Tékozló Homár

Bakancsbomba Ferihegy 1-en

2008.03.20. 11:09 | szily | 251 komment
Egy szegény öregember szükségtelen megalázása vagy normális biztonsági intézkedés? Cm teljesen kiborult, hogy öreg, beteg nagybátyjával Ferihegyen a fémdetektoros kapunál levetették a bakancsát, aztán magasba tartott kézzel, a lecsúszó nadrággal küszködve vizsgálták át még egyszer, mindenki szeme láttára. Cm szerint a beteg, öreg bácsit el kellett volna vinni egy külön helyiségbe, nem mások előtt megalázni. A Homár - miközben  nyilvánvaló, hogy szörnyű lehet átélni egy ilyen esetet -  a maga részéről nem lát semmi rosszat a történtekben: mondhatnánk szar ügy, de ez a kicsivel nagyobb biztonság ára. Mennyivel jobb egy felháborodott, zoknis nagybácsi, mint az izzó darabkákra robbant. Cipőbombát ráadásul konkrétan találtak már utasnál, tehát még csak nem is absztrakt félelemről van szó. De simán lehet, hogy csak mi vagyunk érzéketlen paraszt ollósok, és az eset felháborító. Döntsenek a Homár-olvasók: alant a sztori, utána lehet kommentálni. Kedvenc fordulatunk: "falusi, hangsúlyozom".

Bár ollót nem lehet felvinni a repülőre (te akkor nem is repülhetsz?), de hátha úgy gondolod,  hogy szolidárisan csattogtatnád a tiédet a detektoros kapuk előtt...

Pusztán azért írom le ezt az apró Ferihegy I. reptéren megesett történetet, mert egész egyszerűen mélységesen felháborított, amit ott láttam. Sőt, akkor is ugyanígy felháborodtam volna, ha történetesen nem hozzám közelállóról van szó.


Nagybátyám és felesége ma reggel a Ryanair 9:30-as járatával utazott Hahn célállomásra. A csekking után a biztonsági procedúrát célozták meg. A történethez tartozik, hogy két 70 év feletti, igazi vidéki (falusi, hangsúlyozom) emberekről van szó, akiknek már egy budapesti utazás is nagy falat, nem hogy egy külföldi repülőút. De rászánták magukat, mivel így hozta az élet.

Egyikőjük sincs igazán formában egészségileg. A nagybátyám egyébként olyan nehézkesen mozog, hogy a cipőjét – ami a történet kulcsszereplője lesz - reggel én magam segítettem fel a lábára.

Nos, ahogy kell, persze becsipogott a kapunál. Öv levesz, a zsebek már üresek, kabát sincs. Még mindig csipog. A biztonság embere – fontossága teljes tudatában végezve feladatát – minden kecmec nélkül leparancsolja nagybátyám bakancsát (normál férfi bakancs, persze fémakasztós fűzős résszel) ott azon a szent helyen a kapu előtt. Ez bizony szegénynek perceket vett igénybe, de levette persze, mi mást tehetett volna. A biztonsági őr (vagy mi) gondolom rájött, hogy a fémakasztók csipognak, de ehhez képest még „elküldte" a lábbelit az átvilágítós futószalagra (hogy minden esélyét kizárja egy esetleges bakancsbombás öngyilkos merénylőnek), majd szerencsétlen nagybátyámat, aki zokniban toporgott ide-oda a fémkapunál ehhez képest még átvizsgálta gumikesztyűvel (csak szakszerűen!), aki magasba tartott kézzel (ügyelve, hogy legalább a nadrágja ne csússzon le), zokniban állt és hagyta, hogy a fémdetektoros vizsgálat után még át is tapogassák. Persze nem tudta visszavenni a cipőt, én pedig kintről néztem, ahogyan zokniban csoszog szegény, fogja a nadrágját, mert még az övvel is meg kellett küzdenie és lóbálja kezében a gonosz bakancsot.

Mindenek felett szeretném leszögezni, hogy tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ezek az emberek „csak a munkájukat végzik". De kérdezem én: ha ilyen szinten tekintették potenciális merénylőnek a rokonomat, akkor miért nem vitték be egy külön erre a célra fenntartott helyiségbe és miért kellett egy ilyen végtelenül megalázó helyzetbe hozni? Ezt főként azért nem értem, mert láthatták, hogy szerencsétlen mennyire küszködik nem csak magával a szituációval (mennyire rosszul érezte magát az egésztől), hanem fizikailag a cipő levételével is. Emberileg sem értem. Azon meg már nem is lepődtem meg ezek után, hogy egyik tespedő alkalmazott sem tudta odafordítani a székét, hogy „ugyan bátyám, üljön csak le ide".

Szerintetek mennyire mehetnek el a reptéri alkalmazottak abban, hogy közszemlére tegyék az utasok alsóneműit? Mennyire hozhatják az embereket megalázó helyzetbe? Gondolom, van erre szabályzatuk.

A tornacipők fémrészei (Converse és a fűzőnél) is csipognak, láttam ilyet már reptéren, és nem vetették le az illető cipőjét. Sőt, az én fémcsatos övemet sem vetették le velem pl. Amsterdamban, pedig csipogott. Megmutattam a kézi fémdetektornak és ez elég volt (pedig tavaly volt és nem 09.11 előtt). Nem hiszem, hogy emiatt kellene megváltoztatni az öltözködési szokásunkat – például nem veszel fel Martens-t, ha repülőútra készülsz?

A mai napig újságírók, stb. kísérleteznek azzal, hogy milyen veszélyes tárgyakat tudnak felvinni a gépekre – általában sikerrel. Hja kérem, ők nem a bakancsukba rejtik el!

Üdv. cm
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cantaloupe 2008.03.21. 04:34:49

Na, akkor ken is hozzateszem a magam savat-borsat:

ad 1) En rengeteget ropkodok szerte a vilagban, es most mar a repterek 90 %-anal le kell venni a cipot. Ez nem megkulonboztetes, mert a flipflopot avagy vietnami papucsot is levetettek velem kemenyen.


ad 2) Azert egy szeket oda lehetne kesziteni idos es beteg embereknek, hogy levehessek kenyelmesebben, gyorsabban a bakancsot

ad 3) India a 3. vilaghoz tartozik, megis szepen kulonvalasztjak a ferfiakat es a noket, egyesevel vizsgaljak at oket, paravan mogott

ad 4) Tudom, nagy a hozonges az ellenorzes miatt, mert "aki akar, golyostollal is tudna olni" es hasonlo kommentek vannak, de ez a_latszolag_ rutin es mihaszna ellenorzes egy uzenet a terroristaknak: itt vagyunk, figyelunk, ellenorzunk. A cel a kontroll, a biztonsagiak is tudjak, hogy a 70 eves bacsika bakancsaban valoszinu nincs Molotov-koktel, de ez az eloiras...

ad 5)...viszont el nem kepzelitek, hanyan hagyjak benn veletlen a koromollot es parfumot a kezipoggaszban. Vannak, akik Japanbol akarnak szuvenirkent szamuraj-kardot atcsempeszni...s van, aki nem erti, mert nem viheti fel a felbontatlan, ketliteres kolat.

ad 6) Az osszes biztonsagi ember korrekt volt eddig velem szemben, igaz, nem akarom oket szivatni, hanem igyekszem gyorsan, hatekonyan a talcamba tenni mindenemet, a cipotol az ovig, nem tartom fel a sort.
Amilyen az adjonisten...

cantaloupe 2008.03.21. 04:48:17

Mondom tovabb:

akik Martensben utaznak, mondjatok, nem lesz elefantlabatok? En mar eleve konnyen kibujos-bebujos cipot, elegans borpapucsot, nyaron flipflopot veszek fel, egy pillanat alatt visszabujok bele es a labam is jobban szellozik.


Alf:
Ne haragudj, de nem volt igazad abban, hogy rakerdezel a biztonsagiaknal, hogy miert kell ez meg az.
Gondolod, hogy majd minden mezei utast beavatnak? Akkor mar nem is lennenek "biztonsagiak".

cantaloupe 2008.03.21. 04:54:19

Amugy erdekes olvasni, kinek milyen a hozzaallasa a biztonsagiakhoz. :)

Mert itt sokan izmoztok, meg rakerdeztek hogy mit miert csinal aki a DOLGAT teszi es teged ved meg, de persze ez csak egy hulye kis mitugrasz biztonsagis, aki direkt elvezi es meg strigulazza is, hogy egy nap hany embert alaz meg....

Na, emiatt nem lesz a magyar rendorsegnek tizedannyi becsulete, integritasa, tekintelye sem soha, mint az amerikainak.

0xFFFF 2008.03.21. 06:45:29

"Coupe 2008.03.20. 15:46:49
Ez az ügymenet, mindig, mindenhol, mindenkivel szemben. Széket lehet kérni, a biztonságiak naponta több ezer embert néznek át, mindenkivel szemben külön-külön nem járhatnak el egy úri kávéház pincéreinek előzékenységével. Nem védeni akarom őket, de olyan dolog ellen hegyezed magad, ami valóban átlagos és hétköznapi metódus. Széket kellett volna kérni, mindenkire nem tudnak figyelni, ez van, ilyen biztonsági előírások mellett sehol nincs idő különösebb figyelmességre."

Mivel hülye vagy, megmagyarázom. Nem kell kérni, hanem a másik félnek kell odakészíteni, hiszen ők tudják, hogy naponta sok ember veszi le ott a cipőjét. Ők vetetik le ugyanis, bár ez a te számodra nem derült ki. Itt hagyom abba, gondold tovább ! Ha nem megy, szólj, folytatom.

lyesmith 2008.03.21. 07:01:28

Nemzetközi előírás, nem magyar. Alinek nem tetszik ne repüljön. Ha egyszer felrobbantanak egy repülőt cipőbombával akkor majd mindenki azon hőzöng hogy miért nem vizsgálták át.

kovácspéterke 2008.03.21. 08:01:17

Jó nagy hülyeség, ha arról lamentáltok ez a biztonságunk miatt van.

