkor jártam, kb. 5 percre volt tőlünk. Erre nem hazakísértem egy csajt, aki a világ végén lakott koliban?!?!?!? Hazafelé meg rámjött a sz@rás. Iszonyú kellemetlen házak között, bújkálva, imbolyogva, papír nélkül kábelt fektetni.
Másnap a fejembe meg beköltöztek a szemétparasztmajmok, és nekiláttak pogózni.

Kifordított kacagány 2008.02.27. 15:20:11

V.A.Lacky 2008.02.27. 14:43:05
én a fenti példa alapján inkább arra tippelek, hogy kiveszik és eladják a vesédet(mind a kettőt), hogy fedezni tudd a kamatokat, amivel tartozol nekik azért, mert nagylelkűen kezelték a pénzedet.

2008.02.27. 15:21:03

Na ezt tessék elolvasni, és ahogy Lenin bácsi mondta, tanulni, tanulni, tanulni...

nezo.blog.hu/2008/02/19/bank_es_nezopont

homár molla2 2008.02.27. 15:22:22

hát, nem a kamat a negatív, hanem a "valamiféle értékpapírok" hozama. sikeres ember ilyenkor nem adja el a bef.jegyeit, hanem kiüli a mínuszt - hát vagy addig vár, amíg beleül a macifaszba, és 250 helyett 200-at kap vissza, de erre azért szerintem nincs reális esély, persze alapja válogatja. ezért kell pontosan tájékozódni, mégis hova az anyámba dugták a 250 ezremet? milyen alapba? milyen teljesítmény várható el tőle? mekkora ehhez képest a kockázata? satöbbi.
egyébként meg monnyon le a bank, ők mindenképp jól járnak az ügyfélnyúzással, legalább mondanák meg a frankót. főszabályként azt javaslom, olyan betétbe tegyük a pénzt, ami x százalék, oszt csókolom, feltétel nélkül. nagy divat most ez a hateljesíteda9feltételt, kapszplusznegyedszázalékot akciózás.

The AVE 2008.02.27. 15:35:05

A 9 ezret biztos kávéautomatába szórták a pénzkeltető helyett, szerencsétlenek...

Pepin bácsi 2008.02.27. 15:35:40

Zsírparaszt: eccer nekem is sikerült cefetül beb@szni tőle. Ketten megittunk egy üveggel némi fröccs kíséretében. Hát elvittek az ufok rendesen.

Csöcsörészni szerecc-e ?

optipista 2008.02.27. 15:37:11

Ismered a viccet: Honnan tudod, hogy Gyurcsany hazudik? Mozog a szaja!

Hasonlokepp: Honnan tudod, hogy egy bank megkopaszt? Az ugyfele vagy!

A szemetladakkal egyebkent ugy kell viselkedni, mint a hoditokkal. Ugy kell csinalni mint ha nem is leteznenek.

The AVE 2008.02.27. 15:40:30

A 250.000-nek meg a féléves százalékpontonkénti kamatprémiuma 1.250 Ft. Nemtom mennyit garantáltak pluszban, de össz. nem jöhetett ki 5.000-nél többre. Ezért egyszerűen nem érdemes akciózni, meg rángatni a pénzt mindenfelé.

Befalapnak meg hozama van, nem kamatja, lásd kicsit feljebb... Tényleg ráférne a pénzügyi ismeretek oktatása a magyar népre, de nagyon.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.02.27. 15:43:42

Éppen a pár napja hagytam ott a Raiffeisent a 'csába. Sikeres-e vagyok?

lizocska 2008.02.27. 15:47:20

én csak annyit teszek hozzá, h szerződéskötéskor adnak tájékoztatót, és ott le vagyon írva, bizony, hogy minden hónapban teljesülnie kell a fentebbi feltételeknek.
nekem nem volt ilyen gondom.
mikor letelt a periódus, kamatostul jóváírták a számlámon. igaz, nem értékpapíros lekötést csináltam, és ezek után nem is fogok.
és nem is a pénztárban veszem fel a pénzem
egyszer kénytelen voltam, mert döglött volt a gépük, és nem volt időm tovább keresni. ez is milyen gáz dolog, amúgy...

Céadaoin (user ID 44540) 2008.02.27. 15:55:35

Eszerint nem csak a Pannonnál lehet mínuszba menni.

V.A.Lacky 2008.02.27. 15:55:38


Kifordított kacagány 2008.02.27. 15:20:11

Sajnos a vesém ilyen esetben csökkent értékűnek számítana, így az értékbecslő aligha állapítana meg olyan összeget érte, ami fedezi az általam okozott költséget. Szerintem ilyen esetekre lesz egy lista, hogy jelöld be, milyen sorrendben vehetik ki a szerveidet. És ha a kivett szervek értéke elérte a szükséges értéket - amelyből természetesen először az értékbecslőt kell kifizetni - akkor kerülhet sor a veseműtétre.

Fog ez működni, meglátjátok.

asdf 2008.02.27. 16:40:00

Mondjuk ezzel a kp-ben felveszem a penzt dologgal csak az i-re teszed a pontot onmagad szivatasaban...
Az uj szamlat meg kell nyitni mashol (realtime elintezheto), este atutalni ra a masik szamla teljes osszeget, majd az ures szamlat megszuntetni.
(gy.k. netes utalas koltsege vs. bankfioki kpfelvetel koltsege)

Lxxxx 2008.02.27. 16:56:24

luciferc 2008.02.27. 14:19:36:

Szerintem a ténylegesen elhelyezett pénz több volt, mint 250e, az csak az a bizonyos rész volt, amit az egyik feltételként kikötöttek...

theneverlate_Wizard 2008.02.27. 16:58:00

1, az első gond szerintem, hogy mi magyarok pénzügyileg "az afgán parasztok szintjén vagyunk"
Persze részben a körülmények áldozatai is, de már ott gond van, hogy valamilyen értékpapírba...ebből arra következtetek, hogy fogalmad sincs.. és persze ugye a magasabb kamatért feltétlen megéri valami értékpapírba fektetni...
Tudomásul kéne venni, hogy magasabb hozam általában csak magasabb kockázatért cserébe létezik (elvileg persze, mert az emberek még az otp-be is betétet visznek, 3%-os kamatra). Ha bizonytalan vagy, hogy mennyi a reális kamat egy majdnem KOCKÁZATMENTES befektetésnél, nézd meg az adott időtávra az állampapír hozamot..ha közel annyi kamatot kapsz a bankbetétedre, akkor az kb rendben van.
2, több száz százalékos thm a hitelekre: aki ilyen hitelt felvesz, az vagy nagyon rászorul egy gyors kölcsönre, vagy ld. 1 -es pont.
3. ~ havi 500 forintot nyertél volna ezzel a konstrukcióval egy sima betéthez képest. Kérdés, hogy megéri-e ennyit bajlódni ennyi pénzért.

sz_ 2008.02.27. 17:00:01

büdösparéj az összes bank magyarországon :(

theneverlate_Wizard 2008.02.27. 17:07:25

még valami eszembe jutott:
hasonló akció volt cib-nél is.
Ott még egy rádiót is adtak ajándékba. Beszélgettem az ügyintézővel, hogy ez a rádió meg kinek kell (300 forintos vacak), és ő mondta: ez az egyik legjobb akciójuk, a fiók (kálvin tér) tele volt emberrel, akik hozták a pénzüket, és a rádióért cserébe "befektettek" ilyen-olyan alapokba. Hát ennyi. a külföldön edződött bankoknak itt az aranybánya, a figyelmetlen és sajnos a befektetési termékekkel tapasztalatlan magyar ügyfél

labi 2008.02.27. 17:23:33

"megkérdeztem, hogy ez az "apróság" nyilván az apró betüs részben van."


