Tékozló Homár

"Majd máskor meggondolják, hogy utazzanak-e!"

2008.03.28. 14:30 | ge | 61 komment
A névátírási illeték mértéke függ az érdeklődés módjától és az ügyintéző személyétől, mondhatná az easyJet vagy a Celebi, de nem mondja, úgyhogy a panaszos ügyfél végül egy teljes jegyár költségének kifizetése helyett a magányosan repülést választja.
Alábbi történetemet okulásképpen írom, és kérem majd a Kedves kommentelőktől, hogy írják meg ők is a véleményüket, tapasztalatukat, ha van/volt ilyen. Nem tudom, hogy érzékelted-e már csápjaiddal, szemeiddel és ollóiddal Londont, manapság nem nehéz eljutni, ráadásul számos lehetőség kínálkozik, érdemes kipróbálni ezt a multikulturális környezetet, és megérezni az atmoszféráját ennek a városnak. Én rokonlátogatásra mentem ki 6 napra, és a kijutás olcsóbbik formáját választottam, egy fapados céget erre a célra, a cég neve: easyJet.

2 hónappal jó előre lefoglaltam már a jegyeket, mert 2en mentünk. Időközben azonban névátírást kértem a másik jegyre, mert nem ugyanazzal a személlyel utaztam, mint akit 2 hónappal korábban feltüntettem a foglalásban. Ez nem is jelentett gondot, 7.000 HUF ellenében úgynevezett névátírási illetéket kell fizetni. Ez az elmélet.

A gondok sorozata akkor kezdődött, amikor a interneten technikai okokból nem tudtam a módosítást kivitelezni. Ekkor felhívtam az easyJet információs vonalát (06/1-296-5266 v. -5268), amelyen készségesen tájékoztattak, hogy a helyszínen (azaz Ferihegy 1-es terminál, vevőszolgálat, amelyet a török Celebi üzemeltet sok más fapados légitársaságot is képviselve, miután át/megvette az üzemeltetés jogát az angoloktól…) is tudom rendezni az átírási illetéket, és ez, mivel az utazás napja volt, ezért 20.000 HUF-be kerülne. Gondoltam, hogy ennyit még megér az átírás költsége, és készülődtem/készülődtünk az utazáshoz.

Kiérve az 1-es terminálra, felkerestük az Celebi (easyJet) információs részlegét, ahol is azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a névmódosítás költsége, idézem: ’…kicsit sokba fog kerülni…’ és ’…majd máskor meggondoljuk, hogy utazzunk-e…’. Ennél a mondatnál kezdődött el bennem az a folyamat, hogy az utazás előtti stresszre még az agyvizem is kezdett felszökni. Amikor kiderült, hogy 100.000 HUF a helyszínen történő átírás, akkor már nagyon aggódtam, és azt még hozzá kell tennem, hogy adott napon, egy új jegy ára 106.500 HUF-be került, vagyis 6.500 HUF a differencia egy névátírás és egy új jegy kiállítása között, ami meg kell, hogy valljam kicsit abszurd?!?!?! A történet teljességéhez még az is hozzátartozik, hogy az akkor szolgálatban lévő kisasszony, amolyan jó magyar, kioktató stílusban, mint ahogy azt már megszokhattuk ’customer service’ vagyis VEVŐSZOLGÁLAT feladatkörben kijelentette, hogy ’…ő ugyan reggel óta ott ül, és foglalkozik a panaszos ügyfelekkel, de telefon csörgést aznap nem is hallott…’. Azt már csak irónikusan jegyzem meg, hogy valószínűleg valami teljesen más számon és más hölggyel beszélhettem aznap reggel, amikor az utazásom is történt…..:PP

Az én véleményem szerint az üzletpolitika ezek alapján az lehet az easyJet-nél, hogy ha 2 hónappal előre kifizettem a jegy árát, ami illetékekkel együtt is kb. 42.000 HUF, teljesen mindegy, az veszendőbe ment (vagyis az ő profitjuk, amiből tisztességes haszonnal tudják működtetni a céget), és fizessem ki az eredeti jegyem árának több, mint 2szeresét. Érdekes elgondolás…