Akkor mindenhol, mindekit ugyanannyira át kellene vizsgálni, és nem ötletszerűen a biztonságiak szája íze szerint, hogy aki szimpi az mehet, az a pattanásos viszont nem, sőt szívesen megnézném, ahogy a kolléganőm végigtapizza a bögyös szőkét. Mert szerintem nagyon ez van, legalábbis itthon. Szóval ezek az idióta látszat intézkedések nem mentenek meg senkit. Vagy mindenki leveszi a cipőjét vagy semmi értelme.

Kifordított kacagány 2008.03.21. 08:34:50

ezek a csodás "biztonsági" intézkedések csak azért vannak, hogy beleneveljék az ellenségtől való félelmet az emberekbe. kellenek ahhoz, hogy úgy érezzék az emberek, hogy az ellenség mindenütt ott van. így persze az emberek nagy része támogatni fogja a háborúkat amiből bizonyos körök nagyon jól profitálnak és elérik, hogy valóban megjelenjen az az ellenség. akik itt egyetértenek szegény kisöreg megalázásával, azok mind ehhez aszisztálnak. azért azon nem ártana elgondolkodni, hogy legutóbb mikor így bántak az emberekkel, akkor éppen munkatáborokba irányították őket és ezt akkor sem az ellenség tette, hanem azok akik a védelmező szerepében tetszelegtek és akkor is úgy gondolták sokan, hogy ez csak egy szükséges rossz.

K0vasz 2008.03.21. 08:35:53

Egy öv + cipőlevétel miatt írni egy posztot?? Ehh...

flombi 2008.03.21. 08:55:34

"Ez bizony (nyilvános???) testüregátvizsgálást jelent, egyébként miért húzott volna gumikesztyűt?"

Azért, mert - hangsúlyozom - falusi bácsiról volt szó. És ott hetente egyszer, lavorból, azért.

Kifordított kacagány 2008.03.21. 08:57:01

K0vasz 2008.03.21. 08:35:53
próbáljuk ki. elmegyünk a kedvenc plázádba és múlt század közepéről származó módszerekkel egzecíroztatva vetetjük le veled ezt a pár dolgot kb 1000 ember szeme előtt. kiváncsi lennék, hogy akkor mennyire éreznéd jogosnak, hogy emiatt panaszkodsz.

LeifEriksson 2008.03.21. 09:05:57

Azt hiszem, tényleg össze lehetne foglalni nagyvonalakban....

1. Igen, ha ez a szabály, bizony le kell venni a cipőt.

2. A fő probléma itt a szekuriti udvariatlansága volt. Én is repkedek elég sokat, láttam már sok kontinens reptereit, hol udvariasak, hol nem. Az egyik kedves kolléga említette, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Most nehogy már olyan nagy fáradságába kerüljön a ferihegyi szekuritinek azt mondani, hogy "elnézést uram, egy pillanat", "tessék, uram, üljön le addig".

A biztonsági dolog komolysága amúgy elég rapszodikus tud lenni, a következő esetek, a teljesség igénye nélkül mind 2001.szept 11. utáni korból valók:

1. Dubai, átszálláskor újabb átvilágítás, kapu. Kígyózik a sor, látszik hogy elöl cipőlevetetés, stb, szóval hogy nem viccelnek, oké, én is készülök rá. Előttem már 5-6 ember kikerült egy, a földön heverő táskát, nem vitte tovább senki. Gondolom, na, ez nem jó, szólni kéne az őröknek. Az előttem haladó srác is pont erre gondolt, előrement, szólt, hogy héhó, van ott hátul egy gazdátlan csomag, ami senkié sem, úgyhogy csináljanak valamit. A szekuritik legyintettek egy nagyot, hogy áhh, az nem érdekes...nem tudtam, nevessek, vagy sírjak, hogy "akkor most ezt hogy".

2. Glasgow-Prestwick, kb másfél hónapja. Hajnalban jön a Ryanair gépe BUD-ra, check-in hajnal 4 körül, a szekuriti még ki sem nyitott. Végre mikor be lehetett menni a tranzitba, előttem egy kicsit kattantnak tűnő kövér csajszit hallom, hogy elkezdi anyázni MAGYARUL a szekuritiket. Hogy miért? Mert kivetették vele a csomagjából a majd' egyliteres üveges nutellakrémet. Ugyebár jó b..szott nagy betűkkel kiírva a szekuriti előtt, hogy sem folyadék, sem krém, sem más ilyesmi. Azok próbálták neki elmagyarázni, hogy sorry, ezt nem lehet, de ő elkezdett hisztizni - hangosan bőgött és verte az asztalt, hogy ne már, engedjék át. Ők továbbra is udvariasan magyarázták (angolul ugyebár), hogy nem lehet. Én álltam mögötte, emiatt ca. 5 percig állt a teljes sor (hajnal fél 5 lévén csak egy kapu volt nyitva). Kb olyan műsort vágott le a nőci, mint egy 4 éves óvodás, akit az óvónéni a sarokba akart állítani. Égett a pofám, mint a rongy. Végül az egyik szekuriti mondta a nővel foglalkozónak, megelégelvén a dolgot, hogy "I don't care, take it away from her". És továbbintették a nőcit. Az duzzogott, foghegyről odavetette, hogy "szopj le" (magyarul persze), majd ment, látványosan hüppögve. Eszem-faszom megáll!
(nota bene, én ugyan hülyeségnek tartom ezt a folyadéktilalmat, ezek után ha valaki robbantani akar, úgyse folyadékkal fog - DE: amíg ez a szabály, be kell tartani)

3. Frankfurt-Hahn, kb egy éve. After-shave-et vittem magammal, előtte otthon gondosan megnéztem, pont 100 ml-es az üveg, így gondoltam, nem lesz gond. Nem is lett, a szekuriti ugyan kivetette ("I would like to see that bottle, sir"), megnézte, konstatálta, hogy ez belefér a szabályokba. Megköszönte, megköszöntem, és mentünk a dolgunkra. Nem volt 1 perc sem.

4. Bukarest, Otopeni, tavaly nyár, jövök hazafelé (Wizz). Mivel szeretek nézelődni a reptereken, kimentünk a haverokkal, akikkel együtt utaztunk, 2 órával az indulás előtt, mikor nyit a check-in, hogy bőven legyen idő mindenre. Nem hazudok, ezek után épphogy elértük a gépet, úgy, hogy sehol nem bámészkodtunk egy percet se, csak a check-innél, utána a szekuritinél, utána az útleveleseknél is olyan lassan dolgoztak (ez persze az össze gép összes utasát sújtotta), hogy a check-in sorba való beállástól kezdve a gépre vivő buszig 1 óra 45 perc alatt jutottunk el úgy, hogy a gyalog megteendő távolság normális esetben 5 perc lett volna.
Nem akarok itt az országra mutogatni, repültem már Romániába máshová is, és tök gyorsak, udvariasak voltak. De akkor ott nagyon nem ment a dolog.

5. Laosz, Luang Prabang. Hanoiba menő nemzetközi járat. Check-in, csomagot feladom, bemegyek a tranzitba. Akkor jut eszembe, hogy hoppá, a nagy csomagban hagytam egy kétliteres ásványvizet, nem túl strapabíró palackban, valahogy ki kéne venni, mielőtt szétdurran. (hozzáteszem, ez 2006 novembere volt, tehát akkoriban, mikor az EU bevezette a folyadéktilalmat a kézipoggyászban). Oké, visszakéredzkedtem az útleveleseken át (próba-cseresznye alapon, de sikerült), majd a check-in pultnál elmagyaráztam, mi a pálya. Oké, mondták, úgyis még csak a targoncán vannak a csomagok, ugorjak ki a szalagon át, és vegyem ki, ami kell!! Hozzáteszem, Luang Prabang elég aprócska reptér, 4-5 check in pulttal, stb. Ezen már majdnem nevettem, de még csak nem is jött velem senki, hanem mutatták, hogy ezen a helyen menjek ki, ott áll kint a targonca a csomagokkal, és szedjem ki, ami kell. Alapból bármelyik csomaghoz hozzányúlhattam volna, betehettem volna, kivehettem volna bármit...


hát így röviden ennyi a közelmúltbeli szekuritis emlékekről...

LeifEriksson 2008.03.21. 09:12:25

Ja, Ferihegy 1-ről meg csak annyit, hogy hol levetetik a cipőt, hol nem (az elmúlt alkalmakkor mindig ugyanaz a cipő volt rajtam), tehát nem éppen konzekvensek...

aGerald 2008.03.21. 09:25:10

Engem az idegesit, hogy a repülőn bekapcsoltatják a biztonsagi övet. A fapadoson csak arra van a stewardess, hogy nehogy csatolás nelkul repüjjé'. Tiszta síszervíz. Aszemetek.

Yoda mester 2008.03.21. 09:27:00

LyukasBogrács 2008.03.20. 22:32:04
Ma megnéztem a Szörny Rt.-t. Szerintetek Zrt., vagy Nyrt.?

Rosszul tagolod. Ször Nyrt.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.03.21. 09:49:19

"Ja, Ferihegy 1-ről meg csak annyit, hogy hol levetetik a cipőt, hol nem (az elmúlt alkalmakkor mindig ugyanaz a cipő volt rajtam), tehát nem éppen konzekvensek..."