Én sosem értem, hogy mi a rákért nem olvassák el az emberek, hogy mibe vágnak bele. Akár apró, akár nagybetű...
Ha az ember aláírja hogy "elolvastam és elfogadtam a feltételeket" akkor a benne szereplő genyózást is elfogadja. Aláírás előtt kell elküldeni a bankot az annyába, ha nem elfogadhatóak a feltételek.

dolgozó 2008.02.27. 18:19:43

Szép jó estét mindenkinek!

Van egy olyan furcsa megérzésem, hogy valamilyen oknál fogva nem leszek népszerű, de üsse kő, bevállalom: Raiffeisenes dolgozó vagyok. Ezt mindössze csak azért írtam, hogy elhiggyétek, valamivel jobban belelátok ezekbe a dolgokba, de tájékoztatásul közlöm, kizárólag a saját véleményemet tartalmazza az elkövetkezendő néhány gondolat, nem pedig a bank hivatalos véleményét az ügyről.
Tehát:
A cím maga már eléggé sarkít: "Negatív kamat a Raiffeisennél". Nos. Próbáljunk meg egy kicsit elszakadni attól, hogy a betét és a befektetés ugyan az. Egyáltalán nem. Kamatról betétnél beszélhetünk, befektetés esetén pedig hozamról. Javítson ki a tisztelt szerző, de gyanítom, hogy a betéti részre pozitív kamatot kapott. Az, hogy nem annyit, amennyit várt... nos a feltételek véleményem szerint eléggé egyértelműek, nem kevés helyen hozzáférhetőek és szó sincs apróbetűs részről. Véleményem szerint az is eléggé egyértelmű, hogy a 29.188 Ft, az nem 30.000. Az pedig soha sehol nem volt leírva, hogy az akciós kamatok havi szinten értendők, ezeket a feltételeket a teljes futamidő alatt teljesíteni kell, ha magasabb kamatot szeretnénk elérni. Ez az összes kondíciós listában egyértelműen szerepel. Arról a bank nem tehet, ha az ügyfél nem olvassa el ezeket a kondíciókat.
Ami a befektetési alapot és annak hozamát illeti, arról aztán végképp nem tehet a bank, hogy egy adott értékpapírnak csökken az értéke. Alapvető közgazdasági szabály, hogy magasabb hozamot, vagy nyereséget, csak magasabb kockázatvállalással érhetünk el. Amennyiben pedig nem szeretne valaki magasabb kockázatot vállalni, akkor pedig ne tegye. Ez ennyire egyszerű. Ezekért a dolgokért nem gondolom, hogy a bankot kéne hibáztatni.

Természetesen mindenkinem meglehet a maga véleménye, akadhatnak rossz tapasztalatok, de nem gondolom, hogy az efféle sarkítások és túlzások bármiféle megoldást jelentenének a problémára.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet azoknak, kik végigolvasták soraimat.

Tisztelettel!

Egy Rafis dolgozó

fakkjú 2008.02.27. 18:57:57

Anyósóm 200 ezret kötött le a ráfázol banknál 1 éve,most jött az értesítő,196 ezer van a számlán :-)))))))))
(senki sem nyúlt a számlához 1 éven át)

Tényleg működik a rályfályzen pénzkeltetője....saját maguknak keltetik

Szopjon le az összes bank.

Emiceha 2008.02.27. 19:04:53

Dolgozó, Neked igazad van. A baj csak az, hogy 2008-ban az ember elvárná egy bármilyen pénzintézettől, akinek kölcsönad 250.000 forintot, hogy vegye fel azt a nyamvadt telefont 27-én, és szóljon, hogy kedves uram, ebben a hónapban még csak 29.000 forintnál jár, és nem érkezett még meg az 50.000 forint betét, és tessék figyelni, mert így bukni tetszik, és haragudni tetszik majd ránk, mi pedig azt nem nagyon szeretnénk. Miért is nem? Mennyi is most a betétekkel szembeni kihelyezhető hitel rátátok, vagyis a kötelező tartalékrátátok?! 10%? Ez akkor ugye azt jelenti - és javíts ki, ha tévedek, tényleg - hogy 250.000 betétre 2.500.000 hitelt tudtok kitenni a piacra, retail vagy bankközi. Ezen a kamatotok pedig tegyük fel 6%, de ne felejtsük el, tízszer annyi pénzen.

250.000 - 7,5+2,5=10% - 25.000
2.500.000 - 6% - 150.000

25-ből csinálsz 150-et, ez 600%... De ha tök rosszul, bután, hülyén, hozzá nem értően, naívan számolok, butaság az egész és csak 100%-ot termel Nektek ez az egész deal, azért nem éri meg kicsit odafigyelni, úgymond, használni a marketing eszközöket?

Csupán ügyfélbarátnak kellene lennetek, és hidd el, bármit le tudtok tolni az emberek torkán...

Napalm53 2008.02.27. 19:21:07

Üdv mindenkinek! Pepin, a Stoh a második kedvencem, a Puerto Rico-i az első. A második helyen azért végzett az erősebb, mert már többször szakadt el a film miatta. Zsírparaszt, a kábel sötétben, imerős, gyere el Tisza Túrára ha nosztalgiázni akarsz : )

RaifFeisen: néhány hete bementem, hogy nyitok egy devizaszámlát, és azon tartom a külföldön sportfogadáson összespórolt pénzemet. A bank üres, zárásig még legalább egy óra. Megyek a pulthoz, hogy ezt és ezt szeretnék, hova menjek, kit baszogassak az igényeimmel. Nő, unott fejjel, kérdezi: sorszám? Körülnézek. Sehol senki. Ok, mondom, hülyék országa a mienk, húztam sorszámot, rajta a pole pozíció. Megyek a pulthoz vissza, hogy mégis valami infót adna, mert megnéztem a neten, de mégismár, beszélgessünk. Erre mondja, várjak amíg szólítanak. Eltelt vagy 5 perc, eseménytelenül. Megint odamegyek a pulthoz, megköszöntem szépen a magas színvonalú szolgáltatást, és otthagytam őket a picsába.Másnap bementem az OTP-be, 20 perccel az érkezésem után, a kiscsaj mindent elintézett, mondott, nagyon korrektül kiszolgáltak.

Általánosságban rühellem az összes bankot, zsidót, de tény, hogy sokszor hülye az ügyfél, amit ugye nem csak bankok kapcsán veszünk észre : )

Ha fialtatni akarom a pénzemet, akkor keresek valakit aki bejárt órára amíg én a kocsmába, és megkérdezem, hogy mit tanácsol. Őket ezért fizetik. Ha reklám alapján dönteném el, hogy hova tegyem a pénzemet, olyan hülye lennék mint akik a Mónikabalázskibebaszott sókba sztárszerepelnek.