Továbbá a Celebi-s információs kisasszony hozzátette, hogy napi 60-80 ilyen jellegű problémával szembesülnek (vagyis példaként: 50-60 esetre nem születik megoldás, és rögtön nyer a cég 50-60 x ~30-40.000 HUF-ot….és nem csak Magyarországon van képviselete az easyJet-nek…), és ha megengedné azt az easyJet online rendszere, hogy mindenféle egyéb költség nélkül lehetne neveket módosítani, akkor megnőne ez a szám 300-400 főre. Arról azonban egy szót sem ejtett, hogy az ő feladatkörében az adott problémára a megoldások aránya hány %, vagyis hány embernek tudja az ILYEN JELLEGŰ PANASZÁT SIKERESEN KEZELNI, és nem kifizettetni vele a helyszínen a módosítás többszörösét. Így sajnos egyedül kellett elrepülnöm..:(

Természetesen hazafelé jövet sem úsztam meg probléma nélkül, ugyanis a kinti jegykiállításnál elrontották a nevem feltüntetését. Ehhez társult még, hogy a kézipoggyászom, mivel meghaladta a 10 kg-os súlyhatárt, fel kellett adnom a gépre. Mikor visszamentem, hogy módosítsák a nevemet az útlevélben szereplő névre, megtették, és ELNÉZÉST KÉRTEK (ez London, no comment…) . Sajnos azonban a módosított jegyhez nem rendelték hozzá a kézipoggyászom adatait, így azt nem rakták fel a repülőre, ezért nem érkezett meg Ferihegy 1-re. A rendszer ugyanis úgy működik, hogy a jegyen szereplő névhez hozzárendelik a poggyászok súlyát és mennyiségét, és ha ezekben bármilyen változás bekövetkezik, automatikusan a rendszer úgymond ’visszatartja’ a küldeményt. Itt is hozzá kell tegyem, hogy becsületükre legyen mondva, vagy talán a londoni reptér becsületére, hogy tegnap megkaptam, és hiánytalanul átvehettem DE mindez 2 napba került.

A következő kérdések merültek fel bennem, mialatt ezek történtek:

1. Az easyJet nem egy kis vállalkozás, olyan nehéz lenne nekik egy BOCSÁNAT KÉRÉSSEL és egy jelképes összeggel az ilyen jellegű problémákat kezelni?? Itt a helyszínen történő névmódosításra gondolok….
2. A Celebi csak alvállalkozó, milyen alapon nyújt ilyen hozzáállást és tájékoztatást, mint amilyet kint tapasztal az ember Ferihegy 1-en?!
3. Mikor tanulják már meg az ilyen, és ehhez hasonló cégek (és itt elsősorban a Celebi-re gondolok) hogy mi is VEVŐSZOLGÁLAT tényleges funkciója? Olyan nehéz MEGOLDÁST találni a problémákra, ami mindkét fél megelégedettségét szolgálja, vagy ez egyáltalán nem is érdekük, és jobban szeretik az ügyfeleket elveszíteni, mint megtartani? Vagy esetleg ez belefér az ő ’lemorzsolódási keretükbe’ is?

Üdv.: egy panaszos ügyfél…
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pizsama 2008.03.28. 14:38:46

Londonban árulnak Die Hard 3-at magyar szinkronnal?

Bert Sels 2008.03.28. 14:42:17

ugyanmar ez magyarorszag csak nem gondolod hogy a vevoszolgalaton egy vevoket kiszolgalo egyen van.

inkabb egy verkocsog pultos ribanc piszkalgatja a kormet.

mákosnudli 2008.03.28. 14:46:24

Ú, ez jó nagy genyaság. Gyűlölöm a stresszt!!!

Landy4x4 2008.03.28. 14:46:35

Nem akaok okosakat mondani, de olcsó húsnak híg ... Bár nekem nem volt rossz tapasztalatom az easyvel, ellenben a konkurens rózsaszínvarázslóval annál inkább. Külföldi kolléga utazott volna este 7-kor, 3/4 6-kor betelefonáltak az irodába, hogy bocsi de a gép hajnali 3-kor megy. Még jó hogy volt benn valaki és felvette. Mert ha nem, akkor szegény ott rostokolhatott volna a reptéren, és k'va drága a sör ám :).

CsakLajosAz 2008.03.28. 14:48:14

"amelyet a török Celebi üzemeltet " Uhum.. Belaim.. Mi van meg itt homaron, ami torok, es szokik vele problemalodas levodni? :) Ereztek parhuzamot? :) Lokupec emlekere: Megszallnak a torokok, csak most pszihologiai csapast mernek :D :)

dupi 2008.03.28. 15:11:24

olcsó jeggyel olcsóbb személyzet is jár.