Ez része a procedúrának, hogy a terrorista ne tudja előre hogy mire számítson. :)

euAgWzgmmtq7K 2008.03.21. 09:53:18

féligmeddig poénból voltam acélbetétesben, hogy kipróbáljam csipog-e. visszafelé már edzőcipő :D

jewel79bp 2008.03.21. 09:54:32

Hihetetlen, hogy mennyire toleránsak itt sokan... Aki néz pl. Discovery-t, az régóta tudja, hogy vannak olyan eszközök, amivel bármit keresztül lehet világítani, analizálni lehet, anélkül, hogy kinyitnánk azt a tárgyat vagy levetkőztetnénk valakit... Csak ugye biztosan drágák ezek az eszközök... Ezért egyszerűbb levetkőztetni valakit - még akkor is, ha megalázó. Pl. egy hosszabb út után, amikor büdös a lábam, a zoknim, megizzadtam, stb. és akkor kell vetkőzni, nagyon kényelmetlenül érzi magát az ember. Ha ennyire paráznak, vegyenek olyan eszközöket, amivel normálisan ki lehet mutatni azt, amit keresnek, és nem kell az utasnak úgy éreznie magát, mint egy börtönben...

DartagnanX 2008.03.21. 09:58:21

Hát velem mindenhol levetették a cipőmet. Mert nagy és fém is van benne. Nem annyira szórakoztató, de mivel előre tudom, így felkészülök rá lélekben. Odamegyek, berakom a cuccaimat a ládikába, leveszem a cipőmet, azt is átvilágítják én meg átsétálok a kapun. Megköszönik, én is. Felveszem a cipőmet és megyek tovább.

bandrew 2008.03.21. 10:36:56

Szigorúan az eredeti témához szólva: sajna ilyen világot élünk, de mivel sokat repülök nem bánom. Hozzáteszem rendszeresen átesek hasonló vizsgálaton és mindenhol van szék, bár néha kb. 5 lépéssel arrébb. Sajnos ebben a témában nem lehet kivétel a szegény öreg bácsi, néni, kisgyerek….. Az okát én sajna nem is tudom felfogni, vajon egyesek miért akarnak pl. robbantani és ezzel megölni öregeket, fiatalokat, gyerekeket……. Tiszta kábulat az egész…

moli 2008.03.21. 10:41:16

baliquez 2008.03.20. 23:50:17
"""Hogy megszokjad a jövő rendszerét már ma: annak érdekében hogy megvédjenek téged a terrorfenyegetéstől (amit olykor demonstrálnak) önként és dalolva mondjál le a szabadságjogaidról és a személyiségi jogaidról. Ez lesz a norma, most kondicionálnak rá mindenkit."""

pontosan. birkanep.

moli 2008.03.21. 10:42:51

juteszembe valaki nem akar az rfid-s utlevel ellen lepni? kinek a toket kell szorongatni?
www.engadget.com/2008/03/19/rfid-credit-cards-easily-hacked-with-8-reader/

periplaneta plumbum · http://atomgomba.blog.hu 2008.03.21. 11:03:51

a nagybácsi örüljön, hogy röpül.
szerintem semmi para ebben, nekem is leszedik a cipőm néha erőszakkal, de szerencsére nem nagyon büdös a lábam.

LeifEriksson 2008.03.21. 11:20:37

"Engem az idegesit, hogy a repülőn bekapcsoltatják a biztonsagi övet. "

Az esetek 99%-ában tényleg nemigen van rá szükség, de egyszer éltem már át olyat, hogy felszállás közben (Copa Airlines) egy légzsákba, vagy mibe kerülve (a szakszerű megnevezését nem tudom) akkorát huppant a gép, hogy ha nincs rajtam az öv, repülök a plafonra...

Murdock 2008.03.21. 11:20:40

Szar az egész reptér úgy ahogy van a német tulajdonossl együtt. :D

Külön szoba nincs és a kapu DIREKT úgy van beállítva hogy ha a közelébe mész csipogjon.

Egyébként nagyn gáz hogy egy utolsó szar reptéren mindenki játsza a komoly hozzáértő embert, közben pedig olyan látványos hibák történnek a reptéren amiért már rég be kellett volna záratni.
Sajnos a pénz beszél...

LeifEriksson 2008.03.21. 11:22:28

"Ezek a csodás "biztonsági" intézkedések csak azért vannak, hogy beleneveljék az ellenségtől való félelmet az emberekbe"

Sajnos ebben valóban sikerült győznie Oszamának és társainak...

1211 2008.03.21. 11:27:56

összegezve a kommenteket, levonva a tanulságot a véleményekből:

ha majd a reptéren négy szekuritis lefog, az ötödik egy másfél félméteres detektort tol föl a kloákádon a pajzsmirigyedig az is teljesen rendben van, feltéve, ha

- a repterek kilencven százalékán ezt csinálják

- mindenkivel megcsinálják

- azt mondják, hogy érted teszik

- adnak széket.

repüljetek inkább ti...

bldo 2008.03.21. 11:38:48

Nemtom volt-e már, de a gumikesztyű nem a testüreg motozása miatt van, hanem azért, hogy ne puszta kézzel tapogassanak a biztonságiak esetenként többezer embert egy nap. Egyes helyeken nem gumikesztyűt, hanem cérnakesztyűt használnak.

LyukasBogrács 2008.03.21. 11:41:47

Valaki itt hetykén felhozott példának egy országot, ahol a plázába is csak motozás után lehet bemenni, különben elrepül a kávézó fele.

Most komolyan, mi vesz rá valakit, hogy ilyen országban éljen? Hiszen olyan sok szép ország van még a világon.

1211 2008.03.21. 11:47:39

LyukasBogrács 2008.03.21. 11:41:47

lassan az összes ország olyan lesz.

persze a kávézók nem repülnek majd, de - állítólag - csak a szigorú biztonsági intézkedések miatt. mi pedig nemcsak elhisszük majd nekik, hálásak leszünk.

...aki meg nem, azt a hálás töbség kioktatja, hogy az egész az ő biztonságát szolgálja és különben is: a világon a plázák kilencven százalékában ez van.

baliquez 2008.03.21. 12:00:49

Lyukasbogrács: "Most komolyan, mi vesz rá valakit, hogy ilyen országban éljen? Hiszen olyan sok szép ország van még a világon."

Az hogy a lakóinak vallási/társadalmi meggyőződése alapján megalakulása óta terrorista náci államban akar élni, mert ott érzi jól magát. Aztán sajnáltatja magát hogy jajderossz neki, meg veszélyes.

1211, tévedsz, a többi ország akkor lesz csak olyan mint Izrael ha folyamatosan terrorizálja a szomszédait a hadseregével meg a titkosszolgálatával, és ehhez a világ legnagyobb katonai hatalmát tudja maga mögött.

Mélységesen elítélem a vallási fanatizmus alapú erőszakos cselekedeteket, de simán egyenlőségjelet lehet tenni a zsidó állam és az arab országok közé ebből a szempontból - egyik kutya másik eb.

Nem akarom védeni az arabokat mert ritka civilizálatlan népségnek tartom a többségüket, a vallásuk meg szvsz durván inkompatibilis a nyugati civilizációval, de egyáltalán nem lennék meglepve ha az emlegetett kávézót nem ők robbantották volna fel hanem az izraeli kormány, hogy legyen mire hivatkozniuk a következő népirtásukon.

amerea 2008.03.21. 12:07:06

kezdenem ott, hogy nem csekking hanem chek-in.
masodszor, ovet, cipot minden valamit magara ado repteren le kell venni. cipot atvilagitjak. ebben semmifele szemelyeskedes nincs.
az USAban tenyleg vesznek ujjlenyomatot es le is fenykepeznek. minden alkalommal (en ki be maszkaltam az orszagbol).
frankfurtban a terminalok kozott maszkalva 2 ora alatt 5szor mentem at detekotoros kapun, cipot leveve.

bean 2008.03.21. 12:09:34

Ugyan gyerekek, menjetek Izraelbe, ha balhét akartak. Velem majdnem három órát szórakoztak mind Ben Gurionon mind az eliati fiókreptéren.

1211 2008.03.21. 12:10:09

baliquez 2008.03.21. 12:00:49

szerintem minden ország olyan lesz, nem kell ehhez népet irtani.

nézd csak meg: levetetik nálunk is a cipőt az öregemberről, pedig nem egy lakótelepi ikertoronyba sem csapódtak nálunk repülők...

november13 2008.03.21. 12:13:18

Velem Stockholmban vetettékl le a Dr. Martens bakkancsomat, mondjuk teljessen jogossan, sipolt rendesen, nekem is fuszekliben kellett slattyognom pár métert :)Szóval ez speciel nem hungaricum.

cantaloupe 2008.03.21. 12:24:23

1211:

Rohej. :)
Eleg nagy logikai bakugras, hogy te a fenti cikkbol, miszerint levetetnek egy bakancsot, azt hozod ki, hogy 5 biztonsagis mindenfele detonatort nyom le a torkodon.

Tul sok akciofilmet neztel. :P

Amugy lehet, hogy nekem csak szerencsem van, de mivel nincs olyan paranoiam, hogy az engem megallito kozeg/rendor/vamtiszt a veremet akarja venni, ezert eddig mindig mukodott a tiszteletteljes kommunikacio.

De a problemadra van egy megoldas, meg egy euroba sem kerul: ne utazz kulfoldre! Igy tuti elkerulod a biztonsagiakat. ;)

szgy 2008.03.21. 12:26:35


velem többször előfordult hogy a fémakasztós bakancsommal bármelyik ferihegyen gond nélkül átmentem. viszont mindegyik olaszországi repülőtéren ahol jártam, "becsipogott" a kapu. mindig csupán annyi volt az eljárás hogy felraktam az átvilágító szalagra, semmi több. később már a kapu előtt levettem, nem vártam meg a csipogást.

ami érdekesebb, egyszer a ferihegy 1-en egy vidéki bácsi a táskájában felejtette a kis bicskáját. el is vették, ahogy szokás. a bácsi később vette észre hogy a szintén táskában felejtett kés, villa, kanál nem okozott problémát.