Üdv, Napalm.

theneverlate_Wizard 2008.02.27. 19:29:10

re: Emiceha

nekem gyanús, hogy a 250 után 225 hitelt nyújt a bank...a multiplikatív hatás szerintem ott van, ha ennek egy részét, mondjuk 100-at egy bankban tart a hitelfelvevő, akkor 225+90 = 335 hitel keletkezett a szektorban, 250 betétre (és ez 2 lépésre csak)...azért mondjuk a K-Európai marzsok amúgy nem alacsonyak, úgyhogy nem kell félteni a bankokat...a tantervbe meg villámgyorsan nyomni kéne a pénzügyi oktatást

apuc 2008.02.27. 19:35:24

Egy dolog nem tetszik.De nagyon.A többi mellett.
Nem elég hogy kiszívják az álltaluk uralt kormányok,hatalmak álltal a manipulált ,mesterségesen /is/ bután tartott /nem nagy meló ;o) / emberek vérét,még a jól ismert -nemíromlemilyen származású- proccal a pofádba is böfögik,már-már hányják,mert már gyomorrontást kaptak a sok lóvétól..Bruáááááááááááááááááhhhhhhh

Emiceha 2008.02.27. 19:42:42

Wizard

Itthon arra remekül megtanítanak, hogyan tudsz minél jobb állást szerezni egy cégnél. És körülbelül ennyi.

Az adósságrendező hitel a legkelendőbb retail termék ma Magyarországon... Hadd beszéljen ez a számok helyett.

pollipudlipötty 2008.02.27. 19:47:12

Anyám borogass....
Már bocs, de ha valaki értékpapíszámlát nyit, miért beszél garantált kamatról?
Az ilyen csírának ott a párnaciha vagy a befőttesüveg... :))))))
ps.: nem vagyok bankár.....

Tajparaszt 2008.02.27. 19:47:15

Nekem csák ezér ván ádósságom, azzál nincsen gond:) Á bánkosoknák meg veregessem az orrába:) Állandóján áz á sok tréning, meg ágymosó lófásság:) Persze, hogy elhiszed mer mögtanútatják velöd. De bászki, miér ván ebben áz országbán, hogy há nem ákárom , hogy megmálmozzánák mindent ki köll tánúnom? Áz árámosnál á hávi számítást, áz ótószerelűné á hűtőcserét, á mobilosná á hekkelést. Állándójan szopóágon lennék, há nem figyelnék odá:)

woker 2008.02.27. 19:59:10

helioport, engedd meg, hogy itt reagáljak. Amit írtál a blogodban már arról is süt, hogy te is basztál utánaolvasni és emiatt téged is jól átbasztak:

Valószínűleg a Unicredit NONSTOP lesz amiről írtál, legalábbis ez hasonlít a portfóliójukból a legjobban arra:

Kis ismertető a csomagról:

Azon Ügyfeleinknek ajánljuk, akik várhatóan nagy számlaforgalmat bonyolítanak le és kedvelik a modern, a nap 24 órájában elérhető elektronikus szolgáltatásokat. A csomag havi díja mindössze 449 Ft, melyért Ön számos szolgáltatásunkat díjmentesen, korlátlan számban veheti igénybe.

Előnyei:

* tranzakciós díj nélkül, korlátlan számban veheti igénybe az alábbi szolgáltatásainkat:
o eseti forintátutalás telefonon, interneten vagy Home Bankingen keresztül;
o állandó forintátutalás bankon belülre és bankon kívülre;
o csoportos beszedések terhelése (közüzemi számlák kiegyenlítése);
* havonta 2 alkalommal díjmentes készpénzfelvételi lehetőség bármely belföldi bankjegykiadó automatából;
* egyszeri belépési díj nélküli Internet Banking szolgáltatás;
* a Cirrus Maestro bankkártya első éves díját elengedjük;
* sávos, látra szóló kamatozás.

Hoppá, vagy te kaptál olyan csomagot ami nem is létezik vagy bizony megint a bank cerkájára buktál rá rendesen. A korlátlan ingyenes pénzfelvételi lehetőséggel már eleve megszopattak mivel kizárólag unicredit automatákból lehet ingyenesen korlátlan számmal felvenni a többiből csak havi 2 amennyiben az első kettőt más bank automatájából kívánod megejteni. Hogy őszinte legyek unicredit-es bankfiókot sem láttam még úgy istenigazából nem, hogy automatát (amelyekből ugye 95% OTP, 4,9 %-on k&h, cib, erste, bb, raiffeisen a maradék 0,1%-on meg osztozik a többi). Szóval a havi 2 ingyenes pénzfelvéttel kitörölhetem ha hetente minimum 1x veszek fel pénzt automatából (nem szeretek a fél fizetésemmel a zsebemben járkálni én sem) illetve akkor sem ér az egész semmit, ha minimum negyed-fél órás kitérő, csak, hogy meglátogasd a saját bankod automatáját, hogy díjmentesen tudj pénzt felvenni.
Baromi jól hangzik ennek ellenére, hogy tizen-xezer automatából vehetsz fel európa szerte ha mondjuk Békésben van összesen 2 automatájuk ráadásul az is ugyan abban az épületben (fő a lefedettség ugye) budapesten ráadásul egy darab sincs.

corrado 2008.02.27. 20:18:04

Emichea,

nem, nem várható el, hogy a bank hívogasson hónap végén, akinek van agya odafigyel arra, hogy mit vállalt egy szerződsében, akinek nincs...

woker,

nincs Unicredites ATM Pesten!? aha!
A többi hülyeségedet inkább nem is mondom!

pizsama 2008.02.27. 20:45:43

"A raiffeisen kezd elkurvulni" - sajnos ez így van. régen kétszer is megnézték, hogy kinek adnak kölcsönt, ma meg már a fajtajelleget mutatók is oda járnak...

yesser · http://antifa.blog.hu 2008.02.27. 21:11:10

Napalam 53 írta:
"Általánosságban rühellem az összes bankot, zsidót,..."
Most komolyan...miért zsidózol?
Valami van veled? Mondjuk az érzelmi intelligenciád a nullához konvergál? 2008-at írunk, az EU tagjai vagyunk, és a te kis szösszenetedben a Bankok és a zsidók között akiket szerinted utálni kell egyenlőségjel van? De egyáltalán hogy jön ez ide???
Ne haragudj, de este a tolerancia küszöböm alacsony, és simán nem jön át az ilyesmi. Véleményem szerint simán szégyeld magad, de minimum szakadjon rád egy mázsa löttyedt szilva....

Pista bá 2008.02.27. 21:21:00

bazmeg, ez egy nagyon kemény sztori

woker 2008.02.27. 21:21:21

corrado: hál' istennek 2 éve nem Budapesten élek. Voltam oly botor, hogy a Unicredit ATM keresőjét használtam. Ezek szerint ők sem tudják merrefelé van automatájuk.
Vajon ez jó jel?

zskrisz 2008.02.27. 21:26:36

yesser: szívemből szóltál.

woker 2008.02.27. 21:26:47

Jah, mellesleg leszel szives a többi hülyeségem felsorolni, mert ha jól emlékszem csak az automaták számát/arányát, helyét és az állítólagos bárhol díjmentes pénzfelvétel tételét vitattam, firtattam :D

yesser · http://antifa.blog.hu 2008.02.27. 21:38:44

zskrisz...dobbant is mikor lenyomtam a zentert...