Káposztakukac 2008.03.28. 15:15:53

"A Ptk. 201. § (2) bekezdése értelmében, ha a szerződésben kikötött szolgáltatás és ellenszolgáltatás között a szerződésben kikötött szolgáltatás és ellenszolgáltatáss között a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség, a sérelmet szenvedő fél a szerződést megtámadhatja. "

ezzel érdemes lenne fogyasztóvédelemhez, de leginkább ügyvédhez menni és minimum a kárba veszett repülőjegy árát visszakövetelni. 100000 forint átírási illeték egy rossz vicc.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.03.28. 15:29:00

Új jegy ára 106500 Ft egy fapadosnál? Inkább indulj a Balatonról induló fapadossal, bőven megtérül. easyJet/WizzAir ugyanmár...

jesszumpepi (törölt) 2008.03.28. 15:33:35

Legközelebb a Zaerovivánál foglalj jegyet!LaccPaccék mindent megoldanak.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.03.28. 15:43:18

pizsama 2008.03.28. 14:38:46

londonba die hard 3 magyar szinkronnal??
de azt angol szinkronnal is kell hogy árulják nem?
nyáron elmentem egy mozi mellett és az volt kiírva hogy Umri Muski 4. és a bruce willis mosolygott rajta. szóval ez nem is amerikai film. tehát londonba angol szinkronnal is kéne árulni.

bodesco 2008.03.28. 15:44:05

utazz Air-Berlinnel.

Nemrég 1 (azaz egy) nappal az indulás előtt mondtam le 6 jegyet, és a teljes jegyárat visszautalták. (persze a németországi központtal beszéltem)
Ez valószinüleg ott sem tipikus, de mivel épp karácsony előtt törtent, így ezt "ajándékba" kaptam.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.03.28. 15:45:05

és ha minden jól megy nemsokára lesz még egy reptér a balcsi mellett. és akkor én pikkpakk 15 perc alatt odaérek akár biciGGlivel is :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.03.28. 16:34:32

bodesco
nem igen karacsonyi ajandek volt az , csak eppen a karacsony miatt kilometeres varolistajuk volt valsznu

úrilány 2008.03.28. 17:09:58

nem akarok többet "vevőszolgálatgos" köcsögségekről olvasniiiiiii .(
jajj, amikor azzal szembesül az ember, hogy jó részük még nem jött rá, hogy nem a többiekkel dumcsizni, meg priváttelcsizni ültették abba a bizonyos székbe a pultnál....

Bicskas 2008.03.28. 17:16:40

barátnőt cseréltél 2 hónap alatt? a friss csajodat meg nem vitted ki lándönbe? nem lesz hosszú kapcsolat...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.03.28. 17:21:06

egyebSt ,meg ez a celebi vagy mi ttira lexarja, utazol-e maskor az easyjettel vagy nem
neki az a jo, ha keves az ugyfel
valoszinu fix osszegu szerzodesuk van, es akinek baja van az easyjetes jeggyel az ugyis hozzajuk megy

Zsoó 2008.03.28. 17:34:57

Ezért olcsóbbak a fapados jegyek (általában, nem mindig!).
Itt Londonban mindenki a lila-rózsaszínekre panaszkodik. Én szerencsére 1x repültem még csak velük (ezekkel a fapadosokkal) de szerencsére nem volt probléma.
Amúgy itt is vannak jó kis történetek Londonban ügyfélszolgálattal kapcsolatban, hajjaj! De még talán mindig jobb mint Mo-on?

2008.03.28. 18:03:42

Idezem az easyjet oldalat (www.easyjet.com/EN/Book/regulations.html#namechanges):

"if there is a difference between the original fare paid and the current fare available at the time the change is made, the customer will be required to pay any increase in fare since the original booking."
Azaz nevatirasi illetek + az akkori es az atiraskori jegyar kulonbsege. Tehat kb beszamitjak a regi jegyet az uj araba 8000 Ft-ert :)

Ezzel egyutt nyilvan lehuzas, kibaszas, skandallum, de el kell ezeket olvasni, es tudomasul venni, hogy olcso penzert ne varjon senki seggnyalast. Sot, dragaert se mindig, de ott legalabb rugalmasabbak...