1211 2008.03.21. 12:28:46

cantaloupe 2008.03.21. 12:24:23

ha utazom, autóval vagy vonattal.

a kloákavizsgálat meg kb. annyira megdöbbentő, felháborító ma, mint a népes sor előtti cipőlevetetés, mezítlábfuttatás lett volna húsz éve.

gondolod a "terrorveszély" enyhülni fog a jövőben? szerintem csak rosszabb lesz a helyzet, ahogy egyre nagyobb görénységeket kell vele megindokolni.

1211 2008.03.21. 12:34:00

cantaloupe 2008.03.21. 12:24:23

amúgy nekem sem a közeggel/rendőrrel/vámtiszttel van problémám. a világ lett p*csaszar hely az utóbbi időben...

cantaloupe 2008.03.21. 12:40:23

1211:

20 eve azert meg nem repkedett egy ekkora reteg, mint napjainkban.

Nem kell felfujni, nem varnak el mezitlabazast, ott vannak a kikeszitett nejlon gumis papucsok. Komolyan, mi abban a megalazo, hogy zokniban mesz at?

Te strandra sem jarsz? Ott nagyobb feluletet mutatsz meg magadbol. :D

S eppen azert, mert a terrorveszely valos, kell az ellenorzes, de te biztos nagyon kedvelt ember lehetsz, ha a cipo levetetese a "gorenyseg" kategoriaba tartozik nalad.

Ismerd el, hogy az a gondolkodas szoros kapcsolatban van azzal, hogy a magyar hatosagoknak nincs becsulete, tekintelye, mert mindenki rogton azt feltetelezi agy alap intezkedesbol, hogy direkt csesztetik.

cantaloupe 2008.03.21. 12:49:09

Eszembe jutott, hogy par eve Udvaros Dorottyat szondaztattak meg a rendorok, mint kiderult, jogosan, mert volt benne nemi intusz.

Es ez az ertelmes szineszno azt talalta reagalni, hogy a kedves rendor urak talaljanak nagyobb kaliberu bunozoket, ne egy Kossuth-dijas szinesznot zaklassanak.

Viszont ha forditva tortent volna, es egy ittas vezeto ot, vagy valaki neki fontos embert gyurt volna el, o sipakolt volna leghangosabban, hogy miert nem szigoruabb az esti kozuti ellenorzes.

Ezek utan nem csodalkozom, hogy az atlagember ugy all az ellenorzesekhez, ahogy.

1211 2008.03.21. 12:49:40

félreértessz. mondom mégegyszer: nem a hatósággal van a bajom. és nem hiszem el, hogy valós a terrorveszély. egyszerűen nem megy. rosszhiszemű lettem:

ha azt hallom nem lesz gázáremelés, máris kesergek, hogy több lesz a számla.

ha azt hallom, hogy lhászában két tüntetőt megöltek a társaik, akkor elszörnyedek, hogy már legalább ezer embert megölhetett a kínai néphadsereg, ha két ember haláláról tudósítanak.

ha azt hallom, hogy az amerikai külügyminiszter szerint az iráni nép el van nyomva, akkor utánanézek, hogy iránnak milyen természeti kincsei vannak.

...gondolod, hogy ezután elhiszem a terrorveszély-dolgot?

miért vagy olyan biztos benne, hogy téged nem b*sznak át; amikor pontosan tudod, hogy nap, mint nap átb*sznak?

cantaloupe 2008.03.21. 12:56:08

1211:

Lehet, hogy naiv vagyok es tudatlan, de alapbol nem hinnem, hogy egy biztonsagis at akar verni.

Te most osszekevered a kulpolitikat a repteri biztonsagi ellenorzessel, megspekeled mindenfele osszeeskuves-elmelettel.

Ja, azok sem hittek, hogy elteritik a gepet, akik felszalltak ra. Ha valaki egy hettel azelott azt mondta volna, hogy figyelj, haver, almodtam egy olyat, hogy a WTC tornyaiba repulok szallnak bele es osszedolnek, akkor mindenki nevetett volna, es tanacsolta volna az illetonek, hogy ne egyen keson vacsorat.

Reszemrol, gepet meg soha nem kestem le ellenorzes miatt, engem nem akadalyoztak, a zoknim sem lukas, szoval nekem ezzel semmi bajom.

1211 2008.03.21. 13:01:08

cantaloupe 2008.03.21. 12:56:08

"Lehet, hogy naiv vagyok es tudatlan, de alapbol nem hinnem, hogy egy biztonsagis at akar verni."

te, én nem hiszlek el.

mondom harmadszor: nem a hatósággal van a bajom.

és mivel tudom, hogy neked ez nem elég, mondom negyedszer is: nem a hatósággal van bajom.

át is fogalmazom, hátha úgy könnyebb: nem gondolom, hogy a biztonsági őr saját ötlete által vezérelve, a szabadidejében ül ki ellenőrizni; vagy hogy ő találta ki a terrorveszélyt.

megismételném: nem a hatósággal van bajom.

...mostmár megvan?

1211 2008.03.21. 13:02:58

"Te most osszekevered a kulpolitikat a repteri biztonsagi ellenorzessel, megspekeled mindenfele osszeeskuves-elmelettel."

ez most akkor azt jelenti, hogy szerinted nem a "terrorveszély" miatt vetetik le a cipőket, kapcsoltatják be a laptopokat?

cantaloupe 2008.03.21. 13:24:29

De igen, a_potencialis_terrorveszely miatt.

Akkor meg mivel van bajod?

1211 2008.03.21. 13:49:33

nahát, akkor a reptéri biztonsági vizsgálatok eldurvulása csak összefügg valahol a külpolitikával, nem?

annyira elképzelhetetlen, hogy a folyamatos olajháború elfogadtatásához kell tudatosítani, fenttartani benned a fenyegetettség érzetét?

cantaloupe 2008.03.21. 14:01:50

En nem erzem magam fenyegetve es nem morzsolom a rozsafuzert, hogy jajj, csak erjek foldet epsegben.

Atmegyek az ellenorzesen, mert ha ezzel a modszerrel csak egyetlen rosszfiut is elfognak, mar megerte, illetve az is, hogy megnehezitik a dolgukat.

Viszont azt meg mindig nem ertem, mivel van bajod? Irod, hogy a hatosaggal nem, de kozben megalazonak tartod zokniban vegigmenni 10 metert es torkokon lenyomott detonatorokra asszocialsz.

Esetleg valami konstruktiv otleted is lenne, hogy mit es hogyan ellenorizzenek, vagy csak futjuk ugyanazokat a koroket?
Rajta, mondd el, hogy szerinted mit es hogyan kene ellenorizni.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.21. 14:13:48

Ez nem szimpi vagy nem szimpi alapon megy.Összeesküvéselméletet meg kéretik a filmekre hagyni.
Persze be is lehetne vezetni az ellenörzést mondjuk a boltokban is de nem álltalános hogy ott terrorcselekmény veszélye legyen.Egy repülőn vagy reptéren viszont igen.A gépek határokon repülnek keresztűl annak felelősége az ellenőrzés akinek az országából indúl ezt nemzetközi előírások szigorúan szabályozzák.Ugyanúgy ahogyan a gépek müszaki állapotát is hogy mennyi munkaóránként szükséges a teljes átvizsgálása és bizonyos alkatrészek cseréje.
A szúropróba szerinti ellenőrzés mindenütt előfordúl, pl: egy olyan országból származó ember akinek a honfitársai élenjárnak terrorcselekmények elkövetésében még kis tesztet is kapnak párbeszédben hogy mi célból utazik.Mig a kivülállóknak csak egy plecsnis bunkó a biztonsági addig nekik sok órán keresztűl megy a fejtágítás jogból, eljárásból, intézkedésből, sőt pszichológiát is tanúlnak.Olyan ez mint az orvosoknál, az orvos receptét te viszonylag ritkán bírálod felül ugyanakkor a biztonságiak intézkedéseit rendszeresen, pedik kettőtők közül valószínúleg ő rendelkezik az ellátásáhóz szükséges ismeretekkel.

1211 2008.03.21. 14:28:36

szerintem? drogot, csempészárút kellene max. keresni, nem cipőbe rejtett bombát; persze ehhez az kellene, hogy ne legyen folyamatosan furcsa ideológiákkal megtámogatott vérfürdő valahol a világon.

"Atmegyek az ellenorzesen, mert ha ezzel a modszerrel csak egyetlen rosszfiut is elfognak, mar megerte, illetve az is, hogy megnehezitik a dolgukat."

tudsz olyanról, hogy találtak ilyen rosszfiút? nem csak itt, bárhol! olvastál olyan hírt mostanában, hogy elkaptak egy embert, aki bombát akart repülőre csempészni? nem svájci bicskát, sminkkészletet vagy egy üveg ásványvizet, hanem konkrétan pokolgépet találtak volna valakinél?

1211 2008.03.21. 14:59:08

...vagy kicsit másképp:
volt egy beteg muszlim idióta, aki bombát csinált a cipőjéből. egy. valamikor. azóta az egész világon b*sztatnak minden utazót a cipőlevétellel. hatmilliárdan élünk a földön és ebből egy embernek eszébe jutott egy ilyen ökörség évekkel ezelőtt(!), és most mezítláb rohangálunk a biztonsági kapuknál.