Napalm53 2008.02.27. 21:41:16

yesser: ha te nem látsz semmilyen párhuzamot hisztis pajeszosok és a bankok között, az a te bajod. az aktuális évszám, és az EU-s tagság nem tudom hogy jön ide. A hozzászólásom nem abból a fél mondatból állt amit sikerült kiragadnod, de ha csak ennyit fogtál fel belőle, akkor van magánvéleményem, de ez az ami nem idevaló.

yesser · http://antifa.blog.hu 2008.02.28. 00:41:43

Napalm 53: Ne haragudj, de egy bizonyos szint alatt nem vitatkozom. Ennek két oka van. Az egyik hogy szétoffolnánk a fórumot, a másik hogy amikor ilyet olvasok hogy "párhuzamot hisztis pajeszosok és a bankok között, az a te bajod..." akkor olyat távaltokat látok magam előtt, amikbe belegondolni sem merek kedves fórumozó embertársam. Kívánom hogy sohase tudd meg milyen érzés egy embert a származása miatt megkülönböztetni, azt meg különösen kívánom hogy se Te, se a családod ne álljon egy hűvös hajnalon a Duna partján az élet értelmén mélázva mielőtt felugatnak a gépfegyverek. Azt hinné az ember hogy ahogy fejlődik a társadalom, és az ilyen aljas összekacsintó alpári gondolatok lassan kikopnak, de nem vagyok naív. Tudom hogy a magyar ember a saját tehetetlenségén, és sikertelenségén búsulva hajlamos mást okolni. A cigányokat, a zsidókat, a bárkit. Ember! Ez egy Rafis poszt egy lúzerről akit lehúztak Te meg beleírtad hogy utálod a zsidókat. És neked áll feljebb? Na mégiscsak belementem. Pedig kár volt. Remélem nem folytatjuk, mert részemről ez lezárva.

yesser · http://antifa.blog.hu 2008.02.28. 00:43:24

Ja de ...a kurucinfóról lop a homár?

Ne mááááááááááár...ez gáz...

V.A.Lacky 2008.02.28. 01:28:01

A zsidók mind a mai napig felülreprezentáltak a bankszakmában. Ezt belátni nem antiszemitizmus. Ezért utálni őket ellenben kissé gázos. És ebből rögtön dunamenti üres cipőket látni szintén gázos.


Emiceha 2008.02.27. 19:04:53
Ahogy az is tök gáz, hogy félinformációkból ilyen totál marhaságot vezetsz le a tartalékolási rátával.

Beteszel hozzájuk 100 forintot. 10 százalékot tartalékol a jegybanknál, kihelyezhet hitelbe 90 forintot. Te ezt a hitelt elhelyezheted újra nála, amiből 9 forintot hagy a jegybanknál, és kihelyezhet 81 forintot egy újabbnak. De fizet kamatot a 90-re is. Ha végigvezeted, valóban kijön, hogy a forgalomban lévő számlapénz mennyisége maximálisan a kibocsátott jegybankpénz szorozva (1/tartalékráta), azaz 10%-nál megtízszerezi a pénzt a bankrendszer, amit a jegybank kibocsátott. Mellesleg ez a ráta alacsonyabb, így a többszörözés nagyobb. De azokra a pénzekre ugyanúgy fizet kamatot.

Valóban nem ártana egy kis alapfokú pénzügyi ismeret az embereknek, ám a bankoknak nem lenne szabad azon meggazdagodni, hogy ez hiányzik.

yesser · http://antifa.blog.hu 2008.02.28. 01:47:34

mivel senki sem vizsgálja azt hogy kinek milyen a származása egy szektorban, ilyet leírni mint amit Te legalább akkora szánalom mint amit a másik kommentező. Nem a választékosságon múlik - felülreprezántaltak.
A dunaparti üres cipők pedig ott vannak a mai napig, hogy az ilyen elszólásokat adókat emlékeztessék. Senkit sem különböztetünk meg a származása alapján - mert abból ez lesz - ez nem belátás kérdése dölyfös barátom. 6 millió ember halt meg szörnyű körülmények között. És komolyan kérdés hogy hogy miért jönnek elő mindig a dunaparti cipők? Próbáld felfogni, hogy ennek nincsenek fokozatai. Nem lehetsz kicsit terhes. Ahogyan kicsit sem szabad ilyet állítani. Nem a ténnyel van a baj, hogy valaki zsidó, vagy hogy mit dolgozik. A baj azzal van, hogy ha ezt minősítésként használják. Ha ezt képtelen vagy felfogni, akkor véleményem szerint olvass, nézz filmeket a témában.
Véleményem szerint nem vicces azt írni hogy gázos. Szégyeld magad! ( bár tudom annyira el vagy telve magaddal hogy eszedbe sem jutna ezt tudatosan írni....)

V.A.Lacky 2008.02.28. 02:38:04

Miért gondolod, hogy senki nem vizsgálja a származást? Én konkrétan tudok példákat vizsgálatra. És nem mindig nemzsidók végzik. A dunaparti cipőkhöz pedig pont az vezet, ha a nyilvánvaló tényeket elhallgatjuk. A zsidó létet csak akkor kell elhallgatni, ha ezt szégyellni kell. Szerinted kell?


A terhesség és a zsidóság pedig szép párhuzam, csak azt nem tudom, most ezek negatív vagy pozitív dolgok a szemedben? Vagy arra cloztál, hogy csak egy bizonyos ideig tart?

A zsidóságról pedig igen kevés, ha valaki csupán a Schindler listájából tájékozódik.

A gázosról... Nem, szándékosan írta,m, hanem mert te használtad közvetlenül előtte. Aztán éreztem, ezt lehet "úgy" is érteni, de úgy döntöttem, értse úgy, akinek mindenről a dunaparti cipők jutnak eszébe. Akár az egyik, akár a másik szélső oldalon.

szondi36 2008.02.28. 07:10:51

Szokatlan dolgot művelek!
Miután semmi titkolni valóm nincs, a bank számára ideírom: Szabó Ferenc vagyok, és a dolog 26.-án történt a XX. kerületi fiókban. Egyébként belátom, hogy én voltam a balfék, mert ilyen konstrukcióba belementem, de ha egy kicsit is komolyan vesszük, hogy pl. a Homár egy "közszolgálati" blog, talán nem haszontalan beszélni róla.

yesser · http://antifa.blog.hu 2008.02.28. 07:27:53

Lacky - több ponton egyetértek veled - például a zsidóságot nem kell szégyelni. Én sem szégyenlem.
Ezek a vizsgálatok felháborítóak szerintem - ha nem érted hogy miért, az nekem baj, de nem kell hogy feltétlenül egyetértsünk.

Nem állítottam párhuzamba a zsidóságot a terhességgel - azt írtam nem lehet kicsit terhesnek lenni. Azt jelentette ez, hogy nincs olyan véleményem szerint hogy csak kicsit vagyok rasszista vagy nem kicsit. Teljesen mindegy , egy rasszista megjegyzésre reagáltam.