Amugy AirCanadanal nem mukodott az online booking, felhivtam az ufsz-t, kiallitottak a jegyet, es eltekintettek a telefonos jegykiallitas koltsegetol. Csak hat ez nem easyJet, nyilvan.

Es meg utolso hozzafuzeskent Londonba az easyJet a legjobb valasztas sajat tapasztalat alapjan, a WizzAirnek a menetrendje is szar, es ha nem hajnalban mesz, akkor 3 ora kesessel valamikor az ejszaka kozepen. Jo utat :D

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.03.28. 18:26:48

Elbactad, fel kellett volna adni az iwiwen:

Kedvezményes jegy Londonba olcsón eladó mindenkinek, aki Kovács Rozália (Vác, 1981.01.01) nevű.

Csak válogatni kellett volna, hogy melyikkel akarsz menni.

Kifordított kacagány 2008.03.28. 19:06:43

mikor ilyeneket olvasok, úgy érzem helyesen cselekszem, mikor más, ráérősebb közlekedési módot választok ha utazni szeretnék.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.03.28. 19:20:58

az OK is kacagany, de a busz hosszu es kenyelmetlen
vonaton at kell szallni neha es hosszu
kocsival Londonig, hat vezetne a turo, mikor ugyanannyibol kijovok repulovel
gyalog, biciKlivel maceras
itt csak az a baj, hogy mar napokkal elotte tisztaz valamit, aztan meg aznap is mas infot kap mint a repteren
hiogy nem tudja 1 perc alatt elintezni neten
aze' nem hiszem hogy amerika fejlettebb lenne EU-nal, de egy ilyen jegyatirast neten, vagy telefonon elintezek 10 perc alatt, tudom mennyibe kerul, annyit is huznak le a szamlamrol azonnal es lecet

Lili Marleen 2008.03.28. 19:59:19

amikor ilyesmiket olvasok az az erzesem, hogy nehany ceg egyszeruen xarik ra, hogy az alkalmazottaik ertik-e pontosan a feladatukat...

vaaaagy egyenesen osztonzik ra a munkaerot, hogy hulyeseget beszeljenek: ha le tudjak huzni az uf-t akkor megtarthatjak a let..:)

harcimaci 2008.03.28. 20:00:26

Itt a magyar hozzaallassal van a baj.Torolni akatunk egy jegyet a Ryanair-nel...magyar kozpontos(angol nem igazan megy neki) keri a credit kartya szamot mert meg akarja charge-olni 100 euroval....elkuldtem a p...aba......felhivom az Ir kozponti szamot ahol megerdeklodtem jogos-e ,hogy fizetnem kell a jegy torleseert.....kinevetett az operator es torolte a helyfoglalast!! Na ennyit a magyar customer service-nek nevezett szarsagrol

iosephus sovieticus 2008.03.28. 20:33:45

harcimarci:
All Ryanair fares are non-refundable - except in the case of a flight cancellation or a significant flight time change.


Tehát nem kell 100 eurót fizetni, csak épp nem adnak vissza egy fillért sem.

iosephus sovieticus 2008.03.28. 20:37:21

Amikor a kedves utas megvette a jegyet, elfogadta az easyjet feltételeit.

if there is a difference between the original fare paid and the current fare available at the time the change is made, the customer will be required to pay any increase in fare since the original booking.

Vagyis ha 106ezer volt a jegy aktuális ára, akkor ahhoz még hozzájön 8000 forint, ebből pedig ki kell vonni a jegy eredeti árát, és így már meg is van a 100.000 magyar pénz.

Teljesen jogosan járt el a celebis hölgy, bár ez arra nem mentség, hogy paraszt módon beszélt az utassal.

Sylba 2008.03.28. 20:39:26

Sziasztok!
Velem ugyanez esett meg de sajna szomorubb történet miatt. Én tavaly oktoberben utaztam volna Easyjettel. Sajnos a mamám haldoklott és ezért - orvosi papirok fényében probáltunk csusztatni időpontot vagy eladni a jegyet.

A lényeg és akkor nekem sikerült egy normális ügyfélszolgálatossal e-maileznem. A ényeg hogy azért drágul az átiratás mert amikor közeledik az utazás napja akkor ugye drágul a jegy és meg kell fizetni a jegy átiratási költségét és a jegy aktuális árának és a jegy árának a különbségét ami amikor tavaly oktoberben ugy jártam ahogy akkor éppen az átiratás költség az közel 50000 huf volt.