...tényleg úgy érzitek ez reális?

feltételezzük, hogy próbálkoznak még hasonlóval:
valaki itt megemlítette egy korábbi hozzászólásban, hogy mi van, ha egy elszánt mártír a végbelében egy robbanóanyaggal töltött műanyagflakonnal fölszáll, és fölrobbant egy gépet?

utána milyen lesz a biztonsági ellenőrzés, ha a rendszeresített cipővizsgálatból indulunk ki?
na akkor lesz az, hogy a kloákádban kotorásznak, te meg hálás leszel nekik, hiszen most örülsz, hogy levetetik a cipődet...

én nem azt mondom, hogy nem kéne ellenőrizni a reptereken. azt mondom, hogy a világ olyan megdöbbentően el van b*szva, hogy hihetetlen; és gyorsuló iramban rosszabbodik.

cantaloupe 2008.03.21. 15:07:36

1211:

Miert kellene rola tudnunk, hogy mit talaltak a biztonsagiak? Gondolkodj mar egy kicsit...eloszor is, ha valaki gyanus es ez beigazolodik, az elso lepes az lenne, hogy elvalasztjak a tobbiektol. Vagy mit gondolsz, ott, tobbszaz sorbanallo elott kene elorditani magukat, hogy "Jezusom, bomba van nala!"

Amugy ha hir kell, sugok egy picit: Heathrow, 2006 aug. 10. Keress ra.

De latom, cipougyben is tajekozatlan vagy, tan keress ra Richard Reid nevere, es megkapod a valaszt.

Eleg feluletesen olvasod a hireket, de tudod, attol azok meg megtortentek.

cantaloupe 2008.03.21. 15:16:28

1211:

Na jo, itt abba is hagyhatjuk, mert ez csak elvi vita, nem te vagy az illetekes abban, hogy ellenoriznek-e vagy sem (hala a jo egnek).

A velemenyedhez meg jogod van, de mondjuk ha kocsival vagy vonattal utazol, nem a sajat borod viszed a vasarra. Az autoban max. 5 ember utazik, de a repuloben, tobbezer meter magasban picit mas a leanyzo fekvese, egy aprocska tevedes is tobbszaz ember eletebe kerulhet.

Bar ha neked zokniban vegigmenni par metert megalaztatas, akkor valoszinu mar az utleveled felmutatasa is egyenlo az inzultussal.

moli 2008.03.21. 15:59:47

"""S eppen azert, mert a terrorveszely valos, kell az ellenorzes,"""

pont az a baj, hogy nem valos! haho!

moli 2008.03.21. 16:07:34

"""Atmegyek az ellenorzesen, mert ha ezzel a modszerrel csak egyetlen rosszfiut is elfognak, mar megerte, illetve az is, hogy megnehezitik a dolgukat."""

ok. mi a hatar? a seggbe szonda mar sok? a testuregi motozas meg oke? vagy a mezitlab kovon maszkalas?
a laptopot eleg legyen bekapcsolni, vagy ki kelljen venni az akkut es az optikai meghajtot? es a hdd? ki kelljen szedni? a memoriamodul? a burkolatot szet kelljen bontani?

ezek latszatintezkedesek, melyeknek semmi ertelme a muanyagpisztolyok es az uj szilard robbanoanyagok koraban. ezek csak az amatoroket allitjak meg, akik amugy is jelen vannak az elet mas teruleten: a '4-6 villamoson hatizsakkal'-tol egesz az internetig. akkor tiltsuk be az anonim internetet, mondjuk?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.03.21. 16:43:49

ivancsi voltam hanyadik komment lesz ami levezeti, hogy ezert is merika a hibas
bar, hogy a Clinton kormany kit fenyegetett es hol haboruzott,
meg hogy irakban 1miillio civil aldozat ami egy baromsag, es amugy is a civil aldozatok nagy resze egymast oli, nem a hadsereg
najo ebbe ne menjunk bele, annal is inabb mert tobbezer civil aldozatot nem igen lehet magyarani semmivel
a lenyeg meg, ha ez lenyeg, gondolunk mar ara is, hogy a fokozot llenorzes azert leginkabb arra jo, hog elriassza azokat akiknek enne hajlandosaguk robbantgatni, mert fokozott a lebukas veszelye
igy lehet valoban eddi par milliard emberbol egynek vol cipobombaja, de ha nem zokniban maszkalnank, lehet soknak lenne
ps. otthon mindnki Martens bakancsban jakal?
vot Vicziannak is abba keverte a betonyt

cantaloupe 2008.03.21. 17:26:36

Moli, utaztal te mar repulon, vagy csak a legvadabb drogcsempeszetrol szolo filmeket nezed?

Lattal te mar olyat, hogy valakit testuregvizsgalatra kuldtek minden nyomosabb ok nelkul? Vagy megis mire alapozod ezeket a paranoias kenyszerkepzeteidet?

Elkepeszto, hogy az egyszeru cipolevetelbol milyen vad kovetkeztetesekre jutottatok.
Meg a vegen kisutitek, hogy a biztonsagiak a terroristak...

fakkjú 2008.03.21. 18:37:24

londonban majdnem gatyára kellett vetköznöm a luthon-i reptéren,de az elöttem állónak is meg az utánam jövönek is akinek mellesleg be volt gipszelve a lába,szal nem keveset kínlódótt :-)))
tanulság: ha nem tetszik menj busszal wazze...inkább átsétálok gatyában a biztonsági kapun,mintsemhogy tízezer méter magasan 1 robbanás után ne maradjon belölem más csak 1 pár adidas :-)))))

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.03.21. 19:45:52

1. Az a gipsz lehetett volna liszttel felitatott C4 is, érted. Örülj(ön), hogy nem szedték le róla vagy vettek belőle mintát vegyi elemzésre! ;-)

2. Ez az egész problémakör egyébként egy-két évtized alatt magától meg fog oldódni. Tudniillik olyan kurva drága lesz az üzemanyag - és újra luxussá válik pláne az ilyen nagy fogyasztással járó közlekedés, mint a repülés -, hogy csak a nagypénzűek tudják majd kifizetni. Azt a pár üzletembert meg úgyis majd arcról ismerni fogják az összes repülőtéren, ahol gyakrabban járnak. ;-)

Waka · http://blogkocsma.blog.hu/ 2008.03.21. 20:24:05

Nem olvastam végig az összes kommentet.
Az a véleményem, hogy egy idős, mozgásában korlátozott embertársunk megérdemelne némi segítséget, ha már egyszer mindenképpen át kell vizsgálni. Ennyi erővel egy rokkantat is ki lehetne borítani a kerekesszékből, hogy a közeg átvizsgálhassa azt, utána meg kászálódjon vissza ahogy tud szerencsétlen.

Petihajós 2008.03.21. 22:29:29

A cikk miatt regisztráltam be, annyira felbőszített.Velem is megtörtént az eset,így gondoltam hozzászólok,hogy a vitának legyen megoldása és befejeződhessen.Végül rájöttem,hogy értelmetlen véleményt nyílvánítani,mert a hozzászólók közül alig van kettő,aki ugyan azt a nyelvet beszéli:baliquez és 1211.A többi vakon és némán tapogatozik ebben az eltorzult világban. Sajnos a magyar olyan messziről jött(jöttünk),hogy már azt sem veszi észre,amikor minden mondvacsinált ürüggyel a személyiségjogait és az EMBERI MÉLTÓSÁGÁT tiporják (bél)sárba. Többek között ennek a világnak a terméke,hogy az időseket semmibe veszik,még a saját gyermeke is menekül előle,ha megvénült. Témánál maradva: a biztonságnak semmi köze ahhoz,ami abban az ósdi épületben történik,amit úgy hívnak,hogy Ferihegy I.Baliquez kiválóan tapintott rá,hogy,mi a motivácója az ott posztoló TAPLÓ személyzetnek ,akik a biztonségunkat hivatott garantálni.A Columbia tip.félcipőmet kellett levetnem ,mert nem 21.-ik voltam mindközül,aki a koszos cipőjében simán átcsoszoghatott a kontrollkapun.Kértem papucsot,takarítót,aki feltörli többszáz mocskos lábbeli nyomát,hiába.Szívóztam az emberi méltóságomért ,mignem már két egyenruhás rendőrruhába öltözött lény is valamilyen furcsa hangon ugatni kezdett,amit már végképp nem értettem, de az ügyeletes vámtiszt artikulált fenyegetésével feltúrbózva ráeszméltem döntenem kell.Vagy valamelyiknek a torkára fagyasztom a szót és akkor nem vagyok különb állat náluk, vagy inkább utazom.Utólag,amikor 2 óra repülés után Rómába megérkezve megláttam,hogy u.ezt a vizsgálatot hogyan lehet emberi(nem európai) módon megoldani már sajnéltam,hogy hagytam magam megalázni.Amig valaki nem csap oda, az idők végezetéig olyanok maradunk amilyenek vagyunk. Pedig a megoldás igen egyszerű , íme közreadom : L Á B D E T E K T O R . Csak rá kel állni és azonnal leellenőrzi a lábbeli konzisztenciáját.Az ára elhanyagolható. Milyen egyszerű volna egy olyan kontrollkapun átsétálni,ami egyúttal a cipőt is átvizsgálja. De akkor ezekről a jó sztorikról lemaradna a személyzet,pedig a szolgálat legalább hat óra és csak utána jár a két nap pihenő meg a nyugdíj 45 éves korban. kellemes Húsvetot Hajóspeti

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.03.22. 01:15:45

csinald meg peti
szabadalmaztasd
lehet meg be is jon
rajta
addig cipe le
ha megse mennye a ferihegyre dogozni ha ijjen jo elnek ott
ha meg egyik se akkor mirol beszelsz

fakkjú 2008.03.22. 10:59:43

amig meg nincs lábdetektor addig "tiporják sárba az emberi jogaim"(LOL),de ne zuhanjak le másfél kilo darálthusként valami idiota terrorista miatt

cantaloupe 2008.03.22. 13:55:05

Petihajos!