"A zsidóságról pedig igen kevés, ha valaki csupán a Schindler listájából tájékozódik." Tévedésben vagy! Ha az a embrek többet tudnának, látnának, sokkal könnyebben viszonyulnának másokhoz. Tudod mekkora eredmény lenne ha az emberek legalább innen tájékozódnának? Ne legyünk már naívak. Pontosan tudjuk hogy a legtöbb ember 20 éves koráig minimum csak a családból, vagy a környezetből hozott közbeszéd okán utálja, szidja a fajtársait, és foglama sincs hogy mit beszél. Az ominmózus blogbejegyzés engem pont ezért háborított fel. Mert egy automatizmusnak éreztem. "Általánosságban rühellem az összes bankot, zsidót,..." pontosan. Általánosságban. Nincs általánosság, Sosem fog semmi megváltozni ha nem vesszük komolyan, és így állunk hozzá. Pont ezért nem szélsőséges dolog felidézni a történelmet, és nem mindenről a dunaparti cipők jutnak esezembe. Te is láthattad, pusztán traumatizálni akartam a számomra megvetett poszt íróját, hogy leessen neki , milyen magasságokban szárnyal.Hogy megérezze, amikor ilyesmit ír csak úgy magától, szinte véletlenül, akkor a fent említett párhuzamot vállalja fel.
Ez ez én véleményem, de hangsúllyozom, nem kell egyetértenünk feltétlenül, ettől szép az élet, hogy különbözünk. Lehet hogy szélsőséges vagyok. De bánt ha csak úgy tudatlanságból valaki ideír olyanokat melyek szerintem ma (és itt magyaráznám az évszámokat) 2008-ban már itt a az EU keleti részén is kínos. Ha azt írnám hogy általánosságban utálom az antiszemitákat, magyarokat, akkor tudod mekkora felhördölés lenne? De nem írhatom, mert magyarnak érzem magam, éppen ezért itt sincsenek fokozatok. Itt sem lehet kicsit terhesnek lenni. Erről beszélek. Szerintem ez a hely nem való ennek a megvitatására, sajnálom már hogy belementem - hiszen itt az emberek gyorsan itélkeznek - sokszor én is és felületesen fogalmaznak. Ez a téma pedig összetettebb annál. Szerintem.
Legyen szép napotok!

Napalm53 2008.02.28. 08:17:50

sziasztok. hmm. a zsidót az eredeti hozzászólásomban is jelzőként használtam, azaz valaki aki a fillérbaszásból él, bár tegyük hozzá, kinek mihez van tehetsége. tény, hogy ezen a téren nem kell velem egyetérteni, de itt egyesek egyből gázkamrát, meg dunaparti cipőket kiáltanak. sztem ez probléma.ahogy az is,hogy kártérítést követelnek 60 éve, miközben naponta elkövetik azt amiért a kártérítést követelik. vagy üldöznek 80-90 éves vénségeket, mondván, hogy anno, egyenruhában, embert öltek. ők nyilván nem tesznek ilyet manapság. Az éremnek két oldala van, de van aki évezredek óta csak önmagát sajnálja, és nem az okot keresi, hogy egyátalán miért is kergeti őket mindenki. lehet engem antiszemitázni,nem érdekel olyan könnyen jönnek egyesek a kivégzésre álló emberek, meg géppuskatűz drámájával. nekem is lehetne drámázni, mikor a második magyar hadsereget a Don kanyarba vezényelték, gyakolatilag golyófogónak. Nekem is sírhatna a szám, hogy dédnagyanyámat megerőszakolták az oroszok, dédnagyfatert meg x évig tartották munkatárborban. Nem teszem. NEm is próbálom megérteni, mert szerencsére nincsenek még csak hasonló tapasztalataim sem. Azok a dolgok elmúltak, és a történelem arra való, hogy az elkövetett hibákól tanuljon az ember, hogy ne kövesse el újra. Nem arra, hogy évtizedekig vinnyongjon rajta, meg pénzt csináljon belőle.

jesszumpepi (törölt) 2008.02.28. 08:26:21

Béláim!

Igyatok egyet!Vagy kettőt!
Lazuljatok!
Mielőtt kitoljátok egymás szemét.

Napalm53 2008.02.28. 08:34:44

Egy szegény üldözött lélek kalandjai : index.hu/politika/belfold/tegnapiujsag/2008/02/25/1994_zsido_telepes_29_palesztint_lott_le ; nyilván az áldozatok családja megértően bólogat, és még ők kérnek elnézést, nehogy antiszemitának tűnjenek.

Napalm53 2008.02.28. 08:35:52

Befejeztem. Minden jót mindenkinek. Elnézést a sok offtopicért.

Emiceha 2008.02.28. 09:34:21

V.A.Lacky,

Vágom, hogy a tartalékrátás sztori sokkal bonyolultabb, meg hogy nem írtam le jól, csak érzékeltetni akartam, hogy mekkora hasznot hoz a bankrendszernek, ha én beteszek hozzájuk 250.000 Forintot. És látod, tévedtem, mert még az általam felvázoltaknál is nagyobbat.

Mindezt ismerve én bizony elvárom a bankomtól, hogy szóljanak, ha valami nem oké, és én jól választottam, nekem szólnak, vigyáznak rám, meg akarnak tartani. Persze ez nem a bankon múlik, hanem a kollegán odabent...

Mondhatnám, hogy nem szép dolog a bankoktól a tudatlan emberek szopatása, de túl idealisztikus megynilvánulás volna...

emzéperiksz 2008.02.28. 10:44:34

Ez nagyon durva, húzzál a Rafiból a bánatba, és jelentsd fel a PSZÁF-nál és a GVH-nál.
Főleg ez tóbbinál, mert az OTP csak azért kapott nála vagy 132 millás bírságot, mert a 8 százalékos betétakciónál a reklámba csillagozva, apróbb betűkkel írta ki, hogy csak 5 millió fölötti új lekötésre jár a magas kamat. (Szerintem nem érdemelte meg, ennyi kikötést bármelyik cég megcsillagoz: távközlési, internetszolgáltató, bank stb.)

index.hu/gazdasag/magyar/gvhotp071221/

A Rafi, remélem, legalább tízszer ennyit kap, ha ilyen bonyolult, és nehezen teljesíthető feltételekhez köti a kamatot.

kgyu 2008.02.28. 11:47:09

Hali,

Ha valaki valamit aláír, előtte EL KELL OLVASNI!
Ahol ilyen kötelezttségek vannak, hogy megkapd az a 7.5+2.5%, akkor oda nem kell menni.

Ha esetleg valaki mégis jó kamatot szeretne, ajánlom ezt:
www.cib.hu/services/lakossagi/megtak/megtakprog/csaladimegtak

0, azaz NULLA havi költség, 7% kamat feltétele havi 10.000 ft elhelyezés.
Semmi extra elvárs.

Gyuri

Zorro2007 2008.02.28. 11:55:19

yesser:
csak azert a tenyek kedveert, felsorolnal 1-2 nagybank, pl Európai Központi Bank, amerikai jegybank stb.stb elnokeit??

Semmi bajom a zsidokkal, de miota a vilag a vilag onaluk van a penz ( vagy a gyemant), ez van ezt kell szeretni...ugy gondolom ezen kar is vitatkozni.