Mi végül ezek után nem utaztunk el - ezzel bukba átszállást stb de ugye a jegyet nem leehtett eladni.

Az easyjet azzal indokolta hogy drágul a jegy hogy ugye van aki ezzel kereskedik és tegyük el hogy én megveszem a jegyet ma 5000 Ft-ért és ezt eladom év végén is ennyiért ez nem éri meg a fapadosonak és ezért van ez.

Nagyon tudlak sajnálni és sajnos ez igy műkszik fapadéknál. Nekem a Celebisek azt mondták - és van benne igazság hogy a legolcsobb megoldásilyen eetben az ha bukod a jegyet, mert azátiratás olcsobb lenne. Kb ha te is vettál volna egy héttel későbbre jegyet olcsobb lenne. - oké ezt már te tudod :DDe ténlyeg ez van.

REngetegen járnak igy de sajna nem tudsz mit csinálni.

A fapadosok közül az Air Berlin nagyon normális cég ez tény, de pl az Easyjetnél is volt olyan hogy lekéstük a check-int kb két perccel és átirták a jegyet ingyen. Szoval attol függ de a név és bármi átiratás az tényleg elég vesztes ügy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.03.28. 20:59:14

naja Sylba
mondjuk ha a kollegammal mennek Londonba marcius 23-ra, es megveszem februarbana jegyem
es marc 16-an lebetegszik, at akarom iratni masik nevre akkor:
vagy megfizettetik velem megegyszer a jegyet, ha nem fizetem akkor mellettem nem ul senki ugye
vagy majd kerek 1 hettel kesobre es majd ulok az irodaban es szolnak, hogy 1 hete elment mindenki a mitingrol

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2008.03.28. 21:27:10

Láma vagy. Én 2007 novemberében utaztam az Easyval. 12 emberre volt foglalás , és 4x módosítottam. Nevet, visszautazás dátumát, stb. Sőt még Londonban a szállodából is módosítottam 1X, 2 főnek a visszaútját. Simán ment minden. Nem először utazok velük, /és remélem még soxor fogok:))/és állítom, hogy az egyik legjobb fapados. Csak amikor valamit molyolsz a neten a foglalásokkal, akkor figyelni kell, hogy mit is csinálsz. Nem vagyok Easy alkalmazott még mielőtt vki....:)))) Egyszerűen télleg qrva jól csinálják. Sajna kevés járatuk van innen, de remélem idővel ez változik. Na üssetek:))))))

Tara 2008.03.28. 21:36:56

Kicsit hosszú leszek, bocs!
A Celebi tiszteletére legyen mondva, hogy velem teljesen jóindulatúan jártak el, mégis sikerült elrontaniuk a jókedvemet. Ugyanis mi "kicsit" félreértelmeztük a 20 kilós szabályt és fejenként 3 bőrönddel érkeztünk Ferihegyre, amelyekre kifizettük az adott díjszabást. Na, de csak magukra a csomagokra, a benne lévő kilókra nem!! Mire a kedves becsekkolós kislány, rakta fel őket a futószalagra, annar rendje és módja szerint. Mondja: Hú, hát az egyik csomag kicsit több mint 20 kiló, erre lehet, hogy rá kell majd fizetni Londonban (onnan még átszállással mentünk tovább)! De azért Ő rendes, most elengedi nekünk!Kérdezem - amúgy nem fognak kötekedni? Áááá, nem! Eddig oké. Megérkezünk Londonba, és rakjuk fel a csomagokat a Belfastba tartó járathoz, mire beszól a pasi (egyébként a lutoni reptéren van az Easyjet HQ), hogy akkor ez kilónként 6 font lesz a túlsúlyra. Ketten voltunk, 120 kiló összesen, engedélyezett kvóta 20 kiló fejenként...az barátok között is 480 font!! Mondjuk neki, hogy dehát Budapesten nem kellett...meg hát,hát...Válasz: Ja, a spanyolok is mindig kiakadnak, hogy ez a szabály,mert sehol sem értelemzik helyesen a földi kiszolgálók! Nem lehetett megreklamálni, de végül egy helyes lengyel ügyintézőt annyira összezavartunk, mire Ő is magyar fejjel kezdett gondolkozni és elkezdte megnézni, hogy minden csomag 20 kiló alatti-e.:-)De könyörgöm, tudom nem vagyok sikeres, hogy Easyjettel költözöm el az országból, ha Ferihegyen esetleg szóltak volna, akkor otthagyom a cuccost a rokonsággal!Amatőrshow!!