Azzal azt hiszem mindannyian egyetertunk, hogy az idosekre, gyengekre, betegekre tekintettel kell lenni.
Meg ugy altalaban, a biztonsagis is usson meg emberi hangot, legyen udvarias, meg akkor is, ha gyorsan es olajozottan kell mennie az ellenorzesnek.

A tobbi meg eros tulzas, en soha nem lattam senkit megalaztatva, lemeztelenitve, torkan detektorokat ledugva egyetlen embert sem.

Repulni, utazni meg meg mindig nem kotelezo. De en speciel szeretnek meg tobbet latni ebbol a szerinted eltorzult vilagbol. :)

tntcipo 2008.03.22. 20:59:56

Figyi Petihajós!

Először is a biztonságiak 12 órát dolgoznak és nem mennek nyugdíjba csak 64 évesen, a lábdetektor nem mutatja ki a cipőben lévő detonátort csak az eltérést ha nem egyezik a súly ezt pedig otthon beállítja. A másik pedig vannak székek és le is lehet ülni és ha valaki beteg ,öreg, fogyatékos akkor vilcserest (Repteres mentősök)lehet kérni a reptéren és végig kíséri a repülőgép székéig tolószékbe. Nem mindegyik biztonsági ember bunkó de a Te munkahelyeden sem mindenki normális és kedves mert mindenhol vannak bunkók ,és azért az utasok között is lehet de a Te biztonságod érdekébe dolgoznak. A reptéren nemzetközi törvények után dolgoznak mikor megveszed a repjegyet neked el kell fogadnod a feltételeket majd egyszer olvasd el!!! Mindenki potenciális terrorista mert nem biztos hogy Te rakod be a zsebedbe,táskádba stb a veszélyes dolgot hanem valaki aki pl melletted áll a buszon vagy akárhol na ennyi.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.03.22. 21:08:46

nem szabad ilyesmin felháborodni. ez van. akit ez zavar, menjen vonattal. engem pilótaként és utasként is sokkal inkább az zavarna, ha bárki csak úgy beszállhatna. ugyanakkor az, hogy az utas mennyire éli meg zaklatásnak, molesztálásnak a procedúrát, nagyrészt a biztonsági személyzet viselkedésétől függ, nem is magától az eljárástól. Sajnos itthon többnyire utolsó büdös paraszt emberek élnek, miért is dolgoznának úriemberek pont ebben a munkakörben..

sYg · http://lokoszt.blog.hu 2008.03.22. 22:31:14

tntcipo-nél a maximális 10 pont,lényegében magam se írtam volna mást!
Akit meg annyira zavar a bizt.ellenőrzés szigorúsága, hogy miért veszik le a cipőjét, miért kell kivennie a laptopját annak ajánlom irja be a googleba a" PanAm103+Toshiba rádiómagnó" szavakat!!!

sYg · http://lokoszt.blog.hu 2008.03.22. 23:02:24

sorry, nem tudom miért esett ennyire szét...
újra:
hu.wikipedia.org/wiki/Lockerbie-i_katasztrófa

sYg · http://lokoszt.blog.hu 2008.03.22. 23:03:42

no, az elejéről hiányzik a

robina 2008.03.23. 03:25:41

jaj ne legyetek már barmok. mindig le kell venni minden fémet, övet is, mindenkinek, korra, nemre való tekintet nélkül természetesen.
én is jártam amsterdamban, ott is.

egyébként általában mindig idős emberek miatt állt a sor az ellenőrzésnél, a kedvencem az volt, mikor egy nénike kézibőröndjében azátvilágításnál palackot találtak, ő meg váltig állította, hogy az nem lehet. aztán tíz perces variálás után a biztonságis kirántott egy valóban elég nagy palackot a titkos zsebből, ami egyébként valami cipőápoló volt és a nénike meglepetten nézett rá, hogy "nahát, el is felejtettem, hogy beraktam"

hát nem képzelitek, hogy valakinék becsipog a detektor, és a korára való tekintettel azt mondják, hogy hát tessék csak menni...?!?

robina 2008.03.23. 03:37:40

van egy olyan érzésem hogy itt a sok saját személyisége jogait féltő ember(csúnya cipőlevétel, mintha csak itt kéne) még sosem utazott repülőn.

ja egyszer még kihívták a rendőrséget is (bombariadó címen) a biztonságiak, mikor valaki nem tudta megmagyarázni, hogy mi az a táskájában, mindezt hajnali fél hatkor, és a rendőrség 10 perc alatt ott volt, és további 3 perc alatt megoldották.

Secnir 2008.03.23. 07:02:28

hmmm.
sosem ültem repülőn és sosem fogok, mert ha az autó elromlik, félreállok vele és megjavítom, de ha a repülő...????

naszóval

1. van egy drága jó barátom, az ilyen nagyképű reptéri biztonsági őrökhöz őt küldeném el nevelő célzattal. Ha levetetik vele a bakancsát, a fémkereső kapu kettéhajlik a szagától, az tuti. de az őr is meggondolja kétszer utána, hogy kivel veteti le a cipőjét.

2. Mivel sosem repültem, ezért nem tudom, de ha jól értelmeztem: pl. a Budapest-Bécs-Frankfurt útvonalon (ha át kell szállni pl. Bécsben) megvizsgálnak Pesten, Bécsben és Frankfurtban is? Elképzelhető, hogy egy repülőgépeltérítő terrorista leszállás után a szék karfájából kifaragott körömollóval a terminálból visszaszalad és cafatokra szedi a gépet?

3. Jól értem, hogy pl. az USA-ba csak az ujjlenyomatvétel-retinavizsgálat-DNSmintaadási szentháromság UTÁN lehet belépni? Ennyire bíznak az európaiakban?
És mondjuk Ferihegyen miért nem vesznek ujjl.-ret-dns-t az amerikai álompolgároktól? Megérdemlik ők is ezt a kis figyelmességet.

3. Itt szeretném megjegyezni, hogy a repülőgépet eltérítők pl. az USA-ban felszálló gépeket térítettek el, nem pedig a mozambiki légitársaság gépeit. Mindezek mellet a hosszútávú gépek -mire az USA-ba érnek- kerozintartályai szinte kiürülnek, mire beérkeznek; nem beszélve arról, hogy az óceán felett egyszerűbb lelőni, mint a lakott terültetk felett. Teljesen normális dolog tehát a hosszújáratú gépeket is átvizsgálni.

4. számos újságíró bebizonyította, hogy azt visz fel a gépre, amit nem szégyell. akkor meg mire ez a nagy cécó? Amíg a ferihegyiek azt nem tudják lecsekkolni, hogy a géptől a terminálig eljutó bőröndöket ki és mikor dézsmálja meg, addig nem beszélhetnek biztonságról.

Secnir 2008.03.23. 07:10:43

ja
5. ha jól emléxem a gépeltérítőkböl 2 amerikai állampolgár volt (igaz, muszlim vallású). Akkor meg miért a magyart-németet-oroszt stb. csesztetik? miért nem az amcsikat csak?

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.23. 11:57:07

,,tudsz olyanról, hogy találtak ilyen rosszfiút? nem csak itt, bárhol! olvastál olyan hírt mostanában, hogy elkaptak egy embert, aki bombát akart repülőre csempészni?"
ami nincs a tvben az ugye nemlétezik? :D
valószínű hogy nem adnak ilyen adatokat ki köztájékoztatásra.
"""S eppen azert, mert a terrorveszely valos, kell az ellenorzes,"""

pont az a baj, hogy nem valos! haho!"
De bizony rohadtúl valós, ébredj fel a rózsaszínű palótádból és nézz körrül.Addig örülj mig ismeretlenek megvédik a fenekedet.
,,ezek latszatintezkedesek, melyeknek semmi ertelme a muanyagpisztolyok es az uj szilard robbanoanyagok koraban."
Na látom pék vagy éppen elmagyarázod az atomfizikusoknak hogy te aztán értesz az ő dolgukhóz.Javaslom tájékozodj mielött hülyeséget beszélnél.
,,Az a véleményem, hogy egy idős, mozgásában korlátozott embertársunk megérdemelne némi segítséget"
Ha segítség kell vegyen fel gondozót maga mellé az majd pátyolgatja.
,,lábdetektor"
Újjabb szakmai zseni aki látott egy gyümölcspést a tvshopban és most meggyőzne hogy már a fán is préselve kellene termeszteni a gyümölcsöt...

Téves az az elgondolás hogy csak amcsi célpontok vannak.A történelemben számos példa van arra hogy teljesen kivülálló országon demonstrálták erejüket elvakult fanatisták.
Ha valaki nem hajlandó alávetni magát a vizsgálatnak vegyen egy repülőgépet és rapüljön azzal, de még azt is át fogják vizsgálni az illetékesek.Fel kellene fogni hogy mig ilyen meg olyan jogokról magyaráztok emberek hallnak meg ilyen jogaikat nagyon féltők miatt az élet más területén is.Ha napi négyezer embert átvizsgálsz megnézem mennyire leszelte kedves meg barátságos vagy akármi.A biztonságinak nem az a feladata hogy szórakoztassa az utasokat vagy érdeklödjön a hogyléte felöl.Ebben az országban tele vagyunk olyan emberekkel akik anyit se tudnak a biztonsági szakmáról mint egy mezei hólepke de belemagyaráznak meg kifogásolnak.Tessék altatás közben felébredni és magyarázni az orvosnak is hogyan mütse meg a vesédet.Mert te ahhoz biztosan jobban értesz, akkor csináld magadnak...