JDG 2008.02.28. 13:02:50

A nevében is benne van, Ráfázol Bank. Sikerült is, undorító dolog.

Ugyanakkor ha beteszem valahova a pénzem, akkor elolvasom, hogy miről van szó, neaggyisten hazaviszem a prospektust és nyugodtan átolvasom az órákig tartó marketing süketelés után, FŐLEG az apróbetűs részt. Gondolom az az értékpapír deviza alapú is volt, oda kell ám tolni a labilis forintot, azajó.

Attee 2008.02.28. 13:41:27

Úgy látom, előttem sokan elmondták, de mégegyszer:

Döntsd el, hogy TAKARÉKBA akarod-é rakni a pénzed, vagy pediglen BEFEKTETNI. Ha ezt eldöntötted, utána mennyé bankba,oszt ne csodálkozz.

Gy. K.: az első konstrukciónál NINCS kockázat, de viszonylag alacsony a kamat, a másodiknál aránylag jó a kamat, (akár 30% vagy több is lehet) viszont van benne KOCKÁZAT, minél magasabb az elérhető kamat, általában annál kockázatosabb is...

GONDOLKODNI, ELOLVASNI AZ APRÓBETŰST, UTÁNANÉZNI, NEM ELHINNI MINDEN SZAVÁT AZ ÜGYNÖKÖKNEK, KIKÉRDEZNI ALAPOSAN AZ ALKALMAZOTTAKAT...VAGY NEM CSODÁLKOZNI ÉS ANYÁZNI....
és persze tudni kell, mit is akarunk valójában. Ha nem tudjuk, tényleg jobb a matrac...

V.A.Lacky 2008.02.28. 15:21:10

Ok, yesser, valóban túl szűk itt a hely, és nem is idevaló. Ennek ellenére fenntartom amit mondtam a Schindler listájáról, és akkor maradjunk egyben.

A zsidót pedig valóban lehet úgy használni, mint azt, hogy skót. Attól, hogy valakit leskótozok, attól még nem vagyok rasszista, tehát a zsidózástól sem. Ennyi.

Emiceha
Nem, az általad felvázoltnál jóval kisebbet nyer a bank. De még így is pofátlanul nagyot, ez tény. És valóban tehetne többet az ügyfélért, ezt egy pillanatig sem vonom kétségbe.

V.A.Lacky 2008.02.28. 15:22:21

Maradjunk ennyiben, nem egyben. Bocs. :)

corrado 2008.02.28. 18:04:35

woker

automaták számát/arányát, helyét vitattad.
Messze nem 95% az OTP aránya.
Budapesten van Unicredites ATM és ezt ki is hozza a kereső...
Aki pedig heti min. 1x akar ATM-ből pénzt felvenni ->az tök jó, mert ettől is lesz olyan kellemes a bevételünk :)

Átlagarcú 2008.02.28. 19:12:22


Én mással próbálkoznék: Feljelentést tennék a rendőrségen csalásért + polgári pert indítanék. A vak is látja, hogy a tőkeösszegedből elloptak 9000 Ft-ot. ( tudom, hogy hülyeség, csak ábrándozok)

woker 2008.02.28. 19:22:53

Nos, a 95% belátom lehet sok, azonban arányaiban ettől függetlenül még mindig többszöröse az OTP-s automaták száma mint az összes többinek együtvéve (az eddigi tapasztalataim alapján).
Példa: Szülővárosom egy 40000-es alföldi kisváros. Jelen van talán 4 különböző bank az ebből 3 banknak van talán 1-1 automatája, szemben az OTP vagy tucatjával, de bárhol jártam eddig mindenhol milyen automata volt biztosan: OTP-s, ha mázlid van akkor esetleg van másmilyen is. Amíg nem változnak az arányok addig nincs miről beszélnük automaták mennyiségének tekintetében.

Tudom, hogy furcsa, de tudod van aki nem markolja fel fizetésnapon a fél vagy az egész fizetését amit majd otthon dugdos majd el vagy éppenséggel magánál tart (viszont kirablás, pénztárca elhagyás esetére minimalizálja a károkat). Készpénzt se nagyon tartanék magamnál ha a legutolsó sarki zöldségesnél is tudnék kártyával fizetni.

Erőteljesen gondolkozom valami külföldi bankban ami _valóban_ garantálja a bárhol ingyenes készpénz felvételt és nem csak a saját automatáinál.

Liberté_73 2008.02.28. 20:09:59

CIB ben sima betéti kamat 9%, nem kell hozzá semmilyen alapból jegyezni, minimum összeg is csak 50e, a futamidő 3 hónap. Igaz ez is "akciós", de van.

emzéperiksz 2008.02.28. 21:16:43

50 százalék az OTP-s automaták aránya.

Bit Rot 2008.02.28. 22:03:56

OTP-nél két számlát szüntettem meg két hete.
Először kb. 45 perc volt.
Másodszor kb. 30 perc.

Ezt csak ajánlásként mondom annak, aki OTP-hez menne. (Inkább ne.)

torghelle 2008.02.29. 00:05:15

Pusztuljon a zsidrák raiffeisen!!!!!!!

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.02.29. 01:22:08

@woker: ELLA Bankhoz költöztem pár éve, nemtom, _pontosan_ hogyan számolják a pénzkivétel díját, de bármely VISA emblémás bankautomatánál kivehetek pénzt, és a 100 rugós szokásos fölvételemért 250 forintot szoktam fizetni.

yesser · http://antifa.blog.hu 2008.02.29. 08:17:15

Csak gratulálni tudok!
Tényleg nem változik semmi!

Majmász Gedeon 2008.02.29. 10:26:47

Már sokadszor írom le, hogy a négynél több számjegyből álló számokat közzel kell tagolni, tehát:
nem 250,000, hanem 250 000,
nem 30,000, hanem 30 000,
nem 29.188, hanem 29 188,
stb.

Apika001 · http://www.pofa.blog.hu 2008.02.29. 12:00:41

Vegyük már észre, hogy itt senki sem értünk van, hanem a pénzünkért, és ezért egyre nagyobb arcátlanságokra képesek. Nem féltik az ügyfelet, mert a konkurrencia is ezt csinálja, így aztán jönnek-mennek a palimadarak vég nélkül. Mindenki a nyolcadik banknál kapcsol, hogy mennyibe is kerül önként eltartani bankárokat. Nagyanyámnak volt igaza, aki a matrac alatt tartotta a bankókat, és néha kölcsönadta másnak.

emzéperiksz 2008.02.29. 12:19:14

Persze, hogy a pénzre mennek, de vannak azért korrektebb bankok is. Pl. nekem az OTP-nél van számlám, 11 év alatt 2 elszámolási vitánk volt. Felhívtam az ügyfélszolgálatot a központi számon, elmondtam, mi bajom, és pár nap múlva visszautalták a számlámra vitatott összeget.
Ilyen baromságot, hogy nem adja oda a 240 ezret azonnal, menjen be másnap, de 20 ezer forint, ha nem veszi föl a pénzt, meg hasonló faxságok: hát komolyan hülye, aki ilyen bankhoz megy.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2008.02.29. 14:42:50

Hát, ez a poszt inkább szól az ügyfél figyelmetlenségéről, mint a bank "szemétségéről".