pöcsköszörű · http://sunt.blog.hu 2008.03.28. 22:21:04

Nem értem a hisztit. Benne van a szabályzatban, hogy névátírásnál a mindenkori árkülönbséget is ki kell fizetni az átírási díjon felül. Aki nem olvassa el és megvárja az utazás napját, amikor a jegy már csillagászati áron van, vagyis az árkülönbség is az eredetihez képest, az lúzer. Sajna az ügyfélszolgálat hozzáállása tényleg gáz. Egy újabb példa, hogy nem érdemes hülyéknél érdeklődni, egyszerűn el kell olvasni a szabályzatot és annak megfelelően cselekedni. Repülésnél pedig aranyszabály, hogy a céget hívjuk, nem pedig valami szarfaszú ügynökét. Még akkor is, ha Angliába kell telefonálni értük.

pöcsköszörű · http://sunt.blog.hu 2008.03.28. 22:26:30

Tarának: kurva nagy mákod volt. Te sem olvastad el a legalapvetőbb szabályt sem a csomagról. Örülj, hogy ennyivel megúsztad.

LyukasBogrács 2008.03.28. 23:05:08

1. Az easyJet nem egy kis vállalkozás, olyan nehéz lenne nekik egy BOCSÁNAT KÉRÉSSEL és egy jelképes összeggel az ilyen jellegű problémákat kezelni?? Itt a helyszínen történő névmódosításra gondolok….

Igen, egy nagy cégnél, mint ezek a kis légitársaságok, nagyon bürokratikus a az információáramlás.

2. A Celebi csak alvállalkozó, milyen alapon nyújt ilyen hozzáállást és tájékoztatást, mint amilyet kint tapasztal az ember Ferihegy 1-en?!

Az, hogy helyi anyagból (undok nem-angolkisasszonyokból) kell dolgoznia.

3. Mikor tanulják már meg az ilyen, és ehhez hasonló cégek (és itt elsősorban a Celebi-re gondolok) hogy mi is VEVŐSZOLGÁLAT tényleges funkciója?

Egyhamar biztos nem.

Olyan nehéz MEGOLDÁST találni a problémákra, ami mindkét fél megelégedettségét szolgálja, vagy ez egyáltalán nem is érdekük, és jobban szeretik az ügyfeleket elveszíteni, mint megtartani? Vagy esetleg ez belefér az ő ’lemorzsolódási keretükbe’ is?

A fentiek összesen.

Kisangyal 2008.03.29. 06:44:29

Ferihegy 2n már nekem is nyilt ki péklapát a zsebemben, egy kis jomodort tanulhatnának már igazán!!!

Harpagon 2008.03.29. 11:41:10

Nem teljesen vág ide a téma,de:párom utazik ki Írországba,és forint alapú OTP-s kártyája van.Az OTP megnyugtatott minket,hogy kint középárfolyamon számolják majd el az eurót,de nem tudni,hogy valóban
így van,vagy érdemesebb eurót vinni?Ti mit tudtok erről?

Tara 2008.03.29. 12:00:32

Pöcsköszörű! (na nem gondoltam, hogy ezt a szót valaha le kell írnom:-)

Én nem magyarázom a bizonyítványom, csak azt nem értem, ha ez a szabály, akkor miért nem minden reptéren az! Mivel én az ilyen dolgokra odafigyelek igenis elolvastam a szabályt (angolul is) és még fel is hívtam őket előtte, hogy megerősítsenek benne. Itt van egyébként a félreérthető részlet:

"Legfeljebb 8 darab poggyász adható fel (darabonként HUF 2.000,00 díj ellenében), melyek súlya összesen 20 kg lehet. A megengedett súly felett minden kg után külön díjat számítunk fel a repülőtéren indulás előtt!"

Nem csak én nem voltam vele tisztában, hanem a ferihegyi földi kiszolgáló sem, aki felengedett a gépre minden túlsúly fizetés nélkül 60 kilóval!! Vágod?

Harpagon 2008.03.29. 12:18:10

Adjál neki!
De akkor is válaszoljatok a kérdésemre!Légyszi'!

fakkjú 2008.03.29. 12:52:42

harpagon vigyél eurot tuti ami biztos...