Waka · http://blogkocsma.blog.hu/ 2008.03.23. 13:12:16

,,Az a véleményem, hogy egy idős, mozgásában korlátozott embertársunk megérdemelne némi segítséget"
Ha segítség kell vegyen fel gondozót maga mellé az majd pátyolgatja.
Meg aztán mi a francér' akar repülőre szállni az a vén trottyos.

manes 2008.03.24. 10:20:00

Régen sokat repültem de most már nem mivel kurva drága.Viszont szerintem ha elöirás,hogy cipöt le akkor le.Nem érdemes vitatkozni és ezzel együtt az idöt is huzni.Ha vonattal utazol ott is robbanthatnak.Lásd:Madrid.Vagy London a buszos robbantás.Sajnos ilyen lett a viág.

moli 2008.03.25. 10:39:56

cantaloupe 2008.03.21. 17:26:36: 1) igen. 2) kerdes volt, ember, OLVASS.

moli 2008.03.25. 10:44:39

"""engem pilótaként és utasként is sokkal inkább az zavarna, ha bárki csak úgy beszállhatna."""

jelenleg is barki beszallhat! olvass vissza, hany peldat irtak csak itt!

moli 2008.03.25. 10:46:05

"""van egy olyan érzésem hogy itt a sok saját személyisége jogait féltő ember(csúnya cipőlevétel, mintha csak itt kéne) még sosem utazott repülőn."""

rossz az erzesed. sot, 4-6-os villamoson is utaztam.

moli 2008.03.25. 10:51:15

"""Fel kellene fogni hogy mig ilyen meg olyan jogokról magyaráztok emberek hallnak meg ilyen jogaikat nagyon féltők miatt az élet más területén is."""

.. es hanyan halnak meg szalmonella miatt, szigoritsuk meg meg jobban az antsz-vizsgalatokat (lasd buvosszakacs)

az emberek meg szoktak halni, haho. a kerdes az, hogy az ELETUK mennyire volt boldog es szabad.

evice01 2008.03.25. 11:12:09

En az ovemet es az ekszereket mar elore leveszem, de a cipolevetel uj volt. tegnap indultam Ferihegyrol, elore szoltak, hogy ha magasszaru cipom van vegyem le, mert ugy is visszakuldenek. Levettem, 2 metert setaltam cipo nelkul es lecsuszo nadraggal, de legalabb nem motoztak meg es nem is csipogtam be :)

evice01 2008.03.25. 11:14:16

Ja, es le lehetett ulni, csomagokat lerakni es szep nyugiban levenni amit kellett. Az inkabb zavaro volt, hogy csak 1 kapu mukodott, igy kb 1 oraig tartott az ellenorzesig elerni

evice01 2008.03.25. 11:19:24

megegyszer, most olvastam utana a kritizalt pontoKnak: "egy szeket legalabb oda lehetne tenni"

A biztonsagiak vedelmere irom amikor en mentem, akkor tobb szek is volt.

boy__ 2008.03.26. 15:55:18

Én nem akarokok belekontárkodni, és bunkó lenni, de a reptereken komoly szabályok vannak, melyeket be kell terteni, és amelyekről képregény szerű magyarázatok vannak a falakon kiragasztva. A világ repterein ez általában úgy történik, hogy a biztonsági átvizsgálás előtt, míg sorban állsz leveszed a kabátod, az öved, és minden egyéb fémtárgyat magadról. Mikor odaérsz a kapuhoz, ott a kabátod az öved és minden tárgyadat (ékszerek, pénztárca, mobil, útlevél, stb) berkaod egy kosárba, ami átmegy az átvilágítón. Te pedig átmész a kapun, ami lehet, hogy becsipog. Ha becsipog, akkor megkérdik, hogy van-e rajtad valami fémtárgy, ha nincs vagy megkérnek, hogy vedd le a cipőd, vagy csak simán végig húzzák rajtad a kézi fémkeresőt (ekkor neked szét kell tárni a karjaidat!, esetleg finoman meg is motozhatnak! Elég sokszor fordulok meg a világ repterein, és soha senkinek nem volt ezzel problémája. Lehet, hogy az eljárás nem a legjobb, de ha kedvesen állsz hozzá, nem szívóznak veled. Ők is csak a munkájukat végzik. És Európa még nagyon szolí mondjuk az USA-hoz képest. Ott jártam úgy, hogy átnézték kézzel a csomagjaimat (értsd beletúrtak), majd a a következő check pointnál az átvilágító asztal kidobta a táskámat, benne az cigimmel és az öngyújtómmal. Azonnal bevittek egy szobába, ahol nyilatkoznom kellett, hogy mi célból van nálam az öngyújtó, és hol szereztem, mert az első check pointnál ezeket elveszik. Én pedig kedvesen elmondtam, hogy nem vették el, de ha neki egyszerűbb, akkor nyugodtan dobja ki a szemetesbe, majd a célállomásan veszek magamnak öngyújtót. Ezzel rendben is voltunk, de meg kellett mutatnom, hogy ki engedett át az első check pointon (őt azonnal elvezették). Megjegyzem, a mellettem lévő kihalgatóhelységbe hasonló okok miatt vittek be egy embert, de ő érdekes hangnemben beszélt a tiszttel, na őt is elvezette 2 fegyveres biztonsági. Szóval az európai repterek ehhez képest kifogástalanul működnek!

Dilbert 2008.03.26. 15:55:53

En sem bannam a biztonsagi ellenorzeseket, ha valoban nem csak 'pofara' menne a dolog, hanem mindenkit ugyanugy atvizsgalnanak. Az USA-ban MINDENKInek le kellett vennie a cipojet, nem csak egy-ket ember.
Egy olaszorszagi atszallasnal viszont hihetetlenul megalaztak a baratnommel. Eleve nehezen kaptunk helyet arra a gepre, amelyre mar 1 honappal azelott megvettuk a jegyet. Tulfoglalas. De minekutana vegre a kezunkbe volt a helyjegy, az osszes biztonsagi or meg megallitott, pedig percek voltak mar csak hatra a gep indulasaig, es atkutattak mindenunket, csak azert, mert magyar utlevelunk volt. Szoval ennyit arrol, hogy minket vedenek.

Dilbert 2008.03.26. 15:56:57

En sem bannam a biztonsagi ellenorzeseket, ha valoban nem csak 'pofara' menne a dolog, hanem mindenkit ugyanugy atvizsgalnanak. Az USA-ban MINDENKInek le kellett vennie a cipojet, nem csak egy-ket ember.
Egy olaszorszagi atszallasnal viszont hihetetlenul megalaztak a baratnommel. Eleve nehezen kaptunk helyet arra a gepre, amelyre mar 1 honappal azelott megvettuk a jegyet. Tulfoglalas. De minekutana vegre a kezunkbe volt a helyjegy, az osszes biztonsagi or meg megallitott, pedig percek voltak mar csak hatra a gep indulasaig, es atkutattak mindenunket, csak azert, mert magyar utlevelunk volt. Szoval ennyit arrol, hogy minket vedenek. Mellettunk meg olyan kinezetu emberek suhantak el, hogy inkabb azokat allitottam volna meg, de a nyugati utlevellel nem volt gondjuk.

Dilbert 2008.03.26. 15:57:58

Bocsi, az elso veletlenul ment el...

boy__ 2008.03.26. 16:12:12

Én nem akarokok belekontárkodni, és bunkó lenni, de a reptereken komoly szabályok vannak, melyeket be kell terteni, és amelyekről képregény szerű magyarázatok vannak a falakon kiragasztva. A világ repterein ez általában úgy történik, hogy a biztonsági átvizsgálás előtt, míg sorban állsz leveszed a kabátod, az öved, és minden egyéb fémtárgyat magadról. Mikor odaérsz a kapuhoz, ott a kabátod az öved és minden tárgyadat (ékszerek, pénztárca, mobil, útlevél, stb) berkaod egy kosárba, ami átmegy az átvilágítón. Te pedig átmész a kapun, ami lehet, hogy becsipog. Ha becsipog, akkor megkérdik, hogy van-e rajtad valami fémtárgy, ha nincs vagy megkérnek, hogy vedd le a cipőd, vagy csak simán végig húzzák rajtad a kézi fémkeresőt (ekkor neked szét kell tárni a karjaidat!, esetleg finoman meg is motozhatnak! Elég sokszor fordulok meg a világ repterein, és soha senkinek nem volt ezzel problémája. Lehet, hogy az eljárás nem a legjobb, de ha kedvesen állsz hozzá, nem szívóznak veled. Ők is csak a munkájukat végzik. És Európa még nagyon szolí mondjuk az USA-hoz képest. Ott jártam úgy, hogy átnézték kézzel a csomagjaimat (értsd beletúrtak), majd a a következő check pointnál az átvilágító asztal kidobta a táskámat, benne az cigimmel és az öngyújtómmal. Azonnal bevittek egy szobába, ahol nyilatkoznom kellett, hogy mi célból van nálam az öngyújtó, és hol szereztem, mert az első check pointnál ezeket elveszik. Én pedig kedvesen elmondtam, hogy nem vették el, de ha neki egyszerűbb, akkor nyugodtan dobja ki a szemetesbe, majd a célállomásan veszek magamnak öngyújtót. Ezzel rendben is voltunk, de meg kellett mutatnom, hogy ki engedett át az első check pointon (őt azonnal elvezették). Megjegyzem, a mellettem lévő kihalgatóhelységbe hasonló okok miatt vittek be egy embert, de ő érdekes hangnemben beszélt a tiszttel, na őt is elvezette 2 fegyveres biztonsági. Szóval az európai repterek ehhez képest kifogástalanul működnek!

boy__ 2008.03.26. 16:29:08

Dilbert! Ebben igazad van, de úgy tudom, hogy ha már be chekkoltál, akkor nem indul el a gép nélküled! Vilniusban jártam úgy, hogy be chekkoltam, majd biztonsági ellenőrzés, mely 30 percet vett igénybe, és még elszívtam egy cigit is. Hallottam én, hogy "last call for flight xy to Prague", de nem igazán jutott eszembe, hogy ez rám is vonatkozik. Mindegy is ez. Egyszer csak ránéztem az órámra, és látom, hogy a gépem 8 perce elindult. Egy kicsit megizzadtam, hogy szar lesz Vilniusból haza gyalolgoni, meg minden, mikor hallom "Mr. XY please go to the Gate 2, this is the last call". Ls ott vártak a beléptetőkapunál papírral a kazükben, melyen a már beszállt emeberek nevei át voltak húzva. Úgyhogy ha ilyen történik, mondjuk egy biztonsági ellenőrzés miatt, akkor szólni kell a biztonságinak, hogy te ki vagy, és milyen járattal mész, ugyan szóljon már a oda a kapuhoz, hogy késel, és ennyi, tuti, hogy megvárnak

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.27. 01:50:13

moli 2008.03.25. 10:44:39
""""engem pilótaként és utasként is sokkal inkább az zavarna, ha bárki csak úgy beszállhatna."""
jelenleg is barki beszallhat! olvass vissza, hany peldat irtak csak itt!"