1: Én is rafis vagyok, így pontosan tudom, hogy a tájékoztatóból egyértelmű, hogy a feltételek teljesülése a teljes lekötési időtartamra vonatkozik, nem pedig havonta.

2: Ha 30 ezret írnak, akkor nem az Ő hibájuk, hogy 29xxx forint esetén nem teljesül a feltétel. Az sem, ha nem történik meg a bérátutalás. (Mondjuk itt a "hónap" illetve "havonta" fogalma azért megér egy misét...) Ha Te nem vagy képes ezekre odafigyelni, az nem a bank hibája.

3: Ami a befektetési alapokat illeti: nem árt egy kicsit utánanézni, mibe teszed a pénzedet. Először is, annak nem kamata van, hanem árfolyama, ami akár csökkenhet is, különösen, ha pl. részvényalapút veszel. Ráadásul a kapcsolódó banki költségek is olyanok, hogy, rövid távon szinte biztosan buksz vele. Tehát nem volt okos dolog azt is kivenned, ezeket hosszú távra érdemes tartani és akkor kivenni, amikor az árfolyamon éppen jó hozam is van.

4: Az, hogy egy számlát nem szüntetnek meg iziben, az más bankoknál is így van, pl. azért, mert a bankkártyád költéseit nem lehet azonnal lezárni. A befjegyek esetében is szokásos ügymenet, hogy egy nappal később jutsz a pénzedhez, itt arra szoktak hivatkozni, hogy a pontos árfolyamot csak egy napos késéssel tudják megállapítani. Tetszik, nem tetszik, más bankok is így csinálják.

Nyílván a bank sem lehetett teljesen vétlen, eleve bonyolult a konstrukció, tehát a banki ügyintézőnek is alaposabban kellett volna tájékoztatnia, de ettől még az ügyfélnek is jobban kellett volna figyelnie. Végülis az Ő pénze...

emzéperiksz 2008.02.29. 17:00:08

Józsefbíró, ez mind szép és jó.
De ha én bemegyek a bankba, és azt mondom, adják ide a 250 ezremet, és erre elhajtanak, hogy gyere vissza holnap, mert ilyen "sok" pénzt csak úgy hirtelen nem adunk oda, és ha mégsem jössz, 20 ezer forint büntetést - hát, ez nagyon durva.

gumby 2008.02.29. 19:51:04

üzletszabályzat szerint jártak el?
nem olvastad el a szerződést?
hogy ezek mekkora szemetek!

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2008.02.29. 21:55:16

emzéperiksz,

Ha figyelmesen elolvasod a posztot, akkor kiderül, hogy a 250 ezer forint az befektetési jegyben volt és azt elmondtam, hogy az fajtától függően lehet több nap is míg a visszaváltás megtörténik. Konkrétan meg lehet nézni, hogy a Rafinál hogy van. Itt a link: www.raiffeisen.hu/raiportal/pdf/CBH_kondiciok/befektetes.pdf (ld. 1.5 pont).

Ezzel szemben azt nem tudjuk, betétben mennyi volt lekötve, akár lehetett 10 milkó is, mondjuk. Valamilyen korlát minden banknál van, az OTP-nél pl. bankfióktól függ, a kis fiókokban kisebb, a nagy fiókokban nagyobb összeg a határ.

A rafinak rosszpont, hogy most így hirtelen nem találtam meg, mekkora összegnél van a határ. Nem is állítottam, hogy ők tökéletesek (nekem is csináltak már hülyeségeket), csak azt, hogy a posztban elmondott kifogások egy jelentős része nem a bank hibája.

emzéperiksz 2008.03.01. 09:18:51

Ja, okés, látom, a 250 ezer értékpapírban volt, de mire kapta akkor az akciós kamatot?
A levélből úgy tűnik, azt hitte, a befektetési jegyre... Itt valami nagy átqrás ténye forog fenn, akkor is, ha a csóka nem olvas figyelmesen.
Józsefbíró, beidéztem egy OTP-s büntit, olvasd el, mi ér 132 milliót egy ilyen lekötésnél a GVH-nál. Hát egy ilyen átqrós, szuperbonyolult raiffeisenes kamatemelő szerintem egy milliárdot is megérne.

boldiii 2008.03.01. 10:39:33

emzéperiksz, azért nem tudom, de ha valaki belemegy egy ilyen bonyolult, négy feltételtől is függő összetett pénzügyi műveletbe, akkor legalább nagyjából legyen szíves elolvasni, hogy mit is csinál.

És ha befeketetési jegyet vesz, tőzsdézik, vagy rulettezik, esetleg bux-ra határidőzik, akkor örüljön, hogy csak pár tízezret bukott.

A hülyeséggel tényleg nem a Homárra kell rohanni, hanem az iskolába, megtanulni olvasni, megismerni a pénzügyi műveleteket stb.

Sajnos persze nem egyszer mondták, hangsúlyozták, hogy magyarországon nagy a pénzügyi analfabetizmus, nem véletlen, hogy támgatni próbálják a pénzügyi ismeretek oktatását, és az sem véletlen, hogy a befektetési szervezeteknek kötelezővé válik szép lassan, hogy mielőtt eladnak egy-egy kockázatosabb terméket, mérjék fel a partner tudását és ezalapján tájékoztassák őket.

Ennek ellenére természetesen pofátlanság, hogy valami extra dologgal hirdetnek a bankok, ami teljesen használhatatlan, és józan fejjel szinte senki nem menne bele, majd csodálkoznak, hogy az ügyfelek becsapva érzik magukat, és elpártolnak tőlük. De hát "akciós 4%-os kamat kockázatmentesen" hirdetésre kevesen ugranak rá,...

emzéperiksz 2008.03.01. 11:16:18

Figyi, abszolút egyetértek,hogy olvassa el, nézze át.
De! A hatóság is csináljon már valamit. Mert ez azért durva, hogy az OTP kap 132 milliót, mert kiírta, hogy 8 százalék a kamat - ez sima betét volt kockázat, befalap, kártyás vásárlás meg anyámkínja nélkül -, és *-ozva írta alá, hogy 5 millió forint fölötti új lekötésre. Ha erre jár 132 millió, mert megtévesztő, akkor mi járjon egy ilyen bonyolult hülyeségre, ahol hosszú listákat kell havonta kipipálni, hogy megkapd a kamatot?

emzéperiksz 2008.03.01. 11:21:25

Oké, van egyfajta felelőssége az ügyfélnek, de van a hitelintézetnek is. Pl. az, hogy a nagyon egyszerű, mindenki által ismert bankbetétből nem csinál szuperbonyolult kombiterméket, amelynek a kamatához minden hónapban hosszú feltétellistákat kell teljesíteni.
És kiírják jó nagy betűkkel, hogy pl. nincs kamat, ha munkahelyet váltasz, és nem érkezik fizu a felmondsái idő havában a számládra meg hasonlók. Hadd tudja a hülye ügyfél, hogy vagy kamatemelő vagy új állás.

boldiii 2008.03.01. 15:23:12

Nézd, szerintem egyetlen dologban ludas a bank, abban, hogy az nem volt hangsúlyozva, hogy a teljes futamidőre bukja a plusz kamatot az, aki nem teljesíti a feltételt. De azért valljuk be, ha egyszer 3 illetve 6 hónapra kötöd le a pénzt, teljesen egyértelmű, hogy a feltételeket is 3 vagy 6 hónapra kapod, hiszen a kamatot is egyben, 3 illetve 6 hónapra fogják számolni.