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.03.29. 14:10:47

tenyleg jol valt az otp de penzfelvetelnel sokat szamol
nekem nem volt meg gondom az easyvel igaz en dormundba jarok vele dolgozni,a multkor a kezi poggyaszom nehezebb volt mint a koffer amit feladtam, senki nem szolt erte, pedig eegyedul allig tudtan felrakni es meg szatyrom is volt -mellette

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.03.29. 14:23:21

hulyeseg sok penzt vinni, kell a kartya,mert vesztartalekra gondolni kell meg az itthoni penzhez nem jutsz hozza maskent,fizeni jobban lhet vele mint itthon , de meg a kp felvettel egyutt is jobban megeri, mint kesobb vissza valtani ami nem kell,

Sanyi 2008.03.29. 15:59:12

Harpagon, olvasd el a bankod kondíciós listáját; valószínűleg deviza eladási árfolyamon kapod... de inkább olvasd el....

Kotit 2008.03.29. 20:53:08

Harpagon: A nickedböl ítélve, nyilván az olcsó megoldást keresed: vigyél annyi eurót amennyire kp-ben szükséged lehet, vásárolni célszerübb kártyával, az otp tényleg középárfolyamon vált.

Tara 2008.03.29. 20:58:21

Harpagon:

Én Írországban élek és múltkor pont Dublinban lopták el a pénztárcám az összes kártyámmal stb. Elég hamar észrevettem és letiltottam mindent, valahogy mégis sikerült 100 EUR-t lenyúlniuk a hitelkártyámról! Hogyan azt nem tudom...az OTP már 3 hete vizsgálja, hogy kegyeskedik-e jóváírni a számlámon vagy nem. Tehát a kérdésedre a válasz, ha magyar banknál tartod a pénzed, tök mindegy mi történik veled, nem vagy biztonságban!! Egyébként, igen, középárfolyamon számolják az eurót + tranzakció költsége meg a szokásos amit levonogatnak amikor eszükbe jut...

Tara 2008.03.29. 20:59:34

Ja, tranzakciós költség, csak kp felvétnél van vásárlásnál nincs..

Col.Maybourne 2008.03.29. 21:42:03

Mar megint bebizonyosodott, hogy a fapados nem olcsobb. Ennyiert a BA is elvisz Londonba, akkor is, ha indulas elott a pultnal veszed a jegyet. A szolgaltatas szinvonala meg nem osszemerheto...
Mikor veszitek mar eszre, hogy a fapados legalabb ugyanannyiba kerul?
Jegyar+fizeteskezelesi koltseg (ez magaban is vicc) + csomagdij+tulsuly+leszallsz az isten hata mogott, onnan bumlizas a varosba, osszeadta mar valaki?
Ellenben a hagyomanyos legitarsasagoknal: jegyar es kesz. Nincs csomagfeladasi dij, a tulsulyt elnezik (plusz 2-3 kilo nem problema), nincs fizeteskezelesi koltseg, premier repteren szallsz le, normalis idoben indulsz es erkezel. Nem egyszerubb?

anarch 2008.03.29. 23:22:20

Az AIrBerlin nem fapados. Fel lehet adni csomagot plusz költség nélkül, repülnek a tengerentúlra, vegyesen vannak classok a gépen stb.

Maybourne, ezek a költségek nem mindig vannak, városonként változó mennyire van kijjebb a "fapados reptér" (ld. Ferihegy 1-2, és nem ez az egyetlen hely ami ilyen.) Ha csak egy hátizsákkal utazol, rövid útra tehát kibírod kaja nélkül, akkor bőven jó. Csak a default késéssel kell számolni, és gyakorolni a relaxációs gyakorlatokat :). Ilyen körülmények között a fapados és a klasszikus között simán háromszoros árkülönbség van, úgy hogy mindent számoltam. Ha pedig valami oknál csak egyirányba utazol, akkor csak fapadossal mehetsz, mert a klasszikusoknál az ár ilyenkor az elmebeteg kategóriába csúszik át...

anarch 2008.03.29. 23:52:05

Középárfolyamon? Ha kp-ként akarja felvenni (bankban vagy ótómatában) akkor valutaként (plusz büntik az idegen automatahasználat miatt), ha fizetni akar akkor devizaként. Semmiképp nem középárfolyamon, hol van akkor az extra haszon? :) (Ha VISA-ja van, akkor van még pluszban dollár konverzió is.)
bankkartya.hu/?oldal=kulfoldon_konverzio&lap=1