Elméletileg ha a hasamra kötözök egy rakás c4et betudok sétálni a parlamentbe 1000alkalomból egyszer.Ettől az ellenőrzés még nem szükségtelen mert 999alkalommal megfogtak.Te is az a szülő vagy aki szamurájkardot ad játszani a gyerekének, mert úgyis megvágja magát ha akarja anélkül is?Volt rá példa...

moli 2008.03.25. 10:51:15
""""Fel kellene fogni hogy mig ilyen meg olyan jogokról magyaráztok emberek hallnak meg ilyen jogaikat nagyon féltők miatt az élet más területén is."""
.. es hanyan halnak meg szalmonella miatt, szigoritsuk meg meg jobban az antsz-vizsgalatokat (lasd buvosszakacs)
az emberek meg szoktak halni, haho. a kerdes az, hogy az ELETUK mennyire volt boldog es szabad. "

Persze, tökéletesen igazad van.Milyen dolog már az hogy terrorcselekményeket nem szabad elkövetni?Hol van itt a szabadság?Nyissuk ki a börtönöket is mert mi jogon korlátozzuk a szabadság vágyukat?Pusztítsuk el a védőoltásokat is mert megakadályoznak a betegséghez való jogomban és már gyermekként is kötelező hogy engem beoltsanak.Egyébként te hippi vagy virágmintás ruhában, földig érő hajjal, LSD-t nyomva? :D

Csak megemlítem hogy a motozás nem egyenlő a ruházat külső átvizsgálásával.
Motozás ha benyúlok a belsőzsebedbe vagy húzom a gumikesztyűt vigyorogva :D Ha végigtapogatom hogy a zsebeid rejthetnek-e gyanús tárgyat az még nem motozás és megteszi még egy tesco-s agytröszt biztis :D

A ,,pofára megy" dolgot már lereagáltam, de mivel látom még mindig nehéz felfogni újra megteszem.Nem pofára megy az ellenőrzés.Ha egy gránátvető dudorodik a kabátod alatt nem azért állítanak meg mert bajszos vagy.Nem is azért mert reggelire rántottát ettél.Ha olyan országból jössz ahonnan gyakrabban érkeznek kétes célú emberek, vagy olyan külsőd van ami ilyesmire enged következtetni, a ruházatod eltér a megszokottól, vagy a viselkedésed fura akkor megállítanak és ellenőriznek.De történhet ez szúrópróba szerűen is.
A ,,pofára megy" dolgot csak az emlegeti aki annyira nem tudja mi történik körülötte hogy új szótárat ír inkább , mintsem megértse a dolgok mibenlétét.

Egyszer az ilyen szabadságharcosoknak inditanék különgépet, tuti nem érnének soha célba mert valamelyik úgyis felrobbantaná magát.Éljen a szabadság!Csak tőlem távol!

Dilbert 2008.03.27. 15:51:53

Boy, elvileg tenyleg ugy van, hogy nem indulhat el a gep, de amikor te ersz oda utoljara, es a foldi szemelyzet meg teged surget, mintha a te hibad lenne, hogy csak akkor ersz oda... hat azert az nem olyan kellemes.

Dilbert 2008.03.27. 16:00:16

flexsnake: a pofara megy-et direkt idezojelbe tettem. Igazad van, de en csak a sajat peldam miatt irtam ezt, mivel ott tenyleg 'pofara', illetve utlevelszinre ment az ellenorzes.

Amugy mondtam, hogy egyetertek a biztonsagi ellenorzesekkel en is.

OZiron 2008.03.28. 02:16:52

Hejho!

En is viszonylag sokat repulok, kulonfele foldreszeket erintve. Egyertelmu, hogy az angolszasz orszagok illetve ex-gyarmatok biztonsagi intezkedesei a legkomolyabbak azok kozul, ahol eddig jartam.

De hat mindenki biztonsag parti akinek van mitol felnie. Akinek meg nincs, azt meg termeszetesen nem erdekli.

En nem felek, mert ugy erzem, nincs mitol. Ezert engem kifejezetten zavarnak ezek az eltulzott, szemelyes szabadsagomban korlatozo "biztonsagi szabalyok". Es mint latom ezzel nem vagyok egyedul.

Igazabol szerintem a biztonsagot ugy lehet megteremteni, hogy nem kell katonakat kuldeni azokba az orszagokba, amelyek hajlamosak terrorakciokat rendezni. Nem a femdetektor ami megved! Sem a testureg motozas.

Gondoltam, ennyi velemeny melle az enyem is elfer.

Udv,

Aron, most eppen Ausztraliabol

u.i.: a Hongkongi repuloteren egy kinai srac ugy gatyara vetkozott a detektor kapu elott, onszantabol, hogy orom volt nezni. Az orok ugy cibaltak vissza ra a nadragjat, hogy hagyja mar abba, mert nem kell :-))))) Ebbol is latszik, hogy csupan neveles kerdese...

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.04.03. 06:23:54

,,De hat mindenki biztonsag parti akinek van mitol felnie. Akinek meg nincs, azt meg termeszetesen nem erdekli.

En nem felek, mert ugy erzem, nincs mitol. Ezert engem kifejezetten zavarnak ezek az eltulzott, szemelyes szabadsagomban korlatozo "biztonsagi szabalyok". Es mint latom ezzel nem vagyok egyedul."

Vagyis a te életed annyit nem ér hogy melletted ne robbantsa fel magát valaki.Az enyém ér meg még pár emberé, ugyhogy szar ügy de a rendszer ilyen marad.És azon többség érdekét szolgálja akik még nem akarnak meghalni vagy nem akarják a tengerböl kihuzott végtagokat azonosítgatni , mint ni-ni ott a gyermekem lába. :)
Persze nem kell katonákat küldeni kifüstölni a gonoszokat, de börtönt sem kell fenntartani mert kiszabadulhatnak és
akkor mi lesz...Vannak emberek akik azért kockáztatják ott az életüket hogy neked itt európában ne kelljen félned attól hogy esetleg áldozatává válsz olyasminek amihez nincs közöd.Ha nem mennek oda akkor is ugyanolyan veszélyességi faktorban vagyunk, de így legalább valamivel hozzá lehet járulni a
biztonsághoz.Emlékeztetsz egy gyerekre aki derékig kint lógott az ablakban a vonaton, hiába szóltam rá még az anyja nekem esett hogy mi közöm hozzá, semmi az ég adta egy világon... Bizonyára sokan örültek vele együtt a két órás késésnek amit a baleset okozott, nemigazán lehetett felismerni a gyerek hulláját...Én szóltam.Vannak akik azt hiszik a szabadság azt jelenti hogy meztelen szaladgálnak az autók között, vagy oroszlánok közöttt vérrel kenegetik magukat.Lehet persze, csak nem mások rovására...

A Tyne folyó déli partja 2008.04.18. 17:01:21

most az a baj,h. levettették a cipőt? és? mindenkivel levetetik... legalábbis errefelé, sőt, tesóm reptéren dolgozik, check-in-en belül, minden műszakjára úgy megy, h. átesik ezen a vizsgálaton. pedig gépre ő fel se száll...

A Tyne folyó déli partja 2008.04.20. 14:28:29

jut eszembe, engem egyszer név szerint bemondtak, h. menjek vissza ki, mert bejelzett a bőröndöm (újságok voltak benne, és amúgy már check-in után volt, csak a felszállásra vártunk)... ki kellett menni, bőröndöt összeturkálni, megmutatni, újra be...nem sértődtem meg rajta.

A Tyne folyó déli partja 2008.04.20. 14:44:23

olvasom közben itt a többi hozzászólást, és továbbra se értek egyeseket...mi az, h. Ferihegyet szidják egyesek? Lutonon, Manchesterben, Newcastle-ben, mindenhol, mindenkinek le kellett vennie a cipőjét és bizony zokniban átsétálnia. korra, nemre való tekintet nélkül.(sőt, Angliából kifele sokkal jobban ellenőriztek, mint Ferihegyen) senki nem morgott.
s mi az,h. nem valós a veszély???? pontosan azóta van ez, h megpróbálták felrobbantani a repülőteret...mikor először mentem haza, 2005 augusztusa körül, emlékeim szerint még nem is kellett zokniban sétálni...most már kell, pontosan a veszély miatt.
süti beállítások módosítása