Az, hogy a befektetési jegyen "valamilyen értékpapír" bukik valaki - kb. 5x volt cikk, hogy a PSZÁF kéri, hogy mindenki részletesen olvassa el a dolgokat. Tehát az egyáltalán nem izgat.

Az, hogy nem tudja még aznap megszüntetni a számlát: Egy látra szóló készpénz számla esetében felháborító, de bocs, egy tipikus befektetési jegyet eleve T+2 napra adhatsz el,...

De nézzük részletesebben.

"Erre a hölgy közölte: a probléma összetettebb ennél, mert nem csak decemberre nem kapok kamatot a nem teljesített feltételek miatt, hanem egyáltalán." -itt a homárpanasz téved, mert amennyire látom, a feltételek NEM a kamathoz (7,5%) kellettek, hanem a 2,5% kamatprémium eléréséhez. Ezt később "hogy az mai árfolyamon kamatokkal együtt is csak 241,000 HUF." elismeri a szerző is. Most akkor ki pontatlan?

Ja és nézd meg ezt
www.bankkartya.hu/?cikk=4333&hszstart=1
és vélhetően azt is, amit a vevő megvett:
www.bankkartya.hu/?cikk=3887&lap=1

Pl. "A harmadik feltétel a befektetési célú megtakarítás. Ekkor növelni kell a befektetési célú megtakarítások összegét Trend IV. Kötvény és/vagy Raiffeisen Befektetési Alap vásárlásával összesen legalább 250.000 Ft értékben a Raiffeisen Befektetés Alapkezelő által kibocsátott befektetés jegyben és TREND kötvényben elhelyezett 2007. július 13-i összesített záróállományához képest."

Most mit nem lehet érteni? A befektetési jegyet?


Az OTP és társait főként a plakátokért és a 30 másodperces reklámspotokért bűntették, ahol az 51 nap kamatmentesenhez nem volt odaírva néhány igen fontos paraméter, hogy mikor érvényes. Ha a fenti dologról szintén volt olyan reklám, amiben csak azt mondták, hogy 10% a kamat és slussz, akkor teljesen jogos, hogy büntessék meg azért is őket, igazad van. De azért tényleg nevetséges elvárás lenne, ha mondjuk egy autóreklámban közölni kellene, hogy az autó kipuffogóval van ellátva amely menet közben felforrósodhat és megégetheti a kezed ha hozzányúlsz?! Tehát az, hogy mennyi részletet lehet és kell a tv-ben elmondani, azért mindigis egy szubjektív kérdés lesz.

boldiii 2008.03.01. 15:24:57

Bocs, látom a 241 000 kamatokkal az első feltételhez volt, már én is lassan keverem a dolgokat, csak tényleg teljesen zavaró, hogy befektetési jegyre kamatot mond a szerző....

emzéperiksz 2008.03.01. 16:11:36

Két malomban őrlünk. Nem vitatom, hogy a Rafi betartja az üzletszabályzatát. De vitatom, hogy etikus ilyen termékeket létre hozni, és a plebsnek kínálni, ahogy a Rafi teszi. Mert azért lássuk be, az egy plebs-bank. Azt nem tudom, egyértelmű-e hány hónapra kell egy lekötéshez teljesíteni a feltételeket, a Citinél pl. a 2 hónaposhoz 12 hónapra kellett számlát nyitni, és voltak még cifrább húzások is más bankoknál. A Trend kötvényt is tartogatni kell vagy 3 évig meg hasonlók, szóval nem mindig tud kifarolni az ügyfél ezekből az ügyletekből 3 vagy 6 hónap után.

Visszatérve a reklámra, az OTP azért kapott 132 milliós büntetést, mert kiírta a plakátra, hogy "akár 8 %-os kamat", majd *-ozva: 5 millió forint fölötti új lekötésre. GVH indoklása: nem volt kellőképpen kihangsúlyozva, hogy az akciós kamat nem jár, csak 5 millió forint fölötti új lekötésre. Szóval oda volt ugyan írva, de a GVH szerint nem eléggé, vagy mi.

Most ehhez vedd hozzá a kamatemelőt és reklámjait, hogy ott milyen infó hangzott el akár apróbetűsítve is.

És ilyenkor gondolkozok azon, hogy milyen jó lenne, ha a kedves hatóság a bonyolult befektetési termékeket baszogatná inkább. PR-ügyileg ugyan jobban megéri az OTP-t bactatni, de míg az ecceri ügyfél viszonylag könnyen el tudja dönteni, több pénze van-e 5 milliónál, és az éppen az OTP-ben tartja-e vagy sem, addig az ilyen kamatemelőkbe rendesen belezavarodik. Szóval helyesebb lenne ezeken a frontokon rendet rakni.

boldiii 2008.03.01. 17:12:42

Na ebben egyetértünk, hogy ilyen bonyolult termékeket én is lehet, hogy inkább tiltanám. Hasonlóan egyes zűrösebb "biztosítási befektetés" formákat is betiltanék, árulják őket külön!

Jonas-R 2008.03.06. 23:40:02

Lacky közelebb jár. Emiceha te meg olvasgass bázel doksikat.

Aki meg hülye, az hőzöngjön nyugodtan. A bank nem jár szarul soha. (nem véletlenül hívják így az asztalnál sem)

A legjobban futó termékek a retail szegmensben viszont jelenleg nem a rendező hitel, hanem a befektetéssel kombinált fedezetes hitelek. (effektive olyan hogy rendezőhitel nincs is, az egy fantázianév, olyan hitelcél van, hogy hitelkiváltás, de az nem termék) Van már csuda megtakarítási megoldása is. Indexált befizetéssel!

Ez mondjuk 5%! a lényeg, hogy felveszel egy hitelt, (fedezetes) és úgy törleszted vissza, hogy a kamatot a banknak fizeted, a tőkerészt viszont egy biztosítónak (megkerülve ezzel jó magyar módjára az adófizetési kötelezettséget a tőkejövedelmen) aki befekteti, és betörleszt. Évenkénti tőkésítéssel 5%-al többet évről évre. Persze ez megtakarítás, de a legszebb része, hogy a hitel mondjuk CHF, a biztosító alapkezeli a pénzt, az ügyfél az 5. évben 30%-al többet fizet alapból törlesztőnek plusz bukik egyet a forint, mondjuk 5%-ot, az ebből a 30-ból csinál 40-et (aztatot nem úgy számoljuk ám, mint ahogy józsika elképzeli) plusz a befektetése nem a várt módon muzsikál, éppen csak hozza amit kell. Sajnos a reáljövedelme nem növekedett ilyen ütemben, viszont a kiadásai az új házzal, amire kellett a pénz megnőttek, és hopp volt házikó nincs házikó.

Csórikám bebukja, eladják a házat, mert képtelen fizetni, és utána háborog. Mert hogy mert hogy.... Baszkikám, el kell olvasni a dolgokat, sőt, és most kapaszkodj meg, néha utána is érdemes gondolni dolgoknak. Ez egy ilyen ősi, románűző rítus.

süti beállítások módosítása