Kotit, biztos ez, hol van ez leírva? Kerestem, de semmi...
www.otpbank.hu/OTP_Portal/file/Bankkartya_Altalanos_USZ_20060201.pdf Ez van, de ez se mond semmit. A konkrét kártyákhoz tartozó oldalakon sincs semmi.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.03.30. 12:09:02

sajnos ide nincs mas jarat csak az easy, az igaz, hogy dortmundbol hajnalban indul a gep haza, es a szalloda+ taxi annyiba kerult mint a jegy ar oda vissza (szerencsere a munkaadoim alltak a koltsegeket, de az esti sörözes a vilagvegi szallodaban, meg a konyak a gepen igy is sokat elvisz

grupi 2008.03.30. 14:55:11

A Celebi már csak ilyen.
Nagy a fejetlenség a cégnél, és ha már bexszélsz két nyelvet, és ehhez jól nyelvezel, akkor mehetsz olyan pozicióba, ahol mindezt büntetlenül véghezviheted.
A celebi vezetése egy begyöpesedett hülyékből álló banda. Az alkalmazottakat kizsákmányolják, és lealázzák. Ehhez már csak járulékos csapás az ügyfeles modora és viselkedése. De fejétől bűzlik a hal.
Így privatizálnak nálunk, és ez csak egy mellékszála mindennek. Sajna ez a trendi.

bach1750 (törölt) 2008.03.30. 18:08:08

lehet-e sikeres ember aki az easyjettel repked?

Bamba Barack 2008.03.31. 08:40:58

én azt nem tudom egyáltalában megérteni ,hogy névátírásnál miért kell fizetni??megvesznek egy jegyet,stb .stb.utána más használja fel?na és?miért kerül ez pénzbe??

Majmász Gedeon 2008.03.31. 11:57:58

Bamba Barack:
Mert ezzel szolgáltatás nyújtása nélkül tudnak extra lóvéhoz jutni. Én is rühellem a kezelési költséget meg az illetéket, de sajna max annyit tehetek, hogy nem veszek jegyet/szolgáltatást, esetleg máshol veszem, ahol nincs ilyesmi.

Nekem amúgy nem volt gondom az easyJet-tel, a (netes) jegyvásárlástól az utazásig simán ment minden. Londonban ki volt téve néhány ketrecszerű képződmény, és ha belefért a kézipoggyász, akkor már lehetett is vinni. Elég nagyok voltak, vagy 30x60 centisek.
Öcsém meg egyszer Londonból Genf-be repült, és visszafelé lekéste a gépet. Rá is kellett fizetnie vagy 20 fontot, ami úgy 7500 (és nem 7.500) Ft volt akkor.

Col.Maybourne 2008.03.31. 12:48:22

Bamba,
Azert kell fizetni a nevatirasert, hogy ne a nepperek vasaroljak fel az osszes 1Ft-os jegyet es utana 10e-ert adjak tovabb...

DrJohnson 2008.03.31. 15:03:27

Káposztakukac: A ptk sajnos itt nincsen a képben. Ha valaki az easyJettől vett jegyet, akkor (még ha az interneten vette is), a szerződéskötés helye az Egyesült Királyság, ezért a magyar törvények nem vonatkoznak rá. Se a magyar fogyasztóvédelem. Ezzel szemben van itt egy másik kitünő szervezet, www.caa.co.uk/ (Civil Aviation Athority - polgári légiközlekedési felügyelet), náluk lehet panaszkodni.

mirInda 2008.04.01. 02:07:44

Na ez egy Homár poszt. :)
Bár kár, hogy ekorra kitolások vannak...

Take1Doo 2008.04.02. 16:51:03

" Káposztakukac

100000 forint átírási illeték egy rossz vicc. "

És a 95 ezer Ft-s regisztrácis adó?
Ráadásul lényegtelen, hogy egy 125 ccm-es kisrobogót 200 ezer forintért veszel-é vagy egy Benga állat Hummert 20 millióért!

Jucimuci 2009.03.16. 11:41:59

1. nem ügyfélszolgálat van a reptéren
2. sztem nem névátírást kellett csinálni, hanem esetleg járatmódosítást,de annyi eszed nincs,hogy ezt közöld